Big Blue Búvár Blog

A napokban akadt meg a szemem egy túraajánlaton: az úti cél Szudán, a terv egy ottani hajós szafari, és a hajóval tart Fabien Cousteau, a búvárkodás hírneves úttörőjének, Jacques-Yves Cousteau-nak az unokája. Természetesen film is készül a merülésekről, de az igazi érdekesség az, hogy Fabien még soha nem merült nagyapja egyik legismertebb projektjének korallok lepte maradványainál: a Conshelf II nevű víz alatti állomást ma már nem víz alatti felfedezők, hanem halak népesítik be. Ugyan a lakórész nincs a mélyben, több más dolog itt maradt a Precontinent projekt ezen állomásának néma tanújaként.

Kereken fél évszázada, 1964-ben mutatták be a Nap nélküli világ címet, ami egy különleges projekt, a Precontinent történéseit dolgozta fel. Cousteau búvárcsapata azt próbálta ki, élhet-e hosszabb időn a felszín alatt egy jól felszerelt bázison néhány ember, és a válasz az lett, hogy igen, ez a terv megvalósítható. Megvallom őszintén, nem tudom pontosan, miért Szudán lett a kiválasztott a helyszín, de kétségtelen, az első kutatók mindegyikét vonzotta a Vörös-tenger, Cousteau mellett Hans Hass vagy az első olasz búvárfelfedezők mind merültek valamelyik partszakaszán. A Nap nélküli világ mindenesetre kiemelkedik a többi búvárfilm közül azért is, mert a dokumentumfilmek kategóriájában Oscar-díjjal jutalmazták.

Szudán nem egy sok embert vonzó turistaparadicsom, de a víz alatti látványosságok vannak annyira izgalmasak, hogy búvárok azért szép számmal érkezzenek. Így aztán napjainkban akad már jól felszerelt szafarihajó, ami rendszeresen járja ezeket a vizeket. Önmagában tehát egy szudáni búvártúra megszervezése ma már nem akkora haditett, de nyilván a Cousteau névnek van akkora vonzereje, hogy még egy kicsivel nagyobb kedvet csináljon a merülésekhez. Fabien mellesleg gyakorlott búvár a többi Cousteau-gyerekhez és unokához hasonlóan, épp nemrégiben írtam arról, hogy maga is részt vett egy hosszú távú víz alatti tartózkodással járó kísérletben Floridában.

Ez most a helyszín miatt lehet számára is különleges kaland. Egy korábbi alkalommal Cousteau kapitány két legifjabb gyermeke, Pierre-Yves és Diane tett egy túrát a Vörös-tengeren a nagy előd nyomdokaiba lépve, most pedig Fabien van soron. Azt hiszem, ez a név tényleg kötelez, de elsősorban jó értelemben véve. A víz alatti felfedezés történelmében olyan kitüntetett helye van a kapitánynak, ami leszármazottai számára rangot és felelősséget is jelent.

És hogy milyen értéke van annak, hogy az ember búvárnaplójában merülőtársként egy Cousteau neve szerepel? Aki igazi szerelmese a merülésnek, az bizonyára nagy becsben tart egy ilyen aláírást. Persze ez csak egy szignó; mindaz ami a Vörös-tengernek ezen a jóval ritkábban merült, ám nagyon látványos részén vár az emberre, ugyanolyan súllyal esik latba. A magányosan álló zátonyok körül rengeteg élőlény nyüzsög, nincs semmi szokatlan pár cápa felbukkanásában, ott vannak a korallok lepte roncsok, no meg maguk a Cousteau-csapat víz alatt maradt építményei. Ezeknél búvárkodva tényleg azt érezhetjük, szemünk előtt elevenedik meg a búvártörténelem...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nem is tudom, a száját extrém módon kitárni képes hal ijesztő-e vagy mókás. A Neoclinus blanchardi (angolul sarcastic fringehead néven ismerik) a sügéralakúak rendjébe tartozó állat, és az Egyesült Államok illetve Mexikó nyugati partszakaszán figyelhető meg, Kaliforniától Baja Californiáig.

A maximum 30 centisre megnövő hal különlegessége az, hogy óriásira nyitja a száját, ha felidegesítik. Egyébként is némileg groteszk látvány a nagy szemével, ráadásul a tenger fenekén él sekély vízben, ahol kagylóhéjakba, üres üvegekbe költözik, és otthonát igen harcosan védelmezi. Mellesleg ragadozó, kisebb gerinctelenekre és halakra vadászik.

Kétségtelenül mókás az is, amikor két ilyen hal csetepatéba keveredik, és egymást is a tátott szájakkal akarják elijeszteni...

Azoknak az állatoknak persze aligha tűnik vicces élőlénynek ez a jószág, akiket elkap egy ilyen ragadozó. De hát a tenger fenekén már csak ilyen az élet, bármikor lehet vadászból áldozat...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Érdekességnek számít a búvárfilmek között egy 1988-as holland thriller, az Amsterdamned. Egy, a város csatornáinak mélyén lopakodó sorozatgyilkos nyomába ered a rendőrség nyomozója, ám dolga nem könnyű, mert a véres támadásokat végrehajtó búvár mindig kicsúszik a rendőrök kezei közül. A búvárok között informálódó rendőr egy csinos, fiatal nővel is megismerkedik, ám a későbbiekben kiderül, a gyilkos is jól ismeri őt...

Az Amsterdamned cím meglehetősen érdekes szójáték, magyarra nem is lehet lefordítani, nálunk Átkozott Amszterdam címmel adták egy-két alkalommal. Mivel ez egyáltalán nem utal a tartalomra, vélhetően a búvárok körében szinte teljesen ismeretlen ez a krimi, pedig egyszer feltétlenül érdemes megnézni. 

Persze már csak azért sem valószínű, hogy sokan látták volna a filmet, mert a nyolcvanas évek holland thrillereinek elég kevés rajongója lehet nálunk... A többségnek nyilván semmit nem mond a forgatókönyvíró-rendező Dick Maas, vagy a főszereplők, Huub Stapel, Monique van de Ven és Serge-Henri Valcke neve.

Az események jórészt az egész várost behálózó csatornarendszerben vagy annak mélyén játszódnak, gyakorlatilag Amszterdam egésze díszletté válik, ami mindenképpen egyedivé teszi a jórészt trópusi tengerekben játszódó búváros filmekkel szemben ezt a darabot.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Az agar-agar, a tengeri algából készült zselésítő anyag a jó példája annak, hogy minden mindennel összefügg: a növényi alapú, természetes anyag népszerű termék a bioboltokban és a menő éttermekben. Ám az kevesebb embernek jut eszébe, tulajdonképpen miből is lesz ez, és mivel jár, ha egyre növekszik iránta a kereslet.

Marokkóban az agar-agar alapanyagául szolgáló vörös algát úgy nevezik, hogy "vörös arany", mert a helyi búvárok számára jó megélhetést biztosított- mostanáig. Ám egyre több a búvár és egyre kevesebb az alga, panaszkodnak a hosszabb ideje ezt a munkát űzők.

A sekély partmenti vizekben a nyári hónapokban gyűjtik az algát a víz alatt. Az agar-agart nem csak a gasztronómiában ismerik, a kozmetikai- és a gyógyszeripar is használja. Népszerűségét annak köszönheti, hogy nem állati eredetű termék, így a korábban csak Ázsiában használt anyag ma már nyugaton is keresett. Mivel más hőfokon zselésedik, a szakácsoknak is változik a mozgástere, és a vegetáriánusok is nagyon kedvelik. Egészen 2006-ig Marokkó volt a piacvezető az előállításában, amikor Kína és Chile is leelőzte, de mindmáig meghatározó a szerepük a világpiacon.

Ám olyan mennyiségben gyűjtötték be az algát, hogy a kormánynak korlátoznia kellett a búvárok tevékenységét: hatósági árat vezettek be és kvótákat szabtak meg. Egy több évtizede algát gyűjtő búvár elmondása szerint régen volt olyan nap, amikor 500 kilót tudtak a tengerfenéken learatni, de mostanában egyre kevesebb a növény, tehát a tevékenység szabályozása egyelőre nem érte el maradéktalanul a kívánt hatást.

A helyi, nem túl jómódú emberek százával, vagy akár ezrével szállnak tengerre, hogy a megélhetést jelentő algát felhozzák a felszínre. Ám a munka nem veszélytelen, mert a 20-25 méteres mélységben dolgozó búvárok jelentős részének meglehetősen ócska a felszerelése, és valószínűleg képzettségük is hiányos. A rutinos búvár arról mesélt, hogy már nem egy fiatalt látott odaveszni a mélyben, akik azt hitték, a vörösalga-mező számukra az El Dorado.

A búvárok 6-8 órát töltenek a tengeren a kis csónakjaikkal, aztán visszatérnek a fogással, aminek kilójáért 2010 óta 3,25 dirham (azaz 39 eurocent) felvásárlási árat adnak, ennyit ír elő a törvény. Azért pont akkor jött a szigorítás, mert 2009-ben egyetlen szezon alatt 14,000 tonnát arattak a búvárok a tenger fenekén, és ha ez így folytatódott volna, akár teljesen el tűnhetett volna a partszakasz nagy részéről a vörös alga. Onnantól nem csak személyes kvóták léptek életbe, hanem az év bizonyos hónapjaiban tilos a begyűjtés. A helyzet érezhetően javult is- ám még nem eléggé.

És azzal, hogy az évi 6,040 tonnában meghatározott összmennyiségen több búvár osztozik, az egyes embereknek kevesebb bevétel jut. Mivel az egész világon gondot jelent a túlzott mértékű begyűjtés, a kereslet pedig megugrott, az exportált vörös alga ára két és félszeresére ugrott. Marokkóból viszont csak az alga ötödét szállítják ki, a nagyobb részét otthon dolgozzák fel, és az agar-agart adják el. Nincs olyan mennyiség, ami el ne fogyna, szinte az összes külföldre kerül.

Ám azt a környezettudatos nyugati vásárlók nem tudják, milyen sokan fizetik a legnagyobb árat az algáért: a halászati minisztérium szerint 250 ember vesztette életét a merüléshez használt felszerelés hibái miatt. Tanfolyamokat szerveznek a búvárok számára, engedélyhez kötik a tevékenységet, hogy biztonságosabbá tegyék a merülést.

Egész családok jóléte függ attól, hogy a családfenntartó búvár dolgozik-e. A sok időt víz alatt történő férfiakra mindig leselkedik annak a veszélye is, hogy olyan sérülést szenvednek, ami után többé nem merülhetnek. Noha életben maradnak, az algagyűjtés nélkül a család pénz nélkül marad. Nem kevés olyan asszonyt és gyereket látni Marokkóban a tengerparton, akik a kisodródott algát szedegetik össze, annak reményében, hogy ezzel némi pénzhez jussanak. Természetesen az ott maradt sörösüvegeket sem hagyják ott, mert minden fillér számít. Így aztán nem csak a búvár számára fontos az, hogy jó felszereléssel, a biztonságos merülés szabályait betartva dolgozzon. Ám a kényszerhelyzetben levő, szegény emberek gyakran vállalnak túlzott kockázatot, mert addig kell pénzt keresni, amíg lehet.

Innen jön tehát az agar-agar, aminek felhasználói mit sem tudnak a háttérről. Persze az élelmiszeripar ezer más területére jellemző, hogy fogalmunk sincs, milyen módon előállított termék kerül az asztalunkra. Ám ha aggódunk a tonhalakért, a csirkék tartási körülményeiért, gondolhatunk azokra az emberekre is, akik testi épségüket kockáztatják azért, amit mi egyszerűen csak leveszünk a polcról.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Hányszor kiderült már, nem kell extrém merülést végrehajtani egy nagy felfedezéshez! Ezúttal a Fekete-tenger bulgáriai partszakasza volt egy szerencsés merülés helyszíne.

Egy búvár épp nézelődött a tenger fenekén Szozopol közelében csekély mélységben, amikor egy csillogó kis érmére figyelt fel. Talán először azt hitte, hogy egy eurocentest talált- az ember az ilyesmit zsebre szokta tenni, aztán ha el nem felejti, a merülés végén megnézi, mire is bukkant. Persze az is lehet, hogy már a mélyben feltűnt a búvárnak, hogy az érme kicsit szabálytalan alakú, fura a verete, és kicsit másabb az anyaga is a szokásosnál, tehát szó nincs hétköznapi darabról.

A becsületes megtaláló a réginek tűnő érmét a megfelelő helyre vitte: a nemzeti múzeum szakemberei vizsgálhatták meg azt. És a régészek legnagyobb örömére, igazi szenzációt jelentő lelet került a kezükbe. Az időszámítás előtti hetedik századból származik, korát 2650 évre becsülik, és az ókori Lüdia államban verték. Ebben az országban készültek először egységes méretű fém pénzérmék, így hát nem meglepő, hogy Bulgáriában soha nem találtak még ennél régebbi pénzt. Az érme súlya egyébként alig 0,63 gramm, arany és ezüst ötvözetéből készült.

Lüdia a mai Anatólia területén található, tehát hajósai és kereskedői eljuthattak a mai Bulgária partszakaszára is. Szozopol városa maga is egészen hosszú múlttal büszkélkedhet, hiszen az időszámításunk előtti hetedik évszázadban alapították- abban a korszakban, amiből az érme is származik.

A kis pénzdarab a bizonyíték arra, bármerre is jár az ember, érdemes nyitott szemmel búvárkodni, merülni, sose lehet tudni, mi bukkan fel a szemünk előtt.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Vannak maroknyian, akik nem félnek a nagy fehér cápák közé merülni mindenféle védőketrec nélkül. Akadnak jópáran, akik a rácsok védelmében már megtapasztalták, milyen szemtől szemben lenni ennek a ragadozónak a hatalmas fogaival. Végül mindig akad egy-két leleményes fejlesztő, aki szeretné ötvözni a nagyobb mozgásszabadságot a ketrec nyújtotta védelemmel.

Nos, van, akinek sikerült is ez a projekt. A Discovery Channel egyik műsorában bukkant fel egy olyan, gyakorlatilag a búvár testére rögzíthető védőfelszerelés, amivel képes volt mozogni, miközben túlélhette azt, ha a cápa állkapcsai közé került. A film végén látható, élesben ment a tesztelés...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Megunhatatlan téma: miért nem szabad semmit sem tapizni, megfogni a víz alatt.

Pár napja egy fórumra került fel egy megosztó kép, egy búvár épp csikóhalat tart a kezében rajta. Sokan meglehetősen indulatos szavakkal illették a búvárt, eleinte senki nem törődött azzal, milyen körülmények között született a fotó. Pedig ennek is lehet jelentősége abból a szempontból, hogy kit hibáztassunk- de erre még visszatérek.

Először kerüljön szóba az, miért nem szerencsés semmilyen élőlényhez hozzáérni merülés közben. Például önvédelemből: a tenger állatai a saját módjukon védekeznek minden veszéllyel szemben. Ez lehet annyi, hogy villámgyorsan tovaúszik, de akadnak olyan fajok, amik visszatámadnak. Nem, ez a bejegyzés nem a cápákról szól, hanem az élőhelyüket agresszívan védő bohóchalakról, íjhalakról, vagy a mérgező lényekről. Utóbbiak közé tartoznak a kőhalak, skorpióhalak, tűzhalak, tűzférgek például. Azt sem kell magyarázni, milyen fájdalmas lehet a medúza csípése, sőt, a kockamedúzáé egyenesen halálos. A kicsinek ám látványosnak tűnő kékpettyes polip is meg tud ölni egy embert, ha az meg akarja fogni. Aztán ott van például a szép tűzkorall, aminek érintése igencsak fájdalmas élmény, de egy meglovagolt cápa is vissza tud kapni.

Nem kell megijedni azért, ezen állatok nem akarnak emberre vadászni- ha mi nem zaklatjuk őket, ők is békén hagynak minket. Szóval elsősorban és mindenekelőtt saját érdekünk, hogy ne érjünk semmihez.

Azért arról se feledkezzünk el természetesen, hogy komoly károkat okozhatunk. Például egy hosszú évek óta növekedő korallágat letörni óvatlanságból bizony nagyon csúnya dolog. De ugyanúgy kár egy kis csigáért, rákért, no meg persze egy csikóhalért is. Bizonyára csábító egy ilyen kis cuki állat megérintése, de ne tegyük: stresszeljük az élőlényeket, egy rossz mozdulattal akár meg is ölhetjük, sőt, meg is fertőzhetjük valami számára halálos baktériummal. A felszínre levegőért igyekvő teknősön "lovagolni" is veszélyezteti annak életét. Hagyjuk békén, egyszerűen csak nézzük meg jól, és persze tanuljunk meg normálisan lebegni, hogy közelről nézelődés közben ne tegyünk kárt semmiben.

És akkor most térjünk vissza a csikóhalas fotóra! Mint kiderült, egy olyan búvár kezében volt, aki még kezdőnek sem volt nevezhető, egy bevezető, intrómerülésen vett részt minden előzetes tapasztalat nélkül. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy ilyen helyzetben a gyakorlatlan búvár semmiképpen nem szúr ki egy mélyben rejtőző csikóhalat, nem hogy megfogná. Valaki, nyilván a rutinos vezető vette azt észre majd adta a kezébe egy jópofa fotó kedvéért. A képen látható, életében először víz alá merülő embernek ilyenkor fogalma nincs arról, mit is kellene tennie- ha ezt mutatják neki, megfogja szegény kis jószágot. A légzőautomatával a szájában nehezen tudná elmagyarázni, hogy neki ez nem tetszik, mert ellenkezik környezetvédő felfogásával.

És igazság szerint nem is kéne magyaráznia semmit, mert a sokkal rutinosabb búvár követi el az "ősbűnt", amikor megfogja a csikóhalat. Neki mindarról tudnia kell, amiről fentebb írtam, sőt, neki magának kéne ezt megtanítania a kezdőknek. Jó példát kell mutatnia, nem pedig belevinni a bajba az újoncot.

Tudjuk jól, bármiben is vagyunk kezdők, olyan viselkedésmintához alkalmazkodunk, amit a leggyakrabban látunk. Az agresszív, szabályszegő sofőrök mellett felnövő emberek miért vennék komolyan, hogy lassan és roppant körültekintően kellene vezetniük? És ez a búvárkodásra is igaz: amit látsz kezdőként, azt tekinted követendő példának igen gyakran.

Aztán meg jön a nagy meglepetés, amikor egy más felfogású búvárcsapatba kerülve megmossák a fejed azért, hogy mindent megfogdosol, megtapizol. Pedig ők csak azt teszik, amit az oktatónak kellett volna: megtanítják, mit szabad a víz alatt és mit nem. Ilyen helyzetben nem szabad megsértődni, hanem hallgatni kell az értelmes érvekre, és át kell értékelni magadban azt, amit az első oktatódról gondoltál. Tanulj, olvass, gyakorolj, és hamarosan te magad is megérted, mi a helyes és mi nem. És egyszer talán majd te magad figyelmeztethetsz mást arra, ha hibázik. Akár azt is elmesélheted, te hogy juttottál el idáig- lehet, hogy az egész egy sok vitát kiváltó képpel kezdődött, aminek először nagyon örültél, utána viszont legszívesebben letagadnád...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Tegnap még a levideózott bálna volt a nagy szám, ma pedig egy eddig még nem ismert, nagyon izgalmas roncsfelfedezés a téma. A tenger mindig tud meglepetésekkel szolgálni, még ha olyan sokak által felkeresett is, mint az Adria!

A horvát lapok beszámolói szerint Vis sziget mellett, 50 méteres mélységben van a roncs lelőhelye, vélhetően eddig azért nem találta meg senki, mert az átlagos hobbibúvárok ilyen mélyre már nem nagyon ereszkednek. A helyszínen már vizsgálódnak a horvát víz alatti régészek, akik érthetően roppant lelkesek: eddig több különféle használati tárgyat találtak már a tenger fenekén, ráadásként pedig legalább tíz hajóágyú is hever odalenn. A régészeket az ismert fotós, Danijel Frka kísérte el hogy megörökítsen néhány izgalmas leletet.

A hajó korát a munka elején még csak becsülni lehet, úgy vélik, a 18. század végén vagy a 19. század elején süllyedhetett el. Sokat segíthet majd a kormeghatározásban az, hogy az egyik kiváló állapotban levő díszes bronz hajóágyút már ki is emelték a felszínre. Megmondom őszintén, én magam is nagyon kíváncsi vagyok, mit derítenek majd ki a hajóról- és persze várom a további híreket a más helyszíneken előkerülő, ma még nem ismert roncsokról. Biztos, hogy bőven akad még belőlük az Adria mélyén...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Írtam már az amerikai óriásmedencéről, ahol az asztronauták az űrállomás modelljénél gyakorolhatják a súlytalanság állapotában végzett munkát.

Nos, most belefutottam egy videóba, ami a hasonló orosz létesítményben készült. A Jurij Gagarin kiképzőközpontban található 23 méter átmérőjű, 12 méter mély medencében 30 fokos víz van, és elhelyeztek benne egy űrállomás-modult. A búvárok az eredeti működő másolatának a munkavégzést szimulálják, amit nem csak a lebegés nehezít, hanem az űrruha is, többek között. Emellett a tervezők is látják azt, melyik műszaki megoldás nem elég ergonomikus, hol kell fejleszteni.

Azt hiszem, életre szóló élmény lehet egy ilyen búvárkaland azok számára, akiket az űr ugyanúgy vonz, mint a mélység...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Mindig rácsodálkozok, hogy már évtizedekkel ezelőtt megvalósítottak szinte minden menő vagy extrém ötletet a búvárok: ezen a réges-régi, fél évszázados felvételen egy víz alatt alkotó festőt mutatnak be.

Fogalmam nincs, Valerie White neve szerepel-e a művészet történetének aranykönyvében, de alapvetően úgy érzem, az ilyesféle víz alatti alkotás inkább csak kunszt. A feladat nem könnyű, hiszen ilyen közegben rajzolni, festeni, miközben a rendelkezésre álló levegő is korlátos, nem csak művészileg értelmezhető teljesítmény.

Mindenesetre a hölgy munkásságát legalább mi, búvárok igazán tudjuk értékelni. Úgy szokott az lenni, hogy mindenre felkapjuk a fejünket, ami a víz alatt történik, így aztán számunkra érdekes lehet az is, ha valaki légzőkészülékkel, búvármaszkkal felszerelkezve rajzolgat odalenn.

És mit gondolhat erről az, aki nem merül? Azt hiszem, a búvárkodás maga számít még mindig annyira extrémnek, hogy bármi furcsaság, amit közben művelnek, nagy mutatványnak számít. A felszínen nem szenzáció ha valaki biciklizik, kötöget vagy megiszik egy üveg sört, na de a víz alatt!... Tulajdonképpen nem is értem, miért nincs minden napra egy hír valami búváros őrültségről. Lehet, hogy már annyira bolondok vagyunk, hogy az olcsó népszerűség sem hoz lázba, a normális merülési élmény sokkal inkább vonzó a számunkra?...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!