Big Blue Búvár Blog

Tagadhatatlan, hogy ellustultam. Azzal tudom magam nyugtatni, hogy pár tucat merülés során mégiscsak mozgok valamit, de a lelkem mélyén tisztában vagyok vele, épp a víz alatt van kockázata a mozgásszegény életmódnak. Aki nem búvárkodik, nem tudja elképzelni, milyen gyakoriak a lassú tempójú, roppant nyugis merülések, és mennyire szeretjük ezeket, és így néha szinte sokkol, ha kőkeményen kell tempózni, hiszen elszoktunk a mozgástól. A sokk pedig stresszel jár, az nagyobb levegőfogyasztással, szóval kevesebb tartalék marad, a merülés is rövidebb lesz, és aki kifullad, az könnyen bajba kerülhet.

Egyszerűen nem szerencsés úgy vállalkozni egy potenciálisan komolyabb kihívást jelentő merülésre, ha az ember egy emeletet is csak lihegve tud leküzdeni. Igyekszünk elkerülni az áramlással szemben úszást, a kapálózást, a nehéz helyzeteket, csak hát a tenger időnként nem a mi szánk íze szerint működik, váratlan meglepetésekkel szórakoztatja a búvárt.

Egyébként is, miért én legyek egy csapatban a gyenge láncszem? Miért én bírjam a legkevésbé a cipekedést, az úszást? De az első kérdés: tulajdonképpen hol is csúszott félre a rendszeres mozgás? Gyerekként állandóan a közeli fekete salakos pályán hajtottam a labdát, bicikliztem, csatangoltam. Aztán egyre kevésbé foglalkoztam a sporttal (már úgy, hogy én csináljam, mert nézni azóta is nézem), és az utóbbi pár évben szomorkodva tapasztaltam, ahogy "összemennek" a neoprén ruháim.

Bár tele van az internet roppant nagy okosságokat író honlapokkal meg blogokkal, az igazi inspirációt egy régi barát adta: harmincon túl kezdett bele a rendszeres edzésbe, ma pedig az Ironman-versenyzők élmezőnyében van. Fantasztikus teljesítmény! Többet jelent egy-egy ilyen személyes példa, mint a fitness- és dietetika tudományához sorolható tucatnyi cikk.

Mert valahogy én most azt érzem, nincsenek roppant nagy titkok. Az ember futhat vagy biciklizhet, az alapköltség minimális, és biztos több eredménye lesz, mint a fotelben punnyadásnak. Vagyis nem több, inkább más, ellentétes előjelű. Lehet a táplálkozáson is változtatni, nyilván, de az extrém diéták és méregdrága edzőtermek mindegyike csak úgy működik, ha megvan az emberben az elhatározás. És slussz.

Nekem szerencsém van, mert volt a garázsban egy ócska biciklim, aminek a kerekét felpumpálva pár perc alatt elértem a közeli Dunaparton futó kerékpárutat. És egy ideje gyűjtöm a kilométereket, és még élvezem is a dolgot. Nem csak rendszeresen rákészülök a tekerésekre, beszereztem pár cuccot is a hidegebb időre, a biciklim néhány végképp elhasználódott alkatrészét pedig lecserélem. És hiszek benne, hogy abszolút rajtam múlik, hosszú távon rendszeressé válik-e ez a kis testmozgás. A biciklizés amúgy is nagyon praktikusnak látszik, hiszen merülés közben úgyis leginkább a lábizmainkat tesszük próbára. Szóval örülök neki, hogy az a régi bringa még van olyan állapotban, hogy bírjon egy 18 kilométeres kört- eddig ez volt a leghosszabb letekert táv.

Nem mintha Ironman-versenyeken akarnék indulni, erről szó sincs. Nekem ez nem kell, hogy elsődleges hobbimmá váljon, hiszen az továbbra is marad a búvárkodás. De talán még a merüléseket is jobban élvezem majd, ha többet bírok, ha nem jelent semmiféle problémát egy kis áramlás.

Viszont egy dolgot máris észrevettem. Megvan a vonzereje annak, hogy az ember naplót vezet a merüléseiről, szeretem a búvárkomputeremről letölteni a merülések adatait, böngészem a profilokat. Pluszt ad az élményhez az, hogy utólag egy kicsit újra át tudom élni a víz alatt töltött időt, mert adatokat látok, no meg persze fotókat. Talán ezért éreztem úgy, hasznos lehet, ha biciklizésnél is számítok a technikára: van egy régi "félokos" Nokia telefonom, aminek van GPS-vevője, és még egy Symbianon működő szoftvert is találtam a biciklizések nyomkövetésére. Vicces, hogy egy olyan dolog is tud inspirálni, aminek konkrétan a testmozgáshoz kevés köze van. Ám elégedetten nézegetem a térképet, és tervezem a következő útvonalakat. Bár néha úgy érezzük, a technika ránk telepszik, és sokkal jobb lenne, ha el tudnánk szakadni a kütyüinktől, én most úgy érzem, hasznukat is láthatjuk, ha megfelelő módon fordulunk hozzájuk. Persze könnyű nekem felismerni egy-egy cucc praktikumát, hiszen a búvárkodás technikai sport, ott elengedhetetlen tisztában lenni azzal, mi mire jó.

Szóval lelkesen töltöm le a megtett utak adatait, és aztán elmentem a térképeket. Íme, egy útvonal a Római-parttól Budakalászig- jól néz ki, nem? Igazán pöpec lenne, ha a víz alatti mozgásomat is ilyen formában tudnám nyomon követni...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Már nem először hallom, hogy a horvát tengerparton nem lehet látni semmit a víz alatt, unalmas ott sznorkelezni vagy búvárkodni, egyébként is hideg a víz... Eközben szeptemberben néhány barátunkkal elmentünk egyik kedvenc helyünkre Dalmáciába, és most sem csalódtunk Razanjban.

Leginkább a partról merültünk, és sok kis apróságot láttunk, például rákocskákat, lepényhalat, pókhalakat, tengeri nyulat, de még olyan érdekességek is a szemünk elé kerültek, mint egy csikóhal, vagy polipok. Polippal még éjszaka is találkoztam, roppant izgalmas volt pár percig egy prédára leső nyolckarút.

Szóval az Adria igenis jó merülési lehetőségeket kínál, ráadásul sekély vízben nagyon kellemes, 22-23 fokos volt a tenger. Élveztük ezt a pár napot! És szívesen nézem ezt a pár képet, ami kinn készült...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Az ember élvezi a kevés napsütéses órát, örül, ha még nem kell téli gumit cseréltetni pár hétig, de a búvárkodás szerelmesei már tudják, hogy egy darabig nem nagyon lesz lehetőség váratlanul beiktatott merülésekre közeli tavakban, vagy az Adrián.

Igen, a víz hideg, a felszínen a levegő is hideg, ez így együtt pedig nem ideális kombináció. Szebb szeptemberi napokon talán még jó időtöltés egy merülés egy szebb hazai, szlovákiai vagy osztrák tóban, és ha süt a nap, akkor az ember gyorsan átmelegszik a kissé hűvös vízben töltött óra után. A vizek talán még tisztábbak is mint a nyáron, és esetleg némileg más képet mutat az édesvizek élővilága is. Esetleg érdemes olyan merülőhelyet választani, ahol valamiért ősszel, télen is melegebb a víz, ilyen például Tatán a Fényes-forrás, de annak idején gyakran merültek a magyar búvárok a meleg Hévízi tóban, vagy a szlovákiai Tornalján.

Az Adria déli részén még októberben sem olyan vészes a merülés, persze szárazruhában még később és északabbra sem problémás a búvárkodás. Ma már egyre többeknek van szárazruhája, tehát ez sokak számára jó alternatíva. Megjegyzendő, ilyenkor meglehetősen nyomottak az árak, zsúfoltság sehol nincs...

Aki melegebb vizekbe vágyik, Cipruson vagy Máltán még novemberben is kellemes viszonyok között búvárkodhat. A kalandvágyók becsomagolhatják a szárazruhájukat, és valamelyik fapadossal elutazhatnak Svédországba, vagy kereshetnek más úticélt északon. Meglehetősen más élményt nyújt az ottani búvárkodás, de nem meglepő módon ez csak keveseket hoz lázba.

A meleg tengerek közül a többség ilyenkor Egyiptom felé kacsingat, ám az utóbbi hetek eseményei nem javítottak az ország megítélésén. A charterjáratok a jelek szerint újraindulnak, tehát végre megint utazhatnak a nyaralók, a jelek szerint odakinn normalizálódott a helyzet. Mivel kevesebb az utazó, kevesebb a búvár, kicsit egészségesebbnek tűnik az élővilág. A Vörös-tenger mindig szép, de ha még gyakrabban láthatunk különleges élőlényeket, annak csak örülhetünk.

Ott vannak aztán a jóval távolabbi úti célok, de lássuk be, Indonézia, Thaiföld, Malajzia, a Maldív-szigetek vagy a Karib-tenger nagyon sok búvár számára nem megfizethető. Azon kevesek, akik rendszeresen utazhatnak ezekre a drágább, de nagyon izgalmas helyekre, nyilván eddig is mentek, ezután is fognak.

Mi marad még? Hát a csempeszámlálás, a medencés merülések "izgalmas" világa. Azért ne írjuk le ezt a lehetőséget sem, hiszen az uszodázás jó alkalmat teremt a gyakorlásra, egy korallzátonynál úgysem fogunk maszkot üríteni. Változatos feladatokkal ez is lehet egyfajta kikapcsolódás, és végülis merülünk, búvárok társaságában vagyunk, tehát nem elvetendő lehetőség. Vannak ezekből a medencékből is különlegesebbek, mint a brüsszeli Nemo33 a híres 33 méteres mélységével, és Németországban több, kifejezetten búvárok számára kialakított medencés merülőhely van. Ezek közül több elérhető olcsó fapados járatokkal, és egybe lehet kötni a kiruccanást egy városnézéssel is.

Szóval hiába van vége a nyárnak, mi azért nem kell, hogy partra vetve töltsük ezeket a hónapokat...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Igen, maga Elvis Presley is játszott búvárfilmben! Ma már nem nagyon nézik az annak idején futószalagon gyártott Elvis-filmeket, amiben a Király különféle bonyodalmakba keveredik, de a lényeg az volt, hogy a történet bizonyos pontjain énekelhessen egy rock'n'roll slágert, a hatvanas években viszont sok rajongó váltott jegyet ezekre.

Az 1967-es Easy Come, Easy Go (Kalifornia kincse) egyértelmű sztárja Elvis volt, aki egy katonai búvár szerepét kapta a filmben. A történet nem túl izgalmas: van benne csinos fiatal lány, elsüllyedt kincs, gonosz ellenfél és sok zene. Ha nem kapcsolódna a búvárkodáshoz, nem is nagyon lenne értelme megemlékezni róla.

Így viszont mégiscsak érdemes megemlíteni érdekességként, hiszen valószínűleg Elvisről a legtöbbeknek nem egy víz alatti akciójelenetekkel tarkított kalandfilm jutna az eszébe. Ő egyébként nem volt rossz színész, de középszerű filmekben nehéz nagy alakítást nyújtani, főleg, ha gyakorlatilag a nevével adták el az összeset, és a zenélés fontosabb volt, mint a sztori.

Igazán különleges talán attól lehetett volna az Easy Come, Easy Go, ha a Király a víz alatt is dalra fakadt volna. Ám valószínűleg az így is filmtörténeti érdekesség, hogy Elvis egy jógaórát énekléssel dob fel...

(A víz alatti akciójelenetek nagyjából a 80. perctől indulnak, a megzenésített jógaóra pedig a 33. percben kezdődik. Elnézést az orosz nyelvért...)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Észak-Karolinát nem nagyon tartják számon a magyar búvárok a legérdekesebb úti célok közt, pedig...

Az Egyesült Államok délkeleti partvidékén található állam víz alatti érdekességeinek többsége roncs. A kiszámíthatatlan viszonyok miatt sok hajó veszett el ezen a környéken, és a nem túl hideg víz illetve a látványos maradványok miatt a roncskedvelők paradicsomává vált Észak-Karolina.

Ám a másfajta izgalmakra vágyók is kedvüket lelik az itteni búvárkodásban. Ezek a vizek ugyanis arról is ismertek, hogy sok cápa él itt, elsősorban homoki tigriscápák. Ennek a fajnak az egyedei jól ismertek a nem búvárok körében is, mivel fogságban jól tartható, így nagyon sok akváriumban láthatóak- Magyarországon is van belőlük. Bár a fogazatuk nagyon ijesztő, a valóságban nem számítanak veszélyes cápának.

Ez persze csak egy dolog, mert ha pár méterre feltűnik egy, akkor az ember azért elsőre nyilván kicsit megijed. Ha egészen közel van, akkor a búvárok jelentőségének még jobban felmegy a pulzusa. Na de mi van akkor, ha tucatnyi úszkál az ember körül karnyújtásnyira, miközben egy roncsban nézelődik? Aki szeretne legalább videón megnézni egy ilyen kalandot, kattintson az alábbi videóra...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Bizonyára bolondos ötletnek tűnik, hogy az ősz közeledtével az ember Skandináviába vágyik, de bevallom, nagyon régen szeretnék már Norvégiában búvárkodni. Svédországban már volt ilyen kalandom, hála az olcsó fapados járatoknak, de a merülés szempontjából még többet ígérő norvég vizek mélyét még csak képekről, videókról ismerem.

Ami a felvételeken egyből feltűnik, az az, hogy a víz tisztább mint azt elsőre gondolná az ember. Az is látszik, hogy minden kicsit zöldes színben játszik, és a trópusi vagy mediterrán vizekben búvárkodók számára szokatlan élőlények bukkannak fel. Pont ez az izgalmas, hiszen másféle élővilágot fedezhetünk fel magunknak.

A roncsmániásoknak is volna mit nézni, és ezekben a hideg, sötét vizekben talán még kísértetiesebb élmény alámerülni egy hajó vagy egy repülő maradványaihoz...

Szóval az ember töpreng, számol, tervez... Az idén talán már nem fér bele, de jövőre hátha összejönne végre egy skandináv búvártúra.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Akik nem búvárkodnak, időnként jogosan teszik fel a kérdést, mit tudnak tenni a magunkfajta "víz alatti természetjárók" ha épp nem egzotikus országban vagyunk, a tengerparton?

Mindenki más választ ad erre a felvetésre, van, aki képeket, videókat nézeget, álmodozik és utazást tervez, más pedig próbál valami közelebbi úticéllal megbékélni. Az Adria nincs messze, de annyira azért nem is olcsó, a magyar tavak pedig vagy bejönnek az embernek, vagy nem annyira, ráadásul itt is fizetni kell a szolgáltatásokért.

Ausztria elég jó kompromisszum, mert a közeli tavak akár egy napra is elérhetőek, de egy, a környéken eltöltött éjszakával még csak nem is kell rohanni. Szóval azt találtuk ki, hogy a magyar határ közelében levő Neufeldersee lesz a célpontunk egy nyári hétvégén.

Azt tudni kell, hogy nyáron ott sokan vannak. Nagyon sokan. Ezért az előző estét Wiener Neustadtban töltöttük. Igazság szerint egész korrekt áron találtunk szállást (hát izé, a legolcsóbbat választottam egyszerűen...), és így másnap már fél kilenckor ott voltunk a Neufeldersee bejárata előtt, ahol sikerült remek parkolóhelyet találni. Félsiker!

A következő meglepetés akkor ért, amikor a nagyjából 8 eurós búvár belépőt sem kellett kifizetni, mert ezen a különleges hétvégén ingyenes program volt. Ez jó volt, de azzal is járt, hogy a szokásosnál is többen voltak. Kora délután csináltam egy fotót a tó partjának arról a részéről, ahol a búvárok és kísérőik is vannak, és látható, szép kis tömeg gyűlt össze.

A tó mellett remekül felszerelt bázis van, egy 10 literes palack levegővel megtöltve alig 10 euro. Minden mást vittünk, így ólmot is (a húzós kiskocsi kötelező kellék...), tehát ezen túl csak a palack újratöltése volt költség. Mivel a tavat jól ismertem, merülőtársamnak elmagyaráztam, látunk majd a víz alatti tereptárgyak, például trepnik és hatalmas csövek. De a vicces osztrákok még kerti törpéket is elhelyeztek,

Ám persze engem sokkal jobban érdekelt az élővilág, mint az efféle látványosságok, amiket azok a búvárok szeretnek, akik még nem igazán tudnak eligazodni az édesvizek mélyén, nem látják az érdekességeket, nem tudják, hol keressék a rákokat, a halakat. Mert ezeknek is vannak ám tipikus helyei! A rákok például kisebb üregekben szoktak élni, de a tó sekély részén van például egy csónak, ami alatt szinte biztosan lehet egy-két rákot találni. Merülőtársam hitt nekem, és lámpával igyekezett szétnézni a csónak fenekénél.

És talán meg is lepődött kicsit, amikor kiderült, bizony ott vannak a kis ollós barátaink, akik igyekeztek jó mélyre behúzódni előlünk. Bántani nem akartuk őket, de honnan tudhatták volna?

Aztán ígértem még sügért is, pontyot is, csukát is. Sügérből nagyon sokat láttunk, mint ahogy naphal is bőven akadt, aztán felbukkant egy méretes ponty pár pillanatra. A csukát viszont sokáig kerestük, és ahol számítottam rájuk, nem volt belőlük. Morogtam kicsit, úsztunk tovább, és aztán mégis felbukkant egy jó félméteres példány! Ráadásul hagyta is magát megközelíteni, fotózni. 

Mitagadás, kellemesen sikerült a nap, a felszín közelében 25-26 fokos vízben jó volt merülni, de a 15 méter alatti 9 fokos vízbe épp csak a kezünket dugtuk be, és fordultunk vissza a melegbe, ahol ráadásul sokkal több mindent lehet látni.

Mit is lehet mondani végezetül? Az útiköltség nagyjából 300 kilométerre oda majd vissza annyi, amennyi. Mi tettünk egy kitérőt a Fertő-tó osztrák partszakaszára, strandoltunk, ettünk egy jó vacsorát, a szállás egy éjszakára 40 euro volt két főre. Belépőnk nem volt, palackra és töltésre összesen 16 eurót költöttünk fejenként. A tónál ingyen volt az öltözőhasználat, a zuhanyzás, a vécé, és minden igencsak tiszta és kutlurált volt. Ittunk a büfében egy frappét, ettünk pár falatot- nem nagy tétel. Azért így is pénzbe kerül egy osztrák túra, amit fapados változatban egészen olcsón ki lehet hozni (négyen egy autóban, kora reggeli pesti indulással, délutáni visszaúttal, így meg lehet spórolni a szállást), és egy kellemes tóban lehet búvárkodni, ahol van mit nézni. Megéri? Meg, nem is kérdés. Az is egyértelmű, hogy nem most merültem ott utoljára...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Cápatámadásokról adtak hírt a közelmúltban, és az egyik eset híre úgy jelent meg a magyar oldalakon, miszerint búvár volt az áldozat.

Ideje lenne végre tisztázni bizonyos fogalmakat! Természetesen nálunk, ahol a búvárkodás egy szűk réteg hobbija, kedvtelése, mindenki búvár, aki "búvárszemüveggel és békatalppal" megy a vízbe. De angol nyelvterületen azért sokkal jobban megkülönböztetik a dolgokat: van scuba diving, azaz légzőkészülékes búvárkodás, van freediving, azaz szabadtüdőzés, és van snorkeling, a felszíni úszás búvármaszkkal, légzőcsővel (ez a snorkel, erről kapta a nevét) és uszonnyal. Utóbbit szoktuk sznorkelezésnek is nevezni, vagy rövidítve sznorizásnak. Persze, tengerben van a palackkal búvárkodó és a felszínen nézelődő is, de nyilván nem kell magyarázzam, a két tevékenység között meglehetősen nagy a különbség.

Az én felfogásom szerint a sznorkelező sokkal inkább hasonlít az úszóhoz, vagy a deszkáján magát kézzel-lábbal hajtó szörföshöz, mint búvárhoz. És a számok azt mutatják, a tenger felszíne alatt levő búvárt sokkal ritkábban támadja meg a cápa, mint a felszínen levő sznorkelest vagy szörföst. A cápákat észlelik a búvárok, és a cápák is tudják, hogy látják őket. Ha meg is közelítik a búvárt, támadásra szinte soha nem kerül sor. Pedig igen sok helyen, sok búvár merül cápákkal, gyakran etetett ragadozókkal, és mégis kifejezetten biztonságosnak mondhatók az ilyen kalandok.

A felszínen úszók viszont sokkal inkább veszélynek vannak kitéve, hiszen sokkal kevésbé tudják felmérni, mi közelíti meg őket a hátuk mögül, alulról. A cápatámadások többnyire nem arról szólnak, hogy elragadja az áldozatot az állat, hanem megsebzi őket, majd tovább is áll, mert nem erre a prédára a számított. A mostani hírekben is ez van, az egyik áldozatot a lábán sebezte meg a cápa, a másiknak a karja sérült meg. Ez természetesen ugyanúgy lehet halálos, hiszen elvérezhet a sérült, de azért mégsem egészen úgy néz ki a támadás, mint a rémfilmekben, ahol egyben nyeli le az embereket a vérszomjas cápaszörny.

No mindegy, a lényeg az, hogy ha a magyar újságokban, oldalakon búvárt írnak, mindig megkeresem az eredeti forrást, mert szinte mindig kiderül, hogy a valóságban sznorkelezőről van szó. Ám a különbség nagy! Ez most nem a szaknyelv védelméről, valami beteges mániáról szól, egyszerűen csak jó tudnia mindenkinek aki tengerbe megy, hogy nem az van veszélyben, aki a tenger fenekén szemtől szemb látja a cápa, hanem pont az, aki a felszínen gyanútlanul úszkál és sznorkelezik, tehát nekik kell a leginkább odafigyelni a kihelyezett figyelmeztetésekre, a hatóságok utasításaira. A búvárok másfelé járnak, más helyzetekbe kerülnek, az ő merüléseik messze kevésbe veszélyesek, mint azt a búvárok támadásáról szóló magyar cikkek sugallják.

(Az egyértelműség kedvéért az első képen sznorkeles, a másodikon búvár van.)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A mindentől távol eső Tristan de Cunha különleges hely: Dél-Afrika 2816 kilométerre van, Dél-Amerika pedig 3360-ra. A sziget hivatalosan brit tengerentúli terület, Saint Helena és Ascension szigetekkel együtt, de szó sincs "szigetcsoportról", mert Saint Helena is 2430 kilométerre van. Egyébként a Tristan de Cunha meglehetősen apró, 98 négyzetkilométer, viszont a legmagasabb pontja egy 2060 méteres vulkán. Az állandó lakosság a 300 főt sem éri el.

A szigetnek nincs reptere, ezért csak hajóval lehet megközelíteni, általában havonta egy hajó van Dél-Afrikából, az út pedig 7-14 nap lehet. Egy szó mint száz, nem egy tipikus, könnyen elérhető úti célról van szó, és ezek után felmerül a kérdés, minek menne oda egyáltalán bárki.

Nos, a sziget körüli vizek védettek, ráadásul annyira kevesen járnak erre, hogy a víz alatti élővilág gyakorlatilag érintetlen. Értelemszerűen nincsenek búvárbázisok se, tehát a merülés szervezése korántsem egyszerű. Az Atlanti-óceán vize gyakran haragos, akkor értelemszerűen senki nem hajózik, amikor viszont nyugodtabb, a halászok dolgozni mennek, tehát nehéz vagy lehetetlen hajót bérelni. Mindig az adott nap reggelén dől el, egyáltalán lehet-e búvárkodni.

Ezek után felmerülhet a kérdés, megéri-e egyáltalán a sok erőlködés. Páran jutnak el ide merülni, de szerintük a válasz egyértelműen igen. A tenger élővilága változatos, karnyújtásnyira lehet cápákat megfigyelni, csak éppen megfelelő felszerelés kell a 13-20 fokos vízhőmérséklethez. Nem mondom, hogy a közeljövőben túrát tervezek Tristan de Cunhára, de szerencsére legalább az interneten lehet érdekes videókat találni, kedvcsinálóként. Egy újabb érdekes úti cél, amire kevés esélye van az átlagbúvárnak eljutni...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Imádjuk a listákat, szeretjük böngészni a Top5, Top10, Top100 merülőhelyről szóló cikkeket, de mielőtt gyorsan befizetünk egy Best of búvártúrára, árnyaljuk kicsit a képet.

Van ugyanis pár bökkenő ezekkel a listákkal. Egyrészt az, hogy a kitöltők többsége honnan származik. Nyilván mondanom sem kell, egy Karib-tengert jól ismerő amerikai búvár közösség, egy Vörös-tengerre és Földközire járó európai fókuszcsoport, vagy a Dél-Kelet-Ázsiába "hazajáró" hongkongi búvárok más és más részét ismerik alaposan a világtengereknek. Így aztán hiába mondják a fapadosokkal Máltára könnyen eljutó angolok, hogy Málta az egy kiváló hely, egy amerikai búvár számára úgy tűnik, hogy szép-szép, de marha drága... Mint ahogy mi sem ugranánk át egy hosszú hétvégére Cozumelre.

A másik tipikus gond az, hogy pontosan miről szól a lista: országokról, országon belül térségekről vagy egyes merülőhelyekről. Ha az összképet nézzük, akkor Egyiptomban a Vörös-tenger valószínűleg a többség számára izgalmasabb a színpompás korallzátonyaival, mint mondjuk Ciprus. De ha az a kérdés, az egyiptomi vizekben nyugvó Giannis D az érdekesebb roncs, vagy a hasonló korú Zenobia Ciprusnál, sokaknál billenne utóbbi felé a mérleg.

Szintén problémás az, hogy minden merülési élmény más. Legutóbb a szafarin az egyik zátonyon a csapat egyik fele semmi érdekeset nem látott, a másik fele pedig előbb teknőssel, aztán egy delfinnel úszott perceken át. Az egyiknek maximum átlagos élmény, a másiknak élete nagy kalandja- most akkor jó hely vagy sem? Még az olyan biztosabb merülési élményt nyújtó helyek, mint az Elphinstone is más arcukat mutatják mindenkinek: van akinek nem jön cápa, és csak a korallokat nézegetheti erős áramlásban, másnak karnyújtásnyira jönnek az óceáni fehérúszójú cápák...

Végezetül pedig kitérhetünk arra is, hogy vannak egyéni preferenciák, amik miatt a toplisták is torzulnak. Például aki nem merül édesvízben, az kihagyja mondjuk az ausztriai Grüner See páratlan élményét. Akit taszít a hideg vízben való búvárkodás, lemond Norvégiáról, Izlandról, Brit Kolumbiáról. Aki semmiféle zártabbnak tűnő térbe nem úszik be, az nemet mond a mexikói cenoték hihetetlen fényjátékáról. 

Szóval nehéz igazán eligazodni a toplisták világában. Persze nem akarom azt mondani, én nem böngészem ezeket lelkesen magam is, hiszen jó ötletadók, szívesen keresek rá további információkra egy-egy különlegesnek ígérkező úti cél kapcsán. Csak éppen nem szentírás egyik sem. 

És ezek után abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy a saját kis kedvenc-listámról is szemezgethetek, hiszen mint fentebb vázoltam, az ilyesmit nem kell komolyan venni. Az enyémet se, ez inkább csak egy csokor néhány nagy merülési élményemből. (Európai és magyar búvár szemszögből tekintve...)

Ha elérhető áron akar valaki roncsoknál merülni, szerintem erre Málta a legkézenfekvőbb választás illetve az egyiptomi északi roncsszafarik vagy esetleg Ciprus és a Zenobia. A legérdekesebb roncsok számomra azok, amiket már igazán benépesített az élővilág, tehát a Carnatic, a Thistlegorm vagy az Ulysses a nyerő (ezek egyiptomiak). A modernebb roncsokból a Zenobia a csúcs.

A legszebb korallos élővilág és a potenciális cápás kaland miatt nagy kedvenc az Elphinstone zátony Egyiptomban, de nagyon hasonlóan jó és látványos merüléseket ígér a Ras Mohammed is. Nagyon szeretem az olyan sekély, könnyen merülhető, mégis mozgalmas korallzátonyokat, mint Safaga mellett a Tobya Arbaa vagy Hurghada közelében a Gota Abu Ramada.

A kedvenc fényjátékos üregem a Claudia a Vörös-tengeren, de nagyon szerettem Korfun a Hole of Ha (Himmelsloch) nevű helyet is például. Nagyobb élőlényekkel, nagy halrajokkal könnyen lehet találkozni Gran Canarián, itt van angyalcápa, többféle nagy rája, bizonyos helyeken óriási rajok- ez az egyik kedvenc úti célom. Édesvízi merülőhelyek tekintetében az ausztriai tavak közül a Grüner See a favorit, de ha több halat szeretnék látni, akkor inkább az Erlaufsee-t venném célba. 

Mi az, ahol még nem jártam, de mindenképp szeretnék? Nagyon jó lenne búvárkodni Norvégiában, illetve Hollandia Zeeland régiójában. A Földközi-tenger térségében szívesen merülnék olasz vizekben, főleg a szigetek (Elba, Szardínia, Ustica, stb.) partjainál, illetve Nápoly mellett az ókori romoknál. Ázsia még fehér folt, itt leginkább talán Bali és Sipadan vonz. A Karib-tengeren a jó árak miatt érdekelne Honduras, vagy a szabad parti merülés lehetősége miatt Bonaire, illetve ezen a kontinensen vannak a cenoték is. Ebből a listából vannak egyszerűbben felkereshető helyek, no meg jóval drágábbak is. De hát mit számít a pénz, az a legkevesebb...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.