Big Blue Búvár Blog

A nagy tengeri találkozások mesterhármasa, egyetlen merülésen.

Mi, búvárok, előbb-utóbb megálmodunk magunknak pár nagy kalandot. Eljutni a mexikói cenotékba, merülni az olyan híres roncsoknál mint a Thistlegorm vagy a Yongala, s persze szemtől szembe találkozni a nyílt óceán nagyvadjaival...

A tervezgetős énünk természetesen először tájékozódik, aztán pedig jöhet a lehetőségek utáni keresgélés. Aki benne van ezekben a dolgokban, az pontosan tudja, mit hol talál. Manták? Elég Balira elmenni, és onnan átugrani a Manta Pointhoz. Cetcápák? A Fülöp-szigeteken Cebu sziget, azon belül Oslob a tuti helyszín, Ausztráliában a Ningaloo-zátony. Még a delfinekhez kell a legkevesebbet utazni, a Vörös-tenger egyiptomi részén vannak olyan pontok, ahol egész jó eséllyel beléjük futhatunk.

Bizony, a világ különböző sarkait kell célba venni, ha mindezekkel a csodálatos lényekkel szeretnénk búvárkodni! Vagyis... Léteznek helyek, ahol mind előfordul. A Mexikó nyugati oldalán, a Csendes-óceánban található Revillagigedo-szigetcsoport (elsősorban a legnagyobb tagja, Socorro ismert) is ilyen hely. Fantasztikus az élővilága, igazi oázis az óceánban. Ahogy az alábbi videó bizonyítja, még olyan is megtörténhet, hogy manta, delfin és cetcápa egymás mellett, egyetlen "kötelékben" bukkan fel.

Szóval mondhatnánk, egyetlen túrával le is tudhatjuk minden nagy találkozást, amiről csak álmodtunk. A gond csak az, hogy az ára is háromszor annyi, mint egy hétnek máshol. Persze így is megéri, szó se róla, csak nem azért vonzó, mert sokkal olcsóbban, egy kalap alatt megússzuk a bakancslistánk kipipálását, mint máshol, hanem azért, mert így az élmény még különlegesebb, még feledhetetlenebb. 

És persze az első ilyen után máris törhetjük a fejünket, mi legyen a következő nagy kaland? Galapágos? Cocos? Az igazi búvár mindig tervezget- a még igazibb pedig legközelebb azt is nagyon élvezni fogja, amikor az Adrián keres csikóhalakat, hiszen a víz alatti világ minden arca lenyűgöző.

Így néz ki a befagyott vizek világa.

A jég alá merülés nem számít tömegek hobbijának. Még a búvároknak is csak egy része szokta űzni, egyetlen okból: a víz ott igen hideg, ahol a felső réteg be tud fagyni. Sokan csak egyszer próbálják ki, a kaland kedvéért, még többen pedig maximum videókat nézegetnek.

A jégpáncél alatt a tavak vize letisztul, ezért kedvelik sokan ezt a merülésformát. Kicsivel új arcát mutatja minden, hiszen jobb a látótávolság- viszont az élővilág is "telel", nincs nagy mozgás sehol. 

A merülés komoly előkészületet igényel. Már a lék vágásához is láncfűrész kell, hiszen csak vastag jégpáncélra mehetnek rá a búvárok, amit nehéz áttörni. Mivel gyakorlatilag pont olyan, mint egy zárt téri, barlangi merülés, kell a vezetőkötél, a biztosítás. Hiába van sekélyen valaki, hiába csak 15 centi jég választja el a felszíntől, az is bőven elegendő, ha nem találja a kiutat. A felszerelésnek is fagymentesnek kell lennie. És mifelénk olyan is előfordul, hogy egész télen nem kedvezőek a körülmények, nem fagy be a víz annyira, amennyire kellene. Nem csoda hát hogy kevesebben szerveznek ilyen búvárkalandot.

Az pedig külön érdekesség, hogy pár helyen a tenger is be tud fagyni. Ott a jég alatt még látványosabb alulról a látvány, s az élővilág is egészen más. Általában az oroszországi Fehér-tengerben szerveznek ilyen merüléseket- ezért a látványért megéri a sok felkészülés, a jó felszerelések beszerzése.

Körkép a könnyen elérhető európai városokról, ahol búvárkodni is lehet.

A téli hónapokban csak maroknyi búvár merül itthon, és a tipikus európai nyaralóhelyeken is igazi holtszezon van. Csak pár búvárbázis van nyitva, ami érthető, hiszen a Földközi-tenger vize is erősen lehűl. Noha egy szárazruhával ilyenkor sem kényelmetlen a merülés, a hobbibúvárok számára ez nem opció.

Az viszont annál inkább, hogy nagyon könnyen elérhető, meleg vízű óriásmedencéket keressenek fel. Ilyenből több is van kontinensszerte, és ezek többsége kínál felszerelésbérlést, tanfolyamokat, tehát gyakorlatilag egy fapadossal, csomag nélkül is érdemes elutazni. Ha jó úti célt választunk, akkor pedig a búvárkaland után kellemes program lehet a városnézés.

A még mindig legismertebb ilyen hely a brüsszeli Nemo33, ahol már én is többször voltam. Erről sokat nem is érdemes mondani: Belgiumba könnyű eljutni repülővel (Ryanair, Wizzair járat van Charleroi-ba, Brussels Airlines a fővárosba), a merülés a meleg víz (33 fok, búvárruha nem kell) miatt nagyon kellemes, és a medence mélysége, a 33 méter is elég komoly egy kis gyakorláshoz. Akár Brüsszelben, akár valamelyik könnyen elérhető nagyvárosban mint Brugge érdemes szétnézni, sétálni, sörözni. Így aztán a téli hónapokban a Nemo33 sok búvárnak jelent jó alternatívát hosszú hétvégés kiruccanásra.

Olaszországban, Montegrotto Terme városban található az Y-40. Ez is kifejezetten búvárkodás számára épült, ugyanúgy kellemesen meleg, 32-33 fokos, ugyanúgy jár a belépő mellé a felszerelés bérlése is- elegendő maszkot, búvárkomputert vinni. Ráadásul ez a legmélyebb ilyen medence a világon! A nagy mélység miatt sokat járnak ide edzeni a készülék nélkül merülő szabadtüdős búvárok is. A legközelebbi nagyváros Padova, de akik Treviso reptérre (Ryanair) érkeznek, azok inkább Velencét célozzák be városnézésre, aki pedig Bolognából jön (Wizzair), annak adott hogy ott kalandozhat egy kicsit. 

Visszatérve Belgiumba, a TODI nevezetű búvármedence jellegzetessége egyrészt az, hogy ebbe halakat is telepítettek, így hiába sekélyebb (10 méteres), mozgalmasabb a merülési élmény. A másik dolog amiről említést kell tenni, hogy sokkal kevésbé egyszerűen elérhető, mint mondjuk a Nemo33, mert ez az ország keleti részén, egy kisvárosban van. Bérautóval lehet jó opció- egyébként ha már fapadossal megy valaki, Eindhoven reptere (Wizzair) közelebb esik hozzá, mint Charleroi. A víz 23 fokos télen-nyáron.

Németország az, ahol több helyen is építettek búvármedencéket már jópár évvel ezelőtt. Egyrészt a németek nagyon szeretnek búvárkodni, másrészt pedig az ország viszonyai tényleg nem kedveznek a téli merülgetésnek. Így aztán több ponton is van mélyebb vagy látványosabb medence, ahol remekül lehet gyakorolni. Nagyon eltérő, hol mi vár a búvárra: például a Duisburgban található Tauchgasometer hiába nagy és mély, gyakorlatilag kültéren van, így aztán a vize télen pont olyan hideg, mint egy tóé. 

Ezért inkább olyan merülőhelyeket emelek ki, amelyek tényleg beltérinek számítanak, és télen sem kell kifagyni belőlük. A szerintem említésre érdemes két intézmény érdekessége, hogy mindkettő a Köln/Bonn reptérhez esik igazán közel, tehát olcsóbb légitársaságokkal is elérhető (közvetlen járata az Eurowingsnek van). A Monte-Mare Rheinbachban található, vize 28 fokos, kellemes. A medence csak 10 méter mély, de vannak tanfolyamokhoz kialakított gyakorlótrepnik, és különféle víz alatti látványosságok, tehát nem csak egy nagy betonteknőben zajlik a merülés. Természetesen minden felszerelés bérelhető, egy merülésre biztos nem rossz kaland.

A másik közeli hely a Dive4Life SIegburgban. Ennek a medencéje 20 méter mély, a víz 26 fokos, és egyfajta elsüllyedt várost mintázó kialakítása miatt itt sem a csempézett falakat kell bámulni. Természetesen minden mesterséges, tehát nem érdemes az évszázad legjobb merülőhelyére számítani, de ha arra gondolunk, hogy eközben esetleg odakinn repkednek a mínuszok, máris vonzóbb a hely. Itt is van minden, ha valaki tanfolyamon szeretne részt venni. 

Szóval ha valaki ezekben a hónapokban is merülni vágyik könnyen, olcsón elérhető helyszíneken, válogatni is lehet. Ami viszont nagyon fontos: hiába "csak" medencékről van szó, ezek olyan mélységűek, hogy a búvárkodás után ki kell hagyni legalább 24 órát repülőgépre szállás előtt. Egyetlen nap alatt tehát nem megjárhatók- de talán nem is lenne érdemes, hiszen a többségük közelében van olyan város, látványosság, aminek felkeresésével egybekötve igazán jó kis kiruccanást lehet szervezni.

A búvárfelszerelések gyártói egyre változatosabb színű dolgokat kínálnak.

Abban a szerencsében volt részem, hogy a héten el tudtam menni Düsseldorfba, a Boot kiállításra. Ez egész Európa egyik legnagyobb vízisport kiállítása, aminek igen komoly búvárrészlege is van. Egy teljes pavilont megtölt a sok gyártó, forgalmazó, a búvárfotós cégek, az utazásszervezők, és jelen szokott lenni az összes ország, ahol komolyan számítanak a búvárturistákra.

Pár napja írtam arról a trendről, hogy most egyre több színes felszerelés vásárolható. A búvárok színe többé nem a fekete: mindenféle feltűnő, izgalmas, divatos, vagy időnként már túl harsány búvármaszk, uszony vásárolható. Sőt, a technikai búvárok világába is "beszöktek" a színek.

Én mindig is támogattam azt, hogy ha valaki a saját ízlésének megfelelő dologra vágyik, akkor hadd kaphassa azt meg. Elég drága egy teljes búvárfelszerelés- akkor az legyen olyan, mint amilyenre vágyik az ember. De természetesen nem az én kedvemért nyúlnak a színekhez a gyártók. Meglehetősen kifinomultak már a felszerelések, csak attól nem fognak többet eladni, hogy valami apróságot fejlesztenek. Ám az új színek csábítóak, még azok is vásárolni fognak megint, akiknek egyébként semmi oka nincs felszerelést cserélni.

Ez bizony üzlet. Sőt: nagy üzlet. Követni kell a trendeket, és ha az egyik gyártó bedobja a piacra a pink és narancsszín uszonyokat és maszkokat, akkor jön a többi is. És persze aki ismeri a régebbi cuccokat, tudhatja, harminc éve ezek már nagyon menők voltak, csak aztán jött a fekete-kék korszak átmenetileg.

Hogy aztán mi lesz a következő irányvonal, és meddig tart a színek uralma, azt nem tudom. De az biztos, hogy aki valami egyedibbet akar vásárolni, az most óriási választékból válogathat, bármelyik márka is legyen a kedvence.

Kinek és hogy érdemes belevágni a légzőkészülékes merülésbe?

Noha itt-ott lehet találni rövidebb "fejtágítókat", évről évre felmerül a kérdés a teljesen kezdők részéről, hova menjenek búvárkodást tanulni? Időnként a búváros csoportokban megosztanak egy hirdetést, véleményt kérnek oktatókról, iskolákról. Így aztán hiába írtam már erről a témáról korábban, ismét ejtek egy pár szót róla, mert az internet gyorsan felejt.

Most először arra szeretnék kitérni, mennyire nem lehet felelősen pusztán egyetlen hirdetés, ajánlat alapján eldönteni, hogy egy búvártanfolyam színvonalas és jó lesz-e. Évek óta elég alaposan benne vagyok a magyar búvárkodás világában, és ennek ellenére sem mondhatom, hogy tévedhetetlen szakértő vagyok. Van több száz, búvároktató minősítéssel rendelkező hivatásos, nem ismerhet mindenki mindenkit. A búváriskolák is átalakulnak, tulajdonost váltanak, netán szerződtetnek új oktatókat, tehát az, hogy pár éve egy iskolában találkozott valaki egy szimpatikus oktatóval, nem garancia arra, hogy ő most is ott dolgozik.

A történetnek van még egy fontos, általános jellemzője. A búvárkodás ma Magyarországon egyáltalán nem valami tuti üzlet, itt nem sokmilliós forgalmakról szól a történet. Aki eljut oda, hogy búvároktató legyen, túlnyomó részben nagyon szeret merülni. A hivatásos tanfolyam kihívás számukra, van, aki aztán külföldön vállal munkát, de aki itthon marad, azok számára ez igen gyakran csak kedvtelés. Nem az a cél, hogy nagy pénzt szakítsanak, hanem az, hogy a kezdőket megtanítsák biztonságosan merülni, és -ami legalább ilyen fontos!- a búvárkodást élvezni.

Egyszerűen a búvártanfolyamok árában nincs akkora szórás, hogy ennek kellene a döntő tényezőnek lenni. A szuperolcsónak hirdetett lehetőségek egy részében jellemzően nincs benne minden költség. Ha összeadjuk az elejétől a végéig az egészet, hasonló nagyságrendekkel fogunk találkozni. Az én személyes véleményem az, hogy bárhol akarja valaki elkezdeni a tanfolyamot, simán kérjen az elején egy összegzést, mire számíthat, aztán dönthet. (A jó iskola több kalkulációt is készít, hiszen egyénfüggő, nem kell-e valakinek több uszodai gyakorlás, van árkülönbség az itthoni és külföldi vizsga árában is, stb.) 

A személyes szimpátia sokkal fontosabb. Nyugodtan be lehet jelentkezni Facebook-csoportokba is, ha valaki tanácstalan, kérdezősködhet, valószínűleg kap pár korrekt ajánlatot. Egy találkozó vagy egy telefonos egyeztetés sokat segít, mert akiről úgy érezzük, rábíznánk magunkat a víz alatt, azt érdemes oktatóként választani. Meglehet, kicsivel drágább vagy olcsóbb mint más, de ez nem számít- itt egyrészt a biztonságunkról, másrészt az élményszerzésről van szó.

Egyébként azért sincsenek nálunk nagy csodák, mert én pontosan ismerem a hazai búvárkodási lehetőségeket, tudom, mit nyújtanak a tavak a kezdőknek. Meg lehet bennük tanulni búvárkodni? Természetesen igen, de egészen nyugodtan meg lehet hallgatni a búvároktató ajánlatát, ha adriai vagy más tengeri tanfolyamot kínál. Remek búvárbázisok vannak szerte a világon, ahol szuper körülmények között lehet tanulni. Ez is drágíthat egy képzést, viszont ne feledjük, búvártanfolyamot egyszer kell végezni az életben, a kártyát többé nem kell megújítani. Akkor miért ne tanuljunk olyan helyen, ami eleve jobban vonz?

Noha a csúcsszezon, a nyár még messze van, azért érdemes most elgondolkodni a lehetőségeken, mert van idő tájékozódni, személyesen iskolákat felkeresni, oktatókkal beszélgetni. Bárki bármit mond, elsőre felesleges megvenni minden búvárfelszerelést, ráadásul jó drágán. Ez majd ráér akkor, ha a búvárkodás tényleg életforma lesz. Olyan iskola nincs, ahol a tanfolyam árában a felszerelés nincs benne. (Legalábbis én nem ismerek- ha valakit olyan oktatóval hoz össze a sors, aki semmit nem tud adni, akkor én inkább keresnék másikat.) Az alapfelszerelés, mint a búvármaszk persze kivétel, azt be lehet szerezni a tanfolyam elején is.

Szóval most még van idő tájékozódni, gondolkodni, dönteni. Aztán tavasszal nyugodt tempóban lehet elkezdeni az elméleti órákat, majd az úszómedencés gyakorlásokat, ahol lesz idő plusz alkalmakra is- ha szükségesek. Kora nyáron pedig készen állhat a jelölt arra, hogy igazi nyílt vízben merüljön, vizsgázzon. 

A fentiek persze mind szépek, de van még egy fontos dolog, talán a legfontosabb. Legyen meg a valódi szándék! Ne azért merüljön valaki, mert odarángatja a párja, hanem azért, mert érdekli a víz alatti világ. Aki búvárkodni akar, érezze magát jól a vízben, legyen kíváncsi az élővilágra, a roncsokra. Ez hobbi, kikapcsolódás, élményszerzés- és annál azért drágább, hogy valaki csak kényszerből, unszolásra, kínlódva csinálja. Ha megvan az indíttatás, akkor nem számít a pénz, nem számítanak a leküzdendő nehézségek, hamarosan élvezni tudja még a kezdő is a búvárkodást. 

Egyszerűen csak meg kell találni ezt a tanfolyamot, ahol segítenek elérni ezt a célt. Állítom, sokkal több a korrekt, képzett oktató, mint az olyan, akitől menekülni kell. Természetesen mindenkinek más a stílusa, ki katonásabb, kinek fontosabb a könnyed hangulat, de mindegyik módszer eredményes lehet. Találd meg azt, aki szimpatikus neked, és egy új világ nyílik meg előtted.

Egy Jumbo Jet elsüllyesztésével akar magának kihasítani egy szeletet a nemzetközi búvárturizmus tortájából Bahrein.

Az már senkit nem lep meg, hogy az olajból meggazdagodott közel-keleti országok egyre inkább nyitnak az idegenforgalom felé. Az olaj sem tart örökké, ráadásul mindig javít a megítélésen, ha egy ország befogadó, a turistákat szívesen látó képet mutat magáról.

A probléma jellemzően az, hogy ezekben az országokban nem feltétlenül vannak igazi látványosságok, a sivatag és a hőség pedig csak kevesebb embert vonz. Ezért aztán ők maguk kezdenek eszement építkezésekbe, őrült projektekbe, óriási hotelekkel, mesterséges szigetcsoportokkal, fantasztikus szórakoztató parkokkal, sőt, múzeumokkal. És nem sajnálják a pénzt a minőségre, olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint a Ferrari és a Louvre.

Kétségtelen, hogy sikerült is olyan helyeket feltenni a turizmus világtérképére, mint Dubaj, pedig 15-20 éve még kevesen akartak volna akár egy napot is eltölteni arrafelé. A környékbeli konkurencia pedig nem akar lemaradni, és ha már álmodnak, akkor jó nagyot.

Bahrein például most a víz alatt építkezne. Egy százezer négyzetméter alapterületű "vidámparkot" alakítanának ki a búvárok számára. Itt hagyományos helyi épületeket húznának fel a víz alatt, de a látványosságok közül a legizgalmasabb egy elsüllyesztett Boeing 747 Jumbo Jet lenne. Ekkora óriásgépből még soha nem alakítottak ki mesterséges zátonyt- egészen biztos, hogy érdekes lenne a monstrumnál (és benne) búvárkodni.

Persze a történet másik fele az, hogy a leírásból nagyon úgy tűnik, itt bizony minden mesterséges lenne, szóval nagyon mű az egész. A világban merülhető vonzó roncsok egy része azért érdekes, mert történetük és történelmük van, a másik része meg azért, mert az egyébként is dús élővilágú helyszíneken hamarosan benépesítik a halak, a korallok. Hát a bahreini vidámparkra egyik sem lenne vélhetően igaz, bár úgy sejtem, ha kell, halakat is próbálnának importálni és betelepíteni. 

A mesterséges zátonyoknak mindenesetre komoly a vonzereje, dollármilliókban mérhető egy-egy ilyen projekt által generált bevétel, ha jól van kitalálva. És itt most az a nagy dobás, hogy Jumbo Jet lenne az egész víz alatti játszótér ékköve- mesterséges helyszín vagy sem, bizony egyszer azért én is megnézném a saját szememmel a víz alatt. 

Szóval személy szerint kíváncsian várom a híreket Bahreinből. Állítólag már a 2019-es idegenforgalmi csúcsszezon idején megnyílik a búvároknak szánt vidámpark- meglátjuk, milyen lesz, és akad-e, akit ez győz meg egy utazásról.

Egyetlen ember is tud eredményt elérni a tengeri környezetszennyezés elleni küzdelemben- akár egy tinédzser is.

A napokban egyetlen, a világot bejáró búvártémájú hírt láthattunk mindenhol: a Hawaii mellett felbukkanó óriási nagy fehér cápáról, és a vele úszkáló búvárokról jelentek meg cikkek. (Én is ejtettem pár szót a témáról, hiszen nyilván megvan az érdekessége annak, hogy pár merész ember vízbe merészkedik ilyen ragadozók közelében.) Ám ez egy egyedi eset, ami bármennyire izgalmas téma, összességében nem akkora horderejű. 

Alex Weber egy fiatal kaliforniai lány, aki kortársaitól talán abban különbözik leginkább, hogy minden szabadidejét a tengerben tölti. Édesapja vezette be a búvárkodás tudományába, és lelkesen eljárnak azóta is merülni a híresen szép kaliforniai partszakaszokon. 

Két évvel ezelőtt Pebble Beach közelében úsztak a tenger fenekén, amikor megdöbbentő látvány fogadta őket: az aljzatot teljesen beborította valami fehér réteg, a homokot is eltakarva. Alex lebukott és kiderült, golflabdák hevertek a tenger fenekén ezerszámra. 

Alex és édesapja nem tétlenkedett, nekiláttak minél több golflabdát összegyűjteni. Sok órányi munkával szedték össze a rengeteg labdát, amelyeket a garázsban tároltak- nagyjából ötvenezer darabról volt szó, amelyek természetesen eléggé büdösek is voltak a vízben töltött idő miatt.

De a tinédzser búvár már többet szeretett volna elérni, ezért felvette a kapcsolatot egy kutatóval, Matt Savocával, aki a tengerbe került műanyag hulladék szakértője. A tudós pedig meghökkent a rengeteg golflabda látványán, és azt ajánlotta, dolgozzanak közösen. 

A tudományos munka ugyan érdekelte Alexet, de az akkor még csak 16 éves lány bevallotta, fogalma nincs arról, hogy lehetne erről szakcikket írni. Matt felajánlotta segítségét, és ennek része volt az, hogy közösen szálltak tengerre labdákat gyűjteni. Általában kajakkal mentek ki a helyszínre, és ha jó napot fogtak ki, több száz labdát emeltek a felszínre. Eközben folyamatosan hallották, ahogy újabb labdák potyogtak a vízbe...

A környéken összesen öt golfpálya van: kettő a parton, három pedig egy folyó mellett, ami magával sodorja a labdákat a tengerbe. Ott pedig egyrészt a műanyag borításból illetve magából a labdákból oldódik ki mérgező anyag, másrészt a hullámzás folyamatosan mozgatja a labdákat, amik súrlódnak, és mikroműanyag részecskék válnak le róluk. A probléma attól válik globálissá, hogy az egész világon rengeteg vízparti golfpálya van, tehát felbecsülhetetlen, mennyi szennyező anyag kerül így a tengerekbe és óceánokba. 

Ugyan a tinédzser búvár első tudományos cikke nem válthatja meg egyik pillanatról a másikra a világot, ám azt máris elérte, hogy a témáról sokan hírt kapnak. (Én remélem, hogy az is volt a cél, hogy még itt, a távoli Magyarországon is írok róla.) Az az önkéntes munka is példaértékű amit végeznek, mert amit kiszednek a vízből, az már nem szennyezi tovább a tengert. Alex egyetemre készül, tengerbiológiát szeretne tanulni.

Elmondása szerint az a baj, hogy a golflabdák nem lebegnek: ha a több ezer fehér labda a felszínen úszna nagy szigetként, még azok is felháborodnának, akik ma még nem is tudnak a problémáról, hiszen nem búvárkodnak. Ez pedig sajnos a tengerbe kerülő szennyezések általános tragédiája, mert bizony csak markonyian, a felszín alá merülők látjuk igazán, mekkora a gond. Ám mi csak egy szűk kisebbség vagyunk...

Alex Weber céljairól, a környezetszennyezés elleni harcról weboldalán lehet többet megtudni

Nem is hinnénk, micsoda "űrlények" élnek a felszín alatt.

Tegnap az Ocean Art 2018 felvételeiből a nagyvadakról, víz alatti tájakról készített fotókról adtam közre egy csokorral. Ám annyira remek képet neveztek, hogy ma is megmutatok néhányat a díjazottak közül: ezúttal a szemmel időnként észre sem vehető, de színpompás apróságok világába pillanhatunk bele a legjobb búvárfotósok felvételeinek köszönhetően, egy-két izgalmas portréval megfűszerezve.

A teljes mezőny itt található.

Mantatánc, bálnafarok, krokodil és rájasereg is a témák között volt az év legjobb búvárfotóinak versenyében.

Az Ocean Art 2018 az egyik legrangosabb, legszínvonalasabb víz alatti fotós verseny, aminek a közelmúltban hirdették ki a végeredményét. A fődíjat a fenti kép, Duncan Murrell alkotása nyerte el, de a többi fotó is hihetetlen. Ebben az összeállításban a nagylátószögű felvételekből válogattam.

A teljes eredménylista itt érhető el.

Hawaii-ra látogatott az egyik nagy fehér cápa.

A hírek arról szólnak, hogy a Deep Blue nevet kapott, két és fél tonnás, hét méteres cápaóriásnál nagyobbat még nem fotóztak le- ezt, ha akarjuk, elhisszük, ha nem, akkor is jó. Az tuti, hogy egy kisbusz méretű ragadozóról van szó.

A búvárok egyébként gyakran kijárnak a nyílt tengerre kalandot keresve, de ekkora meglepetésre nem számítottak. Egy, a tengerben lebegő bálnatetemnél akartak filmezni és fotózni, amikor feltűnt a lakmározó nagy fehér cápa. Nem biztos, hogy mindenkinek lett volna bátorsága vízbe csobbanni a közelében ilyen helyzetben, de ők megtették, s nem is lett semmi bajuk.