Big Blue Búvár Blog

Gyakorlatilag ebben a videóban nincs más, csak pár, az óceánban úszkáló és csemegéző cápa. Azt azért nem mondhatnám, hogy búvárszemmel nézve unalmas lenne...

A bikacápákat az emberre potenciálisan veszélyesebb cápafélék közé sorolják. A 2-3 méteresre megnövő ragadozók többször okoztak már súlyos sérülést, búvárokkal szemben viszont ezek sem agresszívak. 

Erős testfelépítésük kifejezetten tekintélyt parancsoló. Gyorsak, a nagy kékben lebegve bármilyen irányból lehetne számítani rájuk. Mivel a videón egyértelműen látható, hogy csalival vonzották őket, az is nyilvánvaló, maguktól nem úszkálnának így a búvárok közelében. 

Harapás közben az is közelről látszik, milyen látványos fogsorral büszkélkedhetnek a bikacápák- de is csak így, etetés közben érdekes, egyébként inkább félelmetes lenne.

No meg az is, hogy az ember nagyobb fenyegetést jelent rájuk, mint fordítva: az egyik ragadozó egy zsinórt hóz maga után, ami nyilván horgászat közben szakadhatott be. 

Szóval ki veszélyes kire? Hát, manapság sokkal-sokkal több cápát fognak ki, mint ahány embert megharapnak ezek a ragadozók. Azaz addig nézzük őket, amíg még lehet, mert sok helyről lassacskán kiirtják őket...

Nagyon izgalmas videókon látható, hogy változott egy roncs három, víz alatt töltött évtized alatt.

1981. február 13-án, pénteken feneklett meg a Maldív-szigetek fővárosától, Malétól nem messze egy szingapúri teherhajó. A Victory másnap süllyedt el, fedélzetén a tengerészek használati tárgyaival. A 110 méter hosszú (vagy kisebb, bevallom, több ellentmondó információt találtam róla) hajó 15-35 méteres mélységben nyugszik, szinte minden búvár számára elérhető, így aztán gyorsan fel is bukkantak az érdekes új roncs iránt érdeklődők.

Még az elsüllyedés évében készült is egy film róla- szinte minden újnak és érintetlennek látszik a hajón. Az ember azt hinné, csak ki kéne húzni a tengerből, aztán egy kis karbantartás után újból szelhetné a habokat.

A történet természetesen soha nem ilyen egyszerű. A megfeneklés komoly, akár javíthatatlan sérüléseket okozhat a hajótesten, nyilván minden elektronika kidobható, és a motorok menthetősége is nagyon kérdéses. Ettől függetlenül a szennyező, veszélyes, az élővilágban kárt okozó roncsok jelentős részét kiemelik, illetve azokat is, amiket akár ócskavasként is megéri eladni.

Ám így is rengeteg hajó marad a mélyben. Van közöttük olyan, ami csendben szétesik, míg másokat felfedeznek maguknak a halak, rákok, korallok és benépesítik. Aztán akad olyan is, amit a búvárok is megszeretnek, és rendszeresen felbukkannak a víz alatti látogatók szétnézni a roncs körül. 

Amíg az ember nem lett egy régi filmet, mint amit fentebb betettem, el sem tudja képzelni, mennyire más volt a hajó egykoron. Ezek a filmek azt illusztrálják, milyen most a Maldives Victory- üledék is lepte, élőlények színezték, formálták a hajótestet, és persze mindenféle állat költözött a tengerészek hajóra. Nagyon érdekes összevetni, mennyire más most, mint egykoron. Csak elröppen az a 30-35 év, és máris egészen megváltozik a roncs hangulata...

Ha megnézzük, hogy egykor így nézett ki a híd, persze nem csak az látható, mennyire belepett minden a tenger élővilága és üledéke, de az is, hogy a kisebb tárgyaknak valahogy "lába kelt". Ami azért szintén elgondolkodtató- a szuvenírgyűjtő búvárok számára nincs értéktelen apróság, sajnos.

Két New Yorkból érkezett búvár riasztotta a hatóságokat Sydney-ben, amikor egy gyorsan mozgó állat úszott el mellettük a víz alatt. Ám aztán kiderült, vaklárma volt, nem egy veszélyesnek számító cápa ijesztette meg őket.

A helyi viszonyok terén nem túl ismerős búvárok valószínűleg a mostanában nagy hírverést kapó ausztráliai cápatámadások miatt gondolták azt, hogy veszélyben vannak ők is, mások is a tengerben. Ezért döntöttek úgy, inkább szólnak az életmentőknek, akik riasztották a parti őrséget. 

Nem csak búvárok és életmentők indultak el a ragadozó nyomában, még egy helikoptert is riasztottak. Aztán gyorsan kiderült, a barnás, gyors állat egy játékos fóka volt, aki a felszínre úszva lubickolt a tengerben.

A hatóságok képviselője elmondta, egyáltalán nem probléma, hogy tévesen riasztották őket. A búvárok nem lehettek biztosak benne, nem cápát láttak-e. A felmerülő költségek bele vannak kalkulálva a parti őrség költségvetésébe, ez az ára annak, hogy a tengerparton kikapcsolódók biztonságban legyenek. 

A cápafrász nagy úr Ausztráliában is, így aztán minden jelzést komolyan vesznek. Mivel a sok állatot megölő cápavédő hálókat nem nagyon támogatják környezetvédelmi okokból, ezért inkább figyelő szolgálatot látnak el. Ez ugyanúgy eredményes lehet, de néha tévedés is előfordul- ám jobb néhány téves riasztás delfinek vagy fókák miatt, mint az, ha nem törődnek egy esetlegesen tényleg veszélyes cápa felbukkanásával.

Szerencsés, ha a közös hobbi és a romantikázás összeegyeztethető- ráadásul szerintem ehhez nem is kell feltétlenül a legdrágább egzotikus úti célokat választani!

A Valentin-nap kapcsán olvastam egy összeállítást arról, a pároknak hova érdemes elutazni, ahol merülni is lehet, ám a hely hangulata is magával ragadó. Kézenfekvő az olyan trópusi úti célok között szétnézni, ahol fehér homokos strandok, tengerre néző szobák várják az utazók, és a felszín alatt is van látnivaló.

Például elsőrangú választás lehet Bora Bora, ami a luxusutazások kedvelőinek körében igencsak népszerű, és a cáparajongó búvárok is imádják. Hasonlóan kedvelt például Fiji vagy Rangiroa is, csak tudja megfizetni az ember. A fehér homokos, álomszép szigeteiről jól ismert Maldív-szigeteken még válogatni is lehet a különféle fekvésű, árszínvonalú helyek közül. A merülés pedig jó időszakban lenyűgöző, cetcápa, manta is előfordul. A térségben maradva még a Seychelle-szigetek jöhetne szóba, ha valakinek fontos a türkizkék, meleg tenger, bár a merülési lehetőségek talán nem annyira kiugróan jók errefelé.

Amennyiben fontos az elsőrangú búvárkodás mellett a felszíni programok változatossága, a kulturális élmények, akkor Ázsiában akár picivel kedvezőbb áron is találhatunk alternatívát. Elég példaként említeni Balit Indonéziában, ahol mindenféle kategóriájú resortból lehet válogatni, és van bőven olyan, ahol a hotel előtt található egy szép korallzátony, ideális lehetőséget teremtve a közös, romantikus búvárkodásra. Persze van ilyen hely más indonéz szigeten, Malajziában, a Fülöp-szigeteken is- csak győzzük átnézni a kínálatot.

No meg ott van még a Karib-tenger! A búvárkodás itt talán egy árnyalattal kevésbé vonzó, mint Dél-Kelet-Ázsiában, de a víz tiszta és meleg, és akadnak csodálatos tengerpartokkal megáldott szigetek. Turks & Caicos, Tobago, vagy Belize-ben az Ambergis Caye ilyen hely, és akkor még említést sem tettünk a kizárólag dúsgazdag sztárok előtt nyitva álló luxusresortokról.

Ám én hiszek benne, nem csak méregdrága luxusutakon lehet beiktatni a merülést a szerelmespároknak- csak okosan kell szervezni. Megértem, ha valaki a zsúfolt nyári hónapokban kerüli a tipikus görög, török, horvát nyaralóhelyeket- ők például körülnézhetnek, nincs-e esetleg félreesőbb sziget az országban, ahol megejthető a romantikus nyaralás. Ha fontos a hangulat, szerintem érdemes utánajárni, milyen lehetőségeket kínálnak az olyan olasz szigetek, mint Szardínia, Ustica, Ischia, Capri. 

Persze van, aki számára a romantikához is hozzátartozik egy nagyváros nyüzsgése, pezsgő kulturális élete. Általában nem is tervezünk búvárkodással, ha ilyen helyre utazunk pedig talán csak jobban szét kellene nézni. Ott van például a fapadosokkal is elérhető Róma- nem kell ecsetelni, mennyi látnivalót kínál! Ám elég egy rövid utazás a városból a helyiérdekű vasúttal, és máris a tengerparti Ostiában találhatjuk magunkat. Ennek a környékén van egy pompás, színes élővilágú védett tengeri nemzeti park, ahova rendszeresen járnak a helyi búvárközpontok. Egy kis előre szervezéssel könnyedén megoldható a merülés, és tapasztalatból állíthatom, nem is csalódik az ember a felszín alatt.

Hasonló kitérővel lehet búvárkodást szervezni akkor, ha valaki Barcelonában tölt pár napot, majd 1-2 napra átteszi a székhelyét L'Estartitba, ahonnan a legendés Medes-szigetekhez futnak ki a búvárhajók.

Szóval a romantika és a búvárkodás nem zárja ki egymást, sőt. És az sem gond, ha éppen nem futja a legdrágább utazásokra- járjunk nyitott szemmel, olvassunk utána a lehetőségeknek, és néha váratlanul jó alternatívákra akadunk. Csak képzeljük el párunk örömét, ha fapados repjegyekkel ajándékozzuk meg Rómába- és eláruljuk, hogy már a merüléseket is megszerveztük! Ez lesz aztán csak a különleges meglepetés...

Egy mozgássérült búvárnak olyan élményben lehetett része, amiről milliónyi más ember csak álmodhat: delfinek úszkáltak körülötte a nyílt tengerben.

Tudom, hogy sokat okoskodok arról, miért is jó merülni. Ennyi év alatt egy búvárkodással foglalkozó oldalon kitér az ember búvártechnikára, búvártörténelemre, szóba kerülnek a balesetek, néha elkalandozok a bulvárhírek területére is. Ám alapvetően én mégiscsak merülni szeretek, és igyekszek sok olyan bejegyzést írni, amiben vagy saját élményeket osztok meg, vagy olyat, ami mással esett meg.

A mozgássérültek búvárkodása nem új találmány. Sokan közülük élvezik a víz alatti létet, a szabad lebegést, az új közeget. Amerikában például súlyosan sérült veterán katonáknak külön búvár terápiás programok is vannak. Természetesen a tanfolyam minden embernél más, hiszen más és más kihívást jelent minden eltérő egészségi állapot. A túrákon is fel kell készülni arra, hogy ilyen búvár van a csapatban- szervezéssel, tervezéssel mindez könnyen megoldható.

Van is bőven videó, ahol látható, mennyire élvezik sérültek és egészségesek a közös merülést. Ám ezen a felvételen, ami a Vörös-tenger mélyén készült, az embereket egy csapatnyi delfin lepi meg- és nem csak elrobognak mint egy vonat, hanem a kíváncsi állatok egészen közelről nézik meg a víz alatti látogatókat. Így bő másfél évtized után tudom, mekkora kaland ez- nem sokszor volt benne részem nekem sem. És a segítők által vontatott búvár ott van karnyújtásnyira ezektől a csodálatos tengeri emlősöktől, megélheti ezt a hihetetlen pillanatot!

Sok más ember, akiknek semmilyen egészségügyi gondja nincs, meg is engedhetnék maguknak, és esetleg még szeretik is a természetfilmeket, valamiért nem ennyire bátor és lelkes, mint ez a sérült férfi, aki a nehézségek ellenére belevágott a búvárkodásba. És ott volt abban a pár percben, amikor személyesen élte meg azt, amiről mások csak álmodnak egy életen át. Teljesen mindegy, hogy a mindennapokban mennyi gondja, baja van, ezért az élményért mindenki irigyelheti.

Hát ezért búvárkodunk! Ezekért a nagy találkozásokért, a szabadságért, a kalandért, a szépségért. Elmesélni nem nagyon lehet, ám talán egy ilyen videó pont eleget mond. Mennyi hasonlót éltem már meg! És remélem, még nagyon sokat fogok, mert hiszek benne, a tenger megajándékozza azokat, akik annyira szeretik őt, hogy képesek minden bátorságukat összeszedve, minden nehézséget leküzdve a felszíne alá bukni.

Greg Pickeringet kétszer is harapta meg már cápa, ám ennek ellenére folytatja a búvármunkát.

Az 58 esztendős ausztrál búvár egész életében a víz alatt dolgozott. Általában kagylókat gyűjt a tenger fenekén, ám az elmúlt évtizedek alatt több veszélyes helyzetbe keveredett.

2013 októberében egy nagy fehér cápa támadt rá, és 10 órás műtét során próbálták az arcán és mellkasán elszenvedett sérüléseit kezelni. Ám már 2004-ben is megharapta egy kisebb cápa Perth-től északra, amikor egy barátjának próbált segíteni.

Pickering a kórházban lábadozva arra gondolt, többet inkább nem merül, ám sajnos nem nagyon van esélye más munkát találni, így aztán visszatért a tengerre. Egész életében nem csinált semmi mást, mint a víz alatt gyűjtött be eladható zsákmányt, ehhez ért igazán. Noha nem második, hanem harmadik esélyt is kapott az élettől, kételyei ellenére lemerül, mert a számlákat azoknak is ki kell fizetni, akik cápatámadást szenvedtek el.

Ráadűsul szereti is az óceánt. Akár hét órát is a felszín alatt tölt egy nap során, miközben kagylókat gyűjt, ám fel van szerelve elektronikus cápariasztóval, és van védőketrece is. Azt mondja, eszébe jutnak időnként merülés közben a cápák, ám nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta az aggodalmaskodás. Mert cápák azok gyakran bukkannak fel- 36 év alatt nagyjából hússzor találkozott a legveszélyesebbnek tartott nagy fehérekkel. A 2013-as baleset óta például már ötször bukkant fel körülötte ez a méretes ragadozó.

Egyszer például egy hatalmas, öt méteres példány körözött a ketrece körül, miközben ő a dekompressziós megállót töltötte. A felszínről is látták az állatot, ám a búvár ilyen helyzetben sem úszhat fel azonnal, ki kell várnia amíg letelik az előírt idő. Eszébe jutott a 2013-as támadás, amikor hallotta ahogy a csontjain ropognak a cápa fogai alatt. Ma sem tudja, hogy menekült meg, miért távozott a ragadozó.

A búvár arról is mesélt, hogy a támadás nem segítette a társkeresésben. Felesége már régebben elhagyta, és hiába próbál ismerkedni, amikor kiderül, mi a munkája és szóba kerülnek a cápák, akkor megijednek a hölgyek. Attól tartott, az arcán elszenvedett sérülések lesznek a problémásak, ám azt sikerült rendbe tenni az orvosoknak- a veszélyes munkája viszont megmaradt. A víz alatti vadászat és gyűjtögetés mindig is jobban vonzotta a cápákat, mint a hétköznapi kedvtelési merülés, ezért van kockázata az ilyen jellegű munkának.

Pickeringnek megvan a maga elmélete is a cápatámadásokról, szerinte a ketreces cápaetetések eleve az emberek közelébe vonzzák a ragadozókat. Van még egy teória, ami mostanában röppent fel. A cápatámadások sérültjei azt sürgetik, vizsgálják meg, nem az elektronikus jeladókkal felszerelt 200 nagy fehér valamelyike áll-e a balesetek mögött. Úgy vélik, ezek az eszközök zavarhatják az állatokat a vadászatban, akik kénytelenek könnyű prédát keresni- a vízbe merészkedő embereket.

A kétszer is megtámadott búvár szerint sem feltétlenül butaság ez az elmélet. A csontjába beletört fog DNS-vizsgálatát szeretné elvégeztetni, és azt összevetni a megjelölt cápák adatbázisával. Ám a kutatók szerint az elmélet nem állja meg a helyét, semmiféle kapcsolat nincs a támadások és a jeladók között, így ha Pickering bizonyítékot akar, magának kellene finanszírozni ezt a vizsgálatot.

Ahhoz viszont nem árt egy kis pénzt gyűjteni, így aztán Pickering folytatja a merülést, és bízik benne, harmadjára már csak nem ront rá egy cápa. Vagy ha igen, reménykedhet abban, hogy most is megússza.

Egy búvárbaleset ismét rávilágított arra, milyen veszélyes lehet a teljesen kezdő turisták merültetése.

Thaiföldön a Phi Phi nemzeti parkban fizetett be egy búvárprogramra Minghua Juang, egy 62 esztendős kínai nyaraló. A Scuba Addicts által szervezett merülésen egy brit oktató, Geoff Branigan két gyors eligazításon átesett, búvárkodásban járatlan vendéget vitt magával.

A baj akkor történt, amikor az oktató a két kezdő egyikét a felszínre vette, akinek nem sikerült kiegyenlítenie a nyomást a fülében és fájdalmai voltak. Eközben Jiang magára maradt a víz alatt, és amikor Branigan visszament oda ahol hagyta, már nem találta a vendéget. Később bukkantak csak rá az eszméletlen férfira, akit kórházba szállítottak, ám életét nem sikerült megmenteni.

Ahogy az ilyenkor szokásos, a hatóságok hirtelen roppant alaposak lettek, és nyomban kiderítették, a búvárhajó regisztrációja pár hónapja lejárt. A kapitányt nem csak ezért vették elő, hanem azért is, mert olyan zónába vitt búvárokat, ahol nem lenne szabad merülni- erre a korlátozásra két orosz búvár közelmúltbeli balesete óta figyelnek oda, akiket egy motorcsónakkal gázoltak el.

Naná, hogy a brit búvároktató papírjainak áttekintése közben gyorsan kiderítették, hogy nem volt helyi munkavállalási engedélye, tehát illegálisan dolgozott a búvárhajón. Ismerjük azt a jelenséget, hogy baj esetén azonnal demonstrálni igyekeznek az addig igencsak felületes hatóságok, milyen szigorral betartatják a szabályokat. Nyilván meg is vádolnak mindenkit a kínai turista halála miatt, ám búvárszemszögből nézve nem az esetleges bírósági ítélet az érdekes, hanem miért következhet be ilyen tragédia.

A búvárkodás alapjai gyorsan elsajátíthatók, de pár napot rá kell szánni az elméletre, a medencés gyakorlásra majd az oktatóval végrehajtott tanfolyamos merülésekre, ha valaki legalább minimális szintű gyakorlatra vágyik. A másik lehetőség a kezdők számára szervezett bevezető merülés. Ez is kellemes program lehet- van egy kis fejtágítás, negyedórás bugyborékolás a sekély vízben, örök élmény. 

Csak hát van egy alapvető fontosságú dolog: a kezdő, aki szinte semmit nem ért a búvárkodáshoz, nem maradhat egyedül a víz alatt, hiszen a legkisebb fellépő gond esetén bajba kerülhet. Szomorú, hogy sajnos felelőtlen hivatásos búvárok felrúgják ezt az alapszabályt. Talán sietniük kell mert túl sok a vendég, talán megtették már tucatnyi alkalommal és sose volt baj- a gond az, hogy egyetlen szerencsétlen pillanat is elég a tragédiához. És nem nagy öröm, amikor valaki egy thai börtönben töprenghet pár évig azon, miért rúgta fel a szakma alapszabályait. 

És mit tehet a teljesen gyakorlatlan vendég? Mindenki aki búvártúrát akar eladni, azt fogja állítani, náluk minden oktató profi és mindenre odafigyel, azaz a program totálisan biztonságos. Azt javasolnám, hogy aki ki akarja próbálni a búvárkodást, ne várjon a nyaralásig, keressen egy megbízható hazai oktatót, aki akár medencében, tényleg biztonságos körülmények között el viszi egy körre a víz alatt. Ha külföldön vág bele mégis, akkor pedig igyekezzen alaposan informálódni. Amennyiben valami nem tetszik, mondjon le inkább a merülésről. Jobb elbukni 40 eurót, mint az életet...

Ha pedig a víz alatt történik valami, arra kell gondolni, hogy a mélyben a kapkodás, a pánik a legveszélyesebb. Igyekezni kell higgadtnak maradni, és a rövid eligazításon tanultakat kell felidézni. Nem sok információt mondanak el a vészhelyzetekről, de amit hallunk, arra oda kell figyelni. Például a fenti esetben a kezdő mit sem tehetett az egészről, de talán ha alaposabb felkészítés kap, vagy ha nyugodtan megvárja az oktatót ott lenn, nem történik semmi különös. Az oktató akkor is hibát követett volna el, csak épp nem lett volna következménye. Ám ha már így alakult, próbáljunk tanulni belőle- a búvárkodás minimális kockázattal jár, amíg mindenki betartja a szabályokat.

Újabb rangos víz alatti fotós verseny végeredményét ismertették, sok-sok nagyszerű képet díjaztak.

Többször adtam már hírt búvárfotós versenyekről- az ember azt hinné, mindig ugyanazok a képek köszönnek vissza adott év más és más megmérettetéseiről, ám erről szó sincs. Sok a jó fotós, és adott zsűritől függ, mikor melyik képet értékelik a legjobbnak.

Az Underwater Photographer of the Year 2016-os versenyén több kategóriába lehetett nevezni. (Megjegyzendő, már az is a díjazottak eltérésének magyarázata lehet, hol milyen kategóriák vannak.) Mivel londoni székhelyű szervezőkről van szó, ők például külön kategóriát hirdettek a brit vizekben dolgozó alkotóknak. 

Ebben az évben 54 országból 3500 képpel neveztek, ebből a nagy mezőnyből kellett kiválasztani a legjobb fotókat- nagy örömömre magyar név is szerepelt a díjazottak listájában ifj. Lőrincz Ferenc révén. 

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, a fotók igazolják, a víz alatti fotózás művészet, nem csak a látnivalók szolgai megörökítése. Bárhol is merültek az alkotók, mindig próbálták a különlegeset megörökíteni- vagy a szokványosat különleges szemszögből. Én pontosan tudom, mekkora feladat ez a víz alatt, ezért nagyra értékelem a legjobb fotósok teljesítményét!

Az egész világ egy leghíresebb hajótemetője van a skóciai Scapa Flow mélyén, ám meglepő módon még ezen a rengetegszer merült helyen is találnak új maradványokat.

Scapa Flow az egyik legfontosabb brit haditengerészeti kikötő, hiszen egy védett, stratégiai helyen levő pontról beszélünk, ahol egy egész flotta állomásozhatott. Meglepő módon az öböl legfontosabb roncsai ehhez képest németek: az első világháború végén lefoglalt ellenséges hajókat ide irányították, ám azokat a német legénység szándékosan elsüllyesztette. Ezeket a maradványokat sokan merülik minden évben.

Ám a második világháború idején is megélt mozgalmas napokat Scapa Flow. Az itt horgonyzó Ark Royal Royal Oak repülőgéphordozót egy merész akció során süllyesztette el egy német tengeralattjáró 1939-ben. Az öbölbe vezető bejáratok egy részét pedig más hajóroncsokkal torlaszolták el. És ez még nem minden: a 18. századi vitorlástól kezdődően több tucat más hajó roncsa nyugszik itt.

Ezek után meglepő információ volt a régészek számára, hogy két búvár, Hazel Weaver és Rob Baxandall új roncsokról tett bejelentést. Köszönhetően nekik, egy kevesek által ismert hajótípus maradványait vizsgálhatták meg a szakemberek 2015-ben, és tájékoztathatták a közvéleményt is.

1941 márciusától egy bő éven át próbálkoztak a torpedótámadás elleni védelem céljából épített Anti-Torpedo Close Protection Pontoons (ATCPP) nevű szerkezetekkel. Ez a mára szinte teljesen ismeretlen kísérleti típus, amiről kevés információ áll rendelkezésre, a képeknek és a videóknak köszönhetően megismerhető a számunkra is. 

Egy fantasztikus állapotban fennmaradt 15. századi hajóra bukkantak Hollandiában amit sikerült ki is emelni a vízből.

Kampen városánál a kikötő bővítése előtt végeztek felmérést az ipari búvárok, akik a homokba betemetve néhány fa alkatrészre bukkantak. Az alaposabb régészeti feltárás után kiderült, hogy a hajótest nagy része egyben megmaradt az aljzatba ágyazódva. 

A vizsgálatok során arra jutottak, hogy egy 15. századi kogge hajóra bukkantak. A kogge nagyon népszerű hajó volt a Balti-tenger menti Hanza városok kereskedőinek körében. A most megtalált példány már egy kései darab, a koggék fénykora a 14. századig tartott. Ez a 20 méter hosszú hajó talán azért maradt ennyire egyben, mert más, tartósabb fém alkatrészeket használtak fel az építése során.

Ezek után kezdték el megtervezni a hajó felszínre hozatalát. Ez bizony komoly munka, ugyanolyan alaposnak kell lenni, mint bármilyen ipari megbízás során. Építettek egy hatalmas fém keretet, gyakorlatilag ez tartotta egyben a hajótestet. Ezt a víz alatt erősítették a roncsra, majd kínos lassússággal elkezdték kiemelni a homok rabságából kiszabadított maradványokat. A helyszínen nagyon sokan követték figyelemmel a munkálatokat.

A felszínre hozott hajó épségének megóvása érdekében azonnal újból egy tartályba került, és most jöhet egy újabb sorozat vizsgálódás. Remélhetően konzerválás után pedig a nagyközönség is megcsodálhatja ezt a különleges roncsot- építettek ugyan koggét mostanában, hogy meg lehessen ismerkedni ezzel a több évszázada oly gyakori hajótípussal, de az mégis más, amikor eredetiben lehet megnézni.