A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Egy búvár a merülés után esett el, és így vesztette életét.
A merülések előtt, alatt, után nem mindig jár a fejünkben az, hogy a felszínen ugyanúgy leselkednek veszélyek a nehéz felszereléssel cipekedő búvárra, mint ahogy a mélyben is óvatosnak kell lenni.
A napokban az Egyesült Királyságból érkezett szomorú hír: a St Brides Bay Pembrokeshire-ben viszonylag ismert merülőhely, és itt történt végzetes baleset. Az öbölben jó a látótávolság a köves-kavicsos aljzat felett, még kezdő búvárok számára is ajánlható parti merülőhely.
Egy búvár a merülés végeztével itt igyekezett a partra, amikor olyan szerencsétlenül csúszott meg a köveken, hogy elesett, és visszasodródott a vízbe. Társai riasztották a hatóságokat, akik megtalálták az áldozatot, ám segíteni már nem tudtak rajta.
Valószínűleg ez inkább egy szerencsétlen eset volt, ám emlékeztetnie kell minket arra, hogy búvárbalesetek a felszínen is történnek. Előfordulnak ilyen esések, aminek általában ficam, törés a vége, de néha történhet rosszabb is. Figyeljünk oda magunkra és egymásra a víz alatt és felett egyaránt!
Újabb szép magyar sikerről kaptunk hírt a napokban.
Sokakat nyilván meglep, hogy még a víz alatti fotósoknak is vannak különféle versenyei, pedig ezek igen hosszú múltra tekintenek vissza. A CMAS, a víz alatti tevékenységek világszövetsége évtizedek óta megrendezi a fotósok számára a világbajnokságot. A Magyar Búvár Szakszövetség, mint a búvárfotós országos bajnokság rendezője, jogosult CMAS tagszervezetként magyar versenyzőt jelölni. Többen is versenyeztek annak idején, jó helyezéseket is szereztek, de 2019 előtt másfél évtizeden át nem volt magyar résztvevő.
Abban az évben ifj. Lőrincz Ferenc fotós és Takár Yvette modell, segítő alkotta a magyar csapatot. Idén a Portugáliához tartozó Madeirán ismét ők vettek részt a magyar színeket képviselve, és aztán jött a hír a nagy sikerről: nagylátószögű fotó kategóriában az övék lett az aranyérem!
Szerencsére mind a kettejüket jól ismerem, Ferivel sokszor túráztunk is együtt, így első kézből hallgathattam meg a beszámolóját. Jellemzően kétféle búvárfotós verseny van: az egyikre csak küldeni kell a korábban készített képeket, és a világ minden részén dolgozó fotósok legjobb felvételeiből egy zsűri választja ki a díjazottakat. Ám van olyan verseny is, ahol egy időben, meghatározott helyen kell merülni a résztvevőknek, és ott, élesben kell megmutatni, ki mire képes. A búvárfotós VB-t is így rendezik: valamennyi csapat elutazott a helyszínre, és mindenkinek ugyanazokon a merülőhelyeken kellett dolgoznia.
A szabályok szigorúak. Vannak mélységre, időtartamra vonatkozó előírások, és be kell tartani a biztonságos merülés szabályait is. Emellett pedig még a versenybírók is a víz alá merülnek, és figyelik, hogy túlzott igyekezetükben a fotósok nem tesznek-e kárt a tenger élővilágában.
Mint Feri elmesélte, nagyon tudatosan készültek társával a nagylátós helyre. Itt egy roncs volt a fő téma, és erre koncentráltak. Feri barátom már hosszú évek óta lelkesen fotóz roncsokat, és voltunk nem egy olyan általam szervezett túrán is, ahol kifejezetten számunkra még új, izgalmas roncsok megmerülése volt a cél. Így aztán a gyakorló merülésen igyekezett megtalálni a megfelelő pozíciót a megálmodott fotóhoz. A verseny merülésen villámgyorsan lemerültek oda, hogy elkészülhessenek a képek, jött a roncson élő nagy sügér is- és aztán a második kattintás után megjelent a többi búvár a roncs körül. Ennyi jutott ez alkalommal erre a beállításra, de Feri rutinja, és a jól átgondolt terv miatt így is aranyérmes kép született. Ha bárki azt hiszi, itt kizárólag a "véletlen" és a "szerencse" dönt, nagyon téved. A többi merülésen Yvette segítségével makró témákon dolgoztak, és a rák témában sikerült egy hatodik helyezést is elérniük.
Bizonyára sok úgy gondolják, nyilván rengeteget lehet javítani utólag a kevésbé sikerült fotókon, ezen a versenyen a szabályok tiltották a felszíni utómunkát. A győztes fotó "így jött ki a gépből". Az is nagy szó, hogy a többi résztvevő mind tengerrel rendelkező országból jött, ahol értelemszerűen sokkal több a merülési lehetőség. Nálunk nincsenek profi víz alatti fotósok, akik megtehetnék, hogy csak ebből éljenek- Feri is kedvtelésként űzi ezt a hobbit.
Jó volt hírt kapni a régi barátok, merülőtársak sikeréről. Megcsodálhattam az aranyérmet, aztán szokás szerint máris búvárutakra, tervezett túrákra terelődött a szó. Hosszú évek óta ismerjük egymást, sokszor utaztunk, merültünk együtt, így aztán a győzelemtől függetlenül máris arról beszélgettünk, ki hol búvárkodna legközelebb. Fényképezőgéppel vagy anélkül, a lényeg az, hogy a víz alá menjünk.
A Dive Club inkább a fiatalokat célozza, de az egész családnak érdekes lehet.
A gyerekeknek, tinédzsereknek készülő, vagy róluk szóló sorozatok világa az idősebb generációk számára néha már idegen. Nincs ebben semmi különös, hiszen erősen megváltoztak a mindennapok, és a mai ifjoncok élete sok szempontból más.
Néhány téma viszont időtlen. Barátság és szerelem, hűség és árulás, sorsfordító kalandok- ilyenekről írtak ifjúsági könyveket már egy évszázada is. Ha úgy vesszük, a Dive Club (A búvárklub) című ausztrál sorozat is beleillik a sorba, maximum csak néha felbukkan egy okostelefon, és a főszereplők nagyokat szelfiznek.
Ettől még lehet jó egy sorozat, számunkra pedig főleg, ha búváros is. Természetesen tudjuk, hogy milyen klisék fordulnak elő egy ilyen műsorban: kincskeresés, titokzatos roncsok, cápák. Akár még ellenséges békaemberek is felbukkanhatnak!
A főszerepet négy tizenéves lány kapta, ők a címadó búvárklub tagjai, akik természetesen imádják a tengert, és meseszerűen jó helyzetben vannak. Egy szép ausztrál szigeten élnek, van saját csónakjuk, van saját búvárfelszerelésük, kiválóan felszerelt, stílusos klubházuk és bőven van idejük kedvükre merülgetni. Iskoláról szó se esik, viszont saját videocsatornát üzemeltetnek, hogy a kalandjaikat megosszák. A zsebkendőnyi Cape Mercy környékén biciklivel kalandoznak, szigorúan bukósisakban, és amikor merülni indulnak, a sznorkel sem maradhat le a maszkról. Szóval nagyon rendes és lelkes búvárlányok kalandjaihoz csatlakozhatunk.
A kis szigetnek rejtélyes a történelme, és a tenger mélyén nyugvó roncsok is izgalmakat ígérnek a lányok számára. Csak épp legutóbbi kalandjuk veszélyessé válik, amikor egyiküknek nyoma vész. A többiek mindent megpróbálnak, hogy kiderítsék mi történt vele, ám váratlan akadályokkal szembesülnek.
Hogy kissé idillikus a felállás, különösek a fordulatok, váratlanul jönnek a nagy felfedezések? Ez a műfaj sajátossága, és nincs is vele gond. A leegyszerűsítés ellenére a búvárkodás nincs teljesen hiteltelenül ábrázolva, és jut némi tér a kutatómunkának is- mert ugye azt tudjuk, a nagy víz alatti felfedezések története igen gyakran az archívumokban végrehajtott "búvárkodással" kezdődik. Mellesleg tényleg gyerekbarát a sorozat, ami jó pont manapság. Én azért csak afféle lélekben fiatal nézőként is kíváncsi voltam, hova jut el a történet.
Természetesen nem csodát, vagy a legmélyebb művészi értékű alkotást kell várni egy ilyen sorozattól. A Netflix és a többi csatorna programdömpingjében már az is értékelhető, ha valami többnyire tisztességesen meg van csinálva, és egy vállalható, nézhető végeredményt kapunk. Azt nem tudom, hogy a célcsoportnak érdekes-e a Dive Club, de én, aki nyilván mindenbe belenézek, aminek van kapcsolata a búvárkodáshoz, nem bántam meg hogy adtam neki egy esélyt.
Az első évad 12 fél órás epizódját viszonylag gyorsan végig lehet pörgetni a Netflixen, de azzal nem árulok el nagy titkot, hogy bizony még bőven maradnak nyitott kérdések a végére. A hírek szerint a Dive Club sikert aratott, így számíthatunk a folytatásra is. Legalábbis nagyon remélem, hogy tényleg jönnek az új epizódok, és kiderül, hogy alakul a Búvárklub tagjainak a sorsa.
Óriási kártérítést kap egy elhunyt búvár fia, ám sokak szerint kérdések is felmerülnek az ügyben.
Nagy jelentőségű precedenst teremthet egy ítélet: egy orkney-i (Skócia) chartervállalkozást arra köteleztek, hogy fizessenek 290 000 font (közel 120 millió forint) kártérítést egy búvár még gyermekkorú fiának, aki 2012-ben a Wrath-foknál történt merülés közben meghalt.
A Scapa Flow Charters ellen indított ügyet az edinburgh-i Court of Session elé terjesztették a kilencéves Vincent Warner nevében, aki még csak csecsemő volt, amikor 50 éves, Sutton Coldfieldből származó édesapja, Lex életét vesztette egy technikai merülés során.
Warner özvegye, Debbie 2018-ban nyert pert az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságán, így a fiuk nevében polgári peres eljárást indíthatott.
A bíróság megismerkedett a balesetet történetével. Lex Warner teljes búvárfelszerelésben esett el az MV Jean Elaine nevű charterhajó fedélzetén, de annak ellenére, hogy Andy Cuthbertson kapitány a baleset után megkérdezte, ki akarja-e hagyni a merülést, ragaszkodott hozzá, hogy jól van. Így a vízbe ugrott és leereszkedett a végzetes mélymerülésre.
A bíró, Lord Sandison azonban úgy ítélte meg, hogy Cuthbertson "nem tett eleget annak érdekében, hogy minimalizálja a nehéz felszerelést cipelő, uszonyban a fedélzeten mozgó búvárokra leselkedő kockázat csökkentéséért". Azt mondta, hogy az esés hasi sérülést okozott Lex Warnernek - akit "nagyon tapasztalt búvárként" jellemeztek -, ami ahhoz vezetett, hogy végül pánikba esett állapotban 80 méterről vészhelyzetben felemelkedett, amely során elvesztette az eszméletét és szájából kiesett a légzőautomata.
Lord Sandison úgy ítélte meg, hogy ha biztonságosabb gyakorlatot alkalmaztak volna a teljes felszereléssel, uszonnyal mozgása során, Warner akkor sem sérült volna meg súlyosan az esés következtében. Így vélekedése szerint a búvár sérülése a Scapa Flow Charters hibájából és gondatlanságából következett be. Hozzátette, hogy a hatóságnak vannak feljegyzései olyan búvárokról, akik balesetet szenvedtek, mert uszonyban mozogtakk a hajók fedélzetén.
Miközben a baleset sokakat megrázott a technikai búvárok körében, mindannyian tisztában vannak ennek a hobbinak a kockázataival. A teljes felszereléssel mozgás, a mélymerülés komoly kihívást jelent. Azt feltételezni, hogy máshogy mozogva, de teljes felszereléssel elesve biztosan nem következett volna be sérülés, nem igazán megalapozott.
Ráadásul a kapitány az esést látva egyértelműen megkérdezte a búvárt, nem akarja-e kihagyni a merülést, ám az áldozat nagyon is határozottan maga döntött úgy, hogy lemerül. A bíróság azt sem vette figyelembe, hogy a búvár egy héttel korábban orvosnál volt, és olyan gyógyszert kapott, aminek szedése miatt nem javasolták számára a búvárkodást- és erről senkit sem tájékoztatott.
A 290,000 fontos kártérítés óriási összeg egy búvárvállalkozás számára, és emiatt az amúgy is eléggé megtépázott üzletágban történhetnek kedvezőtlen változások. Itt azért nehéz arról beszélni, hogy a chartercég egyértelműen gondatlan és felelőtlen volt. Ez tehát sokakat elgondolkodtathat a jövőben, hogy és milyen feltételekkel merültessenek bárkit.
Míg az ezüst megfakul, színe is sötétebb lesz, az arany ragyog - még azután is, hogy négy évszázadot töltött a tenger mélyén.
Ez a régi igazság igazolódott be pár napja, amikor a Nuestra Senora de Atocha, a világ egyik leghíresebb és legértékesebb hajóroncsa mellett 20 év után először ástak ki aranyérmét. Bár más aranyleleteket is találtak már, az érmék ritkaságnak számítanak. Összesen kevesebb mint 130-at találtak. Senki sem tudja, hány volt a gálya fedélzetén, amikor elsüllyedt. Nem szerepelnek a hajójegyzékben rakományként, és gazdag arisztokraták vagy egyházi személyek vihették (vagy csempészhették) őket a gálya fedélzetére.
Zach Moore, a Mel Fisher's Treasures búvára egy víz alatti fémdetektorral dolgozott, és más tapasztalt kincskereső búvárokkal együtt kutatta át a jelenlegi kutatási helyszínt.
A 30 láb mély vízben, 10 láb homok alatt, 400 év elteltével az arany csillogása eltéveszthetetlen volt Moore számára, aki dolgozott már a Mel Fisher's Treasures-szel az 1715-ös vero beachi flotta feltárásán is.
Moore szülei mindketten tagjai voltak annak az "aranycsapatnak", amely 1985. július 20-án felfedezte a 400 millió dolláros Atocha vagyont érő aranykincsét.
Egy 1985-ös merülés során Zach apja, Bill Moore és a többiek 165 fontnyi aranyrudat, láncot és korongot találtak. Édesanyja, Julie Moore szintén búvárkodott ezen a lelőhelyen a kincskeresés legizgalmasabb napjaiban, és számos smaragdot talált, Zach Moore elmondása szerint. Most már neki is van miről mesélnie, hiszen sikeresen rábukkant egy ritka és értékes arany érmére.
Az érme értéke a Mel Fisher's Treasures csapata szerint akár 98 000 dollár is lehet. Ez mindössze a 121. aranyérme, amelyet az 1622-es hurrikánban elsüllyedt spanyol gályáról találtak meg 35 mérföldre Key Westtől. A legutóbbi, 10 napos kutatás során két ezüstérmét és egy régi muskétagolyót is találtak. Szép lezárása ez annak a megemlékezésnek, ami az Atocha felfedezésének 36. évfordulójához kapcsolódott.
A legendás Me 109-es egyik példányánál merültek a magyar katonai búvárok.
A szolnoki RepTár repülőmúzeumban tartott sajtóeseményen mutatták be a rendkívüli felfedezést. Sokan tudják, a második világháború idején komoly légi csaták folytak Magyarország felett, és számos gép veszett oda. Találtak már roncsokat korábban több ponton, így a Balatonból származó maradványokat is hoztak a felszínre. Ám tudható, vannak még roncsok- a tó mélye pedig fontos leleteket rejthet.
A RepTár oldalán olvasható beszámoló szerint 2020 szeptemberében, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonái egy repülőgéproncsot találtak a Balatonban. A kiemelt roncsdarabok alapján a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy egy Me 109 típusú repülőgép lezuhanási vagy kényszerleszállási helyét találták meg.
Ez az első alkalom a magyar roncskutatásban, hogy víz alatti felvételek készültek egy repülőgéproncsról és nagy az esély arra, hogy magyar gyártású vadászgépet találtak a Balaton mélyén. Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár búvárai a Jackall Cave 2020 gyakorlat keretében hajtottak végre kiképzési merüléseket.
Az elsődleges cél a repülőgép típusának azonosítása, majd a roncs állapotának felmérése volt. A minimális látótávolság nehezítette a búvárok munkáját, ráadásul a roncsot körülbelül 70 centiméter vastag iszapréteg takarja. A rendelkezésre álló idő alatt csak a roncs egy részét sikerült megtisztítani. Eddig annyit lehetett megállapítani, hogy a motor viszonylag ép állapotban van, továbbá nagyobb méretű szerkezeti elemek is vannak a mederben, ezért felbecsülhetetlen értéke van a megtalált roncsnak.
A merülések a jövőben még folytatódnak. Az eddigi feltárás során felszínre hozott légcsavartoll, légcsavarkúp, a motorburkolat darabja, valamint további alkatrészek és a búvárfelszerelések először, a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban tekinthetőek meg, előreláthatólag 2021. szeptember 30-ig.
A Messerschmitt Me 109 típusú gép német gyártású, legendás együléses vadászgép, ami végig az élvonalban szolgált a második világháború idején. A Magyar Királyi Honvéd Légierő pilótái is ilyen gépekkel szálltak szembe a Magyarországot támadó bombázókkal. A jelentős túlerővel szemben is helyt álló magyar egységek súlyos veszteségeket szenvedtek el. A gépek utánpótlását biztosítani kellett, így a háború végén már magyar üzemek is gyártották a Me 109-es G változatát. Úgy vélik az első felszínre hozott alkatrészek alapján, hogy akár magyar gyártású gép is lehet a most felfedezett roncs.
Természetesen a roncs védelem alatt áll, amatőr búvárok aligha merülhetik, még ha csak 3-4 méteres mélységbe kellene is érte lemenni. Ráadásul a gyenge balatoni látótávolság miatt inkább csak tapogatva lehetne tájékozódni. Így aztán ez nem nekünk való merülőhely jelen pillanatban. Ám ha megvalósulnak a tervek, és a gép nagy részét a felszínre hozzák, akkor a múzeumban bárki megnézheti majd, mit rejtett a tó mélye.
Búvárok szabadították a kötélbe gabalyodott ámbrás cetet Mauritiuson.
A 10 méter hosszú állat a kötélbe akadva vergődött, és ezek után értesítették a búvárokat. Hugues Vitry a víz alatti is megnézte, mi a gond, és látta, hogy a cet szájánál is kötél van. Úgy hurkolódott rá a kötél, hogy teljesen szétfeszítette az állkapcsait, és a bójához rögzített kötél minden egyes mozgásnál rántott rajta. Óvatosan látott neki a munkának egy speciális ollóval, végül sikerrel is járt, és a kiszabadult hatalmas állat eltűnhetett a két mélységben.
A búvár elmondta, látta az állat hatalmasra tágult szemében a félelmet. Szerencsére ezúttal időben érkeztek. A Mauritius vizeiben élő ámbrás ceteket számon tartják, ezt a példányt is be tudták azonosítani.
Egy víz alatti felvételt elemeztek a konteók rajongói- de a valóság prózaibb.
A víz alatt lehet látni különös és látványos dolgokat. Élettel teli korallzátonyok, vagy hideg vízű tavak zöldes színű mélységei, ókori amforamezők vagy modern hadihajók- minden merülés máshogy érdekes.
No de mit gondoljunk akkor, ha az óceán mélyén egyértelműen épített helyet találunk? Magasba nyúló, antennaszerű oszlopok, gondosan elrendezett asztalok, mintha valami titokzatos bázis lenne a tenger fenekén. Emberi építmény? Kik tették oda, miért- és mikor? Esetleg az ide látogató idegenek alaítottak ki az emberi szemek elől rejtett víz alatti bázist?
Egy TikTok videót több millióan néztek meg, ugyanis a túlnyomó többség nem értette amit lát. Beindultak a találgatások, és a "megfejtések" között a fenti teóriák mellett voltak vicces vagy morbid megjegyzések is, például sellőtemetőkről.
De szó sincs hasonlóról. Ez a hely Floridában található, és búvárok látogatják, akik az építményeken nevelgetett korallokat gondozzák. A tengerekben ugyanis sajnos olyan sok természetes korallzátony indult pusztulásnak, hogy több helyen elkezdték a korallok mesterséges nevelését, majd visszaültetését a zátonyokra.
Egy gyanús elmélettel kevesebb- de meglehet, akadt, akit ez az "átlátszó" magyarázkodás nem elégít ki. Nekünk, búvároknak viszont elég elmenni oda, csatlakozni az önkéntesekhez, és láthatjuk a saját szemünkkel, mi a valóság.
Személy szerint vettem már részt pár környezetvédelmi akcióban, gyűjtöttem magam is a hulladékot tavakban, tengerekben. Egy ilyen munkát csak abbahagyni lehet, befejezni nem, mert a forgalmasabb kikötőkben rengeteg a szemét, ám máshol sem unatkoznak a szemétre vadászók.
Ahogy a videón is látszik, ilyenkor az önkéntes búvárokból álló csapatok nagy lelkesedéssel látnak munkához. Most már az idő is jobb, egyfajta merülési élmény is a munka. Van, aki kisebb dolgokat gyűjt be a hálóba, műanyag hulladékot, sörösdobozt, hasonlókat. Másoknak jutnak a nagyobb feladatok, például gumiabroncsok, de van akik egészen komoly kiemelési feladatot vállalnak, akkora "zsákmányt" találnak.
És hogy mennyit számít ez? Olyan sokat sajnos nem, mert a tenger nagyon szemetes. A videóban látható búvároknak sem kellett unatkozni, a horvát Adria is "jó hely" ha valaki hulladék gyűjtésével szeretné eltölteni a szabadidejét...
Szingapúr régről ismert találkozási pontja a kelet-nyugati kereskedelmi útvonalaknak, de történelmi hajóroncsokat eddig nem nagyon tártak fel. Két, egymás közelében levő roncs feltárásáról szóló jelentés most megváltoztatta ezt, mivel az egyik hajó 650 éves vagy annál is régebbi múltra tekint vissza.
2014 végén egy uszály futott zátonyra a városállam legkeletibb szigeténél, Pedra Brancánál, ahol a Szingapúri-szoros és a Dél-kínai-tenger találkozik. Miközben a szigettől mintegy 100 méterre északnyugatra a sziklás tengerfenékről a törmeléket takarították, ipari búvárok kínai kerámiák maradványaira bukkantak.
A felszínre hozott tányérok hasonlítottak azokra, amelyeket egy akkoriban nagy nyilvánosságot kapott szárazföldi ásatás során találtak, ezért a búvárok értesítették a hatóságokat. A szingapúri Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal (NHB) 2016-ban megbízta az ISEAS-Yusof Ishak Intézet régészeti egységét a lelőhely felmérésével és feltárásával.
A munka 2019-ig folytatódott, amikor a tengerfenék kiterjedő felmérései egy második hajóroncs felfedezéséhez vezettek Pedra Brancától mintegy 300 méterre keletre. Ennek a roncsnak a merülése csak nemrég fejeződött be, és az eredményeket június 16-án jelentették be.
A régészek kutatásai szerint a két hajó több évszázad különbséggel süllyedt el. Az 1. hajóroncsnak nevezett maradványokban talált kék és fehér kerámiák és celadon zöldáruk a kínai Jüan-dinasztia (1271-1368) idejéből származnak, amikor Szingapúr Temaszek néven volt ismert.
A 2-es hajóroncsról kiderült, hogy egy sokkal későbbi kereskedelmi hajó, a Shah Munchah maradványa, amely 1796-ban süllyedt el, hazaútján Kínából Indiába, ahol építették.
A roncsból előkerült leletek között kínai kerámiák, valamint rézötvözetből, üvegből és achátból készült tárgyak széles skálája található. A régészek négy, akár 5 méter hosszú és 2,5 tonna súlyú horgonyt, valamint kilenc olyan ágyút is találtak, amelyeket a Kelet-indiai Társaság hajóira szereltek fel a 18. században és a 19. század elején.
"Figyelemre méltó, hogy a szingapúri vizeken talált első régi hajóroncs a jelek szerint egyidős a 14. századi Temasekkel" - mondta Dr. Michael Flecker, az ISEAS tengeri régészeti projektekért felelős projektigazgatója.
"A Longquan zöldáru és más kerámiák nagy rakománya mellett több Jüan-dinasztia korabeli kék-fehér porcelánt szállított, mint bármely más dokumentált hajóroncs a világon. A darabok közül sok ritka, egy pedig a feltételezések szerint egyedülálló."
A Shah Munchah-ról így nyilatkozott: "A kínai rakomány nagy részét Indiában rakodták át a Nagy-Britanniába tartó hajóútra. Ha még 23 évet szolgált volna, szinte biztosan kikötött volna az újjáalakult Szingapúr kikötőjében.
"Hihetetlenül változatos rakománya nagyszerű betekintést nyújt abba, hogy milyen típusú árukat cserélhettek és vásárolhattak az újonnan alakult város új lakói."
A kiemelt tárgyakat jelenleg konzerválják, kutatják és dokumentálják, hogy jövőre az NHB kiállíthassa őket.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
