Régebben már írtam róla, hogy manapság egy szűk réteg körében divatos régi, klasszikus búvárfelszereléseket gyűjteni, majd azokat ki is próbálni. Persze az ritka eset, hogy az embernek tetőtől talpig sikerül retró cuccokkal felszerelkeznie, de a közelmúltban egy érdekes videosorozatba futottam bele, amit ennek szenteltek. Egy modell, Iara Mandyn több korszak klasszikus búvárfelszereléseivel tesz egy kört a medencében, és még kommentárt is fűz a merülésekhez.

Ami szinte egyből feltűnik, az az, hogy a mondhatni "őskori" cuccok ellenére gond nélkül úszik, lebeg a búvár, mert ez a régi felszerelésekkel éppen úgy nem volt probléma egy képzett búvár számára, mint manapság. A maszk, az uszony, a nyomáscsökkentő ugyan változott az évtizedek alatt, de az alapelv gyakorlatilag ugyanaz. 

A búvár merülése abból a szempontból viszont kényelmesebbé vált, hogy megjelentek az "egyenlítős" maszkok, aminek kialakítása révén sokkal könnyebbé vált az orr befogása, elterjedtek a neoprén búvárruhák, tehát nem kellett kifagyni a vízből, és sokat fejlődtek az uszonyok is.

A légzés nagyobb komfortját pedig a korszerűbb kétlépcsős légzőautomatáknak köszönhetjük. Iara a fenti videóban azt is demonstrálja, hogy egy rutinos búvár milyen könnyen boldogul a felszerelés felvételével a víz alatt. A merülés nem ördöngösség, még egy régi cuccal sem, viszont az jó érzés, ha az ember elmondhatja magáról, váratlan helyzetekben is képes nyugodtan cselekedni. Igazság szerint retró cuccokkal úgy érdemes vízbe menni, ha az ember tisztában van a korlátaival és a képességeivel, hiszen egy több évtizede gyártott alkalmatosság bármikor okozhat meglepetést. Okosan megszervezve viszont kifejezetten jó móka így búvárkodni, ami akár egy unalmas medencézést is feldobhat.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.