Big Blue Búvár Blog

Egy búvártúra utolsó merülése mindig különleges. Tudjuk, hogy hamarosan visszatérünk a szárazföldi mindennapokhoz, és ha be is van tervezve pár merülés a jövőben, mégis lélekben már a felszerelés elmosására, a pakolásra, a hazaútra készülünk. Nem árt, ha valamilyen emlékezetes élménnyel búcsúzunk a tengertől, ami egy pár napig biztosan lelkesít.

Razanjból kiindulva a parti merülőhely mellett akadnak bőven hajóval elérhető pontok is. Hajóroncs, egy szétesett repülőgépmaradvány, falak- én mégis meggyőztem a búvárfotósokat, ne ezek közül válasszunk. Itt a faluban van egy kis kikötő, ott pár méteren állítólag több érdekesség él a bázison dolgozók szerint. Csikóhallal kecsegtettek például, ami olyan dolog, hogy megér egy kis kockáztatást. Persze, hogy "csábítóbb" legyen a dolog, én átneveztem szemétdombnak a kis öblöt, mert a kikötőből rengeteg dolog kerül a tenger fenekére, így a rendszeres tisztítás ellenére van hulladék bőven.

A természet viszont amit lehet, meghódít. Pont ezért gondoltam frappánsnak a szeméttelep elnevezést, mert úgy gondoltam, vicces lesz, ahogy konzervdobozok között keressük az élőlényeket. Ennek megfelelően elhúzódó bogarászásra készültünk a pár méter mély vízben, és reménykedtünk, csikóhal koronázza meg a programot.

Lemerülve kiderült, az előzetes várakozásnak megfelelően szemét és fotótéma is akad. Nem mindegy, kinek milyen rutinja van, a szeme mennyire állt rá a témakeresésre, nekem sok adriai merülés után már elég jól megy a dolog. Találtam kis gébeket, sziklahalat, lepényhalat, aztán egy félig homokba süllyedt üvegben rejtőzködő polipra bukkantam, aki azzal álcázta magát, hogy még egy kagylóhéjat is a "háza" elé vitt.

Közben folyamatosan pásztáztam a tengeri füves aljzatot, mert ilyen élőhelyen gyakran van zöld vagy barna csikóhal. Teltek a percek, készültek pár fotó is, a csikóhalaknak viszont nem bukkantam a nyomára. Ha már olyan jól megígértük, illenék találni legalább egyet, gondoltam, úsztam tovább rendületlenül.

A tengeri fű mezőnek vége szakadt, az aljzat megváltozott, és a sziklák tövében 3-4 méteren sárga szivacstelepek bukkantam fel. Aki ismerős az Adrián, tudja, itt bizony eséllyel lehet keresgélni, mert ezeken élénk sárga, igazán dekoratív csikóhalak szoktak megtelepedni. Pár percig közelről vizsgálgattam a szivacsokat, aztán találtam egyet, amiben a többihez képest valahogy másféle sárga dolog ücsörgött. Hopp, az én kis csikóm! Megnéztem, körbefotóztam, aztán a felszínre úsztam. Meg akartam jegyezni, egészen pontosan hol van, meg akartam mutatni a többieknek, megvan, amiért jöttünk. Szerencsére elég jól beazonosítható volt a felette kikötött piros gumicsónakról a helyszín, mindenkit ide tudtam kalauzolni.

Végül összejött az a bizonyos slusszpoén, ami felteszi a koronát az amúgy is pompás búvártúrára. Egészen elfogadható vízhőmérsékletben merültünk, sok érdekeset láttunk, végül közös grillvacsorán beszéltük meg az élményeinket. Mind tudjuk, vannak távoli, egzotikus helyek, ahol még több, még színesebb élőlény él a trópusi vizekben, de ezt a fajta otthonosságot kevés úti cél kínálja. Mindig megvan az esély arra, hogy ide visszatérhetünk, hiszen közel van és pár napra is le lehet ugrani. És legközelebb már egészen biztosan programba iktatjuk a csodás "szemétdombot".

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Még az amatőr búvárfotós életében is vannak olyan pillanatok, amikor érzi, hogy tényleg ott van a nagy lehetőség egy jó képre- maximum nem elég ügyes ahhoz, hogy éljen az eséllyel.

A sekély parti merülőhelyen úszkáltam a búvárbázis előtt az Adriában, alig pár méteres mélységben. Mivel többen merültek már ott a napokban, tudtam nagyjából, mi mindent találhatok. Meséltek róla, hogy tintahalakkal találkoztak, nekem most rájuk fájt a fogam.

Nagyjából hét méteren egy barnás, hengeres testű állatra figyeltem fel, olyasmi volt, mint egy furcsa tengeri uborka. Először csak értetlenkedtem magamban, miért lebeg ez pár centire az aljzattól- aztán beugrott, itt a tintahalam! Nem volt túlságosan nagy, alig 10 centis, és attól tartottam, viharos gyorsasággal tűnik el, ha óvatlanul közelítek. Lopakodtam, gépemet magam előtt tartva próbáltam jó pozícióba kerülni. Az állat gyanakodva húzódott távolabb, én pedig nem akartam felidegesíteni. Ilyenkor csak a türelem segít!

A tintahal, noha csak egy puhatestű. meglepően intelligens állat. Képes taktikát változtatni, ha el akar menekülni. Először távolabb úszik, majd az aljzathoz lapul, sötét színűre változva, próbál a környezetbe olvadni. Ha ez nem válik be, megváltoztatja a színét, például csíkosra. Ha ez sem segít, karjait úgy mozgatja, hogy próbálja magát nagyobbnak mutatni.

Én viszont továbbra is fotóztam ezerrel. A tintahal végülis egészen jól tűrte, bár néha azért megpróbált meglógni. Ám eközben gyakran került olyan pozícióba, hogy jó képet lehetett róla készíteni. Le tudtam fotózni a színváltozásait is, így telt el egy félóra.

A jószág aztán végül ráunt a modellkedésre, és megint új stratégiára váltott: egyszerűen el akart ijeszteni. Először a csápjait tárta szét, majd konkrétan a menekülés helyett elindult felém. Pár alkalommal csak 1-2 centire volt az objektívemtől. No nem azért volt problémás a támadás, mert kárt tudott volna bennem tenni, egyszerűen csak képtelenség volt normális fotót készíteni a túl közel levő állatról. Megtalálta a megfelelő eszközt a megfutamításomra: ha nem lehet dolgozni, a fotós odébáll.

Azért panaszom ne legyen, mert így is jól eljátszadoztunk. Neki sem lett baja, nekem se, pár jó fotóval is gazdagodtam, és igazán illetlenség lett volna még többet villogni a vakummal a szemébe. És még tanultam is belőle, a tintahalak viselkedésének sokszínűsége tényleg izgalmas.

A tintahal kedvelt fogás a tengerparti éttermekben, és ilyenkor eltöprengek azon, lehet, hogy ez az intelligens példány is egy tányéron köt ki. Furcsa az élet! Ettem már halat éppen eleget, de ezt, amivel ennyire testközelségben találkozok, ráadásul hosszabb ideig megfigyelhetem, azt semmiképpen nem lennék képes kifogni. Így már nem "csak" egy hal, hanem olyasféle állategyéniséget látok benne, mint egy barátságos kutyában.

This is the beginning of a beautiful friendship...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Az Adria egyik csendesebb partszakaszán vagyunk, a felszínen csodálatos égszínkék a víz. 20 fokosra melegedett fel, ez, ha nem is langymeleg, de azért már nem rossz. Jó órásokat merülünk, fotózunk, jól érezzük magunkat.

A víz alatt viszont aztán találkozunk a másik oldallal is. Egyrészt sok az elhajigált üveg, cipő, mindenféle más szemét. Eszméletlen, mennyi mindent dobálunk be a vízbe, egyrészt azok, akik itt ezen a partszakaszon strandolnak, másrészt sokmindent egyszerűen ide sodor a tenger vize. Vannak üvegek, amiben a tenger lakói találnak otthonra, kis halak, polipok szoktak beköltözni, de azt hiszem, nekik épp megfelelnének a tenger természetes sziklahasadékai is, nincs szükség az emberi "otthonteremtésre".

Ám emellett ott vannak lenn a halakkal telt varsák, a beszakadt hálók is. Kár álszentnek lenni, akik szeretjük a tenger gyümölcseit, tudjuk, szükség van a halászatra. A módszerekről viszont lehet vitatkozni. Az Adria is tele van vonóhálós hajókkal, ami belekerül, az mind ott pusztul, ha kicsi, ha nagy halakról van szó. A varsákat sem űrítik túl gyakran, ami "értéktelen", az gyakran döglötten kerül vissza a tengerbe.

Ráadásul ami háló beszakad, azt soha senki nem szedi ki, szép csendben öli a tengeri állatokat, és a jó kis műanyag hálók borzalmasan lassan bomlanak le. Ma délután is találtam egy kisebb darab hálót, és nem volt szívem ott hagyni a tenger fenekén. Kihoztam, de ha elkezdenék szemetet gyűjteni, eltelne vele a hétvége. Bár akár ebben is szívesen segítek, alapvetően mégsem ezért jöttem ide.

Lehet, jobb lenne, ha nem is búvárkodnék, mert akkor semmit nem látnék ebből a víz alatt humán kultúrából. Odafenn minden olyan szép, harmonikus, ha a tengert bámulom... De most már sajnos túl sokat tudok. Ám cserében én azon kevesek közé tartozok, akik segíthetnek.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Végre igazi búvárblogolás, élménybeszámoló az Adriáról! Csak tegnap érkeztünk, de máris jó kis élményekkel gazdagodtunk...

Dalmáciáig jó hosszan kell autózni, de az nagyon jó, hogy a horvát határ átlépése már tényleg csak egy kis iratszemléből áll, nincsenek a korábbi idegesítő procedúrák, Az autópályánál szokás szerint figyelni kell arra, hogy euróval fizetve időnként tévednek a visszajáróval, egyébként lehet haladni- hacsak nincs útlezárás. Nekünk most Otocacnak sikerült belefutni egy terelésbe, 30 kilométeren át kanyarogtunk mellékutakon, de még onnan is eltereltek egy zötykölődős kis útra egy rövid távon. Szóval érdemes inkább korábban indulni, mert az ilyen váratlan problémák miatt meg lehet csúszni. Zsúfoltság viszont nincs az utakon, ez mindenképpen jó.

Ismét kiderült, az ilyen-olyan előzetes időjárásjelentéseknek nem sok jelentősége van. Ideérve szép idő fogadott, megcsodáltuk a naplementét, és ma is ragyogó napsütésben sétáltunk, hajóztunk Razanjban és Rogoznicában. Délután pedig partról indultunk merülni- a helyet már ismerjük, és tudtuk, ezekben az órákban kicsit aktívabbak az itt mindig megtalálható tengeri nyulak. Először egy polipra bukkantunk, aztán csigára, majd jöttek az úszó nyulak...

Az egyik mélyebben "repült", pár percet eltöltöttünk vele, szépen pózolt a kamerának. Előszezoni vízhőmérsékletre számítottunk, de egyáltalán nem volt vészes a helyzet, 19 fok volt 7-8 méter körül, nagyon sekélyen úszva pedig kellemes 20-21 fok volt. semmilyen gondot nem okozott akár egy órát a víz alatt lenni.

Pontosabban kicsit tovább is maradtam a vízben, de még csak le sem kellett merülni, mert az egyik tengeri nyúl folyamatosan a felszín felé törekedett, és hosszú időn át követtem, fotóztam. Ilyen helyzetben még sose láttam őket, tudtam, ezt a lehetőséget kell kihasználni a fotózásra. Bíztam benne, hogy sikerül pár használható kép... Ilyenkor a partra érve az ember mindig izgatott, hiszen a víz alatt nem tudom megítélni a kis kijelzőt nézve, mennyire lettek jók. Beszúrok párat, és majd eldöntheti magának mindenki, milyenek lettek.

Most pedig itt ülünk a nagy asztalnál, nézzük ahogy megy le a nap, isszuk, és készülünk egy kis grillvacsorára... És ismét elégedettek vagyunk, hogy a búvárszezont a horvát tengerparton indítjuk. Ráadásul vár még pár szép nap itt...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A híres búvárfilmes, Howard Hall pár éve egy látványos videót állított össze, amiben új kamerájával rögzített felvételek láthatók. Howard egy évnyi merülés során filmezett, de aligha panaszkodhatott unalmas búvárkodásra, mert dolgozott a Maldív-szigeteken, Alaszkában, Kaliforniában, Costa Ricában, Mexikóban...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Carolina Schrappe először légzőkészülékkel merült, és rögtön a búvárkodás szerelmese lett. Ám ekkor valaki azt javasolta neki, próbálja ki a szabatüdőzést, és 2001-től folyamatosan a brazil élmezőnybe tartozik. Hosszabb kihagyás után nemrég tért vissza a versenyzéshez, továbbra is jó eredményeket ér el, nemzeti csúcsokat állított fel. Búvároktatóként, modellként dolgozik.

A méltán híres spanyol színésznő, Penelope Cruz szerint egyszer az életben mindenkinek ki kellene próbálnia a cápás merülést. Az idén 40 esztendős sztár szerint a cápákkal találkozni igazi borzongató élmény, ezért szívesen megy búvárkodni amikor férje, Javier Bardem illetve két gyermekük társaságában utazni megy.

Penelope elmesélte, a Karib-tengeren és Brazíliában is búvárkodott már cápákkal, emlékei szerint citromcápákat és szirti cápákat látott természetes közegükben. Ám abban biztos, nagy fehérrel csak ketrec védelmében merülne: "Nem vagyok őrült." (Nyilván nem olvasott Leonardo Di Caprio rémisztő nagy fehér cápás kalandjáról...) Természetesen a hétköznapi strandolást is nagyon szereti, illetve úgy általában a tengerpartokat is, ahol napozhat a homokban heverészve.

Bizonyára igaza van, mert nyilván nagyon sokan csatlakoznának hozzá egy egzotikus nyaraláson...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Meglepő, hogy az édesvizek felszín alatti világa éppen úgy sokféle, egészen szélsőséges módon lehet izgalmas, mint a tengereké és óceánoké. A mexikói cenoték fényjátéka, a kissé zavaros, de sokféle élőlénynek otthont adó tavak, a kristálytiszta, de roppant hideg hegyi vizek mindenféle merülésre lehetőséget adnak.

És engem személy szerint is lázba hoz, amikor látok egy videót új, izgalmas helyekről, amikről soha az életben nem hallottam. Ki gondolta volna például, hogy Törökország középső részén, Eskisehir városa mellett ilyen látványos, tiszta vízű kis tavacskák, folyók vannak! Igazán szép filmet készített róluk egy helyi búvár, Erkan Balk.

Ahogy látható, annyira sekély helyek ezek, hogy sok helyen még palackra se nagyon lenne szükség az 1-2 méteres mélységben- persze fotózni és videózni sokkal egyszerűbb légzőkészülékkel.

Ilyenkor mindig eltöprengek, hátha vannak még kis gyöngyszemek közelebb, egyszerűbben elérhető úti célokon, mint Kisázsia szíve. Én azok közé a búvárok közé tartozok, akik szívesen adnak esélyt az édesvízi merülőhelyeknek, és egy pár ilyen tó, mint a filmen láthatók, sok-sok kirándulás erejéig tudna lekötni...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Megmondom őszintén, nem is tudtam idáig, hogy még a teknősöknek is jutott egy világnap, méghozzá május 23. Ez éppenséggel tegnap volt, de nem csúsztunk ki az időből, pár szót szólhatok a sokak által kedvelt hüllőkről.

A búvárok különösen örülnek az elegáns mozgású állatok feltűnésének. A teknős ugyanis a víz alatt könnyedén mozog, és ha nem zavarják meg, nem nagyon foglalkozik az emberrel, éli tovább a mindennapjait a legnagyobb nyugalommal. Szóval itt is igaz az, hogy nem szabad fogdosni, tapizni, és akkor tovább élvezhetjük a társaságukat. Ma már nagyon elítéljük azokat a búvárokat, akik belekapaszkodtak a teknősökbe, kipróbálták, tudja-e őket vontatni az állat. Szerencsére ilyesmit már nem is nagyon látni, és ez így van rendjén.

Több teknősfajjal lehet találkozni a víz alatt, bár a legtöbben általában csak annyi különbséget látnak elsőre, hogy kicsi vagy nagy példányokról van szó. Megmondom őszintén, én sem feltétlenül igazodok el a cserepesteknősök vagy álcserepesek között.

Arról viszont egy árnyalattal többet tudok, hogy aki teknősöket szeretne látni, merre mehet az átlagosnál biztosabbra. A Vörös-tengerre járók például egy túra alatt jó eséllyel látnak teknőst is, de az Abu Dabab öbölben szinte mindig ott vannak a hatalmas, tengeri füvet rágcsáló óriások.

A Malajziához tartozó Sipadan szigete mellett is gyakran bukkannak fel a teknősök. Sőt, itt még egy barlang is van, ahol sok teknős csontvázát láthatják a bemerészkedő búvárok- a többség azért persze inkább annak örül, ha élő példánnyal merülhet.

Az amerikai búvárok körében nagy népszerűségnek örvend a mexikói Cozumel sziget. A Karib-tenger vize meleg, sok a búvárbázis, és bármikor össze lehet futni a mélyben egy megtermett teknőssel. Ha nem zaklatják őket, az sem izgatja a derék jószágokat, ha egészen közelről készítenek róluk felvétel.

Ám a teknőssel merülni szándékozó búvároknak nem kell olyan messzire utazni: elég a Kanári-szigeteket becélozni. Tenerifén van egy hely, ahol mindig ott vannak ezek a hüllők, gyakran többen is. Persze gyanítom, etetik őket, van is ilyenről videó az interneten, no meg simogatásról, tapizásról, fogdosásról is épp elég. Gyanítom, az állatok ezt pár finom falat fejében tűrik el- ezt nehéz támogatni. Szóval ha valaki eljut oda, olyan bázist válasszon, akik nem etetik a teknősöket, és akik rászólnak a búvárra, ha fogdosni kezdi őket.

Szóval van bőven esély találkozni a teknősökkel, de igyekezzünk figyelni arra, hogy ne ártsunk nekik. Például vigyázzunk a műanyag zacskókkal, ne dobáljunk ilyet a tengerbe, mert az állat medúzának nézheti, és ha megeszi, bele is pusztulhat. Nekünk is tenni kell azért, hogy még sok szép búvárélményt okozhassanak nekünk a teknősök- erről szól a világnapjuk is.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Ufók, bombák vagy a természet játéka- ez itt a kérdés.

Az Adria mélyén titokztatos köröket fedeztek fel a tengeri fűben, ám senki nem tudja, hogy alakultak ki. Az ilyen nagyon szabályos kör forma meglehetősen ritka a természetben, tehát emberi tevékenységre gyanakodnak, de egyelőre csak kutatják a lehetséges okokat.

Még tavaly figyeltek fel rá a tengerfenék vizsgálatánál Dugi Otok sziget közelében, hogy 50 méter átmérőjű, egymástól 30 300 méterre levő körök vannak a fűben. Először azt hitték, hogy valami hibajelenségről van szó, és nem szabályos körök azok ott a mélyben, de a lemerülő búvárok aztán kiderítették, azok tényleg ott vannak, és úgy néznek ki, mint a felvételeken.

A találgatások széles spektrumot fednek le. Természetesen tudományos teóriák is születnek, egyelőre eredmény nélkül. Aztán jönnek a különféle emberi tevékenységekkel kapcsolatos elképzelések, fegyverekről, mérgekről hallani, ezekre szintűgy nincs bizonyíték. Naná, hogy az ufóhívők is megjelentek, akik arról fantáziálnak, hogy az idegenek űrhajóinak nyomát kell a szabályos körökben látni.

Talán egyszer majd lesz magyarázat is, de nekem más dolog jár a fejemben. Elég szerencsésnak mondhatom magam, mert egyszer egy egész hetes hajós búvártúrán vehettem részt Dugi Otok környékén. Nagy kár, hogy akkor nem jártunk ezeknél a köröknél, megnéztem volna őket. Egyébként merülnek búvárok arrafelé gyakran, akiknek eddig semmi nem tűnt fel.

Szóval még mindig lehetnek ilyen izgalmas felfedezések- ez pedig engem is lelkesít. Hamarosan megyünk a tengerre, jól nyitva kell tartani a szemünket, hátha valami izgalmasat látunk odalenn. Ufókra azért nem számítok, de sok más érdekes a szemünk elé kerülhet Dalmáciában...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!