Big Blue Búvár Blog

Egy cápa által megsebesített búvár beperelte a túra szervezőjét, bár értelemszerűen nem ugyanaz a két fél véleménye az esetről.

Elke Specker több feltűnést keltő víz alatti filmet is készített már. San Diegóban fizetett be egy olyan túrára, ami azzal kecsegtetett, hogy testközelből örökíthet meg makócápákat a nyílt tengeren.

A makócápák roppant gyors állatok, és több alkalommal sebesítettek meg embert a múltban- nem számítanak a legveszélyesebb cápák közé, de az áramvonalas, akár három méteresre is megnövő állatok közelében azért nem árt az óvatosság.

Michael Kazma már hosszú ideje merül, régóta szervez búvártúrákat, és cége egyik különleges szolgáltatása pont az, hogy a makócápákkal találkozhatnak a vendégei. Kazma kézből eteti a ragadozókat, és mondani sem kell, a vízbe merészkedő embereknek be kell tartani az alapvető biztonsági szabályokat, ha nem akarnak megsérülni, ugyanis a búvárok nem ketrec védelmében merülnek.

Specker szerint a bajt az okozta, hogy Kazma ittas volt azon a nyári napon, amikor részt vett a túrán. Felelőtlen volt, nem figyelt oda a vendégekre, és a csalival rossz irányba terelte az egyik cápát, így az komoly sérüléseket okozott a filmesnek: állítása szerint a makócápa megharapta.

Kazma azért elég komoly névnek számít a cápás merültetés területén, hosszú évek óta sikerrel futnak ezek a túrái. Így aztán érthető módon visszautasítja a vádakat. Véleménye szerint videofelvételek bizonyítják, hogy nem volt részeg azon a napon, és állítja, Elke Specker az eligazítás ellenére ment olyan helyre, ahova nem lett szoba, így pont a cápa útjába került. Hiába próbálta megvédeni a vendéget a cápától, az kétségtelenül sérüléseket okozott, bár harapásról szó sem volt.

Talán majd a bíróság kideríti az igazságot. Nyilván születtek bőségesen felvételek, amelyek választ adhatnak a nyitott kérdésekre. Ám tény, aki cápákkal merül, az valamennyi kockázatot mindenképpen vállal, akkor pedig főleg, ha olyan túrára fizet be, amikor csalival vonzzák közelebb a ragadozókat. Lehet reklamálni és perelni, de aki beugrik a cápák közé, annak tisztában kell vele lennie, hogy nem egy csapat aranyos törpenyúllal fog játszadozni.

Ilyen, amikor nagyon érdeklődővé válik egy cápa Egyiptomban.

A tavasz és az ősz általában cápás időszak a Vörös-tengeren. Persze a part közelébe ilyenkor se nagyon mennek, ahol sok a strandoló és nagy a hajóforgalom, de a nyílt tengeri zátonyoknál gyakran előfordulnak. 

A kisebb termetű szirti cápák mellett felbukkanhatnak pörölycápák is például az Elphinstone vagy a Daedalus zátonyoknál, de láttak mostanában rókacápát, tigriscápát is. Ezekre a fajokra általában jellemző, hogy ritkán merészkednek igazán közel a búvárokhoz, viszont akad még egy Egyiptomban gyakran felbukkanó cápafaj, ami sokkal kíváncsibb.

Az óceáni fehérúszójú (Carcharhinus longimanus) kifejezetten tolakodó is tud lenni. Ilyen élményben nekem is volt részem pár éve, de több barátom is megtapasztalta már, milyen amikor felszökik az adrenalin, ahogy ráfordul egy ilyen villámgyors, kecses ragadozó. 

Most éppen egy olyan felvétel akadt utamba, ami ugyan rövidke, de érdekessége, hogy ugyanazt a pillanatot több szemszögből örökítették meg a búvárok- még szerencse, hogy manapság boldog-boldogtalan apró kamerákkal megy a víz alá. Látható a cápa szuperközeliben, és megfigyelhető a távolabbról készült felvételeken, ez bizony nem filmtrükk, valóban megérintette a kamerát. 

Hogy veszélyes-e ez a helyzet? Nos, a cápákat jellemzően kedvelő búvárok szerint az állatok csak érdeklődnek, és kétségtelen, nagyon ritka, hogy incidensről hallunk- de azért nem is példátlan ez. A magára maradó, felszínen csapkodó búvár tehet olyan mozdulatot, ami ingerli a cápát, szóval aki ideges, az inkább jobb, ha kihagyja az ilyesfajta merülést. Észnél kell lenni a cápák közt, oda kell figyelni a mozgásukra, és persze határozottnak kell lenni.

Pont a napokban került fel egy másik felvétel is, ami szintén a Vörös-tengeren készült, szintén ilyen cápa főszereplésével, akit több rúgással tart távol egy olyan búvár, aki már annyira nem lelkes az érdeklődés miatt. Szóval aki hezitál, szeretne-e ilyen kalandot, képet kaphat róla, mire számíthat.

Egy szakértő szerint a tetovált, lakkozott körmű és sárga fürdőruhás emberek vannak a legnagyobb veszélyben a tengerben.

George Burgess a cápatámadások egyik legismertebb kutatója, a University of Florida szakembere. Gyakran kérdezik a balesetek után a véleményét, és mivel mostanában ismét többen megsérültek Florida északi részén, elmondta, mire érdemes odafigyelni.

Az nem véletlen, hogy az év bizonyos időszakaiban gyakoribban a cápatámadások. A ragadozók pontosan tudják, mikor várható a kedvenc zsákmányuknak számító halak rajzása, tehát ekkortájt sokkal nagyobb számban bukkannak fel például a bikacápák a környéken.

Burgess szerint a zavaros vízben ólálkodó cápák színeket nem látnak, a kontrasztos dolgokra figyelnek fel. Ezért kapnak oda a tetovált testfelületekre, és hasonló módon becsaphatja őket például egy úszó ember lába, amikor megcsillan a körömlakk. Sőt, az is elegendő kontrasztkülönbség lehet, hogy az emberek tenyere és talpa mindig világosabb a többi bőrfelületnél. Elmondása szerint ez a kontrasztosság az oka annak is, hogy több embert ér támadás rikító sárga fürdőruhában, amik minden bőrtől elütnek. Ő például csakis fekete neoprénruhában megy búvárkodni.

Azt tanácsolja a tengerpartra tartóknak, hogy olyan helyen ahol cápák előfordulhatnak, napnyugtától napkeltéig ne menjenek vízbe. Kerüljék azokat a helyeket is, ahol halászok dolgoznak, mert a vergődő halak mindig odavonzzák a cápákat. Burgess szerint az ékszereket is érdemes inkább a hotelszobában vagy otthon hagyni, mert azok megcsillanása is felkeltheti a cápák érdeklődését.

Persze aki peches, azt minden szabály betartása esetén érheti baleset. Egy fiatal coloradói lány, aki egész életében tartott a tengertől, a floridai nyaralása során összegyűjtötte minden bátorságát, és a vízbe csobbant- tíz perc sem telt bele, és egy cápa megharapta. Az orvosok szerint teljesen rendbe fog jönni, de érthetően megviselte az eset. Ám arról nem tett le, hogy újból vízbe merészkedjen- mint elmondta, annak mi az esélye, hogy kétszer is cápa harapja meg a tengerben?

Furcsa ötlettel álltak elő Ausztráliában: be akarják idomítani a cápákat úgy, hogy azok tűrjék a búvárok babusgatását.

A cápákkal történő merülés jó pénzt hozó üzletág az egész világon. Olyan is van több helyen, hogy az állatokat etetik, és az egészet levezénylő profi búvár az cápát simogatja, megnyugtatja, és közelről meg is lehet azt nézni. 

Az ötletgazda, Tony Isaacson rutinos búvár és a cápák szakértője. Persze a fő indok nem a pénz szerinte (naná, nyilván a dollárkötegek alig nyomnak a latban), hanem az, hogy mostanában rossz a cápák sajtója Ausztráliában, ám az ő programjának köszönhetően mindenki láthatná, milyen békés állatok is ezek, akiktől nem kell rettegni.

Az már csak járulékos haszon, hogy a Sunshine Coast búvárcégei jól járnának ezzel a fajta merültetéssel, ami szép pénzt hoz például a Bahamákon is. Isaacson szerint meg lehetne találni a módját, hogy etetés nélkül, más módon csalogassák a búvárok közelébe a cápákat- én azért azt hiszem, még mindig csak hússal és vérrel lehet biztosra menni. Aztán a vendégek nézhetnék a műsort, amikor a cápát ölelgeti a profi, és interaktív módon akár ők maguk is megfoghatnák a lenyugtatott cápa uszonyát.

Az elképzelésnek máris vannak kritizálói. A környéken gyakran merülő búvárok szerint érdekes elképzelés a cápák idomítása a turisták kedvéért, de azért mégiscsak ragadozókról van szó. Nem biztos, hogy a part közelébe kellene őket rendszeresen csalogatni, így teremtve látványosságot.

Elismerik, hogy Isaacson ért a cápákhoz, harcol is a védelmükért, de úgy vélik, míg egy kisebb szirtcápával tényleg veszélytelen a mutatvány, akadnak tigris- vagy bikacápák is, amikkel nem árt óvatosnak lenni. A cápák nem emberevők, de nem is kellene úgy kezelni őket, mint egy ölebet. Ez ugyanis elég hamis biztonságérzettel vértezné fel a búvárokat. Néha bizony még évek óta cápákkal merülő profik is kerülnek bajba, ha egy ilyen kézben tartott állat egy rossz pillanatában ideges lesz és odakap.

Úgy vélik tehát, inkább újabb érdekes mesterséges zátonyokkal kellene felpörgetni az üzletágat. A HMAS Brisbane elsüllyesztése például nagyon jót tett a búvárcégeknek, mert sokan szívesen merülnek a roncsnál, amit gyorsan benépesített az élővilág. A szerencsések így is láthatnak cápát, maximum azok nem fognak koldulni a csemegéért, hanem nagyjából úgy viselkednek, ahogy egy emberhez nem szoktatott állattól ez normális. Éppenséggel ez pont elegendő a búvárok túlnyomó többségének...

Ausztrália keleti részén különleges cápafajokkal merülhetnek a búvárok.

Noha időnként cápatámadásokról kapunk hírt Ausztráliából, jellemzően egy-két faj lehet veszélyes az emberre. A búvárokat azok se nagyon támadják, de van számos olyan, ami abszolút nem harapós. 

A Port Jackson cápa már ránézésre sem úgy néz ki, mint mondjuk egy nagy fehér. Noha akár másfél méteresre is megnőhetnek, az aljzat közelében úszkálnak, jellemzően kisebb állatokra, rákokra vadásznak. Vándorolnak évszakról évszakra, így jutnak az ország keleti részére, Shelly Beach-re is, ahol ez a felvételek készültek.

Igazán látványos az, ahogy ezek a cápák párosodnak, a kisebb termetű hímek a nagyobb nősténybe kapaszkodnak közben, miközben a többi hímet is megpróbálják távol tartani. A nőstények spirális formájú tojásokat raknak, ám a kifejlett fajtársak nincsenek tekintettel arra, hogy utódaikról van szó, akár azokat is elfogyasztják...

Nem tudom megunni az óriáscápás videókat! Az angolul basking shark, latinul Cetorhinus maximus néven ismert állat a második legnagyobb testű hal a világon. (Hacsak nem rejtőzködik valahol a mélyben még valami ma ismeretlen cápafaj...)

Az ártalmatlan, planktonokkal táplálkozó óriáscápák hűvös vizekben élnek. A legnagyobb példányt 1851-ben fogták ki Kanadában, 12,27 méter hosszú volt, és nagyjából 19 tonnát nyomott. Szóval egyáltalán nem túlzás kisbuszhoz hasonlítani őket.

Ami engem különösen elgondolkodtat velük kapcsolatban, hogy nem kellene elutazni a világ végéig, ha a víz alatt nézném meg őket. Howard Hall remek kis filmje is viszonylag közel készült, Skóciában. Azért lássuk be, elég vonzó lehetőség olyan helyre elutazni, ahova a fapadosok is elvisznek, és ahol ilyen szelíd óriások úszkálnak a közelben...

Végre kiderült, ínyencfalatnak tartják-e az emberhúst a cápák.

Két belga tévés meglehetősen vakmerő vállalkozásba fogott bele. Saját maguk vállalták a kísérleti nyúl szerepét egy csapatnyi cápa közt a Bahamákon: vért adtak lemerülés előtt, és megnézték, a ragadozók mennyire jönnek lázba attól, ha az orruk előtt a vízbe engedik azt.

Nos, a válasz talán meglepő lehet, de a cápák nem különösebben váltak izgatottá. Ám amikor ellenpróbaként halak vérét engedték a tengerbe, gyorsan kiderült, hogy nagyon is reagálnak, ha valami számukra vonzó zsákmányban reménykednek. A búvárok pár perc után inkább el is hagyták a helyszínt, mert túlságosan agresszívnak látszottak az állatok.

Tanulság? A cápa sem bolond: arra az illatra reagál, ami a számára ismerős és vonzó. Azok a jelenetek, amikor a rémfilmekben egy csepp emberi vértől megőrülnek a ragadozók, kitalációk- ennyi. Mint ahogy általában azok a filmek nem a hitelességükről híresek. Természetesen a cápa is lehet veszélyes, és néha emberre támadnak, ám ez baleset, nem pedig annak a jele, hogy emberevők lennének...

Elképesztően merészek voltak ezek a srácok, akik palack nélkül merültek le cápák közé, és az egyiket sikerült annyira megnyugtatni, hogy a szájából ki tudták szedni a beleakadt horgot.

Arról már többször írtam, hogy a beszakadt hálók, horgok hosszú távú pusztítása elképesztő mértékű lehet. Az áldozatok jelentős részét soha nem látja senki, de elképzelhetjük a szenvedést, amit egy hálóba gabalyodott fulladozó állat él át, vagy azt, amikor egy szájba akadt horog miatt nem tud normálisan táplálkozni egy hal.

Előkerülnek olyan videók, amikor lelkes és bátor búvárok próbálnak segíteni, levágják a zsinórokat bálnákról, kivágják a hálóból a teknősöket, és talán a legnagyobb veszélyt vállalva kiakasztják a cápák szájából a horgokat. Nem egyszerű mutatvány, hiszen a cápák gyorsak, erősek, és a hegyes fogaik közelében kell matatni azoknak, akik segíteni akarnak.

És arra mit mondjunk, hogy valakik palack nélkül merülnek alá, simogatással megnyugtatják annyira a cápát, hogy az elviselje a "szájsebészeti kezelést", és ügyes mozdulattal meg is szabadítják a horogtól az állatot? Minden szempontból óriási teljesítmény ez- minden tekintetben megemelem előttük a kalapom!

Azt hiszem, kissé megijedne többségünk, ha a semmiből váratlanul felbukkanna egy ekkora ragadozó...

Blogom egyik olvasója küldött egy videót, amit azóta már más ismerőseim is megosztottak. Mit is mondhatnék? A jelenet magáért beszél: az ember könnyedén úszkál a mélyben, aztán karnyújtásnyira tőle felbukkan tőle egy nagy fehér cápa, aki "csak úgy érdeklődésképpen" megnézni a víz alatti látogatót. Nem csodálom, hogy meglepett hangott hallatt a búvár...

Az eset Dél-Afrikában történt, ahol köztudottan gyakran fordulnak elő ezek a csúcsragadozók. A rossz látótávolságú, kissé zavaros vízben tényleg csak közvetlen közelről láthatja meg az ember a ragadozót, míg az állat különleges érzékszerveivel már jóval korábban értesül a jelenlétéről. Ha egy cápa támadni akarna, a búvár talán soha nem tudná meg, honnan jött a harapás.

No de miért kíváncsi a cápa? A felvétel árulkodó: ott van a búvár kezében a szigonypuska. Tehát vagy ő, vagy valaki más vadászott, kilőtt egy vagy több halat odalenn. A vér szaga, a megsebzett halak vergődése pedig vonzza a ragadozókat. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy szétnéznek a helyszínen- aki lövöldöz odalenn, ezt is kockáztatja.

A Fülöp-szigeteken fogtak ki egy olyan cápát, amiről azt gyanítják, még nem ismert a tudomány számára. A macskacápák rokonságába tartozó állat igazi különlegessége az, hogy nagyon szép mintázata van, feltűnő jelenség.

A macskacápák egyébként 60-70 centisre nőnek meg, nem számítanak sem túl nagy, sem túl veszélyes cápáknak. A kispettyes macskacápa az a faj, aminek egyedeit a leggyakrabban látják a búvárok az Adriai-tenger mélyén, tehát valami hasonlóval a Horvátországba járók is találkozhatnak- ha szerencsések.

Ez viszont nem olyan, mint a többi, "unalmasabb" mintázatú cápa. Karcsú testét egyfajta rajzolat borítja, amitől egészen egyedi lesz a megjelenése. Mivel nem nagyon ismert a tudósok számára, így félő, hogy túl gyakran nem látjuk a víz alatt merülés közben, de hát léteznek még roppant ritkán látott cápafajok- és vannak még olyanok, akiket soha, senki nem látott.