Big Blue Búvár Blog

Barlangból kellett menteni egy búvárt, aki tavaly maga is részt vett a thaiföldi barlangi mentésben.

Tennessee államban hajtott végre merülést egy búvárcsoport, akik a felszínre érkezve látták, hogy egyik társuk elmaradt tőlük. A brit  Josh Bratchley pedig nem rutintalan barlangi búvár, tavaly maga is ott volt abban a népes csapatban, akik a mélyben rekedt thai focicsapat felszínre hozatával hajtottak végre nagy tettet. Kitüntetést is kapott az ott végzett munkájáért.

De ez egy olyan műfaj, ahol bármikor történhet valami váratlan. Hogy pontosan mi okozta a veszélyes helyzetet, még nem tudni, de általában a barlangi búvárok balesetei tragédiával végződnek, a körülmények ismeretében nem meglepő módon. A búvárok egyből riasztották a hatóságokat, akik rögvest specialistákat értesítettek. Köztük volt Edd Sorenson, a floridai barlangi búvár, aki már eddig a legtöbb barlangi életmentést hajtotta végre a világon.

Sikerült megtalálni a búvárt a barlangban, ki rálelt egy levegővel telt részre a mélyben, és így életben volt amikor a mentők megérkeztek. Nagyjából egy napot töltött a barlangban, és amikor rátaláltak, jó fizikai és mentális állapotban volt a civilben meteorológusként dolgozó Bratchley. 

A laikusok számára felmerülhet a kérdés, a thaiföldinél jóval kisebb barlangban hogy lehet ilyen helyzetbe kerülni. Nos, minden barlang más és más, mások a látási viszonyok. A barlang ahol Bratchley bennrekedt például arról ismert hogy nagyon szűk részek is vannak benne. Viszont a levegős teremnek köszönhetően volt egy olyan pont, ahol megvárhatta a mentésére érkezőket. Maga Sorenson is arról beszélt, elsősorban a testet kereste, ezért nézett meg minden kisebb hasadékot merülés közben, és ő maga lepődött meg, amikor élve találtak rá ezen a bizonyos helyen a brit búvárra. Az már utóbbi felkészültségét mutatja, hogy képes volt higgadt maradni és megvárni a segítséget.

Az évnek ebben a szakaszában "életre kel" a tenger feneke Ausztáliában.

Egyszerűen elképesztő az ezerszámra tolakodó, birkózó, masírozó rákok látványa, akik Victoria államban ilyenkot szállják meg a tengert. Ez a videó azért tetszik, mert nem csak a nagy halomba tömörülő rákokat mutatja meg, hanem közelképet is láthatunk arról, hogy is néz ki ez az állat.

Egyébként az emberre egyáltalán nem veszélyes fajról van szó, bármennyire riasztónak tűnhet a látvány. A helyi búvárok mindenesetre nem hagynák ki ilyenkor a merülést, mert ehhez hasonlót csak itt lehet megfigyelni.

A görögök is számítanak a búvárturistákra.

Görögország éveken át szinte mindenhol tiltotta a kedvtelési búvárkodást. A helyi búvárközpontok csak pár ponton merültettek, nem is nagyon érkezett kifejezetten merülni senki. Persze ez valahol érthető, hiszen annyi értékes roncs, különleges ókori maradvány volt (és van) a mélyben, hogy azok védelme indokolt.

2005 óta viszont minden más, mert onnan kezdve változtak az arányok: sokkal több helyen lehetett merülni, mint ahány ponton tiltották. Persze a védett roncsokat így sem lehetett megnézni, de most ebben lehet majd változás. 

Az ország északi részén található Alonisszosz szigete mellett felfedezett ókori kereskedelmi hajó roncsa lehet az első, amiből egyfajta víz alatti múzeum lesz. Az izgalmas roncs sokat mesélt a régészeknek az egykori hajóépítésről, de már jó ideje tart a feltárás, itt az ideje hát, hogy a történelem iránt érdeklődő amatőrök is rácsodálkozzanak. 

A hírek szerint újabb ókori roncsokat tesznek majd szabadon merülhetővé, és ez máris nagyon izgalmassá teszi a görögországi búvárkodást. Akadt már így is pár érdekes, többek között második világháborús roncs, de ha ezek mellett több ezer éves maradványokat is megnézhetünk, az már csábító lehetőség.

A fent említett hajó rengeteg, több ezer amforával a fedélzetén süllyedt a tenger fenekére, s most ezeket meg lehet csodálni- hiszen a fa alkatrészek rég elporladtak már a mélyben.  látvány így is lenyűgöző, hiszen az edények többsége ép, és beborítják az aljzatot. Olyan izgalmas hely ez, ami még a sokat látott búvárrégészeket is meglepi. 

És ez nem egy hagyományos múzeum steril környezete, hanem a tenger fenekén levő "múzeum", ahol úgy vannak ott az amforák, ahogy azok 2000-2500 éve elmerültek. A régészek még dolgoznak azért, mert néhány kérdésre választ keresnek. A korszakból származó roncsok legnagyobbikaként sok titkot rejt a hajó. Úgy tartották, ilyen méretű kereskedelmi hajók csak jóval később épültek, így aztán mindenkit meglepett az i.e. 5. évszázadból származó lelet.

A szakemberek maguk is örülnek, hogy kedvtelési búvárok is megnézhetik, s ők is átélhetik egy kicsit a víz alatti régészet kalandját. Két évtizede még az ötlet is szentségtörésnek számított, de mára sokat változott a felfogás. A könnyen elérhető, 22-28 méteres mélységben nyugvó roncshoz természetesen kicsi, vezetett csoportokban lehet majd merülni, de ez a kedvtelési búvárkodásban máshol is megszokott. Ha ezt kiegészíti egy kis előzetes eligazítás, beszélgetés a roncs jelentőségéről, sok búvárt vonzhat a hely. A roncs mellett is lesznek magyarázó táblák.

Aki már részt vehetett az első ilyen merüléseken, nagyon lelkesen mesélt az élményeiről. Mintha a történelembe merültek volna, mondták el. Hamarosan újabb roncsokat tesznek elérhetővé az EU-s finanszírozású projektben, és állítólag a továbbiakban azt kiterjestik Olaszországra és Horvátországra is. Így válhat közös kulturális örökségünk valóban mindannyiunké. Az majd a tapasztalatok után derül ki, hogyan kell pontosan a merüléseket szervezni, hogy a roncsok állapota hosszú távon is ép maradjon.

Elgondolkodtató lehet egy egyszerű videó is egy falatozó teknősről.

A tengert elárasztó műanyag szemétről sok helyen olvashatunk manapság. Láthatunk drámai felvételeket strandot beborító hulladékról, bálnákról amiknek gyomrában minden van az üdítős palacktól a szívószálig.

Hogy néz ez ki a tengerben? A felvételen az látható, ahogy egy teknős kényelmesen harap egy medúzából. És most képzeljük el azt, hogy mennyire néz ki másnak egy vízben levő, régi, kissé szakadozott műanyag zacskó- sajnos nem nagyon. Nem kevés teknős pusztulhatott el úgy, hogy összetévesztette a táplálékot az általunk eldobott szeméttől.

Hát ezért kell jobban odafigyelni a hulladékkezelésre. De ne legyenek illúzióink: ha holnap betlltanák a zacskókat, akkor is még mindig sok-sok évig milliószámra sodródnak a vízben a korábban odekerültek.

Furcsa eset történt Kínában egy kezdő búvárral.

A búvárkodás mint kedvtelés népszerűsége változó: léteznek trendek a szabadidő eltöltésének területén is. Ázsiában most éppenséggel divatos a merülés, és mivel a kontinens számtalan kimagasló búvárhellyel büszkélkedhet, elég sokfelé találkozni ott a csapatosan utazó kínai vagy japán búvárokkal.

Sokan egy búvárút során tanulják meg az alapokat, mások viszont még otthon ismerkednek meg a nagy víz alatti kalanddal. A kínai oldalak tele vannak "csomagajánlatokkal", így aztán van választék. Az alábbi történet is így indult: egy kínai lány fizetett be egy tanfolyamra. 

Az ország északkeleti részén, LIaoing tartományban élő Nana tanfolyami merüléseit viszont nem egy átlagos medencében tartották, hanem egy olyan élményparkban, ahol az átlagos látogatók megcsodálhatják a tenger lényeit amik az akváriumokban élnek- míg a búvárok le is merülhetnek közéjük. Efféle intézmény a világ minden részén akad, de bevallom őszintén, nem tudom mennyire jó ötlet ott búvártanfolyamot tartani. 

Persze kalandosabb az egész, mert ezekben az akváriumokban gyakran vannak például cápák is, a velük való merülés olyan kaland, amiért sokan sokat fizetnek. Hiszen a trópusi tengerektől igen nagy távolságra eső helyeken is megadja ennek az élménynek a lehetőségét, ráadásul biztonságos körülmények között, hiszen az akváriumokban tartott cápák többsége homoki tigriscápa, ami riasztóan fest ugyan, de szinte sohasem támad.

Nos, erre cáfolt rá egy cápa ezen a bizonyos kínai tanfolyamon: a hírek szerint a kezdő búvár, Nana fejét harapta meg egy ragadozó. A nő élete nem volt veszélyben, de arca csúnyán megsérült a képek tanúsága szerint, A homlokán, állán, fejbőrén levő sebeket összesen 70 öltéssel varrták össze. A cápa a beszámolók szerint egyszer kapott oda, utána elúszott. Hogy mi váltotta ki az agressziót, arról nem írnak.

Mindenesetre a tanfolyam szervezője valamennyi orvosi költség megtérítését vállalta. Remélhetően a sebek gyorsan begyógyulnak, és a történetet a sajtóbeszámolóknál alaposabb és szakmaibb elemzés követi. (Nagyon meglepne, ha nem létezne videofelvétel az esetről, ami megvilágítaná a részleteket.) 

Persze a netes okoskodók nyilván arrafelé is mindent jobban tudnak, hiszen láttak már cápás horrort, és így "joggal" követelik, tiltsák meg a merüléseket a cápákkal. Eközben a helyzet az, hogy sok búvárt pont a cápák vonzanak- és az esetek túlnyomó többségében nem is történik semmi különös. 

Balesetek persze előfordulnak, de megesik néha harapás kutyasétáltatás közben is. Egy ilyen történet pont azért feltűnő, mert annyira ritka, noha nap mint nap merülnek akváriumokban cápákkal. És ez a támadás se volt végzetes, tehát aki cápákkal merül, nem öngyilkosjelölt, hanem inkább csak kíváncsi. Remélhetően a helyiek kiderítik, mi volt az ok- és némi szerencsével talán ennek a híre is éppen úgy eljut hozzánk, mint a sebesülésé.

Egy egyiptomi cápás balesetről mesélt a sérült búvár.

Az utóbbi hónapok híre volt, hogy a Vörös-tengeren merülő búvárok arról számoltak be, a nyílt tengeri zátonyoknál, sekély vízben feltűnő óceáni fehérúszójú cápák mostanában feltűnően tolakodóak. Sőt, még harapásokra is sor került, ezek után pedig a hatóságok bizonyos zátonyokon meg is tiltották a merüléseket egy időre.

Az ilyen esetek kapcsán általában sok a bizonytalanság, mert nem feltétlenül vannak hiteles beszámolók a történtekről. Igazán a helyi cégeknek, a hatóságoknak nem érdeke, hogy a támadások túl nagy nyilvánosságot kapjanak. A sérültek sem mindig vállalják azt hogy kamera elé álljanak. Így aztán nehéz a tapasztalatokból következtetéseket levonni, tanulni más esetleges hibájából.

Az osztrák Alexander Kränkl beszámolója éppen ezért kivétel. Az 51 éves búvárt tavaly nyáron érte baleset, amikor odakapott a lábához egy cápa. Mivel az eset a hajó alatt történt, gyorsan ki tudott jutni a vízből merülőtársaival együtt. 

Erről is készült felvétel, és arról is, ahogy a sebet kezelni próbálták- mivel a zátony igen messze esik a partról, a segítség túl messze van ahhoz, hogy várni lehessen rá. Elmondása szerint a fájdalom volt igen erős, de szerencséjére a seb nem volt túl mély, és az egyik közelben levő hajón volt egy orvos, aki összevarrta azt. A videón látható a támadás és a kezelés is- mivel vannak erős képek, csak annak tanácsolom a megnézését, aki bírja az ilyesmit.

És hogy mit gondol a búvárkodásról a sérült? Amikor a riport készült, már nevetve mesélte, hogy be van foglalva a következő túrája- de a feleségét ne kérdezzék róla, mit szól hozzá. 

Egy hatalmas pörölycápa-raj a Galápagos-szigeteknél- kinek ijesztő, kinek minden pénzt megér.

Ezen a látványos videón sok-sok-sok pörölycápa látható. A nagyon karakteres megjelenésű ragadozók nem veszélyesek az emberekre, de megjelenésük miatt azért az átlagemberek inkább óvakodnak tőlük.

A búvárok körében viszont nagyon népszerűek, és még akkor sincsenek veszélyben, ha ennyien vannak körülöttük. A Galápagos-szigeteken, ha ideálisak a körülmények és jó a látótávolság, az egész raj együtt látható. És persze még sok-sok más különleges élőlény is él az óceánnak ebben az oázisában. 

Csak az jelent gondot, hogy egy hetes hajóút a búvárok számára 4-5000 euróba is belekerül. Igen, van, akinek ennyit is megér, hogy cápák közé vesse magát...

Konténert kerestek, 16. századi roncsot találtak az Északi-tengerben.

Az év elején az MSC Zoe, a világ legnagyobb konténerhajóinak egyike viharba került, és a fedélzetéről 345 konténer zuhant a tengerbe holland vizekben. Ezek felkutatását végezte szonár segítségével egy csapat, ám Terschelling szigettől pár kilométerre északra egy egészen másféle alakzat rajzolódott ki a képernyőkön. 

Miután beszámoltak a lelőhelyről, víz alatti keresés következett, és fa gerendákat illetve réz lemezeket találtak. A régészek folytatták a feltárást, és ők azt gyanítják, egy nagyjából 30 méter hosszú hajó roncsára bukkantak, ennek a rakománya lehetett a réz. 

A fát 1536-ban vághatták ki, és a hajót nem sokkal később építhették Hollandiában. A lemezeken pedig megtalálták a nagyhatalmú Fugger család jelét. A Fuggerek rendkívül vagyonos német bankárok és kereskedők voltak, akik a 16. században egyeduralkodók voltak a réz kereskedelmében is. 

A lelet óriási jelentőségű a holland kulturális örökség védelméért illetékes hivatal szerint. Rámutattak, fontos volt, hogy rendelkezésre állt a költségvetés a búvárrégészek munkájának finanszírozására, A nyáron pedig a feltárás folytatódik, és izgalmas leletekre számítanak, ugyanis ennél idősebb hajót még nem találtak holland vizekben. 

A holland kulturális miniszter, Ingrid van Engelshoven is izgatottan nyilatkozott. Megjegyezte, ez a régészet szépsége, mert tanulhatunk a múltunkról,. a leletek felkeltik kíváncsiságunkat és beindítja a képzeletünket is. 

A Titicaca-tóban dolgoztak búvárrégészek.

A Bolívia és Peru határán levő legendás Titicaca-tó Dél-Amerika legnagyobb tava, és egyben a világ legmagasabban levő hajózható tava. Különlegesnek számít sok szempontból, és már annak tekintették az egykoron itt élő őslakosok itt. Titokzatos és izgalmas helyszín, amiről sok legenda született.

A tó mélyének kutatása különleges kihívás a búvárok számára. A nagy, több mint 3800 méteres tengerszint feletti magasság miatt módosított merülési táblázatokat használnak, ami azt jelenti, jóval rövidebb ideig tartózkodhatnak és dolgozhatnak odalenn. 

Pedig volna mit vizsgálni. A Nap szigete az egyik legnagyobb sziget a Titicaca-tóban, s ennek közelében fedezték fel 1977-ben Khoa zátonyt. Annak idején, amikor a tónak alacsonyabb volt a vízszintje, több olyan terület is szárazföldnek számított, amit ma már csak a búvárok látogathatnak. Nagyjából egy évezrede a Tiwanaku emberek itt tartották a szertartásokat. 

Így aztán már a régebbi víz alatti expedíciók is sok leletet hoztak a felszínre. Arany- és ezüst tárgyak, csontból, kőből készült dolgok egyaránt voltak itt. A mostani búvárrégészeti kutatásról úgy tartják, ez az első módszeres feltárás a helyszínen és nekik is sikerült olyan leleteekre bukkanni, amik az isteneknek szánt felajánlások lehettek. Az i.sz. 8-10. században élt Tiwanaku emberek ékszerei, arany medálja, kerámia edények nyugodtak a tó mélyén.

A leletek gazdagsága arra utal, hogy fejlett és gazdag kultúra virágzott a tó mellett. Állatok csontjait, szenet is találtak már, amiből arra következtettek, hogy áldozatot is mutattak be az isteneknek. Bár bizonyára még sok felfedeznivaló van a tóban, a merülés kihívásai miatt nem egyszerű mélyebben kutatni. Így legalább érintetlenül megörződnek azok a leletek, amelyek sokat mesélnek a régi dél-amerikai birodalmak életéről, az egykori emberekről.

Egyetemi hallgatók találtak rá egy rég elveszett roncsra a tengerben.

A második világháború idején tengerbe veszett számtalan hajó és repülő közül sok végső nyughelyét még ma sem ismerjük. Van köztük híres és olyan is, ami nem számít különlegesnek- ám az ezeken is ugyanúgy emberek szolgáltak és kockáztatták életüket.

Több mint hét évtizede, 1945 februárjában szállt fel Bermudáról egy B-24 Livberator típusú amerikai nehézbombázó egy rutin óceánátkelésre. Az úti cél Portugália volt, de a repülés csak percekig tartott, mert a gép a repülőtértől nem messze a tengerbe zuhant. A kilenc fős legénységből négy embert sikerült kimenteni, két holttestet találtak, hárman pedig eltűntek.

A roncsot próbálták már megtalálni, de korábban nem jártak sikerrel. Egészen mostanáig kellett addig várni, amíg sikerül a B-24 nyomára bukkanni a mélyben. Méghozzá különleges csapat talált rá: a University of Delaware hallgatói, egy oktató, Art Trembanis vezetésével. Noha a B-24 bombázóból rengeteg készül, így a gép nem különlegesség, elég kihívást jelentett a hallgatóknak, akik számára iskolai projekt volt a kutatás. 

Trembanis a fiataloknak átadta a lezuhant géppel kapcsolatos dokumentumokat, és az adatok alapján nekik kellett meghatározni a kutatási területet. Konzultáltak természetesen a helyi hatóságokkal, és a Bermuda Institute of Ocean Sciences minden segítségett meg is adott nekik. Az amerikai egyetemtől ugyanis megkapták a diákok a projekthez az anyagi támogatást, tehát a helyiek szívesen szálltak be a munkába.

Korábban már dolgoztak ezen a területen, de a roncsot nem találták meg. A diákok úgy vélték, a repülő roncsa mélyebbre csúszhatott a zátonyon, tehán kicsit távolabb kezdtek dolgozni a szonárral. A távirányítású eszközzel remek térképet alkottak a tenger fenekéről, és ekkor rajzolódott ki egy repülőgépalkatrészt idéző alakzat. A búvárok pedig egyértelműen azonosították is a B-24 maradványait, a repülőtértől alig pár száz méterre.

Újabb dokumentumokat felkutatva aztán kiderült, hogy bizonyos részeket már akkor kiemeltek a vízből, ezért nem találhatták meg a korábbi expedíciók a teljes repülőgépet. Mindenesetre most már pontosan adatok állnak rendelkezésre a B-24 nyughelyéről, és a további lépésekről a helyi hatóságok illetve az amerikai fél közösen döntenek.