Big Blue Búvár Blog

Itt a nyár, megint előveszem a minden évben tipikus témát: sokba kerül-e, ha valaki merülni szeretne?

Először mindig el szoktam mondani, nem kötelező teljes búvárfelszereléssel, légzőkészülékkel a tenger felfedezésére indulni. Egy jó búvármaszk és egy légzőcső elég, hogy sekély vízben sok érdekeset lássunk, és ezt a felszíni búvárkodást (sznorkelezést) kicsik és nagyok is bátran űzhetik. Amire érdemes figyelni, az a leégés, a vízben lebegve pillanatok alatt bekövetkezhet- póló, vízisport felső nagyon ajánlott. Óvakodjunk a nagy hullámzástól, sose ússzunk ki túl messzire a parttól a nézelődésbe belefeledkezve, és ne a homokos, hanem inkább kavicsos-sziklás partszakaszakon próbálkozzunk az élőlények megtalálásával.

És akkor jöjjön a tanfolyam! A 70-90 ezer forintba kerülő alaptanfolyam valóban nincs ingyen, de soha nem jár le a "szavatossága", egyszeri kiadás. Ha valaki egy 30-40 ezres haladó búvár tanfolyamot is elvégez utána valamikor, gyakorlatilag minden, kedvtelési búvár számára ajánlott merülésben részt vehet. A barlangi merülés, a kevertgázos mélymerülés egészen más tészta, egészen szűk réteg hobbija, szóval az alaptanfolyamokkal az ismert és kedvelt merülőhelyek 99 százalékát felkereshetjük. A kuponos tanfolyamokról már írtam, én továbbra is tartom, menj jó iskolába, jó oktatóhoz, akár kicsivel többért is, csak tanítsanak meg normálisan merülni- az életed múlik rajta.

A felszerelésből kizárólag az alapdarabokat kell megvenni, tehát maszkot, légzőcsövet, uszonyt (csizmával jellemzően), ez 25-50 ezres kiadás az elején, de nem csak készülékes merüléshez használható. A jó minőségű felszerelések sokáig tartanak, és ez igaz a drágább darabokra, a mellényre vagy a légzőautomatára is. Nekem több olyan cuccom van, ami bőven elmúlt tíz éves, és még mindig kifogástalan, rendszeresen használom őket, pedig merülök épp eleget. De aki kezdőként nem akar beruházni, annak nem is kell, minden normális búvárbázison bérelhető a teljes felszerelés.

Tehát akkor most vonjunk egy mérleget, hogy lássuk, mennyi az annyi. Az alaptanfolyam mondjuk legyen 80 ezer, és ezért még nemzetközi, a világ bármely pontján merülésre jogosító igazolványt is kapunk. Költsünk 40-et az alapfelszerelésre, ezek sokáig kitartanak. Összesen 120 ezer- sokan költenek ennyit vagy többet hobbijukra, legyen az sí, lovaglás, kerékpár.

Van kártyánk, alapfelszerelésünk, lépjünk tovább! A búvárkodásban nem maga a merülés a drága, hanem arra a helyre elmenni, ahol búvárkodhatunk. Számoljunk egy kicsit! Ha valaki nyáron el szeretne utazni egy hétre az Adriára, akkor egy főre kalkulálhat 150 ezret, útiköltséggel, korrekt szállással, étkezéssel. Ha befizet két merülésre valahol, akkor felszerelés bérléssel együtt 70 euro lehet nagyjából, azaz 21 ezer. Nem ez a legnagyobb tétel- ha valaki két éttermi vacsora helyett az apartmanban főzőcskézik, az árának jó része ezzel megspórolható. A helyzet az, hogy nem a búvárkodás drága kifejezetten, a nyaralás kerül sokba, és akinek a tengerpart megfizethetetlen álom, annak sajnos a búvárkodás szóba sem kerülhet.

Bár olcsóbb alternatívaként felmerül, ha valakit nem vonz az édesvizek világa (mert hiába szeretjük ezeket páran, sokak nem kedvelik a zavarosabb vizet, a kevésbé látványos élővilágot), akkor inkább tegye félre az erre költendő pénzt egy tengeri merülésre. Mert ne legyenek illúzióink, bizony egy magyar tóban sincs ingyen a búvárkodás, el kell oda menni, be kell fizetni a belépőt, pénzbe kerül a felszerelés bérlése és így tovább. Ráadásul sok helyen alig van infrastruktúra.

Ha viszont valaki szeretné felfedezni a tavak mélységeit, akkor többen összeülve egy autóba még egy osztrák vagy szlovák merülőhely felkeresése esetén is kézben tarthatóak a költségek. Ez más élményt nyújt, mint a tenger, de a kalandvágyó búvárok számára ez is érdekes lehet.

Mit jelent ez árban? A legközelebb szépen kiépített ausztriai tó a Neufeldersee, Budapesttől durván 250 kilométer. Ha négyen beférnek egy autóba, az útiköltség nagyjából ötezer. A búvárbelépő 8,7 euro, azaz durván 2500 forint. Ha otthonról viszünk palackot, ólmot, minden egyebet, akkor annak a költségein túl a merülés a tóban a belépő befizetése után már nem kerül plusz pénzbe. Két merülés, ha csak palack kell, akkor összességében 12-13 ezer forintra jön ki- kinek sok, kinek kevés. Euróban ez 40-45- jól látható, ez összemérhető lenne két tengeri merülés árával. Más kérdés, hogy ez útiköltséggel együtt annyi, míg a tengeri merülésbe az odajutás árát nem számoltuk bele.

Azért a többséget nyilván a tengerparti nyaralás során megnyíló lehetőségek érdekelnek. Amennyiben szeretnénk a legtöbbet kapni a pénzünkért, nekünk előre kell szétnézni, hol tudunk búvárkodni, és hogyan tudjuk azt megszervezni. Az említett Adrián például tudatosan kereshetünk úgy apartmant, hogy pár perc gyaloglásra vagy autózásra legyen búvárbázis- előre fel is lehet velük venni a kapcsolatot, hogy várjanak minket adott napon. Így nem leszünk túl sokáig távol a családtól sem. Ráadásul Horvátországban sok magyar hivatásos dolgozik, még nyelvi problémák sem tarthatnak vissza senkit.

A tipikus nyaralóhelyek többségén vannak olyan városok, ahol jobbak a búvárkodási lehetőségek. Ilyen például a népszerű és olcsó Korfu szigeten Paleokastritsa. Törökországban sok az ilyen-olyan búvárbázis, de a legjobb merülési lehetőségeket Kas, Bodrum kínálja. Cipruson nagyon kézenfekvő választás Larnaca, míg Máltán a sziget bármely részén megszállhatunk, mert mindenhonnan háztól házig transzfert vállalnak. Egyiptomban szinte minden hotelnek van saját búvárbázisa, és mondani sem kell, a legtöbb élményt is a Vörös-tenger fantasztikus korallzátonyai nyújtják. Mint látható, nem feltétlenül a legdrágább nyaralóhely a legjobb ehhez a hobbihoz!

Az egzotikus utazások értelemszerűen sokba kerülnek, de nem csak a búvároknak: aki csak strandolni akar, a Maldív-szigetek vagy Hawaii felkereséséhez igencsak mélyen a zsebébe kell nyúljon, hiába esze ágában sincs merülni. Ha már odáig eljuthat valaki, tényleg nem a búvárkodás ára fogja visszatartani...

A tippekből, áttektintésből ennyi talán elég is, a lényeg nyilván látható. A búvárkodás nincs ingyen, de előzetes tájékozódással, szervezéssel biztosan olcsóbban hozhatjuk ki, mint ha kinn fizetnénk be egy programszervező irodában, ahol igazán semmit nem tudhatunk meg a bázisról, a szolgáltatásokról. Ha magunknak intézkedünk, jobb áron kaphatunk az igényeinkhez jobban illő szolgáltatást, és 2-3 merülés ára bőven kigazdálkodható.

Aztán a víz alatti világ csodái között úszva elgondolkodhatunk, milyen kevés pénz is az a 25-30 euro ahhoz az élményhez képest, amit a mélyben átélhetünk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Hallottam, hogy az ifjú modell és színésznő, Kate Upton a napokban töltötte be a 22. életévét. Megmondom őszintén, nem igazán követtem munkásságát, inkább csak azt tudom, hogy bizonyos adottságai miatt népszerű. De ha már szóba került, gyorsan megnéztem, milyen kapcsolata van kedvelt hobbinkkal.

Nos, azt hiszem, Upton kisasszony neve nem szerepel jelenleg a búvárkodás aranykönyvében, de azért azt sem mondhatnám, nincs miért foglalkozni vele. Ugyanis a helyzet úgy hozta, hogy két olyan fotósorozat is készült vele, amikor valamiért jó ötletnek gondolták búvárcuccokkal együtt megörökíteni a csinos modellt.

Persze a korábbi képek egyike, ahol a palack mellett nem búváruszonyban és maszkban, hanem napszemüvegben és tűsarkúban ácsorog, jelzi, a felszerelés bizony csak kellék. Mint ahogy a későbbi sorozatban az uszony és a maszk is annak látszik, bármennyire jól is állnak az ifjú hölgy kezében. Ám ki tudja, talán egyszer tankönyvi illusztráció lesz ezekből a remek képekből, szóval nézegessük őket, tanuljunk, művelődjünk...

Meglehet, vele kéne népszerűsíteni a búvárkodást?

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Mostanában úgyis a csapból is a focivébé fog folyni (mivel én is nézni szoktam, nincs ezzel különösebb bajom), így aztán bármilyen témával foglalkozik az ember, belefut valami labdás buliba.

Dél-Koreában például egy nagy akváriumban volt némi futballos mutatványozás- a mélyben. A palackkal felszerelkezett búvár ezúttal nem viselt uszonyt, hanem próbált dekázni, lőni odalenn. Ez egyébként némi ügyességgel nem lehetetlen, kicsit mátrixos is lehet a mozgás, ahogy a súlytalanul lebegő búvár "kimerevedik", de a labda is állva marad, hiszen nagy a közegellenállás. Aztán meg a játékszer lesüllyed, tehát az is kiderül, nem levegővel van telepumpálva...

Látványnak mindenesetre érdekes a dolog, és persze meg is értem a helyiek lelkesedését, hiszen a saját válogatottjuk is ott lesz a brazíliai tornán. Ha egyszer a mieink is kijutnak, én is csináltatok magamról egy ilyen fotósorozatot...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Ausztrália egyik utolsó cápaketrec nélkül merülő kagylógyűjtő búvára Gyula Plaganyi, aki Dél-Afrikából tette át székhelyét a távoli kontinensre.

Plaganyi munkája veszélyes, az évek alatt legalább húsz alkalommal találkozott a mélyben nagy fehér cápával, de kevesebb munkával több pénzt tud összehozni, mint a legtöbb ember: évi fél millió dollárra is rúghat a bevétele. Az ehető kagylókért szép summát fizetnek, de az egyedül merülő búvárra sok veszély leselkedik, amikor akár napi hat órán át merül. Viharossá válhat a tenger, bajba sodorhatja egy óvatlan hajós, ott van a búvárbaleset esélye, és persze cápák is bármikor felbukkanhatnak.

A Perth Now című lapban megjelent portré szerint Plaganyi viszont szereti a munkáját a cápaveszély ellenére. Pedig itt nem csak üres ijesztgetésről van szó, legutóbb Peter Clarkson nevű kollégáját ragadta el egy nagy fehér 2011-ben, tavaly pedig egy másik búvár sebesült meg súlyosan merülés közben.

A munka közben nem nagyon lehet nézelődni, hiszen gyorsan kell dolgozni, a hat órás műszak során a jobb búvárok akár 800-1000 puhatestűt is begyűjtenek- aki ketrec nélkül dolgozik, az többet tud összeszedni. Plaganyi szerint a ketrec egyébként sem túl jó dolog, mert a sok turistáknak szervezett ketreces merülés miatt a cápák hozzászoknak ahhoz, hogy ahol ketrec van, ott csali és etetés is várható. Úgy véli, igazán a szigonyos vadászat közben van veszélyben a búvár- Plaganyi tudja, miről beszél, ebben is járatos.

De ő úgy véli, mégis szívesebben néz farkasszemet egy cápával, mint ha egy nagy pókot kellene elkapnia- a tenger lényeinek társaságában tudhatja, mire számíthat. A közelmúltban épp egy hatalmas fehér cápa közelítette meg, ami meredten bámult rá. Aztán olyan közel úszott el a búvárhoz, hogy az a nála levő rúddal tolta el magától, majd még egyszer visszatért, de Plaganyi szerint nem akarta őt megenni.

A búvár egyébként még otthon, Dél-Afrikában kezdett el szigonnyal vadászni, később Ausztráliában ipari búvárként dolgozott, de azt nem szerette, mert túl sok időt kellett távol lennie a családjától. Mostanság évente nagyjából 150 napot dolgozik, és szerinte "őrültség", hogy a legtöbb ember hetente öt napot a munkahelyén tölt. Pedig annak idején könyvelőként ő is kipróbálta, milyen egy irodában ülni naphosszat- most viszont a kék mélység az "irodája".

Ennyi merülés után tele van sztorikkal, és persze az érdeklődők gyakran terelik a cápákra a szót. A nagy fehérek és a tigriscápák tucatjai közül állítólag egy olyan volt, amivel valóban agresszíven viselkedett vele, egyenesen neki úszott olyan irányból, ahonnan nem láthatta. Csak a szerencsén múlott, hogy azon az oldalon volt a szigonypuskája, és az megvédte, később ki tudott menekülni a szorult helyzetből. De Plaganyi szerint itt is inkább csak összetévesztette őt a ragadozó egy tipikus prédájával. A búvár így fogalmazott: "Ha vadásznának ránk, ki van zárva hogy merülnék."

A szigonypuska mellett egy speciális búvárruhával is védi magát, mert a Stealth Sharkskin állítólag árnyékolja a test által kibocsátott elektromágneses jeleket. Emellett pedig igyekszik az aljzat közelében maradva dolgozni. Egy társa van a munkában, aki korábban szerkesztő és webdizájner volt, amikor úgy döntött, valami egészen új kihívásra vágyik, így felcsapott búvárnak. Ő azt mondja, ha családja lenne, inkább maradt volna a munkahelyén, de a három gyerekes Plaganyi másként gondolkodik.

Pedig mostanában gyakrabban találkoznak a búvárok cápával, mint annak idején. De a gondosan szabályozott kagylógyűjtésnek köszönhetően annyira jó minőségű a fogás, hogy feltétlenül megéri a merülés, így aztán ő nem törődik a cápaveszéllyel- másokat viszont ez visszatart a munkától.

Plaganyi most azzal kell szembenézzen, hogy legnagyobb gyereke, a 10 esztendős Zita is megszerette a víz alatti világot. Ő pedig mint apa szeretné, ha nem kerülne veszélybe amíg a tengerben van. Ezért próbálták megtanítani neki, hogy minél nyugodtabban mozogjon a vízben, ne vonzza magához a ragadozókat a csapkodással. A cápák érzékelik a szívverés felgyorsulását, az idegességet, tehát inkább szembe kell velük fordulni, és nyugodtan kell távolabb tempózni tőlük. Plaganyi szerint nem az a cápa veszélyes, ami látható módon közelít, hanem az, ami hátulról lopakodva próbál támadni.

A búvár szerint pont ezért kevésbé veszélyes a búvárkodás, mint a szörf, hiszen a víz alatt sokkal nagyobb esély van látni a ragadozókat, mint szörfözés vagy úszás közben. Plaganyi azt mondja, bármekkora őrültség, ő inkább vízbe ugrana a szörfről, ha egy cápa körözne körülötte, mint hogy a deszkán maradjon, mert így a ragadozó láthatná, ő ember, nem pedig préda. Meg kell nekik mutatni, hogy tisztában vagyunk a jelenlétükkel. Egy ideig ugyanis csak ólálkodnak támadás előtt, de ha érzékelik, látják őket, gyakran továbbállnak. Vannak még olyan szabályok, amire érdemes ügyelni: vihar előtti napon a cápák gyakran agresszívabbak, a zavaros vízben sem ajánlatos merülni, és persze rossz ötlet kapatosan a hajóról a vízbe ugrálni az éjszaka közepén.

A kockázat tehát mindig jelen van azok életében, akik a tengerre szállnak vagy a víz alá merülnek, de sok dologgal lehet kalkulálni, és minden egyes alkalommal ugyanúgy tisztelni kell a mélységet és annak lakóit. A kockázattal való szembenézést viszont el kell választani a rettegéstől, ha valaki ezt a hivatást szeretné űzni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Aki rettentően szerencsés, az tüllruhás lányokkal találkozik a víz alatt. Persze inkább sok szervezés és gondos előkészület kell hozzá, mint mázli, mert ők általában nem sellők, hanem nagyon ügyes szabadtüdős búvárok...

A víz alatti modellfotózásról megoszlanak a vélemények, hiszen egyáltalán nem természetes látvány a tenger fenekén egy uszályos ruhában úszkáló lány. Azok a búvárfotósok, akiket a természetfotózás érdekel, nem is nagyon dolgoznak modellekkel, vagy ha igen, akkor azok maguk is búvárok. Néha jó dolog egy ember jelenléte, hozzáadhat az elkészült fotóhoz egy jó pozícióban levő búvár, de amit az alábbi videóban láthatunk, az egészen más tészta.

Itt már ugyanis az ember nem csak afféle kiegészítő elem, hanem a víz alatti kép főszereplője. Ez már messze van a természetfotózástól, sokkal inkább egy különleges modellfotózásról van szó, egészen mást akar megörökíteni ilyen helyzetben az alkotó. Légiessé válik a végeredmény, hiszen a ruha és a modell is lebeg, és a környezet sem a szokásos.

Ám ez nem akármilyen nehézségű feladat. A búvárfotós és a kamerája nagyjából ugyanaz, na de ott van a modell, akit fel kell öltözteni a víz alatti munkához alkalmas ruhába, a segítőknek tartalék légzőkészülékkel víz alá kell vinni, ott le kell vennie a maszkját, aztán az előre megbeszélt pózba kell merevednie, lehetőleg úgy, hogy erőlködés ne látszódjon az arcán, amíg a fotós dolgozik.

És pont az dönti el, mennyire lehet eredményes a munka, hogy a modell mennyire jó szabadtüdős búvár, tud-e jól mozogni, pózolni, és mennyi ideig bírja egy lélegzettel. Természetesen az sem mindegy, hogy mutat a képeken.

Szóval ez a munka búvárszempontból sem egyszerű, és ráadásul a felszínen, a nagy kijelzőn megnézve a képeket derül ki igazán, megfelelő-e az eredmény. Ha nem, lehet ismételni- feltéve hogy van rá idő és energia. Mert ismét a teljes csapatnak együtt kell merülnie, nem lehet azt mondani, hogy "az legyen mint tegnap, csak most már levegőt sem viszünk le a modellnek, gyorsak leszünk". 

Kívülállóként azt mondanám, végülis érdekesek ezek a képek, de egyszerűen nem tudom búvárfotónak látni őket. Mivel magam is merülök, a "hagyományos", az élővilágot bemutató képeket jobban kedvelem, de aki nem búvárkodik, annak talán ez a műfaj lehet érdekesebb. Mindenesetre tény, a víz alatt csak az a fotós képes nagyot alkotni, akármilyen témáról is legyen szó, aki kellően felkészült. Odalenn pedig meg tudnak osztozni a fotósok a világ legnagyobb műtermén: nagy a tenger, elbírja az ideiglenesen sellővé váló modelleket is.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A tegnapi cikk az Y-40 óriásmedencéről megint felveti a tipikus kérdést: tulajdonképpen kinek éri és miért meg az ottani merülés?

Először is mondjuk el, téli időszakban, amikor itt Európában enyhén szólva sincs búvárszezon, jó dolog lehet egy olyan városlátogatás, amibe beiktatható egy merülés a medencében. Erre volt jó a brüsszeli Nemo33, és ezért lehet értelme az Y-40-et megnézni akkor, ha valaki mondjuk Padovában tölt pár napot.

Na de mi van nyáron? Olaszország északi része elérhető autóval, Budapesttől Montegrotto Terme cirka 740 kilométer. Ez azért nem túlságosan rövid táv, ennyi autózással egészen Splitig eljuthatnánk az Adrián. Szóval időben, benzinben ugyanott vagyunk. A booking.com szerint a legolcsóbb szobaár az Y-40 közelében kb. 50 euro két főre, a következő szállás már 90 euro éjszakánként. 25 euróért korrekt tengerparti apartmant is lehet egy főre szerezni az Adrián, szóval a szállás inkább olcsóbb arrafele. Enni, inni egyetlen nyaralóhelyen sem túl olcsó, de az adriai apartmanokban általában van konyha, lehet spórolni saját főzéssel.

Egy merülés az óriásmedencében 35 euro, ahol most búvárkodtunk Horvátországban, ebből két parti merülés kijön, vagy másfél hajós. Szóval ugyanannyi pénzből még többet is merülhetünk. Összességében, ha három éjszakát szánunk mind a két helyre, a nyári szezonban a horvát Adrián 3 merüléssel valószínűleg olcsóbban nyaralunk, mint az Y-40 közelében kettővel.

Ám nem az ár a lényeg, hanem a látnivaló. Poén egy szupermély medence, meg a benne kialakított üregek, effélék, de hogy mérhető ez a polipokhoz, tintahalakhoz, csikóhalakhoz, gorgóniákhoz, langusztákhoz... Ez a két élmény összehasonlíthatatlan. Aki igazán szeret merülni, az jellemzően az élővilág kedvéért megy a víz alá, és az Y-40-ben a többi élőlényt egy tucatnyi másik búvár képviseli.

Szóval nagyon meglepne, ha valakit így nyáron jobban érdekelne egy medencés merülés, mint a már kellemesen meleg tenger a víz alatti csodákkal. Arról nem is beszélve, hogy a búvárral együtt utazók családtagok számára is mekkora élmény lubickolni, netán a felszínen sznorizva úszkálni a tengerben- egy aquapark a csúszdáival együtt is nagyon másféle kaland. 

Szóval ha valaki engem kérdez, szerintem kicsit sem komoly felvetés az, hogy júliusban merre vegyük az irányt. Ráérünk a városnézős-búvárkodós túrára majd tavasszal- feltéve, hogy nem tesszük inkább félre a pénzt a nyári utazásokra...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A brüsszeli Nemo33 konkurenciája, az Észak-Olaszországban megépült Y-40 hatalmas, kifejezetten búvárkodás céljából épített medence. A mélysége 40(!) méter, a víz meleg, Montegrotto Terme pedig közel van Padovához, de Velence sem esik túl messze.

Így aztán a helynek igazán jók az adottságai, főleg a téli időszakban lehet vonzó az európai búvárok számára az Y-40. Egy merülés ára 35 euro, ebben már a felszerelés bérlete is benne van, és egy órán keresztül lehet cserében merülni. Nem csak a mélység az érdekessége a medencének, üreget is alakítottak ki benne technikai búvárok számára. 

Mivel egy teljes üdülőkomplexum része az óriásmedence, így aztán úgy is jó program lehet a merülés, ha a család közben nyaral. Az Y-40 mindenestre megnyílt- majd eldől, hosszú távon lehet-e olyan sikeres, mint a belgiumi versenytárs.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A Knight Rider és a Baywatch sztárja a búvárkodó hírességek közé tartozik. Így aztán amikor a vízimentős sorozatban a víz alá merülve kellett kiszabadítani a bajba jutottakat, Hasselhoff nem ijedt meg a nagyobb kihívást jelentő jelenetek végrehajtásától sem.

A Hoff becenevű sztár viszont a magánéletben is gyakran ölt búvárcuccot, néha még dokumentumfilmekben is feltűnik. Mint a búvárkodó sztárok többsége, ő is szívesen adja nevét környezetvédelmi kampányokhoz. A cápák között is jól elboldogul- nyilván ezek a ragadozók sem veszélyesebbek, mint a szerepre vágyó fiatal színésznők, akik bármit megtesznek egy hollywoodi karrierért.

A felvételeken mindenesetre látszik, Hasselhoff kifejezetten élvezi a kalandos merülést, a cápák megfigyelését egészen közelről...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nem csak a milliós kincsekre fáj a tenger mélyét kutatók foga, sok más meggazdagodási lehetőség is kínálkozik a számukra. Ám némelyik illegális, és nem kevés erősen rongálja az élővilágot.

Az köztudott, hogy az elsüllyedt hajók rakományának legértékesebb kincsei, döbbenetes értéket képviselnek. Arany, ezüst érmék és ékszerek, vagyont érő régiségek lehetnek odalenn- csak épp roncsot kutatni egyáltalán nem egyszerű feladat. Több száz éves jegyzetekből kellene kihámozni a hozzávetőleges helyet, utána rengeteget kell merülni, általában eredmény nélkül- kevesen lelnek rá a mesés gazdagságra. A nagyobb mélységben levő roncsok eléréséhez ráadásul iszonyú drága felszerelés kell, a befektetők pedig előbb-utóbb vagy a kincset kérik, vagy a pénzüket.

Mindenesetre a mélyben nyugvó hajók közül sok helye nem ismert még. Vannak olyanok, amelyekről sejtik, hogy nagy érték volt rajtuk, ennek megfelelően tudatosan keresik is őket. Ám sok olyan is lehet, aminek a létéről sem tudunk. Ha például egy ókori római gályán volt egy értékes aranytárgy, arról nem szólnak a biztosítótársaságok feljegyzései. Meglehet, a búvár csak pár ócska fadarabot lát, nem is törődik vele, közben felbecsülhetetlen eszmei vagy anyagi értékű roncs felett úszkál. 

Hogy mennyire nehéz a világóceánokban bármit megtalálni, arra jó példa az eltűnt maláj repülőgép esete: radarok, műholdak vannak, korszerű felszereléseket vetnek be, mégsem tudunk semmit. Ezek után lehet tippelni, egyszerű-e rábukkanni egy jórészt elkorhadt hajó maradványaira pár ezer méteres mélységben!

Mások pont ezért egészen más módszert választanak. A világtörténelemben egészen különleges esetre került sor az I. világháború után Skóciában. A Scapa Flow öble volt a helyszín az egyik leghihetetlenebb flottapusztításnak: a németek fogságba esett hajóit maga a flotta parancsnoka küldette a tenger fenekére a legénységgel, hogy az ne kerüljön az ellenség kezére!

Ez önmagában is elég érdekes, de az is, mi történt utána. A britek ugyanis átadták a roncsmentés jogát vállalkozóknak, akiknek feladata nehéz, de szép bevétellel kecsegtető volt. Az irdatlan méretű hajótestek kiemelése után a kiváló minőségű acélt szép áron tudták értékesíteni, így végül mindenki jól járt. Ez a fajta munka a roncsokkal egészen más, mint a kincses hajók keresése. Tudják, hol a roncs, nagyjából az is ismert, mennyibe kerül a kiemelés és mekkora lesz a bevétel. Végül a roncs sem fogja szennyezni a vizet vagy gátolni a hajózást. Tiszta ügy az egész.

Az viszont már egészen más tészta, amikor történelmi jelentőségű, netán háborús sírhelynek számító roncsokról vágnak le hatalmas darabokat illegálisan dolgozó búvárok. A céljuk nagyjából ugyanaz, mint a szerződéssel rendelkezőknek, a különbség mégis nagy: bizonyos hajók maradványait szigorúan védik. Vannak például helyek, ahol a búvárkodás bizonyos roncsokra épül, komoly bevételt hoz, ha apránként eltűnik a legfőbb vonzerő, végül mindenki rosszul jár. Olyasmi ez, mint a kábellopás: a várható nyereség nem túl nagy, és egyáltalán nem mérhető az okozott károkhoz.

Másfajta károkat okozhat a víz alatti olaj- vagy ércvagyon kitermelése. Pár éve a Mexikói-öbölben óriási szennyezést okozott a Deepwater Horizon fúrótorony katasztrófája, de nem ez az egyetlen példa hasonló balesetre. Mostanában pedig már azzal kísérleteznek, hogy több ezer méteres mélységből bányásszanak nemesfémeket. A technológia már rendelkezésre áll, de hogy mi lesz annak a vége, ha a tenger feneként bizonyos területeken letarolják, nagy kérdés. 

A szegényebb országok, ahol engedélyt adnak erre, persze elsősorban arra gondolnak, hogy végre ők is pénzhez juthatnak. A bányászok mindent megígérnek, és ki tudja ellenőrizni, mit csinálnak abban a nagy mélységben? Nyilván meg lehet oldani, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzanak, de a bányavállalatok önmérsékletéről azért mindannyiunknak vannak elképzelései...

Komoly pénz van a tengeri szállítmányozásban is. Az olcsón üzemeltethető, egyszerre nagy mennyiséget szállítani képes hajókkal jár-kel az áru a kontinensek között, de ennek is megvannak az árnyoldalai. A nem elég biztonságos olajtankerek katasztrolális hatással járó süllyedése például sok élőlényt öl már meg, de az el nem süllyedők is rendesen szennyezik a környezetet a dízellel, gyakran kerülnek konténerek a fedélzetükről a vízbe és így tovább.

És végül ott van még a halászat. Mivel az emberiséget etetni kell, óriási bevételre lehet szert tenni. Ráadásul nem csak tömeges fogyasztásra alkalmas halak vannak, hanem olyanok is, amelyekért a kifinomult ízlésűnek számító vásárlók roppant sokat fizetnek. Így aztán a halászok pontosan tudják, mivel lehet kaszálni, és ennek érdekében, ha tehetik, nem válogatnak a módszerek közül. A nyílt tengeren nem könnyű ellenőrizni, ki dolgozik legális módszerekkel és ki nem. Ha egy hajó vonóhálója tele lesz, azt kiemelik, akkor jellemzően csak az értékes zsákmányt tárolják, a többi az mehet vissza a tengerbe. Sose derül ki, mennyi más állatot öltek még meg a jól eladható halak kedvéért. Amikor valaki szusit eszik, akár az is eszébe juthat, hogy gyakran több tucat más élőlény is megfizeti az árát a tonhalból készült ínyencfalatnak, nem csak az ember... 

És ha elég hatékony a halászflotta, szép lassan képes bizonyos területekről teljesen eltünteni az értékes fajokat. Mi történik ilyenkor? Az ára az egyre ritkább halaknak tovább emelkedik, tehát újabb helyeken éri meg rájuk halászni, eltűnnek onnan is. De a többi hal velük együtt pusztul, amiket értéktelenként még a fedélzeten kiselejteznek. Sejthető, mi lesz az ilyen pazarlás vége.

Szóval a tenger több szempontból is nézve igazi érték. Ám ésszel, óvatosan kellene kiaknázni, mert mindannyian ráfizetünk a mohóságra. Látjuk, a szárazföldeken, az esőerdőkben milyen következménnyekkel jár az, ha nem hosszú távon gondolkodunk. A tengerek esetén nem kéne eddig a pontig eljutni.

A búvártúrákon az esti órákban mindig előkerül néhány palack bor, egy kis pálinka, a vacsorához esetleg le lehet gurítani egy korsó jéghideg sört- de szerencsés ez egy olyan nyaraláson, aminek nappali óráiban nagy mélységbe merülünk?

Alapelvem az, hogy minden felnőtt embernek magának kell felmérnie azt, mit szabad megtennie és mit nem, milyen kockázatot jelent az ittasan merülés. Azt már az alaptanfolyamon megtanulja mindenki, hogy minél mélyebben van, annál jobban "üt" az ital, tehát még egy pohár sört sem illendő inni merülés előtt. Sőt, éppenséggel a vízbevitelre kell erősen figyelni, mert a búvárkodás során sok folyadékot vesztünk.

Szóval meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Az értelmesen gondolkodó búvár maga is tudja, mit tehet meg és mit nem, de a vele együtt utazó barátok is bátran szólhatnak, ha már ideje letenni a poharat. Sok helyen maga a bázistulajdonos is figyel arra, éjfél után már ne kezdjen vad ivászatba az, aki másnap reggel ott szeretne lenni a búvárhajón. Ezen a fajta figyelmeztetésen normális ember nem akad ki, az ő érdekében történik- vagy folytathatja az ivást, és kihagyja a merülést. Ehhez is joga van mindenkinek.

Mert nyilvánvaló, hogy a nyaraláskor senki nem akar nyársatnyelten ücsörögni esténként egy pohár ásványvíz mellett. Ellazulunk, jól érezzük magunkat, nyilván lecsúszik némi ital, miközben a tengerparti naplementét bámulva osztjuk az észt, vagy a merülések során készült képeket mutogatjuk egymásnak. De elfelejteni akkor sem kell, hogy a hobbinknak vannak szabályait, amit be kell tartani. Ha figyelünk a mélységre, a levegőfogyasztásra merülés közben, akkor felkészült búvárként minden más kockázatra is gondoljunk.

Számomra az a legértelmetlenebb, amikor valaki még merülés előtt iszik egy kupicával, "átveri" a merülésvezetőt, hogy ő igenis elmegy búvárkodni így is. Csak ki is van itt átverve? Komoly bajba az a búvár kerülhet, aki a saját testi épségét teszi kockára brahiból, a merülésvezető vagy tud segíteni odalenn a rosszul lett embernek, vagy nem. Szóval aki ilyen trükkökkel él, jó, ha tisztában van vele, elsősorban magának árthat, és ezen a húzáson is csak azok körében tűnhetne vagánynak, akik közé egyébként józanul nagyon nem akarna tartozni...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!