Big Blue Búvár Blog

Újabb görög szigetnél tettek nagy felfedezést a búvárrégészek.

Lassan kezdem azt hinni, Görögországban gyakorlatilag bárhol találhatnak pár izgalmas ókori leletet. Most éppen Levita környékén találtak öt hajóroncsot is, a rakományukkal együtt. 

Az illetékes minisztérium szerint a fontos leletek között még az időszámítás előtt 3. évszázadból származó amforák, edények, tárgyak is vannak. Az amforákban például bort szállítottak annak idején az egész földközi-tengeri térségben. A most fellelt sokféle amfora mesél az egykori élénk kereskedelemről: van közte Kósz és Rodosz szigetéről származó éppen úgy, mint főníciai és karthágói is. 

A kicsi, Amorgosz és Lerosz közötti égei-tengeri sziget vizeiben júniusban lezajlott kutatások során például hatalmas, még a többi leletnél is régebbi horgonyrudat találtak, ami egy óriási hajóé lehetett.

A munka a következő években is folytatódik majd görög vizekben- gyaníthatóan hasonlóan izgalmas eredményekkel.

Nem is nagyon lehet mit fűzni a videóhoz: bevállalnád?

Egyébként az izgalmas találkozásra Floridában került sor, az Everglades mocsárban bőven él ezekből a ragadozókból. De az emberek túlnyomó többsége azért aligha szeretne ennyire testközelbe kerülni hozzájuk...

Jordániában új mesterséges zátonyt avattak.

A Vörös-tengerre vágyó búvárok kegyeiért versengő országok igyekeznek új ötletekkel vonzani a turistákat. A mesterséges zátonyok kialakítása az egyik tipikus lehetőség- ha nincs elég sok természetes korallzátony, majd a roncsok kecsegtetik a vendégeket. Főleg az olyan, rövidke vörös-tengeri partszakasszal rendelkező helyek járnak ebben élen, mint Izrael és Jordánia. Előbbi országban Eilat, utóbbiban Aqaba város környéke ezek miatt a merülőhelyek miatt számít jól ismertnek a búvárok körében.

A jordániai Aqabában éppen tavaly jártam, ahol merülhettem a két régebbi mesterséges zátonynál, a Cedar Pride hajó illetve a légvédelmi löveg roncsánál. Emellett pedig felkerestem az újnak számító, de máris igencsak népszerű repülőgéproncsot, a C130 Herculesről sok-sok képet osztanak meg.

A helyi idegenforgali szakemberek rájöttek, ez a vonal bizony működik, így aztán folytatták a roncsok telepítését. Most viszont nagyobb fába vágták a fejszéjüket, mert nem csak egyetlen hajóról vagy repülőről van szó, hanem gyakorlatilag egy teljes "alakulat" költözött a tenger fenekére. Löveg, tank és helikopter is van a tengerfenéki kötelékben, amit a napokban süllyesztettek el. Hamarosan pedig minden bizonnyal jönnek az első profi képek is, ám addig jöjjön a videó arról, hogy kerültek a tenger fenekére a harci eszközök.

A látvány, bár a roncsok nagyon frissek, már a süllyesztéskor készült videókon is ígéretes. Persze tény, ez azért nem a korallzátonyok békés világa, de hát annyiféle arca van a búvárkodásnak, ez ugyanúgy lehet élmény, csak másféle- akit nem vonz, merül máshol. (Érdekes, hogy persze fegyvereket süllyesztettek, ami vissztetsző lehet, ám legalább ezekkel már soha senki nem fog lőni sehol...) Megjegyzendő, továbbra is el lehet jutni a környékre olcsó fapadossal (Jordániában a fővárosba, a szomszédos Eilat városba pedig két cég is repül), tehát egy kellemes őszi búvárkiránduláson immáron új merülőhelyet is programba lehet iktatni.

Delfin és cetcápa, békés kötelékben. 

Mostanában sűrűn látni remek felvételeket a mexikói Socorróból. Manta és delfinek, kicsit cápák és óriásiak- a tenger igazi nagyvadjai vonulnak itt fel a búvárok szemei előtt.

Sok kommentár ezekhez nem is nagyon szükséges. Persze, ezek a búvárszafarik nem olcsók, de azt azért nem lehet mondani, hogy ne érnék meg az árukat, ha valaki ezekkel a különleges, izgalmas lényekkel akar szemtől szemben találkozni. Az pedig külön nagy szám, hogy azok egymással sem törődve állnak össze ilyen hihetetlen csapatokba...

Búvárok kemény munkával szedik ki azokat a dolgokat, amiket régen jó szándékkal dobtak a vízbe. 

Amikor ma egyre többet beszélünk a környezetszennyzésről, s különösen fontos téma a tengerek mélyén levő rengeteg szennyező, nem lebomló hulladék, egészen furcsa történetek is felszínre kerülnek. Az egyik ilyen, mai szemmel meghökkentő ötlet a gumizátony volt.

A terv nagyon okosnak tűnt: a felesleges autógumikat a tenger fenekén majd meghódítja az élővilág, új, élettel teli zátonyok alakulnak ki, és mellesleg megszabadulunk egy csomó abroncstól, ami a felszínen csak hulladék lett volna. Hát, a valóságban minden máshogy alakult: a tengeri lények elkerülték a gumikat, s azokból szép lassan mérgező anyag is szivárogni kezdett.

Ám amilyen egyszerű volt százszámra a tengerbe dobálni a gumikat, annyira nehéz most egyesével kiemelni őket. Floridában több helyen folyik ilyen munka, Hernando County területén például önkéntesek is részt vesznek a munkában. Tizenéves búvárok is dolgoznak a víz alatt, az ő generációjuknak nyilván megdöbbentő látni a tenger fenekén a gumihalmokat, amiket negyven évvel ezelőtt teljesen jó szándékkal dobtak be oda.

Mindenesetre lassacskán zajlik a világ több részén a gumizátonyok felszámolása. Hogy aztán mennyi időbe telik, s főleg, mi lesz az ócska gumik sorsa, az nagy kérdés. Mert a felszínen sincs nagy szükség a hulladékhalmokra, az égetéssel is megvannak a problémák. Az pedig aligha segít, ha egy gond megoldásával egyből teremtünk egy újabb gondot...

A háború legvégén odaveszett amerikai hadihajót találtak az Atlanti-óceánban.

A második világháború során rengeteg kisebb-nagyobb ütközett zajlott a tengereken is. Külön fejezete a hadtörténetnek a német tengeralattjáróháború is, a búvárhajók rengeteg szövetséges hadi- és teherhajót süllyesztettek el.

A tengeralattjárók eredményesen lopakodva tudták megközelíteni az ellenséget, és különösen a háború elején súlyos veszteségeket okoztak. Olyan helyekre is eljutottak, ahova más német hajó nem: még az Egyesült Államok keleti partjainál ólálkodva is támadásokat indítottak.

A USS Eagle PE-56 1945. április 23-án süllyedt el. Sokáig hitték azt, hogy a kivénhedt, tengeralattjárók elleni harcra, majd célvontatásra használt hajónak a kazánja robbant fel. Ám később kiderült, a Maine állam partjaitól csak pár mérföldre odaveszett hajót egy német tengeralattjáró torpedózta meg. A 62 fős legénységből csak 13-an élték túl a támadást.

Az U-853 jelű német hajó elmenekült, majd pár nap múlva egy teherhajóra lőtt ki torpedót. Talán ha tudták volna, milyen közel a háború vége, megadják magukat, de nem voltak szerencsések: május 7-én, csak órákkal a fegyverszünet előtt érte utol a tengeralattjárót a végzet, amerikai rombolók süllyesztették el, és valamennyi német tengerész odaveszett.

A Rhode Island közelében nyugvó U-853-at gyakran keresik fel a búvárok, mert a 40 méteres mélység nem számít ma már túl soknak. Viszont az Eagle PE-56 nyughelye sokáig ismeretlen volt, pedig a szakértők szemében értékes roncsnak számít. Egyrészt kiderülhetett volna bizonyosan, hogy mi okozta a süllyedését, másrészt pedig ez volt az utolsó, az amerikai haditengerészet kötelékében szolgáló hajó, amit egy német tengeralattjáró süllyesztett el a második világháborúban.

Garry Kozak vezette azt az expedíciót, ami szonár segítségével megtalálta azt a roncsot, amiről úgy vélték, a keresett hajó lehet. Ezt különleges képzettségű búvároknak kellett igazolni, ugyanis itt 90 méterre kellett merülni. Ryan King vezetésével merültek, és megállapították, hogy a kazánok sértetlenek, tehát bizonyosan nem azok robbantak fel.

A helyi törvények szerint háborús sírhelynek számít mint az amerikai hadihajó, mind a német tengeralattjáró. Ezt a minősítést komolyan is veszik, nagyon nagy botrányt okozott, amikor a hatvanas években egy búvár az egyik német tengerész maradványait a felszínre vitte. A maradványokat később katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra. Így aztán akik manapság merülnek, azoknak tisztelniük kell azt, hogy ezek nem csak egyszerű roncsok, itt nagyon sok ember vesztette életét.

Embernagyságú csalánozót filmeztek le angol vizekben.

Noha a cápáktól félnek a legtöbben a tengeri élőlények közül, a medúzák között jóval több akad, ami veszélyt jelenthet ránk. Halálos áldozatai is vannak például a kockamedúzák csípésének, olyan eset pedig sűrűn előfordul, hogy nem halálos, de kellemetlen csípéseket szenvednek el a fürdőzők. Így aztán az ember jobban teszi, ha távol tartja magát a medúzáktól.

Pedig akadnak közöttük kifejezetten nagy, szép vagy látványos példányok is. Ezt a felvételt Falmouth közelében örökítették meg, és a vele merülő Lizzie Daly tengerbiológus szerint majdnem akkora volt, mint ő. Persze tudjuk jól, a perspektíva becsapós, de bárhogy is nézzük, tényleg méretes példányról beszélhetünk. 

Ez a medúza a legnagyobb, ami brit vizekben előfordul. Természetesen ez sem emberekre vadászik: plankonokat kábít el a csípésével. A fürdőzők többsége akkor látja, amikor partra sodródnak. Akkor sem érdemes egyébként piszkálni őket, ha már élettelenek. Egyébként a tengeri teknősök gyakran fogyasztják ezeket a tengerben úszva igazán elegánsnak látszó medúzákat. 

Mantarája kért segítséget búvároktól.

Az ismert brit természetfilmes, Monty Halls, aki elsősorban víz alatti dokumentumfilmjeiről ismert, osztotta meg az Ausztráliában készült videót. A Ningaloo zátonynál felbukkant mantarája a felvételek tanúsága szerint kifejezetten várta, hogy az emberek közel menjenek hozzá. Az egyik profi búvár látta, hogy a testébe horgok vannak akadva, s úgy döntött, segít.

Az óriási manta pedig türelmesen várt, amíg eltávolított mindent a búvár. Persze akár más magyarázat is lehetne, de Monty Halls (aki egyébként tengerbiológus, tehát tud ezt-azt) megfogalmazása szerint ennél különlegesebb dolgot még nem nagyon látott merülései során, azaz mindenképpen figyelemre méltó, ami történt.

Ezek a manták megszokták az emberek közelségét, nem szokatlan, hogy nem ijednek el a felszíni látogatók láttán, ám az mégis szokatlan, hogy ilyen pozícióban, ennyi ideig türelmesen tűrje, amíg a búvár kiszedi a horgot a testéből. 

Bomba végzett ártatlan búvárokkal Malajziában.

A robbanószeres halászat sajnos elterjedt, de minden szempontból problémás módja a halfogásnak a szegényebb országokban. A közelmúltban történt tragédia során viszont nem csak a tengeri élőlények váltak egy bomba áldozatául, hanem két búvárturista és helyi merülésvezetőjük.

Pulau Kalaupan közelében, ráadásul egy nemzeti parkban történt a baleset, amit a hatóságok is megerősítettek. Az illetékes miniszter elmondta, hogy a robbanószeres halászat komoly gondokat okoz, ám nyomatékosította, egy elszigetelt esetről van szó, és ez ne tartsa vissza a Malajziába érkező búvárokat a merüléstől. 

A történteknek ugyanis komoly visszhangja volt búvárkörökben. Malajzia kiemelt célországa a búvárturizmusnak, és minden ilyen hír árt az üzletnek. Természetes, hogy a fizető vendég meggondolja, hogy olyan helyre utazzon-e, ahol felülről érkezhet egy gyilkos bomba.

Az eset azért nagyon elkeserítő, mert a nem túl mélyen levő búvárok buborékjai azért elárulják a helyzetüket, érthetetlen, hogy nem látták a "halászok" őket. Az is sokat elárul arról, milyen barbár módszer ez, hogy mind a hárman életüket vesztették a víz alatt.

Ugyan most az emberéletet követelő tragédia miatt beszélnek erről a módszerről, ha egy búvár sem esik áldozatul, akkor is borzasztó halászati formáról beszélünk. A robbanóanyag nem válogat, ledönti a korallokat, megöli a kicsi és a nagy halakat, és a halászok sem a kicsi halakat nem szedik ki, sem azoknak nem mennek utána, amelyek nem a felszínre emelkednek hanema mélybe süllyednek. Esztelen, pusztító módszer ez, ami hosszú távon teljesen lerabolja, élettelenné teszi a korallzátonyokat.

Ugyan lehet, hogy erre az esetre csak pár napig emlékeznek a turisták, de ha nem lesz mit nézni a víz alatt, mert mindenhol robbantások nyomait látják csak, akkor még biztosabban maradnak el a vendégek. A helyi hatóságoknak tehát ezért is mielőbb fel kell lépni a bombával dolgozó halászok ellen. 

Egy ilyen merülőhely még kalandfilmben is meredek ötletnek tűnne.

Képzeljük el, ahogy Szudán északi részén, a Nílus keleti partján a sivatagos területen álló egykori piramisok között arra figyelnénk fel, hogy az egyik piramis közelében búvárok készülnek a víz alá. Alighanem erősen meglepődnénk- pedig mostanában tényleg ilyen kutatások zajlanak az egykori Nuri területén.

Az ókori egyiptomi birodalom történelmi és régészeti szempontból egyaránt rendkívüli fontosságú. Évezredes történetekbe ássák bele magukat -időnként szó szerint!- a szakemberek, s fokozatosan bővül a tudásunk erről az izgalmas kultúráról, ami Afrika északkeleti részén virágzott.

Az egyiptomi birodalom kiterjedése folyamatosan változott. Amikor meghódították a Núbiaként ismert területet, egészen hatalmassá vált. Az egykori Núbia nagyjából a mai Egyiptom déli és Szudán északi részein volt, és igazi kincsesbányának számított. Később aztán fordult a kocka, és sötét bőrű núbiai fáraók ültek Egyiptom trónján is a XXV. dinasztiában. A kusita királyság pedig még ezek után is sokáig virágzott.

A núbiai uralkodók többnyire a ma Szudánban található Nuriban temetkeztek. A legnagyobb és legkorábbi piramist Taharka tiszteletére emelték, de utána is számos núbiai király sírhelye lett ez a terület. A 20. század elején kezdték el itt a feltárásokat, és jelenleg is folyik a munka, mert a terület sok izgalmas titkot rejt.

Pearce Paul Cressman 2018-ban érkezett először Nuriba. Ismerte a régebbi leírásokat a területről, amelyekben már beszámoltak arról, hogy a piramisok alatti, mélyebben levő sírkamrákba betört a talajvíz. Cressman kiválasztotta az egyik kusita király, Nasztaszen piramisát, hogy saját szemével győződjön meg arról, mi a jelenlegi helyzet. 

Miután kiásták a sírba vezető lépcsősort, nyilvánvalóvá vált, hogy a jelentősen megemelkedett vízszint miatt a kamrákba csakis víz alatt lehet eljutni. Cressman, aki a búvárrégészetnek is szakértője, ettől nem hátrált meg, és elkezdődtek a merülések. Vannak olyan szűkületek, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy hátukon palackkal hatoljanak át a búvárok, ezért a felszínről magukkal vitt tömlőn kapnak levegőt a búvárok.

Három egymást követő kamrába hatoltak be a régészek, és az utolsóban találtak egy érintetlennek tűnő szarkofágot is. Mivel ezeket a kamrákat régen ellepte a víz, ezért nem tudták kifosztani őket a sírrablók sem, így máris sok izgalmas leletre bukkantak. Ám a munka lassan és alaposan halad, majd csak 2020-ban tervezik magát a szarkofágot megvizsgálni, ahol talán a maradványokat is megtalálják. Sok izgalmas felfedezés várható még a jövőben, hiszen a területen több tucat sírhely található. Ezek feltárása sokat elmond majd a kusita királyság történetéről.

Azt mindenesetre a "piramisbúvárok" máris igazolták, hogy merülni még ott is lehet, ahol egyáltalán nem gondolnánk rá...