Manapság divatosak az extrém lánykérések és esküvők, és ennek megfelelően a víz alatt is köttetnek frigyek. Az mondjuk nem árt, ha merülni is tud az, akinek felteszik a nagy kérdést.

Stephanie Walker épp 12 méteres mélységben volt párjával, Anthony Taylorral, amikor a férfi egy táblát mutatott fel neki "Hozzámjössz feleségül?" felirattal. Ekkor a 26 éves leendő menyasszony meglepődésében azt se tudta, hogy reagáljon, és valószínűleg olyan meglepett arcot vágott, hogy elmozduló maszkjába befolyt a víz. Hirtelen egészen más problémája lett, mint hogy a lánykéréssel foglalkozzon, és a ceremónia lebonyolításában segítő oktatónak kellett megnyugtatnia.

Persze nincs ebben a sztoriban semmi meglepő, ha tudjuk, Stephanie teljesen kezdőként merült, de az eszébe sem jutott, hogy ilyen kaland vár majd rá. Szegény helyett gyakorlatilag a kísérő mutatta fel az IGEN választ az írótáblán- mint az ifjú hölgy elárulta, a táblának mind a két oldalán ez volt, nem nagyon volt más választása. Ekkor kezdett el örömében nevetni, ami után akadt némi problémája a búvármaszkba befolyó vízzel- konkrétan úgy érezte, megfullad, és pánikba esett. Ennek megfelelően azt is csak később észlelte, vőlegényénél gyűrű van, amit az ujjára húzott. A felszínen aztán persze már nagy volt az öröm- a felszíni ujjongáshoz nem kell különösebb előképzettség.

A kreatív úriembernek a törökországi nyaraláson jutott eszébe a nagy ötlet, amikor befizettek a búvárprogramra. Természetesen a segédkező hivatásos búvárokat beavatta a tervbe, nélkülük nem ment volna a lánykérés, és szükség is volt rájuk minden szempontból. A vőlegény az esküvőig hátralevő hónapokban is töri remek ötleteken a fejét: ideje bőven lesz rá, hiszen másfél évvel későbbre tűzték ki a kézfogót. Talán addig még rendesen megtanulhatnak búvárkodni is egy búvárlagzi kedvéért...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.