Big Blue Búvár Blog

A nyáron nagyon népszerű Málta egyik jól ismert merülőhelye ez a tanker.

A líbiai zászló alatt hajózó Um El Faroud nevű tankhajót 1995-ben egy máltai szárazdokkban kezdték el karbantartani és felújítani. Február 3-án éjszaka robbanás történt munka közben, aminek következtében kilenc ember életét vesztette.

Az 1969-ben épült, 110 méter hosszú hajó olyan súlyosan megsérült, hogy a felújítása szóba sem került. Végül úgy döntöttek, hogy mesterséges zátonyként a tenger fenekére küldik, ezzel is növelve Málta vonzerejét a búvárok körében.

1998 szeptemberében az alaposan megtisztított hajót Wied iz-Zurrieq közelében süllyesztették el. Mára a hajótest ketté szakadt, de ezen a videón még látható az is, milyen volt előtte. A film második fele pedig szintén kifejezetten érdekes, a komolyabban felszerelt búvárok olyan helyre is beúszhattak, ahova az átlagos kedvtelési búvárok nem jutnak el.

És annak illusztrálására, hogy akadnak olyan emberek, akiknek palack sem kell az Um El Faroud merüléséhez, jöjjön egy másik érdekes videó, amit egy szabadtüdős búvár készített.

A szigetre érkező búvárok jelentős része jut el a hajó roncsához, ami impozáns méretű, és sok látnivalóval szolgál még azok számára is, akik nem úsznak be. 

Puerto Rico mellett merülhető egy 1945-ben lezuhant Superfortress.

A Boeing által kifejlesztett B-29 négymotoros nehézbombázó a kor csúcstechnikáját képviselte a második világháború idején. 1944 és 1960 között állt szolgálatban, leghíresebb bevetései minden kétséget kizáróan a Hirosimára és Nagaszakira ledobott bombák célba juttatásai voltak. (Érdekesség, hogy a szovjetek aprólékosan lemásolták a véletlenül birtkokukba került B-29-eseket, ez lett a Tupoljev Tu-4.)

A 42-65287 sorozatszámú B-29 ugyanúgy Nebraskában épült, mint testvérgépe, az Enola Gay. A szinte még vadonatúj bombázóval legénysége az amerikaiak Puerto Ricón található bázisáról emelkedett fel gyakorló bevetésre 1945. május 31-én. Röviddel a felszállás után észlelte a kapitány, hogy a motorokban csökken az olajnyomás, hamarosan kettő le is állt. Megpróbáltak visszatérni a repülőtérre, de egy újabb motor esett ki, ezért a tengerre szálltak le. A kemény landolást követően a nagy hullámzás is nehézzé tette a 13 fős legénység menekülését. A gép két nagyobb darabra szakadt, a farok és a szárny külön süllyedt el. Noha perceken belül megérkeztek a mentőhajók, három főnek nyoma veszett a tengeren.

A roncsot évtizedekkel később fedezték fel, de a biztos azonosítás a farokrész hiányában meglehetősen nehéz. Az Aguadilla várostól nyugatra található maradványok közel negyven méteres mélységben vannak. Mivel a gép darabokban süllyedt el, csak egy nagyobb rész található egyben, de az pont a szárny a motorokkal, így van mit nézni- bár a mélység miatt nem igazán hosszú a merülés egy átlagos kedvtelési búvár felszereléssel.

Folytatódik a görög roncstemető feltárása: újabb két tucatnyi hajóra bukkantak a búvárrégészek Furni közelében.

A tavalyi év egyik régészeti szenzációja volt, hogy az Ikaria és Szamosz között található kis szigetcsoportnál 22 roncsot fedeztek fel viszonylag rövid alatt egy görög-amerikai kutatócsoport tagjai. Idén nyáron visszatértek a görögök és az RPM Nautical Foundation szakemberei, hogy folytassák a munkát, és megint hasonlóan sok maradványra bukkantak alig három hét alatt. A legkorábbi roncsok az időszámítás előtti 7-8. században kerültek a víz mélyére, az újabbak között van római illetve középkori is.

Azt már tavaly is vizsgálták, miért pont itt van ennyi roncs (a görög vizekben jelenleg ismert ókori maradványok ötöde Furni közelében van, pedig még csak egy éve kutatnak alaposabban!), és a válasz nem is olyan nehéz. Az ókori és későbbi korokban hajózó kereskedők, akik Athénból mentek Kisázsiába, vagy az Égei-tenger déli részéről északra, el kellett itt hajózzanak. Ha bajba kerültek, itt álltak meg, de megeshetett, hogy a heves viharokat az öblök biztonságában sem vészelték át a hajók.

Meglepő, hogy az egész sztori onnan indult, hogy egy helyi szabadtüdős búvár és szigonyos halász saját, kézzel rajzolt térképével kereste még 2015-ben a régészeti hivatalt. Nem akarta lerabolni a roncsokat, majd feketén eladni az értékes ókori tárgyakat, és ennek köszönhetően a tippet komolyan vevő régészek valódi kincsesbányára bukkantak. 

A lényeg az, hogy a térség kereskedelméről hihetetlenül átfogó képet adnak ez a sokféle korszakból származó maradványok. A legizgalmasabbak azok a roncsok, amelyeknek a rakományát is megtalálták, és azokból a felszínre is tudtak hozni. A Földközi-tenger minden térségéből származó amforákra bukkantak: volt köztük ciprusi, kisázsiai, spanyol, római, észak-afrikai... No és persze egyéb árucikkek illetve használati tárgyak is voltak a tenger fenekén.

Míg máshol roppant költséges lehet a mélytengeri roncskutatás, hiszen szinte tűt keresnek a szénakazalban, itt viszonylag egyszerű a munka: ahol a helyi halászok szerint maradványok lehetnek, a búvárok lemerülnek, és 30-60 méteres mélységben sok izgalmas dologra találnak. Mondani sem kell, hogy folytatják a munkát, hiszen még rengeteg dologra bukkanhatnak a mélyben a jövőben.

Furni helyi közössége büszke arra, hogy igazi régészeti szenzáció lett a szigetükből. A két szomszédos sziget, Szamosz és Ikaria árnyékában meghúzódó Furni most már maga is felmutathat valami különlegességet, méghozzá nem a legendák világából, mert ezek a felfedezések nagyon is valóságosak. A leletek egy részét már be is mutatták a sziget érdeklődő és támogató lakóinak, és múzeum is épül majd. Ki tudja, mi mindent találnak még, ami oda kerülhet.

Újabban a mesterséges zátonyként elsüllyesztett hajókhoz igyekeznek valami különlegességet is kapcsolni, hátha még jobban vonzzák a búvárokat.

Nagy a verseny a világjáró búvárokért, és ezért nagyon sok helyen alakítanak ki víz alatti látványosságokat. Lehet az szoborpark vagy elsüllyesztett hajó, aki szeret merülni, megnézi ezeket is a természetes élőhelyek mellett. Igen ám, csak hogy ha sok a roncs, akkor valami különlegességre van szükség, hogy odafigyeljenek az új projektekre.

Van, ahol maga az elsüllyesztett dolog különleges: egy hatalmas utasszállító repülőgép, esetleg óriási repülőgéphordozó sokáig ad témát a búváros oldalaknak. A másik lehetőség az, ha valami egyéb módon próbálnak érdekessé tenni egy roncsot.

Palm Beach megyében például július 13-án süllyesztik el az Ana Cecilia nevű, 50 méter hosszú teherhajót. Az Ana Ceciliát a vámnyomozók foglalták le, miután 2015 szeptemberében több, mint 10 millió dollár értékű kokaint találtak rajta. A hajó korábban egész más miatt volt ismert: 2012-ben ezzel bonyolították le az első humanitárius segélyszállítmány célba juttatását Miamiból Havannában fél évszázad után.

Ám érdekes módon a mesterséges zátonyt se a drogkereskedelemmel, se a segélyszállítmánnyal nem hozzák kapcsolatba: lesznek rajta emléktáblák, de ezek a tengeren örökre eltűnt emberekre emlékeztetnek majd. Egy tábla egy helyi rendőr tragédiájának lesz szentelve, aki családtagjaival együtt veszett oda. A rendőr édesanyja, akinek unokája és férje is odaveszett a baleset során, úgy érzi, egy pici megnyugvást hoz számára ez az emlékállítás, bár szeretteit természetesen soha nem adhatja vissza.

Szintén Floridában, Pompano Beach közelében süllyesztik majd el július 23-án a Lady Luck névre keresztelt kiszuperált tankert. A Shipwreck Park nevű mesterséges zátonyhoz már így is 16 roncs tartozik, ez a mostani egyike lesz a méretesebbeknek. Igyekeznek könnyen elérhetővé tenni, és a búvárok sok helyiségbe beúszhatnak a víz alatt, ez mindig vonzerőt jelent.

De van még valami. Az ötletgazdák vélhetően nem "a kevesebb több" elmélet hívei: nem véletlenül nevezték át süllyesztés előtt a Newtown Creek nevű hajót Lady Luckra. Ugyanis a hajó egyik megvásárlója, aki felajánlotta a roncspark számára, egy kaszinó. A roncson tehát lesz majd rulettasztal és nyerőgép is, hogy emlékeztessen rá, kinek köszönhető az új látványosság. És ha a búvárok tényleg lelkesen jönnek a környékre, sok pénzt költenek, akkor a Lady Luck pont olyan lesz, mint a kaszinó: a vendégek jól szórakoznak, de az igazi pénzügyi nyereség a háznál marad...

A horvát Adria ismertebb hajóroncsai közé tartozik a Kaprije sziget előtt nyugvó Francesca Da Rimini.

Az 1942-ben épült teherhajó 42 méter hosszú és 12 méter széles volt. Az olaszoktól a német haditengerészet állományába került 1943-ban, és utánpótlást szállított különböző csapatoknak. Észak-Afrikából tért vissza 1944. márciusában az Adriára, amikor motorhiba miatt lehorgonyzott Kaprije szigete előtt. Itt talált rá két brit vadászbombázó, amelyek elsüllyesztették.

Bár majdnem 40 mélységben van még a legsekélyebb része is, a Francesca Da Rimini viszonylag népszerű roncs, aminek oka egyszerűen az, hogy a horvát Adriának ezen a részén kevesebb az izgalmas hajómaradvány.

Noha a Francesca jelentősen megsérült, azért ma is jól felismerhető a hajótest, amit meghódított a tenger élővilága, sok színes szivacs települt meg rajta, rákok bújnak meg benne, és halrajok úszkálnak körülötte. No persze ott vannak a háború emlékei, a lőszerekkel teli ládák, gránátok.

Ez a roncs tipikusan azok közé tartozik, amit a komolyabb felszereléssel víz alá merülő technikai búvárok tudnak alaposabban felfedezni maguknak, hiszen ők képesek hosszabb időt eltölteni rajta. A kedvtelési búvároknak csak pár perc jut, így pedig aligha lehet megnézni a roncs izgalmasabb részeit.

A búvárok jól megfigyelhetik, ezt a hajót hogy veszi birtokba a tenger élővilága.

A Guadeloupe szigetére eljutó búvárok két roncsnál merülnek a leggyakrabban: a Franjackot mi is megnéztük, aztán pedig a valamivel mélyebben levő Augustin Fresnel II-nél is jártunk. Ez utóbbi inkább haladó búvároknak ideális, mert 30 méter mély vízben van, akadnak beúszható részei, tágasabb terei mint a másiknak. Ám mivel pár évvel később küldték a tenger fenekére, még kevésbé nőtték be a szivacsok, korallok.

Maga a hajó a negyvenes évek végén épült Kanadában, később a Földközi-tengeren teljesített szolgálatot francia zászló alatt, ahol világítótornyok és jelzőbóják karbantartása volt a legénysége fő feladata. Miután átirányították a Franciaországhoz tartozó karib-tengeri szigetre, Guadeloupe-ra, ott is ugyanerre vették igénybe a hajót. Egészen 1994-ig szolgált.

Később született döntés arról, hogy a hajót mesterséges zátonyként a tenger fenekére küldik. 2003-ban került erre sor, nem messze a Cousteau tengeri nemzeti park központját jelentő Pigeon-szigettől. Még találhatóak képek az interneten, ahol látszik, eleinte milyen tiszta, újszerű volt a roncs, ami mára sokat változott, hiszen "beköltöztek" a tengeri élőlények. Ám az élővilág még nem hódította teljesen, gyanítom, ha pár év múlva esélyem lenne visszatérni, más merülési élményt nyújtana.

Azért így sem volt rossz, ki-be úszkálhattunk a gépházba, a hídra, a legénység kabinjaiba. Szóval kalandos, érdekes merülést kínál az Augustin Fresnel II, és ugyan 25-30 méteren már észnél kell lenni, azért ez még egy kedvtelési búvár számára is ideális mélységben levő maradvány.

Mindig meglep, hogy egy rég ismert helyen is lehet újdonságokra bukkanni a víz alatt, ha valaki figyelmesen búvárkodik.

Az izraeli örökségvédelmi hivatal jelentette be hétfőn, hogy az utóbbi három évtized legnagyobb leletanyagára bukkantak Caesare ókori kikötőjének maradványai közelében. Két búvár talált rá véletlenül egy későrómai kereskedőhajó roncsára, ami nagyjából másfél évezrede süllyedhetett el.

A búvárok jelentése után a hivatal régészei tárták fel a lelőhelyet, ahol horgonyokat, pénzérméket és látványos bronszobrokat találtak. A homok kiváló állapotban őrizte meg ezeket, némelyikükről senki el nem hinné, hogy ennyi évet töltötte a tenger fenekén. A tárgyak között van Sol római napistent ábrázoló mécses, Luna holdistennő szobra, és egy afrikai rabszolgát ábrázoló is, emellett szobortöredékek is előkerültek. Edények darabjai is előkerültek, amikben egykor a legénység ivóvizét tárolhatták. 

Az előkerült érmék két császár időszakából származnak: Constantinus és Licinius uralkodása idején verték azokat. Előbbi a birodalom nyugati, míg a másik a keleti felét irányította. 

A hajó talán egy viharban került bajba, és a kikötő bejáratánál sodródott a sziklákra. A horgonyok elhelyezkedése alapján arra következtetnek, a legénység talán azokkal próbálta stabilizálni a helyzetüket, ám azok eltörhettek, ami a vihar erejét bizonyítja. 

A leleteket most kezelésbe vették, hogy ki lehessen azokat állítani. A tavaly év elején szintén véletlenül megtalált arany érméket már meg is tekinthetik a Caesarea területén található múzeumban a látogatók. Az is nagy feltűnést keltő eset volt, ugyanis Caesarea az egyik régen ismert ókori emlékhelye Izraelnek, ahol minden évben sok búvár fordul meg. Egyfajta víz alatti múzeum ez, mert be lehet tekinteni az ókori kikötőépítésbe. Ám úgy fest, van itt még feltárnivaló, szóval érdemes figyelmesen nézelődni...

Noha azt hihetnénk, horvát vizekben nem nagyon találnak már semmit, de meglepő módon még ott is bukkannak rá roncsokra. Nem is olyan régen egy német bombázó került elő, most pedig egy olasz építésű hajónál merültek búvárok, ami a második világháború idején süllyedt el.

Pag szigeten, Vlasiciban a helyiek egy része már régen emlegette, hogy az öböl a háborúban tenger mélyére került hajót rejt. Búvárrégészek ezt találták meg, és felvételeket is készítettek.

Az olasz hajó Rijekából tartott Zadarba, amikor 1944. szeptember 9-én odaveszett Pag mellett. A harcoló csapatok számára szállított ellátmányt és felszereléseket. Most pedig végre igazolták, hogy igaza van a legendáknak, és tényleg arrafelé nyugszik, ahol az öregek sejtették. Újabb ok arra, hogy a hamarosan beinduló adriai szezonban a horvát tengerpartra induló búvárok alaposan nyitva tartsák a szemüket, mert van azért még mit felfedezni az égszínkék felszín alatt.

Van egy Gazelle helikopter, amit nem pilóta-, hanem búvárvizsgával lehet felkeresni.

1993-ban zuhant le egy brit gyártású Westland Gazelle HT3, ami a Royal Air Force kötelékében teljesített szolgálatot. Épp az Egyesült Királyságból tartott olaszországi bázisára egy kötelék, amikor heves viharba kerültek, és az egyik gépnek már nem sikerült a parton leszállnia, a tengerbe csapódott. Valamennyi utast kimentették, de a helikopter menthetetlenül megrongálódott.

Ez a gép merülhető manapság Ventimiglia környékén, nagyjából 35 méteres mélységben. A francia tervezésű Gazelle első változatai a hatvanas évek közepén jelentek meg, a könnyű helikoptereket polgári és katonai felhasználók is szolgálatban állították. Sőt, mindmáig sok helyen repülnek ezekkel a jól bevált forgószárnyasokkal, amelyekből az Aerospatiale mellett a brit Westland illetve a jugoszláv SOKO gyárban is építettek.

Mivel a gép alig hosszabb mint tíz méter, a roncs nem mondható tekintélyes méretűnek. Ám így is egyedinek számít, hiszen helikopterből kevesebb van a víz alatt. És legalább be lehet nézni a pilótafülkéből, alaposan meg lehet vizsgálni a maradványokat, mert túl sokat nem kell úszkálni hogy valaki körbejárja a lezuhant Gazelle-t. 

Hawaii-on, Maui sziget mellett nyugszik egy hajó roncsa, aminek közelében néha nagy találkozásokra kerül sor.

A Carthagian II nevű hajónak a története is elég sajátos. Az eredetileg kétárbocos vitorlásnak Németországban épült hajót 1920-ban bocsátották vízre. Később dízelmotort kapott, és kisebb rakományokat szállított a Balti-tengeren. 1972-ben egy alapítvány Dániában vette meg, egészen a Hawaii-szigetekig vitték, itt kapta új nevét. Átalakították és olyan kiegészítőkkel szerelték fel, amelyeket a 19. századi bálnavadász-hajókon használtak. Amikor elkészültek, bálnavadászati múzeumként nyitották meg.

Ám 2005-ben (általam nem ismert okból) úgy határoztak, inkább mesterséges zátonynak süllyesztik el, így onnantól kezdve csak búvárok nézhették meg a Carthagian II-t. Viszonylag mélyen, 35 méteren van, és mivel nem túl nagy, csak 30 méter hosszú, önmagában a hajó nem számít a legizgalmasabb roncsnak.

Az viszont érdekesebb, hogy a hajó sok élőlénynek ad otthont. A legtipikusabb az, hogy kis fehér úszójú cápák időznek a roncs belsejében, vagy amellett. Ezek a ragadozók teljesen veszélytelenek, és gyakran láthatók a tenger fenekén heverve. Csak akkor kezdenek el úszkálni, ha a búvárok túl közel mennek hozzájuk.

Pontosítva a fentieket, nem csak búvárok láthatják a Carthagiant, ugyanis a turisták számára indított tengeralattjárós kirándulások útvonala is érinti. Egy alkalommal egy csapatnyi búvár a menetrendszerint felbukkant tengeralattjáró mellett valami másra is felfigyelt: az is nagy volt, szintén tempósan haladt. Óriási meglepetésükre egy bálnával hozta össze őket a szerencséjük. Na ez a mázli! 

Mindenesetre elég stílusos, hogy az egykori bálnavadász-múzeum ma már csak roncs, míg a bálna könnyedén elúszott mellette. Az élet él és élni akar, és amíg mi nem teszünk meg mindent azért, hogy elpusztítsuk az élőlényeket, addig van remény. Érdemes hát felelősen gondolkodni, mert hosszú távon egymásra vagyunk utalva ezen a bolygón.