Big Blue Búvár Blog

A Salda-tó mélyére merült egy török búvár hölgy.

Sahika Ercümen a legmélyebb szabadtüdős, édesvízi, uszony nélkül végrehajtott merülés rekordját hódította el 65 méteres mélységre ereszkedve. A csúcsjavításra a CMAS világszervezet égisze alatt került sor- ha valaki netán lát ennél mélyebb merülést is ebben a kategóriában, az azért lehet, mert a világszervezetek egymással is versengenek,nem tartják számon egymás rekordjait.

Ez persze egyáltalán nem csökkenti a török hölgy érdemeit, mert 65 méterre leúszni majd onnan feljönni egy levegővel mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény. Ehhez ráadásul alig két percre volt szüksége. A rekordot pedig a felszínen hitelesítették a CMAS emberei, ilyenkor ugyanis azt is vizsgálják, hogy a búvár nem veszíti-e el a merülés után az eszméletét. 

Sahika egyébként jó hazafi, és rekorddal Törökország egyik különleges, látványos helyére hívta fel a figyelmet: a Salda-tó 184 méteres mélysége is említésre méltó, de nem ettől számít egyedinek. Hihetetlen fehér homok borítja a partjait, s ennek megfelelően a víz színe is fantasztikus kékekben pompázik. 

A búvár pedig el is érte célját, ugyanis pont a a hír kapcsán olvastam utána én is a tónak, amit szépsége miatt a Maldív-szigetekhez hasonlítanak. Noha azért nehéz a kettőt egymás mellé tenni, van ért a tó mellett is: Törökország délnyugati része jóval közelebb van hozzánk, mint az Indiai-óceán.

Több ezer éves olívabogyókat is találtak a horvát búvárrégészek.

Általában elsüllyedt hajók felfedezéséről szoktak beszámolni az újságok, de izgalmasnak számítanak a víz alá süllyedt városok is. Ezekre szeretik rásütni az "Atlantisz-bélyeget", pedig nincs semmi misztikum: az évezredek alatt változott a tengerszint, a partvonal, így aztán előfordul, hogy őskori települések mára víz alá kerültek- mint ahogy olyan is van, hogy kikötővárosok romjai már a szárazföld belsejében vannak. 

A horvát búvárrégészek Dalmáciában, Turanj városka és a közelben levő Ricul sziget előtt találtak rá bronzkori települések nyomaira. Az Adria ezen részén eddig nem sokat tudtak a három és fél ezer évvel ezelőtt erre élő emberekről, de a feltárásoknak köszönhetően gyarapodni fog a tudásunk.

A tengeri üledék alatt megörződött sok szerves maradvány is, így a már emlegetett olívabogyók is. Több tucatnyi lett belőlük, így lehet kormeghatározást végezni, sőt, arra is kíváncsiak, ezek olyan fákról származnak-e, mint amik most találhatóak az országokban.

Más bogyókat is találtak az üledékben, emellett fa maradványokat, cserébdarabokat, kőeszközöket. A viszonylag rendezetten talált kövekről úgy vélik, egy fal részei lehettek.

Mivel tengerparti településről volt szó, halat szinte biztosan ettek. De találtak a víz alatt számos csontot, amik háziasított állatok, szarvasmarhák, kecskék, birkák tartására utalnak. A malomkövek pedig azt igazolják, hogy gabonát is termesztettek, kenyeret sütöttek, tehát az itt élő emberek nem éltek szűkösen.

A jövőben tervezett feltárások során még találhatnak izgalmas leleteket, az is kiderülhet, volt-e kapcsolat a Turanj előtti és a Ricul sziget melletti települések között.

Jó indok a roncsmerülésre: egy elsüllyedt tárgyat kell megkeresni.

Norvégia mellett bőven akad elsüllyedt roncs, számos közülük a második világháború idején veszett oda. A Begonia is ezek közé tartozik: 1940 áprilisában süllyedt el.

Az 1890-ben épült észt teherszállító gőzös Murmanszkból tartott Rotterdamba, és a németek támadásai elől húzdott be a fjord védelmébe Flam közelében. A német repülők viszont észrevették és támadást intéztek ellene. Ekkor vesztette életét a hajó kapitánya. A német gépek a város ellen fordultak, majd elmentek. A norvégok a partra vitték a haja legénységének túlélőit, majd maguk süllyesztették el Begoniát, sekély vízben.

A roncs most is ott nyugszik, 15-30 méter között merülhető a legérdekesebb része. A Begonia nagyrészt egyben van, ami miatt látványos roncsnak mondható. Noha közel van a parthoz, érdemesebb hajóval kimenni, mert néha erős az áramlás a fjordban. A látótávolságot nagyban befolyásolja az évszak, illetve hogy keveredik-e édesvíz a tengerbe. Ha a búvároknak szerencséje van, kellemes viszonyok várják őket. 

Az alábbi videó, amellett, hogy egy ilyen jó napon történt merülést örökít meg, más miatt is érdekes. A búvárok azért mentek a vízbe, mert valaki elveszített a roncson egy kamerát, és azt próbálták megtalálni. A film vége happy enddel zárul, mert sikerrel járnak- és még merültek is egy jót...

Víz alatt is Halloween-hangulat van az Egyesült Államokban.

A tengerentúlon az ünnephez hozzátartozik a tökfaragás is, hiszen ezekből készülnek a jellegzetes lámpák. Szerintem a Halloween-hagyomány egyik jópofa része az, hogy a különféle érdekes, meghökkentő töklámpásokat izgalmas körülmények között alkotják meg. 

A víz alatti tökfaragás sem új találmány, és azt hiszem, jó kis móka lehet, hiszen két kedvelt hobbit kötnek össze: a búvárkodást és a tökök csinosítgatását. Ami még jobb, az az, hogy nem kell utána eltakarítani a tökből kivájt dolgokat se, azok majd szépen lebomlanak a tengerben...

Az Adria egyik titokzatos roncsát csak 1-2 éve fedezték fel.

Tudjuk, hogy sok ma még ismeretlen roncs nyugszik a tengerekben. Horvátországban is minden évben találnak új hajó- vagy repülőmaradványokat, és ahogy fejlődik a búvártechnika, úgy tudnak egyre mélyebbre merülni a felfedező búvárok.

2016-ban a horvát partszakasz déli részén találták meg az amerikai gyártású PBY Catalina hidroplán, azaz repülőcsónak maradványait. A 100 méteres mélység elérése nem csak a búvárfelszerelés miatt kihívás, a víz alatti fényképezőgépek tokjai közül sem bírja ezt mindegyik. 

A repülőgép 1944. szeptember 12-én veszett oda. A hidroplán egy mentőexpedícióban vett részt, egy lezuhant B-24 Liberator bombázó túlélőit próbálták a viharos tengerből hánykolódva a fedélzetre venni. A bombázó egy nagyobb kötelék tagja volt, ami a BMW motorgyárát támadta Németországban, és a visszaúton műszaki hiba miatt ugrott ki a legénység ejtőernyővel. 

A PBY Catalina pilótája képes volt leszállni a hullámos vízre, fel is vettek öt embert, ám utána viszont a repülőcsónakkal nem sikerült a levegőbe emelkedni. Mindenki elhagyta a Catalinát, ami a tenger mélyére került, és a két odaveszett repülő túlélőit egy hajót vette a fedélzetére, ami Vis szigetére vitte őket. Ám a Liberator legénységének négy tagját soha nem találták meg.

A jó állapotban megmaradt PBY Catalina maradványaihoz csak technikai búvárok merülhetnek le, de szerencsére ők videóznak is, így mi is képet kaphatunk róla, hogy néz ki mostanában ez a ritkán merült adriai repülőgéproncs.

A Catalina egykoron több ezer példányban szolgált a szövetségesek oldalán. A sokoldalú géppel szállítottak, őrjáratoztak s persze mentettek: a fentinél sikeresebb bevetéseknek sok bajba került ember köszönhette életét.

Búvárok készítettek felvételeket a veszélyes örvényeiről híres  Saltstraumen tengerszorosban.

Jól ismertek a felvételek a norvégiai maelstromról, ahol óriási erővel áramlik körbe a víz, még a hajózást is szinte lehetetlenné téve. A Saltsraumenről elsősorban a felszínen készítenek felvételeket, de ha már tenger, akkor akadnak búvárok, akik odalenn is szétnéztek.

Persze nem öngyilkosjelöltekről van szó: jól kell kiválasztani a merülés időpontját és helyét, és akkor tulajdonképpen egy teljesen átlagos norvégiai merülés vár a búvárokra. Amikor nyugodt a víz, kényelmesen lehet nézelődni odalenn. Ez a videó megmutatja, hogy ilyenkor remek látótávolság mellett lehet megcsodálni a hideg Norvég-tenger meglepően színes és mozgalmas élővilágát.

A televízióból jól ismert színésznőnek a búvárkodás a szenvedélye.

Tudjuk jól, az a kép, amit egy valóságshow mutat valakiről, ritkán hiteles. Ez a műfaj a szórakoztatásról szól: úgy van kitalálva, hogy a néző a megfelelő pillanatban megdöbbenjen, felháborodjon vagy együtt érezzen. Én magam ritkán nézem, de mivel a híreket nehéz kikerülni, tudom,  hogy van egy luxusfeleséges műsor, mostanában ott látható leginkább Csősz Boglárka.

Természetesen minden szereplő egy bizonyos karaktert hoz, de amint kikapcsolják a kamerákat, mindenki lehet olyan, amilyen valójában szokott lenni. Nincs forgatókönyv, nem kell szerepet alakítani- foglalkozhatnak azzal, amit igazán kedvelnek. S a jelek szerint Boglárka a búvárkodás szerelmese, és a megosztott képei, vidói alapján nem csak beszél erről, hanem űzi is. Bevallom, elfogult vagyok azokkal a hírességekkel, akiknek ugyanaz a hobbija, mint nekem.

A búvárkodásban nagy a demokrácia, a mélyben egyenrangúak vagyunk. A víz alatt egyikünk sem lehet sztár, mert sose mi vagyunk igazán fontosak, hanem az élővilág, vagy egy különleges roncs nyűgöz le minket. A búvármaszk, a búvárruha is sokat takar, palackunk pedig mindannyiunknak határt szab, meddig lehetünk a tengerben. 

Tulajdonképpen annak örülnék, ha a búvárkodás a médiában nem csak kis színesként jelenne meg, nem csak akkor esne róla szó ha baleset történik. Persze abban nincs semmi meghökkentő vagy botrányos, ha valami egyszerűen csak szép vagy érdekes- de talán egyszer ennek is eljön az ideje. Ha meg nem, akkor sincs tragédia: mi, búvárok ettől még élvezhetjük a merülést, bárhol, bárkivel, legyünk akárkik. S aki velünk együtt élvezi a víz alatti létet, egy közülünk, teljesen mindegy, mások milyen arcát ismerik...

Csak egy bálna tűnik fel, és máris izgalomba jönnek a búvárok.

Argentínában, Puerto Madryn közelében merült egy roncsnál a kis csapat, amikor a videón látható búvárok iszonyú lelkesen mutogatni kezdenek felfelé. Az operatőr a jelzett irányba fordul, és akkor láthatóvá válik egy hatalmas állat sziluettje: egy bálna úszik be a képbe.

Errefelé előfordulnak ezek a hatalmas emlősök, de azért mázli kell hozzá, hogy valaki a víz alatt találkozzon velük. Az olyan címeket, amelyek szerint "vérfagyasztó" élmény az ilyesmi, csak a szenzációhajhász lapok eszelik ki- a búvárok nagyon is keresik az ilyen találkozási lehetőségeket. 

E sorok írója is tudja, milyen szerencsésnek érezhetjük magunkat a víz alatt, amikor jön egy csapat delfin, egy gyorsan tovaúszó cápa vagy egy elegáns mantarája. Persze, az első pillanatban meghökkentő, amikor feltűnik valami hatalmas, ezt nem vitatom- de hogy aztán szó sincs ijedtségről, azt garantálom.

Biztonsági aggályok merültek fel, miután vészhelyzetben késett a segítség.

A szabadtüdős búvárok hihetetlen teljesítményeiről manapság már sokan hallottak. Egy levegővel merülnek 70-80-100 méterre akár, s onnan segítség nélkül úsznak a felszínre. Természetesen sok edzés, felkészülés áll amögött, hogy a versenyeken rekordokat döntenek- de a nagy mélység miatt értelemszerűen nagy is a kockázat, ha valaki bajba kerül. Sajnos nem egy búvár vesztette már életét mélymerülés közben.

Ezért aztán minden komolyabb versenynél nagyon fontos az, hogy kellően felkészült legyen a víz alatti mentőcsapat. Komoly feladat készen állni a mentésre, az ebben részt vevő szabadtüdős búvárok ugyanolyan képzettek, mint maguk a versenyzők. Képesnek kell lenniük felismerni, ha valakinek problémája van, 30-40 méterről a felszínre kell tudniuk hozni a bajba jutott búvárt, ugyanúgy egy levegővel- a légzőkészülékkel merülők saját biztonságuk érdekében nem repeszthetnek fel a felszínre gyorsan úszva.

A napokban Törökországban gyűltek össze a világ legkiválóbb versenyzői, hogy a CMAS égisze alatt rendezett mélymerülő szabadtüdős világbajnokságon részt vegyenek. Néhány tapasztalt búvár már az elején jelezte, hogy a biztonsági intézkedésekben vannak hiányosságok- sajnos már a verseny kezdeti szakaszában kiderült,  hogy igazuk volt.

Egy spanyol búvár, Ramon Carreno Paz 75 méteres merülést hajtott végre. Amikor elindult a felszínre, de alig-alig haladt, a szakértők már látták, érezték, hogy baj van- s mivel ezt egy víz alatti kamera is közvetítette élőben, sokan láthatták mi történik. A búvár már majdnem 30 méterig úszott fel, amikor találkozott a biztosító búvárral. Utóbbi a felszínre ment, de a versenyző teljesen lelassult, majd elájult, és lassan elkezdett visszasüllyedni a mélybe. 61 méteren érték utól, majd onnan vitték a felszínre. 

A videót egyből eltüntették az internetről a szervezők, de volt aki lementette, és így látható is az ijesztő helyzet.

Szerencsére Ramont gyorsan kórházba vitték, már sokkal jobban van, és nincs akadálya annak hogy gyorsan teljesen felépüljön- tehát a biztosító személyzet még így is idejében közbe tudott lépni.

Meg kell jegyezzem, csak kívülállóként ismerem a búvárkodásnak ezt a különleges műfaját, ezért véleményekre tudok hagyatkozni. Azt hiszem, egyértelmű, hogy a versenyzők ezekkel a mélymerülésekkel maguk vállalják a kockázatot. De ma már nem magányos dzsungelharcosként kell elindulni a mélybe, a versenyeken jól kialakult gyakorlata van a profi biztosításnak. És amikor egy világbajnokságról beszélünk, ahonnan élő víz alatti közvetítés is látható, mondani sem kell, még jobban oda kellene figyelni erre. 

Ez a szerencsésen végződött eset felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezőknek többet kell tenniük ennek érdekében. A verseny második napját a baleset miatt felvetődött aggályok után törölték is. Természetesen a vélemények megoszlanak, mert azok a versenyzők, akik saját pénzükön utaztak el a számukra távoli helyszínre, szeretnének vízbe szállni, így akad, aki szerint megfelelőek voltak a biztonsági intézkedések, míg mások ezzel nem értenek egyet, mert nem akarnak semmilyen rekordért túl nagy kockázatot vállalni.

Azt gondolom, hogy nem árt a vita, mert ez rávilágít a problémákra, és a következő versenyeken még jobban koncentrálnak a biztonsági kérdésekre. A búvárok teljesítménye egyre javul, tehát értelemszerűen ehhez mérten kell fejlődni a biztosításnak is. Erre szükség is van, ha nem akarják, hogy a sportág körül negatív legyen a visszhang- sajnos a rossz hírek mindig előbb utat találnak a sajtóba. Én mindenesetre sokkal szívesebben adok hírt fantasztikus új csúcsokról, mint tragikus balesetekről...

A víz alatt is érvényesítik a vallási előírásokat a Maldiv-szigeteken.

Jason deCaires Taylor egyike lett a legismertebb művészeknek az utóbbi években. A szobrász különleges területre specializálta magát: víz alatti szobrai Mexikóban, Lanzarote mellett és több más ország vizeinek mélyén megtalálhatóak. Izgalmas, látványos alkotások ezek, amelyeket csak búvárok nézhetnek meg- és érkeznek is a vendégek ezekre a merülőhelyekre nagyon sokan.

Így aztán nem csoda, hogy sok helyről kap felkérést a művész. A világban bőven akad ország ahol szívesen fogadnák a búvárturistákat, akiket lenyűgöznek a víz alatti szobrok. Természetesen az alkotó igyekszik valamiféle üzenetet is közvetíteni, tehát nem csak egymás mellé dobált alkotásokról van szó, hanem a helyhez illeszkedő művekről.

A Maldív-szigeteken is szerettek volna saját deCaires Taylor-alkotással büszkélkedni, és a Coralarium nevű projekt el is készült. Ám váratlan fordulatot vettek az események, amikor az ország elnöke bejelentette, hogy a muszlim vallással összeegyeztethetlen az embereket is ábrázoló alkotás, így azok megsemmisítéséről döntöttek. Abdulla Yameen szerint nagy volt a felháborodás, amikor a helyiek látták, milyen alkotás került volna a tenger mélyére.

A művész természetesen nagyon elkeseredett, amikor látta, hogy a hatóságok gyakorlatilag szétverték az alkotást. DeCaires Taylor szerint folyamatosak voltak az egyeztetések, de ezek ellenére megtörtént a rombolás. Úgy vélte, a projekt üzenete az lett volna, hogy az emberek és a tenger élővilága függnek egymástól- s az alkotás egy új élőhelyet teremtett volna. Ám ebből most már semmi nem fog megvalósulni, legalábbis nem az ő szobrainak köszönhetően.