Egy kincskereső búvár nagy meglepetésére emberi hamvakat talált egy folyóban.

Sokféle céllal merülnek emberek: kikapcsolódás, munka netán valaminek a keresése. A régészek munkája megbecsültnek számít, de akadnak kincsvadászok is, no meg olyanok, akik egyszerűen csak vízbe pottyant értékeket keresgélnek. 

Olyasmi ez, mint a guberálás: időigényes, fárasztó, és csak ritkán kerül elő valami igazán értékes vagy használható. És néha meg olyanra akad az ember, amit egyáltalán nem akart találni. Megjegyzendő, ahogy a felszínen sem úgy keresgél az ember ahogy akar, a víz alatt is országtól függő szabályok vannak arra, ki, hol, mit és hogyan kereshet.

Ez a búvár a fejére rögzített kamerával vette fel, ahogy kotorászik a folyó fenekén. Rátalált egy kis fémdobozra, és még odalenn kíváncsian nyitotta ki, hátha van benne valami érdekes. Egy zacskó port talált- aztán megfordítva emberi név volt rajta, azaz feltehetően valakinek a hamvairól volt szó.

A búvár víz alatti sikoltozása jelzi, ez nem pont olyasmi, amit keresett. Mivel alapvetően szabálytisztelő emberekről van szó, a rendőrségnek is bejelentették mit találtak, hiszen ez esetben ők tudhatják, mi a teendő. No meg gyaníthatóan nem is lett volna nagy kereslet a bolhapiacon egy zacskónyi vízben ázott emberi hamura...

(Mivel a felvétel április elsején került fel, megvádolták a készítőket tréfálással is. Persze, lehetne az, de azért elhiheti mindenki, az ilyen nagyobb városok közelében levő folyók mélyén elképesztő dolgok nyugszanak, fegyverektől emberi maradványokon át ékszerekig...)