Több ezer éves olívabogyókat is találtak a horvát búvárrégészek.

adria

Általában elsüllyedt hajók felfedezéséről szoktak beszámolni az újságok, de izgalmasnak számítanak a víz alá süllyedt városok is. Ezekre szeretik rásütni az "Atlantisz-bélyeget", pedig nincs semmi misztikum: az évezredek alatt változott a tengerszint, a partvonal, így aztán előfordul, hogy őskori települések mára víz alá kerültek- mint ahogy olyan is van, hogy kikötővárosok romjai már a szárazföld belsejében vannak. 

A horvát búvárrégészek Dalmáciában, Turanj városka és a közelben levő Ricul sziget előtt találtak rá bronzkori települések nyomaira. Az Adria ezen részén eddig nem sokat tudtak a három és fél ezer évvel ezelőtt erre élő emberekről, de a feltárásoknak köszönhetően gyarapodni fog a tudásunk.

A tengeri üledék alatt megörződött sok szerves maradvány is, így a már emlegetett olívabogyók is. Több tucatnyi lett belőlük, így lehet kormeghatározást végezni, sőt, arra is kíváncsiak, ezek olyan fákról származnak-e, mint amik most találhatóak az országokban.

adria

Más bogyókat is találtak az üledékben, emellett fa maradványokat, cserébdarabokat, kőeszközöket. A viszonylag rendezetten talált kövekről úgy vélik, egy fal részei lehettek.

Mivel tengerparti településről volt szó, halat szinte biztosan ettek. De találtak a víz alatt számos csontot, amik háziasított állatok, szarvasmarhák, kecskék, birkák tartására utalnak. A malomkövek pedig azt igazolják, hogy gabonát is termesztettek, kenyeret sütöttek, tehát az itt élő emberek nem éltek szűkösen.

A jövőben tervezett feltárások során még találhatnak izgalmas leleteket, az is kiderülhet, volt-e kapcsolat a Turanj előtti és a Ricul sziget melletti települések között.

adria