Big Blue Búvár Blog

Ausztráliában akadt egy halász hálójába egy fodros cápa (Chlamydoselachus anguineus), ami igencsak ritka, ősi cápafajnak számít. Az angolnaszerűen kígyózó mozgású állat 50-200 méteres mélységben él, nevét a különös kopoltyúfedőiről kapta. A 1,5-2 méteresre megnövő ragadozó hosszú állkapcsaiban akár 300 fog is lehet. Az állatot az Atlanti- és a Csendes-óceán több pontján megfigyelték már, de 1000 méternél mélyebbről csak ritkán fogtak ki példányt. David Guillot már három évtizede dolgozik halászként, de ilyen állatot még soha nem látott, kutatóintézetnek adományozta a kifogott példányt.

Egy régebben készült videón megfigyelhető, hogyan mozog a különös, bizarr cápa. Bizonyára sokak számára örömteli hír, hogy nem valószínű a felbukkanása egy strandon a fürdőzők között, hiszen ritka és inkább mély vízben élő fajról van szó.

Egy 17 éves búvár kamerája saját szemszögéből rögzítette, ahogy megharapja egy ragadozó.

Sam Smith barátjával együtt éppen szigonnyal vadászott, amikor felbukkant a nagyjából másfél méteres, tehát viszonylag kistestű cápa. Sam le akart merülni hozzá, hogy felvételeket készítsen, de az állat agresszíven reagált, és a karja felé kapott. A felvételen jól látszik, milyen pokolian gyors tud lenni ilyen helyzetben a cápa- de ez sem "emberevő" volt, mert a harapás után villámgyorsan tovább is állt.

A sérülések szerencsére nem bizonyultak komolynak, a bal karján ejtett sebeket helyben ellátták, aztán Sydney-be szállították a fiatal búvárt. Ausztráliában minden évben több cápatámadást jegyeznek fel, az ország több partszakaszán is fordult már elő ilyen, de Új-Dél-Wales, ahol a mostani baleset történt, ritkábban érintett. A mostani nyári időszakban rengetegen strandolnak a partokon, tehát érthetően nagyobb riadalmat okoz egy cápa felbukkanása.

Ám meg kell jegyezni, ahogy már többször írtam róla, a szigonnyal vadászók mindig is nagyobb kockázatot vállalnak, mert az általuk kilőtt halak mozgása, vérzése vonzza és felpaprikázza a ragadozókat. Ráadásul a cápák gyakran reagálnak rosszul arra, ha valaki meg akarja őket közelíteni. Talán Sam Smith csak "barátkozni" akart, hiszen sok búvár szereti a cápákat, de azért jól teszi az ember ha mindig kellő óvatossággal közelít hozzájuk.

A tenger mélyén fut az a fontos adatkábel, ami összeköti Ázsiát és Amerikát. A közelmúltban sérüléseket fedeztek fel rajta, és egy lyuk szinte elvágta Vietnamot a külvilágtól- legalábbis az internetet tekintve.

A sérülést Vietnam egyik tengerparti városának közelében fedezték fel. Az ilyen kábelek olyan nagy adatáramlásért felelnek, hogy komoly fennakadást okozhat egy-egy ilyen szakadás. Ráadásul a nagy mélység miatt egyáltalán nem egyszerű a javítás, akár hetekig is elhúzódhat. 

Már csak az a kérdés, ki az a rosszindulatú élőlény, aki blokkolja az információk szabad áramlását? Egy felvétel tanúbizonysága szerint a mélytengeri cápák azok, akik megkóstolják a lenn húzódó kábeleket. Persze rájönnek, hogy nem az ő fogukra való falat, de akkor már megtörténik a baj. A ragadozókat valószínűleg a kábelek környékén érzékelhető elektromágneses mező vonzza.

A megoldás egy "cápaálló" kevlár bevonat lehetne, hiszen manapság az az alternatíva már nem jöhet szóba, hogy esetleg egy rövid ideig hozzászokjunk az apróbb fennakadásokhoz...

Egy floridai búvár egészen sajátos módon szenvedett sérülést egy cápának köszönhetően.

Az Egyesült Államokban a szigonyos vadászat sokak kedvtelése, arrafelé ez nem számít a teljesen tiltott dolgok közé. Az viszont már régóta ismert, hogy a kilőtt, vérző halak mágnesként vonzzák a közelben ólálkodó cápákat, akik a könnyű zsákmánytól bevadulva akár veszélyesek is lehetnek.

A Jupiter közében merülő, rutinos búvár olyan túrákat is vezet, amikor cápákat etetnek. De ezúttal nem ez volt a cél, egyszerűen csak kilőtt egy halat. A szigonyos vadászok szigonyának végén kötél van, ugyanis a meglőtt hal időnként még tovább tudna úszni, ezzel húzzák magukhoz közelebb a prédát a búvárok. Most is csak ennyi történt, a búvár a vékony kötelet fogta éppen, amikor felbukkant egy nagy bikacápa, elkapta a halat, majd villámgyorsan elindult vele a búvártól távolodva. A férfi azt vette észre, a kötél lekapta a kesztyűjét, majd fájdalmat érzett, és látta, két ujjpercét is letépte a rátekeredett kötél. A felszínre ment, ám a kórházban nem sikerült visszavarrni a sérült testrészt.

Az amerikai búvárfórumokon mindenki jobbulást kívánt a búvárnak, de egyből vita tört ki, a cápák viselkedése mennyiben változik meg az etetések hatására. Vajon ezért ólálkodnak a búvárok közelében? Észlelik-e, ha valaki szigonnyal lövöldöz, igyekeznek-e gyorsan lecsapni a könnyű prédára? Ez nehéz kérdés, de az biztos, hogy a szigonnyal vadászók nem csak a halakat veszélyeztetik, hanem saját magukat is. 

Az érintett cég honlapján bőven vannak képek sikeres szigonyos vadászatokról. Nyilván előfordul, hogy valaki számára nagy élmény megélni a cserkészés és elejtés kalandját, ám érdemes arra is gondolni, a víz alatt mindenki kerülhet bajba- az is, aki egy pillanattal előtte még a vadász volt. A cápa most teljesen vétlen volt, hiszen a sérülést csak közvetve okozta, ám a lényegen ez alig változtat: a mélyben nem az ember a csúcsragadozó, és ezt sose szabad elfelejteni.

Szeretjük mi a homokban nézelődést, az apró halacskák, rákocskák felkutatását a korallágak vagy kövek között, de azért az egy bizsergető érzés, amikor felbukkan valami nagyvad a víz alatt.

A felszín alatt látható nagyobb testű élőlények többsége csúcsragadozónak mondható. A planktont evő, így emberre alapvetően ártalmatlan bálnák, mantaráják, cetcápák vagy óriáscápák inkább kivételszámba mennek. (Bár ártalmatlanságukat azért kezeljük úgy ezeknek is, hogy harapni ugyan nem harapnak még véletlenül se, de óriási tömegüknél fogva egyetlen uszonycsapással kiüthetnek bárkit.)

Bizony a sokak által annyira szeretett palackorrú delfinek is ragadozók, akik félelmetes ügyességgel szerzik meg táplálékukat. A hírhedt nagy fehér cápák, tigriscápák, bikacápák esetében is nyilvánvaló, hogy szerzik meg a betevő falatot. Szintén nem kell bizonygatni, miért kell félnie más állatoknak a kardszárnyú delfinektől, krokodiloktól, de falánk vadászok a nagyobb sügérek, vitorláshalak is. Minden élőhelynek megvannak a csúcsragadozói, és ez bizony még a mi édesvizeinkre is igaz, hiszen az ezekben élő harcsák sok halat elejtenek.

Apropó, harcsák. Amikor víz alatti "nagyvadak" kerülnek szóba, sokaknak nem jutnak eszébe ezek, pedig elhiheti nekem bárki, amikor merülés közben a rossz látótávolságú vízben szinte a semmiből felbukkan egy termetes harcsa, akkor bizony ugyanúgy meglepődik a búvár, mint ha a tengerben cápát látna. A harcsák akár kétméteresre is megnőhetnek- igen, nagyobbak, mint egy ember. 

Azért a búvárok többségénél nagytestű élőlényekről beszélgetve mantákról, delfinekről, cápákról szóló sztorik kerülnek elő. Ami persze nem baj, ilyenek vagyunk. A minap pont egy olyan látványos összeállításba futottam bele, ami egy nálam jóval szerencsésebb búvár 2014-es élményeinek rövidke összegzése, számtalan izgalmas élőlénnyel. Persze ehhez olyan helyekre kellett elmennie, mint Dél-Afrika, Fiji, Tonga, Ausztrália vagy Indonézia- pechünkre ritka az, hogy egy helyen találhatnánk meg minden ilyen nagyvadat.

Az ilyen nyugis napokon jó dolog az interneten böngészgetni, jó kis búváros videókat nézegetni. Nálunk hiába nincs csontig hatoló hideg, azért merülni aligha van kedve az embernek a 4-5 fokos vízű tavakban, a trópusokon viszont egészen más a helyzet.

Szóval mostanában gondolatban inkább a jó meleg vizekben "kalandozok", elképzelek pár jó merülést, és akár még azt is megnézem, hova mennyibe kerül a repjegy. Pár helyen viszont a tervezgetést elhagyom, mert tisztában vagyok vele, hogy az árak az én számomra megfizethetetlenek- és mit sem számít, hogy az élmény is az lenne.

Ilyen hely Francia Polinézia. Bora Bora nagyon szép lehet, de azt hiszem, kicsit sokáig kellene gyűjtögetni egy ilyen útra. Fakarava is itt található: ez egy atoll, ami Tuamotu szigetcsoporthoz tartozik. Ezt a sok nevet talán bonyolult észben tartani, ám a legismertebb merülőhely neve nagyon is könnyen megjegyezhető: Wall of Sharks, azaz Cápák fala.

A név magáért beszél: szinte cápalevesben lehet itt búvárkodni, az itt készült felvételeken fenn és lenn, jobbra és balra több tucatnyi szirti cápa úszkál. No meg sok más kisebb hal, illetve nagyobb testű cápák, manták is felbukkannak. Felejhetetlen élmény lehet...

Engem sajnos idén karácsonykor sem leptek meg ide szóló repjeggyel, de sebaj, van még időm sokfelé eljutni. A lényeg, hogy tudom, hova érdemes menni, a többi majd kialakul. Végülis karácsony van, mikor legyek optimista, ha nem most?

A Bahamák vizeibe rendszeresen túrát szervező Jim Abernethy már annyira ismeri az ott élő ragadozókat, hogy néhány állatnak nevet is adott. Az egyik méretes tigriscápa a Tarantino nevet kapta, aki meglehetősen közeli ismerőse már a rutinos búvárnak. Állítólag évekkel ezelőtt kerültek jó viszonyba, amikor a búvár egy horgot szedett ki a cápa szájából. És a becenév pedig úgy jött, hogy az állat pár alkalommal a búvárok kameráját kapta el és vitte kicsit odébb, így aztán pár másodpercen át ő filmezett, kvázi "rendezővé" lépett elő.

A tigriscápa egyébként kifejezetten veszélyes cápafajnak számít- nem úgy általában, mert azért nem túl gyakoriak az általuk elkövetett támadások, hanem a többi cápával összehasonlítva számít viszonylag veszélyesebbnek. Ez nem meglepő, hiszen hatalmasra megnövő ragadozóról van szó, Tarantino több, mint négy méter hosszú.

Ám a felvételek tanúsága szerint a búvárok biztonsággal merülhetnek akár a közvetlen közelükben is. Persze Abernethy tapasztalata pótolhatatlan, így aztán vendégeinek tiltja, hogy így próbáljanak bizalmaskodni egy tigriscápával. Ám azt hiszem, ők nem is vágynak hasonló élményre, inkább csak rácsodálkoznak ott a helyszínen, milyen is egy barátságos cicázás egy érdeklődő példánnyal...

Van, aki szerint túl veszélyes ez a fajta cápás merültetés. Én nem tudok állást foglalni, erre az élményre pont nem vágyok, de meg tudom érteni, aki lázba jön ezeknek a különleges állatoknak a közelségében. Nem akármilyen kaland lehet...

A nagyobb testű cápafajok közé tartozó tigriscápák nem válogatósak, ha zsákmányt keresnek. Gyakorlatilag bármit megesznek, így például a teknősökre is ráfanyalodnak. A cápánál jóval lassabb teknős könnyű prédának tűnhet, de azért ők is igyekeznek kicselezni a ragadozókat a maguk módján.

A közelmúltban került fel egy videó, amit Costa Rica vizeiben készítettek. A csónak fedélzetéről dugták be a kamerát a víz alá, hogy rögzítsék, amint egy tigriscápa próbál elkapni egy teknőst. Ám a hüllő megpróbál úgy manőverezni, hogy a ragadozónak ne legyen módja egy hatékony harapásra.

A felvételt Randall Arouz, egy floridai természettudós készítette. Elmesélte, hogy ők maguk a felszínről nem is igazán látták az akciót az erősen hullámzó vízben, utólag elemezték a történéseket. Mint kiderült, a teknős úgy próbálja elkerülni végzetét, hogy amikor a cápa szája közeledik, az oldalára fordul, így egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy meg lehessen harapni. Ráadásul az ügyesen manőverező teknős olyan szűk körben úszik a cápa mellett, hogy az ne legyen képes utána fordulni, mert túl nagy az ilyen éles fodulóhoz. Aztán az üldözött állat ismét oldalazva úszik, a páncélját a cápa irányába fordítva, egyfajta pajzsként használva azt.

Természetesen nem lehet tudni, valamikor, valahol nem esik-e áldozatul a teknős egy váratlan támadásnak. Ám a felvétel igazolja, sokféle túlélési stratégia létezik a tengerben, és akár még egy esélytelennek tűnő állat is megúszhatja az életveszélyes helyzetet, ha elég ügyes.

Gyakorlatilag pont ugyanilyenhelyzetet rögzített egy búvár a víz alatt is, szintén a Cocos szigetnél, amikor a teknős ezzel a taktikával kerülte el a cápa éles fogait. Ebből a szemszögből is kitűnően látszik, mennyi ügyességre van szüksége a teknősnek ahhoz, ha nem akarja a cápa gyomrában végezni. A ragadozó pedig előbb-utóbb megunja a kergetőzést, és keres magának más prédát. Ahogy fentebb megjegyeztem, a tigriscápa nem válogatós, beéri kevésbé ízletes falattal is...

Új-Zélandon a parlamenthez fordulnak munkahelyük veszélyesebbé válása miatt a búvárok - úgy érzik, egyre több a rájuk leselkedő cápa. Ennek okát pedig az etetéses turista merültetésekben látják.

Úgy vélik, a Stewart sziget közelébe szervezett cápás kalandok megváltoztatják a nagy fehérek viselkedését. Nagyjából száz ragadozó él ezekben a vizekben, akik szerintük megszokják azt, hogy ha emberek jönnek, ennivalót kapnak. 

Állításuk szerint pár túraszervező egészen furcsa új módszereket alkalmaz, például emberi formájú csalival vonzza a cápákat a hajó közelébe. Ez érthető módon zavarja a rendszeresen a mélyben dolgozó búvárokat. Szervezetük, a PauaMac5 ezért fordul a törvényhozókhoz. 

A felvetést egy bizottság vizsgálja. Természetesen a túrák szervezői szerint nincs a pániknak semmi alapja, és kutatások szerint sincsenek nagyobb veszélyben a cápaetetés miatt se a búvárok, se az úszók. 

A halászatból élő búvárok szerint a szigorítások elsősorban nem az embereket védik, hanem a cápákat. Szeretnék, ha mindenki felelősséget vállalna a saját tevékenységéért amikor többféle módon dolgoznak gyakorlatilag ugyanazon a munkahelyen osztozva -  a tenger jelenti a megélhetést mindenki számára. Attól tartanak, a cápák viselkedésének megváltozása tragédiákhoz vezethet. 

A képviselők szeretnék alaposan megvizsgálni a kérdést. Egyikük szerint nem lehet legyinteni a veszélyre, ami esetleg évtizedek óta a tengeren dolgozó új-zélandiak életét kockáztathatja. 

Ezen a területen még nem készült kutatás a cápaetetés hatásairól, de Dél-Afrikában már volt hasonló. Ott azt találták, kizárólag akkor módosul a nagy fehérek viselkedése, ha rendszeresen, ugyanott, ugyanakkor és ugyanúgy vonzzák őket a csalikkal. Azt pedig nagyon valószínűtlennek tartották, hogy ez búvárokat sodorna veszélybe. Ám az is érthető, hogy azok nem veszik félvállról az ügyet, akik nem egyszer az életben, ketrec védelmében merülnek alá a nagy fehér cápák területén, hanem minden nap a mélyben dolgoznak. Ők nem csak nézelődni mennek le, teljesen váratlanul érheti őket egy ragadozó felbukkanása. Ha lehet csökkenteni a kockázatot, akkor ki kell alakítani a mindenkinek megfelelő kompromisszumot. 

A napokban egy búvárcsoport merész cápaszabadító-akcióra vállalkozott. Szerencsére megúszták ők is, az állat is.

Az esetre Jamaikában került sor. A Montego Bay mélyén búvárkodók azt vették észre, hogy halászok csapdájába esett egy dajkacápa, akit megpróbáltak kiszabadítani ketrecéből. A fogságba esett állat ilyen helyzetben természetesen nagyon ideges, ezért a búvároknak óvatosnak kell lenni, ha nem akarják hogy pont őket, a segítségére sietőket támadja meg.

Az a búvár, aki megpróbálja kihúzni a ketrecből, megvárja azt, amikor az állat farkát ragadhatja meg- nyilván nem akar egy cápa szája felé nyúlkálni. Végülis ki is rángatja a dajkacápát, de látható, hirtelen az állat azt se tudja, merre ússzon, így ilyenkor csak a szerencsén múlik, hogy senki nem sérül meg. Nyilván pont a veszélyek miatt a turistákat vezető helyi profi búvár az, aki részt vesz az akcióban, hiszen ezerszer jobban ismeri az állatok viselkedését, és talán nem is először hajt végre ilyen akciót.

Persze ha én lennék a legrutinosabb búvár amikor rátalálunk egy ilyen csapdába esett cápára, akkor nyilván valamit megpróbálnék kitalálni, hogy segíthessek. Az ilyen videók felhívják a figyelmemet a veszélyekre, és ha egyszer az életben látnék valami hasonló, legalább lenne halovány elképzelésem a lehetőségeimről.

És hogy miért kockáztatják a búvárok a testi épségüket a cápához hasonló ragadozókért? Nos, a cápáknak nagyon is megvan a maguk fontos helye a tenger élővilágában, ám sajnos egyre kevesebb van belőlük a mélyben. A halászok hálüjába, ketrecébe akadó cápák igen gyakran értéktelen mellékes fogásnak számítanak, és az élettelen állatokat csak úgy visszadobálják a vízbe. Ez pedig nagy pazarlás, értelmetlen pusztítás. Fáj a szíve az embernek minden cápáért, még ha tudom, egy állat elpusztulása nem is okoz visszafordíthatatlan tragédiát. De ki tudja, amit én szabadíthatok ki, az egyetlen áldozat-e adott hónapban? Az tizedik? Az ezredik?

Hát, ezért vállalják sokan a veszélyt. Nem érkezik cserébe köszönő dísztávirat a cápától, ám a többi búvár elismerése annál inkább várható. Én is kalapot emelek ez előtt a bátor búvár előtt, és persze járt neki az is, hogy elmagyarázzam, nem felelőtlen kalandorság, hanem nagyon is fontos és tudatos cselekedet votl a cápaszabadítás.