Big Blue Búvár Blog

A Vörös-tenger Egyiptomban még mindig lenyűgözően életteli és színpompás.

Ezúttal szeptemberben vágtunk neki egy egy  hetes búvártúrának a Vörös-tengeren. Bár az időjárás néhol közbeszólt az útvonalat illetően, alapvetően mindenhova eljutottunk, ahova szerettünk volna. Fantasztikus hetet töltöttünk a Liberty búvárhajón!

Amikor felidézem a túránkat, akkor először az a rengeteg szép, színes korall jut az eszembe, amelyekkel sok merülőhelyen találkoztunk. A világnak ez a pontja még mindig az egyik legszebb (és nem mellesleg a legmegfizethetőbb) búvárparadicsom...

Korok Fatima élete első szabadtüdős búvár világbajnokságán egyből szerzett egy aranyérmet!

Egészen hihetetlen, elképesztő teljesítménnyel Korok Fatima első lett a Free Immersion (FIM) versenyszámban. Ebben a kategóriában a búvárok uszony nélkül, magukat egy kötélen húzva mennek az általuk előre meghatározott mélységig, ott az igazoló címkét magukhoz veszik, majd szintén saját erőből a felszínre úsznak- mindezt természetesen egy levegővel! Ezt a műfajt mi főleg a Nagy kékség című, igazán emlékezetes filmből ismerhetjük, de bevallom, sose hittem volna, hogy a nemzetközi élmezőnyben honfitársunk is labdába rúghat. Szerencsére van, aki nálam nem csak ügyesebb, de kitartóbb is.

Fatima 81 méteres eredményénél tegnap senki nem ért el jobbat, ami fantasztikus hír. A magyar lányról régebben már megírtam, hogy az életében történt változás után, tulajdonképpen viszonylag röviddel ezelőtt vágott bele a szabadtüdős búvárkodásba, jórészt önállóan készült s támogatókat keresve próbálta egyáltalán finanszírozni a részvételét a franciaországi AIDA búvár világbajnokságon.

A verseny ráadásul nagyon rosszul indult számára, mert egy adminisztratív hibája miatt az első számban az eredménye érvénytelen lett. Ám ő hitt magában, s a következő alkalommal már minden rendben volt. Ilyen versenyeken magyar sportolók nem nagyon szoktak indulni (ugyan hol van nálunk 81 méteres mélység az edzéshez?...), és nagyon nagy szó, Fatima egyből a világ élmezőnyébe került. Ezt a dicsőséget ő szerezte nekünk, igazán büszke lehet magára, s mi, akik szurkoltunk neki, vele örülhetünk.

A merülésekről felkerült a videó is, ez itt nézhető meg. Fatima mindjárt az első versenyző, a konkrét merülés 2:00 percnél kezdődik. Ha kíváncsi vagy rá, miért nagy dolog ez, amikor ő elindul a mélybe, tartsd vissza a lélegzeted, s próbáld ki, bírod-e a merülés végéig. Csk neked nem kell úsznod lefelé majd felfelé 81 métert...

Ez úton is gratulálok Fatimának a nagyszerű sikerhez!

Korok Fatima oldala

Magát lőtte fejbe szigonypuskával egy búvár.

Meglehetősen furcsa baleset történt Dél-Afrikában. Egy lelkész, aki nem csak igét hirdet, hanem a víz alatti vadászat szenvedélyének is hódol, szenvedett komoly sérülést. A 48 esztendős Connie Hallowell Durban közelében szállt vízbe, és épp a fenékre akart úszni, amikor egy nagyobb hullám érkezett. A kezében levő szigonypuska ekkor valahogy elsült, és elsőre nem is sejtette, mi történt. 

Ahogy a fejét próbálta mozdítani, akkor döbbent rá, hogy a szigony az arcába fúródott. Szerencsésen kikászálódott a vízből, segítségért kiáltott, és érkeztek is az emberek. Az életmentők próbáltak segítséget nyújtani, és egy halász pedig levágta a közel egy méteres(!) szigony végét. 

A búvár képes volt mozogni, nem sérült a látása sem. Mint kiderült, csodálatos módon az arcán keresztüllőtt szigony a másik oldalon a bal füle előtt jött ki, ám eközben egyetlen ideget, fontos szervet se sértett meg. Mivel a szigony elkerülte a szemet és az agyat is, a víz alatt vadászó lelkész máris a következő búvártúráját tervezi- de gyaníthatóan legközelebb óvatosabb lesz, hogy ne az égieken múljon a sorsa...

Benéztek a búvárrégészek a híres roncs belsejébe.

Igazi szenzáció volt, amikor ráakadtak a HMS Terror roncsára 2016-ban. A hajó még 1848-ban(!) veszett oda, Sir John Franklin balsikerű sarkvidéki expedíciója során. A jéghideg kanadai vizekben nyugvó hajó maradványának feltárása nagy felfedezéseket ígért.

Gyakran dobálóznak azzal a szóval, hogy "időkapszula". Ez egyszerre misztikus és elegáns fogalom, de néha már elcsépelt, s lássuk be, ha nem vagyunk ott és akkor amikor megtörténik a feltárás, nem is annyira átélhető.

Hogy mégis van értelme ennek a kifejezésnek, arra mutat jó például az alábbi, kanadai búvárrégészek által rögzített videó, ami bemutatja a HMS Terror magára hagyott, másfél évszázad során is kitűnően megőrződött belsejét, a kabinokkal, a berendezéssel, a használati tárgyakkal, borospalackkal- s kísérteties hangulattal...

A veterán búvár tovább merül.

Azt hiszem, a Cipruson élő brit Ray Woolley feladja a leckét a  merülés szerelmeseinek, akik sok évtizeden át szeretnék még űzni a hobbijukat: 96 évesen tovább javított a rekordján, amit legidősebb aktív búvárként állított fel.

Hol máshol csobbant volna a vízbe, mint a leghíresebb ciprusi roncs, a Zenobia mellett. És a szupernyugdíjas nem csak a felszín közelében lubickolt, egészen a tenger fenekéig merült, ahol a hatalmas hajó az oldalára fekve nyugszik: 42 méteren gratulálhattak neki merülőtársai. S persze innen a távolból mi is (ismét) megemelhetjük a kalapunkat, s kissé irigykedhetünk.

Jordániára figyel mostanában a búvárvilág.

Kettős érzése van az embernek, amikor hallja, hogy a jordánok a múltkor létrehozott víz alatti katonai múzeum ékeként egy hatalmas Lockheed Tristar utasszállító repülőgépet is elsüllyesztettek a Vörös-tengerben. Értem én a célt, de ennyire nincs természetes korallzátony? Biztosan megéri az amúgy is rövidke partszakaszból roncstemetőt csinálni? Hiszen már eddig is volt ott hajó-, repülő- és harcjármű roncs.

A normális az lenne az én szememben, ha meglenne a természetes és a mesterséges zátonyok, élőhelyek egyensúlya. Ennyi roncs már azért sok, és még akkor is ezt mondom, hogy ha arra vetődve nyilván megnézném ezeket az újakat is. Csak valahogy nagyon felpörögtek a dolgok, és ugyan szeretnék bizakodni abban, hogy tényleg alaposan megtisztították az összes harcjárművet és a nagy repülőgépet, de mi van, ha mégsem?

Azért ugyan ne fejlesszük a búvárturizmust, ha ennek az ára a szennyezés lesz. Ennyi ócskavasból azért sok minden oldódhat a tengerbe, és tudható, nyugatabbra egy-egy hajó süllyesztés több éves előkészítő munkával jár. Nem tudom, itt pontosan hogy zajlottak a dolgok, de a jordánok állítják, gondosan dolgoztak és gondosan választották ki a roncsok végső nyughelyét is.

Nyilván lesz akinek szúrni fogja a szemét ez a pörgés, hiszen a vörös-tengeri búvárturizmuson már így is sokan osztoznak. Az egyiptomi helyek (például Sharm, Dahab, Hurghada és Marsa Alam) már így is versengenek egymással, de nyilván Izrael és Jordánia mellett Szudán is vonzaná a búvárokat. Sőt, már Szaúd-Arábiában is mozgolódnak. Aki bekerül a hírekbe, az máris előnyre tett szert. És ne feledjük, a merülőhelyek milyensége mindig csak egy tényező, legalább olyan fontos az is, mit kínál még mellette az ország. A néha bizonytalan hírű Egyiptom mellett a roppant izgalmas látnivalókat kínáló és fejlettebb Izrael és Jordánia ismét labdába tud rúgni, pláne amiatt, hogy jelen pillanatban sokkal olcsóbb oda repülni. Szóval az új roncsok nem csak valós merülőhelyként, hanem reklámfogásként is működnek.

Csak nehogy marketingesek döntsenek arról is, mi környezetbarát és mi nem. Hát ezért vannak az embernek fura érzései, amikor a víz alá tett mindenféle harci eszközöket, egyéb dolgokat látja. Ha választanom kell, azért még mindig különbnek gondolom a varázslatos, természetes szépségű korallzátonyokat az egyiptomi vizekben, ahova mindig jó visszatérni. Ám hazudnék ha nem vallanám be, én is elcsábultam már, amikor új víz alatti látnivalókkal kecsegtető, és a felszínen is izgalmas helyekre utazhattam el, köszönhetően a kedvező áraknak, vagy azért, mert eljutott hozzám a hírük.

(Fotók: Ivana Orlovic, Janez Kranjc, Dan Burton)

Egy holland vizekben nyugvó, régóta ismert hajóroncsban került elő váratlanul egy lelet.

A Christiaan Huygens nevű, 168 méter hosszú személyszállító hajó még 1927-ben épült Hollandiában. A hajót a második világháború idején a szövetségesek vették igénybe csapatszállításra, sok-sok tengeri mérföldet tettek meg vele a katonák. A harcok végeztével Antwerpenben vizsgálták át, majd Rotterdam felé vette az irányt 1945 nyarán, hogy gyerekeket szállítson külföldre. Ám a hajó aknára futott, és hiába küzdöttek megmentéséért, darabokra szakadva elsüllyedt.

A Westkapelle közelében nyugvó, eredetileg is igen hosszú roncs népszerű merülőhellyé vált, mert az egykori Christiaan Huygenst benépesítette az élővilág. Leon Joosse is azon búvárok közé tartozik, aki gyakran felkeresi az anemonákkal lepett hajót. A több, mint hét évtized elteltével bizonyos részek már összeomlottak, de ha jók a viszonyok, így sok az érdekesség, mert vannak pontok ahol be lehet nézni a hajótestbe.

Az egyik helyen valami csillogóra lett figyelme a búvár az üledékben. Kicsit közelebbről megnézve egy arcot látott: egy szoborra bukkant. Megmutatta merülőtársának, s mind a ketten izgatottan nézték a felfedezést. A búvárnak ekkor döntést kellett hoznia. Tudta jól, hogy nem lenne szabad semmit sem felhoznia a roncsból a törvények szerint, de egyszerűen tartott attól, ha ott marad a lelet, mire bejelenti és a hatóságok vennék szemügyre, valaki más, egy kevésbé törvénytisztelő búvár elviheti a szobrot.

Így aztán Joosse magához vette a kis szobrot, értesítette a hatóságot és maga is utánanézett, mit is talált. A szobor alkotóját gyorsan kiderítette, Lambertus Zijl művéről volt szó. Ő neves holland szobrász, és ez az alkotás az első osztályú éttermet díszítette. Mostantól a hivatalos szervek gondoskodnak a további sorsáról. Egy régész úgy nyilatkozott, hogy tudják, a búvár megszegte a szabályokat, de azzal is tisztában vannak, így biztosan méltó helyre, múzeumba kerülhet a lelet. 

Joosse örül ennek, mert nem tartja magát szuvenírgyűjtő búvárnak. Sőt, már nem is ez az első eset, amikor valamire ő talál rá: egyszer egy ágyú félresikerült kiemelése során veszett nyoma egy résznek, amire ő bukkant rá. És számára az a büszkeség, hogy így a múzeumban teljessé válhatott a tárgy, neki köszönhetően- nem csak ő láthatja, hanem mindenki más is.

Megint kiakadt a hülyeségméter az új búváros horrorfilmen.

Nincs mese, a cápás rémfilmeknek jellemzően két fajtája van: rossz és rosszabb. Még a minőségibb darabok is, mint a Spielberg-féle cápa is (Jaws) sem nevezhető hitelesnek, néhány ilyen film viszont egészen elképesztő marhaságokat mutat be.

A 47 méter mélyen című "alkotás" némileg a készítőket is meglepve sikeres lett, a cápaketrecben rekedt búvárok története viszonylag jó pénzt hozott. Ugyan kit lepett meg, hogy nyakunkon a folytatás is? A 47 meters down: Uncaged címet kapó film követi a bevált recepet, csinos fiatal lányok merülnek, és persze jönnek az emberevő ragadozók is.

Itt viszont már az első rész búvárszemmel nézve totális baromságait is sikerült megfejelni. A véletlenül pont a barlang előtt hagyott búvárcuccok, a bikinit igen, de uszonyt nem viselő búvárok barlangi búvárkalandja, a mélyben élő vak(!) de vérszomjas fehér cápák felbukkanása miatt nehéz komolyan venni ezt a filmet. Bárki belefut, úgy nézze, mint a Sharknadót, semmit, de tényleg semmit nem kell elhinni a történetből. Az alábbi, a készítésről készült videóban az egyik főszereplő lány még azt is elárulja, a film forgatásába úgy vágott bele, hogy úszni sem tudott. Ehhez azért nem nagyon kell kommentár. (Bár hozzáteendő, búvárszemmel nézve a szinte végig víz alatt zajló forgatás az egyetlen érdekessége a filmnek.)

Volt már aki megkérdezte, miért írok ilyen filmekről, miért "reklámozom" őket? Hát egyrészt az a helyzet, hogy ezeket nem a búvárok nézik, hanem azok, akik szeretik az olyan sztorikat, amiben bikinis csajokra támadnak szörnyek. Másrészt igen, hobbimként minden búvárkodáshoz köthető dolog érdekel, ha komoly, ha hülyeség. És ha már úgyis belefutok, szólhatok is róla pár szót: meg lehet nézni, mert mindent meg lehet nézni, de teljesen felesleges a valódi búvárkodáshoz, valódi víz alatti régészethez vagy valódi cápákhoz méricskélni a történéseket, mert ez a film valami nagyon-nagyon más céllal készült. És ha elég sikeres lesz, a harmadik részt sem ússzuk meg...

Fókás merülés Írországban.

Azt hiszem, kevés búvár bakancslistáján szerepelhet Írország, pedig ez a rövid videó igencsak meggyőző. A barátságos, érdeklődő fókákkal sokan szeretnénk találkozni, de ezeknek a szerencséseknek sikerült is, nem is akárhogyan!

Sajnos nem csak ókori roncsok adnak munkát a búvároknak görög vizekben.

A tengerbe jutó szemét problémájáról sokat beszélünk. Van, aki szerint túl sokat, van, aki szerint nem eleget- szerintem meg a szavak csak szavak, a lényeg az lenne, hogy valódi változást sikerüljön elérni. Azt máris elértük, hogy egyre többen figyelnek rá oda.

Ám a világ egymástól távol eső pontjairól érkező hírek mutatják, ez nem egyes helyek gondja, hanem világszintű baj. Most éppen Görögországból érkezett beszámoló, konkrétan Androsz szigetéről, ahol önkéntesek júliusban több tonna hulladékot, ezen belül több száz kilónyi beszakadt szellemhálót hoztak ki.

A búvárok beszámolója szerint az volt a döbbenetes, hogy a víz alá merülve színes, lengedező zátonyt láttak, ami a karib-tengeri korallkertekre emlékeztette őket. Ám itt nem lágykorallok és szivacsok alkották a zátonyt, hanem szemét, színes zacskók és egyebek. Ebben az öbölben már zajlik a tisztítási munka- de hány ilyen lehet még a Földközi-tengerben, vagy az egész világon?