Big Blue Búvár Blog

Lehet, hogy az angolok kilépnek az EU-ból, de ezek a jó kis fókás merülések megmaradnak a helyi búvároknak.

Northumberland híres a fókás merülésekről, elsősorban a Farne-szigetek körül lehet számítani ezekre a játékos, érdeklődő tengeri emlősökre. A videó készítője hosszú évek óta búvárkodik velük, és felhívja a figyelmet, nem beidomított, étellel csalogatott állatokról van szó, hanem olyanokról, amelyek érdeklődnek az emberek iránt.

Nem csak úszkálnak körülöttük, hanem meg is ölelgetik, böködik őket, kíváncsiak a felszerelésekre, játékra hívják a hozzájuk képest nagyon lassú és ügyetlen búvárokat. Aki csak bezárva lát ilyen állatokat, miközben halért mutatványokkal szórakoztatják a fizető vendégeket, nem is nagyon értheti, mennyire más találkozás, kapcsolat velük az élőhelyükön, a tengerben.

Remekül sikerült a búvár családi nap a Duna Arénában.

Azt hiszem, mindannyikunkat, még a szervező Magyar Búvár Szakszövetséget is meglepően nagy számban jöttek el búvárok és kísérők, érdeklődők a remek rendezvényre. Nyilván ennyi év után én már főleg a sok régi ismerős miatt ugrottam be, de vonzott az is, hogy a medencét víz alatt is feltérképezzem- ide elsősorban úszni járok. 

Aztán persze fotózgattam is, mert volt téma bőven. Jöttek a retró búvárcuccokat, például a rézsisakot próbálók. Aztán ott voltak a sportbemutatók: víz alatti hoki, víz alatti rögbi, tájékozódási búvárkodás... Ami különlegessé tette ezeket, az az, hogy a nagy kivetítőn víz alatti közvetítés is volt.

És persze sokan, több mint százan életükben először ismerkedhettek meg a búvárkodással. Nagyon sok volt köztük a gyerek, és remélhetően az új, izgalmas kaland sokuknak tetszett. Az oktatók keményen dolgoztak egész nap, hogy mindenki biztonságosan kipróbálhassa a merülést.

Szóval nagyon jó kis napot hoztak tető alá a szervezők. Szüksége volt már a búvárkodásnak egy ilyen izgalmas, változatos és ráadásként ingyenes rendezvényre. Remélem sok új arccal, köztük fiatalokkal is találkozunk majd a búvárbázisokon! Addig is ezzel a csokorra való képpel idézem fel a remek napot.

Új búvár úti cél lehet Lengyelországban a 45 méteres medence.

Írtam már az Európa-szerte megtalálható búvármedencékről, melyek közül sokáig a 33 méteres brüsszeli Nemo33 volt a rekorder, de pár éve már az olaszországi Y-40 a legmélyebb. A lengyelek a Deep Spot nevű medencével még rá akarnak tenni egy lapáttal: 45 méterre ereszkedhetnek majd ebben a kellően felkészült búvárok.

A megkapó nevű Mszczonow városban már épül a hatalmas létesítmény, és mivel ez a település Varsótól csak 50 kilométerre van, egybe lehet kötni lengyelországi hosszú hétvégékkel a felkeresését. Hogy tud-e igazán többet, jobbat, mást adni a plusz pár méteren kívül mint a belga vagy olasz konkurrens, azt még nem tudom, de nem tartom valószínűnek. 

Igaz, nem is ez a fontos, mert önmagában egy medence csak egy medence, nem több. De egy kicsit felteszi a városlátogató búvárok térképére Lengyelországot, és ez máris érdekesebb így...

A Deep Spot összel nyit, de állítólag nem sokáig lesz csúcstartó. De azt hiszem, ennek a mélységmániásokon kívül már igazán senki nem örül- a Nemo33 is pont elegendő volt egy kedvtelési búvárnak. Az egész a számháborúról szól, de sikeres csak az lehet, ahol a színvonalas szolgáltatások mellett sok más felszíni látnivaló, program várja az utazó búvárokat.

Ingyenes belépés, próbamerülés kicsiknek és nagyoknak- jó kis rendezvény lesz vasárnap!

A búvárkodásnak megvan a maga misztikuma. Természetesen vonzó felfedezők módjára palackkal a hátunkon a víz alatt kalandozni, de sok az emberekben a kétely, mi is vár odalenn ránk? Milyen érzés merülni, milyen érzés a légzőkészülékből levegőt venni?

Aki már merül, de családtagjait még nem vitte magával búvárkodni, az keresi a lehetőséget, hogy tudná kipróbálni biztonságos körülmények között a búvárkodást a gyerek. Nem mindenhol adódik erre esély, és időnként meglehetősen költséges, sok szervezést igényel.

A már vizsgázott búvárok számára érdekes lenne egy olyan lehetőség, ahol különféle búvárfelszereléseket próbálhatnának ki, megnézhetnék, melyik mit tud, és élesben tesztelhetnék, mennyire tetszik ez vagy az- még a vásárlás előtt lenne az ilyen ideális.

A rutinosak pedig, akik már sokféle kalandban vettek részt, olyasmivel próbálkoznának, amire ritkán adódik alkalom: ősrégi felszerelésekkel merülnének, olyasmikkel, amikhez hasonlót az első Cousteau-filmekben vagy a régi James Bond-mozik akciójeleneteiben láthatunk. 

A Búvár Családi Nap ezt így együtt kínálja, és még sok mást is. A díjtalan belépés mellett a búvárkodást is ingyenesen lehet kipróbálni, a gyerekeknek már 8 éves kortól, profi oktatók felügyeletével. Lesznek kinn felszerelésforgalmazók, és most is elmaradhatatlan program a retró merülés, amikor a régi felszerelésekkel lehet búvárkodni. Vetítések lesznek, világszerte eredményesen szereplő búvár sportolókkal lehet találkozni, no meg rutinos oktatók várják az érdeklődők kérdéseit. Csak egy fürdőruhára, papucsra és úszósapkára lesz szükséged, és megismerkedhetsz a búvárok vidám közösségével, vagy új barátságokat köthetsz.

A Búvár Családi Nap helyszíne a Duna Aréna (XIII. kerület Budapest, Népfürdő utca 36.), időpontja 2019. március 24., 9-16 óra között. Ha búvár vagy, azért gyere el, ha (még) nem, akkor pedig azért. És hozd magaddal a családot is!

Búvár Családi Nap és Retró Búvárfelszerelések Napja Facebook esemény

Drámai búvártörténetet idéz fel egy új dokumentumfilm.

Chris Lemons a jéghideg Északi-tenger mélyén dolgozott egy olajvezeték vizsgálatán, 80 méteres mélységben. Az ipari búvárok számára ez rutinmunkának számít, és egy darabig a búvár nem is számított semmi váratlanra. Ám azt nem tudhatta, hogy a felszínen a hajó amiről a "köldökzsinóron" keresztül a légzőgázt és a kihűlés ellen védő meleg vizet kapta, hánykolódni majd sodródni kezd. A tömlők aztán magukkal rántották a búvárt, majd a beakadt és megrongálódott csövekből nem jött semmi- és a kapcsolat is megszakadt a felszínnel.

Ezzel a döbbenetes, minden búvár rémálmába illő szituációval kezdődik egy új dokumentumfilm: a Last Breath arról szól, mi lett a búvár sorsa a jéghideg, sötét mélységben azok után, hogy csak a hátán levő palackban levő minimális mennyiségű tartalékgázzal magára maradt. 80 méteren csak pár percre volt elegendő a levegő, s aki jártas a búvárkodásban, tudja jól, innen az azonnali felszínre úszás lehetetlen, egyenlő az öngyilkossággal.

Mit tett hát a búvár? Semmit. Ez a tökéletes reakció ebben a helyzetben: teljesen mozdulatlanul várt, mert így használta fel a legkevesebb légzőgázt. Bízott benne, hogy a felszínen is pontosan tudják mekkora bajban van és megpróbálnak azonnal a segítségére sietni. Nem is tévedett, elindítottak a keresésére egy távirányítású eszközt. Megtalálták a búvárt a jeladója alapján, majd a víz alatti búvárharangba vitték a mozdulatlan férfit.

Kollégái húzták ki a vízből az eszméletlen búvárt, aki gyakorlatilag kékre fagyva, mozdulatlanul feküdt és nem is lélegzett. Természetesen a többiek megpróbálták az újraélesztést, és óriási örömükre és meglepetésükre Lemons hamarosan maga kezdett el lélegezni. Sőt, hamarosan a saját lábán hagyta el a kamrát. Őt illetve társait is további kezelésre szállították a kórházba, és Lemons teljesen felépült.

A drámai eseménysorozat egyrészt illusztrálja azt, miért is kapnak akkora fizetést a mélytengeri búvárok- itt egy baleset könnyen lehet végzetes. Másrészt az is kiderül belőle, mennyire profik az itt dolgozók: a búvár, aki higgadtan várta a mentését, a mentést irányítók, majd a többiek akik elkezdték az újraélesztést a búvárharangban mind azt tették, amit ebben a helyzetben kellett. 

A búvár később elmesélte, milyen volt várni, tudva, hogy hamarosan elfogy a légzőgáz. És eközben már pokolian fázott- nem tudhatta, a kihűlés vagy a fulladás lesz-e a végzete. Elmondása szerint nem volt semmi előjele az eszméletvesztésnek, az egyszerűen csak megtörtént, s utána a sorsa a többiek kezében volt.

Az, hogy túlélte, így is csodaszámba ment. Talán sikerült tényleg annyira nyugodtnak maradni, hogy a várhatónál tovább tartott a palackban levő légzőgáz. Talán a jéghideg víznek köszönhette a megmenekülést, mert még tovább lassult a szívverése. A lényeg az, hogy történetét az új filmnek köszönhetően sokan megismerhetik.

A ragadozó gyengéd érintése örök élmény marad a búvárnak.

Dél-Afrikában rögzítette az alábbi videót Steve Woods. A búvárcsapat épp kékcápák és makócápák gyűrűjében merült, amikor az egyik kisebb kékcápa egészen megközelítette Kevin Schmidtet, majd hozzá is ért óvatosan a búvármaszkjához.

Schmidt, aki tengerbiológus, elmondta, hogy a cápa nem agresszió okán tette amit tett, egyszerűen csak kíváncsi volt, érdeklődött, mivel is áll szemben. Mivel a búvár nem préda a számára, egyszerűen tovább is úszott. A kecses, sokak által a legszebb cápák közé sorolt kékcápa szájába való betekintés pedig nyilván emlékezetes kaland volt.

Búvárrégészek bizonyították be, hogy az ókori történetíró által leírt egyiptomi hajók tényleg léteztek.

Nagyon nehéz megítélni két és fél ezer év távlatából, hogy egy hitelesnek szánt munkában mennyi a túlzás, mennyi a hallomásból szerzett információ, és mennyi a valóság. Az időszámításunk előtti ötödik században élt Hérodotosz kilenc kötetes munkája, a Történelem egyedülálló mű, mert nem csak a történelmi eseményekkel foglalkozik, hanem az akkori világnak is alapos, részletes leírását adja.

A régészek számára időnként kihívást jelent, hogy kiderítsék, melyik információ a hiteles. Az egyik példa erre az, hogy a szerző ír az ókori egyiptomiak hajóépítési módszeréről: a barisz néven emlegetett kereskedelmi hajót leírása szerint nagyjából méteres deszkadarabokból állították össze úgy, mint ahogy téglákat illesztenek egymáshoz. 

Sokáig még az is kérdéses volt, egyáltalán léteztek ilyen hajók. Ám Tonisz-Herilaieon kikötőjének (ez a település a mai Alexandria közelében található) feltárásakor találtak egy maradványt, ami meghökkentette a régészeket. A Nílus üledéke által belepett, s így szinte teljesen ép roncs Dr Damian Robinson, az oxfordi egyetem víz alatti régészeti központjának vezetője szerint pontosan olyan hajóra bukkantak rá, mint amit Hérodotosz leírt.

A történészek már korábban is vitáztak arról, hogy ha léteztek is a hajók, ezek pontosan hogy néztek ki. Ugyan a leírás viszonylag alapos, ennyi idő távlatából nehéz kideríteni, egy-egy szó melyik alkatrészt jelöli, és annak mi volt a pontos funkciója. A régészeknek sikerült az összképet feltárni azzal, hogy a hajóroncs vizsgálata során megértették, miről is írt a görög szerző. Kiderült, hogy is néznek ki azok a "belső bordák", amik valójában igen hosszú csapok voltak, s ezek fogták egybe a deszkákat. Megtalálták a kormánylapát helyét is, amiről szintén említést tesz Hérodotosz. 

A hajótest 70 százaléka egyben és épségben marad, és ez így igazi kincsesbánya a búvárrégészek számára, akik ritkán tudnak ilyen állapotú ókori hajóknál merülni. Így aztán nem csoda, hogy egy egész könyvet szenteltek a felfedezésnek. 

Így zsákmányol egy cápa.

Nem mondhatnánk, hogy a tenger legjobb hírű élőlényei lennének a cápák. Bár a megítélésük sokat változott, köszönhetően az ismeretterjesztésnek illetve a kedvtelési búvárkodás terjedése miatti tapasztalatoknak, de azért a régi riogató filmek hatása még érződik.

Szerencsére olyan felvételek elvétve születnek, amikor emberre támadnak a cápák, hiszen nagyon ritkán történik ilyen. Amikor etetik őket, készülnek látványos fotók és videók, de ez még azért nem pont a valóságos vadászatot mutatja. 

Ez a felvétel pont azért érdekes, mert az látszik, milyen, amikor egy, a búvárokkal mit sem törődő cápa nagyon is fogára való zsákmányt talál: egy szikla alatt rejtőző polipot. Aztán megragadja s magával viszi a prédát a bámuló víz alatti turisták között....

Néha így kell belerángatni a búvárt a neoprénbe.

Szoktunk azzal tréfálkozni, hogy a búvárruha mindig összemegy ha sokáig nem használjuk és "túlságosan kiszárad". A valóság ezzel szemben -sajnos- prózaibb: nekünk, akik távol élünk a tengerektől, ritkábban van lehetőségünk búvárkodni, és fél-egy év alatt tudunk változni. Ami -szintén sajnálatos módon- inkább testesedést szokott jelenteni, azaz kihízzuk a neoprénruhát. Mivel túra előtt ritkán van próba, ezért aztán a tengerparton vagy a hajón ér minket meglepetés. 

Nekem is volt már kínos pár percem, amíg magamra rángattam a ruhát, és olyan is volt, amikor a videóhoz hasonlóan én segítettem valakit belerázni a sajátjába. A következő merülésen, amikor a ruha nedvesebb, általában már nincs gond, de az első pár perc kínos. 

Meg kell jegyezzem, az sem sokkal jobb opció ám, ha az ember pont ellenkezőleg, túl sokat fogy, és lötyögni kezd rajta a ruha. Ami nem elég szoros, abban sokkal inkább fázik az ember. Szóval ha tudjuk magunkról, hogy változtunk valamilyen irányba, akkor bizony még odahaza érdemes ruhapróbát tartani- vagy esetleg a fentihez hasonló vidám látványosság lesz a búvárhajón az öltözésből.

Tegye fel a kezét, aki nem vágyik ilyenre! És aztán jelentkezzen az is, akinek már volt ilyenben része, de nem akar még egyszer delfinekkel találkozni a tengerben!

A bakancslista kifejezés roppant divatos manapság, mindenki szeret mesélni arról, hova szeretne eljutni, mit szeretne megnézni, kipróbálni. "Csak egyszer az életben!", sóhajtozunk, amikor valaki más beszámol olyan kalandról, amit mi is meg szeretnénk élni. 

Talán még természetes is lehetne, hogy búvárként is van ilyesmi. A híres roncsok közül a Thistlegorm pipa, Zenobia és Liberty szintén, Spiegel Grove is, de még hiányzik a Yongala. Manta, cetcápa, teknős már volt, dugong még nem. És persze búvárkodtam már delfinekkel is, az is ki van pipálva, annyira már nem is hoz lázba a téme.

Na persze... A bakancslista nem az én műfajom, mert az annak jó, aki szeret egyszer s mindenkorra "letudni" dolgokat. Hát én nem egészen így működöm. S azt hiszem, a búvárkodás azért jó, mert amit ott átélünk, azt utána szívesen átélnénk újra és újra. Láttam már hatalmas delfinrajt a víz felett és alatt, volt, hogy magányos delfinnel töltöttünk egy egész merülést, máskor egy nagyobb család tért vissza hozzánk újra és újra, máskor csak pár másodpercig láttuk őket- mégis nagy élmény volt.

Nem tudom, hányszor láttam delfint, és mégis, ha visszatérhetek a Vörös-tengerre, s van esély útba ejteni a delfinek kedvenc helyeit, most sem fogom kihagyni. Mert ez egy olyan élmény, egy olyan kaland, amit nem lehet megunni...