A szélvihar miatti tengermozgás fedte fel egy hajó maradványait Spanyolországban.

roncs felfedezés

A Gloria nevű vihar sok kárt okozott, ám egyfajta melléhatásként úgy felkavarták az üledéket a felkorbácsolt hullámok, hogy megváltozott az aljzat. A Barcelonától délnyugatra eső Salou közelében ennek köszönhetően bukkant elő a homokból egy hajó faszerkezete. 

A hajó gerince és bordái mellett fegyverzet is került elő az első vélekedések szerint 17. századi hajó maradványaiból. Az elsodort homok alatt volt a tat, illetve a két vasból készült ágyú is. Egy búvár talált rá véletlenül a roncsra, és hamarosan elkezdődött a katalán búvárrégészeti hivatal felmérésre is.

A szakembereket meglepte a felfedezés. Az előfordul, hogy egy vihar fed fel valamit, ez nem szokatlan jelenség. Az volt inkább az érdekes, hogy semmilyen feljegyzésben nem szerepel ezen a helyen elsüllyedt hajó. A búvárrégészek tehát gyorsan neki is láttak a dokumentálásnak, leírták a hajó talált részeit, katalogizálták a leleteket. Természetesen fotók is készültek.

Szeretnék kideríteni, pontosan mikor és miért a tenger fenekére a hajó. A 17. századi süllyedés teóriáját erősíti, hogy akkoriban harcok dúltak ezen a partszakaszon, tehát nem lenne meglepő a két ágyúval felfegyverzett hajó jelenléte.

A régészek még gyorsan dokumentálták amit lehetett, amíg újra be nem temette a maradványokat a tengerfenéken a homok. Ez egyrészt megóvja a leleteket az állagromlástól, másrészt a fosztogatók sem találnak semmit, így nem jelent problémát. A hatóságoknak viszont megvannak a pontos koordináták, ezek birtokában térhetnek vissza hogy folytassák a megkezdett munkát. 

A hatóság célja nem az, hogy a felszínre hozzák a hajót vagy annak darabjait, hanem inkább a tenger mélyén őriznék meg azokat. Akkor hoznak felszínre bármit, ha a teljes pusztulás fenyegeti akár a környezet változása, akár lopások miatt. Utóbbiak elkerülése érdekében nem is nyilvános, hol vannak a maradványok.

A búvárrégészek nem csak itt vizsgálódhattak a Gloria tombolása után. Begur partja előtt egy horgonyt és egy 19. századi gőzhajó kazánjait találták meg. Előkerültek a partról vízbe dobot fegyverek, L'Estartit közelében ágyúgolyók is. A partszakasz más részein szintén találtak leleteket, amiket a Gloria hozott a felszínre.

roncs felfedezés