Big Blue Búvár Blog

A cím persze nem pontos, mert nem a középkori lovagok "páncélzatáról" van szó, mégis némileg őket idézi az egész testet fedő különleges kanadai öltözék, az Exosuit.

A nagy mélységben, akár 300 méteresen is védelmet nyújtó fém öltözet különlegessége az, hogy a benn helyet foglaló ember mozgását jól tudja követni a 18 mozgó résszel összekötött elemből álló ruha. Természetesen az Exosuit név nem csak magát a ruhát takarja, egy csúcstechnológiával felszerelt eszközről van szó: folyamatosan biztosított a kommunikáció a felszínnel, van beépített szonár és HD-kamera, a kezelő életfunkcióit folyamatosan nyomon követik, saját meghajtása van a szabad mozgáshoz a mélyben, víz alatti munkához kialakított eszközköket kapott, és egy merülés akár 50 órás is lehet.

Az Exosuit belsejében a felszíni nyomással egyezik meg a légzőgáz nyomása. Ez azt jelenti, hogy egy extrém mélységű merülés után nincs szükség olyan hosszú dekompresszióra, mint mondjuk a közelmúltban 300 méterre merülő kínai szaturációs búvárcsapatnak. És ha nagyon őszinték akarunk lenni, búvárruhának nevezni az Exosuitot azért is becsapós, mert itt sokkal inkább egy emberi testformához igazított mini tengeralattjáróról van szó. A hasonlóság egy búvárhoz elsősorban annyi, hogy ezzel is víz alatt tevékenykednek, de egészen más jellegű kihívást támaszt a kezelővel szemben.

Itt a kezelőnek nem a "búvártudása" a döntő, hanem egyfajta pilótaként kell képesnek lennie az eszköz irányítására, aztán a víz alatti pontos munkavégzésre. Az extrém mélységekben például olajvezetékeknél jöhet jól egy ilyen cucc, de fel lehet használni mentőexpedícióknál, vagy akár katonai célokra is bevethető. Ám csak hozzáértő kézbe adva lehet kihasználni a képességeit, ráadásul vigyázni is kell rá, mert 600,000 dollárt kérnek egy Exosuitért. 

Szóval mi, átlagbúvárok aligha fogunk túl sűrűn találkozni a víz alatt ilyen páncélruhában merülgető emberekkel. És megjegyzem, számomra az is elgondolkodtató, mennyire komoly kihívás a nagy mélységek kutatása: extrémnek neveztem a méregdrága felszereléssel elérhető 300 méteres mélységet, közben tudom jól, hogy a tenger legmélyebb pontja ennél sokkal-sokkal mélyebben van... 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A víz alatti világba merülők néha egészen meghökkentő módon találkozhatnak az emberi tevékenység nyomaival. Furcsa látni a sok ember sírhelyévé vált roncsokat, és azokat a hajókat is, amiket víz alatti játszótérként maga az ember süllyesztett el. Néhol szoborpark van, máshol pedig rombolás fedezhető fel - ez is a mi művűnk, még ha büszkék nem is lehetünk rá.

Ám arra azért már végképp kevesen számítanak, hogy temetőt találnak a tenger fenekén. Pedig Floridában még ilyen is van: a Neptune Memorial Park olyan emberek sírjainak ad helyt, akik azt szeretnék, ha hamvaik a mélyben nyugodnának. A síremlékek közt halak cikáznak, a különböző lukakba rákok költöznek, a temető nagyon is élővé válik. Ráadásul a víz alatt kialakított sírhelyek olyan látványt nyújtanak, mint ha Atlantisz elveszett kontinensén egy park maradványai lennének. A búvárok egyébként fel is keresik időnként ezt a sekélyen levő mesterséges élőhelyet, de az élmény nyilván egészen más, mint egy átlagos korallzátonynál.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Egy pár napig még Seattle amerikaifoci-csapatának sikeréről szólnak a hírek, a Seahawks diadala után pedig arra gondoltam, írok pár szót arról, mit tud kínálni Seattle a búvároknak- mert az is elsőrangú színvonalú.

Az északnyugati Washington állam meglepő módon az Egyesült Államok néhány remek merülőhelyét rejti. Azt sokan tudják, hogy a kedvtelési búvárkodás tömegszerűvé válása a tengerentúlon következett be, és először a déli Florida illetve Kalifornia államokban vált hétköznapi hobbivá a merülés.

Ám hamarosan más partszakaszokon is megjelentek a neoprénbe öltözött, palackot cipelő emberek, és kiderült, a felszín sok érdekességet rejt keleten és nyugaton, északon és délen. Az ismertebbé váló búvár úti célok közül bátran kiemelhető Seattle környéke, a Puget Sound keskeny öbleiben sokan merülnek. Bár ezen a környéken a víz nem túl meleg, sok az érdekesség a mélyben. Meglepő, hogy milyen színes az élővilág ennyire északon, persze nem a korallok, hanem a szivacsok, tengeri csillagok pompáznak sárgában vagy vörösben. Ráadásul szép nagyra nőnek az állatok, a legnagyobb látványosságnak a hatalmas polip számít.

Bár sok dolog várja itt a búvárt, meg kell jegyezni, sajnos a tenger veszélyben van amiatt, hogy a nagyváros szennyvize a Puget Soundba ömlik. Egy helyi búvár, Laura James rendszeresen tesz közzé videókat a merülés során tapasztaltakról. Néha szomorú látványt nyújt a tengerfenék, például a nagyobb esőzések után a csatornákból rengeteg mocsok kerül a vízbe. Seattle-ben pedig meglehetősen gyakran esik... A csatornákból a vízbe kerülő koszos víz látványa nagyon lehangoló.

A tenger szempontjából az is felérne egy Super Bowl-győzelemmel, ha ezt a problémát sikerülne megoldani. Nagy kár lenne ugyanis a változatos, gazdag élővilágért, amire a legnagyobb veszélyt az emberi tevékenység jelenti. Elnézve a feltételeket, tényleg több merülést megérne ez a környék, a nagyobb állatok mellett sok érdekes kis apróság is él a homokos aljzaton.

Még olyan állat is akad, amit leginkább ezekben a vizekben lehet megfigyelni. A szürkecápa (angolul sixgill shark, azaz hatkopolytús cápa) ősi faj, a 4-5 méteres ragadozók általában 1000 méteres mélységben élnek, és csak ritkán láthatóak sekély vízben. Washington állam az egyik olyan hely, ahol merülnek ilyen állattal, és itt próbálnak róluk minél többet megtudni a tudósok. A szürkecápával kapcsolatosan ugyanis sok megválaszolatlan kérdés van, az éjszaka aktív állatok viselkedése, életmódja alig ismert.

Meglehet, több figyelmet kapnának a tenger élőlényei, ha Seattle csapatának a nevét megváltoztatnák Sixgillsre vagy Octopusra? Persze a Seahawk, azaz a halászsas is megérdemli a védelmet. Persze nem ezen múlik. Amikor nincsenek meccsek, a hétvégén nyugodtan lehet a tengerpartra menni, relaxálni, merülni, és el lehet gondolkodni a megóvásáról. Van akkora érték az élővilág, mint egy sportcsapat, még ha nehezebb is dollárban kifejezni.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Tudtam régóta róla, hogy Kőbányán lehet búvárkodni, még bejegyzést is írtam róla, de nem erőltettem az ottani merülést. Szerencsére hagytam magam meggyőzni, és nemrég eljutottam oda, és tényleg kellemes benyomásokat szereztem.

Elöljáróban szólni kell arról, hogy a bányászat és a búvárkodás több ponton is találkozik Magyarországon. A hazai merülési lehetőségek között kiemelt szerepe van a bányatavaknak, a gyorsan mélyülő, viszonylag tiszta vízű helyszíneken sokan kezdték a búvárkodást. Említhetjük az ismertebb bányatavak közül például a Dorog és Esztergom közötti Palatinus-tavat, a gyékényesi, hegyeshalmi, ócsai, ecsédi tavakat. Tulajdonképpen beleillik a sorba, hogy a kőbányai pincerendszer is egy felhagyott bánya, ahol annak idején mészkövet termeltek ki, a helyszínt először 1244-ben Kőér néven említették egy oklevélben.

Már maga a helyszín is felettébb érdekes. Ahogy kinyitják az ajtót, és az autóval behajtunk a kőbánya hatalmas járataiba, önmagában kaland, akkor is, ha valaki nem merül. Aki nem volt még ott, nehezen képzelheti el, milyen durván labirintusszerű ez a hely, a járatok összesen 32 kilométer hosszúak! Kényelmesen elfér még egy nagyobb autó is a legtöbb helyen, a belmagasság is hatalmas.

Kaptunk egy kis fejtágítót a hely történelméről, hiszen volt itt a kőbányászat után más ipari tevékenység is, például sörgyártás, majd a második világháború alatt repülőgépmotorok gyártása. Most viszont jórészt kihasználatlan a pincerendszer, időnként bicikliversenyt rendeznek itt, látogatást lehet itt tenni azoknak akiket érdekel ez a különleges hely- és persze felfedezték maguknak a búvárok. Körbesétálva hatalmas termeket találtunk, elgondolkodhattuk, kik jártak itt előttünk pár évtizeddel, és főleg, mit csináltak.

Ami sokakat visszatarthat a merüléstől, az a zárt tér. Kétségtelen, három merülőhely barlangi merülésnek számít, megfelelő képzettséggel és felszereléssel lehet ott búvárkodni, még külföldről is szép számmal jönnek barlangi búvárok. Viszont van egy hely, ahol a búvárok gyakorlatilag bármikor a felszínre mehetnek, és ezért alapképzettséggel is merülhető.

A folyamatosan emelkedő víz már a lefelő vezető lépcső alsó fokait is ellepte. A bányában 8 fok volt, ehhez képest a 13 fokos víz nem is tűnt olyan vészesnek. Sokat beszélnek a hidegebb vízben való merülésről, nekem ezzel kapcsolatban az az egyszerű alapelvem, hogy tájékozódok és felkészülök. Ha tudom, hogy a víz hideg, akkor a vastag búvárruhámat választom, aláöltözőt is viszek, nem felejtem el a vastag csuklyámat és kesztyűmet se. A gond akkor szokott lenni, ha valaki legyint, "á, bírom én a hideget, nem kell nekem ez a sok neoprén vacak". Azt kell mondjam, a 45 perces merülésnek csak a végén kezdtem el érezni a hideget, de ez már benne van a pakliban. és abszolút nem volt vészes.

Maga a terem, ahol a merülés zajlik, akkora mint egy közepes méretű medence, csak éppen mélyebb, nagyjából 12 méterig lehet benne ereszkedni. Megtalálhatóak az ipari tevékenység emlékei, és ami igazán jó, az a víz alatti megvilágítás. Van néhány reflektor benn, tehát saját lámpa nélkül is jól lehet tájékozódni- természetesen azért minden búvárnál van belőle kettő. A beépített világítás még arra is elég volt, hogy pár képet is készítsek odalenn.

Miután körbeúsztuk a termet, lejjebb mentünk egy szinttel- szürreális élmény volt egy csigalépcsőnél leereszkedni. Aztán bekukkantottunk még az oldalsó járatokba, az egyikben például jól meg lehet figyelni, hogy is zajlott a kőtömbök kivésése. Azt gondolom, itt tényleg bármilyen képzettségű búvár merülhet, és bizonyára többségük élvezi is a hely sajátos atmoszféráját.

Ahhoz képest, milyen kicsi a terület, kifejezetten érdekes volt ez a háromnegyedórás merülés. Ilyenkor kicsit sajnálja az ember, hogy nincs zárttéri merülési gyakorlata, mert a hírek szerint a többi hely egészen más érdekességeket kínál. Furcsa, hogy Budapesten ilyen helyek is léteznek, a világ számára szinte ismeretlenül- sőt, mi, városlakók sem tudjuk, mi minden van ilyen közel hozzánk.

A téli időszakban búvárként az ember lemond az itthoni merülésekről, hiszen ilyenkor roppant hidegek a tavak, nem is nagyon van lehetőség hol búvárkodni. Az a 13 fokos víz Kőbányán ehhez képest még teljesen elfogadható, és bármelyik részén is vagyunk járatrendszernek, mindig van tető a fejünk felett... 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Valamiért a golf az a sport, amit mindenféle körülmények közt ki akarnak próbálni. Alan Shepard például a Holdon sétálva ütögetett párat, de más extrém helyeken is tettek már próbát. Pont a búvárkodás maradt volna ki a különleges golfkalandok sorából?

Persze ezt is jól elő kell készíteni. Kell ütő és labda, no meg egy-két őrült játékos. Egy ikerpár egészen Hondurasig utazott, hogy ott kialakítsák a megfelelő pályát, és aztán rendezzenek egy remek versenyt.

Persze ez az egész csak vicc, hiszen szó sincs arról, hogy messzire lehetne ütni a labdát a víz alatt. Sőt, inkább csak kicsit lehet odébb tenni a homokban azt. Mellesleg, ha már a homok szóba került: aki ilyen mókázásba vág, nem árt, ha olyan helyet keres, ahol a felkavart homok nem korallokra ülepszik le. Mert hát a móka úgy jó, ha másban nem tesz kárt, és egy vicces videó kedvéért nem illik korallt rombolni. Még a tengerben sem könnyű kijelölni az ideális helyet a pályának!

Persze Utila szigete mellett akad szép, homokos aljzat is, no meg kellemesen meleg tengervíz, semmi sem állhatott az útjába a játéknak. Bizonyára emlékezetes a meccs- pech, hogy a játékidő korlátozott, hiszen a palackban nincs elég levegő egy 18 lyukú pályához, pláne, ha csak ilyen rövideket tudnak ütni a golfőrültek. Megjegyzem, ilyen körülmények között viszont én is szívesen lennék ütőhordozó...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Láttam egy durva videót egy búvárhajó elsüllyedéséről, és elgondolkodtam.

Amikor írtam a kérdezz-felelek bejegyzést a búvárkodásról, kitértem arra, hogy nem igazán tartok a cápáktól, és nem is tekintek rájuk valós veszélyforrásként. Sőt, a merülést is alapvetően biztonságosnak gondolom.

Ám mint mindennek az életben, ennek is van veszélyes oldala. És a problémát gyakran maga a tenger okozza. Vagyis pontosítanom kell, a tenger és az emberi hibák együtt állnak a legtöbb gond hátterében. Tudjuk jól, hogy ha váratlanul lecsap egy vihar, akár még a Balatonon is, bárki bajba kerülhet, aki épp kinn van a vízen. De mit gondoljunk azokról, akik a figyelmeztetések ellenére mennek a vízbe, mert "elég ügyesek ők hozzá". Időnként aztán a hírekben olvasunk róluk, mert mégsem voltak azok.

A búvárkodásban is tipikus veszélyhelyzet az, hogy valaki a rossz körülmények ellenére bevállal egy merülést. Leküzdünk mi egy kis hullámzást, mit számít, ha erősnek látszik az áramlás, és így tovább. Ezt könnyű megmagyarázni: az ember elutazik valahova, sok pénzt költ arra hogy merülhessen, és akkor hagyja a fenébe csak azért, mert picit tajtékos a tenger?

Pedig a válasz egyszerű: igen, hagyni kell a fenébe. Nem egy, nem két alkalommal volt, hogy megbeszélés után nemet mondtunk egy-egy merülésre, vagy azt mondtuk, menjünk más, biztonságosabb helyre, ami talán kevesebbet ígér, viszont biztosan nem kerülünk bajba. Meg persze néha úgy ugrottunk a vízbe, hogy utólag azt mondtuk, nem kellett volna erőltetni. Tanultunk belőle. A mondás úgy mondja: az öreg búvár a jó búvár.

Néha nem mi döntünk rosszul, hanem valaki más. Például a kapitány hibáira nem nagyon vagyunk befolyással, ha beleviszi a hajót egy zátonyba, vagy rosszul köti ki a legénység a hajót, akkor csak annyit tehetünk, hogy felkészülünk a legrosszabbra.

Ráadásul olyan is van, hogy nem hibázik senki: egyszerűen olyan váratlan helyzet adódik a tengeren, amivel nem lehet mit kezdeni, teljesen mindegy, mennyire felkészült az ember. Persze az óvatosság sokat segít, de tudjuk jól, a természet erőit nem mi irányítjuk.
Ha pedig kinn a nyílt tengeren megtörténik a baj, akkor gyakran csak a szerencse segíthet. A víz az úr- közhely, de nagyon igaz. Hirtelen a sok örömet okozó tenger halálos ellenséggé válhat, ha valaki magányosan sodródik az óceán közepén, vagy a hullámok ragadják magukkal, esetleg hajója percek alatt merül a mélybe.

A napokban Thaiföldön történt egy ilyen eset. Búvárok indultak négy napos túrára egy Aladdin nevű hajó fedélzetén, aztán valamitől léket kapott a bárka, és az embereknek csak pillanatok álltak rendelkezésükre, hogy a vízbe vessék magukat. Mázlijuk volt, mert pont arra volt egy másik hajó, és az idő sem volt rossz, nem nehezítette a mentést vihar. Végignéztem a süllyedésről készített videót, és arra gondoltam, milyen sok alkalommal szálltam már hajóra, és ilyenkor mindig a tengerre bíztam a sorsomat.

Bizalmi kérdés ez; bízik az ember abban, hogy a kapitány tudja mit csinál, figyel az előrejelzésekre, ismeri a hajózási útvonalakat, jó döntéseket hoz és persze folyamatosan figyel. Ám közben én magam is igyekszem készen állni. Cápáktól vagy murénáktól nem tartok, abban se hiszek, hogy víz alatti kalózok csetepatéjába keveredek. A tenger viszont már más dolog. Hajózás közben, merülés előtt, és a felszín alatt is megfordul a fejemben, hogy tiszteljem az erejét. Amíg ezt nem felejtem, addig a magam részéről sokat tettem azért, hogy biztonságos hobbim legyen a búvárkodás.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A tenger legmélyebb pontján kevesebb ember járt, mint a Holdon. Bármennyire hihetetlen, ez bizony igaz!

A Mariana-árok legmélyebb pontja nagyjából 11 ezer méterrel van a tenger felszíne alatt. A nyomás őrületesen nagy, az ide tervezett eszközt olyan gondosan kellett megtervezni, mint egy űrhajót. Nem is ment egyik pillanatról a másikra amíg ide eljutottak az emberek...

A mélység meghódításának legkorábbi módja az volt, hogy az emberek egyszerűen leúsztak. Később már légzőkészüléket is használtak, ma már extrém mélységbe is lejutnak búvárok, de ez az is "csak" 300-400 méter, nagyon messze van a Mariana-árok mélyétől. Egy átlagos tengeralattjáró sem képes elérni ezt a pontot, sőt, a speciális kutatóeszközök közül is csak kevés.

Így aztán a nagy mélységek világáról még ma is keveset tudunk. Az úttörők közül feltétlenül meg kell említenünk William Beebe nevét, aki egy speciális, különlegesen erős búvárgömböt tervezett, és ezzel ereszkedett le. A gömb önmagában mozgásképtelen volt, a felszínnel folyamatosan kapcsolatban levő kutatók elmondták, mit látnak, és a hajóról eresztették őket le, majd húzták fel. Komoly bátorság kellett ahhoz, hogy valaki az apró gömbbe beszállva, ott kucorogjon órakon keresztül, és a kis ablakon át látva megfigyelje, amit a lámpák fényében láthat. 1930-ban()! Otis Barton társaságában 430 méterre merült, később egyre mélyebbre jutottak, 1934-ben állították fel a 923 méteres rekordot. Beebe könyveit izgatottan olvasták a tenger mélyének világa iránt érdeklődők, de sokan nem hitték el, hogy annyi minden él ilyen mélységben, kicsi és nagy állatok, különös, fényt kibocsátó ragadozók és így tovább.

Auguste Piccard svájci fizikus először olyan eszközt szerkesztett, amivel a nagy magasságban végzett kutatásokat segíthette, de rájött, az alapelvek akár víz alatt is alkalmazhatók. Így született meg a batiszkáf, aminek alapja a jól bevált, nyomásálló gömb volt, de egyfajta mélységi léghajóként lehetett szabályozni süllyedését és ereszkedését. A Trieste batiszkáfban utazva ő és fia, Jacques 3150 méterre jutott. A továbbfejlesztett Trieste lett az, amivel Jacques Piccard és Don Walsh 1962-ben egy amerikai expedíció keretén belül elérte a Mariana-árok fenekét, tehát első emberként először pillanthattak körbe 11 ezer méteres mélységben.

Ám ezek után senki nem vállalkozott hosszú ideig ilyen merülésre. Az amerikaiak az erőforrásaikat az űrkutatásra fordították, végül még a Holdra is eljutottak, aminek felszínére egy tucat űrhajósuk léphetett- a Mariana-árok viszont továbbra is csak vágyott álom maradt.

Fél évszázadot kellett várni arra, amíg az ismert filmrendező, James Cameron egy hét méteres, egyszemélyes merülő kapszulával, a Deepsea Challengerrel eljutott ismét a tenger legmélyebb pontjára, három órás küldetése során sok felvételt is készített. A nagy mélységek kutatása jelenleg inkább távirányítású eszközökkel zajlik, de az emberi természetből fakad, hogy az igazi "meghódításnak" azt tartjuk, amikor valaki a saját szemével végez megfigyelést, nem egy kamera objektívjén át. Persze oly keveset ismerünk az óceánok mélyének világából, hogy még sok-sok felfedeznivaló marad a következő generációknak is, akár maguk merülnek több ezer méterre, akár robotokat küldenek le.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Pont én ne írjak az Azori-szigeteknél "megtalált" különös építményről, ami minden korábbi elképzelést felülírhat az ősi történelemről, és azzal kecsegtet, hogy végre Atlantisz nyomára bukkanunk?

Ne együk olyan forrón a kását: noha ősi bölcsességre hivatkozó honlapok konkrét tényekről írnak, e pillanatban azért ez a piramis-ügy még kicsit homályos. Az alapsztori összesen annyi, hogy egy portugál orvos, aki nem mellesleg szeret vitorlázni és horgászni, hobbiból épp új helyeket keresett a halfogáshoz, amikor a szonár képén egy nagyon furcsa építményt vett észre. A felvételek szerint a helyzet egyértelmű: egy hatalmas, piramis alakú építmény van az Azori-szigetek vizeiben. Diocleciano Silva São Miguel és Terceira között lelt rá a piramisra, de nem most, hanem már régebben. A pontos helyzetet természetesen nem árulta el, csakis a portugál haditengerészetnek, akik egyelőre nem mondtak semmit a kutakodásaik eredményéről.

Szóval van egy bejelentés, aminek a valóságtartalma legalábbis kétes. Az úriember lehet becsületes, jóhiszemű, de akkor is tévedhet. Ami tuti kamu, az a pár helyen már látható ügyes PhotoShop munka, amin búvárok úsznak egy víz alatti piramis mellett. Na ilyen fotó még nem készült, ennél az építménynél tudomásom szerint senki nem merült, a becslés szerint az alja nagyjából 100 méteres mélységben van. A csücske nem lóg ki a tengerből, ezért a felderítéshez ilyen mélységű merülésre kéne készülnie a búvároknak- ez már komoly feladat.

Lehet-e ott piramis? Fogalmam nincs, ki semmit nem lehet zárni, de hány szenzációs felfedezésről olvastam én már... Nem csak a víz alatti, hanem a víz feletti "csodákról" is kiderült időnként, nincs ott semmi különös. A helyzet az, hogy egyszerűen lázba hoznak minket a rejtélyek, izgat a "megmagyarázhatatlan", pedig azok között is fantasztikus dolgok vannak, amik messze nem olyan misztikusak, mint Atlantisz elveszett kontinense.

Izgalmas lenne egy ilyen romnál búvárkodni, de én már jártam a gizai piramisoknál, és mondhatom, az is páratlan élmény. Vagy megnézni egy ókori város romjait, mondjuk Ephesost. Ott vannak a hatalmas őskori templomok Máltán, vagy mondjuk a Stonehenge, és a többi ahhoz hasonló épület az Egyesült Királyságban. Érdekes ez mind. Sőt, még rejtélyesek is. De kétségtelen, bulvárlapot nehéz eladni pár száz éves felfedezésekről szóló hírekkel, kellenek az új szenzációk- ha igazak, ha nem.

Elég gyakori az, hogy bejelentenek egy ilyen "óriási felfedezést". Nem ez az első víz alatti piramis, beszéltek már Kuba illetve Florida mellett talált építményekről is. Ezekről aztán készült néhány homályos felvétel, és... Ennyi. Sokan sugallják, direkt titkolják előlünk a nagy felfedezéseket, mert vége lenne a világnak, ha kiderülne, hol volt Atlantisz. Hogy miért, azt nem tudom, de biztos így van.

Én azért azt vallom, hagyjuk meg a munka dandárját a régészeknek. Divat arra hivatkozni, hogy mindent "elhallgatnak", amivel csak az a bajom, hogy én még az emberiség el nem hallgatott tudásának töredékét sem tudtam megismerni, szóval azt gondolom, aki izgalmas dolgokat akar tanulni az emberiség múltjáról, annak bőven van mivel foglalkoznia, a témák ki fognak tartani élete végéig.

Egészen biztos vagyok benne, ha van ott lenn valami az Azori-szigeteknél, akkor az ki is fog derülni. De az tuti, hogy a teljesen homályos információkon alapuló tényekre, a manipulált fotókra, a képzelgők által felvázolt történelmi eseményekre kár túl sok időt pazarolni. A fantasy-regénybe illő leírásokat olvassuk szórakoztató irodalomként, és akkor nem lesz csalódás, ha kiderül, a "megtalált Atlantisz" csak egy kúp alakú hegy, vagy esetleg még annyi se. Kezeljük kellő elővigyázatossággal azokat a forrásokat, amik kész tényeket vázolnak fel úgy, hogy közelében sem jártak a leleteknek, és kizárólag találgatásokra alapoznak...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Horvátország több jó szabadtüdős versenyzővel büszkélkedhet a szerbekhez hasonlóan, persze ez nem meglepő, hisze az ország hosszú tengerpartja okán a búvárkodás népszerű kedvtelés, sokan vannak a szabadtüdővel vadászó szigonyosok is. A sport persze némileg más tészta, de ezen a téren is letették a névjegyüket a horvátok.

A hölgyek között az egyik legeredményesebb Lidija Lijic Vulic, aki már több versenyen is dobogóra állhatott. Az 1981-es születésű Lidija építész diplomát szerzett, jelenleg is ezen a területen dolgozik, és csak hobbiként versenyzik. Huszonévesen indult először versenyeken, és hamar a nemzetközi élmezőnybe verekedte magát a medencés számokban. Egy levegővel 204 métert tudott leúszni a 2013-as AIDA világbajnokságon, statikusban a legjobb eredménye 5'43". A CMAS által rendezett Európa- és világbajnokságokon n a Jump Blue versenyszámban vitézkedett, ahol arany- és ezüstérmekkel gazdagította kollekcióját.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A Balti-tenger mélyén 11,000 éves település nyomaira bukkantak a búvárok.

A tenger feneke sok dolgot képes megőrizni a múltból. Míg a szárazföldön már sok lelőhelyet feltártak, még többet pedig a későbbi korszakban ott éltek pusztítottak el, hiszen nem a leletmentés volt az elsődleges a számukra az építkezések során. A víz alatt viszont még olyan sok feltáratlan hely van, hogy bármikor előfordulhat egy nagy felfedezés.

Ezért nem is annyir meglepő, hogy svéd búvárok különleges kőkorszaki leleteket találtak a tenger fenekén. A régészek szerint svéd nomádok élhettek ezen a helyen, ami az egyik legősibb feltárt település lehet Skandináviában. Annyira jó állapotú maradványokat is találtak, hogy az újságírók már "svéd Atlantiszt" emlegetnek, ugyanis meglehet, a települést váratlanul, gyorsan nyelte el a tenger, nagyjából úgy, mint a mitikus kontinenst.

A Skane megye partszakaszán talált maradványokat alig 16 méteres mélységben tárták fel. Voltak a felszín alatt fából készült tárgyak, kovakő szerszámok, állati csontok, kötelek. A legértékesebb tárgyak egyike egy szigony, amit állati csontból készítettek, és egy már kihalt állat, egy őstulok csontjaira is rábukkantak. A leletek azért maradtak meg olyan jó állapotban, mert az üledék különleges összetételű. Ha mindez a felszínen maradt volna, már minden szerves anyag rég lebomlik, ám a tenger megőrizte a kőkori emberek által hátra hagyott dolgokat.

A feltárás pedig folytatódik, a búvárrégészek reménykednek, hogy még egy temetőt is találhatnak. Az végképp bizonyossá tenné, hogy itt egykor település volt. Természetesen a komoly szakemberek az Atlantiszhoz való hasonlítás ötletét elvetik, bármennyire is tetszetősen hangzik. A nomádok valószínűleg gyakran változtattak lakhelyet, és ez egyike lehetett az időlegesen használt településeiknek, amiket aránylag rövid időn belül nyert el a tenger, minden itt levő dologgal együtt.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.