Big Blue Búvár Blog

Már többször utaltam rá, hogy a búvárok ritkán kerülnek "csak úgy" testközelségbe cápákkal. A búvárokat megsebesítő cápákról szóló hírek mögött gyakran kell azt keresni, hogy az ember nem tett-e valami olyat, ami a közelébe vonzza a ragadozókat. Mostanában ismét láttam tipikus videókat az én megítélésem szerint veszélyes helyzetekről- sokat elmondanak arról, hogy nem a búvárkodás kockázatos, hanem a cápák csalogatása.

Az első felvétel persze nem klasszikus "csalogatás": a búvár egyszerűen csak vadászik nagyjából 20 méteres mélységben a Karib-tengerben, amikor megjelenik a cápa. Az állat természetesen sokkal távolabbról megérzi a vérző, vergődő halakat a tengerben, mint az ember, és ha jobban megfigyeljük a kézben tartott edényt, az már tele van zsákmánnyal. A cápa természetesen csak egy kis könnyű lakomára vágyott, nem embert akart enni- a búvár meg is úszta a kalandot. Egyetlen másodpercig sem lehet vádolni az ösztöneinek engedelmeskedő ragadozót, túlélése záloga a tengerben az, hogy lecsapjon mindenre, ami préda lehet.

A másik videó szintén tipikusnak mondható helyzet. Először csak az látszik, mennyi nagytestű cápa van a felvételen karnyújtásnyira az objektívtől. No igen, a mexikói Guadalupe ezeknek a ragadozóknak a jelenlétéről híres, nincs ebben meglepetés. De miért jönnek ennyire közel? Nos, az etetés a kulcs ebben az esetben. Az viszont, ahogy kézből etetik ezeket a nagyvadakat, önveszélyes bravúroskodás: a cápa egyetlen kiszámíthatatlan mozdulata, egyetlen tizedmásodperc tévedés elég ahhoz, hogy a búvár megsérüljön. Aztán lehet olvasni a lapban búvárra támadó vérszomjas emberevőkről... Ha nem etetik őket így, akkor ezek az állatok is óvatosabbak, távolságot tartanak. Persze nem születnek olyan látványos felvételek- de sokkal kevésbé veszélyes is az ilyen jellegű találkozás.

Azt nem nagyon lehet megtiltani senkinek, hogy túlságosan rizikós merüléseket vállaljon be. De ebben az esetben be kell vállalni a játékszabályokat: a tengerben az ember csak látogató, nem mi vagyunk otthon ebben a közegben, és ha veszélybe sodorjuk magunkat a saját cselekedeteinkkel, akkor az a mi hibánk. A támadást kiprovokáló ember sokkal felelősebb, mint az őt megsebesítő cápa...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Még a sivatag közepére épített kaszinóvárosban is akad különleges búvárkaland.

Egy amerikai újságírónő, Nicole Lucht írt víz alatt szerzett élményeiről. Teljes felszerelésben alámerülve csodálhatott meg egy tűzkarikát, amiről mikrofonnal is felszerelt búvármaszkja segítségével beszélt vezetője- ám nem egy vulkán volt a merülés helyszíne, hanem egy vízi show "színpada".

Las Vegas nem csak a szerencsejátékról szól, a turisták rengeteg szórakoztató program során költhetik el pénzüket. Szórják is azt becsülettel, óriási forgalmat bonyolítanak a város kaszinói, színházai. Az egyik különleges show a "La Reve - The Dream" címet kapta, és erre befizetve egyfajta vízi színház előadásait nézhetik meg az érdeklődők. A körben ülő vendégek lélegzetelállító műugrásokat, látványos szinkronúszó-számokat láthatnak. Ám a La Reve egyedüliként egy speciális lehetőséget is kínál: búvárok a felszín alól is nyomon követhetik az előadást.

Odalenn a kulisszatitkokra is fény derül, láthatóvá válnak a víz alatti előadókat segítő felépítmények, kellékek. A jelenésre a mélyben váró szereplők számára például légzőkészülékeket helyeztek el, így tudnak a semmiből a felszínre törni, ha eljön az ő pillanatuk.

Nicole aztán az előadás előtt már a profi, itt dolgozó búvárokkal is találkozhatott. Mindenki elfoglalta a pozícióját, megjelentek a kosztümös szereplők, és indulhatott a show. A zene a víz alatt kicsit tompábban szólt, néha pedig csak a lenn levők számára hallható utasításokat mondott be a rendező. Időnként valami becsapódott- épp egy ugró érkezett a vízbe, akit odalenn segítő búvár vált a légzőautomatával.

Mivel az előadók tudták, ezúttal a mélyben is van nézőközönség, egy kicsit produkálták is magukat a vízbe érkezés után. A show elsősorban úgy van kitalálva, hogy a felszínen levők számára legyen látványos, de a víz alatt is rengeteg izgalmat kínál a szervezettség, a profizmus az érdeklődők számára. A 90 perces előadás alatt végig testközelből lehet végigizgulni a történéseket.

Persze ez egészen másfajta merülés, mint egy korallzátony mellett úszkálni. Biztos vagyok benne, hogy sokakat érdekelne egy ilyen show működése, színházban is rengetegen megnéznék, mi zajlik a kulisszák mögött. A gond csak az, hogy a La Reve Diver's Dream nevű programjában való részvétel nem olcsó. Egy búvár számára 1750 dollárba kerül, mondjuk ebben már két éjszakai szállás is benne van. Ha ketten érkeznek, akkor már csak 2450 dollárt kell fizetniük két személyre- bár ez olcsóbb, azért nem hiszem, hogy tolonganának a jelentkezők.

Vagy tévedek? Las Vegasban még ez a csoda is megtörténhet...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A fiatal olasz szabadtüdős versenyző elsősorban a CMAS égisze alatt szervezett versenyeken szerepel. Tavaly a kazanyi CMAS Games-en, ami a víz alatti sportok világjátéka volt, arany, ezüst és bronzérmet is szerzett. A legjobb helyezést 6 perces és 23 másodperces statikus merüléssel érte el, de egy levegővel leúszott közel 207 métere is elég volt a dobogó harmadik fokához. Tavaly év végén pedig 81 méterrel új CMAS mélységi rekordot ért el Constant Weight kategóriában.

A tenger még annál is különlegesebb lehet, mint ahogy búvármaszkkal a fejünkön jól szétnézve látjuk. Rácsodálkozunk a színekre és a formákra, a sekély korallzátonyokon izgalmas úszni a vörös, sárga, narancsszín élőlények közt. Azt hihetnénk, minket ezek után már nem nagyon lephet meg semmi...

Ám a helyzet ennél még izgalmasabb. Néhány éve már kísérleteznek azzal fotósok, hogy szűrőkkel olyan megvilágítást állítsanak elő, amivel lefotózhatják a fluoreszkáló korallokat. Látványos, neonszínű képeket kaptak végeredményül, ami mintha egy új világot tárt volna fel.

Amerikai kutatók a közelmúltban váratlan felfedezést tettek a Salamon-szigetek vizeiben merülve: kiderült, hogy nem kevés hal is fluoreszkál! Kék fénnyel megvilágítva, sárga szűrőn át nézve egyszer csak különös univerzum tárult fel előttük, ahol neonszínben ragyogó cápák, ráják úszkáltak. Összesen 180 fajnál figyelték meg a fluoreszkálást, de azt még nem tudják, miért is alakult ez ki náluk.

Szóval van még mit kutatni, felfedezni, megörökíteni a mélységben. Én már azt tervezem, a következő éjszakai merülésre milyen szűrőkkel szerelem fel a lámpámat...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Bevallom, őszinte lelkesedéssel nézem a régi korok búvárvideóit. Szeretném meglátni, mi változott bennük- és mi az, ami kicsit sem.

A búvárkodás fizikája például változatlan, maximum egy kicsit csiszolódott az ezzel kapcsolatos tudásanyag. De azt már fél évszázada is tudták, hogy lassan kell felemelkedni, és figyelni kell rá, milyen mélységben mennyi időt tölthetünk...

A tanfolyami alapgyakorlatokat sem kell újra kitalálni. Felkészülünk az esetleges problémás helyzetekre, és addig gyakoroljuk a víz alatti mozgást, amíg biztonságban nem érezzük magunkat a mélyben. Ekkortól pedig elkezdhetjük élvezni a búvárkodást.

A fenti angol oktatóvideó is pont ennyit mutat be. Ismerősek az első uszonycsapások, a maszklevétel, az első tengeri merülés izgalma. Persze van, ami változott: az én oktatóm nem evett banánt a víz alatt, a csajoknak pedig nem kellett ilyen cuki úszósapkát viselni...

Persze aki ilyen ügyesen mozog a vízben, az felvehet bármit. Nem a cucc tesz minket búvárrá, hanem a tanulás, a gyakorlás és a folyamatos fejlődés. Hiába vannak korszerűbb felszerelések, akit rendesen tanítottak, simán elvan ilyen retró szettben is. Egy idő után úgyse figyelne rá, csak az számít, hogy víz alatt lehet. Ez is a búvárrá válás része...

Ez a kis film 1966-os. Elképzelem, milyen lelkesedéssel vetették bele magukat a Torbay városban működő búvárklub tagjai a munkába, nyilván amatőrként. A céljuk az lehetett, hogy közelebb vigyék az emberekhez a merülés világát. És én ma is bátran meg merem mutatni ezt a filmet minden érdeklődőnek, mert jó képet ad a tanfolyamról, és kifejezetten hangulatos. Igen, a búvárkodás tényleg ilyen jó móka, kellemes kaland, amit bárki bátran űzhet, és közösen élvezhet barátaival.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Steve Irwint 2006-ban sebezte meg halálosan egy tüskés rája forgatás közben. A felvételt soha nem hozták nyilvánosságra- ezt véleményem szerint jól is tették. Most viszont megszólalt a vele együtt vízben levő operatőr is. Az, hogy pár másodperc alatt "több százszor" szúrta meg a Krokodilvadászt a rája, legalábbis nehezen értelmezhető számomra, de nem is ez a lényeg.

A kérdés Irwin kapcsán az, hogy az állatokhoz való viszonya nem sugallt-e rossz képet. Be kell látni, meglehetősen hajmeresztő volt időnként az, ahogy megfogta, ölelgette a meglehetősen ideges állatokat. Nem nehéz azt feltételezni, hogy az őt megsebző ráját is túlságosan megközelítette.

Rengetegen merülnek elvileg veszélyes rájákkal a világ számos pontján, én magam is több tucatot láttam már. De olyanról nagyon-nagyon ritkán hallunk, hogy bárkit megsebeznének. Egyszerűen azért, mert az a bizonyos veszélyes tüske csak védekezésre szolgál, az állat nem azzal vadászik. Ha valaki gyakorlatilag ráfekszik az állatra, az menekül és közben csap egyet a farkával, aminek tövében ott a borotvaéles tüske. Aki 2-3 méternél nem megy közelebb, nem nagyon kerülhet bajba. 

Persze okozott már sebesülést tüskés rája, amikor a homokban rejtőzködő állatra véletlenül rálépett valaki, az meg menekülni próbált. De gyaníthatóan Irwin a szokásos módján próbált kapcsolatot teremteni. Óriási gyakorlata volt ebben, nyilván próbált is vigyázni, de egy veszélyes, vadon élő állatnál mindig megvan a kockázat. Sőt, nem is kell messzire menni, egy vadidegen kutyával sem úgy kezdek, hogy visítva odarohanok hozzá és elkezdem ölelgetni. Irwin bizonyára nagyon szerette az állatokat, és sokat tett azért, hogy a nézők közelebbről megismerjék őket, de vélhetően párak azt hitték, maguk is megtehetik azt, amit ő.

Egy búvár a helyzetéből adódóan meglehetősen ki van szolgáltatva a víz alatt, ráadásul néha akaratlanul is túl közel kerülünk az élőlényekhez. Az emberek egy jelentős része, a fotósok főleg, igyekeznek is a lehető leginkább megközelíteni a témát. De mi nem ebből élünk, nem ez a "produkciónk", nem kell kockázatot vállalni. Egy átlagbúvárból nem lesz legenda, ha megszúrja egy rája. Meglehet, Irwin életművéből ezt is meg lehet tanulni, az általa megosztott ismereteken túl...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Sokba kerül, ha valaki egy védett manáti nyakába akar ugrani... 

Az emberiség az élőlények védelmét gyakran már csak az utolsó utáni pillanatban tartja fontosnak; ezért pusztulhatott ki már sok faj, és ezért vannak védett, de nagyon veszélyeztetett állatok.

Ráadásul sok helyen a védelem csak elméleti, mert nem nagyon képesek betartatni a szabályokat. Az Egyesült Államok viszont kivétel: ha valamit komolyan meg akarnak óvni, nem nagyon vacakolnak, a szabályszegők súlyos büntetésre számíthatnak.

Ennek fényében hihetetlen, hogy vannak olyan agyatlan emberek, akik nem csak gátlástalanul áthágják a törvényeket, de még az interneten, nagy nyilvánosság előtt közzé is teszik a saját maguk ellen szóló bizonyítékot! Az ilyen idiotizmusért pedig nagy árat kell fizetni...

A floridai tengeri tehenek vagy más néven manátik állománya alig pár száz egyed, és ezért roppant szigorú szabályokat írtak elő velük kapcsolatban. A békés emlősök védelme miatt csak lassan szabad csónakkal haladni az állatok előfordulási helyein, és természetesen szigorúan tilos a manátik zaklatása is. Noha a lassú jószágok sokakat csábíthatnak arra, hogy odaússzanak hozzájuk, megsimogassák őket, az ilyesmit nem nézik jó szemmel.

Ám egy roppant humoros kedvű fickó úgy gondolta, tud ennél jobbat is. A móló közelében úszkáló tengeri tehenekre ugrott rá, amit persze haverja rögzített is, és aztán úgy gondolták, a Facebookon megosztott videót sokan ugyanolyan mókásnak tartják, mint ők.

Tévedtek, és ezért bíróság előtt kell felelniük. A két 22 éves fiatal bűnösnek vallotta magát, a felvételek fényében nem is nagyon tehettek mást. És hogy mivel jár ez? Akár egy év börtönnel és 50,000 dollárral sújtható a manátik zaklatása, ami meglehetősen komoly ár lenne egy ilyen baromságért. Pedig egy pillanatig biztos nagyon jó ötletnek tűnt a számukra...

Ha börtönbe nem is kerülnek, ügyükről beszámolnak a helyi lapok, és talán legközelebb mindenki meggondolja, megszegje-e a védett állatokra vonatkozó törvényeket. Bármennyire túlzottnak tűnik a szigor, indokolt lehet, hiszen már a kihalás szélére sodródott némelyik faj. Utólag pedig hiába a bánkódás, hogy léptek volna fel határozottabban a hatóságok, ez már semmilyen állatot nem támaszt fel...

Az persze más kérdés, hogy mi van akkor, ha a manáti megy közel saját akaratából az őt megnézni akaró emberekhetz Nos, nincs jogegyenlőség, mert a tengeri teheneknek ezt is szabad, és ez jelen esetben így van jól: ők a vízben védettek, mi nem vagyunk azok.

Mi, búvárok azt a következtetést is levonhatjuk az ilyen történetekből, hogy mielőtt bármit megfognánk vagy ki akarnánk hozni a vízből, érdemes utánanéznünk, mi az, amit megtehetünk és mi az, amit nem. Persze egyetlen törvényt sem kell ismerni, ha betartjuk az alapszabályt: soha nem zaklatunk vagy fogdosunk semmit a víz alatt. Ezzel védjük az élővilágot, és nem sodorjuk magunkat bajba- se a potenciálisan veszélyes állatok, se a hatóságok révén.

Csak egy példa: Egyiptomban szigorú pénzbírsággal sújtják azt, aki korallt hoz ki a tengerből, és a reptéren a poggyászában azt megtalálják. Jobb az ilyet ott hagyni, ahol van. A felszínen úgyse lesz olyan szép, mint a mélyben...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A mindennapi életet forradalmasító okostelefonok egyik sokak szemében szimpatikus tulajdonsága, hogy az újabb modellek már kifejezetten jó minőségű képeket is tudnak készíteni.

Nem csak egy telefontól jó fotók ezek, hanem egy átlagos kompaktéval összemérhető a végeredmény. 8-10-15 megapixeles felbontás, gyenge megvilágításnál is korrekt képek, különféle speciális beállítások- egy amatőrnek ez általában bőven elég. Ráadásul a telefonra telepíthetőek szoftverek, amivel lehet a képeken még utólag dolgozni, az internetnek köszönhetően pedig villámgyorsan meg is oszthatjuk a fotókat.

Ezek után nem is volt olyan meglepő, hogy megjelentek az akár 40 méterig vízhatlan tokok, amelyekkel például iPhone vagy Samsung mobilok is elvihetők a merülésre. Olyan kézenfekvő az ötlet: a képminőség korrekt, nem kell egy másik fényképezőgéphez alkalmazkodni, hanem a jól ismert mobillal dolgozhatunk, és aztán a képeken lehet dolgozni, feltölthetjük, megoszthatjuk őket egy gombnyomással. Sőt, a telefonok HD minőségű videofelvételei is meglepően szépek tudnak lenni.

Ám én ennek ellenére sem nagyon erőltetném az okostelefonom víz alá vitelét. Lássuk az ellenérveket! Az, hogy a víz felett, normál helyzetben a telefon kamerájának automata üzemmódja jól működik, nem jelenti az, hogy 30 méter mélyen, az ottani fényviszonyok között is képes lesz jó képeket készíteni. A víz alatt minden kékes, a halak gyorsan elúsznak, nehezebb stabilan tartani a gépet és így tovább.

A másik gond az, hogy egy idő mindenki rájön, nem érdemes mindig az automatikára hagyatkozni. Kellenek az állítási lehetőségek, és persze az, hogy gyorsan, könnyen zársebességet vagy rekeszt változtatni. Egy fényképezőgép ergonómiája ehhez igazodik- egy telefoné nem. Nem is erre találták ki, tehát ilyen összehasonlításban még a legdrágább mobil is elvérezhet egy átlagos kompakt fényképezőgéppel szemben.

Azt se feledjük, a jó víz alatti képekhez általában szükség van egy vakura, lehetőleg külső, nagyobb teljesítményű eszközre, ezt a mobiltelefonhoz illeszteni nem egyszerű feladat.

Számomra a döntő érv azonban egészen másról szól, semmi köze a fotózáshoz. Egyszerűen egy jobb okostelefon drága. Van egy alapszabály, amit gyakran emlegetünk. Kétféle búvárfotós van: az egyik már áztatott be víz alatti fényképezőgépet, a másik pedig majd fog. Ez a baleset bizony gyakoribb, mint hinnénk, én sem vagyok kivétel, én is áztattam már el gépet. Egy olcsó kompaktnál esélyes, hogy 20-30-40 ezer forintért vehetünk egy új vagy egy használt gépet helyette, mert ha a toknak nincs baja, használhatjuk tovább egy másik fényképezőgéppel. De egy vadiúj iPhone-t így tönkretenni meglehetősen fájdalmas érzés lehet.

Ráadásul a tengervíz nem kegyelmez semminek, a telefon használhatatlan lesz, a SIM kártya tönkremegy, a memórián tárolt képek és adatok elvesznek... Mellesleg az ilyen kisebb gépekkel elő-előfordul, hogy a búvár elveszti azt, és ha a víz magával sodorja, ritkán kerül elő. Azt gondolom, a manapság a kapcsolatlistánkat tartalmazó, munkára használt, sok adatot rejtő telefont nem nagy ötlet búvárfotózás során kockáztatni.

Azt hiszem, ezt elég sokan mások is felmérik. Láttam már többféle búvártokot hirdetni mobilokhoz, de a tengeren még egy emberrel sem találkoztam, aki okostelefonnal menne a víz alá. Én is inkább azt javaslom mindenkinek, keressen erre alkalmasabb gépet, lehet olcsón is vásárolni a célnak megfelelő gépet, ha pedig némileg több pénzt tud rászánni valaki, a legjobb okostelós kamerát is simán felülmúló víz alatti szettet állíthat össze. A magam részéről értelmét ennek látom...

(Viszont meg kell jegyezzem, az ilyen ütés- és vízálló tokok kifejezetten hasznosak lehetnek, ha valaki mondjuk egy kajaktúra vagy más extrém sportos programra vinné a telefonját, és biztonságban akarja azt tudni.)

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Bár búvárkörökben nem annyira érdekes kérdés, lányok vagy fiúk vannak többségben a merülőcsoportban, és általában esélyegyenlőség van, de azért számon tartják a búvártörténelemben komolyabb szerepet játszó hölgyeket. A nőnap alkalmából néhányukat szeretném megemlíteni- a teljesség igénye nélkül. Nem is lehetne felsorolni a sok-sok ügyes, bátor búvár lányt, számtalan hivatásos búvároktató, ipari búvár, katonai búvár van közöttük, akik minden összehasonlításban megállják a helyüket.

Az elsőség Simone-t illeti, Cousteau kapitány első feleségét, aki első nőként próbálhatta ki a forradalmi légzőkészüléket. Ám egész életében jobban szeretett a háttérben maradni, a Cousteau-filmekben nem bukkant fel, pedig részt vett az expedíciókban, és a csapat egyik központi alakja volt.

A másik úttörő, a nemrég elhunyt Hans Hass második felesége, Lotte már a filmekben is főszerepet kapott. Ő igazi társa volt a híres osztrák felfedezőnek víz alatt és víz felett egyaránt.

Zale Parry a búvárkodás hőskorában számos filmben dolgozott elsősorban víz alatti kaszkadőrként, de színészőként is számítottak a csinos búvárra. Gyakran láthatták a nézők a Sea Hunt akciójeleneteiben.

Az 1922-ben Kaliforniában született Dottie Frazier tizenévesen már búvárkodni tanított másokat, majd első nőként szerzett hivatalos papírt is arról, hogy búvárokat oktathat. Ekkor még úgy tartották, csak férfiak alkalmasak erre a feladatra, de Dottie rácáfolt a hiedelmekre. Később dolgozott nehézbúvárként, majd búvárboltot nyitott, gyártott felszereléseket is- a búvárüzlet számos területén próbálta ki magát, és mindig sikeres volt.

A legendás amerikai oceanográfus, Sylvia Earle több évtizede kutatja a felszín alatti világot, és a környezetvédelmi mozgalom egyik jelentős alakja. A könnyűbúvárkodáson túl a mélytengeri kutatások területén is aktív.

Eugenie Clark már a múlt század negyvenes éveiben érdeklődni kezdett a tengerbiológia iránt, egyike volt az első tudósoknak, akik a búvárkodást komoly kutatási célok érdekében űzték. A cápák iránti vonzalma miatt Shark Lady néven is emlegetik.

Kati Garner volt az első nő, aki 1973-ban sikeresen elvégezte az amerikai haditengerészet híresen kemény búváriskoláját. A törékeny lánnyal szemben pont ugyanazokat a feltételeket támasztották, mint férfi csoportásaival szemben, és ő képes volt bizonyítani, hogy nőként is teljesíteni tudja azokat.

Cathy Church a múlt század hatvanas éveiben tanult biológiát, és az egyetemi évek alatt kezdett el búvárkodni. Később egyik úttörője lett a víz alatti fotózásnak, férjével együtt számtalan képet és cikket publikáltak, és az amatőrök számára közérthető könyveket írtak a búvárfotózásról. Évtizedeken át tartott tanfolyamokat a víz alatti fotózással ismerkedőknek.

Az ausztrál Valerie Taylor fiatalon kezdett el merülni, sikeres szigonyos vadász lett. Később férje, Ron oldalán inkább a búvárfilmezés felé fordult, rengeteg produkcióban szerepelt, és sok alkalommal bizonyította rátermettségét, bátorságát. Valerie volt az első, aki a kamera előtt tesztelte a cápaharapás ellen védő láncruhát, és szintén úttörők voltak a ketrec nélküli nagy fehér cápás merülések területén.

A sort hosszan lehetne folytatni, mert a víz alatt demokrácia van, mind a két nem tagjai érvényesülhetnek, fotózhatnak, oktathatnak, dolgozhatnak- vagy egyszerűen csak élvezhetik a merülést. Lányok, ha jót akartok magatoknak, gyertek búvárkodni!

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nem csak Budapest büszkélkedhet egy felhagyott bányában található merülőhelyekkel, több más országban is akadnak vagy jobban, vagy kevésbé elérhető bányák, ahol búvárkodni lehet. 

A bányászat során teljesen általános, hogy folyamatosan szivattyúzzák a vizet, amíg zajlik a fejtés. Amikor a bánya művelésével felhagynak, a víz visszatér, és feltölti a járatokat, ez játszódott le Kőbányán és más helyeken is. De nem mindegy, hogy a víz teljesen feltölti-e a járatokat, és gyakorlatilag barlangi merülésnek számít a búvárkodás, vagy sem. Mi szerencsések vagyunk, mert a Budapesten van nyílt víznek számító helyszín is, máshol csak kevesek kiváltsága a merülés.

A talán elsőként búvárok seregét vonzó, bányából lett merülőhely, a Bonne Terre Mine pont azért népszerű, mert a roppant hosszú járatrendszerben nyugodtan vállalkozhatnak merülésre bármilyen képzettségi szintű hobbibúvárok. Az Egyesült Államokban, Missouri államban található bányát a 19. század második felében nyitották, nagyon sok ólmot termeltek ki belőle. 1961-ben zárták be, és szép lassan elkezdett emelkedni a víz szintje a járatokban. Mivel bőven maradtak szárazon bejárható részek, időnként kirándulók keresték fel, akik itt megismerkedhettek a bányászat múltjával, és a Bonne Terre Mine emlékhelyi védelmet is kapott.

A múlt század nyolcvanas éveinek elején egy búvároktatással foglalkozó házaspár fedezte fel a helyben rejlő lehetőségeket. Több, mint 30 kilométer(!) hosszúságú beúszható járatrendszer, a több, mint két tucat útvonalat víz alatti lámpák világítják be, és így a felszín alatt lehet betekinteni a bányászok világába. Hasonlóan több más bányához, nagy vonzerőt jelent a víz tisztasága, hiszen akár 30 méteres is lehet a látótávolság, ám a vastag búvárruha itt sem árt a 14 fokos vízben, és persze élővilágra sem kell számítani. Ilyen helyen más az érdekes, és szerencsére a felszíni időjárás sem befolyásolja egyáltalán a merülést.

Egy szó mint száz: aki olyan szerencsés, hogy elvetődik Missouriba, nem kell lemondjon még a merülésről sem. Garantáltan különleges élményben lesz része...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!