Big Blue Búvár Blog

A roncsmerülések között külön csoportot képviselnek azok, amelyeknél nem hajók, hanem repülőgépek maradványainál lehet búvárkodni. Ezek nyilván jellemzően kisebbek, mint egy hajó, ezért önmagukban nem mindig annyira érdekesek. Gondoljunk bele, egy B17-es bombázó hossza bő 22 méter, szárnyfesztávolsága valamivel több mint 31 méter- az egész kisebb, mint egy úszómedence. Szóval elúszunk egyik irányba, vissza, körbe, ez mondjuk 15 perc és mindent megnéztünk. Feltéve, ha van mit nézni, nem esett szét apró darabokra a roncs, és így tovább. Láttam már repülőt, amiből alig maradt valami, csak a gépet ismerők tudták megállapítani, mi micsoda. Ha a gép kicsi, és nincs a környéken más érdekesség, akkor a búvároknak rövid lesz a merülése...

A történet másik fele viszont az, hogy repülőt sokkal ritkábban látunk a víz alatt. Vannak olyan alkatrészek, amit az ember szívesen megnéz közelről, hosszabb időn át, például a légcsavart, a pilótafülkét, a fegyverzetet mindenki jól megvizsgálja. És amikor utána lehet nézni egy-egy repülő történetének, a víz alatt lehet átgondolni egy-egy lezuhanás eseményeit, közvetlenül szembesülhetünk egy repülő elvesztésének történetével.

Ezért kedvcsinálóként néhány, európai vizekben található repülőroncsról szeretnék pár sort írni, mert nem kell Palauig elmenni egy ilyenért, van közelebb is bőven. Van a felsoroltnál több is, de némelyiket mesterséges zátonyként süllyesztettek el, nincs meg az a bizonyos történelmi érdekessége. Akadnak nagyon nehezen elérhető, nagyon mélyen levő roncsok szép számmal, ezeket mind felsorolni nehéz lenne. Szóval ez egy önkényes válogatás, remélhetően mind többhöz sikerül eljutnia a roncsok iránt érdeklődő búvár olvasóknak.

Bristol Blenheim - Málta

A II. világháborúban vetették be a britek ezeket a könnyű bombázókat. A kétmotoros gépek hossza 13, szárnyfesztávolsága 17 méter volt, tehát nem voltak túl nagyok. Ezt a gépet 1941 december 13-án lőtték le, három tagú legénysége túlélte a tengerbe csapódást. A roncs 42 méteres mélységben van, a merülés tehát rövid, a búvárok leereszkednek a maradványok, gyorsan körbeúsznak, nézelődnek, és utána már mehetnek is fel. A roncs ráadásul némileg megviselt állapotban van, nincs rajta igazán sok látnivaló.

Bristol Beaufighter - Naxos, Görögország

A kétmotoros nehéz vadászgép hossza 13 méter, szárnyfesztávolsága 18 méter volt. A britek nagy számban vetették be minden fronton a II. világháború idején. A gépet 1943 októberében lőtték le, a legénység mind a két tagja túlélte a támadást. A roncsot egy évnyi keresés után 2007-ben találták meg 34 méteres mélységben, és remek állapotban van mindmáig.

Bristol Beaufighter - Málta

A kétmotoros vadászgépnek ez a példánya 1943 márciusában műszaki hiba következtében került a tengerbe, a vízre szálltak le vele, legénysége túlélte a balesetet. A repülő süllyedés közben hátára fordult, jelenleg a szárny alsó része, a törzs egy darabja és a futóművek láthatóak belőle. A roncs 38 méteres mélységben, tehát aránylag mélyen található.

Arado Ar 196 - Herakleia, Görögország

A németek által alkalmazott hajófedélzeti felderítő hidroplán egy csillagmotorral rendelkező harci gép volt. A 12 méter hosszú, 15 méter fesztávolságú gépnek két fős személyzete volt. A repülőt 91 méteres mélységben találták meg, később emelték merülhető, 11 méteres mélységbe. A gép 1943. szeptember 17-én szállt fel, hogy hadihajókat oltalmazzon, de a konvojra támadó brit Beaufighter gépek súlyosan megrongálták. A legénységnek sikerült leszállnia az Ar 196-tal, hamarosan kimentették őket, a gép viszont a tenger fenekére merült.

Messerschmitt Bf 109 - Kréta, Görögország

A világháború leghíresebb német vadászgépe volt a Bf 109 (Me 109), több mint harmincezer épült belőle. Ám nem sok példány vészelte át a háborús éveket, és ezért különlegességnek számít egy roncs, akkor pedig különösen, ha víz alatt van. Az egyszemélyes gép kifejezetten kis méretű volt, hiszen se hossza, se fesztávolsága nem érte el a tíz métert. Így aztán a nagyjából 25 méteres mélységben nyugvó roncs körbeúszása nem nagy feladat. A lezuhant gép története nem ismert, a roncs körül csak kevéssé érdekes az aljzat élővilága, de így is megvan a vonzereje.

Messerschmitt Bf 109 G - Marseille, Franciaország

1944. márciusában támadta meg egy német kötelék a Franciaország irányába közeledő amerikai bombázókat, de a harc során ez a Messerschmitt gép komolyan megsérült. Pilótája a tengerre szállt a géppel, majd sikerült elhagynia a süllyedő repülőt, sőt, a háborút is túlélte. A gép megfordulva nyugszik a tenger fenekén, szinte teljes épségben, ám 45 méteres mélységben van, tehát csak rutinos búvároknak ajánlható.

B-24 Liberator - Vis, Horvátország

A Liberator nevű négymotoros amerikai nehézbombázók egész Európa légterén feltűntek a második világháború második felében. A 21 méter hosszú, 33,5 méteres fesztávolságú gépeket számtalan szőnyegbombázás során vetették be, ám sok el is veszett közülük. Ezt a konkrét gépet Tulsa városának lakosai adományozták a hadseregnek, ezért kapta a Tulsamerican nevet. 1944 decemberében veszett oda, amikor bevetés során megsérült, majd pilótájának nem sikerült a Vis szigetén kialakított vészhelyzeti reptéren leszállni vele. A gép lezuhant, a legénység tagjai közül hárman vesztek oda. A roncsot csak pár éve találták meg a búvárok, legnagyobb darabja nagyjából 40 méteres mélységben van, bizonyos alkatrészei viszont jóval mélyebben.

B-17 Flying Fortress - Korzika, Franciaország

A "repülő erődnek" hívott B-17-es gépeket szintén óriási számban vetették be Európa felett, a négymotoros bombázók rengeteg város felett szórtak le bombaterhüket. A sokat kibíró, 23 méter hosszú és 32 méteres fesztávolságú gépek komoly önvédelmi fegyverzettel rendelkeztek, ám ezzel együtt is gyakran estek áldozatul a német vadászoknak. Ez a kiváló állapotban megmaradt példány 25-28 méteres mélységben nyugszik Korzika partjainál, Calvi közelében. 1943 októberében került a tenger fenekére, miután súlyosan megrongálódva nem sikerült leszállnia.

Junkers Ju 52 - Hartikvannet, Norvégia

Tegyünk egy kitérőt Skandináviába! A norvég vizekben sok roncs nyugszik, nagyon élénk hadi tevékenység folyt itt a második világháború idején. Az ország különleges adottságai miatt telente olyan vastag jégréteg alakult ki a tavakon, hogy repülőtérként használhatták azokat. A Narvik közelében levő Hartikvannet is ilyen leszállóhely volt 1940-ben, de több gép alatt beszakadt a jég. Az egyik Junkers Ju 52 szállítógép ma is itt nyugszik, alig 4-8 méteres mélységben. A legtöbb búvár távolabb kezdi a merülést, és egy folyóban sodródva éri el a tavat, ahol megnézhetik az eredetileg 19 méter hosszú és 29,5 méter fesztávolságú repülőgép roncsát.

Dornier Do 26 - Narvik, Norvégia

Maradjunk még az északi országban! A norvég vizekben található többi repülőgéproncs közül a Dornier Do 26 típusú német négymotoros hidroplánét választottam, mert szép állapotban maradt meg és könnyen elérhető, ráadásul kifejezetten érdekes típus: két toló és két vonó légcsavarja volt. A 24,5 méter hosszú, 30 méter fesztávolságú "repülő csónak" 1940-ben a narviki csata során került a víz fenekére. A maradvány egészen közel van a városhoz, a partról megközelíthető, 15-26 méteres mélységben nyugszik és viszonylag egyben is van, szóval kifejezetten jól merülhetőnek számít.

Grumman F6F Hellcat - Lavandou, Franciaország

Végül jöjjön egy gép, ami mélyebben van annál, mint ahová a kedvtelési búvárok merülni szoktak. Azért válogattam be, mert szóba kerül néha, miért érdemes mélyebbre merülni, sokba kerülő technikai búvár tanfolyamokat végezni, plusz felszereléseket venni- nos, a cél az lehet, hogy biztonságosan merülhesse a búvár az ilyen roncsokat is, jó hely tehát bőven van. Mindenki maga dönti el, hogy vonzzák-e ezek annyira, hogy belevágjon a kevertgázos mélymerülésbe. Az amerikai F6F Hellcat egyszemélyes, nagy példányszámban bevetett haditengerészeti vadászgép volt. Hossza 10, fesztávja 13 méteres volt, robosztus felépítéséről könnyű felismerni. A roncs 57 méteres mélységben nyugszik, és szinte teljesen egyben van a repülőgép. Noha a második világháborúban számtalan példánya veszett oda, ez jó egy évtizeddel később, 1956-ban zuhant le, amikor már gyakorlógépként állt szolgálatban.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Talán meglepő lehet, de nem kevés híresség szeret búvárkodni. Merül például Tom Cruise, Kevin Costner, Cameron Diaz, Sandra Bullock, Jessica Biel, Lars Ulrich, Hayden Panettiere és Bill Gates. Akadtak olyanok, akiknek egy filmszerep kedvéért kellett tanfolyamot végezni, mint Brooke Shields, Nick Nolte, Salma Hayek vagy Kate Hudson. Természetesen csak egy részüknek maradt hobbija a búvárkodás, de kétségtelenül vannak, akik szívesen űzik ezt a sportot. (Még Paris Hilton is...)

Gene Hackman is a lelkes búvárok közé tartozik, sőt, az ismert víz alatti régésszel, Dan Lenihannel egy búvárboltban futott össze. Barátságot kötöttek, majd közösen írtak egy könyvet is, amibe természetesen víz alatti jelenetet is beleszőttek.

Sok oka lehet annak, miért szeret merülni valaki, de a paparazzik által üldözött hírességeknek lehet egy egészen különleges oka erre. A magánéleti botrányairól is hírhedt golfozó, Tiger Woods úgy fogalmazta meg ezt: "A halak nem tudják, ki vagyok én."Ő egyébként a hébe-hóba merülő búvárkodó hírességek között is kivétel, mert sokat és nagyon lelkesen merül, hivatásos merülésvezetői képzettsége van, de speciális szabadtüdős tanfolyamot is végzett. Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde szintén merül, gyaníthatóan jól esik neki, hogy az árfolyamok, kamatlábak változása helyett csak olyan adatokra kell figyelnie, mint a levegő mennyisége a palackjában vagy a mélység.

Valahol meg tudom érteni őket, mert a víz alatti lét nagyon demokratikus. Egyrészt a felszíni érdemek mit sem számítanak, odalenn mindenki egyenlő egy cápával szemben vagy ha bohóchalakat nézeget. Az is mindannyiunkra igaz, hogy a palackunk levegőtartalékának erejéig terjedhetnek a búvárkodási lehetőségeink. A nagy sztároknak is fel kell jönni előbb-utóbb... És odafenn is egy összetartó közösség van, aminek legfőbb ismérve az, hogy minden felesleges szeretünk otthon hagyni. Emlékszem, amikor egyszer Horvátországban a parton sétáltunk, egy ismerős arcot láttunk feltűnni- egy remek színész volt, félig neoprénbe öltözve. Hozzánk képest kezdő búvár volt, lelkesen köszönt előre. Látszott rajta, élvezi, hogy ott lehet, ahol minden fontossági sorrendet felülír a búvárkodás elsősége.

Ha végigmegyek gondolatban a legjobban sikerült búvártúráimon, akkor arra kell jussak, azok voltak az igaziak, ahol a csapat jó hangulatú és összetartó volt. Vicces, hogy a jó búvártúrák kulcsa nem feltétlenül a felszín alatti élményekben van: ha barátokkal utazunk és jól érezzük magunkat, akkor minden merülést élvezni fogunk. Szerencsére ilyen a túrák többsége, valószínűleg különösebb okítgatás nélkül ráérez mindenki, hogy ez nem az az alkalom, amikor vitázni kellene az otthoni dolgokról. A lehetőség megvan rá; de aztán jön a naplemente, amit csendben nézünk a felső fedélzetről, vagy épp ebben az időben szereljük össze a felszerelést az éjszakai merülés előtt. Mit számít, mit hagytunk odahaza és mi vár majd ránk ott!

Szóval úgy tippelem, ez a fajta elszakadás a hétköznapi világtól még egy híresség számára is kellemes lehet. A víz alatt mindenki szívesen pózol egy paparazzinak... És persze kiváló stresszoldó is a merülés, bőven van mire figyelni, az ember feledi a felszíni felhajtást, a gondokat, az elintézendő ügyeket.

Eddig ez mind szép is. Csak hát az szintén az eszembe jut, ez a sok híresség, akik közül páran többféle búváros filmben is szerepet vállaltak, a víz alatti jelenetekben inkább csak bajba kerülnek. elfogy a levegőjük, cápák támadnak rájuk, vagy szigonypuskával lövöldöznek egymásra. Jessica Alba például a Flipper sorozatban vagy az Into the Blue című filmben annyiszor harcolt az életéért a víz alatt, hogy ez egy átlagbúvárnak bőven elég lenne ahhoz hogy inkább abbahagyja az egészet.

Talán még James Cameron az, akinek a vonzódása a felszín alatti világ iránt a leginkább megnyilvánul békésebb formában. Legutóbb az egyszemélyes tengeralattjárójával egészen a Mariana-árok legmélyebb pontjáig jutott, erről dokumentumfilm is készült, mint ahogy korábbi Titanic-expedíciójáról is. Tudom én, hogy egy játékfilmben vagy regényben csak korlátozottan érdekes az, ha valaki egyszerűen csak élvezi a búvárkodást (magam is bűnös vagyok, hiszen saját regényemben is több hangsúlyt kapott az akció mint a relaxáció), de... Van bennem időnként hiányérzet.

Valahogy mégiscsak jó lenne többször kihangsúlyozni azt, mennyire kellemes, békés hobbi a miénk. Nem véletlen, hogy olyan sokan kedveljük, életkortól, foglalkozástól, vagyoni helyzettől függetlenül. Remek érzés, hogy mind ugyanolyan nagyszerű dolgokat élhetünk át a mélyben: vendégek vagyunk a víz alatt, és ez egyenlővé tesz minket.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A Fülöp-szigetek elsőrangú búvárhelynek számítanak, de a változatos tengeri élővilágú ország mindig másféle élményeket kínál szigettől, évszaktól függően. Vannak, ahol pont a nagyvadak miatt szeretnek merülni, mert élnek ezekben a vizekben cetcápák vagy rókacápák, persze tudni kell, hol érdemes keresni őket.

Ám akadnak búvárok, akik nem a nagy kékségben úszva nézelődnek, hanem pont az aljzat közelében maradnak. A fekete homokos tengerfenéken különös apróságok találnak otthonra. Rákocskák bújnak kődarabok mögé, sziklahalak próbálnak észrevétlenül meglapulni, a résekben kis murénák tátotgnak, néhány polip a homokban talált kagylóhéjakkal takarózik. És miközben a rejtőzés a napi rutin része, feltűnnek hihetetlenül színpompás csigák, férgek.

Türelem és jó szem kell ahhoz, hogy valaki az ilyen kis élőlényeket észrevegye. Aki 2-3 méterrel az aljzat felett úszik, semmit nem lát a csodálatos kis életközösségből, ahol mindenkinek megvan a helye, a napi rutinja, és küzd a túlélésért. A stratégia minden állat esetében különböző, és igazán szerencsésnek mondhatja magát, aki bepillanthat ebbe a világba.

Anilao egyike azoknak a helyeknek a Fülöp-szigeteken, ahol ez a sajátos tenger alatti világ megfigyelhető. Világszinten is a legjobbak közé tartoznak az itteni merülések, ám a témák aprósága miatt csak az ügyes fotósok és videósok képesek megörökíteni a néha csak 1-2 centis, időnként űrlényeket idéző állatokat. Dustin Adamson remek videót készített az általa látottatokról, érdemes végignézni a kis filmet, és rácsodálkozni, mennyi, a felszínen élő ember számára láthatatlan csoda van egy látszólag jellegtelen, kihalt homokos aljzaton.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Ausztráliában fellángoltak az indulatok, amikor a nyugat-ausztráliai kormányzat bejelentette cápavadászati programját. A környezetvédők nettó hülyeségnek tartják az elképzelést, de még azok a túlélők is felsorakoztak a cápavédők közt, akiket cápák támadtak meg.

Lássuk, honnan indul a történet! A cápák hírneve kétségkívül nem jó, de egy ilyen programot akkor sem kellene esztelenül beindítani. Minden évben vannak halálos áldozatai a cápatámadásoknak, ezt vitatni nem lehet. De vannak végzetes kutyatámadások is, például. Sőt, megtörténhet, hogy valaki egy hörcsögtől kap el fertőzést, másokat meg kókuszdió üt agyon. Irtsuk ki ezeket is? 2012-ben 80 ki nem provokált cápatámadást jegyeztek fel a statisztikában az egész világon, amelyekből hét bizonyult halálosnak. Ha belegondolunk, minden évben hány millióan nyaralnak a tengerparton, hányan lubickolnak, szörföznek, búvárkodnak, akkor ez egy igen alacsony szám. Sokkal több életet lehetne megmenteni, ha a felelőtlen sofőröket próbálnák kiszűrni- persze velük szemben nem élnek a levadászás eszközével.

Ausztráliában a cápák számát viszont így akarják csökkenteni. Kétségtelen, a tavalyi évben több súlyos támadásról kaptunk hírt Nyugat-Ausztráliából, és ilyenkor a hivatalnokok hajlamosak zavarodottan viselkedni, nagyjából úgy, mint a cápás rémfilmekben. A turizmusért aggódnak és látszatmegoldásokat keresnek, ám közben a probléma valódi megoldásához nem kerülnek közelebb.

A baj ugyanis az, hogy válogatás nélkül kifogni pár cápát totálisan értelmetlen, sehová nem vezető hadjárat egy ragadozó ellen, ami egyébként otthon van a tengerben, és ösztöneinek engedelmeskedve cselekedik. A cápa nem "gyilkológép", nem vadászik az emberekre. Jellemzően véletlen áll a támadások hátterében, ezért van az, hogy az áldozatokat a cápa nem ragadja el. Nem azért vesztik életüket, mert a nagy hal "felfalja" őket, sokkal gyakoribb, hogy egyszerűen a vérveszteség válik végzetessé.

Ha még létezne is agresszív példány, mi biztosítja, hogy a halászok pont azt az egy-két "emberevőt" kapják el? A közelmúltban egy cápatámadás után volt már hasonló levadászásra példa, de hiába boncolták fel a "veszélyes ragadozókat", az áldozat testrészeit egyikben sem találták meg. Egyszerűen olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban: százával, ezrével fordulnak meg egy partszakaszon a cápák? Melyik van ott folyamatosan, melyik jár arra csak véletlenszerűen? Ki tudja, melyik miért közelít meg olyan helyeket, ahol emberek fürdőznek? Az ilyen vadászat jó arra, hogy pár politikus elmondhassa, tesz az emberek biztonságáért, de -szerencsére- a cápákat nem tudja megtizedelni. Még az sem csökkentette nullára a támadások számát, hogy az uszonyaikért millió számra fogják ki a cápát a világ tengereiből és óceánjaiból, és ehhez képest egy-két tucat állat kifogásától várnak változást?

Az is nagyszerű ötlet, hogy mindenfelé cápavédő hálókat húzzanak ki. Gyakorlatilag magunkat zárnánk egy óriási ketrecbe ha tengerbe merészkedünk? Ez teljes képtelenség, ráadásul mindig lesz olyan, aki más, nem körbehálózott helyen megy a vízbe, és ott bármi történhet. Ráadásul tény, hogy a hálókba rengeteg állat (cápák, delfinek, bálnák, teknősök) is belegabalyodhat, amik ott pusztulnak.

A tények tehát a cápák üldözése ellen szólnak, és pont ezért emelt szót értük néhány olyan ember is, aki a cápák támadását személyesen is megtapasztalta. Paul de Gelder a haditengerészet kötelékében szolgált búvárként, amikor egy bikacápával találkozott- a támadás következtében elvesztette egyik kezét és lábát. Most mégis a cápák védelmében érvel, mert nem ért egyet azzal a tervvel, hogy a partot megközelítő nagyobb testű cápák elejtéséért a halászok pénzt kapnak. A cápatámadások áldozatai közül többen összefogtak, és közösen próbálják elérni azt, hogy ezekre a ragadozókra ne tettesként, hanem inkább áldozatként tekintsenek, mert a cápákat tömegesen mészárolják le az uszonyaikért.

Sajnos az ember már eddig is sokat tett azért, hogy néhány cápafaj örökre eltűnjön a tengerekből. Eddig a pénz volt a mozgatórugó, most meg társul hozzá a "biztonság"? A cápák eltűnésével mindannyian sokat veszítenénk, hiszen a tengerek élővilágában az ilyen csúcsragadozóknak fontos szerepe van. Kár lenne, ha kiderülne, mennyire hiányoznak a tengerből...

Tanulni kellene azoktól, akiket a cápákkal való kellemetlen élmények átélése után sem a bosszú érdekel. Tudják, hogy a cápák fontosak, és nem az állatok hibája volt, hogy akkor és ott bekövetkezett egy támadás. Így alakult- a tengerben mi emberek vendégek vagyunk, és el kell fogadnunk a szabályait. A ragadozók nem "gonoszak", és tetteiket is butaság érzelmi alapon kezelni. Talán a közös fellépés, az emberek tiltakozása ráébresztheti a politikusokat, hogy tévúton járnak, amikor ilyen "megoldásokat" támogatnak. Ha nem így történik, eszükbe juthat még pár ötlet. Évente sokszor annyi ember fullad a tengerbe, mint ahányat cápák támadnak meg- tiltsuk be a fürdőzést? Vagy szárítsuk ki a tengert?...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

PR-szakember, fitnesztréner, majd világcsúcstartó búvár- nem akármilyen utat tudhat maga mögött Sara Campbell.

Az 1972-es születésű brit Sara egyetemi tanulmányai után a PR területén helyezkedett el, sikeres szakembernek számított. Ám a vízimádó, sportos életmódot űző hölgynek a munkája nem volt elég, aerobicórákat tartott és másféle mozgásokat is kipróbált. 2004-ben az egyiptomi Dahabba utazott egy hétre egy különleges jógás nyaralásra, és úgy beleszeretett a helybe, hogy feladva londoni életét, Dahabban telepedett lett. Itt tartott egyszer egy kurzust, és egy tanítványa figyelt fel rá, milyen sokáig vissza tudja tartani a lélegzetét. Elkezdte győzködni Sarát, hogy a szabadtüdős merülés mennyire neki való hobbi lenne, de ő eleinte nem lelkesedett az ötletért.

Aztán kipróbálta ezt a sportot, és megváltozott az élete. Noha már bőven elmúlt harminc éves, villámgyorsan a szabadtüdősök élmezőnyébe verekedtek magát, nemzeti rekordokat döntött, majd pár hónap alatt három világcsúcsot állított fel. 2011-ben edzés során érte el a legjobb eredményét Constant Weight kategóriában, 104 méterre merült egyetlen lélegzettel. Jelenleg Sara elsősorban oktat, Dahabban várja jógázni vagy szabadtüdőzni vágyó tanítványait.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Nem akartam írni az új, fantasztikus, a Jedi-lovagok légzőkészülékét idéző "tervről", de mivel annyi helyen osztották meg a Triton nevű eszközről szóló hírt, úgy döntöttem, pár szót szólok róla.

Röviden: ez csak egy dizájnötlet, teljesen homályos műszaki alapokkal. Egyhamar nem fogjuk lecserélni a palackot és a nyomáscsökkentőt erre a kis műkopoltyús cuccra...

Az a helyzet, hogy a háromdimenziós nyomtatás térhódításával roppant egyszerűen lehet a tervekből pofás kis mintadarab. A Triton nevű szerkezet, ami azzal kecsegtet, hogy a nehéz felszerelések nélkül, a vízből közvetlenül előállított oxigénnel lehet merülni, és szinte halakká válva úszhatunk a mélyben, tényleg izgalmas lenne. Fantasztikus filmekben láttunk eddig hasonlót, tehát valahol megértem, hogy izgalmat keltett a megjelenése. De amit a képeken láthatunk, az nem egy működő, kipróbálható szerkezet, hanem csak egy megrajzolt terv, amivel nagyjából annyira lehet búvárkodni, mint egy zacskó cukros fánkkal. (Bocs a hülye hasonlatért, de ez így, ebben a formában tényleg ennyire nem jó semmire.)

Ha elolvassuk a leírást, alapja egy titokzatos koreai tudós titokzatos, újszerű találmánya, ami lehetővé teszi a műkopoltyú megalkotását. Ez így jelen pillanatban pont annyira megfogható, mint a vízmotor. Aztán szerepel ott említés szintjén szupertartós mikroelem, no meg a mini kompresszor, ami a beépített apró palackban tárolja a vízből kivont oxigént. 

Lássunk néhány "apró" problémát. Jelenleg mesterséges kopoltyúk nem léteznek. Elméletek vannak, tervek születtek, de nagyjából annyira működik a technológiák többsége, mint a Szalacsi Sándor által legendássá tett eszköz, ami "a vízbűl veszi ki az oxigént". Többféle koncepció létezik: ha utánaolvasunk, kiderül, a búvár számára szükséges percenként egy liternyi oxigén kinyeréséhez akár 200 liter vizet kéne átáramoltatni egy eszközön. Ez a kis szájba vehető eszköz biztosan nem alkalmas erre, esetleg olyan gyorsan (és folyamatosan) kéne úszni, mint egy olimpiai bajnoknak. Ha a mesterséges kopoltyú akkora lenne, mint egy kétajtós hűtőszekrény, az jelentősen csökkentené a vonzerejét. (A megvalósításhoz ma legközelebb eső technológia más elven működik: normál palack méretű lenne a tervek alapján, nagy akkumulátorral, és persze vészhelyzetben használható tartalék légzőgázzal is fel van szerelve a rendszer- de ennél az eszköznél is az a gond, hogy sok vizet kell hozzá mozgatni, ami sok energiát igényel.)

A szupertartós mikroelemmel kapcsolatos probléma az, hogy mi van, ha annyira mégsem tartós? A víz alatt cserélni, miközben a légzőkészülék éppen nem működik, mókás lenne. És az a roppant kicsi kompresszor is némileg homályos elképzelésnek látszik e pillanatban.

Aztán felmerülnek olyan részletkérdések is, hogy a tiszta oxigén (hihetetlen vagy sem) bizonyos mélységben már mérgezőnek számít, a biztonság kedvéért 6 méter alá nem merülnek vele. Vajon ezzel az eszközzel tiszta oxigént lélegezne a búvár? Ha igen, akkor mélymerülésre kevesen használnák...

Szóval kérdés jóval több van, mint válasz. Ami tény: a cucc frankón fest a képeken. De csak annyira kell komolyan venni e pillanatban, mint az autógyárak tizenhétkerekű, ufóformájú koncepcióautóit. Majd ha látunk egy videót arról, ahogy használják, ha már a sorozatgyártást tervezgetik, ha már ára is van, lehet beszélni róla. De azért ne adogassa még el senki a hagyományos búvárcuccát, hogy elkezdje a gyűjtést erre a csodakütyüre, belátható időn belül biztos nem lesz ilyen a boltokban.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Manapság divatosak az extrém lánykérések és esküvők, és ennek megfelelően a víz alatt is köttetnek frigyek. Az mondjuk nem árt, ha merülni is tud az, akinek felteszik a nagy kérdést.

Stephanie Walker épp 12 méteres mélységben volt párjával, Anthony Taylorral, amikor a férfi egy táblát mutatott fel neki "Hozzámjössz feleségül?" felirattal. Ekkor a 26 éves leendő menyasszony meglepődésében azt se tudta, hogy reagáljon, és valószínűleg olyan meglepett arcot vágott, hogy elmozduló maszkjába befolyt a víz. Hirtelen egészen más problémája lett, mint hogy a lánykéréssel foglalkozzon, és a ceremónia lebonyolításában segítő oktatónak kellett megnyugtatnia.

Persze nincs ebben a sztoriban semmi meglepő, ha tudjuk, Stephanie teljesen kezdőként merült, de az eszébe sem jutott, hogy ilyen kaland vár majd rá. Szegény helyett gyakorlatilag a kísérő mutatta fel az IGEN választ az írótáblán- mint az ifjú hölgy elárulta, a táblának mind a két oldalán ez volt, nem nagyon volt más választása. Ekkor kezdett el örömében nevetni, ami után akadt némi problémája a búvármaszkba befolyó vízzel- konkrétan úgy érezte, megfullad, és pánikba esett. Ennek megfelelően azt is csak később észlelte, vőlegényénél gyűrű van, amit az ujjára húzott. A felszínen aztán persze már nagy volt az öröm- a felszíni ujjongáshoz nem kell különösebb előképzettség.

A kreatív úriembernek a törökországi nyaraláson jutott eszébe a nagy ötlet, amikor befizettek a búvárprogramra. Természetesen a segédkező hivatásos búvárokat beavatta a tervbe, nélkülük nem ment volna a lánykérés, és szükség is volt rájuk minden szempontból. A vőlegény az esküvőig hátralevő hónapokban is töri remek ötleteken a fejét: ideje bőven lesz rá, hiszen másfél évvel későbbre tűzték ki a kézfogót. Talán addig még rendesen megtanulhatnak búvárkodni is egy búvárlagzi kedvéért...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Három osztrák diák nevéhez fűződött az egyik első víz alatti természetfilm elkészítése.

A történet még 1939-re(!) nyúlik vissza. Hans Hass, az ifjú bécsi egyetemi hallgató ekkor már a vizek szerelmese, saját készítésű búváreszközeivel merül, sőt, vízhatatlan tokokat fabrikál fényképezőgépéhez és kamerájához. Az első "búvárexpedíciókat" diáktársainak a horvát Adriára szervezi, de hamarosan úgy dönt, nagyobb fába vágja a fejszéjét.

A kiválasztott úticél a Hollandiához tartozó karib-tengeri Curacao szigete. Csak két barátja vállalkozott a nagy útra a társaságában, így Alfred von Wurzian és Jörg Böhler csatlakoztak Hasshoz ezen az úttörő expedíción. Ne felejtsük el, légzőkészülékük még nem volt, szabadtüdővel merülve szerettek volna megfigyeléseket végezni, élőlényeket gyűjteni, no meg persze fotózni és filmezni. 

Az évszámból látszik, a helyzet nem kedvezett a tudományos munkának. A hajóval érkező Hassék hosszú időre Curacaón ragadtak, tehát bőven volt idejük merülni, de egy idő után helyzetük teljesen bizonytalanná vált. Végül egészen kalandos úton jutottak haza kincset érő felvételeikkel: az Egyesült Államok, Japán majd a Szovjetúnió érintésével érkeztek vissza Bécsbe.

Otthon aztán megpróbáltak a készített víz alatti snittekből egy filmet összeállítani. Vidám kis történettel vezették be a búvárkodást: érdeklődő lányoknak mutatják be a strandon, milyen szemüveggel, uszonnyal vízbe menni. Utána jönnek a Curacaón készült felvételek, még egy cápa is felbukkan. Olyan korszakról beszélünk, amikor egy cápa megörökítése a víz alatt hihetetlen szenzációnak számított, ezekről a ragadozókról maximum a legendák szintjén hallottak az emberek, és mindenki rettegett tőlük- ezek az osztrák fiúk voltak az elsők, akik tudatosan merültek velük, és meg is örökítették őket. Néhány további felvételt az Adrián készített Hass, és végül a Pirsch unter wasser című film 1942-ben került bemutatásra.

A kor technikai színvonalához képest fantasztikus víz alatti képek voltak az első, amik a laikusok számára is képet adtak a mélység világáról. Sajnos színeket még nem láthattak a nézők, de a rengeteg hal, a teknősök, a cápa természetes közegükben, vagy akár a búvárkodás maga mind-mind olyan dolog volt, amit még csak el sem tudtak képzelni. A közelmúltban elhunyt Hans Hass és társai teljesen amatőrként filmeztek, maguk találták ki, mit és hogyan vesznek fel, Hass maga tervezte a technikai eszközöket, tehát ők taposták ki a mai filmes expedíciók útját.

Bátorságuk, kitartásuk a búvárkodás legfontosabb úttörői közé emeli őket, és amikor arra panaszkodunk, hogy a reptéren vacakolnak egy utazás előtt a csomagjainkkal, vagy nem jó a kávé a szafarihajón, akkor nyugodtan eszünkbe idézhetjük Hassék megpróbáltatásait, és inkább zokszó nélkül örüljünk neki, hogy utazhatunk, merülhetünk kedvünkre.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A korallzátonyok sok búvárt vonzanak, de aki csak pár percig figyel meg egy-egy pontot merülés közben, csak a gyorsabban mozgó állatok tevékenységét láthatja. Az ausztráliai Nagy Korallzátony viszont még azoknak is tud újat mutatni, akik sokat merültek itt, ha egészen más módon örökítik meg a zátony titkos életét.

Dr Pim Bongaerts a University of Queensland kutatója, az elmúlt öt évet azzal töltötte, hogy különleges time lapse technikával fotózta az élőhelyek egy-egy pontját, és a búvárok szemében mozdulatlannak tűnő élőlények hirtelen "életre kelnek". Nagyobb sebességre kapcsolnak a csigák, elindulnak vándorútjukra a tengeri csillagok, a korallok kiássák magukat az üledék alól, és így tovább. Nekem nem kevés merülés után is érdekesek ezek a felvételek, a zátonyok életét tanulmányozó szakemberek pedig rengeteg újat tanulhatnak a különféle lények mozgásáról, viselkedéséről, interakcióiról.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Be kell valljam, a szabadtüdős búvárkodás legnagyobb sztárját nem volt szívem az Igazi sellők sorozatomban szerepeltetni. Erre két okom van: egyrészt sporteredményei messze kiemelik a többiek közül, másrészt megjelenése nem igazán a hableányokat idézi.

Az orosz Natalja Molcsanova kifejezetten későn kezdte szabadtüdős búvári karrierjét. Az nem szokatlan, hogy valaki tinédzserként még nem versenyez, de azért az sokakat érhetett meglepetésként, amikor 1962-es születésű Natalja negyvenéves kora körül egyszercsak berobbant a világ élmezőnyébe. Volt sportmúltja, de attól még senki nem számított rá, hogy ilyen gyorsan dönti a csúcsokat.

2003-ban még a medencés számokban javított a rekordokon, egy levegővel úszott le 150 métert, aztán javított 155 méterre, majd 178 méter, 205 méter, a jelenlegi világcsúcsot pedig 234 méterrel tartja- ezt 2013-ban érte el. Uszony nélkül is övé a legjobb eredmény, 182 méterrel. A statikus számban szintén ő a csúcstartó 2009 óta, ekkor 8 percig és 23 másodpercig bírta egy levegővel a vízben lebegve, jelenlegi rekordja 9 perc és 2 másodperc. Ez is a tavalyi belgrádi világbajnokságon született, amikor Natalja már betöltötte 51. életévét.

Természetesen egy ilyen kiváló búvár nem csak a medencében bizonyít, a nyílt tengeren is a legjobbak közé tartozik. Folyamatosan újabb csúcsokra tör, a Constant Weight No Fins kategóriában 69 méteres mélységet ért el, Free Immersionban 91 méterre, Variabla Weight versenyszámban 127 méterre, Constant Weight kategóriában pedig 101 méterre merült. Ez mind világrekord a nők mezőnyében! Szinte nagyítóval kell keresni azokat a kategóriákat, ahol nem ő a csúcstartó.

A sok csúcs mellett számos vilagbajnoki cím, versenygyőzelem van a háta mögött, így aztán a szabadtüdős búvárkodás nagyasszonya magabiztosan ül a trónján. Ám nem csak a sportnak él, PhD fokozattal rendelkezik a pedagógiai tudományok területén, családanya, sőt, fia már a nyomdokába is lápett, ugyanis Alekszej is világcsúcstartó szabadtüdős búvár.

Ám ami a legfontosabb: Natalja élvezi a merülést, a víz alatti létet minden felesleges eszköz, felszerelés nélkül. Ettől válik valaki igazi búvárrá! A leghíresebb róla készült videóben nem rekordot dönt, hanem Egyiptomban merül a Blue Hole-ban. Ez a Sínai-félszigetnél van, Dahab város közelében, és a készülékes búvárok körében is népszerű, ám mélysége miatt veszélyes hely, ugyanis egy sziklajáraton kell kiúszni a nyílt tengerbe- több, mint 50 méterrel a felszín alatt!

Molcsanovának viszont ehhez nem volt szüksége palackra, csak vett egy nagy levegőt és lebukott... A felvételeken pedig feltűnik egy másik szabadtüdős búvár is: a fia, Alekszej. Hja kérem, akinek ilyen profi búvár az edzője, sokra viheti...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.