Big Blue Búvár Blog

Ezúttal Ciprus közelében találtak egy izgalmas roncsot.

Az amforákkal megrakott római hajó maradványát Protaras közelében találták meg, közölte a régészeti hivatal. Valószínűleg Szíriából érkezett a szállítmány. A lelet érdekessége, hogy ilyen érintetlen római roncsot ciprusi vizekben még nem találtak. A feltárás sokat elárul majd arról, milyen jellegű kereskedelm zajlott Ciprus és a birodalom töbi része között. 

A felfedezést két önkéntes búvárrégész tette, Spyros Spyrou és Andreas Kritiotis. Miután jelentették a roncs megtalálását, az örökségvédelmi hatóság azonnal lépett, és elkülönítette az előzetes feltáráshoz szükséges anyagi forrásokat.  Már a helyszínen van és dolgozik egy búvárrégész csapat Dr Stella Demesticha vezetésével, akik együtt dolgoznak más szakemberekkel is. 

A közösen végzett munka eredményei új információkkal szolgálhatnak. Cipruson már így is tettek komoly felfedezéseket a búvárrégészek, és most is a víz alatti leletek mesélnek majd a sziget múltjáról. S mi, kedvtelési búvárok reménykedhetünk, talán egyszer amatőrként mi is merülhetünk az érintetlen amforáknál- legalább nem csak a jóval modernebb roncsok, mint a Zenobia vonzzák majd a búvárokat Ciprusra.

A NASA legutóbbi víz alatti küldetésében magyar kutató is részt vett.

A NEEMO (NASA Extreme Environment Mission Operations) expedíciói olyan küldetések, amelyek során az űrutazásokhoz hasonló körülményeket szimulálják egy tenger alatti bázison. A NEEMO 23 küldetés négy résztvevője a floridai Aquarius bázison töltött tíz nap során olyan feladatokat hajtott végre, amelyekhez hasonló várhat egy hosszú távú űrutazás során is egy legénységre.

Érdekesség volt, hogy a csapatot négy hölgy alkotta. Samatha Cristoforetti már többször járt az űrben, ő volt a küldetés vezetője. Jessica Watkins űrhajósjelölt, míg Shirley Pomponi és Csilla Ari D'Agostino kutató tudósok. A csapat ugyanis nem csak szimulációkat hajtott végre űrruhához hasonló búvárfelszerelésben, hanem valós tengerbiológiai feladataik is voltak.

A magyar Ari Csilla elismert szakember, aki többek között a mantaráják életét kutatja. Meg kell mondani, jó érzés látni ahogy a víz alatt hasznát ruha vállán a NASA logó mellett ott van egy magyar trikolór is...

A sikeresen zárult küldetés során igen sok tesztet végeztek a résztvevőkkel, mert a NASA szakemberei kíváncsiak rá, hogyan reagálnak a hosszú távú küldetésekre fiziológiai és pszichológiai szempontból a csapatok tagjai. Ez a fajta víz alatti összezártság elég jól szimulálja a körülményeket. Emellett konkrét küldetésekhez tervezett technológiákat is teszteltek, s természetesen "űrsétákat" is végrehajtottak a víz alatt.

Vegyi anyagot tartalmazó hordókat találtak egy amerikai tóban, de a hatóság szerint nincs semmi gond.

Az Oregon államban található Wallowa Lake szép hegyi tó, egy közeli városka fő vízforrása. Itt merült alá Lisa Anderson és William Lambert, a Blue Mountain Divers önkéntesei: ez a szervezet az Egyesült Államok tavaiban és folyóiban kutat történelmi jelentőségű leletek után. 

A 25 méteres mélységben talált, épnek túnő hordón ez a felirat szerepelt: “Read Label! Contains 2,4-D or 2,4,5-T Weed Killer” Ez a két összetevő alkotja az Agent Orange nevű szert, amit széles körben vetettek be az amerikaiak Vietnamban, helikopterekről  és repülőkről szórva a vegyszert. 

A Ranch Head hadművelet során sok millió liternyi Agent Orange gyomirtó szennyezte az ázsiai országot, és nagyon sok helyi számára okozott hosszan tartó, maradandó egészségi károsodást. Nem csoda hát, hogy nem nagyon örült senki, amikor az amerikai tóban ráleltek egy ilyen 450 literes hordóra.

Természetesen azonnal értesítették a hatóságokat is. Azok viszont csak hónapokkal később reagáltak. Egyrészt közölték, az ívóvízbázisként használt tóban a vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen vegyi szennyezést. Másrészt elkezdtek vizsgálódni a helyszínen, ahol több tucatnyi hordót találtak, amelyek üresek voltak, vagy csak víz volt bennük a feliratok ellenére. A kiemelt hordók szerintük semmiféle veszélyt nem jelentenek a környezetre vagy az emberekre. 

Úgy vélik, különféle mólókhoz használhatták régebben ezeket az üres hordókat, ezek segítségével tettek úszóképessé dolgokat. Még ha így is van, azért vannak megnyugtatóbb dolgok annál, mint amikor Agent Orange-gyanús anyagok kerülhetnek egy hangulatos hegyi tóba is, sok ezer kilométerre a frontvonalaktól.

Víz alá került az óriási repülőgép Bahreinben.

Igazi pünkösdi királyság volt a törökök elsősége a legnagyobb merülhető repülőronccsal: a Boeing 747 Jumbo Jet elsüllyesztése pár nappal később a Perzsa-öbölre irányítja a búvárok figyelmét. Igaz, a bahreinek már jóval korábban bejelentették a tervet, és ők egy teljes komplex mesterséges zátony rendszert, afféle víz alatti vidámparkot terveznek, aminek az óriási utasszállító csak az egyik eleme.

Azt nem tudni természetesen még, mennyire lesz érdekes búvárszemszögből ez a projekt, lesz-e olyan, aki csak ezért utazik el arra. Mindenesetre a helyiek már közzé is tettek egy ízelítő videót arról, milyen a 747-esnél merülni: kívülről még teljesen "tiszta", a belső terek pedig hatalmasak. Egy merülés alatt talán még normálisan körbe se lehet úszni- de akkor lesz igazán érdekes, ha megtelepedik rajta a tenger élővilága.

Mindenesetre tény, a gép az égbolt igazi legendája, és akiknek egyszerre szenvedélye a búvárkodás és a repülés, az biztosan elgondolkodik egy bahreini kiruccanáson.

633 búvár gyűjtött együtt hulladékot Floridában.

Végre egy olyan rekord, aminek értelme, célja is van, fel is hívja a figyelmet valamire. Kicsit unalmas az önveszélyes, öncélú marhaságok sorát látni, ehhez képest kifejezetten pozitív üzenete van annak, hogy a floridai Deerfield Beach-en azért jött össze ennyi ember egy móló közelében, hogy a tenger fenekén levő szemetet gyűjtsék be.

Az ilyen rekordoknak komoly szabályai vannak, a Guiness embere most is a helyszínen hitelesítette a résztvevők számát. Egyesével nyilván kell tartani minden búvárt, s csak az számít hivatalos és eredményes merülésnek, ami legalább 15 percig tart. Összesen 633 ember ment a vízbe az erre meghatározott két óra alatt, így mostantól övék a rekord. (A korábbi 614 fős szemétgyűjtési csúcsot Egyiptomban állították fel. Talán még nekik vagy másnak is lesz ehhez a rekordhoz szavuk, de ezzel nincs semmi probléma, mert a szemétszedés bármilyen céllal, bármilyen indíttatásból pozitív dolog.)

Voltak akik egészen távolról érkeztek azért, hogy részt vehessenek a nagy közös hulladékgyűjtésben. Egy 13 éves kislány például egyenesen Illinois államból érkezett édesanyjával, hogy segítsenek a tenger megtisztításában. Sajnos ők sem emelkedtek a felszínre öres kézzel, mert Floridában is rengeteg a hulladék a víz mélyén.

A több mint félezer búvár annyi mindent szedett össze, hogy pontosan összesíteni még nem is lehetett a teljesítményüket. De egy sokat mondó adatot azért közöltek, mert a helyzet illusztrálására egy dolgot azonnal lemértek. A főleg horgászok által használt móló alatt a búvárok csak a beszakadt ólomnehezékekből 700 kilónyit gyűjtöttek össze! Ez a meghökkentően magas szám jól illusztrálja, hogy egészen elképesztő mennyiségű szemét sodródik a tengerek fenekén, azaz még egy ilyen tömeges akció is pusztán korlátozott eredményeket érhet el. A figyelemfelhívó jellege viszont kétségkívül hatalmas, tehát a célt mindenképpen segíti.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy ilyen közösségi rendezvény mindig jó buli a búvárok számára...

Ezúttal törökök süllyesztettek repülőt mesterséges zátonynak.

Ez a téma kimeríthetetlen hírforrás, mert mostanában mindenki új roncsokkal akarja búvárok tömegét vonzani egy-egy régióba. Általában hajókat küldenek a víz alá, de újabban a repülő is "divatos", és persze minél nagyobb, annál jobb.

Számomra azért az ilyen projekteknél mindig felmerül pár kérdés. Az első: úgy általában van-e búvárélet a környéken, elfogadható merülőhelyekkel, jó látótávolsággal? Egyetlen új roncs nem csinál a halott tengerből víz alatti csodabirodalmat. Ha van pár természetes merülőhely, amik izgalmasak is, szépek is, akkor pluszt jelenthet. 

Azt is vizsgálni kell, a roncs nem okoz-e kárt. Ha a kevéske természetes látnivalót tesszük tönkre a tetejükre dobott hajóval vagy repülővel, aligha érünk el sok eredményt. Ráadásul a sajtója is rossz lenne egy ilyen projektnek, pont ellentétes hatást érne el.

A fentiekre én még nem tudom a választ. Ami tény: Törökország északnyugati csücskén, Ibrice kikötőjében keltett nagy feltűnést, amikor egy hatalmas Airbus A330-as gépet úsztattak a tengerre, majd a parttól bő kilométerre el is süllyesztették azt. Ellentétben más mesterséges zátony-tervekkel, erről korábban nem hallottam, de a törökök titokban az egyik legnagyobb (pontosabban e pillanatban a legnagyobb) merülhető repülőronccsal büszkélkedő országgá váltak.

Az már egy másik kérdés, ugyan ki az, akinek ismerős Ibrice környéke, valaha merült itt vagy tervezett volna itt merülni? Görögország és Bulgária közelebb van, mint a 200 kilométerre található Isztambul, fogalmam nincs, hogy lehet vagy érdemes ide elutazni. A repülőgéproncsokkal pedig az a baj, hogy egy ilyen nagy utasszállító alapvetően nem más, mint egy hosszú cső, nincsenek benne látványos terek, vagy érdekes kis zugok mint egy tipikus hajóban, nincs történelmi múltja se.

Egy-két merülést nyilván megér, de én személy szerint biztosan utánanéznék, mi mást tud kínálni a környék. Ha se a víz alatt, se felette nincs túl sok más csalogató, Airbus ide vagy oda, nem ez lesz az első számú úti tervem mostanában. Természetesen minden ilyen hír után körbenézek, de a híres első világháborús helyszín, Gallipoli közelében nyugvó roncsok valamivel odébb vannak például.

Ha megjelennek az első fotók, videók a merülésekről, majd jobban látjuk, mit kínálhat a hely. A környékbeliek nyilván arra számítanak, hogy az Ibricébe özönlő búvárturistáknak köszönhetően fellendül az üzlet. Ami tény: én ennek a roncsnak köszönhetően hallottam először a helyről, írtam is róla. Ahhoz képest, hogy eddig nulla százalék volt az esélye hogy ide menjek búvárkodni, ez most már akár 2-3 is lehet, ami ugrásszerű fejlődés...

Egy lélegzettel merül rekordmélységbe Korok Fatima.

A légzőkészülék nélküli, szabadtüdős búvárkodásnak kevés a hazai űzője. Ez egy különleges sportág, a nagy teljesítményekhez komoly adottságok szükségesek, és a mélységi számokhoz természetesen nem is nagyon van merülőhely. A világban ismert szabadtüdős versenyzők elit csapata nagyon vegyes társaság, egészen eltérő korú és hátterű férfiak és nők hajszolják a csúcsokat. 

Ebben a műfajban, ahol a búvárok leginkább magukra vannak utalva egy-egy mélymerülésen, nem csak a világrekordok számítanak, hanem az is, ha valaki saját korábbi teljesítményét múlja felül. Mert itt olyan teljesítményekről van szó, amitől minden kívülállónak leesik az álla.

Ebbe a világba robbant be Korok Fatima. Az ő felbukkanása is jó példa arra, hogy nincs megírva, kiből lesz ügyes szabadtüdős búvár. Ő Budapesten dolgozott, tematikus túrákat vezetett, és bár mindig is szerette a vizet, arra aligha gondolt, egyszer búvárversenyző lesz. Egy szerencsétlen baleset után változtatott az életén, jó pár kilót leadott, majd Egyiptomba költözött, hogy a szenvedélyének éljen és búvár legyen.

Ott pedig a szabadtüdős merülésbe is belekóstolt- most pedig, alig pár hónappal később valamennyi magyar rekord birtokosa a 26 éves lány! Legutóbb Constant Weight kategóriában állított fel 71 méteres csúcsot. Igen, egyetlen levegővel úszott le oda majd tért vissza saját erejéből a felszínre.

Fatima következő terve az, hogy részt vesz a szabadtüdős búvárok világbajnokságán. Ebben a sportágban a legtöbben saját maguknak finanszírozzák a felkészülést és a versenyzést, ezért Fatima is támogatókat vár, akár kicsi adományok is segíthetik, hogy eljusson a versenyre. Aki szívesen segítene, az Korok Fatima Facebook oldalán találhat további információkat.

Én személy szerint nagyon szurkolok a lelkes, fiatal magyar versenyzőnek! 

(A fotók Fatima oldaláról vannak.)

Az Egyesült Arab Emírségekben is van búvárélet.

Dubaj és Abu Dzabi, az Egyesült Arab Emírségek talán két legismertebb városa. Fényűzés a sivatagban, mesterséges szigetek, elképesztő építkezések és szórakoztató parkok- ezekről már mindenki hallott. A bökkenő az ilyen merész építkezésekkel az, hogy természeti látnivalókat azért jóval nehezebb felhúzni, mint felhőkarcolókat. Így aztán Dubajba is több embert vonzanak a bevásárlóközpontok, mint a tenger alatti élővilág szépsége, az izgalmas búvárkalandok.

Az ország kevéssé ismert része Fujairah, ahol viszont szoktak merülgetni. Ennek az emírségnek a partszakasza nem arra az öbölre néz, mint Dubajé, talán emiatt jobb egy kicsit a látótávolság és látványosabb a merülés. Ez a videó legalábbis elég érdekes ahhoz, hogy kedvet csináljon: a kis roncson van élet, vannak halrajok, színes korallok. Csak egy lámpa kell, és máris előbukkannak a színek. Lehet, hogy létezik különlegesebb búvárhely a világon, de azért ha arra járnék, nem hagynám ki.

Sokat beszéltek a dunai baleset utáni búvármunkákról, érdemes tehát tisztázni, mi a különbség búvár és búvár közt.

Előre kell bocsátanom, nem vagyok ipari búvár, nem akarok szakmai értekezést írni. Inkább csak végigveszem, mi az, ami miatt más az, amikor a Dunában kell dolgozni vagy a tengerben halacskákat nézegetünk. Az közös, hogy víz alatt zajlik mind a két tevékenység, de onnantól kezdve sok az eltérés.

Az első és nagyon fontos dolog az, hogy az egyik munka, a másik kedvtelés. Úgy is mondhatnám, az egyik hobbi a másik pedig hivatás. Aki kikapcsolódásként búvárkodik, annak belefér hogy lemond egy merülést mert kicsit hullámosnak tűnik a víz, vagy túl sokat evett ebédre. A munkát végző búvárok viszont utasítást teljesítenek, dolgoznak, esetenként olyan kockázatos körülmények között, amikor egy amatőr a víz szélére se állna oda.

Nagyjából olyan ez, mint amikor valaki otthon saját kedvére főzöget, kísérletezik alapanyagokkal, szemben azzal, amikor valaki már a kétszázadik bécsi szeletet adja ki egy nap a konyhán- s ezt teszi a hét, a hó, az év majdnem minden napján. Ez nem az élvezetről szól, hanem a pontosságról, megbízhatóságról. Nem fér bele az, hogy "na, ezt most odaégettem, jövő héten újra próbálkozom". 

Természetesen lehet büszke az elvégzett eredményes munkára a profi, de ez biztosan más öröm, mint a kedvtelésként próbálkozóé. A búvárok között dolgozó hivatásosok mellett az önkéntesen dolgozó profik is inkább munkabúvárok, óriási tapasztalattal, komoly felkészültséggel. Hogy ezért egy ilyen feladatnál kapnak-e pénzt vagy sem, az mellékes, nem ettől profik. Dolgoznak, vállalják a veszélyt, mert szükség van a munkájukra. És éppen ezért több kockázatot is vállalnak, mint egy amatőr. 

A kedvtelési merülés lényege az, hogy látni akarunk valamit. Korallzátonyt, delfineket, roncsot, akármit. Élményekről szól, kikapcsolódásról. A Dunában merülő búvárok viszont semmit nem látnak, nagyon jó körülmények között esetleg egy méterre tudnak ellátni, de inkább tapogatva tájékozódnak. A merülésre is úgy készülnek, hogy például egy hajó részeit is memorizálják, így tudják beazonosítani, ha valamibe beleütköznek odalenn. Bele lehet gondolni, milyen érzés amikor emberi testet tapint a kéz...

A Duna sodrása is egészen más körülményeket teremt. A búvárokon rengeteg az ólom, hogy stabilan álljanak a folyó medrében, de vannak körülmények amikor ez is kevés- mint például közvetlenül a baleset után. Amikor apad, akkor azt mondják, "jók" a körülmények, de ezt értsük erősen idézőjelesen. Ilyenkor is visz a víz, de "csak" annyira, hogy a képzett búvár már tud munkát végezni. A látás is "jobb", tehát a kinyújtott kezét talán már látja a búvár. Ha egy amatőr a szokásos felszerelésével próbálna merülni ezek között a "jó" körülmények közt, gyakorlatilag azonnal életveszélybe kerülne és nem tudna semmilyen munkát végezni. Ha szerencséje van, élve kihalásznák pár híddal lentebb. Ha nem...

Eleve a kedvtelési búvárok, akik a felszíntől függetlenül, úszkálva nézelődnek, teljesen máshogy mozognak mint a sisakot viseslő, a felszínről levegőellátást kapó, a folyó mélyén állva dolgozó búvárok. Akinek az hobbi, az csak lazán merül, aztán amikor fogyóban a levegője, feljön. Aki dolgozik, az utasítást hajt végre. Tulajdonképpen az ipari búvárok vannak nagyobb biztonságban abból a szempontból, hogy kötelük van a felszínre, és folyamatosan tudnak kommunikálni. Más kérdés, hogy ha ez nem állna rendelkezésre egy dunai merülésnél, abból gyorsan lehetne tragédia. Náluk ez nem "kényelmi" dolog, hanem elengedhetetlen, és emlékezhetünk itt is került bajba búvár, amikor elakadt. 

A búvárkodás jellege is más, hiszen a munkát végző búvárnak nem adnak szabad kezet, hanem feladatot végez. Míg az amatőrök párban vagy csoportban merülnek és a biztonságot az adja, hogy figyelnek egymásra, az ipari búvárok csapatában ha egy ember merül, a felszínen mindenki őt segíti és biztosítja. Alaposan megtervezik a merülést, még a sikertelen próbálkozásokat is kielemzik. Hiszen van egy cél, amit el kell érni: jelen esetben meg kell találni minél több áldozatot, miközben a hajót is ki kell emelni. 

Ha az a kérdés, van-e átjárás a két csoport között, akkor a válasz az, hogy csak az egyik irányba. Az ipari búvárok jelentős része merül kedvtelésből is, ugyanúgy felveszik a normál felszerelést, elúszkálnak az egzotikus tengerekben. Fordítva viszont bajosan menne, egy hobbibúvár még a sisakot sem tudná felvenni, s az első pár pillanat, amikor a sodró, zavaros vízbe belemerülnek igencsak sokkszerűen érné őket. Természetesen lehet belőlük is ipari búvár, csak el kell végezni a megfelelő képzéseket, tanfolyamokat, gyakorlatot kell szerezni, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. 

Ha nekem valaki azt mondaná, a pár száz merülésemmel bevállalnék-e egy dunai búvárkalandot ott a Margitsziget mellett, akár "jó" körülmények közt, nem embereket vagy roncsot keresve, csak úgy az élmény kedvéért, azonnal nemet mondanék. Hát még ha dolgozni is kellene.  A lényeg: a magamfajta amatőr, még ha kedvtelési búvárként van is bizonyos tapasztalata, csak kívülről szemlélheti a dunai búvármunkákat, de véleményezéshez, okoskodáshoz igencsak szerény a tudásunk. Nyugodtan bízzuk ennek a műveletnek a lebonyolítását a hozzáértőkre, akik tudják, mik a kockázatok, hogy kell azokat kezelni, és hogy lehet a feladatot úgy végrehajtani, hogy több áldozata ne legyen a Hableány süllyedésének.

Kis támadás is támadás...

A macskacápa éppenséggel nem számít veszélyes cápafajnak. Ilyen cápák élnek Horvátországban, az Adriai-tengerben is, de teljesen veszélytelennek számítanak. A fürdőzők közelébe sem mennek, búvárok láthatnak nagyon ritkán nagy mélységben, üregben kuksoló macskacápákat. Fogaik is aprók, kisebb állatokra vadászik.

Ezen a brit vizekben készült felvételen viszont rendesen nekiúszik a búvárnak, pontosabban a kamerájának. Persze nagy sérülést nemigen tudna okozni, de azért elsőre ijesztő lehet egy ilyen megmozdulás még egy macskacápától is.

Tanulság? Pusztán csak annyi, hogy a macskacápa, vagy bármelyik tengeri hal lehet ideges, ha veszélyben érzi magát, piszkálják. Szóval tartsuk meg a távolságot kicsi és nagy élőlényektől, mert az jobb nekik is, nekünk is....