Big Blue Búvár Blog

Végre megtalálták a 18. századi hajó maradványát egy norvég búvárklub tagjai.

A 28 méter hosszú, Juffrau Elisabedt nevű holland kereskedőhajó még 1760-ban veszett oda. Márciusban indult el Amszterdamból, Húsz nappal később érkezett meg Norvégia déli partszakaszára, ám olyan viharos időbe került, hogy a legénysége sorsára hagyta. A hajóról tudtak már régebben, ám egészen idáig keresték Sogne közelében. 

A helyi búvárklub tagjai állítólag már négy évtizede vizsgálódtak a tenger mélyén, hátha egyszer szerencséjük lesz, és az elsüllyedt hajó nyomára bukkantak. Ők voltak tehát a legboldogabbak, amikor végre sikerrel jártak, és megtalálták az érintetlen roncsmaradványokat- olyan érzésük volt, mintha megütötték volna a főnyereményt. Mivel részen betemette az üledék, nem csak a tárgyak, a hajó fa anyagának egy része is épen maradt.

A búvárok mellett a kulturális örökségvédelmi hivatal munkatársai is nagyon lelkesek. Ahogy szokás mondani, valódi időkapszulát találtak, igazi múzeum a Juffrau Elisabedt a víz alatt. Sok izgalmas leletre számítanak a víz alatti régészek, s a búvárklub tagjai számára az jelent plusz örömet, hogy komoly pénzügyi támogatást kaptak a felfedezés után.

Nem csak történelmi roncsokat fedeznek fel váratlanul a búvárok.

Courtney és John Talbot oregoniak, és ugyan nem régóta merülnek, igazán szenvedélyükké vált a búvárkodás. de a Hat Rock State Parkban csak egy véletlen okán mentek a víz alá. Courtney ugyanis egy bárban dolgozik, ahol egy férfi panaszkodott, amiért elveszett a hajócsavarja- a házaspár pedig vállalta a feladatot, hogy megpróbálják felkutatni. 

A búvárkaland viszont váratlanul izgalmasra fordult, amikor a móló végének közelében, 5-6 méteres mélységben valami nagyobb dolog került a szemük elé. Közelebbről megnézve kiderült, hogy egy pickup rejtőzik a felszín alatt. Az eredetileg piros autó már nagyon leharcolt állapotban volt, vélhetően hosszú idővel azelőtt került a vízbe. Errefelé állítólag nem meglepő, ha fura dolgok kerülnek elő: pár héttel korábban fegyvereket bukkantak.

A két búvár rendes állampolgárként jelentette a roncs megtalálását. Mivel még a víz alatt megtakarították a rendszámtáblát, annak adatait is tudták közölni a rendőrséggel. A hatóságok pedig gyorsan intézkedtek, és maguk is szétnéztek a helyszínen. Erre jó okuk is volt, mert a pickup tulajdonosa 1993 óta szerepel az eltűnt személyek nyilvántartásában.

Maynard Koen-ról senki nem hallott azóta, és senki nem sejtette, mi történhetett vele. Az autóban megtalálták az irattárcáját, s emberi maradványokra is bukkantak. Az majd később derül ki, hogy Koen süllyedt-e el együtt az autóval. Mindenesetre Talboték erre a véletlen felfedezésre egészen másként tekintettek, hiszen egy eltűnt ember sorsának kiderítésébe csöppentek bele.

Igyekeztek többet megtudni róla, családtagokat keresni. Ám több mint negyedszázad távlatából nem egyszerű felderíteni a nyomokat. Ugyan lakhelyén, Prosser városban többen emlékeztek az 1911-ben született, tehát eltűnése idején elég idős Koen-ra, de családjáról senki nem tudott.  A törzshelyén a csapos teljesen megdöbbent a hírtől, hiszen annyi éven át szolgálta ki őt, amíg váratlanul el nem tűnt. 

Mivel a férfi Albániából vándorolt be az Egyesült Államokba, talán nem is voltak ott hozzátartozói. Ki tudja, odahaza talán még mindig várják, hogy valaki hírt vigyen a rég eltűnt rokonról...

Élete nagy élményeként írta le a sok más ember számára ijesztőnek tűnő kalandot a búvár.

A Mexikóban található Guadalupe sziget azért vált népszerűvé a búvárok körében, mert itt szinte garantált a merülés a nagy fehér cápákkal. Persze veszélyes ragadozókról van szó, és ezért az emberek túlnyomó többsége ketrec védelmében merül velük. 

Elég karakteres képek, videók születnek ilyenkor a félelmetesnek tartott állatokról. Néha a cápák valamiért érdeklődöbbek, és a búvárok tényleg karnyújtásnyi távolságból figyelhetik meg őket. Ezen a videón is az látható, amint egy nagyjából öt méter hosszú(!) nőstény kezdi el rágni, rángatni a ketrecet, aztán miután nem boldogul vele, tovább is úszik.

A videó végén pedig látható a búvárok öröme- kinek mi tetszik, lehet erre mondani. Az tuti, hogy igazi adrenalinfröccs lehet...

A kis macskacápa is cápa, még ha nem is igazán félelmetes.

A búvárok nagy részét általában lázba hozza a cápás merülés- azoknak is emlékezetes a találkozás velük, akik szeretik őket, meg azoknak is, akik nem. Sokak számára csak a nagy fehér "A Cápa", a hírhedt "emberevő", de cápából van sokféle: kicsi is, nagy is, rejtőzködő és nyílt vízi és így tovább. 

Norvégiában a kispettyes macskacápákkal lehet a víz alatt közelebbről megismerkedni. Ilyen cápa az Adriában is előfordul, de ez a videó a hideg Oslofjord mélyéről azoknak is megmutatja ezt a veszélytelen, de érdekes és csinos cápafajt, akik számára még ismeretlen. Ráadásul a repjegy is olcsó Oslóba, akár meg is lehetne nézni saját szemmel...

Eltörpül az ember a hatalmas tengeri emlős mellett.

Nem is nagyon kell ahhoz kommentár, hogy próbál távolabb kerülni az érdeklődő (?) ámbráscettől a vízben úszó nő. Valószínűleg pont azért ment oda és pont azért vett fel búvármaszkot, hogy saját szemével lássa a tenger óriását. Az ámbráscet ugyanis lenyűgöző állat, ugyanis akár húsz méter hosszú és több, mint negyven tonnás is lehet.

Szóval távolról nézve is impozáns- de ennyire közelről talán már inkább ijesztő. Bár az ámbráscet nem támad emberre, azért az óvatosság nem árt, hiszen véletlenül is kerülhet bajba az ember, amikor a hatalmas uszony lendül, az óriási test mozdul. Végül aztán nem történt semmi baj, s azt hiszem, utólag, főleg a videót nézve, inkább nagy élményként emlékszik rá mindenki. S bizonyára sokan cserélnének az ámbráscet elől úszó lány helyében...

Meglepte a búvárokat a csúcsragadozó felbukkanása.

Balira sok búvár utazik, és kétségtelen, hogy a sziget (illetve a szomszédos kisebb szigetek) vizeiben merülők fantasztikus dolgokat szoktak látni. Vannak színes korallos élőhelyek, vannak homokban rejtőző furcsa, apró lények, és a közeli Nusa Lembongan sziget egyik merülőhelyen pedig csapatosan tűnnek fel a mantaráják. 

Ám van, amire még Bali környékén sem számít senki. Ezért keltett nagy meghökkenést, amikor a fentebb említett Nusa Lembongan legendás helyén, a Crystal Bay mélyén a búvárok egy méretes nagy fehér cápával találták magukat szemben. Errefelé ugyanis ilyenre senki nem emlékezett. 

A szakemberek is csak találgatni tudtak, hogy a jóval hidegebb vizekben előforduló nagy fehér miért kóborolt el Bali közelébe. Erre még nem tudják a választ, az viszont ismét kiderült, hogy az "emberevőként" ismert ragadozó nem szolgált rá a rossz hírnevére, mert különösebb izgatottság nélkül tovaúszott és eltűnt a nagy kékben a búvárok szeme elől, és senkinek nem esett semmilyen baja.

A csillagvizsgáló hal a tenger egyik furcsa teremtménye.

Búvárkodás közben sok furcsasággal találkozunk. Némelyik állat nagyon feltűnő, mások viszont nagyon el tudnak rejtőzni. Akad amit lépten-nyomon látunk, más fajok igencsak ritkák. Az a legjobb, ha az ember próbálja azonosítani is, amit odalenn észrevesz, mert tanulhatunk valami újat.

A csillagvizsgáló halat nem könnyű kiszúrni: a homokba rejtőzik el jellemzően, és csak két szeme látszik ki a homokból, no meg a groteszk grimaszt idéző száj. Van olyan csillagvizsgáló hal, ami egy kukacra hasonlító testrész mozgatásával próbálja közel csalogatni a prédát: aztán a gyanútlan áldozatot a homokból kiugorva nyeli el a veszedelmes vadász. Önvédelemnek sincs híján a csillagvizsgáló, ugyanis méregtüskékkel is rendelkezik, tehát érdemes távol tartani magunkat tőle.

Nemrég találtam ezt a videót, ami azért érdekes, mert látszik, hogy néz ki ez az állat amikor épp nem rejtőzködik, s az is, milyen ügyesen, pillanatok alatt képes magát a homokba ásni.

A Vörös-tenger egyik legismertebb roncsa a Giannis D.

Ennek a hajó az elvesztése kivételesen nem járt áldozattal. Egyszerű navigációs hibát sejtenek annak a hátterében, hogy a száz méter hosszú, fával megrakott teherhajó 1983-ban teljes sebességgel belerohant a Sha'ab Abu Nuhas zátonyba. oda, ahol például a Carnatic is elsüllyedt.

Érdekes, hogy a Salem Express, a Carnatic és a Giannis D hossza egészen hasonló, de mára egészen más hatást keltenek. Egyrészt azért, mert nagy különbség van, mennyi idő töltöttek a víz alatt, másrészt azért, mert más korban épültek, másrészt pedig számít az is, a hajótest darabokra szakadt-e.

A hatalmas Giannis például több darabban nyugszik a tenger fenekén. Ahol a kapitányi híd és a motortér van, ott a leginkább látványos a búvárkodás, de el lehet úszni az orrig is, hogy megnézze az ember például a hatalmas csörlőt.

Nincs igazán mélyen, van rajta látnivaló- a Giannis D régi favoritja az északi szafarit választó búvároknak. Útba esik, ha a Thistlegorm vagy a Ras Mohammed felé tart a hajó, és van a közelben más érdekes merülőhely is. Én is többször láttam már, és megállapíthattam, bizony az évek rendesen meglátszanak a roncson, mert a felépítményből pár rész már nem úgy fest, mint a régen. Ami egyrészt mutatja, hogy a tenger lassan még az acélt is felmorzsolja, másrészt azt, hogy elég régóta merülök, ha emlékezhetek arra, milyen volt annak idején...

A Carnatic roncsa úgy látványos merülőhely, hogy a hajó maga már alig felismerhető.

Különleges roncsból bőven akad a Vörös-tengeren. Nekem az egyik személyes kedvencem az SS Carnatic maradványa, mert fantasztikus módon alakult át, igazi élő korallzátonnyá. Persze ehhez idő kellett: több mint száz éve süllyedt el. 

A búvárok számára nehezen felismerhető ma már a hajó formája, a szerkezetből jórészt csak a bordák maradtak meg. A hajócsavaron is megtelepedtek az élőlények. Az orr alapján az, aki nem a hajóépítés szakértője, aligha tudná kitalálni, milyen is volt ez a hajó egykoron.

Mivel már csak alig maradt a hajóból, a roncsba beúszni nem nagy mutatvány. Odabent pedig elképed az ember, annyi áramló üveghal veszi körbe. Be lehet úszni a halfelhőbe, gyakorlatilag el lehet benne veszni- csodálatos látvány.

Mivel régi roncs, nem nagyon gondolunk arra, hogy a Carnatic elsüllyedése is tragikus történetet idéz. A hajótestben még mindig megtalálható törött borospalackok egykoron az utasok számára voltak félretéve, míg ma már csak egy régi baleset tárgyi emlékei.

Amikor a Salem Express körüli vitákról írtam, akkor arra céloztam, más roncsoknál is sokan vesztek oda. A Carnatic elsüllyedése azért tragikus, mert könnyen elkerülhető lett volna a tragédia. A közel 90 méteres gőzhajó 1889. szeptember 12-én csapódott az Abu Nuhas zátonyba, de nem süllyedt el egyből- gyakorlatilag fennakadt a zátonyon.

A kapitány megnyugtatta az aggódó utasokat, hogy nincs semmi gond, hamarosan érkezik a segítség, a hajó stabilan áll. Ezért aztán nem szálltak mentőcsónakba, vártak türelmesen, talán még boroztak is. A viszonylagos nyugalom csak rövid ideig tartott, mert az éjszaka folyamán a víz betört a megfeneklett hajó testébe. A helyzet egyre rosszabbra fordult, így pár óra múlva mégis a hajó elhagyását rendelték el. Ám még csak maroknyi ember szállt át a csónakokba, amikor a hajótest kettétört. és 31 embert rántott magával a hullámsírba. Mostanra viszont az egykori roncsból valami egészen más lett: színes korallok, számtalan hal népesíti be. Mi pedig a Carnatic merülése után is felidézhetünk egy történetet, és gondolhatunk az áldozatokra, akik ilyen értelmetlen módon vesztek a tengerbe- a roncs maga a tragédia élő emlékműve.

A hajózás történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája volt a Salem Express balesete.

Sokan vélekednek markánsan a Salem Express roncsának merüléséről. A Vörös-tenger egyiptomi részén, Safaga előtt elsüllyedt komphajó több száz embert vitt magával a hullámsírba, s úgy tudni, sok áldozat ma is a hajótest lezárt részén nyugszik. Nyomasztó hely, gyakorlatilag sírhely a tenger mélyén- másrészt a legtöbb roncs úgy süllyedt el, hogy a tragédia emberéleteket követelt. Ilyen alapon tehát sok-sok népszerű roncsot nem merülhetnének.

Én azt gondolom, hogy ha a hatóságok engedélyezik itt a merülést, akkor lehet búvárkodni a Salem Expressnél. Inkább az a fontos, hogy aki lemerül, tartsa tiszteletben az áldozatok emlékét, ne nyúljon semmihez, ne akarjon szuvenírt gyűjteni. Látjuk a személyes tárgyakat, s arra gondolhatunk, milyen szörnyű lehetett az az éjszaka a Vörös-tengeren.

1991. december 17. volt, amikor a Szaúd-Arábiából érkező hajó kapitányának hibája miatt egy zátonynak ütközött nagy sebességgel, és roppant gyorsan elsüllyedt. A zarándokok által zsúfolásig Salem Expressen hivatalosan 470 ember veszett oda- de a nem hivatalos adatok szerint ennél jóval többen. A roncsban ma is minden ott van, amit a hajó szállított, az utasok holmija mellett például autók is.

Elgondolkodtató merülés ez, és persze az ember elgondolkodik a többi szomorú sorsú hajóról is- és az is eszünkbe juthat, bizony vigyázni kell a tengereken. Mert a tenger néha haragos és kíméletlen. S aztán látjuk azt is, hogy bármilyen módon került valami a víz alá, előbb-utóbb a tenger részévé válik. Mára már a Salem Express is afféle tengermélyi oázis lett, amelyet beborítanak a korallok...