Sokat beszéltek a dunai baleset utáni búvármunkákról, érdemes tehát tisztázni, mi a különbség búvár és búvár közt.

Előre kell bocsátanom, nem vagyok ipari búvár, nem akarok szakmai értekezést írni. Inkább csak végigveszem, mi az, ami miatt más az, amikor a Dunában kell dolgozni vagy a tengerben halacskákat nézegetünk. Az közös, hogy víz alatt zajlik mind a két tevékenység, de onnantól kezdve sok az eltérés.

Az első és nagyon fontos dolog az, hogy az egyik munka, a másik kedvtelés. Úgy is mondhatnám, az egyik hobbi a másik pedig hivatás. Aki kikapcsolódásként búvárkodik, annak belefér hogy lemond egy merülést mert kicsit hullámosnak tűnik a víz, vagy túl sokat evett ebédre. A munkát végző búvárok viszont utasítást teljesítenek, dolgoznak, esetenként olyan kockázatos körülmények között, amikor egy amatőr a víz szélére se állna oda.

Nagyjából olyan ez, mint amikor valaki otthon saját kedvére főzöget, kísérletezik alapanyagokkal, szemben azzal, amikor valaki már a kétszázadik bécsi szeletet adja ki egy nap a konyhán- s ezt teszi a hét, a hó, az év majdnem minden napján. Ez nem az élvezetről szól, hanem a pontosságról, megbízhatóságról. Nem fér bele az, hogy "na, ezt most odaégettem, jövő héten újra próbálkozom". 

Természetesen lehet büszke az elvégzett eredményes munkára a profi, de ez biztosan más öröm, mint a kedvtelésként próbálkozóé. A búvárok között dolgozó hivatásosok mellett az önkéntesen dolgozó profik is inkább munkabúvárok, óriási tapasztalattal, komoly felkészültséggel. Hogy ezért egy ilyen feladatnál kapnak-e pénzt vagy sem, az mellékes, nem ettől profik. Dolgoznak, vállalják a veszélyt, mert szükség van a munkájukra. És éppen ezért több kockázatot is vállalnak, mint egy amatőr. 

A kedvtelési merülés lényege az, hogy látni akarunk valamit. Korallzátonyt, delfineket, roncsot, akármit. Élményekről szól, kikapcsolódásról. A Dunában merülő búvárok viszont semmit nem látnak, nagyon jó körülmények között esetleg egy méterre tudnak ellátni, de inkább tapogatva tájékozódnak. A merülésre is úgy készülnek, hogy például egy hajó részeit is memorizálják, így tudják beazonosítani, ha valamibe beleütköznek odalenn. Bele lehet gondolni, milyen érzés amikor emberi testet tapint a kéz...

A Duna sodrása is egészen más körülményeket teremt. A búvárokon rengeteg az ólom, hogy stabilan álljanak a folyó medrében, de vannak körülmények amikor ez is kevés- mint például közvetlenül a baleset után. Amikor apad, akkor azt mondják, "jók" a körülmények, de ezt értsük erősen idézőjelesen. Ilyenkor is visz a víz, de "csak" annyira, hogy a képzett búvár már tud munkát végezni. A látás is "jobb", tehát a kinyújtott kezét talán már látja a búvár. Ha egy amatőr a szokásos felszerelésével próbálna merülni ezek között a "jó" körülmények közt, gyakorlatilag azonnal életveszélybe kerülne és nem tudna semmilyen munkát végezni. Ha szerencséje van, élve kihalásznák pár híddal lentebb. Ha nem...

Eleve a kedvtelési búvárok, akik a felszíntől függetlenül, úszkálva nézelődnek, teljesen máshogy mozognak mint a sisakot viseslő, a felszínről levegőellátást kapó, a folyó mélyén állva dolgozó búvárok. Akinek az hobbi, az csak lazán merül, aztán amikor fogyóban a levegője, feljön. Aki dolgozik, az utasítást hajt végre. Tulajdonképpen az ipari búvárok vannak nagyobb biztonságban abból a szempontból, hogy kötelük van a felszínre, és folyamatosan tudnak kommunikálni. Más kérdés, hogy ha ez nem állna rendelkezésre egy dunai merülésnél, abból gyorsan lehetne tragédia. Náluk ez nem "kényelmi" dolog, hanem elengedhetetlen, és emlékezhetünk itt is került bajba búvár, amikor elakadt. 

A búvárkodás jellege is más, hiszen a munkát végző búvárnak nem adnak szabad kezet, hanem feladatot végez. Míg az amatőrök párban vagy csoportban merülnek és a biztonságot az adja, hogy figyelnek egymásra, az ipari búvárok csapatában ha egy ember merül, a felszínen mindenki őt segíti és biztosítja. Alaposan megtervezik a merülést, még a sikertelen próbálkozásokat is kielemzik. Hiszen van egy cél, amit el kell érni: jelen esetben meg kell találni minél több áldozatot, miközben a hajót is ki kell emelni. 

Ha az a kérdés, van-e átjárás a két csoport között, akkor a válasz az, hogy csak az egyik irányba. Az ipari búvárok jelentős része merül kedvtelésből is, ugyanúgy felveszik a normál felszerelést, elúszkálnak az egzotikus tengerekben. Fordítva viszont bajosan menne, egy hobbibúvár még a sisakot sem tudná felvenni, s az első pár pillanat, amikor a sodró, zavaros vízbe belemerülnek igencsak sokkszerűen érné őket. Természetesen lehet belőlük is ipari búvár, csak el kell végezni a megfelelő képzéseket, tanfolyamokat, gyakorlatot kell szerezni, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. 

Ha nekem valaki azt mondaná, a pár száz merülésemmel bevállalnék-e egy dunai búvárkalandot ott a Margitsziget mellett, akár "jó" körülmények közt, nem embereket vagy roncsot keresve, csak úgy az élmény kedvéért, azonnal nemet mondanék. Hát még ha dolgozni is kellene.  A lényeg: a magamfajta amatőr, még ha kedvtelési búvárként van is bizonyos tapasztalata, csak kívülről szemlélheti a dunai búvármunkákat, de véleményezéshez, okoskodáshoz igencsak szerény a tudásunk. Nyugodtan bízzuk ennek a műveletnek a lebonyolítását a hozzáértőkre, akik tudják, mik a kockázatok, hogy kell azokat kezelni, és hogy lehet a feladatot úgy végrehajtani, hogy több áldozata ne legyen a Hableány süllyedésének.