Egy búvár a merülés után esett el, és így vesztette életét.

A merülések előtt, alatt, után nem mindig jár a fejünkben az, hogy a felszínen ugyanúgy leselkednek veszélyek a nehéz felszereléssel cipekedő búvárra, mint ahogy a mélyben is óvatosnak kell lenni.

A napokban az Egyesült Királyságból érkezett szomorú hír: a St Brides Bay Pembrokeshire-ben viszonylag ismert merülőhely, és itt történt végzetes baleset. Az öbölben jó a látótávolság a köves-kavicsos aljzat felett, még kezdő búvárok számára is ajánlható parti merülőhely.

Egy búvár a merülés végeztével itt igyekezett a partra, amikor olyan szerencsétlenül csúszott meg a köveken, hogy elesett, és visszasodródott a vízbe. Társai riasztották a hatóságokat, akik megtalálták az áldozatot, ám segíteni már nem tudtak rajta.

Valószínűleg ez inkább egy szerencsétlen eset volt, ám emlékeztetnie kell minket arra, hogy búvárbalesetek a felszínen is történnek. Előfordulnak ilyen esések, aminek általában ficam, törés a vége, de néha történhet rosszabb is. Figyeljünk oda magunkra és egymásra a víz alatt és felett egyaránt!