Big Blue Búvár Blog

Ha a cápák gyilkológépek lennének, egy ilyen merülést nem lehetne túlélni.

Ausztráliában, Új-Dél-Wales-államban található a Broughton Island. Ez a Sydney-től északra eső sziget rengeteg cápának ad otthont: az itt szürke dajkacápaként ismert fajt (Carcharias taurus) máshol homoki tigriscápaként emlegetik, s igen gyakran lehet látni őket akváriumokban. A fogságot jól tűrik és vicsorgó mosolyuk miatt kellően ijesztőek is a látogatók számára.

Ám a valójában ártalmatlan ragadozókról van szó. Hiába tűnnek vérszomjas fenevadnak a hegyes fogaikkal, soha nem esett még ember a támadásuk áldozatául. Ha volt is incidens, az inkább etetés közben történt vagy például amikor szigonyos halászoktól ragadták el a zsákmányt.

A videón látható is, hogy a búvárok körül nagy csapatokban úszkál akár tucatnyi ilyen cápa, és senkinek nem történik semmi baja. Élménynek viszont biztos kiváló, és nem utolsó fotó-, videotémának se a sok, egymás hegyén-hátán élő ragadozó...

Rejtő-regénybe illő jelenet a víz alatt: cápából húztak ki ott felejtett kést.

A Karib-tenger egyik ismert szigete, Cayman Brac körül merült egy oktató csapatával, amikor furcsa dolgot vettek észre. A mélyben egy dajkacápa úszott, fejében egy késsel. Brett Johnson óvatosan megközelítette a cápát és kihúzta a fejéből a kést, az állat pedig tovaúszott, talán nagyobb sérülés nélkül.

A Kajmán-szigetek törvényei védik a cápákat 2015 óta, tehát bárki is szúrta meg az állatot, illegális dolgot tett. Errefelé tudják, milyen fontos szerepe van a cápáknak a tengeri élővilágban, ezért nem szabad elejteni őket. De a sok errefelé hajózó turista közül sok olyan lehet, aki nincs ezzel tisztában, így van, aki azt javasolja, minden kikötőben legyen tájékoztató táblák. Persze lehet, hogy búvár gondolta úgy, hogy késsel ejt el egy cápát- mindegy is, ki volt a tettes, a sokak által látott videó talán felhívja a figyelmet rá, cápára nem szabad vadászni.

Vannak szerencsés állatok, akiket még épp időben talál meg egy búvár.

Ez a videó régi emlékeket idéz. Annak idején többet jártunk Horvátországba, s nagyon szerettem volna macskacápát látni. Az Adria mélyén nem nagyon találkoznak cápával, ez a kicsi, emberre teljesen veszélytelen ragadozó fordul elő a leggyakrabban. De azért nem látni túl sűrűn így se, mert mélyen, üregekben rejtőzik.

Élő példányt soha nem is láttam. Ezzel szemben élettelenből többet is. A legelsőt Kaprije szigete mellett: szegény jószág egy beszakadt hálóba volt gabalyodva. Megnéztük, lehet-e rajta segíteni, de nem volt esély rá. Egy barátom, Tökölyi Csaba (aki azóta már nemzetközileg jegyzett és díjazott természetfotós) erős képet készített is róla. Azóta is gyakran eszembe jut ez a meglehetősen szomorú élmény- elvileg sok mást is láttunk azon a túrán, mégis ez ragadt meg.

Egy olasz búvárnak viszont még sikerült idejében érkezni, és ki tudta szabadítani a macskacápát, aki gyorsan el is iszkolt. A megoldás nyilván az lenne, ha az összes beszakadt "szellemhálót" kiszednék, de ez szinte sziszifuszi feladat. Mindenesetre Piero Mescalchin felvételén látható, a búvárok ezt a hálót a felszínre is vitték. Ez már nem okoz több problémát a mélyben.

S ha valaki azt hiszi, a cápákért nem kár, akkor nagyon téved: az élővilág szempontjából pont ugyanolyan fontosak, mint bármelyik más élőlény. És a beszakadt háló nem kíméli a sokak szívének kedvesebb delfineket, fókákat sem, amik teljesen értelmetlenül pusztulnak el. Szóval a cápát szabadító búvár nagyon is jól cselekedett, amikor kivágta az állatot és elengedte. Talán legközelebb ügyesebb vagy szerencsésebb lesz, mert nem mindig lesz a közelben egy segítő kéz...

Meghökkentő közelségbe kerülnek a búvárok a cápákkal a Bahamákon.

A Bahamák egyik híres helye a Tiger Beach, ami néhány éve már jól ismert az itt élő különféle cápafajok sokaságáról. Nagyon megváltozott a világ: régen ezt mindenki messze elkerülte volna, manapság viszont a legdivatosabb búvár úti célok közé tartozik.

Ezen a videó látható, hogy citromcápák, tigriscápák, hatalmas pörölyök úszkálnak karnyújtásnyira az emberektől, időnként még a kamerákat is megkóstolva. Természetesen csodák nincsenek, etetik ezeket a nagyvadakat, és ha valaki ennyire közel van a cápákhoz, akkor óvatosnak kell lennie.

Nem mondom, hogy pont rendben van ez így, a csalizással, a cápák megérintésével, de hogy látványos az a "cápaleves", ami egy-egy ilyen merülésen látható, ehhez kétség sem fér...

A kanadai búvárfilmes egyelőre nem tisztázott halála a hülyeségek terjedésének ágyazott meg.

Ha csak a fenti címet olvassa valaki, arra gondolhat, hogy a búvárt ragadozók tépték szét, pedig egy tragédiának ezer és egy oka lehet. Rob Stewart halála kapcsán sem kellene addig butaságokat beszélni, főleg nem hozzáértőknek, amíg a vizsgálatok nem zárulnak le.

A 37 éves Stewart rutinos búvárfilmes volt, egyik legismertebb alkotása a Sharkwater. Nem horrorban utazott, dokujai inkább pont azt mutatták be, a cápák különleges, a tenger élővilága szempontjából fontos lények, amelyek veszélyben vannak a mértéktelen halászat miatt. 

Mint búvár, ő is tisztában volt azzal, hogy a merülésnek lehetnek kockázatai. Azt is tudhatta, hogy a különleges merülésekhez, nagy mélységekhez másféle felszerelés, másféle tudás szükséges. Pont az új, izgalmas felvételek miatt tanult meg újralégzővel merülni, és azon a végzetes napon Islamorada közelében a Queen of Nassau roncsán minden korábbinál mélyebbre ereszkedett, de csak kevés gyakorlattal az új felszerelés használatában.

A nap harmadik merülése után társa a búvárhajón elájult, míg Rob Stewart még a vízben volt. Miközben a másik búvárnak próbáltak segíteni, Stewart eltűnt, és nem is akadtak nyomára. A felszínen hajókkal, helikoptekkel keresték, de nem jártak sikerrel.

Amikor egy ilyen hír megjelenik, meglepő, mennyi tengert talán csak képen látott ember érzi fontosnak közölni azt, hogy nyilván megérdemelte a sorsát, mert a cápák tépték szét- hülye aki közéjük megy. Tudom, esélyem sincs meggyőzni őket arról, hogy nem a cápák jelentenek csak veszélyt egy emberre, sőt. Hajtogatják a magukért, mert miért ne, látták a Sharknado minden részét, tehát értenek a témához.

Miközben még én, pár száz merüléssel a hátam mögött sem mondanám azt, hogy cápa- és technikai búvár szakértő lennék. Láttam már cápát is, tudok ezt-azt az újralégzőkről, de meghagyom a tények kiderítését azoknak, akik igazán járatosak a témában.

És nem cápás szakemberekről beszélek. Eltűnése után pár nappal ugyanis Rob Stewart holttestét megtalálták. Sajnos nem sikerült a felszínen maradnia valamiért, a mélybe süllyedt és az életét vesztette. Kis távolságra találták meg attól a helytől, ahol utoljára látták. 

Az, hogy megtalálták, nyilvánvalóan jelzi azt, a cápák nem ették meg. Szóval ezt az amúgy is roppant ingatag elméletet végre jegelni lehet, s nem kell azzal vádolni az amúgy is indokolatlanul rossz hírű ragadozókat, hogy emberre vadásznak. Ha van is veszélye a cápás merüléseknek, azzal Stewart tisztában volt, maga vállalta azt- s elég sok ilyen kalanddal a háta mögött kijelenthető, jól kezelte a helyzetet, mert nem esett baja.

Remélhetően kiderül, az utolsó merülésén Rob Stewart búvárszakmailag vállalt-e túl nagy kockázatott, követett-e el hibát, netán a felszereléssel történt-e valami. Az, hogy merülőtársa is rosszul lett, azt jelzi, valami nem stimmelt. Ez azért kideríthető, feltárható a remények szerint. Tudom, ez már nem lesz érdekes azoknak, akik a cápasztori szenzációját akarták kihasználni, de a búvárok közössége számára fontos, tanulságos lehet. 

S akárki akármit is gondol vagy mond, azért tiszteljük meg az embert, aki valamit szenvedélyesen szeretett és csinált. Hitt abban, hogy lehet újat mondani a cápákról, lehet formálni a róluk alkotott képen, lehet tenni a védelmükért, a tengerek élővilágának megőrzéséért. Nem a magamutogatás, a médiának szóló magáról a veszélyről szóló mutatványozás volt a célja.

A baleset nagyon szomorú, őt is családok, barátok, munkatársak és tisztelők gyászolják. Lehet, hogy maga is hibát követett el, de amit felvállalt, azt azért tette, hogy kicsit jobbá tegye a világot. S ha sikerült elérnie valamit, akkor halála nem volt értelmetlen.

Több, mint tízezer merülés után került veszélyes helyzetbe egy búvár Ausztráliában.

Camila de Wit egy furcsa hangot hallott a víz alatt, és amikor megfordult, azt látta, férje teste körül vörössé válik a víz- a saját vére színezte azt el. A mindezért felelős bikacápa pedig pillanatok alatt tovatűnt, és többé nem is látták a búvárok.

Az 55 esztendős Craig de Wit nagyon rutinos búvár, Pápua Új-Guinea vizein üzemeltet búvár szafarihajót. Látott már egy s mást a víz alatt, de ezúttal úgy érezte eljött a vég: elmondása szerint a megtermett, négy méteres cápa támadása végzetesnek tűnt. A ragadozó felsőtestének felére ráharapott, és súlyosan megsebesítette.

Szerencsére csak 15 méteres mélységben voltak, így vele merülő felesége az első ijedtség után a felszínre tudta segíteni. Közben persze folyamatosan azt nézték, a cápa nem tér-e vissza, ám az többé nem bukkant fel. 

A hajón amivel tengerre szálltak, barátaik is ott voltak: közösen szerették volna megnézni, hogy festenek a korallzátonyok a tavalyi fehéredés után, ami sokat elpusztított. Szerencsére az egyik búvártárs civilben orvos volt, aki gyorsan ellátta a sebeket. De az nyilvánvaló volt, minél előbb orvoshoz kell vinni a sérült búvárt, csak éppen ez nem volt olyan egyszerű.

Először három órás hajóút várt rájuk a Murray Islandig, mert túlságosan hullámos volt a tenger a légimentéshez. A szigetről helikpterrel vitték tovább, majd végül Cairns városában kezdődhetett meg a kezelés. Több műtétre került sor, de lesz még belőle több is: Craig de Wit karján, gyomrán, mellkasán is súlyos sérüléseket szenvedett el.

A búvár rettentően szerencsésnek érzi magát, amiért megúszta a balesetet. A cápára nem haragszik, hiszen ő merészkedett a ragadozó területére: az ráharapott, de mivel nem emberevő, ezért tovább is állt. A mázli az volt, hogy nem vérzett el. A bikacápa viszonylag veszélyes cápafajnak számít, többször okozott már súlyos balesetet a támadásuk. Pár helyen rendszeresen búvárkodnak bikacápákkal, ilyen helyzetben nem nagyon fordul elő harapás.

Craig teljes felépülése várhatóan egy évig tart majd, ám abban reménykedik, jóval korábban visszatérhet majd a tengerre. A merüléstől ugyanis egy ilyen cápatámadás nem tartja vissza- talán úgy van vele, tízezer merülésbe belefér egy ilyen baleset.

Egyiptom azért még mindig tartogat izgalmat a búvárok számára.

Sok évnyi egyiptomi túrázás után tudom, hogy a Vörös-tengeren lehet részünk nagy találkozásokban. Persze, elég sok merülésem volt ahhoz, hogy esélyt adjak ilyesmire, de ismerek nem egy embert, akinek egyetlen túrán is sikerült delfinnel, teknőssel, cápával találkozni. Mostanában talán még többet is lehet látni, amióta a kevesebb turista miatt regenerálódott az élővilág.

A legizgalmasabbak persze a cápás merülések. Főleg az óceáni fehérfoltú cápák felbukkanása dobja meg a pulzust, mert ezek a gyakran sekély vízben megjelenő ragadozók egészen közel úsznak a búvárokhoz, kíváncsian köröznek a víz alatti látogatók körül. Ez egy darabig érdekes, de egy idő után kissé stresszes lehet ez ember.

Ezt azért tudom, mert nekem is volt hasonló kalandban részem. Máig emlékszem rá, barátaimmal sűrűn emlegetjük az élményt. 

Egy ausztrál búvár kiváló kapcsolatba került egy ragadozóval.

Új-Dél-Wales Nobbys Beach nevű partszakaszán szokott merülgetni Rick Anderson. Már jól ismeri a helyet és annak lakóit- s azok között vannak olyan állatok, akik őt fogadják nagy örömmel. Egy hat láb hosszú nőstény Port Jackson cápa rendszeresen úszik oda hozzá egy kis simogatásért, Anderson már könnyen felismeri jellegzetességeiről.

Állítólag hét éve találkozott először a cápával, aki már eleinte is jól tűrte a búvár közelségét, aztán kifejezetten kereste a társaságát egy idő után. Anderson azt mondja, nem eteti az állatot, az egyszerűen csak jön és érdeklődik. Azok a búvárok, akik először látják, megdöbbennek a barátságos cápán, és a sok éve búvárkodó Anderson reméli, az ilyen találkozások sokakat győznek meg arról, hogy a cápák nem vérszomjas fenevadak.

Az egy másik kérdés búvárszemmel nézve, hogy a kezdőknek azt tanítják, a víz alatt semmihez ne érjenek hozzá. Én ehhez tartom magam mindmáig, nem fogdosok, nem simogatok víz alatti élőlényeket. És a rutinos búvárok példája ragadós lehet, ami nem jó. Szóval ilyenkor mindig érdemes elmondani: az, hogy valaki ilyesmit csinál, egyedi dolog, de azért senki ne csinálja utána. Ha közel jön egy állat, örüljünk neki, fotózzuk le, és hagyjuk békén. Így nem lesz baja se neki, se nekünk...

A kampány miatt felhajtást használják ki a cápák reflektorfényébe állítására.

Bizonyára mindenki emlékszik rá, hogy mostanában a poén meg a felhajtás kedvéért állatokkal "jósoltattak" meg eredményeket. Az egyik focivébé sztárja lett például Paul, a polip, aki meglepően jól találta el, melyik meccsen ki győz.

Nos, az amerikai elnökválasztás sem maradhatott ki a játékból. Egy floridai egyetem, a Nova Southeastern University versenyében két veszélyeztett makócápa vesz részt: a villámgyors és sokat vándorló ragadozókra jeladókat rögzítettek, és az a jelölt győz, akinek a cápája nagyobb távot jár be november 1-ig. Természetesen egy nőstényt és egy hímet szereltek fel jeladóval, előbbi "versenyez" Hillary Clinton színeiben, utóbbi pedig Donald Trumpot képviseli a tengerben.

Egyelőre Trump cápája vezet, mert már 438 mérföldnyi távot úszott le, míg Clintoné csak 324- és akkor az új email-botránynak még híre sem ment! Az ilyen jelekben hívők számára talán érdekes lehet, hogy a hím cápa keletre kalandozott, míg a másik inkább délre.

A Halmos College if Natural Sciences & Oceanography professzora, Mahmood Shivji szerint persze szó nincs arról, hogy a cápák konzervatív ragadozók lennének, ők csak azt csinálják, mint mindig: járják a tengert. És persze szó nincs arról, hogy a kutatók bele akarnnáak szólni az elnökválasztási versenybe. A cél az, hogy a makócápákra is irányuljon egy kis figyelem, mert mostanában ezeknak az állatoknak a helyzete sem túl rózsás. A kutatók szeretnék, ha több figyelmet kapna az a tudományos munka, amit végeznek. 

Összesen 52 makócápát szereltek fel jeladókkal. A cél az, hogy többet megtudjanak a jellemző vándorlási útvonalakról- ha ezt elérik, többet tehetnek a célzott védemükért is. A makócápa meglehetősen egyedi ragadozó, egyrészt amiatt, mert roppant gyorsak, akár 100 kilométeres sebességgel is tudnak úszni. Jellemzően hűvös vízben érzik jól magukat, és elsősorban nyílt tengeren élnek.

Az eddig nyomon követett cápák hatalmas távokat tettek meg. Egy 2013-ban megjelölt állat 405 napon át szolgáltatott adatokat: Maryland partjaitól az Atlanti-óceán közepéig úszott, majd visszafordult Dél-Amerikába, míg utána visszatért az Egyesült Államok északkeleti csücskébe. 11,498 mérföldet tett meg ezen idő alatt.

Ám hiába gyors és veszélyes ragadozók, halászhálóban ők is csak vergődnek. A makócápákat is gyakran ejtik el a cápauszonyra menő halászok, amiket aztán Kínában adnak el. A IUCN listáján a röviduszonyú makó már a veszélyeztetett fajok közé tartozik, ami jelzi, mekkora a baj. És sajnos nem csak ez a cápa van ilyen helyzetben, hiszen a világon évente százmillió cápát fognak ki és ölnek meg.

Remélhetően ez a játékos verseny azért kimarad az igazi politikai csatározásokból, mert azon a területen kíméletlenebb ragadozók vannak, mint a tengerben. A kutatók még jópofa jelmondatot is fabrikáltak a cápáiknak: a Clintont képviselőé az lett, hogy Swimming Stronger Together míg a Trumpért úszó cápáé a frappáns Mako America Great Again...

Újabb meghökkentő cápás videót osztottak meg.

Nemrég bejárta a világot a felvétel a csalira vetődő cápáról, aki sikeresen betuszkolta magát egy ketrecbe, ott pedig egy vélhetően magát egészen apróra összehúzó búvár figyelte őrjöngését, amint szabadulni próbál. Akkor is olvastam, hogy nem sokkal korábban nagyon hasonló eset történt, de most már látható az egész felvétel az esetről.

Ezúttal felülről nyomakodott be a ketrecbe egy túlságosan kíváncsi és meglehetősen megtermett nagy fehér cápa (becslésem szerint lehet vagy négy méteres). Nyilván ő is a csali miatt lett ennyire érdeklődő, és hát egy ilyen ragadozó nem nagyon félős, mert kevés dologtól kell tartania a tengerben. A búvárok kissé kiszolgáltatottabbak, gondolom icipicit megijedtek ott benn a ketrecben. Elvileg a rácsoknak kéne megvédenie őket, ezúttal viszont pont azok ejtették csapdába az embereket.

Úgy tudom, a helyzetet csak úgy lehetett megoldani, hogy a ketrecet cápástól felhúzták a felszínre, bár ez a felvételen már nem látszik jól. A búvároknak a vergődő állat mellett kellett kikecmeregni, majd a cápát is sikerült kiszabadítani. Baja ezúttal se lett senkinek az ijedtségen kívül. 

A nagy aggodalmakkal nem foglakozok, hogy környezetvédők szerint most mindenki a veszélyes cápákat fogja utálni, és majd hadjárat indul ellenük. Szerintem a sztorit elfelejtik majd, végülis nem folyt vér, és ilyenkor nincs akkora szenzációfaktora az esetnek. Egyszerűen csak a jelenség ijesztő, mert eddig a cápaketreces merültetés nem nagyon számított veszélyesnek.

Vagy esetleg csak arról volt szó, hogy nem volt minden egyes búvárnál kamera pár éve, és nem készültek felvételek a rendszeresen bekövetkező hasonló esetekről? Azért ha egy másfél tonnás ragadozó rendszeresen betolakodik a ketrecekbe, előbb-utóbb rossz vége lesz. Ha másért nem, akkor azért, mert egyszer egy idegesebb búvárral kerül össze, aki magát sodorja bajba. Szóval meglátjuk, hova fut ki ez a dolog, de gyanítom, nem ez volt az utolsó ilyen videó...