Big Blue Búvár Blog

Curacao egyik remek merülőhelyén készült ez a szép felvétel.

Az, hogy a világ melyik tengerében mit lehet látni, nagyban eldönti, mennyiben számít vonzó merülőhelynek adott pont. Akár kicsi, akár nagy a helyi különlegesség, számon tartják ezeket, s a búvárok nem titkoltan azzal a céllal érkeznek, hogy azt a bizonyos dolgot lássák.

Noha alapszabály, hogy a tenger nem múzeum, van pár meglepően jó esélyekkel kecsegtető pont- még a jellemzően nem mozgó roncsokon túl is. Én is ismerek helyeket az Adrián ahol gyakoribb a csikóhal, tudom a Vörös-tengeren a delfinek leggyakoribb előfordulási helyét, és Bali mellett is elmentünk a Manta pointhoz, ahol ott keringőztek a hatalmas ráják.

Ez egy hasznos tudás, csak persze tisztában kell vele lenni, hogy a nagyon nagy esély sem tutibiztos. De azért rá kell próbálni; s ha tudjuk, adott környéken mik számítanak a jó helyeknek, eldönti, jó lesz-e a búvártúra vagy sem. Ugyanazon a szigeten lehet öt közepes vagy öt nagyon jó merülést csinálni, s ezért figyelek én rá oda mindig, mit mondanak az adott környéken tapasztalattal bíró búvárok.

Hát ezért figyelek oda az ilyen videókra. A Playa Grandi név egyébként semmit nem mondana, de ha látom, hogy ilyen látványos halrajok vannak a környéken, észben tartom. Nem biztos, hogy valaha eljutok Curacaóra, a Karib-tengernek erre az ékkövére, de ha igen, akkor megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet...

És a halrajba ki-be úszkálni az egyik legjobb móka. Örvénylik, áramlik körülöttünk az egyetlen hatalmas élőlényként mozgó halgömb, megpróbálhatunk róla látványos videót, fotót készíteni, pláne, ha a látótávolság is ilyen szép. Legközelebb pedig valaki pont az én képeimet látva kap kedve a merüléshez, mert ahogy én tanultam másoktól, magam is megosztom a tapasztalataimat.

A Floridában felbukkant hatalmas állat körül valóságos halfelhő volt.

Brittany Brock és férje egy búvárcsapattal West Palm Beach közelében merültek, amikor a felszínre emelkedés közben, pár méteres mélységben egy iskolabusz méretű állat bukkant fel előttük. Az ártalmatlan planktonevő cetcápa ritkán fordul elő ezekben a vizekben, így aztán megbabonázva nézték őt a búvárok.

Még különlegesebbé tette az élményt, hogy a cetcápát szinte felhőnyi kisebb hal vette körül, akik a "nagy testvért" követték vándorútja során. A hatalmas állat a búvárokra rá se hederítve úszott tova, körülötte a halrajjal, de szerencsére a kamera megörökítette a hihetetlen kalandot.

A pár napja történt fülöp-szigeteki földrengést a víz alatt is átélték.

A fővárostól, Manilától nem messze volt a rengés epicentruma, egészen pontosan Batangas közelében. Ez a környék a víz alatti látványosságairól híres ország egyik legfontosabb búvárparadicsoma, így aztán a délutáni órákban bekövetkező földmozgások idején is voltak emberek a mélyben.

A felvételen az látható, ahogy hirtelen megmozdulnak a kövek, és a semmitől felkavarodik az üledék homokja, és a búvárok zavartan nézik, mi történik. Nyilván odalenn különös hangokat, zajokat is hallani lehetett. 

Szerencsére a rengést nem követte szökőár, a búvároknak semmi baja nem lett. Elkezdődött a felszíni károk felmérése, és bíznak benne, hogy további földmozgás már nem követi ezeket. Pár nap múlva már újból víz alá merészkedtek a helyiek és a vendégek, és az első hírek szerint az élővilágban nem okozott nagy kárt a rengés. 

Ez a terület a földrengésveszélyes helyek közé tartozik, így egyelőre mindenki óvatosabb, mert általában több utórengés követi a nagyobb rengéseket. Ám csúcsszezon van, és jön az országban mindig nagy felhajtással járó húsvét, szóval az élet kis fennakadásokkal bár, de megy tovább.

Virtuálisan merüljünk alá ennek a svéd bányának a hideg, tiszta vizébe!

Sala 80 kilométerre északra található Stockholmtól. A városka a létét az ezüstbányának köszönheti: hosszú évszázadokon át fejtették ki az értékes ércet itt, és a letelepedett bányászok lakták be a területet.

Már a 15. században nagyon komoly mennyiségű ezüstöt hoztak a felszínre, és a 20. század elejéig tartott a kitermelés. Több, mint 300 méteres mélységbe jutottak el a bányában, szinte sajthoz hasonlóan átlyuggatva a lelőhelyet.

Manapság a bánya idegenforgalmi látványosság: van itt bányászati múzeum, s a kalandvágyóbbak gyalogtúrát tehetnek a felszín alatt. Még aludni is lehet a bányában azoknak, akik nem küzdenek klausztrofóbiával. 

A legmélyebben fekvő vágatokat feltöltötte a víz, így azokat már csak búvárok ismerhetik meg. Az 1-3 fokos hőmérséklet persze eleve keveseket vonz, és rendelkezni kell zárt téri merüléshez alkalmas képesítéssel. No meg némi kitartással: 155 méteres mélységben kezdődnek a vízzel teli járatok.

A merülők pedig az ipari műemléknek számító bánya mások előtt láthatatlan részeit is felfedezhetik maguknak. A víz háborítatlan és tiszta, ott nyugszik az egykori termelés sok tárgyi emléke, s beúszhatják a szűk vágatokat. Mi pedig a videókból kaphatunk képet, mi is vár itt a légzőkészülékes látogatókra.

A befagyott tenger mélyén különös élővilág bújik meg.

Már az is rejtélyessé teszi a tengereket, hogy a felszín alá az emberek többsége nem lát be. De ha még vastag jégpáncél is borítja az egészet, végképp nem tudható, mi van odalenn...

A Fehér-tenger Oroszország északnyugati részén található, és a téli időszakban hosszú hónapokra befagy. Így aztán a helyi (és időnként kalandvágyó külföldi) búvárok a máshol nem nagyon előforduló tengeri jég alatti merülésbe kóstolhatnak bele.

Minden más hangulatú, a szűr, zöldes fény nem hasonlít egy trópusi korallzátonyhoz. És persze korallok sincsenek- ám a tengerfenék mégsem kihalt, szivacsok lepik be, sok helyen minden talpalatnyi pontot beborítva.

Bizonyára izgalmas élmény ez a fajta búvárkodás, csak épp nem szabad nagyon belefeledkezni, mert csak egy kijárat van: a lék, ahová a kötél vezet. Bár nyilván ez is hozzájárul az élmény egyediségéhez...

Egy kincskereső búvár nagy meglepetésére emberi hamvakat talált egy folyóban.

Sokféle céllal merülnek emberek: kikapcsolódás, munka netán valaminek a keresése. A régészek munkája megbecsültnek számít, de akadnak kincsvadászok is, no meg olyanok, akik egyszerűen csak vízbe pottyant értékeket keresgélnek. 

Olyasmi ez, mint a guberálás: időigényes, fárasztó, és csak ritkán kerül elő valami igazán értékes vagy használható. És néha meg olyanra akad az ember, amit egyáltalán nem akart találni. Megjegyzendő, ahogy a felszínen sem úgy keresgél az ember ahogy akar, a víz alatt is országtól függő szabályok vannak arra, ki, hol, mit és hogyan kereshet.

Ez a búvár a fejére rögzített kamerával vette fel, ahogy kotorászik a folyó fenekén. Rátalált egy kis fémdobozra, és még odalenn kíváncsian nyitotta ki, hátha van benne valami érdekes. Egy zacskó port talált- aztán megfordítva emberi név volt rajta, azaz feltehetően valakinek a hamvairól volt szó.

A búvár víz alatti sikoltozása jelzi, ez nem pont olyasmi, amit keresett. Mivel alapvetően szabálytisztelő emberekről van szó, a rendőrségnek is bejelentették mit találtak, hiszen ez esetben ők tudhatják, mi a teendő. No meg gyaníthatóan nem is lett volna nagy kereslet a bolhapiacon egy zacskónyi vízben ázott emberi hamura...

(Mivel a felvétel április elsején került fel, megvádolták a készítőket tréfálással is. Persze, lehetne az, de azért elhiheti mindenki, az ilyen nagyobb városok közelében levő folyók mélyén elképesztő dolgok nyugszanak, fegyverektől emberi maradványokon át ékszerekig...)

Pár gondolat arról, mi a véleményem a gyerekek búvárkodásáról.

A hétvégén medencézni voltunk. Barátaim elhozták nyolcéves kislányukat, aki vízibolhaként úszkált fel-alá, lebukott, kincsre vadászott gyerekméretű maszkjával, uszonyával. Szemmel láthatóan rettentően élvezte a vizet, s ez egy jó lépés ahhoz, hogy valaki egyszer a búvárkodást is megszeresse, pláne, ha a családban többen is merülnek.

De azt is el kell mondani, hogy az is tökéletesen látszott, miért kell a gyerekek esetén a szülőknek felelősségteljesnek lenni. A kislány, bármennyire ügyes volt, enyhén szólva sem volt a fegyelmezettség mintaképe. A búvárkodás nem éppen nagy tudomány, de pár szabályt be kell tartani. És amíg a gyereknél ez kérdés lehet, addig nem kell erőltetni a búvárkodást.

Aztán még ugyanazon a délutánon a felszínen csevegtünk, amikor megszólított egy érdeklődő, hogy is lehet valakiből búvár. Elmondta, ő és lánya is szeretne tanfolyamot végezni, én pedig igyekeztem elmesélni, hogy is megy ez. A lány 12 éves múlt, érdeklődve hallgatta, látszott rajta, hogy benne már megvan az a komolyság, hogy egy búvárképzésre is bátran be lehessen íratni.

Azt gondolom, a konkrét életkor csak egy szám. A búvároktatási rendszerek meghatározzák, hány éves korban milyen tanfolyam végezhető, milyen korlátozással, de nem ugyanolyan minden 10, 12, 14 éves gyerek. Őszintén kell felmérni azt, képes-e az ifjonc fegyelmezetten betartani a legfontosabb alapszabályokat. Nagy mélységbe merülünk, nyílt tengeren, bármi, bármikor megtörténhet. A búvárnak felelősen kell cselekedni, figyelnie kell a társára.

Amíg úgy ítéljük meg, erre nem feltétlenül képes a tinédzser, nem kell erőlteni a búvárkodást- viszont remekül lehet együtt légzőkészülék nélkül úszkálni a tengerben, ami szintén jó családi program. Olvassunk közösen a tenger élővilágáról, tanuljunk róla, mi él a mélyben, mi lehet veszélyes, miért nem szabad megfogni semmit, sőt, a készülék nélküli merülés alapismereteit összegző könyvek is léteznek. Mert azért annak is van tudománya, ha nem akarjuk magunkat veszélybe keverni!

Ha elszánja magát a gyerek és a szülő a búvárkodásra, mi lehet a teendő? Kicsik számára már nálunk is hirdet több búváriskola gyerekbúvár-tábort, amikor medencében, felügyelettel, biztonságos körülmények között gyakorolhatnak, ráadásul van a kicsik méretében felszerelés is. Ez egy jó ízelítő, kiderül az is, a gyereknek tényleg van-e kedve hozzá, s a jó oktató el tudja mondani, felkészültnek látja-e a gyereket a továbblépésre.

A komoly és kellő vízbiztonsággal rendelkező, ügyes gyerekek esetén jöhet a bizonyos korlátozásokkal már nyílt vízben is merülést lehetővé tevő tanfolyam. Nem kell egyből rohanni minden drága cuccot megvenni, lássuk először, tényleg szereti-e a búvárkodást az ifjonc. A búvárkodás ugyanis inkább lassú tempójú, nem valami észveszejtően pörgős, extrém kaland. Aki ilyenre számít, akár csalódhat is, viszont aki beleszeret a felszín alatti világba, a rabjává válhat a búvárkodásnak. Hagyjunk rá időt a gyereknek (no meg persze magunknak is), hogy ráérezzünk az ízére.

Hiszek benne, hogy a merülés remek közös, családi program lehet. Ennek ma már nem sok akadálya van, és bármelyik tengerparti nyaraláson befizethetünk 1-2 merülésre. Remek élményeket lehet gyűjteni a könnyen elérhető Horvátországban, Máltán, Cipruson vagy a Vörös-tenger egyiptomi, izraeli partszakaszán. 

Szóval a tizenévesek előtt is nyitva a búvárkodás világa, s szerencsés esetben a szülők is vele tartanak, és mind ugyanannyira élvezik is azt.

Csak pár napot kellett volna még kihúznia a háború végéig ennek a német tengeralattjárónak.

Az U-711 egy VIIC típusú tengeralattjárót 1942-ben bocsátották vízre. A 67 méter hosszú hajó, a hasonló célra bevetett többi tengeralattjáróval együtt, sok bevetést teljesített. Az egyik általa elsüllyesztett hajó a HMS Bluebell korvett volt.

Mint ahogy a német tengeralattjáróknál az megszokott volt, az U-711 sokfelé felbukkant a nagyvilágon. A háború végefelé már talán a legénység is elsősorban a túlélésre játszott, és talán nem is hitték, Norvégiában, a sarkkörön túl csaphat le rájuk az ellenség 1945. május 4-én. Épp a Black Watch nevű hajó mellett álltak, amikor brit repülőgépek csaptak le a németekre, és mind a két hajót elsüllyesztették. Az U-711 legénységéből 40 fő veszett oda, csak 12 tengerész élte túl a katasztrófát. 

A Black Watch roncsának jelentős részét kiemelték, már csak a hajóorr van a víz alatt. A 45-55 méteres mélységben nyugvó U-711 megfelelően képzett búvárok számára jelenthet érdekes látványosságot. A hideg víz sem könnyíti meg a merülést Harstad környékén, bár valószínűleg a norvég búvárokat kicsit sem lepi meg a hőmérséklet.

Cserében egy olyan hajó maradványait nézhetik meg, amitől karnyújtásnyira volt a háború vége- ám a sors máshogy intézkedett, és sok emberrel együtt odaveszett azon a borús napon.

Újból pénzes amatőröket várnak egy expedícióra.

2018 májusában kerül sor egy mélytengeri merüléssorozatra a Titanic roncsához. A nagy mélység miatt természetesen csak különleges tengeralattjáróval mehetnek a vendégek az óceánjáró maradványainak közelébe, s ennek igen borsos költségei vannak.

Nem ez az első alkalom, hogy jól fizető vendégeknek kínálják fel a lehetőséget arra, hogy megnézzék a világ egyik leghíresebb roncsát. Bár az egy merülést magában foglaló program több, mint százezer dolláros ára nem kevés, de ha úgy nézzük, az a harminc millió forint nem megfizethetetlen egy közepesen vagyonos rajongónak. Mivel a roncs a nagy mélységben állítólag közel áll az összeroskadáshoz, aki meg akarja nézni, annak ki kell használnia minden kínálkozó lehetőséget.

A különleges helyszín miatt hosszú ideig nem is láthatta senki a Titanicot. Csak 1985-ben jelentette be Dr Robert Ballard a roncs felfedezését, azóta nagyjából 200 ember merülhetett alá tengeralattjáróval, hogy saját szemével lássa az 1912-ben elsüllyedt hajólegendát. Bár a Titanic híres hajó volt mindig is, a hollywoodi filmsikertől kezdve megint újból rengetegen beszélni kezdtek róla.

Szóval biztos akad majd ember, aki befizeti az egészen pontosan 105,129 dolláros díjat- ez állítólag a Titanic első osztályú jegyének inflációval növelt ára. Igazán stílusos!

S hogy megéri-e? Akinek futja rá, annak biztosan. Én mondjuk a saját szemmel láthattam már több tucat roncsot, volt köztük hatalmas is, híres is, meg persze kevésbé fontos is. Búvárkodni lényegesen olcsóbb, egyszerűbb, és általában közelebb is kerülhetünk a roncsokhoz, be is kukkanthatunk és így tovább. A Titanic is beférne a sorba- de abból a pénzből inkább elmennék sok-sok búvártúrára, a világ több pontjára, és káprótolnám magam rengeteg egyéb víz alatti látnivalóval.

Megint egy török búvár állított fel csúcsot.

Azt kell mondjam, a törökök igazán "rekordérzékenyek". Vannak szabadtüdős sportolóik, akik kiváló eredményeket állítanak fel, s akadnak olyanok is, akik inkább a kitartásukkal jeleskednek. Mert ahhoz azért kell ilyesmi, ha valaki hat napot akar a mélyben tölteni egy huzamban.

Cem Karabay volt az, aki nemrég Ciprus északi részén, azaz a csak Törökország által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság felségvizeiben merült alá. És még az időtartam, a 142 óra, 42 perc és 42 másodperc sem véletlen: 42 éve léptek partra a török csapatok a szigetnek ezen a felén. 

Karabay már rutinos csúcsjavító, 2009-ben, 2011-ben és 2015-ben is hajtott végre extrém hosszú merüléseket nyílt tengerben és medencében egyaránt. Utóbbi műfajban 192 óra a rekordja, ami szintén nagyon durva eredmény. 

A búvárnak természetesen a víz alatt is ennie, innia kellett, s hogy ne unatkozzon, búvár ismerősei keresték fel egy kis társasjátékozásra. A felszínen pedig a miniszterelnök várta a régi-új rekordert. 

Hogy aztán mennyi lehet ennek a fajta merülésnek a maximuma? Fogalmam sincs, annyira nem is foglalkoztat- nekem elég egy óra is egyszerre, ha az elég érdekes. Az egy helyben ücsörgés napokon át számomra borzasztóan hangzik, még ha tengerben is lennék. Na, ezért nem lesz belőlem sose búvárrekorder.