Big Blue Búvár Blog

Utah államban a tengerparttól igen messze van egy nagyon érdekes merülőhely.

A Homestead Crater különös természeti képződmény: a méhkas alakú sziklában az évmilliók üreget alakítottak ki, ami részben kellemesen meleg vízzel van tele. Felül a szikla beomlott, így fény áramlik az üregbe, ahol manapság egy üdülőhely szervez programokat. A termálvízben lehet lubickolni, vannak jóga- és más foglalkozások, és még búvárkodni is lehet.

Bár igazán a felszín közelében van fény, a látótávolság jó, így még a félhomályban is lehet tájékozódik. Búvárruhára sincs szükség, hiszen a víz egész évben 33-35 fokos: tulajdonképpen a merülés afféle gyógyvizes kúra.

Igazán télen izgalmas a látogatás, amikor odakinn hó lep be mindent, s egy sítúrát lehet egybekötni melegvizes merüléssel. Talán az egész Egyesült Államokban sincs párja ennek a különleges kráternek.

Nagyszerű eseményt szerveztek a hét végén Budapesten.

Pár éve kezdtek el mozgolódni a veterán búvárfelszerelések iránt érdeklődők nálunk is. Külföldön kicsivel több ennek a hagyománya, de mivel izgalmas búvártörténelme van hazánknak is, kézenfekvő volt, hogy idehaza is van értelme retrózni.

A Csillaghegyi Uszoda idén már másodjára biztosított nagyszerű helyszínt a Retró búvárfelszerelések napjának. Ahogy tavaly, idén is volt minden: rézsisakos merültetés, több évtizedes, de máig prímán működő légzőautomaták, katonai újralégzők, egykori szovjet búvár készülékek. Egyvalami viszont biztos változott: jóval többen voltunk mint tavaly, hála a szervezők nagyon ügyes hírverésének.

Meglepő, de egy ilyen rendezvényen meglepően vegyes összetételű a közönség: vannak olyanok, akik egykor maguk is élesben használták ezeket a cuccokat, vannak egészen fiatalok akiket érdekel mivel merültek a veteránok, és minden korosztályból jönnek bevállalós hölgyek is, azaz ez nem valami szupermacsós buli. 

Köszönet illető a szervezőket, akik tető alá hozták az egészet, illetve a felajánlókat, akik kihozták féltve őrzött búvárrégiségeiket, amiket még használni is engedtek. Nagyon sokat szerezhettek remek, új élményeket, köszönhetően ezeknek. Jövőre újból találkozunk!

Egy török búvár 120 métert úszott le egy levegővel két lék között.

A jég alatti merülés még légzőkészülékkel is kihívás, nem éppen a búvárkodás legveszélytelenebb formája. De egy lélegzettel még izgalmasabb a dolog, hiszen nem elég, hogy a víz igencsak hideg, a jégpáncél alól nem lehet csak úgy a felszínre menni szükség esetén.

A török Derya Can új világcsúcsa éppen ezért nagy teljesítmény: a 120 méteres távolságot a két lék között 1 perc és 47 másodperc alatt tette meg, miközben a feje fölött 35 centi vastag jégpáncél volt. A rekord helyszíne az ausztriai Weissensee volt.

Derya egyébként más szabadtüdős búvár kategóriákban is szép eredményekkel büszkélkedhet. A török hölgyek között sok a tehetséges búvár, egymás rekordjait múlják felül rendszeresen. Derya a rutinosabbak közül való, 37 esztendős, civilben tanárnő és két gyermek édesanyja.

Vannak szerencsés állatok, akiket még épp időben talál meg egy búvár.

Ez a videó régi emlékeket idéz. Annak idején többet jártunk Horvátországba, s nagyon szerettem volna macskacápát látni. Az Adria mélyén nem nagyon találkoznak cápával, ez a kicsi, emberre teljesen veszélytelen ragadozó fordul elő a leggyakrabban. De azért nem látni túl sűrűn így se, mert mélyen, üregekben rejtőzik.

Élő példányt soha nem is láttam. Ezzel szemben élettelenből többet is. A legelsőt Kaprije szigete mellett: szegény jószág egy beszakadt hálóba volt gabalyodva. Megnéztük, lehet-e rajta segíteni, de nem volt esély rá. Egy barátom, Tökölyi Csaba (aki azóta már nemzetközileg jegyzett és díjazott természetfotós) erős képet készített is róla. Azóta is gyakran eszembe jut ez a meglehetősen szomorú élmény- elvileg sok mást is láttunk azon a túrán, mégis ez ragadt meg.

Egy olasz búvárnak viszont még sikerült idejében érkezni, és ki tudta szabadítani a macskacápát, aki gyorsan el is iszkolt. A megoldás nyilván az lenne, ha az összes beszakadt "szellemhálót" kiszednék, de ez szinte sziszifuszi feladat. Mindenesetre Piero Mescalchin felvételén látható, a búvárok ezt a hálót a felszínre is vitték. Ez már nem okoz több problémát a mélyben.

S ha valaki azt hiszi, a cápákért nem kár, akkor nagyon téved: az élővilág szempontjából pont ugyanolyan fontosak, mint bármelyik más élőlény. És a beszakadt háló nem kíméli a sokak szívének kedvesebb delfineket, fókákat sem, amik teljesen értelmetlenül pusztulnak el. Szóval a cápát szabadító búvár nagyon is jól cselekedett, amikor kivágta az állatot és elengedte. Talán legközelebb ügyesebb vagy szerencsésebb lesz, mert nem mindig lesz a közelben egy segítő kéz...

Izland ma már nem elérhetetlen úti cél a búvárok számára.

Alig pár éve láttam az első képeket, beszámolókat arról, hogy Izlandon a két kontinentális kőzetlemez találkozásánál lehet búvárkodni. A Silfra nevű helyen a víz igen hideg, viszont kristálytiszta, és vannak pontok, ahol a szó szoros értelmében egyszerre lehet megérinteni Amerikát és Európát. 

Akkortájt egy izlandi kiruccanás erősen az álom kategóriába tartozott, nem nagyon gondolkodhattunk benne. Drága volt a repjegy, a merülés, minden. Eleve, egyetlen igazán vonzó merülőhely kedvéért, bármennyire izgalmas, nem nagyon terveztünk.

A világ viszont szerencsére megváltozott. Ma már közvetlen fapados megy Izlandra, tudunk magunknak viszonylag megfizethető szállást foglalni, autót bérelni, s vannak kifejezetten Silfra merülést hirdető cégek is, akik biztosítanak minden felszerelést a nagyon hideg vízhez. Hirtelen ez a méregdrága, különleges úti cél elérhetővé vált akár nekünk is. Megszaporodtak hát az itt készült filmek- nincs mese, előbb-utóbb nekem is utazni kellene, hogy megnézzem magamnak.

Erősen megváltozik egy tenger mélyén nyugvó hajó 130 év alatt.

A búvárkodásban nem csak a "nagy és fontos" roncsok számítanak. Természetesen vannak olyan legendás hajók, mint a Thistlegorm, a Zenobia, a Yongala amit mindenki látni akar, de a jóval kisebb vagy történelmi jelentőséggel nem bíró bárkáknak is lehet vonzereje. Izgalmas látni azt, milyen élővilág népesíti be őket, ezeknek is lehet érdekes a sztorija- vagy egyszerűen csak ott vannak a búvár közvetlen közelében, és ezért kezdő koruktól arra merülve afféle hazai pálya lesz belőlük.  

A kanadai Brit Kolumbia déli részén, az Egyesült Államoktól egy ugrásnyira található a Bentinck Island. Itt süllyedt el 1886-ban a Barnard Castle.1878-ban Angliában bocsátották vízre a 79 méter hosszú, vasból épült gőzhajót, amit már hajócsavar hajtott.

A teherhajó elsősorban ömlesztett árut, szenet és búzát szállított, de 1879-ben Chile számára vitt ellátmányt, amikor az ország Peruval háborúzott. 1881-ben került Kanadába, 1886. november 2-án rohant bele a Rosedale zátonyba, majd a sérült hajó elvergődött a közeli sziget egyik öblébe, ahol elsüllyedt. A többszöri kiemelési próbálkozások sikertelenek voltak, így ma is a Pilot Bay-ben nyugszik.

A Barnard Castle kifejezetten könnyű merülőhelynek számít, hiszen a víz alig 12 méter mély. Az öböl is védett, tehát van idő lassú tempóban nézelődni, ismerkedni a hűvös kanadai vizek élővilágával. És ugyan több mint évszázada süllyedt, még mindig jól felismerhetők a részei. Ráadásul a víz alatti régészeti hivatal néhány táblát is elhelyezett a hajótest bizonyos pontjain, így egyfajta búvároknak szánt múzeummá vált a roncs.

A manapság a roncson élő halak bebújnak az egykori hajótest üregeibe, vagy rajokban úsznak a maradványokat körülvevő kelp erdőben, de fóka is jöhet éppenséggel szembe- nem éppen utolsó kaland az ilyesmi. A Brit Kolumbiában élő búvároknak nem kell messze távol utazniuk, ha egy kellemes kis roncsmerülésre vágynak...

A belgiumi TODI mesterséges merülőhelyében a búvárok halakkal úszkálhatnak.

Már hallottam róla, hogy egy olyan, kifejezetten búvároknak épített medencét építettek Belgiumban, aminek a specialitása az, hogy tele van halakkal. A legtöbb merülős medence vize tiszta és meleg ugyan, némelyikben vannak kifejezetten mély részek, netán üregek, egy-két körbeúszható dolog, de a búvárokon kívül más élőlények nincsenek.

A TODI ebben nagyon más, hiszen itt bizony vannak halak, méghozzá az újabb videók alapján nem is kevés. Kifejezetten úgy néz ki a búvárkodás, mint ahogy az egy átlagos merülőhelyen zajlik: úszkálunk, nézegetjük a víz alatti látványosságokat, miközben halacskák vesznek körül. Olyan az egész, mintha egy hatalmas akváriumban búvárkodnánk, hiszen a környezet mesterséges, mégis van benne élet.

Mivel a szerencsének köszönhetően elég gyakran megfordulok Belgiumban, azt hiszem, legközelebb mindenképpen beiktatok egy látogatást. Nem azért, mert jobb lenne mint egy természetes merülőhely, hanem azért, mert más, mint bármi, amit eddig megnézhettem búvárként.

Meghökkentő közelségbe kerülnek a búvárok a cápákkal a Bahamákon.

A Bahamák egyik híres helye a Tiger Beach, ami néhány éve már jól ismert az itt élő különféle cápafajok sokaságáról. Nagyon megváltozott a világ: régen ezt mindenki messze elkerülte volna, manapság viszont a legdivatosabb búvár úti célok közé tartozik.

Ezen a videó látható, hogy citromcápák, tigriscápák, hatalmas pörölyök úszkálnak karnyújtásnyira az emberektől, időnként még a kamerákat is megkóstolva. Természetesen csodák nincsenek, etetik ezeket a nagyvadakat, és ha valaki ennyire közel van a cápákhoz, akkor óvatosnak kell lennie.

Nem mondom, hogy pont rendben van ez így, a csalizással, a cápák megérintésével, de hogy látványos az a "cápaleves", ami egy-egy ilyen merülésen látható, ehhez kétség sem fér...

Bűnbandák működésének tárgyi emlékei nyugszanak a Comói-tó mélyén.

Moregallo az Olaszország északi részén található Comói-tó egyik jól ismert merülőhelye. Az Alpok lenyűgöző csúcsai által körülölelt vidék a felszínen is igen látványos, de sokkal meghökkentő, ami a víz alatt várja az embert: tucatnyinál is több autóroncs nyugszik a mélyben, 15 és 60 méter között.

Van itt szétesőfélben levő Renault, jól felismerhető Volkswagen Passat, de még egy újabb Jaguar is felbukkan a lámpák fénykörében. Az autókat bűnözők dobták a vízbe a magas sziklafalról- talán jobbnak látták eltüntetni a bűnjelet, esetleg megszerezték belőle ami kellett, és aztán a tóba dobták a "felesleget". 

A tó viszont nem csak ezek miatt kerül be időnként a hírekbe. A meredek sziklafal a víz alatt folytatódik, könnyen csúszik mélyre a hideg és gyorsan sötétedő tóban a búvár, azaz észnél kell lenni. Sajnos a hibákért többen fizettek már nagy árat.

Aki viszont kellően felkészült, nagyon furcsa élményeket szerezhet ebben az autótemetőben. A merülőhely partról könnyen megközelíthető, s aztán a környék szép városaiban, remek éttermeiben lehet lazítani, azaz igazán érdekes úti cél lehet az Észak-Olaszországba vetődő búvároknak a Comói-tó.

(Képek: Marco Daturi)

Roncsokkal vonzaná a búvárokat a ma még kevésbé népszerű úti célnak számító ország.

Az Adriai-tenger a mi szempontunkból kifejezetten fontos búvárhelynek számít. Nagyon sok magyar búvár első merüléseinek volt helyszíne az egykori jugoszláv tengerpart, és az utódállamok közül a leghosszabb partszakasszal büszkélkedő Horvátországba ma is sok búvár utazik évről évre. De merülnek az olasz oldalon, Szlovéniában és Montenegróban is, sőt, az Adriától alig délre eső görög Korfu szigeten is vannak búvárhelyek.

Albániára viszont általában nem gondolnak a merüléseket tervezők. Pedig meg kell jegyezni, még a jugoszláviai búvárexpedíciók előtt a magyar búvárkodás egyik úttörője, Rádai Ödön pont albán vizekben hajtott végre tengeri merüléseket. De az elzárkózó balkáni országhoz képest sokkal jobb infrastruktúrával, fejlettebb idegenforgalommal, pezsgő búvárélettel büszkélkedő Jugoszláviával nem vetélkedhetett.

Albánia még a kommunista rendszerek bukása után is erősen lesajnált úti célnak számított. Kalandra vágyó utazók jutottak el ide, ám mostanság egyre többen kelnek útra, hogy megismerjék a lassan lábra kapó ország legszebb helyeit. A beszámolók szerint a fejlődés egyértelmű, az emberek kedvesek, és ma még itt el lehet kerülni a tömegturizmust. 

És ahol tenger van, ott búvárkodni is lehet! Albánia nagy vonzereje az, hogy a milliószor merült többi adriai partszakaszhoz képest felfedezetlennek számít, új vagy alig párak által látott roncsoknál lehet például merülni. Az RPM Nautical Foundation az utóbbi időszakban a partszakasz egyharmadát mérte fel, s 38 roncsra bukkantak, melyek közül hat több, mint kétezer éves. 

Ez a helyi kulturális örökségvédelmi hatóságokra feladatot is ró, hiszen nem lenne jó, ha kincsvadászok lepnék el a nem túl jól őrzött lelőhelyeket. Viszont azzal is kecsegtet ez a sok roncs, hogy a búvárok is jönnek majd a világ tájáról, hogy megnézzék az izgalmasabb maradványokat, netán afféle felfedező expedíciókban vehessenek részt. Búvárként igazi nagy álom az, hogy olyan roncsnál merüljünk, amit rajtunk kívül még soha, senki nem látott- a világ sok pontján ehhez már igen mélyre kell menni. Európán belül pedig iszonyúan nagy szerencse kell egy ilyen felfedezéshez.

Személy szerint kifejezetten érdeklődve várom, milyen lehetőségek nyílnak meg a közeljövőben. Magam is merültem már Horvátország mellett Montenegróban, Szlovéniában, az Albániától karnyújtásnyira levő Korfun, szóval most már ideje ide is eljutni...