Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megvezetett cápaszakértők

A Shark Week ebben az évben is nagy siker a Discovery csatornán, de a műsorok hitelességét nem először éri kritika. A filmekben megszólaltatott szakemberek közül volt, aki beszámolt arról, érzése szerint kissé megvezették a producerek.

Minden néző számára ismert, hogy is épülnek fel a tipikus amerikai dokumentumfilmek. Hangzatos címeket kapnak óriási cápákról, véres támadásokról, meg hasonlókról, aztán az 50 perces műsorból szinte semmi konkrétum nem derül ki, de sok-sok látványos felvételt láthatunk, és persze tudósokat, kutatókat is megszólaltanak. Nyilván erősíti a hitelesség látszatát az, ha hosszú évek óta cápákkal foglalkozó szakember mond pár szót a témáról.

Ám utólag esetleg kiderült, hogy megállapításaikat nem azok a kérdések után vágják be, amiket a valóságban feltettek nekik, legalábbis néhány tudós ettől számolt be. Jonathan Davis a Mexikói-öbölben élő bikacápák kutatásával foglalkozott, amikor 2013-ban a Shark Week számára készülő műsortól megkeresték. Ám egyszerűen képtelen volt kiszedni a producerekből, mi a fenéről szól majd pontosan a film. 

Óriási meglepetésére az elkészült anyag egy elképzelt, mitikus cápáról szólt: a Voodoo Shark című alkotás kevésbé nevezhető dokumentumfilmnek, mint inkább fikciós alkotásnak. Davis egészen más témában elmondott szavait a filmben úgy vágták össze a máshol felvett képekkel, mintha ő a louisanai szellemcápa-vadászokkal versengve kergetné a soha, senki által nem látott állatot. Ehhez képest őt alig kérdezték a rejtélyes "vuducápáról", de a vágóasztalon már szépen össze lehetett állítani az anyagot. Utólag jött rá, hogy olyan kérdéseket tettek fel neki, amikre adott válaszait fel tudták használni más szövegkörnyezetben.

Ezt a gyakorlatot a kritikák ellenére ebben az évben is folytatták a Shark Week forgatásánál. Kristine Stump a pörölycápák kutatásával foglalkozik, ezekről nyilatkozott, de leesett az álla, amikor kiderül, egy, a legendák világában tartozó óriási pörölyről szóló filmhez adta a nevét: a Monster Hammerheadnek már a címe is sokatmondó.

Persze érthető, hogy azok a tudósok, akiknek munkája alig jut el a nyilvánossághoz, szívesen állnak kamera elé. A pórul járt kutatók viszont azt javasolják, aki nem akarja a nevét hülyeségekhez adni, ne hagyja magát, és addig ne mondjon semmit, amíg pontosan el nem árulják, miről szól majd a film. És ha már nyilatkozik, próbáljon mindig hiteles és tárgyszerű maradni- talán így van esély arra, hogy a kissé zavaros, dokumentumfilmnek csak jóindulattal nevezhető műsorokban is becsempesszének egy kis tudományt.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

A legveszélyesebb cápák

A "nagy hármas": nagy fehér, tigris és bika, de azért ne dőljünk be a riogatásnak.

Az alaphír szerint a cápaszakértő George Burgess ismertetett egy statisztikát, miszerint a legtöbb súlyos cápatámadás a fenti három fajhoz köthető. Megmondom őszintén, ebben én semmilyen különös újdonságot nem találtam, eddig is közismert volt a számomra a potenciális veszélyességük.

A kérdés viszont maga a veszély nagysága. Jelenthet kockázatot egy cápa jelenléte a strandoló számára? Természetesen igen. Mint ahogy a falu végén jelenthetett kockázatot egy bika, egy idegen tanyán egy megtermett kutya, bizonyos helyek tele vannak mérgező kígyókkal és skorpiókkal, máshol vízilovak, krokodilok támadnak emberekre. Sőt, aki érzékeny a méh csípésére, annak egy ilyen apró rovar is halálos veszélyt jelenthet.

Burgess szerint az elmúlt 500 évben 279 nagy fehér cápa által elkövetett támadásról van adat, amiből 78 volt halálos. Ha belegondolunk, ez fél évezred, évente átlagosan fél cápatámadással! Meglepő lenne, ha csak kétévente harapna meg embert kutya... Persze az adatok korántsem pontosak, inkább az utóbbi 20 év számaiból lehetne komoly következtetést levonni, egyrészt mert ekkortól már minden hírt összegezni tudnak, másrészt a tengerparti nyaralások is ebben az időszakban váltak tömegessé. De ha átlagosan magasabbra is jön ki az egy évben bekövetkezett támadások száma, még mindig jóval kisebb az esélye annak, hogy cápa sebesíti meg az embert, mint mondjuk egy fáról leeső kókuszdió- a maláriát terjesztő szúnyogokat pedig meg se említsük.

Érdemes odafigyelni arra is, hogy a támadások többsége nem végződött halállal, ami jelzi, a cápa nem eszik embert, nem arról van szó, hogy az áldozatot széttépi és elfogyasztja, hanem csak odakap, harap, aztán úszik is tovább. A legtöbb tragédiával végződött támadás esetén az emberek egyszerűen elvéreznek a tengerben, nem pedig felfalják őket. A rémfilmek ijesztő jeleneteit nem kell komolyan venni, nincsenek csapatosan emberre vadászó, a mi vérünkre szomjazó cápaszörnyek a tengerben.

Ahhoz képest, hogy mennyi cápafaj él a tengerekben, főleg nem olyan sok a támadások száma. Írtam már arról, hogy az Adriában is élnek cápák, igaz, elég ritkán látni őket, akkor is elsősorban a kis termetű macskacápát, de a lényeg, ott vannak a vízben- csak épp eszük ágában sincs strandolókat harapdálni. 

Szóval a hasonló, veszélyes cápákról szóló cikkeket csupán érdekességként érdemes olvasni, egy kicsit tanulhatunk a külöféle fajokról, ha utánaolvasunk az említett cápáknak, de ettől még nyugodtan lehet lubickolni a tengerben. A kulcs ugyanis az, hogy messze alacsonyabb a valódi cápatámadások száma, mint ahányszor betámadnak minket vérengző cápákról szóló filmekkel, sztorikkal, bulvárhírekkel...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Egy cápa szájában

Van, amit senki nem szeretne saját szemével látni, ám nagyon sokan kíváncsiak rá: hogyan támad természetes közegében egy nagy fehér cápa. Most már mi is bepillantást nyerhetünk ebbe, mert újfajta drónnal dolgozó tudósok egészen különleges felvételeket készítettek.

A REMUS SharkCam különlegessége az, hogy öt kamerát szereltek az elejére és egy olyat, ami hátrafelé néz, így gyakorlatilag pontosan lehetett rögzíteni, hogy mozog a potenciális préda közelében a cápa, honnan támad, merre próbál harapni. 

A felvételek egyrészt érdekesek, másrészt pedig elgondolkodtatóak, mert azért az durva, ahogy a semmiből érkező ragadozó ráharap a drónra. Sejthető, ha az emberben prédát látnának, akkor mennyi esélyünk lenne a nagy fehérrel szemben. 

Szerencsére ránk nem vadásznak, de most már legalább átélhetjük, mit lát életében utolsóként egy fóka, amikor lecsap rá a két hatalmas állkapocs...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

A szardínia futam

A sokmilliónyi szardíniából álló halraj olyan a tenger ragadozói számára, mint a terített asztal, nyüzsögnek is a cápák, delfinek május és július között Dél-Afrika keleti partjainál.

A helyiek által sardine run-nak nevezett halvándorlás pontos okait még nem ismerik, és akadnak olyan évek, amikor teljesen el is marad. Ám amikor a szardíniák nagy rajba tömörülve úsznak, akkor valóban óriási halrajról van szó: akár hét kilométer hosszú és másfél kilométer széles is lehet, így könnyedén észrevehető repülőgépekről is.

A szardíniák kedvelt csemegéi a ragadozóknak. A közönséges delfinek és a palackorrú delfinek stratégiája az, hogy 10-20 méter átmérőjű gömbökbe terelik a szardíniák egy csoportját, és abból falatoznak. A halakat gyakorlatilag 10 perc alatt felfalják, ugyanis a delfinek mellett többféle cápa, tonhalak, makrélák és még tengeri madarak is csatlakoznak a vadászathoz. Az sem ritka, hogy a környéken úszó bálnákat is meg lehet figyelni a víz alatt.

A roppant látványos halraj és az azt folyamatosan kergető ragadozók nagyszerű témának számítanak a víz alatti fotósok és videósok számára. A búvárok az egész világból érkeznek ebben az időszakban, de itt merülni kicsit sem könnyű. A nyílt tengeren kis csónakból ugranak a vízbe, majd oda másznak vissza, néha tájékozódni sem könnyű a rengeteg szardínia között, és bármelyik pillanatban felbukkanhat egy prédára vágyó cápa tágra nyitott szája a búvárok előtt. 

Ám sokak szerint így is megéri az élmény, akár sikerül jó fotót készíteni, akár nem. Ritka, hogy ennyi különleges élőlény nyüzsög egyetlen helyen, karnyújtásnyira a búvároktól, akik jelenléte egyáltalán nem érdekli őket a vadászat közben.

egzotikus cápa

egzotikus cápa

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Cápák az éjszakában

Eltűnt egy búvár a Bahamákon, aki éjszakai cápás merülésen vett részt. A 63 éves férfit egyelőre nem találják, pedig napok óta nagy erőkkel keresik. 

A búvár Jim Abernethy híres túráinak egyikén vett részt. Ezeken a több napos utakon a vendégek folyamatosan cápás helyekre mennek a Bahamákon, láthatnak többek között citromcápát, szirti cápát illetve a hatalmas termetű tigriscápa is gyakran felbukkan a csali szagát megérezve. Ezeken a túrákon ugyanis etetik az állatokat, ezért mennek olyan sokan és annyira közel a búvárokhoz. 

A bátrabb búvárok még éjszaka is lemehetnek a ragadozók közé, de ennek mindig vannak bizonyos kockázatai. A búvár a sötétben észrevétlenül eltűnhet a többiek szeme elől. Ha esetleg eltéved és túl erős áramlatba kerül, akkor a hajótól nagyon messze sodródhat, és az éj leple alatt pedig nehéz megtalálni azt, akinél nincs jelzőfény. 

Ráadásul ne feledjük, egy olyan helyről beszélünk, ahol hemzsegnek a nagy testű cápák. Ezek nem feltétlenül támadó szándékúak, de egy magányosan sodródó, ideges, kapkodó búvár, aki esetleg meg is sérült, felkelthette érdeklődésüket. A cápák egyébként is éjszaka aktívabbak. Tényező lehet esetleg a búvár kora is, hiszen nem volt fiatal. Ki tudja, mi zajlott le azokban a pillanatokban a mélyben... 

Mivel már több nap eltelt, ha a vízben hánykolódó búvár túl is élte az első éjszakát, utána óráról órára csökkentek az esélyei a megmenekülésre. A mentők egy búvár maszkját és kameráját az eltűnés helyétől egy mérföldnyire találták meg, ez is az elsodródást valószínűsítené, ha megerősítik, hogy az eltűnt férfié volt. 

Abernethy túráin a vendégek tisztában vannak azzal, hogy a cápás merülések veszélyesek lehetnek, hiszen itt soha nem ketrecek védelmében néznek szembe a ragadozókkal. Éppen ezért a túra szervezői kezdőknek nem is engedik a részvételt, hiszen nem csak merülni kell tudni erős áramlásban vagy éjszaka, a cápák jelenlétében sem válhat idegessé a búvár, mert azzal is veszélybe sodorhatja magát.

Az emberektől karnyújtásnyira úszó cápák a csalira ráúszás közben elsősorban a táplálékra figyelnek. Egy Abernethy által szervezett túrán ilyen merülés során sebesített meg 2008-ban egy osztrák búvárt halálosan egy állat. Csak egyetlen rossz mozdulatot tett a cápa, de olyan szerencsétlen helyen okozott sérülést, hogy az azonnal felszínre vitt férfit már nem sikerült megmenteni.

Kérdés, hogy a most eltűnt búvárt megtalálják-e, és ha igen, választ kaphatunk-e arra, mi történt vele azon az éjszakán. Elvileg nem kizárt, hogy egy arra járó hajó a fedélzetére vette, vagy kievickelt a szárazföldre, de ennek sajnos nem túl nagy az esélye. Meglehet, a tenger örökre megőrzi a baleset titkát.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

0 Tovább

Interaktív cápás videó

Időnként leesik az állam attól, hogy fejlődik a technika. Sokan vannak, akik tartanak a cápáktól, ők ezúttal a képernyő előtt, teljesen veszélytelen módon élhetik bele magukat a búvárok helyébe. Aki pedig szeretne cápázni, az felidézheti régi búvárkalandjait.

A videó ugyanis 360 fokban készült, bárhova szabadon lehet fordulni az egér segítségével, sőt, rá is lehetne nagyítani bármire. Mit is mondhatnék? Kell-e mondani bármit? Nem nagyon láttam még filmet, ami ennyire jó képet adna arról, milyen érzés lebegni a nagy kékben, miközben minden irányban történik valami izgalmas.

Ha ma csak egy búváros videót nézel meg, akkor ez legyen az...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

0 Tovább

5000 dolcsis kamera

Kincsvadászok számára lehet érdekes egy cég felhívása, ami szerint elveszett kamerájuk megtalálójának 5000 dolláros jutalom jár. Persze nem sok kellett ahhoz, hogy ezért egy nagy fehér cápa szájába kelljen benyúlkálni...

Épp olyan felvételt akartak készíteni, ami nagy részletességgel ábrázolja a cápa száját belülről, de a kivitelezés túlságosan testközelire sikerült, így aztán a ragadozó le tudta szedni a kamerát a rúdról.

Nyilván az ötezer dolláros felajánlás révén inkább magának akart egy kis reklámot csinálni a cég- ha már a cucc elveszett, azért így még mindig hajthat egy kis hasznot. Azt mondjuk nem látni, milyen mélység van a cápaketrec alatt, ha pár száz méterre kéne érte lemenni keresgélni ott Új-Zéland partjainál, akkor kevesen esélyesek a jutalomra. 

Azért ha már beszélünk a filmről, egy apró érdekességre felhívnám a figyelmet. A búvár bizonyára gyakorlott volt a cápákkal, de azért nem nagyon volt kedve kiúszni a ketrecből, hogy elkapja a lassan süllyedő kamerát. Hát ettől érdekes (és értékes) a cápa szájában készült felvétel, mert a merülésről kevesebbet tudók álla bizonyára leesik, ha szétnézhetnek odabent- a valóságban ugyanis senki nem akarja átélni ezt az élményt.

Maroknyi ember van, aki ketrec nélkül úszkál a nagy fehérekkel, és ez teljesen érthető, hiszen hiába nem az a célja ezeknek az állatoknak, hogy emberekre vadásszanak, a közelükben a legtöbben zsigeri félelmet éreznek. Nem szégyen ez, inkább természetes. Az ember ott van szemtől szemben egy akkora cápával, aminek tele van a szája rengeteg nagy és éles foggal...

Szóval a felvétel bizonyára jól eladható lenne, ezért el is fog készülni, maximum vesznek hozzá másik kamerát. De a híre így biztosan jó sokakhoz el fog jutni. Tulajdonképpen lehet, azzal járt a cég a legjobban, hogy a cápa túlságosan jó modell volt, és még a tervezettnél is közelebb úszott, aminek a kamera látta kárát...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Aki nem tart a cápáktól

Ausztrália egyik utolsó cápaketrec nélkül merülő kagylógyűjtő búvára Gyula Plaganyi, aki Dél-Afrikából tette át székhelyét a távoli kontinensre.

Plaganyi munkája veszélyes, az évek alatt legalább húsz alkalommal találkozott a mélyben nagy fehér cápával, de kevesebb munkával több pénzt tud összehozni, mint a legtöbb ember: évi fél millió dollárra is rúghat a bevétele. Az ehető kagylókért szép summát fizetnek, de az egyedül merülő búvárra sok veszély leselkedik, amikor akár napi hat órán át merül. Viharossá válhat a tenger, bajba sodorhatja egy óvatlan hajós, ott van a búvárbaleset esélye, és persze cápák is bármikor felbukkanhatnak.

A Perth Now című lapban megjelent portré szerint Plaganyi viszont szereti a munkáját a cápaveszély ellenére. Pedig itt nem csak üres ijesztgetésről van szó, legutóbb Peter Clarkson nevű kollégáját ragadta el egy nagy fehér 2011-ben, tavaly pedig egy másik búvár sebesült meg súlyosan merülés közben.

A munka közben nem nagyon lehet nézelődni, hiszen gyorsan kell dolgozni, a hat órás műszak során a jobb búvárok akár 800-1000 puhatestűt is begyűjtenek- aki ketrec nélkül dolgozik, az többet tud összeszedni. Plaganyi szerint a ketrec egyébként sem túl jó dolog, mert a sok turistáknak szervezett ketreces merülés miatt a cápák hozzászoknak ahhoz, hogy ahol ketrec van, ott csali és etetés is várható. Úgy véli, igazán a szigonyos vadászat közben van veszélyben a búvár- Plaganyi tudja, miről beszél, ebben is járatos.

De ő úgy véli, mégis szívesebben néz farkasszemet egy cápával, mint ha egy nagy pókot kellene elkapnia- a tenger lényeinek társaságában tudhatja, mire számíthat. A közelmúltban épp egy hatalmas fehér cápa közelítette meg, ami meredten bámult rá. Aztán olyan közel úszott el a búvárhoz, hogy az a nála levő rúddal tolta el magától, majd még egyszer visszatért, de Plaganyi szerint nem akarta őt megenni.

A búvár egyébként még otthon, Dél-Afrikában kezdett el szigonnyal vadászni, később Ausztráliában ipari búvárként dolgozott, de azt nem szerette, mert túl sok időt kellett távol lennie a családjától. Mostanság évente nagyjából 150 napot dolgozik, és szerinte "őrültség", hogy a legtöbb ember hetente öt napot a munkahelyén tölt. Pedig annak idején könyvelőként ő is kipróbálta, milyen egy irodában ülni naphosszat- most viszont a kék mélység az "irodája".

Ennyi merülés után tele van sztorikkal, és persze az érdeklődők gyakran terelik a cápákra a szót. A nagy fehérek és a tigriscápák tucatjai közül állítólag egy olyan volt, amivel valóban agresszíven viselkedett vele, egyenesen neki úszott olyan irányból, ahonnan nem láthatta. Csak a szerencsén múlott, hogy azon az oldalon volt a szigonypuskája, és az megvédte, később ki tudott menekülni a szorult helyzetből. De Plaganyi szerint itt is inkább csak összetévesztette őt a ragadozó egy tipikus prédájával. A búvár így fogalmazott: "Ha vadásznának ránk, ki van zárva hogy merülnék."

A szigonypuska mellett egy speciális búvárruhával is védi magát, mert a Stealth Sharkskin állítólag árnyékolja a test által kibocsátott elektromágneses jeleket. Emellett pedig igyekszik az aljzat közelében maradva dolgozni. Egy társa van a munkában, aki korábban szerkesztő és webdizájner volt, amikor úgy döntött, valami egészen új kihívásra vágyik, így felcsapott búvárnak. Ő azt mondja, ha családja lenne, inkább maradt volna a munkahelyén, de a három gyerekes Plaganyi másként gondolkodik.

Pedig mostanában gyakrabban találkoznak a búvárok cápával, mint annak idején. De a gondosan szabályozott kagylógyűjtésnek köszönhetően annyira jó minőségű a fogás, hogy feltétlenül megéri a merülés, így aztán ő nem törődik a cápaveszéllyel- másokat viszont ez visszatart a munkától.

Plaganyi most azzal kell szembenézzen, hogy legnagyobb gyereke, a 10 esztendős Zita is megszerette a víz alatti világot. Ő pedig mint apa szeretné, ha nem kerülne veszélybe amíg a tengerben van. Ezért próbálták megtanítani neki, hogy minél nyugodtabban mozogjon a vízben, ne vonzza magához a ragadozókat a csapkodással. A cápák érzékelik a szívverés felgyorsulását, az idegességet, tehát inkább szembe kell velük fordulni, és nyugodtan kell távolabb tempózni tőlük. Plaganyi szerint nem az a cápa veszélyes, ami látható módon közelít, hanem az, ami hátulról lopakodva próbál támadni.

A búvár szerint pont ezért kevésbé veszélyes a búvárkodás, mint a szörf, hiszen a víz alatt sokkal nagyobb esély van látni a ragadozókat, mint szörfözés vagy úszás közben. Plaganyi azt mondja, bármekkora őrültség, ő inkább vízbe ugrana a szörfről, ha egy cápa körözne körülötte, mint hogy a deszkán maradjon, mert így a ragadozó láthatná, ő ember, nem pedig préda. Meg kell nekik mutatni, hogy tisztában vagyunk a jelenlétükkel. Egy ideig ugyanis csak ólálkodnak támadás előtt, de ha érzékelik, látják őket, gyakran továbbállnak. Vannak még olyan szabályok, amire érdemes ügyelni: vihar előtti napon a cápák gyakran agresszívabbak, a zavaros vízben sem ajánlatos merülni, és persze rossz ötlet kapatosan a hajóról a vízbe ugrálni az éjszaka közepén.

A kockázat tehát mindig jelen van azok életében, akik a tengerre szállnak vagy a víz alá merülnek, de sok dologgal lehet kalkulálni, és minden egyes alkalommal ugyanúgy tisztelni kell a mélységet és annak lakóit. A kockázattal való szembenézést viszont el kell választani a rettegéstől, ha valaki ezt a hivatást szeretné űzni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Hasselhoff cápák között

A Knight Rider és a Baywatch sztárja a búvárkodó hírességek közé tartozik. Így aztán amikor a vízimentős sorozatban a víz alá merülve kellett kiszabadítani a bajba jutottakat, Hasselhoff nem ijedt meg a nagyobb kihívást jelentő jelenetek végrehajtásától sem.

A Hoff becenevű sztár viszont a magánéletben is gyakran ölt búvárcuccot, néha még dokumentumfilmekben is feltűnik. Mint a búvárkodó sztárok többsége, ő is szívesen adja nevét környezetvédelmi kampányokhoz. A cápák között is jól elboldogul- nyilván ezek a ragadozók sem veszélyesebbek, mint a szerepre vágyó fiatal színésznők, akik bármit megtesznek egy hollywoodi karrierért.

A felvételeken mindenesetre látszik, Hasselhoff kifejezetten élvezi a kalandos merülést, a cápák megfigyelését egészen közelről...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Penelope is cápázik

A méltán híres spanyol színésznő, Penelope Cruz szerint egyszer az életben mindenkinek ki kellene próbálnia a cápás merülést. Az idén 40 esztendős sztár szerint a cápákkal találkozni igazi borzongató élmény, ezért szívesen megy búvárkodni amikor férje, Javier Bardem illetve két gyermekük társaságában utazni megy.

Penelope elmesélte, a Karib-tengeren és Brazíliában is búvárkodott már cápákkal, emlékei szerint citromcápákat és szirti cápákat látott természetes közegükben. Ám abban biztos, nagy fehérrel csak ketrec védelmében merülne: "Nem vagyok őrült." (Nyilván nem olvasott Leonardo Di Caprio rémisztő nagy fehér cápás kalandjáról...) Természetesen a hétköznapi strandolást is nagyon szereti, illetve úgy általában a tengerpartokat is, ahol napozhat a homokban heverészve.

Bizonyára igaza van, mert nyilván nagyon sokan csatlakoznának hozzá egy egzotikus nyaraláson...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog