Big Blue Búvár Blog

A kedvtelési búvárok számára ajánlott maximális mélység jellemzően 40 méter. Aki ennél mélyebbre vágyik, az ún. technikai búvár képzéseken szerezheti meg az ehhez szükséges tudást. Sok összetevője van annak, miért kell másféle felkészülés, felszerelés, légzőgáz annak, aki nagy mélységbe akar biztonsággal merülni, erre itt nyilván nem is térhetek ki, de a lényeg az, hogy nem csak egyszerűen egy nagyobb palack kell, több levegővel, a kihívás sokkal összetettebb.

Amikor az ember belegondol, milyen hosszú idő és milyen drága egy technikai búvári képzettség megszerzése, akkor inkább legyint magában, jó nekem az a 40 méteres limit, számtalan izgalmas dolgot látok én sekély vízben is. Aztán néha látunk egy képet vagy egy videót és elgondolkodunk...

A víz alatti "tanktemető" is ilyen helyszín. Roppant különös látvány, ahogy búvárok úszkálnak tucatnyi második világháborús Sherman között, ezt egyszer szívesen megnézné az ember a saját szemével.

A bökkenő csak az, hogy az 1944 szeptemberében az U-482 jelű tengeralattjáró által elsüllyesztett Empire Heritage nevű hajó Írországtól északra, Donegal közelében nyugszik- 70 méteres mélységben. A látótávolság ebben a mélységben jellemzően jó, a tankok mellett teherautók maradványai illetve maga a hajó is megnézhető, azaz érdekes merülőhelyről van szó. Akinek van ehhez megfelelő végzettsége, Európa egyik legizgalmasabb víz alatti háborús emlékhelyét keresheti fel itt.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Mifelénk eseményszámba megy, ha egy jobban sikerült imázsfilmet tud felmutatni a magyar idegenforgalmat népszerűsítő szerv. Volt már Tony Curtis, gulyás, fürdők, romkocsmák- némelyik film nagyon lapos, némelyik kicsit fantáziadúsabb.

Azt azért le kell szögezni, nem ma találták fel a vicces imázsfilmeket. Ennek remek példája ez az 1967-es (45 éves!!) ausztrál film, a "Will The Great Barrier Reef Cure Claude Clough?", ami arról szól, hogy egy, a mindennapi stressztől kissé besokkalt ember milyen módon feledheti gondjait. Miután azt veszi észre, az emberek rajta kívül mind hátrafele mennek az utcán, sőt, fejjel lefelé, felkeresi pszichológusát, aki azt javasolja, képzelje el, hogy egy csodálatos korallzátony felett száll a repülőgépen...

Aztán a trópusi szigeten szép lányok kalauzolják hősünket, egyikük egyenesen a tengerbe csalogatja magával, ahol a korallzátony csodái kápráztatják el. (A szép szőkeség a fiatal Valerie Taylor, férje, a legendás Ron Taylor pedig víz alatti operatőrként működött közre.) Az éjszakában halak úszkálnak a két sznorkelező körül, akik még cápát is látnak.

A film poénja sejthető, de azért nem lövöm le. Ma már kicsit lassú tempójúnak tűnhet a szűk negyedórás filmecske, ám búvárként azért szeretem nézni a régies színvilágú felvételeket a Nagy Korallzátonyról. Mit ne mondjak, nekem se ártana egy ilyen terápia...

Megjegyzendő, szintén a The Commonwealth Fim Unit megbízásából készült egy inkább dokumentumjellegű film nagyjából ugyanakkor, 1968-ban. Ebben is Ron Taylor kapta a búvároperatőri feladatokat. A színvilág fakóbb, kékesebb, mint a mai látványos természetfilmekben megszoktuk, de ugyanúgy nagy gondossággal és alapossággal készült, mint a most látható legjobb filmek.

A Nagy Korallzátony víz alatti világa iránt érdeklődők számára szinte kötelező megnézni, ám reményeim szerint mások is találhatnak benne érdekes, látványos felvételeket. Betekintést kaphatunk a tudósok munkájába, felbukkannak cápák és teknősök, szóval én kifejezetten érdekes anyagnak tartom, ami igazolja, nem a technika a döntő, hanem a filmkészítők alapossága, igényessége.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Még hogy a szabadtüdős búvárkodás a kőkemény vasemberek világa! Meglepően törékenynek tűnő, csinos hölgyek is nagyszerű teljesítményre képesek ebben a sportágban, ahol egy levegővel kell minél messzebbre vagy minél mélyebbre eljutni.

Ennek a demonstrálására szeretnék bemutatni néhány kiváló búvárt, akik mellesleg modellként is megállnák a helyüket. Először egy török szabadtüdős, Sahika Ercümen legjobb képeiből készítettem egy válogatást, de az ő esetében is ki kell térnünk sportkarrierje legnagyobb sikereire.

Sahika 1985 januárjában született, Ankarában szerzett dietetikusi diplomát. Tanulmányai mellett vágott bele a búvársportok különböző ágainak űzésébe, a török víz alatti rögbi, víz alatti hoki és tájékozódási búvár csapatoknak is tagja volt.

Igazi sikereket viszont a szabadtüdőzés területén ért el. A Constant Weight kategóriában a legjobb eredménye 70 méter, míg az uszony nélküli Variable Weight kategóriában 61 méteres csúcsot állított fel. (A csúcsok esetében meg kell jegyezni, hogy a különböző világszervezetek esetenként más és más rekordert tartanak számon ugyanabban a kategóriában, a versenyeket ugyanis a különböző szervezetek égisze alatt egymástól függetlenül tartják.)

A legkülönlegesebb rekordot Sahika 2011 februárjában állította fel, amikor Ausztriában a befagyott Weissensee felszíne alatt két lék között 110 méteres távolságot úszott le egyetlen levegővétellel. Ezzel ő lett a Guiness-világrekorder, a férfiak addigi legjobb eredményét is felülmúlva. Remélhetően még sok csúcsot állít fel a kiváló török búvár és emellett továbbra is szívesen pózol a fotósok kamerája előtt.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A régi szép időkben a búvárutak tervezése még jóval egyszerűbb volt. Az ember leautózott az Adriára, vagy befizettünk egy útra az egyiptomi tengerpartra, az egzotikus utazásokat csak a bátrak vállalták be egyéni szervezésben, míg szakosodott túraszervezők nem nagyon akadtak. Akkor persze még volt Malév, a chartereken pedig elég lazák voltak a szabályok- mostanra viszont alapvetően változott meg az utazási piac.

Egyrészt többen kínálnak egzotikus utakat, és a külföldi irodákkal is könnyű felvenni a kapcsolatot. Az egyénileg szervezők dolga sokat egyszerűsödött, hiszen interneten vehetnek repjegyeket, azonnal lecsapva a legjobb akciókra, könnyen kereshetnek szállást, búvárbázist is.

Az adriai utazások világa nem változott sokat az utóbbi években: választani kell egy búvárbázist, akár magyart, akár másfélét, egyénileg vagy velük egyeztetve foglalni kell egy szállást, és aztán le lehet gurulni a tengerpartra.

A charteres repülés világa viszont erősen megváltozott, és nem előnyére. Egyrészt sokat drágultak a repjegyek, aminek persze mindig megvan az indoklása, de ettől még utazóként egyáltalán nem örülünk neki. A fedélzeti ellátás színvonala enyhén szólva sem javult. De ami a legnagyobb érvágás, az a súlykeretekkel való zsonglőrködés. A kézipoggyászok súlylimitjét egészen alacsonyra szabták, a feladós poggyászoknál is egyre kisebb az engedélyezett súlykeret, és ami a legrosszabb, van akinél a búvárcsomag feláras, ha belefér a keretbe, ha nem. Erre nem nagyon tud az ember értelmes magyarázatot elképzelni. Pár tucat szappan vagy plüssteve nem feláras, a búvárfelszerelés igen? Vajon miért?

Ehhez is alkalmazkodunk, ha kell, de ezek után nem csoda, hogy sokan néznek alternatív utazási lehetőségek után. Mivel megdrágultak a charterek, és így a közelebbi úti célok is, többen választanak egzotikus helyeket inkább. Mások pedig épp ellenkezőleg, olcsóbb alternatívákat keresnek, és amióta nagyon sok helyre fapados repül Budapestről, vannak is lehetőségek.

Sokan viszont inkább nem nézelődnek, mert úgy vélik, a fapadosoknál túl sok a buktató, túl sok szigorú előírás nehezíti a nehéz poggyásszal utazó búvár dolgát. Ez viszont így általánosságban biztosan nem igaz. Amire figyelni kell, az az, hogy a csábítóan olcsó alapárral nem szabad kalkulálni, mindig a teljes költséget, és az összes feltételt kell figyelembe venni.

Általában az első problematikus pont a kézipoggyász, ami még ingyenesen jár a repjegy mellé. Jelen szabályok szerint a Ryanair például nagyobb méretűt enged ingyen, a Wizzair valamivel kisebbet- utóbbinál a szokásos méretű már feláras. Sokan szoktak panaszkodni, hogy itt-ott külön pénzt akartak tőlük. Nem kevés alkalommal utaztam fapadossal, és még soha nem volt problémám, mint ahogy velem utazó utastársaimnak se. A méreteket centire megadják, az ember utazás előtt megméri a táskáját, ha belefér, akkor minden rendben. Nem tudtam sose megérteni, amikor pontosan leírt szabályok vannak, hogy miért vitatkozik valaki a reptéren, "csak öt centivel nagyobb, számít?" Az ember visszakérdezne, ha a cipő meg a ruha csak egy számmal nagyobb, számít? Csak öt órát késik a gép, számít? Szóval egyszerűen tudjuk és elfogadjuk, mik a szabályok, és igazodunk hozzá.

De búvárok vagyunk, és le kell szögezni, minket nem a kézipoggyász érdekel elsősorban. Kicsit nagyobb vagy kisebb, nincs jelentősége, az alapvető dolgok elférnek benne mindenképpen. A feladós poggyász a keskeny keresztmetszet, és itt jóval nagyobbak a különbségek, mint a kézinél. Nézzük a két legolcsóbb társaságot! A Ryanairnél az olcsóbb feladós poggyász 15 kilós lehet, a drágább 20. A Wizzairnél egyetlen méret van, ennek a limitje viszont 32 kiló. Egyértelmű, hogy az utóbbi sokkal kedvezőbb. Sőt, pár napos utaknál akár két embernek is elég lehet egy belőle. Szóval ha mindent összeadunk, akkor bizony nekünk, búvároknak kedvezőbb a Wizzair, de nyári utakra, okosan pakolva elég a Ryan 20 kilója is- csak ekkor érdemes otthon utazás előtt lemérni a poggyászt, nehogy elszámoljuk magunkat, mert a pótdíj drága lesz.

A másik fontos tényező az, hogy mikor indul a repülő. Főleg egy hetesnél rövidebb utazások esetén nem mindegy, mikor érkezünk az úti célra, és mikor indulunk vissza. Alapszabály ugyanis, hogy biztonsági okokból az utolsó merülés után legalább 24 órát ki kell hagyni, mielőtt repülőre szállunk. Amennyiben a gép este indul, akkor előtte egy nappal még kényelmesen belefér két nappali merülés. Ezzel a lehetőséggel mi mostanában éltünk máltai és ciprusi utunk alkalmával is, az előbbinél egy szeles napon inkább felszíni programot választottunk, és utolsó teljes napunkon még merülhettünk, míg Cipruson plusz egy napot búvárkodhattunk. Mivel a fapadosoknál mi magunk intézünk mindent, az ár kalkulálása, a poggyász méretek és limitek felmérése mellett figyeljünk tehát a menetrendre is. (Jó példa a brüsszeli Nemo33 is, ha a gépünk délelőtt indul vissza, előtte való napra nem tudunk merülést tervezni, és akad társaság, aminek egy nap több járata is van- lehet, hogy a délutáni kicsivel drágább, de ha megspórolunk egy nap szállásköltséget, mégis jobban megéri.)

Végül pár szó az árak mozgásáról. A fapadosnál általában nem jó taktika 2-3 héttel a tervezett indulás előtt jegyet keresni, jellemzően két hónappal előre foglalva lehet igazán kedvező árakat kifogni. A csodára várni nem érdemes, amikor az ár kellően alacsonynak tűnik, érdemes gyorsan lépni és foglalni. A hasonló úti célokat érdemes egymás után végig próbálni, rugalmasnak kell lenni. Málta vagy Ciprus hasonló lehetőségeket kínál, az északi utat tervezők például nézhetik Malmőt vagy Göteborgot egyaránt, nyáron lehet alternatíva Görögországon belül Korfu, Kréta vagy Rodosz, és így tovább.

Aki fapadossal tervez búvártúrát, kellemesen olcsó utakat is tető alá hozhat, saját maga dönthet minden fontos dologról, ám a felelőssége is nagyobb, mert oda kell figyelnie az előírásokra, limitekre, menetrendekre, magának kell intézni a szállást, biztosítást, merülést is. Szóval a spórolásért meg kell dolgozni.

Mindenesetre azt le kell szögezni, az utazás fapadossal még búvárként sem olyan problémás, mint ahogy néhány beszámoló alapján gondolhatnánk. Pár dologra oda kell figyelni, ennyi- de ez mindig így van, ahányszor repülőre szállunk, legyen az egy chartergép, egy Lufthansa-járat vagy a legolcsóbb fapados.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A víz alatti élőlények között vannak igazi "mágusok", akik színük, mintázatuk változtatásával szinte teljesen bele tudnak olvadni környezetükbe. A polipokról köztudott ez a fajta képességük, de nincsenek egyedül ezzel az állatvilágban. Persze a nyolckarúak azért külön kategóriát képviselnek, némelyik fajuk egészen elképesztő dolgokra képest.

Ám vannak olyan állatok is, amelyek egyszerűen csak mintázatuk révén tudnak gyakorlatilag eltűnni a figyelő szemek elől. A lepényhalakat például igen nehéz kiszúrni, de a kőhalakat is az tudja kiszúrni, aki tudja, mit nézzen. Mások inkább azt a módszert választják, hogy beássák magukat a homokba, maximum egy bizonytalan körvonal, vagy két kikandikáló szem buktathatja le őket.

A legérdekesebb fajok közé tartoznak azok, amelyek az álcázásnak azt a módját alkalmazzák, hogy egy teljesen más állatot imitálnak. Az apró pygmy csikóhalak például azért tudtak olyan sokáig ismeretlenek maradni, mert a mintázatuk kísértetiesen hasonlít a nekik otthont adó korallokéhoz, egyszerűen észre sem vette őket senki. Aztán miután az elsőt felfedezték, szépen lassan elkezdték megtalálni a különböző színű kis csikóhalakat, akik természetesen mindig olyan korallokon éltek, amelyek színeit viselték.

Sajnos nem adatik meg mindenkinek, hogy eljusson azokba az egzotikus országokba, ahol a legtöbb ilyen különleges élőlény, remekül rejtőzködő apróság él. Ám szerencsére születnek érdekes és meglepő felvételek, mint az alábbi is.

Bevallom őszintén, nem ártott gondosan olvasni a feliratot, mert elsőre én sem szúrtam volna ki, miféle állatot kellene látni ebben a videóban. Aztán persze leesett az állam, mert sokszor láttam már ezeket a pulzáló, folyamatosan nyitódó és záródó korallokat, de sose gondoltam, hogy létezik olyan csiga, ami pont ezeket utánozza.

Sajnos messzire kell utazni annak, aki ilyet szeretne látni. Németh István barátom Dél-Kelet-Ázsiában (egészen pontosan Anilao mellett a Fülöp-szigetek vizeiben) örökítette meg a kis rejtőzködőt. Természetesen az még kevés, hogy valaki ott merül, tudni kell, mit kell keresni, és képesnek kell lenni meg is örökíteni a valóban nem túl nagy állatokat. Igazi türelemjáték ez!

Amikor ilyen élőlények után kutatunk jellemzően sekély vízben, a merülés gyakran elhúzódik, nem is úszkálunk túl sokat, és nem nézelődünk a nagy kékbe, hátha felbukkan valami nyílt tengeri ragadozó. A pár centis tengerlakók világa ez, amiről jóval kevesebbet hall az átlagember, mint a nagyvadakról. Aki nem búvárkodik, talán azt hiszi, számunkra csak az a "nagy" találkozás, amikor valóban méretes lényeket figyelhetünk meg a víz alatt. Meglepő módon mégis okozhat akkora örömet egy kis csiga vagy csikóhal, mint egy cápa...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Egy amerikai fitnesz blogger írt arról egy bejegyzést, miként kapott kedvet a búvárkodáshoz. Mint elárulja, egy régi fuldoklós tapasztalata miatt soha nem merült fel benne a búvárkodás ötlete. Ám amikor olvasott egy cikket egy merülést nagyon élvező paralimpikonról, elkezdett tovább érdeklődni arról, milyen előnyei is vannak a búvárkodásnak, miért hasznos és kellemes időtöltés egyben.

Mivel a merülés során a víz alatt úszunk, tulajdonképpen logikus, hogy kalóriát égetünk, így ez is felfogható egyfajta testedzésnek. Többnyire persze nem teljes erőbedobással tempózunk, tehát nem lehet egy valóban intenzív edzéshez hasonlítani, ám ennek ellenére tagadhatatlan a vízben való mozgás előnyös volta. Egyrészt nem pont úgy terheljük a testet mint a felszíni mozgásformákkal, másrészt a víz ellenállása miatt a mozgás során rengeteg izmot kíméletesen megmozgatunk- olyan ez, mint egy speciális vízitorna. Mindenképpen több izomcsoportot erősítünk, csökkenthető a más sporttevékenység végzése közbeni sérülés veszélye is. Jó esetben pedig a légzésünkre is jobban odafigyelünk.

Másrészt a merülésnek van egyfajta meditációs jellege is. A súlytalan lebegés, csendes nézelődés egy, az ember számára idegen közben stresszoldó hatású lehet. A merülés értelemszerűen nagyon ki tud minket szakítani a tipikus hétköznapi gondok özönéből.

Persze csak a búvárkodásra alapozni az edzésprogramunkat nem feltétlenül kivetelezhető, főleg mifelénk, akik távol lakunk a tengerektől. Abszolút kiegészítő "edzés" a merülés, bár ezek közül valószínűleg az egyik legszórakoztatóbb, legváltozatosabb. Szakértők szerint sportolóknak is érdemes a merülést az edzésmunka részévé tenni.

Annyit pedig megtehetünk, hogy amikor legközelebb egy halrajt követünk, vagy tempózunk egy roncs körül, arra gondolunk, tulajdonképpen ez is egy edzés. Eszembe jut pár áramlással szembeni úszás, és akkor nagyon is igazi testgyakorlásnak tűnik ez a dolog. Persze lusták vagyunk, és ha lehet, inkább vitetjük magunkat a vízzel, mint hogy ellene ússzunk, de ekkor sem vagyunk teljesen mozdulatlanok.

A mi helyzetünk itt Magyarországon viszont nem különösebben egyszerű, ha búvárkodással akarunk edzeni. Van, ahol uszonnyal nem szeretik beengedni a vendéget az uszodába, és nyilván egy készülékes gyakorláshoz szükség lenne palackra, lezárt sávra. Persze el lehet utazni egy hétre merülni, akkor végülis edzettünk is, jól is éreztük magunkat...

Vagy mégis marad a medencés gyakorlás, csak ehhez kicsit kutakodni kell a lehetőségek után. Ha van palack és medence, már be is lehet ugrani, de nem árt, ha előre kitaláljuk, mivel akarunk foglalkozni. Szögezzük le, megfelelő feladatokkal elég mozgalmas lehet egy másfél órás uszodás merülés. A búvárkodásban is hasznát látjuk annak, hogy magabiztosabbá válunk, tudjuk, mi mindenre képesek vagyunk a víz alatt, hiszen a feladatok többsége valamiféle megoldandó vészhelyzetet modellez. Ha ezek között pedig egy kissé intenzívebb úszásokat is beiktatunk, többféle uszonyozási technikával, meglesz a mozgás is.

A merülés utáni ellazulás, felszabadultság pedig már jön magától. Ebben a tekintetben még egy medencés merülés is némileg (de tényleg csak kicsit) hasonló élményt nyújthat, mint egy tengeri. És ha fittebbé, ügyesebbé válunk, akkor végülis a nyílt vízi merülések is élvezetesebbek lesznek- szóval a medencés búváredzés nem csak kellemes, de hasznos is.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Leonard Nimoy arcát elsősorban a Star Trek sorozatból, majd a Star Trek filmekből ismeri a közönség. A jellegzetes megjelenésű színész által megformált Spock igazi geek ikonná vált, de Nimoy azért más műsorokban is munkát vállalt.

Csak nem is ő búvárfilmben bukkant fel, kérdezik most talán páran. Nos, a válasz igen. Az ausztrál Ben Cropp volt a rendezője és operatőre a Coral Jungle című sorozatnak, amiben Nimoy volt a házigazda. Az ausztráliai korallzátonyokról szóló epizódok különböző témákat dolgoztak fel, cápák, delfinek, roncsok közelében merültek a búvárok. A hetvenes évek közepén még nem feltétlenül volt tipikus az, hogy hírességek bukkantak fel az ilyen dokumentumfilmekben, így Nimoy neve mindenképpen segíthetett a népszerűsítésben.

Persze a filmben Nimoy társaságában Cropp csapatának rutinos tagjai merültek. És itt érdemes egy kis kitérőt tenni: elég gyakran előfordul, ha egy ismertebb búvárfilmes olyan feleséget választ, aki később a filmjeiben is aktívan közreműködik. Már Hans Hass második felesége, Lotte is erről volt ismert, de említhetjük például Ron és Valerie Taylor jól működő csapatát is.

Ben Cropp ezen a téren mindenképpen kitűnt, három dekoratív búvárfeleséggel. Először Van Laman volt a partnere a víz alatt is, aztán Eva Papp (nos, itt magyar szálat vélhetünk felfedezni, és nem is tévedünk, valóban magyar származású), harmadjára pedig egy kanadai hölgyet, Lynn Pattersont vett el. 

A Coral Jungle sorozatban tehát a Magyarországról elszármazott Eva Cropp volt Nimoy merülőtársa, éppen ezért róla kerestem néhány felvételt, ami igazolja, hogy Ben Croppnak nem csak a tengeri élővilág megörökítéséhez volt jó szeme.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Valószínűleg nagyon ritkán van olyan vérfagyasztó élményben része egy mentőbúvárnak, ami egy kicsivel később máris élete nagy pillanatává válik.

Idén májusban süllyedt el a Jascon 4 nevű hajó 15 kilométerre a nigériai partoktól. A rossz időben éppen egy tanker közelében dolgozott, amikor bajba került, és a tenger fenekére rántotta magával a teljes legénységet. Három nappal később érkezett oda a Lewek Toucan egy búvárcsapattal a fedélzetén, az ő feladatuk volt az áldozatok testének a felszínre hozatala a 30 méteres mélységből.

Amikor az egyik búvár, Nico van Heerden beúszott a roncsba, váratlanul megragadta valaki a karját. Nem tudom elképzelni, mit érezhetett ebben a pillanatban. Már írtam arról, hogy az ilyen feladatokat végző búvárok munkája milyen nehéz, fel vannak készülve arra, hogy emberi holttesteket keressenek, tudják, hogy nem menthetnek meg senkit- ehhez képest ott van valaki életben, akin segíteni lehet. 

A hajó szakácsa, Harrison Okene ugyanis a roncsban rekedt levegőnek köszönhetően túlélte a hajó elsüllyedését. Ha már a búvár fejében kavargó gondolatokat szóba hoztam, nos, a túlélő is brutális 60 órát tölthetett a tenger fenekén. Nyilván reménykedett a csodás menekülésben, kitartott amíg csak bírt, de a vízben lebegni, várni az esetlegesen megérkező mentőket meglehetősen idegörlő lehetett. A roncsban rekedt többi ember meghalt, a jéghideg vízben teljes sötétség vette körül, és hallotta, ahogy körülötte a halak esznek, csipegetik a maradványokat. Neki pedig nem volt se ruhája, se vize, se ennivalója.

Teltek az órák, a napok, és ekkor felbukkant a búvár, a reménysugár a mélyben. A megtalálást a búvár sisakjára erősített kamera rögzítette, és ezt a közelmúltban tették közzé. (Nagyjából 5'40"-nél látszik, ahogy a búvár felé nyúl Okene keze, és felhangzik a "He's alive!" kiáltás.)

Ám ezzel még messze nem volt vége a mentőakciónak. A szakács olyan hosszú időt töltött ebben a mélységben, hogy lehetetlen volt egyből a felszínre juttatni. A mélység számít ilyen esetben, és hiába nem felszereléssel volt odalenn, gyakorlatilag egy szélsőségesen hosszú dekompressziós merülésnek számított ez a 60 óra. Így aztán amikor kapott egy búvársisakot, először olyan helyre kellett vinni, ahol lassan és biztonságosan végrehajtható volt a fokozatos dekompresszió. Csak akkor lehetett biztos a megmenekülésében Okene, amikor a dekompressziós kamra ajtaja kinyílt, és ő viszonylagos épségben kiléphetett belőle.

Utólag szakértők számolták, egyáltalán hogy maradhatott életben. A kihűlést valószínűleg úgy kerülhette el, hogy talált olyan dolgokat, amire felkapaszkodhatott, így nem a vízben töltötte a teljes időt. A kis légtérben levő oxigén mennyisége pedig pont elegendőnek bizonyult erre a két és fél napra, miközben az általa kilélegzett széndioxid egy jelentős része a vízben oldódott. Sok olyan tényező szerencsés együttállásán múlt tehát a megmenekülése, amelyek közül akár egyetlennek a megváltozása is végzetes lehetett volna. És végül aztán felbukkant valaki a víz alól...

Nem tudom, létezhet-e ennél drámaibb merülés egy búvár életében. Ám az biztos, hogy egyetlen ember megmentése felér bármilyen különleges merüléssel, nagy felfedezéssel...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Oroszországban nem nehéz hideg helyet találni, télidőben az élet szerves része a hó és a jég. A helyiek alkalmazkodtak a viszonyokhoz, számukra semmi meglepő nincs abban, ha kemény téli hidegben kell munkába, iskolába menni, dolgozni, sportolni- akár merülni is.

Egyszer azt olvastam valahol, hogy sokat elárul egy-egy nemzetről a szókincsük. Azt meg máshol olvastam, hogy az oroszoknak például a lék szóra szép számú változatuk van, amiből a helyzetnek megfelelően választanak. Talán még a búvárkodáshoz a nyílt tengeren vágott lékhez is külön szavuk van? Akár az is lehet, mert rendszeresen merülnek ilyen viszonyok közt.

Sőt, ma ez az extrém kaland már a külföldi vendégek körében is népszerű. Persze kell némi szervezés hozzá, de akad pár búvárközpont, aki a szállást és a merültetést intézi, szóval egy kis kalandvággyal és pénzzel bele lehet vágni egy oroszországi búvártúrába.

A kérdés természetesen az, mi várja a búvárt a Fehér-tenger mélyén. Nem túl vonzó elutazni jó messzire sok pénzért, rengeteg nehéz cuccal, szárazruhával és fagymentes légzőautomatával pár olyan merülés kedvéért, ahol csak a rettentő hideg jelenti a kalandot. Nos, itt erről szó sincs: a meglepően tiszta vízben sokféle csak itt megtalálható élőlényt lehet látni. Még színek is vannak, a mindent domináló sejtelmes zöldön túl a különféle szivacsok vagy csillagok a lámpa fényében megmutatják valódi szépségüket.

És persze ott van maga a jég a búvár feje felett, amin átszűrődik a fény, és sejtelmessé teszi a vízben töltött időt. A fagyott víz furcsa alakzatokat hoz létre, ezek szintén olyan látványt nyújtanak, amelyek lenyűgözik az embert. A jég alá merülésnek a világon mindenhol megvan az izgalmas oldala, de az orosz északon az egyik legszebb arcát mutatja.

Ma még persze nem szokványos az, hogy valaki orosz vizekben akarna búvárkodni, de változik a világ. A trópusi tengerek vonzereje mindig is meg fog maradni, de akik valami újra, nagyon különlegesre vágynak, azok bizony előbb-utóbb tervbe veszik a hidegebb tengerek mélységeinek felfedezését is. Egyszerűen ilyenek vagyunk, néha vonz a kihívás, bevállalunk egy kis kellemetlenséget a kalandért cserébe. És hogy megéri-e? Bele kell kukkantani a videóba, és eldöntheti mindenki maga.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A víz alatti fotózásban is komoly nemzetközi versenyek zajlanak, bármennyire hihetetlen. Persze ebben a műfajban nem másodpercekről és méterekről szól a versengés, hanem a zsűri dönt- akad még bőven ilyen sportág. Van némi szubjektum az ítéletben, de szerencsére ebben a körben a legtöbb versenyző reálisan szemléli a saját alkotásait és a többiekét is. Akadnak viták, elemzések, ám itt azért könnyebb korrektnek maradni, mert nem dollármilliós pénzdíjakról és nagy reklámszerződésekről szól a versenyzés.

Sőt, magának a versenyzésnek is van egy nagyon kellemes oldala: a búvárkodás. Néha nem jön össze a "nagy kép", de akkor is merülünk, élvezzük a víz alatti világ látványát, ez önmagában jó dolog. Másrészt akár nyer egy felvétel, akár nem, ha kedves a szívünknek, akkor mindenképpen elégedett lesz a fotós.

Szóval vannak ezek a speciális, búvárfotós versenyek, amiket különféle szabályzatok alapján hirdetnek a világ sokféle részén. Vannak, ahol egy helyen, egy időben merül minden fotós, és adott helyzetből kell kihozni a legjobbat. Máskor viszont akárhol készült képeket nevezhetnek különböző kategóriákban.

Ám ezek többnyire egyéni versenyek. A német Unterwasser magazin érdekes ötlettel rukkolt elő: legyen egy "nemzeti válogatottak" számára hirdetett búvárfotós verseny, és a négy fős csapatok tagjai fordulóként egyénileg is pontot szereznek, illetve csapatuk számára is pontot gyűjtenek. Az év végén alakul ki a sorrend, és a helyezéshez minden versenyző hozzáteszi a maga részét.

Ebben az évben a magyar csapat remekül szerepelt: a második helyet érték el a németek mögött, akik mégiscsak "hazai pályán" versenyeztek. Az egyéni versenyben Bálint Attila összetettben negyedik lett, de az év folyamán több forduló is volt, ahol a közvetlen élmezőnyben volt a magyar fotós csapat valamelyik tagja. Rajta kívül Válóczy István, Pohl András és a csapatkapitány (az Év Természetfotósa versenyen az idén az Év búvárfotósa címet szerző) Tökölyi Csaba alkotta a sikeres magyar válogatottat.

Ez önmagában is szép, de arról is szólnék pár szót, hogy én személy szerint roppant komolynak gondolom ezt az eredményt. Egyrészt akik versenyeznek, a jó értelemben vett amatőrök: a víz alatti fotózás csak a szenvedélyük, nem ebből élnek. A hétköznapokban rendes polgári foglalkozásuk van, ezzel teremtik meg az esélyt az utazásra, a búvárkodásra, a fotózásra és a versenyzésre. Nem kapnak támogatást az államtól, a felszereléseiket is maguknak veszik. És miközben igyekeznek minél többet merülni és fotózni, tudják, családjuknak is szükségük van rájuk, tehát okosan kell gazdálkodni az idejükkel.

Ebben a körben idehaza mindenki ismeri a másikat. A csapat tagjai sokszor utaztak együtt búvárkodni, van köztük egy egészséges rivalizálás a versenyzéstől függetlenül is. Ám fejlődni csak a közös vitával, elemzéssel lehet, és akkor, ha mások jó felvételei nem bosszantanak, hanem inspirálnak. 

És amikor a korlátos pénzügyi lehetőségre és időre gondolunk, akkor eszünkbe juthat, hogy egyébként is hátrányból indulnak a magyarok. Alig van idehaza olyan hely, ahol látványos, színvonalas képek készítésére nyílik esély. A tengerparti országokban élő búvárfotósok csak lemennek hétvégente a vízhez, de még az olyan országokban élők helyzete is könnyebb, ahol izgalmasabb édesvízi merülőhelyek vannak, mint mondjuk az osztrákoknál a szép tavak.

Szóval a fentiek miatt gondolom úgy, hogy remek siker az európai búvárfotós mezőnyben ilyen jól szerepelni egy magyar csapatnak. A tagok nevét már említettem, de úgy gondolom, az igazi az lenne, ha a képeikből is közreadnék egy csokrot. Jöjjön tehát néhány az Unterwasser idei versenyén szereplő legjobb fotóikból.

Tökölyi Csaba: Pier (2013. március, 8. hely)

Tökölyi Csaba: New Generation (2013. június, 4. hely)

Válóczy István: Halloween pumpkin (2013. július, 4. hely)

Válóczy István: Error (2013. szeptember, 1. hely)

Bálint Attila: Mondvision (2013. február, 2. hely)

Bálint Attila: Im sicherheit (2013. május, 8. hely)

Pohl András: Shaggy (2013. május, 10. hely)

Pohl András:  Jellyfish lake (2013. augusztus, 3. hely)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.