A Shark Week ebben az évben is nagy siker a Discovery csatornán, de a műsorok hitelességét nem először éri kritika. A filmekben megszólaltatott szakemberek közül volt, aki beszámolt arról, érzése szerint kissé megvezették a producerek.

Minden néző számára ismert, hogy is épülnek fel a tipikus amerikai dokumentumfilmek. Hangzatos címeket kapnak óriási cápákról, véres támadásokról, meg hasonlókról, aztán az 50 perces műsorból szinte semmi konkrétum nem derül ki, de sok-sok látványos felvételt láthatunk, és persze tudósokat, kutatókat is megszólaltanak. Nyilván erősíti a hitelesség látszatát az, ha hosszú évek óta cápákkal foglalkozó szakember mond pár szót a témáról.

Ám utólag esetleg kiderült, hogy megállapításaikat nem azok a kérdések után vágják be, amiket a valóságban feltettek nekik, legalábbis néhány tudós ettől számolt be. Jonathan Davis a Mexikói-öbölben élő bikacápák kutatásával foglalkozott, amikor 2013-ban a Shark Week számára készülő műsortól megkeresték. Ám egyszerűen képtelen volt kiszedni a producerekből, mi a fenéről szól majd pontosan a film. 

Óriási meglepetésére az elkészült anyag egy elképzelt, mitikus cápáról szólt: a Voodoo Shark című alkotás kevésbé nevezhető dokumentumfilmnek, mint inkább fikciós alkotásnak. Davis egészen más témában elmondott szavait a filmben úgy vágták össze a máshol felvett képekkel, mintha ő a louisanai szellemcápa-vadászokkal versengve kergetné a soha, senki által nem látott állatot. Ehhez képest őt alig kérdezték a rejtélyes "vuducápáról", de a vágóasztalon már szépen össze lehetett állítani az anyagot. Utólag jött rá, hogy olyan kérdéseket tettek fel neki, amikre adott válaszait fel tudták használni más szövegkörnyezetben.

Ezt a gyakorlatot a kritikák ellenére ebben az évben is folytatták a Shark Week forgatásánál. Kristine Stump a pörölycápák kutatásával foglalkozik, ezekről nyilatkozott, de leesett az álla, amikor kiderül, egy, a legendák világában tartozó óriási pörölyről szóló filmhez adta a nevét: a Monster Hammerheadnek már a címe is sokatmondó.

Persze érthető, hogy azok a tudósok, akiknek munkája alig jut el a nyilvánossághoz, szívesen állnak kamera elé. A pórul járt kutatók viszont azt javasolják, aki nem akarja a nevét hülyeségekhez adni, ne hagyja magát, és addig ne mondjon semmit, amíg pontosan el nem árulják, miről szól majd a film. És ha már nyilatkozik, próbáljon mindig hiteles és tárgyszerű maradni- talán így van esély arra, hogy a kissé zavaros, dokumentumfilmnek csak jóindulattal nevezhető műsorokban is becsempesszének egy kis tudományt.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!