Big Blue Búvár Blog

Magyar katonabúvárok gyalogolták át az ország legnagyobb tavát egy időben a Balaton-átúszással ezen a hétvégén. Az esemény inkább arról szólt, hogy egy kis figyelmet irányítson a honvédség hivatásos búváraira, nem pedig a kihívás leküzdéséről szólt, és a célt el is érték, több helyen olvashattunk róluk.

Persze van ennek a tófeneki sétának nehézsége is. A mélység ugyan nem nagy, ám a Balaton alján néhol igen vastag, akár fél méteres is lehet az iszapréteg, ebben lépkedni nem egy nagy öröm. A látótávolság csak centikben mérhető, szóval a búvárok monoton tempóban sétálnak a lábukra tapadó iszapban, miközben gyakorlatilag semmit nem látnak, és a felszínről irányítják őket. Többször váltották egymást a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred alakulatainak tagjai. Révfülöptől Balatonboglárig a távolság 5,2 kilométer, ezt 3 óra és 10 perc alatt tették meg a búvárok, akik között egy hölgy is volt, Nagyné László Anikó.

(fotó: honvedelem.hu)

Bizony, ahogy a világ más hadseregeiben, úgy nálunk is vannak nők a katonabúvárok közt. Ugyanúgy meg tudják állni a helyüket, hiszen ez a hivatás tanulásról, gyakorlásról szól, és akiben van kitartás, abból jó búvár lehet. Természetesen ők nem attól lesznek jó búvárok, mint egy amatőr, aki azérl király, hogy kiszúrja a csikóhalat- a katonáknak a parancsokat végrehajtva időnként nagyon rossz körülmények között kell munkát végezni a víz alatt.

A balatoni séta igazán nem komoly feladat a számukra, hiszen itt csak gyalogolni kell, és máshol mélyebben, nagyobb sodrásban kell dolgozniuk, a látótávolság is ugyanúgy lecsökken a víz alatt munkavégzés során, a gránátokat kiemelő tűzszerészekre leselkedő veszélyeket pedig nem kell ecsetelni. Ráadásul télen-nyáron készen kell állniuk a bevetésre. Szóval hiába van valakinek több száz kellemes, nézelődős merülése a meleg tengerekben, ettől még nem ugorhatna fejest a katonabúvárok munkájába- még a felszerelésükkel sem boldogulna felkészítés nélkül.

Az esemény mindenesetre jó volt arra, hogy egy kicsit beszéljenek a honvédség hivatásosairól, munkájukról, akik megérdemlik az elismerést. Ezt elérték, tehát a küldetés sikerrel zárult, mert az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy át tudják sétálni a Balatont. A katonabúvárokat elsősorban nem a mostani esemény miatt illeti tisztelet, hanem a hétköznapokban végzett munkájukért. Az úszók teljesítménye inkább mérhető, hiszen egyben leküzdeni ekkora távot sokak számára lenne komoly feladat, és én őket is becsülöm.

Mi, amatőr búvárok pedig azt is konstatálhattuk, a balatoni merülések nem sok jóval kecsegtetnek minket normál körülmények közt, hiszen a tó sekély és a zavaros vízben alig látni valamit. Sebaj, lubickolós nyaralásra pont megfelel, búvárkodni pedig lehet máshol.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Bevallom, van, ami azért nekem is extrém búvárkaland. Láttam már különös, furcsa merülőhelyeket, én is írtam elárasztott bányákról, gyógyfüdő alatti járatokról, mexikói édesvizes barlangokról, de azért egy elhagyott, egykor atomfegyverek tárolására használt létesítmény még az egyedi helyek között is különleges.

Az Egyesült Államok északnyugati részén, Washington államban található rakétasilókba leereszkedni klausztrofóbiásoknak biztosan nem ajánlható. Tehát nem árt a zárttéri merülés gyakorlat, a hatalmas silókban pedig a mélymerülésben is jártasnak kell lenni.

A látvány érdekes ugyan, de aki az élővilág kedvéért merül, az nem fog különösebben jól szórakozni a víz alatt. Meg lehet nézni az atomkorszak múzeumának számító silót, az ott maradt berendezéseket, és ez feltétlenül elgondolkodtatja az egyszeri búvárt. Itt ugyanis egykor olyan tömegpusztító fegyverek voltak, amelyek el tudtak volna törölni egy várost a föld színéről. És most éppen úgy csak egy maroknyi ember számára áll nyitva, mint annak idején, hiszen le kell merülni ahhoz, hogy megnézhesse valaki.

Az a szomorú, hogy hiába zártak be sok ilyen létesítményt az oroszok és az amerikaiak, még mindig túl sok van belőlük, ahol nem víz van, hanem atomfegyverek. Vajon mikor lesz az összesből efféle búvárlátványosság? Ha eljönne a nap, én is befizetnék ennek örömére egy merülésre.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Manapság már merülnek annyian, hogy érdemes nálunk is kifejezetten a légzőkészülékes búvárkodás kockázatait fedező biztosításokat kínálni. Van választék, de néhány apróságra érdemes odafigyelni.

Mikor is lehet erre szükségünk? Igazság szerint minden egyes merülésnél jó lenne valamiféle biztosítás. Idehaza elvileg fedezi az ellátás költségeit a társadalombiztosítás, de errefelé kevés a lehetőség olyan mélymerülések végrehajtására, aminél nagyobb a kockázat a dekompressziós betegségre. A palackkal viszont el lehet esni, így törhet kéz vagy láb, begyulladhat merülés után a fül, ezekkel nyilván orvoshoz lehet fordulni. Még Horváth Ágnes minisztersége idején merült fel a kérdés, hogy bizonyos extrémnek nevezett sportok űzése során elszenvedett sérüléseket nem fedezne a TB, de úgy tudom, ez a búvárkodást nem érintette. (Talán mert a miniszter asszony is merült...)

Az mindenestre fontos tényező, hogy ha Magyarországon történik velünk valami, itthon vagyunk. Saját nyelvünkön hívhatunk segítséget, nagyjából eligazodunk a kórházi viszonyok közt, a család is könnyen meglátogathat, intézkedhet. Ám amint átlépjük valamelyik ország határát, máris megváltozik a helyzet. Az EU-n belül kiváltható az a kártya, amivel a helyi lakosokkal azonos feltételekkel vehetünk igénybe egészségügyi szolgáltatást- ha adott országban a búvárbaleset utáni kezelés fizető, akkor úgy. Vagy jó alaposan tájékozódunk, vagy pedig biztosítást kötünk.

Én feltétlenül az utóbbit javaslom, mert mindenképpen vannak különbségek. A biztosítás ugyanis fedezhet olyasmit is, amit a helyi társadalombiztosítás szinte sohasem: a hazaszállítást, az eltűnt felszerelést, felelősségbiztosítást és így tovább. Persze az nagy kérdés, ezekből mi van adott konstrukcióban és mekkora a fedezet. Én azt vallom, búvárként amúgy is elég nagy a felelősségünk, mikor milyen helyzetben hogy döntünk, válasszunk felelősen biztosítást is. (A búvárok túlnyomó többségére jellemző ez a gondolkodásmód, nem is nagyon ismerek olyat, aki ne kötne biztosítást utazás előtt.)

Először is figyeljünk rá, hogy valódi készülékes merülésre is kiterjedjen a fedezet, tehát ne legyen mondjuk 10 méteres mélységhatár benne, hanem legalább 40. Általában azt is elő szokták írni, a helyi merülési szabályok betartása mellett érvényes a fedezet, tehát ha adott országban 40-re mehetünk, egy 60 méteres mélymerülés esetén elvileg meg lehetne tagadni a szolgáltatásnyújtást. Ám az nekünk is érdekünk, hogy betartsuk a szabályokat- merüljünk az értelmes limiteken belül, és akkor nem lehet gond. 

Fontos, hogy a biztosítás terjedjen ki az olyan drágább kezelésekre is, mint a hiperbár kamrás kezelés. Ez sehol a világon nem olcsó tétel, de minden normális konstrukcióban benne van. Ha netán azzal szembesülünk, hogy mégsem, akkor sem szabad habozni, inkább vállalni kell a költségeket- több százezer forintba kerülhet, de inkább ennyit bukjunk, mint mondjuk egy bénulást kockáztassunk.

Bizonyára akad, aki azt mondja, inkább lemond a kicsivel drágább búvárbiztosításról, mert csak 1-2, nem túl mély merülést tervez, minek annyi pénzt kiadni, de ne feledjük, a dekompressziós betegségen túl számos sokkal gyakoribb gond is van, például a fül begyulladása, és a biztosító felteszi a kezét, ha kiderül, merült előtte az ember. Nem azt mondom, hogy ez egy milliós tétel, de az a biztosítás, ami csak részben alkalmas a számunkra, az nem az igazi. Mondjuk egy pár napos útnál lehet olyat választani, ami kisebb összegeket térít, ám azokat viszont minden helyzetben, ami előfordulhat.

Fontos, hogy éjjel-nappal legyen elérhető a biztosítás segélyvonala, hiszen egy távoli országban, más időzónában bekövetkező balesetnél az intézkedés nálunk esetleg az éjszakai órákra eshet. Természetesen nem árt, ha a biztosító aztán a helyiekkel is tud egyeztetni, tehát megvan a szakmai háttere a búvárbalesetek terén is. Kisebb ellátásoknál gyakori, hogy nekünk kell előre fedezni az orvosi vizsgálat vagy a gyógyszerek költségét- mindig kérjünk számlát mindenről, és őrizzük meg azokat, mert itthon csak ezekkel tudunk pénzt igényelni.

Mivel akad búvárbiztosítás, ami kiterjed az elveszett, megrongálódott búvárfelszerelésekre is, érdemes a számlákat megtartani a felszerelésekről, akár több év múltán is. Természetesen jó tudni, hogy szinte minden esetben van egy meghatározott limit ilyen esetben, senkinek nem fognak 2-3 légzőautomatát megtéríteni, még ha adott búvár annyival is utazik. Víz alatti fényképezőgépeket pedig szinte senki nem biztosít, de ez nem meglepő, hiszen a kicsi, olcsó kompaktokra egészen más limitek kellene, hogy vonatkozzanak, mint a milliós DSLR-ekre, és ezt biztosítási díj szintjén elég nehéz kezelni. Az ilyen dolgokra nekünk kell nagyon vigyázni...

Szóval a lényeg: mielőtt megkötjük a biztosítást, tanulmányozzuk át a feltételeket, csak olyat válasszunk, ami biztosan kiterjed kedvtelési búvárkodásra legalább 40 méteres mélységig. Olvassuk át, kizár-e valamilyen kezelést, figyelhetünk arra, fedez-e felszerelés elveszést, felelősségbiztosítást. A 24 órás asszisztenciának alapnak kéne lennie, de azért biztos ami biztos, válasszunk megbízható, neves biztosítót. Az értékhatárok esetében ha lehet, ne feltétlenül azt válasszuk, amnél a legkisebb a limit, még ha spórolhatunk is egy ezrest- utólag ez nem feltétlenül éri meg, a teljes túra költségeit tekintve pedig elhanyagolható, gyakorlatilag 1-2 sör árával fizetünk kevesebbet, de ha nagy a gond, jól jöhetne az a plusz fedezet... Különösen olyan távoli országokban, ahol a kezelés vagy a hazaszállítás milliós kiadás.

Még egy kérdés felmerülhet. A próbamerüléssel kacérkodó, nem vizsgázott búvárok szinte biztos, hogy nem kötnek búvárbiztosítást. Jó tudni, hogy a komoly búvárbázisok olyan biztosítással rendelkeznek, amelyek kiterjednek a vendégekre is, tehát baj esetén ezek térítik a költségeket. De... Ha valaki teljesen biztos benne, hogy ki akarja próbálni a merülést, akkor választhat egy olyan olcsóbb konstrukciót, ami fedezi az ilyen balesetek esetén az egészségügyi ellátást. Például ha valakinek begyullad a füle a merülés után két nappal, nem valószínű, hogy visszamegy a merülést szervező bázishoz. Ilyenkor jó lehet egy erre is kiterjedő biztosítás, és ennek felára tényleg csekély.

Abba az eshetőségbe inkább nem gondolok bele, hogy valaki egy külföldi utazás esetén soha, semmilyen biztosítást nem köt. Saját tapasztalat, hogy bizony jól jöhet ez néha. Utastársamnak volt már igen drága kezelése, nekem magamnak fülgyulladás kezelését térítették, és bizony nem jött rosszul, amikor a végül 30-50-70 ezres számlákat idehaza kifizették nekem. Inkább rászánom azt a pár ezrest, belekalkulálom az utazásra szánt kiadások közé ezt is, és bizakodok, sose legyen rá szükség...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Nem túl pörgős mostanában a hazai búvárélet. Tudom, hogy a hazai adottságaink nem kedveznek ennek a hobbinak, ráadásul vannak anyagi korlátok is- nem futja mindenkinek a merülésre.

Ám attól még jó hangulatú közösségi események lehetnének, annak idején voltak előadások, programok például, de az idénre ezek már elmaradtak. Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy hiába gondoljuk azt, boldog-boldogtalan fotózik a víz alatt, a 2011-es rekordév után 2013-ra a Búvárfotós Országos Bajnokságon visszaesett a résztvevők és a nevezett képek száma is. A búvártúrákon évről évre ugyanazok az arcok bukkannak fel, kevés a fiatal közöttük- talán más dolgok jobban érdeklik őket, talán nekik van rá a legkevésbé pénzük.

A kevés esemény egy részének szervezéséből én is kiveszem a részem, tudom, hány embert lehet elérni, megmozgatni. Épp a napokban zajlik a hegyeshalmi II. Búvár tábor, remélem, ott legalább kicsit nagyobb az élet. Pedig fontos lenne a közösség, mert a merülések száma mindig korlátozott, de élményeket megosztani, mások beszámolóit használni, vagy egyszerűen csak trécselni búvártársaságban mindig jó.

Miért jutott ez pont most eszembe? A napokban írtam róla, hogy Vilmos herceg milyen jó hangulatú rendevényen vette át a brit búvárok szövetségének elnökségét. És ennek a szervezetnek találtam meg egy fél évszázada készült rövidfilmjét, ami közös búvárprogramokról, bulizásról szól. Persze a hatvanas évekhez illő elegáns kiskosztümben, tűsarkúban mentek az érdeklődő hölgyek az uszodában tartott klubestre, de aztán hamar fürdőruhára, maszkra és uszonyra cserélték a kosztümöket- nos, ilyen kötetlen, a búvárkodással való ismerkedésre is lehetőséget adó programból mifelénk tényleg nem sok akad. Máskor pedig igazi víz alatti bulikat szerveztek, és most különös arra gondolni, a közel hat évtizede még fiatal búvárok közül hányan lehetnek életben, hogy emlékezhetnek vissza ezekre a nagy időkre.

Persze a britek a búvárklubok rendszere miatt egészen más helyzetben vannak. Nyilván ehhez az kell, hogy a hosszú partszakasszal rendelkező országban mindenkinek van lehetősége hétvégi közös búvártúrákat szervezni egy közeli vagy egy kicsit távolabbi pontra. Így aztán nem csoda, hogy pezseg a búvárélet, de hasonló a helyzet a többi tengerparti országban, például az olaszoknál, norvégoknál.

Mi sajnos nem vagyunk ilyen szerencsések, a pár merülhető tavunk lehetőségei korlátozottak, a merülés pedig ott sincs ingyen. Így aztán rendszeres baráti búvárkiruccanásokat ritkábban szervezünk. Most pedig a felszíni programok is megritkultak, és ami még nagyobb baj, ennek nem nagyon visszhangja, mintha kevesen hiányolnák azt, hogy mi, búvárok összejöjjünk. Van pár összetartóbb társaság, de úgy nagy általánosságban nem nagyon hallani a búvárokról.

Szóval kicsit csend veszi körül a mi kedvtelésünket, és kevesen vagyunk, akik rendszeresen hírt adunk érdekességekről, újdonságokról, kevés fotós oszt meg jó víz alatti képeket. Mi páran jól ismerjük egymást, jó viszonyban is vagyunk, csak azt nem tudjuk, hány emberhez jutnak el a dolgaink. Reménykedek, hogy azért van, akit érdekel a felszín alatti világ, és hamarosan töben is leszünk, akik merülhetünk, akár itthon, akár egy egzotikus országban. 

A magam részéről azért nem adom fel, igyekszek legalábbi a szűkebb kör számára közös programot szervezni. Legalább a mostani baráti társaság tartson össze, aztán hátha egyszer erre alapozva többen is össze tudunk jönni búvárok nem csak a felszín alatt, de odafenn is.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Eltűnt egy búvár a Bahamákon, aki éjszakai cápás merülésen vett részt. A 63 éves férfit egyelőre nem találják, pedig napok óta nagy erőkkel keresik. 

A búvár Jim Abernethy híres túráinak egyikén vett részt. Ezeken a több napos utakon a vendégek folyamatosan cápás helyekre mennek a Bahamákon, láthatnak többek között citromcápát, szirti cápát illetve a hatalmas termetű tigriscápa is gyakran felbukkan a csali szagát megérezve. Ezeken a túrákon ugyanis etetik az állatokat, ezért mennek olyan sokan és annyira közel a búvárokhoz. 

A bátrabb búvárok még éjszaka is lemehetnek a ragadozók közé, de ennek mindig vannak bizonyos kockázatai. A búvár a sötétben észrevétlenül eltűnhet a többiek szeme elől. Ha esetleg eltéved és túl erős áramlatba kerül, akkor a hajótól nagyon messze sodródhat, és az éj leple alatt pedig nehéz megtalálni azt, akinél nincs jelzőfény. 

Ráadásul ne feledjük, egy olyan helyről beszélünk, ahol hemzsegnek a nagy testű cápák. Ezek nem feltétlenül támadó szándékúak, de egy magányosan sodródó, ideges, kapkodó búvár, aki esetleg meg is sérült, felkelthette érdeklődésüket. A cápák egyébként is éjszaka aktívabbak. Tényező lehet esetleg a búvár kora is, hiszen nem volt fiatal. Ki tudja, mi zajlott le azokban a pillanatokban a mélyben... 

Mivel már több nap eltelt, ha a vízben hánykolódó búvár túl is élte az első éjszakát, utána óráról órára csökkentek az esélyei a megmenekülésre. A mentők egy búvár maszkját és kameráját az eltűnés helyétől egy mérföldnyire találták meg, ez is az elsodródást valószínűsítené, ha megerősítik, hogy az eltűnt férfié volt. 

Abernethy túráin a vendégek tisztában vannak azzal, hogy a cápás merülések veszélyesek lehetnek, hiszen itt soha nem ketrecek védelmében néznek szembe a ragadozókkal. Éppen ezért a túra szervezői kezdőknek nem is engedik a részvételt, hiszen nem csak merülni kell tudni erős áramlásban vagy éjszaka, a cápák jelenlétében sem válhat idegessé a búvár, mert azzal is veszélybe sodorhatja magát.

Az emberektől karnyújtásnyira úszó cápák a csalira ráúszás közben elsősorban a táplálékra figyelnek. Egy Abernethy által szervezett túrán ilyen merülés során sebesített meg 2008-ban egy osztrák búvárt halálosan egy állat. Csak egyetlen rossz mozdulatot tett a cápa, de olyan szerencsétlen helyen okozott sérülést, hogy az azonnal felszínre vitt férfit már nem sikerült megmenteni.

Kérdés, hogy a most eltűnt búvárt megtalálják-e, és ha igen, választ kaphatunk-e arra, mi történt vele azon az éjszakán. Elvileg nem kizárt, hogy egy arra járó hajó a fedélzetére vette, vagy kievickelt a szárazföldre, de ennek sajnos nem túl nagy az esélye. Meglehet, a tenger örökre megőrzi a baleset titkát.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Időnként leesik az állam attól, hogy fejlődik a technika. Sokan vannak, akik tartanak a cápáktól, ők ezúttal a képernyő előtt, teljesen veszélytelen módon élhetik bele magukat a búvárok helyébe. Aki pedig szeretne cápázni, az felidézheti régi búvárkalandjait.

A videó ugyanis 360 fokban készült, bárhova szabadon lehet fordulni az egér segítségével, sőt, rá is lehetne nagyítani bármire. Mit is mondhatnék? Kell-e mondani bármit? Nem nagyon láttam még filmet, ami ennyire jó képet adna arról, milyen érzés lebegni a nagy kékben, miközben minden irányban történik valami izgalmas.

Ha ma csak egy búváros videót nézel meg, akkor ez legyen az...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

A búvárkodás egyik érdekessége az, hogy gyakran jól körül lehet határolni, melyik időszakban hol várható valami különleges látványosság. Számon szokták tartani a bálnák vándorlását, a cápák felbukkanását, ám sok, csak helyileg ismert esemény is van. Ezekről ritkábban hallanak a világ más részein, nem lesz belőlük internetes szenzáció, de aki épp ott van és megnézheti, az mindig roppant módon élvezi a kalandot.

Ausztráliában például Melbourne előtt a téli hónapokban a tengeri pókok együtt indulnak el a párosodásuk helyszínére. Időnként az egész tengerfeneket beborítják az ízeltlábúak, akik szinte rémfilmeket idézve ezerszámra nyüzsögnek és masíroznak a közös cél felé. Természetesen teljesen ártalmatlanok, és a helyi búvárok lelkesen örökítik meg a rákok nagy kalandját.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Ugyan ki utazna New Yorkba azért, hogy búvárkodjon? A lüktető, izgalmas város magával ragadja a látogatót, és még annak se jut eszébe a merülés, aki egyébként máshol szívesen megy a víz alá.

Ám ahol tenger van, ott merülés is van, és ez alól New York sem kivétel. Az Atlanti-óceán északi részén a víz nem túl meleg, és egy ilyen nagyváros közelében a látótávolság sem kifogástalan- ám a magyar tavakhoz szokott búvárt a pár méteres látás és a zöldes víz nem riasztja el, inkább otthonosan éreznénk magunkat.

Az Egyesült Államok területére betelepülő európaiak már a kezdet kezdetétől sokat hajóztak a mai New Jersey állam partszakaszán, és nyilván nem kelt meglepetést az a kijelentést sem, hogy New York kikötőinek hatalmas volt mindig is a hajóforgalma. Így aztán az is érthető, a sok erre járó hajó egy része ezért-azért a tenger fenekén kötött ki, ma pedig a lelkes helyi roncsbúvárok számára jelentenek vonzó merülési lehetőséget. Sokaknak gyűjteménye is van az itt talált tárgyakból, mert bizonyos roncsokról következmény nélkül lehet felhozni ezt-azt. 

Aki nem szuvenírokra vadászok, az sem unatkozik, hiszen valóságos hajótemető van New York közvetlen közelében. A USS San Diego például Fire Island közelében süllyedt el még 1918-ban. A 154 méter hosszú cirkáló 34 méteres mélységben nyugszik, merüléséhez nem szükséges különleges képzettség és felszerelés, így az Egyesült Államok leggyakrabban merült roncsai közé tartozik. Elvesztésének okát nem sikerült pontosan tisztázni, a leghihetőbb elmélet szerint egy német tengeralattjáró által fektetett aknára futott. A hajótestet benépesítette az élővilág, és mivel erősen megrongálódott már a mélyben töltött évszázad alatt, több helyen be lehet pillantani a belső részekbe.

A GA Venturo nevű vontatóhajót 1996-ban süllyesztették el mesterséges zátonyként, viszonylag kis mélysége miatt népszerű gyakorlóhelynek számít.

Az eredetileg közel 158 méter hosszú Oregon még 1886-ban, tehát száz évvel korábban került a tenger fenekére, ennek megfelelően már sokkal kevésbé felismerhető a hajótest. Az a hajótest, amit az építők, spórolva a költségeken, nem a legkorszerűbb acélból készítettek, és így az Oregon egy magánál sokkal kisebb fa hajóval történt összeütközés után olyan súlyosan megsérült, hogy a partra vontatás előtt elsüllyedt. Ma ez is gyakran merült roncsnak számít.

A USS Algol nevű hajót szintén mesterséges zátonyként küldték a víz fenekére még 1991-ben. A 140 méter hosszú hajó egyike a világ legnagyobb mesterséges zátonyainak, a hatalmas roncson még ma is minden felismerhető. Persze a 40 méteres legmélyebb pont miatt észnél kell lenni, és a rossz látótávolság miatt el is tévedhet a búvár, ám aki felkészülten, tervezetten merüli, érdekes élményekkel gazdagodhat.

A Stolt Dagali nevű norvég tanker roncsa azért nagyon kedvelt, mert viszonylag sekélyen van a legfelső része. 1964-ben a sűrű ködben ütközött össze egy másik hajóval, ami gyakorlatilag kettévágta a testét, és ezután süllyedt el. Az orrot kiemelték, jelenleg csak a tat merülhető.

A Lizzie D nevű roncs 1927-ben süllyedt el, teljes legénységével együtt. Akkor azt állították, hogy a kicsi teherhajó semmilyen árut nem szállított, ám amikor fél évszázad múlva ráakadtak, kiderült, tele volt a szesztilalom idején tiltottnak számító alkoholos italokkal. Sok palackot kiemeltek, de még jópár évvel később is akadtak rá itt-ott kallódó üvegekre, amelyek whyskyt rejtettek.

Azt hiszem, nem kell több példát mutatnom rá hogy egyértelmű legyen, a New York környékén élő búvároknak sem kell unatkoznia. Természetesen itt merülni kicsit másabb, mint az amerikai búvárok által annyira szeretett Karib-tengerben, de a bevállalós búvárok közül bizonyára sokan szereztek ezen a környéken is szép élményeket. Mi pedig a tavainkkal még ezeket a lehetőségeket is bőségesen irigylésre méltónak láthatjuk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Nem csak a foci-vb szolgálhat izgalmakkal, hanem a tengerkutatás is. Pár nap alatt izgalmas hírek érkeztek mély és sekély vízből, hozzánk közeli és távol eső tengerekből. Nincs mese, a víz alatti világ még mindig annyit titkot rejt, hogy a felfedezésre vágyó ember búvárként találhat leginkább újdonságot a bolygónkon.

Az Adriáról először azt a hírt kaptuk, hogy egy titokzatos képződményt találtak a tenger fenekén, amiről sokan azt gondolják, a természet alkotása, mások viszont máris Atlantiszt vizionálnak. Ezt még nem tudhatjuk biztosan, ám pár nap múlva jött a hír, hogy Zadar közelében sekély vízben település nyomaira bukkantak, amit most lelkesen vizsgálnak a régészek. Ott van egy zsúfolt város előtt, és ki tudja miatt nyugszik a mélyben háborítatlanul- nos, ennyit arról, a búvár rálelhet-e valamilyen váratlan dologra merülés közben.

Mindig felmerül a kérdés, miért nem találják meg ezeket a maradványokat sokkal korábban, hiszen annyian merülnek minden évben például az Adrián? Nos, a tenger a mélyére került romokat, hajókat befogadja, és szép lassan teljesen át is alakítja. A fából készült hajók anyaga elrothad, eltűnik, az amforák széttöredeznek és belepi őket az aljzat homokja, a magára hagyott építményeknek általában az értékesebb köveit elviszik, és ami ott marad, azt a tenger hullámzása erodálja. Sokszor csak légifelvételek vagy műholdképek vezetik nyomára a régészeket.

Szerencse és szakértő szem kell tehát ahhoz, hogy valamiben meglássuk, mi lehetett eredetileg! Így is előfordul, hogy valami túl szabályosnak tűnik, aztán közelről megnézve csak különleges alakú szikákat találunk, tehát az ember igyekszik nem belelkesedni minden kis apróságtól, amibe fantasztikus roncsfelfedezést képzel bele.

A változások illusztrálására itt van két kép. 2006-ban, 8 éve merültem Alanyában egy újonnan elsüllyesztett roncs közelében, ahol a látványosság kedvéért néhány amforát helyeztek el. Kerestem róluk egy idén készült felvételt, és most ide teszem a kettőt egymás alá, hogy látható legyen, ilyen rövid idő alatt mennyire megváltoztak.

Itt pedig az akkor még teljesen épségben levő, frissen elsüllyesztett roncs orra, illetve az, ahogy ma kinéz.

Nyolc évről beszélünk, ez kevesebb, mint egy évtized! Képzeljük el, mi történik száz vagy netán ezer év alatt- és egy ókori roncsnál bizony ilyen időtávról van szó. Szóval merüljünk nyitott szemmel, mert biztos, hogy még rengeteg felfedezetlen hajó van a mélyben, de fogadjuk el, nagy mázli vagy nagyon tudatos, alapos, sok merüléses munka van egy felfedezés mögött. De reménykedni lehet, hiszen gondoljunk csak bele, mióta hajóznak az emberek a Földközi-tenger térségében. Elsüllyedhettek hajók mellett kis csónakok, viharban vagy más okból vízbe eshettek használati tárgyak, ékszerek akár.

Ám tegyük hozzá: a megtaláló nem válik tulajdonossá, ha valaki olyan mázlista, hogy valamire ráakad, azonnal tegyen bejelentést a hatóságnál. Nagyon kellemetlen fordulat, ha esetleg börtönbe kerül az ember mert haza akarja vinni a víz alatt talált leletet. Az ilyesminek múzeumban, szakértőknél van a helye.

A tenger másféle meglepetéseket is tartogat. Noha sokan és sok helyen kutatják, még mindig előfordul, hogy olyan jelenségekkel találkozunk, aminek okát a tudósok sem értik. Kaliforniában például július elején felbukkant a part közvetlen közelében egy hatalmas szardellaraj, ami szinten egybefüggő tintafoltként lebegett a felszín alatt. A videó lenyűgöző, magyarázat még nincs.

Végül pedig ott van a tengerek mélye! A kedvtelési búvárok 40 méteres mélységig ereszkednek, különleges felszereléssel a 100-150 méter is elérhető, de hol van ez a Mariana-árok tízezer méterétől! A maroknyi nagy mélységbe lejutó tengeralattjáró és távirányítású eszköz csak egészen apró részét fedezheti fel a mélységben rejtőző élőlényeknek, roncsoknak. Többek között engem ezért sem lepett meg, hogy az eltűnt maláj gépet sem találták meg.

Szinte minden komolyabb expedíció arról adhat hírt, hogy valami izgalmasat fedeztek fel. Új mélytengeri élőlényekről készült felvételeket láthatunk, amitől nem csak a laikusoknak esik le az álla, hanem a szakértőknek is. Érdemes hallgatni a felvételt kommentáló kutatót, ahogy azt mondja, nem hiszi el, hogy ez egy élőlény! Vagyis pontosabban nem egy, hanem sok élőlény, akik gyakorlatilag egy kolóniát alkotva élnek a mélyben.

Szóval aki új és nagy dolgokra vágyik, bátran kezdjen el a tenger kutatása iránt érdeklődni. Ma már a fiatalok külföldön is tanulhatnak, ahol sokkal jobb lehetőségek várják a víz alatti világ felfedezésére vágyókat. Persze aki ilyen karrierről álmodik, annak sokat kell érte tennie, de azt hiszem, a nagy kaland esélye miatt megéri sokat tanulni, dolgozni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Costa Ricában szabadítottak ki egy kötelekbe gabalyodott állatot. Ő megmenekült, de a többi, műanyag zsinegek által fogságba ejtett állat szinte mind elpusztul- a számukat megbecsülni sem lehet.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!