Big Blue Búvár Blog

Az idei első rövid tengeri kiruccanásra készülünk, a célpont a horvát Adria lesz. Sok túrával a hátam mögött nagyjából tudom mitől lehet jó vagy rossz egy merülésekkel tűzdelt nyaralás, azt is nagyjából sejtem, mire van befolyásom. Így aztán azok kedvéért, akik még kevesebb búvártúrán jártak, netán nem is tudják elképzelni, milyen ezek, mesélek és elemzek.

Nehéz fontossági sorrendet felállítani, elnézést, ha kicsit csapongok, de írom, ami épp az eszembe jut. Kezdjük az időjárással. Május végén, június elején megyünk, kifoghatunk nagyon szép időt és esős napokat is. Volt már példa mind a kettőre az elmúlt években, és a konklúzió- ez minimálisan befolyásolja a túrát. Oké, az ítéletidő nem túl szerencsés, de a legtöbb helyen még erős szélben is van búvárkodási lehetőség, egy védett öböl, egy parti merülőhely. 

Az időjárással összefüggő tényező viszont a víz hőmérséklete, ami már többet nyom a latban. Mi most még nem számíthatunk túl meleg vízre Horvátországban, de erre én azt szoktam mondani, tudjuk, mi vár ránk, ennek megfelelően készülünk vastagabb, melegebb búvárruhákkal, jól megtervezzük a merülési programot is, ne fázzon ki senki a vízből. A fázósaknak azt javasoljuk, ne foglaljanak be előre merülési csomagot- egy-egy csobbanás erejéig mindenkinek lehet élvezetes még a hűvös Adria is, de erőltetni semmit nem szabad. Csak amennyi jólesik!

Szóval az előzetes rákészülés a felszereléssel alapvető. De ha valaki rég merült, akkor annak nem árt pár héttel korábban egy kötetlen uszodai gyakorlás, hogy visszarázódjon a víz alatti világba. És egyébként is, a túra kizárólag akkor lehet jó, ha valamilyen baleset vagy más hasonló esemény nem árnyékolja be, szóval a biztonságra való odafigyelés kötelező. Figyelünk magunkra, a levegőre, a társunkra, és így tovább- aki búvár, az tudja, miről beszélek.

Ehhez az egészhez nem árt egy jó búvárbázis partnersége, akik megbízhatóan segítenek a merüléseket bonyolítani. Jó minőségű felszerelést adnak bérlésre, segítenek a szervezésben, gyors a hajójuk, profi merülésvezetéssel kalauzolják a vendéget- a dolguk nem mindig könnyű, de szakértelemmel minden megoldható.

Ők tudják megmondani azt is, melyik merülőhelyen mi vár ránk. Mert hiába töltünk aránylag kis területen pár napot, nagy különbségek lehetnek a víz alatt. Az egyik helyen egy szép, mély fal, a másik helyen roncs, a harmadik helyen sekély víz, de sok apróság, amivel hosszú időt tölthetnek a makrótémákat fotózók. Persze, ha egyáltalán van korrekt merülőhely- de búvárbázist ritkán húznak fel ott, ahol semmi nincs, szóval szinte bárhová esik be az ember, láthat valami érdekeset.

De nekünk se árt készülni merülés előtt. Tudakolni kell a bázison, mi él adott helyen, de tanácsot adhat az arra gyakrabban megfordult búvártárs is. Igyekezzünk a merülésvezetőhöz, vagy a tapasztalt búvárokhoz csatlakozni, akik tudják mit kell keresni és hogy kell azt megtalálni. A rutinos szem kiszúrja a helyeket, ahol polip lakhat, míg a kezdő simán elúszik a nyolckarúak "lakásai" felett, és utólag meg panaszkodik, nincs is a tenger fenekén semmi élet. Pedig az mindig van; maximum a búvár csak néz, de nem lát. Tanuljunk a tengerről, olvassunk adott hely élővilágáról, és aztán a valóságban csodálkozzunk rá arra, amit korábban csak természetfilmekben láttunk- máris izgalmas lesz a búvártúra.

A rosszul megválasztott szállás rányomhatja a bélyegét a túrára. Ha nem tudunk pihenni, ha úgy érezzük, hiába utaztunk sok órát a tengerig, mégis semmilyen kilátással nem rendelkező, elhanyagolt, rossz helyen levő apartmanba vetett a balsors, amiért ráadásul még fizetnünk is kell, nem leszünk boldogok. Kezdő voltam, amikor sikerült egy olyan túrához csatlakozni, ahol a tengerparttól kb. 10 km-re levő apartmanház alagsorának konyhájában tölthettem pár éjszakát. Tanultam belőle, még akkor is inkább megyek jobb helyre, netán tengerparti szállásra, ha kicsivel többet kell fizetni. Kikapcsolódni megyek, szép élményeket szerezni, jól érezni magam- ennek ára van.

És ezért aztán arra se sajnálom a pénzt, hogy beüljek 1-2 alkalommal valahova egy jó vacsorára, meginni 1-2 pohár sört. Ez is része annak, hogy kerek legyen a túra, hiszen nem csak merülünk meg alszunk, jut idő másra is. Szerencsés, ha van a közelben felszíni látnivaló, egy szép séta egy olyan városban mint Krk, Trogir vagy Rovinj kellemes időtöltés, de lehet kis kerülőt tenni a Plitvicei-tavakhoz például.

Persze mindez akkor működik, ha olyan emberekkel utazok együtt, akikkel szívesen töltöm az időt, mert hasonló merüléseket kedvelünk, hasonlóan gondolkodunk a búvárkodásról, jól el tudunk beszélgetni esténként, netán tudunk közösen kirándulni, főzni- vagy egyszerűen csak ellenni. Ez nem életkorról, háttérről szól, meglepően vegyes összetételű csapatoknál is kialakulhat igazi összetartó, baráti légkör. Óriási jelentősége van ennek egy túránál! Amikor fotós cimborákkal elemezheted a nap folyamán készült képeket, amikor a rutinos búvár barátok szívesen kalauzolnak adott helyen járatlanokat, hogy minél többet lássanak az érdekességekből, amikor mindenki szívesen járul hozzá valamivel a közös vacsorákhoz, akkor legyintünk a rossz időre, a hideg vízre, és még jobban élvezzük az egészet, ha minden jól alakul.

És végül nem árt, ha az árak is korrektek. Aki búvár, az tudja, ez a hobbi költségekkel jár. De a váratlanul felmerülő, kiugróan magas extra fizetnivalók megkeserítik az ember szája ízét még a jó merülésekkel töltött napok után is, szóval próbáljunk úgy túrázni, hogy a lehetőségek szerint előre tisztázzuk a lényeges dolgokat.

Mi a konlúzió? Én a magam részéről már nem okoskodom túl a dolgokat: az időjárásra befolyásom nincs, ismerős helyre megyek, ismerős csapattal, és ott lesz a tenger is, szóval biztos remekül érzem majd magam. A bejegyzés azoknak szólt, akik kicsit bizonytalanul nézelődnek, hogy is kellene kezdőként egy búvártúrához csatlakozni. Szerintem nagyon fontos a saját lehetőségeink, képességeink, tudásunk reális felmérése. Igen, az önismeret. Ha kezdő vagy, ne a mély isztriai roncsokat célozd be. Ha korlátozottak az anyagi lehetőségeid, próbálj elő- vagy utűszezonban utazni. Ha fázós vagy, felejtsd el a májust az Adrián. Ne bújd az időjárásjelentéseket, két héttel előre úgyse fogja senki megmondani, mi vár rád- és akkor már minden rég le van szervezve.

De főleg: találd meg a saját csapatodat, azokat az embereket, akikben megbízol, akik benned megbíznak, akikkel megtalálod a közös hangot, akikkel szívesen merülsz. Tudom, ez kezdőként egyáltalán nem könnyű. De hidd el nekem, mind így kezdtük, több, mint egy évtizede én magam is. Többekkel túráztam, búvárkodtam, amíg megtaláltam a saját társaságomat. Neked is sikerülni fog, ha egyrészt nyitott vagy, másrészt tudod, mit szeretnél. A búvárkodás társas elfoglaltság: közösen élményeket gyűjteni mindig kellemesebb. Ha elhiszed ezt nekem, és megadod az esélyt magadnak arra, hogy a kalandozás a víz alatti világban valóban életed fontos része legyen, neked is ugyanolyan jó esélyed van a jó búvártúrára, mint akármelyik veteránnak.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A víz alatti ökörködések mindig is szép szeletet hasítottak ki a merülésekből. Persze sokszor a helyzet adja magát- egy hajó például sok wc-csészével a fedélzetén süllyedt el, naná, hogy a búvárok szeretnek pózolni a tenger fenekén szétszórt szaniterrel.

Máskor viszont nagyon is tudatosan készülnek valami víz alatti mutatványra. Persze a pihent agy mellett ehhez gyakran az is kell, hogy maga a merülőhely ne legyen annyira érdekes, a tavi merüléseket például gyakrabban dobják fel az efféle produkciókkal, mint a pompás élővilágú Sipadan környéki vizeket.

Pár éve az extrém vasalás talán népszerűbb volt, mint mostanság, és értelemszerűen ebből a hullámból a búvárok sem akartak kimaradni. Volt ebben mélységi rekord, meg olyan is, amikor egyszerre többen "vasaltak". Szerintem a stílusos az lett volna, ha neoprénruhákat lehetett volna vasalni, bár ezt erősen megnehezítette volna az a tény, hogy azok azonnal a felszínre lebegtek volna. De így lett volna az igazi kihívás!

No mindegy, egy hétköznapi inggel éppen olyan értelmetlen a víz alatt próbálkozni, mint a normál búvárruhákkal. Azt persze mondani sem kell, ha a vasalót bedugják a konnektorba, igazi megrázó élmény lenne a móka, de azt azért megnézném, ha valaki egy ősrégi, parázzsal töltött vasalót vinne le a víz alá...

Azt meg kell jegyezzem, a búvárok számára nem is olyan könnyű ez a mutatvány. A tenger feneke egyáltalán nem olyan hely, ahol könnyű stabilan felállítani a vasalódeszkát, gyakran plusz súlyt is kell rá szerelni. De inkább nem untatok senkit a technikai részletekkel, inkább beszúrok pár videót. Köztük van az is, ami megörökíti a brit Louise Trewavast, aki 137(!) méter mélyen vasalt egy keveset. Ez már sima merülésként is megsüvegelendő teljesítmény lenne, így meg pláne...

Értelmet senki ne keressen ezekben a produkciókban, az egész nem erről szól. Az a jellemző, hogy búvárklubok, baráti társaságok szórakoztatják magukat ilyesmivel- ez is része annak a fajta közös élménynek, ami a búvárkodásra egyébként is jellemző. Az összetartás ugyanis tényleg minden szinten tetten érhető, a búvárok körében mindig családias a hangulat, kortól, nemzetiségtől függetlenül. Ebbe meg belefér az, hogy ilyen közösségi programokat hoznak tető alá a merülés szerelmesei. Vasalás ide vagy oda, ekkor is víz alatt lehetünk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Vilmos herceg lett a brit búvárszövetség új elnöke, ami sokat elárul arról, mennyire elfogadott hobbi ez arrafelé. És persze az is látszik belőle, hogy roppant menő...

Félretéve a tréfát, el kell árulnom, Vilmos herceg nem az első tagja a királyi családnak, aki elvállalta a brit búvárszövetség, a BSAC elnöki tisztségét. Egyik elődje édesapja, Károly herceg volt, őt megelőzően pedig a kedves nagypapa, Fülöp herceg viselte a tisztséget. Igen, arrafelé a legmagasabb szinten is hódolnak a merülésnek. Vilmos öccse, Harry herceg még a katonai szolgálata idején is részt vett búvár továbbképzésben.

Vilmos első nyilatkozatában elmesélte, büszke arra, hogy a családtagjaihoz hasonlóan a BSAC búvárképzésében vett részt, és bízik abban, egyszer fia, György herceg is ugyanolyan örömét leli majd a víz alatti felfedezésében. Vilmos arról is beszélt, a merülés nem csak az élvezetről szól, a világ sok pontján merülve ráébredt arra, mekkora a felelősségünk a tenger élővilágának megóvásában. A BSAC új elnökeként szeretné apjához hasonlóan a környezetvédelem ügyének fontosságát hangsúlyozni. További személyes célja az, hogy a BSAC-val közösen dolgozva minél több fiatalt sikerüljön megnyerni a búvárkodásnak és sznorkelezésnek. 

Ennyit a herceg hivatalos kötelezettségeiről, és érdemes áttekinteni, kik is merültek a királyok, hercegek, állami vezetők közül. Károly herceg például, akit általában kissé sótlannak látnak, nem csak pilótaképzettséggel rendelkezik, de volt pár izgalmas merülése is. Például az Antarktiszon is búvárkodott, de a víz alatt nézte meg a híres Mary Rose roncsot is.

Vilmos és Harry nagynénje, András herceg exfelesége, Sarah Ferguson egyenesen Jean-Michel Cousteau társaságában merült a Bahamákon.

Ha más királyi házakban nézünk szét, talán sokaknak meglepő lehet, hogy például az iráni forradalommal megbuktatott sah felesége, Farah Pahlavi is búvárkodott még a hetvenes években. Nyilván ez illett az uralkodói pár imázsához, ami jóval lazább volt, mint ami az őket követő fundamentalista állam idején elképzelhető lett volna.

A Monacóban jelenleg uralkodó Albert herceg mindig is nagy támogatója volt a víz alatti felfedezéseknek, és a maga részéről szívesen csatlakozott is időnként a búvárokhoz.

A Fülöp-szigetek elnöke volt 2001 és 2010 között Gloria Arroyo, akiről szintén jelentek meg búváros fotók. Az elnökasszony elsősorban országának vízfelszín alatti értékeit szerette volna népszerűsíteni, és persze fel akarta hívni a figyelmet a fontosságukra.

Harold Holt Ausztrália miniszterelnöke volt a hatvanas években, és kifejezetten szerette a búvárkodás, mégis a tengeren tűnt el 1967 decemberében, és soha nem került elő.

Egy szó mint száz, a búvárkodás igencsak demokratikus hobbi, ahogy már többször utaltam rá. Itt még a hercegek is csak egy palacknyi levegő erejéig henceghetnek... (A szóviccért elnézést, de nem tudtam kihagyni...)

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nos, eddig még az elefánttal búvárkodás is kimaradt, de amikor láttam ezeket a képeket, videókat, azért azt mondtam, erre valahogy csak kéne időt szakítani. Az Andamán-tengeren ugyanis van pár búvárbázis, akiknél be lehet jelentkezni egy elefántos úszásra- ennél sokkal furcsább élmény nem nagyon érheti a magamfajta víz alá merülőt.

Engem egyébként meglep, milyen ügyesen úszik a hatalmas emlős, ami ormányát a vízből kidugva kényelmesen elvan a mély vízben is. Tényleg olyan, mint egy tengeralattjáró, mert a felszínről nem sok látszik belőle, a lényeg a felszín alatt van. Szerintem ehhez nincs is mit hozzáfűzni, még azt is lenyűgözi egy ilyen felvétel, aki soha az életben nem búvárkodott.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A győzelem napját ünneplik a világ sok részén: a második világháború európai szakaszának a végét kötik a német fegyverletétel dátumához. Nyugat-Európában ez május 8-at, Oroszországban május 9-et jelent.

A háború éveiben rengeteg hajó, repülő és más harci eszköz került a tenger fenekére. Nagyon sokan életüket is vesztették ezekben a harcokban, így a mélyben levő roncsok olyanok, mintha óriási acél sírboltok lennének.

Ebben a kis összeállításban néhány fontos hajót illetve fontos helyszínt mutatok be, amelyek a tenger mélyén adnak betekintési lehetőséget a háború csatáiba.

Először a Bismarckról ejtek szót. A hatalmas és akkor nagyon korszerűnek számító német csatahajót 1941-ben óriási tengeri ütközetbe kezdett, aminek során elsüllyesztette az angol flotta büszkeségét, a HMS Hoodot, de a Bismarck is megsérült. A feldühödött britek több tucat hajó bevetésével indultak a németek üldözésére, végül a HMS Ark Royalról felszálló repülők mozgásképtelenné tették. Legénysége maga süllyesztette el a Bismarckot, de rengetegen odavesztek: a 2200 emberből csak 114-et mentettek ki.

A maradványokat 1989-ben Robert Ballard, a híres roncskutató fedezte fel 4791 méteres mélységben. Ez természetesen azt jelenti, hogy búvárkodni itt nem lehet, de a roncsról készült videó feltétlenül érdekes, hiszen a hajó még mindig nagyon látványos.

Az SS Thistlegorm egy felfegyverzett szállítóhajó volt, amit a németek 1941 októberében süllyesztettek el egyiptomi vizeken, a Sínai-félsziget közelében. A 128 méter hosszú hajó fontos utánpótlást szállított, de nem fontossága miatt vált legendássá. Először Cousteau búvárcsapata fedezte fel az ötvenes években, majd évtizedekkel később akadtak rá újra. Jelenleg az Egyiptomba járó roncsbúvárok kedvence a hajó, ahol számtalan hal él, a rakterében pedig máig ott van a szállítmány, autókkal, motorokkal.

A Vörös-tenger szudáni részén másik sokszor merült, híres máspdik világháborús roncs is akad. Az Umbria olasz hajó volt, aminek kapitány 1940-ben meghallva azt, hogy országa hadat üzent az angoloknak, maga döntött a süllyesztésről, ne kerüljön az értékes rakomány az ellenség kezébe. A hajó ugyanis döbbenetes mennyiségű lőszert és bombát vitt magával, a búvárok ma is ezek mellett úsznak a mélyben! Vigyázni kell, mihez ér az ember...

Az U-352 jelű német tengeralattjáró érdekessége az, hogy ez egyike volt azoknak a búvárhajóknak, amelyeket az Egyesült Államok keleti partjára küldtek portyázni. Ám 1942 májusában mélységi bombákkal súlyosan megrongálták Morehead City közelében, és elsüllyedt, a legénység 15 tagja veszett oda. Jelenleg Észak-Karolina egyik ismert merülőhelye, 35 méteres mélységével sok búvár számára elérhető.

A B17 jelű "Repülő erődök" feltűnhettek egész Európa egén óriási kötelékekben, ami általában nagyon rosszat jelentett a célba vett városok számára. A hatalmas bombázók nagyon jól védettek voltak a sok géppuskájukkal, de azért jópárat így is lelőttek a német vadászgépek és a légvédelem. Az egyik remek állapotban megmaradt B17 Korzika közelében merülhető.

A sort még nagyon-nagyon hosszan lehetne folytatni. Zárásként egy olyan helyszínre kalauzolom a roncsok szerelmeseit, ahol számtalan maradványnál lehet búvárkodni. A Chuuk-lagúna (avagy régi nevén Truk-lagúna) a II. világháborúban a japán császári flotta egyik fontos bázisa volt. 1944-ban a háború egyik legfontosabb tengeri ütközetében az amerikaiak 13 hadihajót, 32 szállítóhajót és 275 repülőgépet pusztítottak el, így a lagúna a világ egyik legnagyobb hajótemetőjévé vált. 

A búvárok még ma is a világ sok pontján nyerhetnek bepillantást a második világháború fontos ütközeteibe. A roncsoknál merülni izgalmas, de közben sosem felejthetjük el, ezekben a hajókban, repülőkben egykor fiatal emberek szolgáltak, és vesztették életüket. 

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Az 1975-ben született spanyol Carolina Gonzalez országa egyik legjobb szabadtüdős búvára, több nemzeti rekordot is felállított. Több kategóriában is jeleskedik, a statikus számban egyetlen levegővel 7 percig és 5 másodpercig tudott a víz alatt maradni, de a mélymerülésben sem ügyetlen, Constant Weight kategóriában 80 méter a legjobb eredménye.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A hírek szerint megtalálták az Aranyhajó néven emlegett roncsot, benne sok-sok kinccsel.

Az Odyssey Marine Exploration megint nagyot kaszálhat: az SS Central America nevű gőzhajó roncsát felkutatták 2200 méteres mélységben, és onnan 28 kiló aranyat hoztak a felszínre. (Az MTI búvárokat emleget, de ez természetesen badarság, ilyen mélyen nem dolgoznak búvárok.)

Ám nem ez az első alkalom, hogy kincskeresők kutakodtak a roncsnál. 1988-ban fedezték fel eredetileg a hajó maradványait, mert már akkor is tudták, hogy nagy értékek rejtőznek itt. Dél-Karolina partjaitól több, mint 200 kilométerre találták meg a Central Americát, és el is kezdték az értékek felszínre hozatalát, amiből volt bőven.

Az 1857-ben egy hurrikánban elsüllyedt hajón ugyanis a becslések szerint 10-14 tonna(!) arany volt. A fedélzeten levő emberek közül 425-en vesztették életüket a tragédiában, de az óriási mennyiségű arany elsüllyedése az egész amerikai gazdaságban pánikot okozott. 

Az 1988-as expedíciót finanszírozó befektetők így aztán elégedetten dőlhettek hátra, amikor megkapták a hírt a roncs felfedezéséről. Arra viszont nem számítottak, hogy az expedíciót vezető kalandor, Tommy Thompson őket is becsapja majd- eleinte csak az okozott gondot, hogy a 19. században a süllyedés után óriási kártérítéseket fizető biztosítók most előálltak a követeléseikkel, mert érvelésük szerint így a kincs őket illette volna meg. 1996-ban aztán megszületett a bírósági döntés, ami a lelet 92 százalékát a roncskutatóknak ítélte oda.

Így is óriási értékről volt szó. Thompson eredetileg nem kincsvadász volt, hanem tudós, saját fejlesztésű távirányítású eszközével hozott a felszínre nagyjából három tonnányi aranyat, ezüstöt és értéktárgyat. 2000-ben sikerült túladni a zsákmány őket illető részén 52 millió dollárért- és aztán Thompson el is tűnt, nem fizette ki se a befektetőket, sem a hajón dolgozó legénységet. 2012 óta körözik őt és asszisztensét, állítólag Floridában bújkálnak.

Mivel a roncs helyzetéről rendelkeztek adatokkal, a maradványokban levő értékekkel rendelkező cég úgy döntött, bőven van ott még annyi arany, hogy megérje tovább kutatni. Így került képbe a sok sikeres mélytengeri expedíciót maga mögött tudható Odyssey Marine. Az nem kétséges, hogy sok pénz és különleges felszerelés kell ahhoz, hogy 2200 méteres mélységből bármit felhozzanak, de állítják, a roncsnak csak 5 százalékát tudta átkutatni a Thompson-féle expedíció, szóval ez a mostani 28 kiló arany csak a kezdet.

Persze a befektetők most már az elejétől fogva ügyelnek arra, hogy ne károsíthassák meg őket. A szerződés szerint a lelet jelentős részét kapja az Odyssey, de a maradék is bőven elég arra, hogy kárpótolja a veszteségekért a cégeket, illetve megkapják pénzüket a Thompson-expedíció hoppon maradt munkatársai is. És aztán jöhet a kutatás a további vagyont érő kincsleletek után a világ tengereinek és óceánjainak mélyén. Az aranyláz ugyanis csillapíthatatlan, aki a rabja lesz, nem tud leállni...

A búváros szörnyfilmek egyik korai darabjában egyenesen egy prehisztorikus halember terrorizálta a gyanútlan kalandorokat. 

A Creature from the Black Lagoon hat évtizede(!), 1954-ben készült. Érdekessége, hogy három dimenziós verzióban is vetítették. (Annak idején az ötvenes években egy rövid időn át már kísérleteztek a térhatású filmekkel, de az ötlet nem igazán volt sikeres.)

A sztori lényege az, hogy az Amazonas mélyén keresik őslények nyomait egy expedíció tagjai, ám mire egy újabb csapat érkezik, valamennyiüket holtan találják. Jaguárra gyanakodnak, aztán kiderül, egy furcsa humanoid támadott az emberekre. A később érkezett kutatók arra is rájönnek, hogy azoknak az őslényeknek az egyikével állnak szemben, amiknek fosszíliáit korábban itt felfedezték. A kétéltű lényt megpróbálják a víz alatt foglyul ejteni a légzőkészülékkel is felszerelt búvárok, ám ő elmenekül. Meglehetősen furcsa módon az expedíció egyetlen hölgytagja kelti fel a szörny érdeklődését, el is rabolja, a bátor férfiaknak kell hát őt valahogy kiszabadítani...

Állítólag a film producere még a negyvenes évek elején hallott egy helyi legendát félig ember, félig hal lényről, ami az Amazonas körüli esőerdők mélyén rejtőzik. A sztori megtetszett neki, és az ötvenes években el is jött az idő a megfilmesítésre. A kopoltyús lény maszkjának tervezője Millicent Patrick volt, de hosszú éveken át úgy tartották számon, Bud Westmore találta ki a szörny kinézetét. Ma már a dizájner hölgyé a jogos dicsőség.

A gúnyába a felszínen Ben Chapman bújt, a mélyben pedig a híres víz alatti kaszkadőr, Ricou Browning volt a halember megszemélyesítője. A kopoltyús rém neki köszönhetően mozog olyan kiválóan a mélyben, ez pedig sokat dobott a film színvonalán. Egyik színésznek sem volt könnyű dolga, mert a jelmez meleg volt és nehézkesen lehetett belőle kilátni, benne mozogni. A korabeli technikához képest igencsak látványosak lettek a víz alatti felvételek- persze nem az Amazonas mélyén forgatta őket a stáb, hanem Floridában.

A Creature from the Black Lagoon nagy siker lett, 1955-ben és 1956-ban folytatás is készült hozzá. A forgatókönyvírók egyébként viszonylag korrektek voltak, noha veszélyes, időnként erőszakos lénynek tűnik a kopoltyús teremtmény, eredendően mégsem gonosz, inkább csak védeni próbálja magát.

A halember (Gill-man) kultikussá vált figurája később is számtalan filmben, rajzfilmben került elő utalásként, gyakran emlegették őt. Sőt, a remake kérdése már évtizedek óta napirenden van, eddig olyan rendezők bábáskodtak a tervek körül, mint John Landis, John Carpenter, Peter Jackson, Ivan Reitman, Guillermo del Toro- nem akármilyen névsor! Újabb és újabb forgatókönyvek születnek, a sikeres újrafeldolgozási hullámot meglovagolni kívánó Universal pedig szeretné újjáéleszteni a Fekete-lagúna teremtményének legendáját, de egyelőre nem lehet tudni, mikor lesz a tervekből valóság.

Így aztán egyelőre a Jack Arnold által rendezett eredetit nézhetik meg azok, akik kíváncsiak erre az igazi filmes kuriózumra. Búvárok, B-film kedvelők, a klasszikus horrorok rajongói egyaránt megtalálják benne azt, amiért érdemes végignézni az alkotást.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Talán nem meglepő az a kijelentés, hogy a felszín alá felállított szobrok többsége Jézus Krisztust ábrázolja. Az alkotásokat felállítók nyilván abban bíznak, hogy minden tengerre szállót ő óv meg a veszedelmektől, ezért vélték a megfelelő helyszínnek a tenger fenekét.

Az elsőt természetesen olasz búvárok helyezték el a mélyben, még 1954 augusztusában. A Cristo degli Abissi nevet kapott alkotást 17 méteres mélységbe süllyesztették el San Fruttuoso előtt, az olasz búvárkodás egyik úttörőjének, Dario Gonzattinak az emlékére, aki 1947-ben merülés közben vesztette életét. 2003-ban a szobrot kiemelték, megtisztították és kijavították, ugyanis egyik karját megrongálta egy óvatlan hajós horgonya.

A 2,5 méteres alkotás közelében merülők akár egy imát is elmormolhatnak magukban, de azok kedvéért, akik nem búvárkodnak, a közeli városban a felszínen is megtekinthető az alkotás másolata. Sőt, 1965-ben az Egyesült Államokban, Florida Keys közelében került a víz alá egy újabb másolat egészen sekély vízbe, ahol sznorkelezők is könnyen megnézhetik.

A Grenadában búvárkodók is merülhetnek egy Krisztus-szobornál. Itt is évtizedekkel ezelőtt helyeztek el egy másolatot, a Bianca C nevű hajó elsüllyedésének emlékére St. George's parti sétányán. Később úgy döntöttek, a Mélység Krisztusának a tengerben van a helye, így egy új szobrot felállítottak a grenadai víz alatti szoborparkban is. A helyi búvárok büszkén vettek részt a 2011-es eseményen.

Szintén Jézust Krisztust ábrázolja az 1990-ben Málta vizeiben elsüllyesztett szobor, amit II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére helyeztek el a St. Paul's Bay mélyén, és időnként itt is felbukkannak a légzőkészülékes látogatók.

Giglio szigete közelében 25 méteres mélységben helyeztek el egy szobrot, de vandálok az aránylag nagy mélységben levő alkotást csúnyán megrongálták 2001-ben. A helyreállított szobrot 2009-ben helyezték vissza, az eseményen még Gianfranco Fini akkori olasz miniszterelnökhelyettes is részt vett- természetesen a víz alatt csatlakozott az ünnepélyes aktushoz.

Noha nem minden búvár keresztény, aki merül egy ilyen helyen, de a hasonló szobrok mindig elgondolkodtatják az embert- nem csak Krisztusnak, Buddhának is van például csak búvárok által látogatható szobra, tehát ez az egész dolog nem felekezetfüggő.

A víz alatt könnyen át lehet érezni az emberi lét törékenységét, és sokak számára maga a búvárkodás is egyfajta áhítatos állapotot jelent. Éppen ezért a legtöbb vallásos jellegű alkotás hatással van az emberre, háttértől, felfogástól függetlenül, és különleges élménnyé válik az ilyen merülés.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A búvárfotósok szeretik az újszerű témákat, és ezért gyorsan híre megy annak, ha valahol valami különleges élőlényt lehet a víz alatt megörökíteni. A Bahamákon vannak delfinek, cápás merüléseket szerveznek, de hogy lubickoló malacok is legyenek, az azért már tényleg meglepő.

A Bahamák egyik emberek által lakatlan szigetét hivatalosan Big Major Cay néven tartják nyilván, de gyakrabban emlegetik Pig Island vagy Pig Beach néven. Ugyanis nagyjából két tucat kisebb-nagyobb disznó él itt (a hírek szerint kóbor macskák és kecskék társaságában), akik szívesen úszkálnak a szigetet meglátogató turisták körül. 

Több legenda is kering arról, hogy kerültek ide a sok fürdés miatt az átlagos malacokhoz képest nyilván tisztább emlősök. Vannak, akik szerint tengerészek hagyták itt az első néhány példányt egyfajta tartalékként, hogy majd később visszajönnek értük, ám soha nem mentek vissza. Mások szerint egy hajótörés túlélőiként úsztak partra az első malacok, de olyan híresztelés is akad, hogy tudatosan, a turisták kedvéért telepítették őket ide.

Ha régebben telepedtek meg itt a disznók, kérdéses, mit ettek az aprócska szigeten. Mostanában viszont már nincs veszélyben a túlélésük, mert a helyiek is és a turisták is etetik őket. Sokan jönnek ide a röfögő látványosságokért, akik fajtársaikhoz képest meglehetősen háborítatlanul élnek, és ennek megfelelően igen barátságosak is.

Szívesen modellkednek a búvárfotósoknak is, akik itt elsősorban az ún. felezős technikával dolgoznak, a kamera objektívja részben a víz alatti, részben a víz feletti világot örökíti meg. A Bahamák égszínkék vize, az azúrszínű ég és a hófehér homok igazán pompás háttere a tempózó disznóknak, így aztán látványos és nagyon egyedi felvételek készülhetnek itt, amihez még csak le sem kell merülni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!