Barlangból kellett menteni egy búvárt, aki tavaly maga is részt vett a thaiföldi barlangi mentésben.

Tennessee államban hajtott végre merülést egy búvárcsoport, akik a felszínre érkezve látták, hogy egyik társuk elmaradt tőlük. A brit  Josh Bratchley pedig nem rutintalan barlangi búvár, tavaly maga is ott volt abban a népes csapatban, akik a mélyben rekedt thai focicsapat felszínre hozatával hajtottak végre nagy tettet. Kitüntetést is kapott az ott végzett munkájáért.

De ez egy olyan műfaj, ahol bármikor történhet valami váratlan. Hogy pontosan mi okozta a veszélyes helyzetet, még nem tudni, de általában a barlangi búvárok balesetei tragédiával végződnek, a körülmények ismeretében nem meglepő módon. A búvárok egyből riasztották a hatóságokat, akik rögvest specialistákat értesítettek. Köztük volt Edd Sorenson, a floridai barlangi búvár, aki már eddig a legtöbb barlangi életmentést hajtotta végre a világon.

Sikerült megtalálni a búvárt a barlangban, ki rálelt egy levegővel telt részre a mélyben, és így életben volt amikor a mentők megérkeztek. Nagyjából egy napot töltött a barlangban, és amikor rátaláltak, jó fizikai és mentális állapotban volt a civilben meteorológusként dolgozó Bratchley. 

A laikusok számára felmerülhet a kérdés, a thaiföldinél jóval kisebb barlangban hogy lehet ilyen helyzetbe kerülni. Nos, minden barlang más és más, mások a látási viszonyok. A barlang ahol Bratchley bennrekedt például arról ismert hogy nagyon szűk részek is vannak benne. Viszont a levegős teremnek köszönhetően volt egy olyan pont, ahol megvárhatta a mentésére érkezőket. Maga Sorenson is arról beszélt, elsősorban a testet kereste, ezért nézett meg minden kisebb hasadékot merülés közben, és ő maga lepődött meg, amikor élve találtak rá ezen a bizonyos helyen a brit búvárra. Az már utóbbi felkészültségét mutatja, hogy képes volt higgadt maradni és megvárni a segítséget.