Big Blue Búvár Blog

A USS Kittiwake roncsát a hajó fénykorát bemutató képekkel díszítették fel a süllyesztés ötödik évfordulójának tiszteletére.

A Kittiwake az amerikai haditengerészet kötelekébe tartozó 76 méter hosszú hajó volt, amit 2011-ben mesterséges zátonyként süllyesztettek el a Kajmán-szigetek közelében. Az alig 20 méteres mélységben nyugvó Kittiwake sok búvárt vonz, és viszonylagos fiatalsága ellenére a Karib-tenger legjobb roncsai közé számítják.

Manapság már nem csak turistákat lehet a hajó mellett látni, nagyon sok élőlény is otthonra talált itt. A Kittiwake erősen átalakult, ahogy a tenger dolgozott rajta. A helyi búvárok pedig úgy döntöttek, hogy megmutatják, milyen volt egykoron, amikor még aktív szolgálatban állt: vízhatlan képeket helyeztek el a roncs különböző pontjain, így mostantól a búvárok bepillanthanak a hajó múltjába is.

A Kajmán-szigeteken komoly szerepet játszó búvárturizmusban dolgozók azt várják, ez az élő múzeum sokaknak csinál kedvet a merüléshez, hiszen a Kittiwake maga lesz a műtárgy és a kiállítótér is egyben. 

(Képek: idivecayman.com)

Néha pont az okoz gondot a búvároknak, hogy túl könnyen elérhető helyen van a merülőhely. A kikötők például ritkán számítanak ideálisnak a búvárkodás céljára, hiszen nagy a hajóforgalom, gyakran pecáznak a partról, és úgy általában is furcsán néznek arra, aki a hajók és csónakok alatt ügyködik a mélyben.

Ám néha túlságosan csábító látnivaló rejtőzik a felszín alatt, ráadásul nem kell hajózni se, elég beugrani a mólóról- és ilyenkor bizony a kikötőben is merülnek. Norvégiában Slemmestad kikötőjében nyugszik egy Emma nevű roncs, ami attól annyira izgalmas, hogy több, mint másfél évszázad épült: 1840-ben bocsátották vízre, és dán vizeken szolgált. Később uszályként használták, eladták egy norvég cégnek, ami cementet gyártott. 1943-ban elsüllyedt egy nagy viharban, egy rakományra való mészkővel a fedélzetén.

A kikötőből ma is kiváló a kilátás a cementgyárra, tehát könnyű gondolatban összekapcsolni múltat és jelent. Odalenn pedig viszonylag sekély vízben tekinthető meg az Emma maradványa, ami jó állapotban vészelte át az elmúlt évtizedeket- persze ez nem meglepő, mert az elfedett hajóroncsot nagyon sokáig nem bolygatták a búvárok.

Most már bezzeg jönnek, hiszen Oslótól alig 30 kilométernyi autózásra van Slemmestad. Bekérezkednek a kikötőbe és merülnek, de gondosan jelölik zászlóval a helyet ahol búvárkodnak, és nyáron inkább elkerülik a kikötőt, amikor a folyamatos hajóforgalom túl veszélyessé tenné a víz alatti kalandot. Ami miatt megéri kockáztatni, az a roncs régisége, hiszen egyszerűen nem nagyon fordul elő, hogy ilyen régi, ám jó állapotú maradványokat nézhetünk meg saját szemünkkel.

A világon mindenütt népszerűek a repülőmúzeumok, ahol tucatjával állítják ki a klasszikus és modern gépeket. Komoly vonzereje van az ilyesminek, mert az emberek igen jelentős része érdeklődik a repülés világa után. Ezen belül is kiemelt helye van a katonai repülésnek, mert az égi lovagok izgalmas és egyben kegyetlen világa mindenki fantáziáját megmozgatja.

Néha mi, búvárok olyan szerencsések vagyunk, hogy nem a tipikus hajóroncsokat fedezhetjük fel magunkak a felszín alatt, hanem repülőgépet. Egy múzeumban természetesen jobb állapotban vannak a gépek, a tengerben nyugvók viszont igazi időkapszulák: utána lehet keresni, adott repülő mikor, milyen körülmények között veszett oda, és eközben olvashatunk a korabeli hadműveletekről is.

Palaun például egy japán második világháborús  Aichi E13A-1 "Jake" haditengerészeti repülő roncsa merülhető. A csendes-óceáni hadműveletek során számtalan hajó és repülő került a mélybe, ezek egyike volt ez a tengerészeti távolfelderítő, amit úszótalpakkal szereltek fel. A közel 1500 példányban legyártott Jake-ek a háború során végig bevetésre kerültek, ilyenekkel végeztek felderítést Pearl Harbor felett a hírhedt támadás előtt, az utolsó időszakban pedig kamikaze bevetések során is jópár megsemmisült belőlük. 

Palaun a japánok két haditengerészeti repülőbázist is építettek, az egyiken települtek a Jake kódjelű felderítők. A három fős személyzettel repülő gépeket tehát gyakran láthatták a helyiek, de a háború után eltűntek. 1994-ben viszont halászok egészen sekély vízben vettek észre Koror szigete közelében, és a búvárok igazolták, hogy egy jó állapotú Jake-re bukkantak.

Alig 15 méteres mélységig kell ereszkedni, ha valaki meg szeretné nézni a kristálytiszta és kellemesen meleg vízben nyugvó roncsot. A repülő jó állapotban maradt fenn, valószínűleg motorhiba miatt sikerült durvára a leszállása- az orrész letört a motorral együtt, és a farok is eltűnt. Alaposan körbe lehet fotózni-videózni, és a katonai repülés iránt érdeklődők számára egy itteni búvárkaland éppen olyan élmény, mint ha múzeumban nézelődnének.

Nagy felfedezést tettek Ománban a búvárrégészek: egy 1503-ban elsüllyedt hajó maradványaira bukkantak.

Vasco da Gama nagybátyja irányította az Esmeralda nevű hajót, ami al-Hallaniyah sziget közelében süllyedt el az Indiai-óceán mélyére. A szörnyű viharban a legénységgel együtt Vicente Sodre kapitány is odaveszett.

2013-ban kezdte meg a brit Blue Water Recoveries a kutatómunkát az illetékes ománi minisztériummal közösen a sziget egyik öblében. A víz alatt talált törmelék alaposabb vizsgálata során kiderült, hogy egy rég elveszett hajóra találtak rá. Abban az 1503-as viharban ugyanis két hajó veszett oda, ez volt Vasco da Gama második Indiába tartó expedíciója. 

A különféle fellelt tárgyak (harang, kerámiaedények, hasonlók) között volt egy igazi ritkaság is: az Indio nevű ezüst érme, amiből állítólag csak egyetlen példányt őriznek az egész világon. Ezeket az érméket 1499-ben verték, Vasco da Gama első indiai útja után, és emiatt volt viszonylag egyszerűbb azonosítani a most talált roncsot. 

Igazi hollywoodi történetben érezhették tehát magukat a búvárrégészek, de a kalandfilmekkel szemben itt nem fér bele másfél órába a "feltárás", hosszú és szisztematikus munkát végeznek. Az ománi kulturális örökség felett őrködő minisztérium nyilatkozata szerint ez volt az első víz alatti régészeti feltárás az országban, ám ennek sikere máris inspirálja őket, hogy folytassák a kutatást a többi partszakaszon is.

Hosszú évek kutatására sikerült pontot tenni, amikor szinte teljes bizonyossággal azonosítottak egy kereken három évszázada elsüllyedt hajót.

A Huis te Warmelo nevű hajó a Hollandia északi részén található kereskedővárosban, Medemblikben épült 1708-ban. 1715-ben kereskedőhajók konvoját kísérte, amikor egy heves viharban zátonyra futott, és Helsinkitől keletre a Finn-öböl mélyére süllyedt, a teljes legénységet magával ragadva.

A roncsot a finnek 2004-ben találták meg a tenger fenekén, de csak egy évtized múlva hajtottak végre feltáró merüléseket. A 62 méteres mélységben nyugvó, nagyjából 35 méter hosszú fából épült hajó fantasztikusan jó állapotban maradt meg, még az ágyúk is ott voltak a fedélzeten.

Ám ekkor még senki nem tudta, milyen fregatt volt ez. A finnek a hajó építésének módjából sejtették, hogy a 18. század elejéről származik, de hiába kértek információt az oroszoktól és a svédektől, ők nem tudtak ott és akkor eltűnt hajójukról. 2015 végén bukkant rá egy holland amatőr hajótörténész, Peter Swart egy régi térképen a Huis te Warmelo elsüllyedésének helyére, ami megegyezett a finn régészek által megjelölt pozícióval. 

Az újabb merülések után gyakorlatilag 95 százalékos biztossággal állítható, hogy valóban az eltűnt fregattra bukkantak rá. A Balti-tenger sajátos viszonyainak köszönhető a roncs hihetetlen épsége, ami a régészek számára kitűnő lehetőséget biztosít a korszak hajóépítésének alaposabb megismerésére.

A Fu Shan Hai nevű kínai teherhajó 2003-ban süllyedt el a dániai Bornholm közelében, és így vált a térség legnagyobb roncsává.

Az 1994-ben épült 225 méter hosszú, 38,600 tonnás monstrum a kínai állam tulajdonában volt, és az ország nemzetközi kereskedelmében kapott szerepet. Teljes gőzzel nagyjából 26 km/órás sebességgel szelhette a habokat.

A Fu Shan Hai utolsó útjára a lettországi Ventspils kikötőjéből indult el, 66,000 tonna műtrágyával megrakodva. Bornholmtól északra hajózott tiszta időben május 30-án, amikor a radarján feltűnt a lengyel Gdynia nevű hajó, ami keresztezte útvonalát. A Cipruson bejegyzett konténerszállító Hullba tartott, és a kínai hajót kikerülendő manővert hajtott végre- valójában ekkor pont az összeütközés irányába fordult.

A kínaiak kürttel próbáltak jelezni, majd leállították a motorokat, ám az összeütközést már nem tudták elkerülni. A Gdynia felszakította a Fu Shan Hai oldalát. Utóbbi megpróbált sekélyebb vízbe jutni, ám kormányozhatatlanná vált, és orra hamarosan a víz alá kezdett süllyedni. A legénység elhagyta a hajót, ami pár óra múlva a tenger fenekére került. A Gdynia szerencsésen eljutott a kikötőbe. A balesetnek nem volt egyetlen sérültje se.

A vizsgálat során arra jutottak, hogy elsősorban a Gdynia személyzetét terhelte a felelősség az ütközésért, mert rosszul kalkulálták az útvonalat. Noha a kínai hajó kapitányát is kritika érte, amiért nem reagált gyorsabban, a Gdynia tulajdonosának kellett komoly kártérítést fizetnie.

A Fu Shan Hai hatalmas hajóteste pedig szép lassan elkezdett a tenger részévé válni odalenn. Mivel 69 méteres mélységben nyugszik, ezért csak technikai búvárok jutnak el ide, de nekik is több merülés kellhet, amíg felfedezik ezt a hatalmas roncsot maguknak a hideg Balti-tengerben.

Nagyon izgalmas videókon látható, hogy változott egy roncs három, víz alatt töltött évtized alatt.

1981. február 13-án, pénteken feneklett meg a Maldív-szigetek fővárosától, Malétól nem messze egy szingapúri teherhajó. A Victory másnap süllyedt el, fedélzetén a tengerészek használati tárgyaival. A 110 méter hosszú (vagy kisebb, bevallom, több ellentmondó információt találtam róla) hajó 15-35 méteres mélységben nyugszik, szinte minden búvár számára elérhető, így aztán gyorsan fel is bukkantak az érdekes új roncs iránt érdeklődők.

Még az elsüllyedés évében készült is egy film róla- szinte minden újnak és érintetlennek látszik a hajón. Az ember azt hinné, csak ki kéne húzni a tengerből, aztán egy kis karbantartás után újból szelhetné a habokat.

A történet természetesen soha nem ilyen egyszerű. A megfeneklés komoly, akár javíthatatlan sérüléseket okozhat a hajótesten, nyilván minden elektronika kidobható, és a motorok menthetősége is nagyon kérdéses. Ettől függetlenül a szennyező, veszélyes, az élővilágban kárt okozó roncsok jelentős részét kiemelik, illetve azokat is, amiket akár ócskavasként is megéri eladni.

Ám így is rengeteg hajó marad a mélyben. Van közöttük olyan, ami csendben szétesik, míg másokat felfedeznek maguknak a halak, rákok, korallok és benépesítik. Aztán akad olyan is, amit a búvárok is megszeretnek, és rendszeresen felbukkannak a víz alatti látogatók szétnézni a roncs körül. 

Amíg az ember nem lett egy régi filmet, mint amit fentebb betettem, el sem tudja képzelni, mennyire más volt a hajó egykoron. Ezek a filmek azt illusztrálják, milyen most a Maldives Victory- üledék is lepte, élőlények színezték, formálták a hajótestet, és persze mindenféle állat költözött a tengerészek hajóra. Nagyon érdekes összevetni, mennyire más most, mint egykoron. Csak elröppen az a 30-35 év, és máris egészen megváltozik a roncs hangulata...

Ha megnézzük, hogy egykor így nézett ki a híd, persze nem csak az látható, mennyire belepett minden a tenger élővilága és üledéke, de az is, hogy a kisebb tárgyaknak valahogy "lába kelt". Ami azért szintén elgondolkodtató- a szuvenírgyűjtő búvárok számára nincs értéktelen apróság, sajnos.

Az egész világ egy leghíresebb hajótemetője van a skóciai Scapa Flow mélyén, ám meglepő módon még ezen a rengetegszer merült helyen is találnak új maradványokat.

Scapa Flow az egyik legfontosabb brit haditengerészeti kikötő, hiszen egy védett, stratégiai helyen levő pontról beszélünk, ahol egy egész flotta állomásozhatott. Meglepő módon az öböl legfontosabb roncsai ehhez képest németek: az első világháború végén lefoglalt ellenséges hajókat ide irányították, ám azokat a német legénység szándékosan elsüllyesztette. Ezeket a maradványokat sokan merülik minden évben.

Ám a második világháború idején is megélt mozgalmas napokat Scapa Flow. Az itt horgonyzó Ark Royal Royal Oak repülőgéphordozót egy merész akció során süllyesztette el egy német tengeralattjáró 1939-ben. Az öbölbe vezető bejáratok egy részét pedig más hajóroncsokkal torlaszolták el. És ez még nem minden: a 18. századi vitorlástól kezdődően több tucat más hajó roncsa nyugszik itt.

Ezek után meglepő információ volt a régészek számára, hogy két búvár, Hazel Weaver és Rob Baxandall új roncsokról tett bejelentést. Köszönhetően nekik, egy kevesek által ismert hajótípus maradványait vizsgálhatták meg a szakemberek 2015-ben, és tájékoztathatták a közvéleményt is.

1941 márciusától egy bő éven át próbálkoztak a torpedótámadás elleni védelem céljából épített Anti-Torpedo Close Protection Pontoons (ATCPP) nevű szerkezetekkel. Ez a mára szinte teljesen ismeretlen kísérleti típus, amiről kevés információ áll rendelkezésre, a képeknek és a videóknak köszönhetően megismerhető a számunkra is. 

Egy fantasztikus állapotban fennmaradt 15. századi hajóra bukkantak Hollandiában amit sikerült ki is emelni a vízből.

Kampen városánál a kikötő bővítése előtt végeztek felmérést az ipari búvárok, akik a homokba betemetve néhány fa alkatrészre bukkantak. Az alaposabb régészeti feltárás után kiderült, hogy a hajótest nagy része egyben megmaradt az aljzatba ágyazódva. 

A vizsgálatok során arra jutottak, hogy egy 15. századi kogge hajóra bukkantak. A kogge nagyon népszerű hajó volt a Balti-tenger menti Hanza városok kereskedőinek körében. A most megtalált példány már egy kései darab, a koggék fénykora a 14. századig tartott. Ez a 20 méter hosszú hajó talán azért maradt ennyire egyben, mert más, tartósabb fém alkatrészeket használtak fel az építése során.

Ezek után kezdték el megtervezni a hajó felszínre hozatalát. Ez bizony komoly munka, ugyanolyan alaposnak kell lenni, mint bármilyen ipari megbízás során. Építettek egy hatalmas fém keretet, gyakorlatilag ez tartotta egyben a hajótestet. Ezt a víz alatt erősítették a roncsra, majd kínos lassússággal elkezdték kiemelni a homok rabságából kiszabadított maradványokat. A helyszínen nagyon sokan követték figyelemmel a munkálatokat.

A felszínre hozott hajó épségének megóvása érdekében azonnal újból egy tartályba került, és most jöhet egy újabb sorozat vizsgálódás. Remélhetően konzerválás után pedig a nagyközönség is megcsodálhatja ezt a különleges roncsot- építettek ugyan koggét mostanában, hogy meg lehessen ismerkedni ezzel a több évszázada oly gyakori hajótípussal, de az mégis más, amikor eredetiben lehet megnézni.

Újabb világháborús roncs rejtélyét derítették fel búvárok.

Annak idején heves harcok dúltak görög területeken és felségvizeken. Több komoly összecsapás színtere volt az ország, és a Földközi-tengeren stratégiai helyen levő Kréta sziget különösen fontosnak számított. 1941. májusában a krétai csata során foglalták el a tengelyhatalmak, a szigetre soha korábban nem látott számban dobtak le ejtőernyős katonákat.

A légi hadviselés során nagy számban vetettek be bombázókat, vadászgépeket is. Arról hallottam már régebben, hogy viszonylag sekélyen van egy Messerschmitt Me 109 típusú vadászgép Kréta közelében, ám mostanában egy másikról is hallotam. A búvárok a Szudai-öbölben 40 méteres mélységben bukkantak rá egy megviselt példányra.

Szerencsére rendelkezésre álltak a szükséges információk, hogy ki lehessen deríteni a roncs történetét. A Messerchmitt Bf 109-E7 változatú géppel a görög szárazföldről szállt fel május 20-án Berthold Jung, aki azt a feladatot kapta, hogy támadja a Szudai-öbölben állomásozó szövetséges hajókat illetve a parti célpontokat. A gépet eltalálták, Jung a vízre szállt vele és szerencsésen ki is tudott mászni a Messerből mielőtt az elsüllyedt.

A pilóta ezek után a szövetségesek fogságába esett, akik Ausztráliába szállították. Ott élt hadifogolyként egészen 1947-ig, majd hazatérése után, köszönhetően az ott elsajátított nyelvismeretnek, tolmácsként és fordítóként dolgozott. 1956-ban viszont sok más egykori katonához hasonlóan, belépett a Német Szövetségi Köztársaság hadseregébe, és haditengerészeti pilótaként szolgált. Egészen tengernagyi rangig jutott, 1973-ban szerelt le. Azután szociális területen, például a Vöröskereszt elnökeként tevékenykedett. 1992-ben hunyt el.

A Me 109 E, azaz Emil becenevű változata volt a háború elején a németek által legnagyobb számban bevetett vadászgép. Ez a verzió már az újabb, erősebb DB-601 motort kapta a korábbi Jumo helyett, ezekkel repültek az angliai csata idején is többek között. Ám sok oda is veszett belőlük.

A szerencsésebb pilóták túlélték a harcokat, új életet kezdhettek, sokan viszont nyom nélkül eltűntek. A tenger még sok történetet rejthet...