Nemrég arról olvastam, hogy egy kilencvenéves angol úr, Ray Woolley azzal ünnepelte a születésnapját, hogy lemerült kilencvenre- természetesen nem méterben, hanem lábban mérve, de ez a bő 30 méteres merülés sem rossz teljesítmény az ő korában.
Nincs egyedül vele, hogy nem adja fel a hobbiját idős korában. Leni Riefenstahl elég egyedi eset volt, hiszen 70 is elmúlt amikor merülni kezdett, és a 100. szülinapján ünnepelhette búvárfilmje bemutatását, míg Ray már több évtizede búvárkodik, ott volt a kedvtelési búvárkodás kezdeteinél. Fiatalon kezdte, és idős korában sem akar felhagyni legkedvesebb hobbijával- ennyi az egész, tulajdonképpen teljesen átlagos sztori, szólhatna hegymászóról vagy triatlonozóról is.
Régen gyakran tűnhetett úgy, a búvárkodás a fiatal, kisportolt férfiaknak való. Ma már ezt nem így gondoljuk, mert ha bizonyos egészségügyi problémák nem állnak fenn, idősebb korban is bátran lehet búvárkodni. A statisztikák szerint a fiatalabb korosztályba tartozók sem sérthetetlenek, körükben is előfordul súlyos baleset. Ezek egy részét emberi hiba okozza, van, aki túl sokat vállal be, ez teljesen korfüggetlen. Ám sajnos olyan is van, hogy nem ismert, vagy ismert de figyelembe nem vett egészségügyi ok áll egy első látásra érthetetlen tragédia hátterében.
Egy magára odafigyelő, korlátaival tisztában levő 60, 70 éves búvár számára a merülés biztonságos. Az amerikai búvárok körében van talán a legtöbb idős korú, az általuk gyakran látogatott helyeken külön oda is figyelnek rájuk. A meleg Karib-tengerben élvezetes a merülés sekély vízben is, 40-50 percet kényelmesen el lehet tölteni egy szép korallzátonyon, lehet választani kisebb kihívást jelentő helyeket, a cipekedéshez pedig minden segítséget megad a búvárbázis személyzete. Nincs ok azt mondani, hogy nekik ez "nem való".
Fontos természetesen az, hogy mindenki őszintén szóljon az esetleges bajairól, a bázisok nem véletlenül íratnak alá egészségügyi nyilatkozatot vendégeikkel. A rendszeres orvosi vizsgálat elvileg mindenki saját jól felfogott érdeke kellene, hogy legyen, de őszintén szólva nem mindenki jár el erre. Az, hogy a háziorvos megkopogtatja az ember hátát, kevés. Olyan orvosnak kellene felmérni a búvár állapotát, aki tudja, mi a fontos a merülés szempontjából. Ez azt jelenti, hogy nem kell azonnal felhagyni a búvárkodással mindenkinek, akinek akármilyen problémája van, mert sok olyan dolog van, ami nem kizáró ok.
Ezt viszont csak szakember döntheti el. Az idősebb búvárok más okokból jellemzően pont gyakrabban járnak orvoshoz, lehet, hogy ők jobban tisztában vannak a saját korlátaikkal, mint azok a fiatalabbak, akiknek ránézésre semmi bajuk nincs, és rendszeres búvárorvosi vizsgálatra sem mennek el. Mindez éppen úgy kockázatot jelent, mint az idős kor, vagy a rossz állóképesség.
Szóval önmagában a kor nem dönti el, ki merülhet és ki nem. Szerencsére! Így aztán sokan szállnak tengerre nyugdíjas éveikben, és remek élményeket szereznek. Ray Woolley-t nem feltétlenül irigyelni kell, amiért még mindig merül, hanem arra kell gondolni, sokan mások is merülhetnének, ha aktívak maradnak, ha tudják, mit vállalhatnak be és mit nem, és elhiszik, a búvárkodás nekik is való. Mi, fiatalabbak pedig azt is eszünkbe véshetjük, hogy tenni kell magunkért, ha olyan fizikai állapotban szeretnénk maradni, mint Ray. És ehhez kevés elkezdeni a mozgást, a magunkra odafigyelést az ő korában, a mostani években kell megalapozni a későbbi időszak szép merüléseit...
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
