Egyszerre döntött volna rekordot a legfiatalabb és a legidősebb búvár Mexikóban.
Lehet arról beszélni, kinek való a búvárkodás és kinek nem. Ami tény: vannak bizonyos életkori határok és egészségügyi feltételek, melyek betartásának szerintem van értelme. A két búvár története is jó illusztrációja ennek.
Az Egyesült Államokban található Loves Park búvárközpontban sok búvárt képeztek már ki, kicsiket is, idősebbeket is. Talán a kézenfekvő alkalom, talán a rekordhajszolás miatt különleges tervet eszeltek ki: az volt a céljuk, hogy a soron következő mexikói búvártúrán levizsgázhasson a 4 esztendős Jaxon Bosselman, aki autista, s a 98 esztendős William Lambert. Ők már mind a ketten hónapok óta jártak gyakorolni, a nyílt vízi gyakorlat hiányzott csak a sikeres tanfolyamhoz. Így ugyanazon a túrán hódíthatták volna el a legfiatalabb illetve legidősebb búvár címét.
A dolgok azért nem mentek ilyen simán. A mexikóiak kereken megtagadták, hogy a négyéves autista kisfiú búvárkodhasson, így ő nem merülhetett. (Ezen, bevallom, nem csodálkozom. Nem is nagyon hiszem, hogy van ilyen fiatal gyerekek számára kínált oktatási programja akármelyik rendszernek, tehát a helyi búvárok saját jól felfogott érdekükben mondhattak inkább nemet.) A 98 éves búvártanonc teljesítette a szükséges négy merülést, ám amikor a tanfolyam utáni csoportkép miatt összegyűltek volna a búvárok, elcsúszott és elesett, kezét több öltéssel kellett összevarrni, majd haza is utazott.
Mindenesetre valószínűleg így is övé lehet a legidősebb búvárnak járó Guiness-rekord. Jaxon anyukája pedig bízik benne, hogy a gyerek odahaza végzett merüléseit is elismerik majd, így attól függetlenül rekorder lesz, hogy Mexikóban nem búvárkodhatott.
Őszintén bevallom: szerintem kevés gyerek alkalmas arra, hogy négy esztendősen felelősen búvárkodjon légzőkészülékkel- és akkor abba ne is menjünk bele, hogy a kisfiú autista, mert ennek a területnek egyáltalán nem vagyok szakértője. Ám hogy a búvároktatók többsége sem az, abban majdnem biztos vagyok.. Állítólag Jaxon három és fél évesen merült először, akkor még nem is beszélt- mondjuk azt nem tudom, egy verbálisan nem kommunikáló óvodással hogyan beszélték meg a fizikai alapismereteket, de erre mondom, hogy nem vagyok szakértő.
Az tény, hogy ilyen kicsiknek amúgy sem lehet túl mélyre menni, így a magam részéről jobbnak gondolom, ha a gyerekek a szüleikkel együtt csak úsznak, légzőcsővel sznorkeleznek, és ha van kellő vízbiztonságuk, majd tizenévesen jöhet a palack. Most így a gyereké lehet a rekord, ha a Guiness-nek kellő bizonyíték az otthon készített pár videó, na és? Ha tengerben nem merülhet mert ennek senki nem vállalja a felelősségét, akkor nagyobb a csalódás a számára, hogy csak "szárazföldi búvár"...
Igaz, a szülők és a búvároktató szerint a kis búvár állapotán segített a merülés, mert azóta már elkezdett beszélni is, de akkor ezt nevezzük inkább terápiának, mert az egy egészen más történet.
Az idősebb úr szerencsétlen sérülése ellenére is nagyon élvezte a merülős kalandot. Ebben a korban nyilván a fizikai állapot határozza meg, ki, hol, hogyan, mit merülhet. De meg kell jegyezzem, nagyon sántít az összehasonlítás a mostani rekorder 95 éves angol búvárral. Míg Lambert életében először merült, és ki tudja, ez csak egyszeri kaland volt-e, a 95 éves Ray Woolley évtizedek óta búvárkodik, s nem a rekord kedvéért csobban a vízbe, hanem azért, mert rendszeresen merül. Szerencsés, hogy ennyi idősen még űzheti a kedvtelését- a legidősebb búvári cím maximum csak ráadás, nem cél.
Szóval ezek a történetek engem nem győztek meg arról, hogy mindent alá kellene rendelnünk a Guiness-rekordok hajszolásának. Sőt, inkább elgondolkodtattak ezek értelméről. Merülni jó, kicsiknek és nagyoknak is, de a búvárkodás szóljon magáról a merülési élményről, ne az ilyen dolgokról...
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
