A Carnatic roncsa úgy látványos merülőhely, hogy a hajó maga már alig felismerhető.

élmény egyiptom roncs

Különleges roncsból bőven akad a Vörös-tengeren. Nekem az egyik személyes kedvencem az SS Carnatic maradványa, mert fantasztikus módon alakult át, igazi élő korallzátonnyá. Persze ehhez idő kellett: több mint száz éve süllyedt el. 

élmény egyiptom roncs

A búvárok számára nehezen felismerhető ma már a hajó formája, a szerkezetből jórészt csak a bordák maradtak meg. A hajócsavaron is megtelepedtek az élőlények. Az orr alapján az, aki nem a hajóépítés szakértője, aligha tudná kitalálni, milyen is volt ez a hajó egykoron.

élmény egyiptom roncs

Mivel már csak alig maradt a hajóból, a roncsba beúszni nem nagy mutatvány. Odabent pedig elképed az ember, annyi áramló üveghal veszi körbe. Be lehet úszni a halfelhőbe, gyakorlatilag el lehet benne veszni- csodálatos látvány.

élmény egyiptom roncs

Mivel régi roncs, nem nagyon gondolunk arra, hogy a Carnatic elsüllyedése is tragikus történetet idéz. A hajótestben még mindig megtalálható törött borospalackok egykoron az utasok számára voltak félretéve, míg ma már csak egy régi baleset tárgyi emlékei.

élmény egyiptom roncs

Amikor a Salem Express körüli vitákról írtam, akkor arra céloztam, más roncsoknál is sokan vesztek oda. A Carnatic elsüllyedése azért tragikus, mert könnyen elkerülhető lett volna a tragédia. A közel 90 méteres gőzhajó 1889. szeptember 12-én csapódott az Abu Nuhas zátonyba, de nem süllyedt el egyből- gyakorlatilag fennakadt a zátonyon.

élmény egyiptom roncs

A kapitány megnyugtatta az aggódó utasokat, hogy nincs semmi gond, hamarosan érkezik a segítség, a hajó stabilan áll. Ezért aztán nem szálltak mentőcsónakba, vártak türelmesen, talán még boroztak is. A viszonylagos nyugalom csak rövid ideig tartott, mert az éjszaka folyamán a víz betört a megfeneklett hajó testébe. A helyzet egyre rosszabbra fordult, így pár óra múlva mégis a hajó elhagyását rendelték el. Ám még csak maroknyi ember szállt át a csónakokba, amikor a hajótest kettétört. és 31 embert rántott magával a hullámsírba. Mostanra viszont az egykori roncsból valami egészen más lett: színes korallok, számtalan hal népesíti be. Mi pedig a Carnatic merülése után is felidézhetünk egy történetet, és gondolhatunk az áldozatokra, akik ilyen értelmetlen módon vesztek a tengerbe- a roncs maga a tragédia élő emlékműve.

élmény egyiptom roncs