Az agar-agar, a tengeri algából készült zselésítő anyag a jó példája annak, hogy minden mindennel összefügg: a növényi alapú, természetes anyag népszerű termék a bioboltokban és a menő éttermekben. Ám az kevesebb embernek jut eszébe, tulajdonképpen miből is lesz ez, és mivel jár, ha egyre növekszik iránta a kereslet.

Marokkóban az agar-agar alapanyagául szolgáló vörös algát úgy nevezik, hogy "vörös arany", mert a helyi búvárok számára jó megélhetést biztosított- mostanáig. Ám egyre több a búvár és egyre kevesebb az alga, panaszkodnak a hosszabb ideje ezt a munkát űzők.

A sekély partmenti vizekben a nyári hónapokban gyűjtik az algát a víz alatt. Az agar-agart nem csak a gasztronómiában ismerik, a kozmetikai- és a gyógyszeripar is használja. Népszerűségét annak köszönheti, hogy nem állati eredetű termék, így a korábban csak Ázsiában használt anyag ma már nyugaton is keresett. Mivel más hőfokon zselésedik, a szakácsoknak is változik a mozgástere, és a vegetáriánusok is nagyon kedvelik. Egészen 2006-ig Marokkó volt a piacvezető az előállításában, amikor Kína és Chile is leelőzte, de mindmáig meghatározó a szerepük a világpiacon.

Ám olyan mennyiségben gyűjtötték be az algát, hogy a kormánynak korlátoznia kellett a búvárok tevékenységét: hatósági árat vezettek be és kvótákat szabtak meg. Egy több évtizede algát gyűjtő búvár elmondása szerint régen volt olyan nap, amikor 500 kilót tudtak a tengerfenéken learatni, de mostanában egyre kevesebb a növény, tehát a tevékenység szabályozása egyelőre nem érte el maradéktalanul a kívánt hatást.

A helyi, nem túl jómódú emberek százával, vagy akár ezrével szállnak tengerre, hogy a megélhetést jelentő algát felhozzák a felszínre. Ám a munka nem veszélytelen, mert a 20-25 méteres mélységben dolgozó búvárok jelentős részének meglehetősen ócska a felszerelése, és valószínűleg képzettségük is hiányos. A rutinos búvár arról mesélt, hogy már nem egy fiatalt látott odaveszni a mélyben, akik azt hitték, a vörösalga-mező számukra az El Dorado.

A búvárok 6-8 órát töltenek a tengeren a kis csónakjaikkal, aztán visszatérnek a fogással, aminek kilójáért 2010 óta 3,25 dirham (azaz 39 eurocent) felvásárlási árat adnak, ennyit ír elő a törvény. Azért pont akkor jött a szigorítás, mert 2009-ben egyetlen szezon alatt 14,000 tonnát arattak a búvárok a tenger fenekén, és ha ez így folytatódott volna, akár teljesen el tűnhetett volna a partszakasz nagy részéről a vörös alga. Onnantól nem csak személyes kvóták léptek életbe, hanem az év bizonyos hónapjaiban tilos a begyűjtés. A helyzet érezhetően javult is- ám még nem eléggé.

És azzal, hogy az évi 6,040 tonnában meghatározott összmennyiségen több búvár osztozik, az egyes embereknek kevesebb bevétel jut. Mivel az egész világon gondot jelent a túlzott mértékű begyűjtés, a kereslet pedig megugrott, az exportált vörös alga ára két és félszeresére ugrott. Marokkóból viszont csak az alga ötödét szállítják ki, a nagyobb részét otthon dolgozzák fel, és az agar-agart adják el. Nincs olyan mennyiség, ami el ne fogyna, szinte az összes külföldre kerül.

Ám azt a környezettudatos nyugati vásárlók nem tudják, milyen sokan fizetik a legnagyobb árat az algáért: a halászati minisztérium szerint 250 ember vesztette életét a merüléshez használt felszerelés hibái miatt. Tanfolyamokat szerveznek a búvárok számára, engedélyhez kötik a tevékenységet, hogy biztonságosabbá tegyék a merülést.

Egész családok jóléte függ attól, hogy a családfenntartó búvár dolgozik-e. A sok időt víz alatt történő férfiakra mindig leselkedik annak a veszélye is, hogy olyan sérülést szenvednek, ami után többé nem merülhetnek. Noha életben maradnak, az algagyűjtés nélkül a család pénz nélkül marad. Nem kevés olyan asszonyt és gyereket látni Marokkóban a tengerparton, akik a kisodródott algát szedegetik össze, annak reményében, hogy ezzel némi pénzhez jussanak. Természetesen az ott maradt sörösüvegeket sem hagyják ott, mert minden fillér számít. Így aztán nem csak a búvár számára fontos az, hogy jó felszereléssel, a biztonságos merülés szabályait betartva dolgozzon. Ám a kényszerhelyzetben levő, szegény emberek gyakran vállalnak túlzott kockázatot, mert addig kell pénzt keresni, amíg lehet.

Innen jön tehát az agar-agar, aminek felhasználói mit sem tudnak a háttérről. Persze az élelmiszeripar ezer más területére jellemző, hogy fogalmunk sincs, milyen módon előállított termék kerül az asztalunkra. Ám ha aggódunk a tonhalakért, a csirkék tartási körülményeiért, gondolhatunk azokra az emberekre is, akik testi épségüket kockáztatják azért, amit mi egyszerűen csak leveszünk a polcról.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!