Big Blue Búvár Blog

Egy igazi roncslegendát is merülhettünk a héten. A Thistlegorm már Cousteau első híres filmjében, A csend világában is komoly szerepet kap, és azóta is megmozgatja a búvárok fantáziáját.

Az 1941-ben elsüllyesztett angol szállítóhajó rakománya számtalan víz alatti fotón bukkan fel. A motorok, teherautók, vasúti kocsik, tankok, no meg a rengeteg fegyver és lövedék még ma is a mélyben nyugszik és roppant látványossá teszik a merüléseket. A raktér ráadásul könnyen elérhető és a roncs sincs túl mélyen. A magányosan álló hajó körül megannyi hal is el, nem csak rozsdás vasakat látunk odalent.

Akkor nincs is itt semmi gond a búvárkodással, gondolhatnánk. De a helyzet ennél kissé bonyolultabb. A Thistlegorm a nyílt vízben nyugszik, semmi nem fogja fel az erős tengeri áramlatokat. Emiatt gyakran csak kötél mellett lehet le- és felmenni. A mélyben is oda kell figyelni rá, honnan jön a víz, és persze vigyázni kell a belső terekben, ne akarjon el a búvár. Ha a szél felkorbácsolja a hullámokat, akkor a hosszú hajóút éppen úgy rázós lesz, mint a merülés utáni kimászás. Ráadásul a népszerűsége miatt szinte biztosan lesz még itt pár másik hajó.

Ám minden nehézség ellenére megéri a merülés. Ritka az a búvár, aki nem élvezi ezt a kalandot, mert a maradványok, a rakomány, az élővilág mind-mind izgalmas. És mindenből hasznot lehet húzni: sok búvár jött szembe, mindnél volt lámpa, így aztán fényárban úsztak a rakterek, lelkesen fotózhattam. Előre tudtuk, hogy a Thistlegorm túránk egyik csúcspontja lesz, és nem is kellett csalódnunk.

Tegnap reggel a Ras Mohammed nemzeti parkban merültünk. Van itt egy pár igen híres hely, egyikük a Jolanda nevű hajó roncsa. 

A maradványok jelentős része már lecsúszott a meredeken zuhanó falon. Ám a hajóról elnevezett zátonyon még akadnak dolgok, így a Jolanda rakományának egy része is: szanitereket szállított. 

A tenger pedig kicsit sem válogatós, benépesítette a vécécsészéket is. Fura kontraszt egy ilyen színes, látványos zátonyon a porcelánon megtelepedő korallokat- bár meglátásom szerint a roncs fém testét jobban kedvelik. 

Még egy merülést terveztünk itt, ami viszont igazán akciódúsra sikeredett. Egy helyen felbukkant egy titán íjhal. Ez a gyors, erős hal roppant agresszíven védi ivadékait, bárkinek nekitámad, aki közelít. Na ez a példány mindenkit megkergetett, aki csak a környéken járt. Nekem az uszonyomba harapott, azt ráncigálta, másoknak direkt az arcába úszott. Csak úgy tepertünk előle... 

Aztán kicsivel odébb két hatalmas tüskés ráját fedeztünk fel. Amikor közelebb értünk, elegánsan odébb tempóztak. Aztán váratlanul elkezdte őket támadni két méretes tüskés makréla. A ráják gyorsan el is menekültek, én meg csak lestem, sose láttam hasonlót. 

Szóval nem kizárólag békés élmény a búvárkodás, hanem igazi full HD, szuper 3D természetfilm, aminek soha nincs ismétlése... 

A szafari félidejében vagyunk, most már eltöprenghetek rajta, mi újság a Vörös-tengeren.

Manapság utazás előtt mind olyanok vagyunk mint az óvatos ember, aki még a hideg levest is megfújja. Túl sok rossz hír jut el hozzánk, gyengül a forint, tartunk a repüléstől és így tovább. Pedig utazni jó, utazni szeretünk, ezért aztán egy idő után felretesszük az aggodalmakat. 

A tavaly nyári egyiptomi tüntetések barátaim útjának tettek keresztbe. Valljuk be, máshogy tervez az ember, ha az út amire hónapokon át készül, egyik pillanatról a másikra meghiúsul. Bár nem voltam érintett, mégis elgondolkodtató volt az ügy. Ráadásul az ország is kezd megdrágulni, de... A Vörös-tenger az egyik legnagyobb kedvenc, nem olyan könnyen mondunk le róla.

Így aztán most is összejött a régi csapat, és belevágtunk a szervezésbe. Az esetleges drágulás nem tett boldogabbá, de összegezve Egyiptom még így is olcsóbb trópusi tengeri úti cél mint bármi más. Ez a realitás... A forint gyengesége pedig minden mást is megdrágított.  Csodák nincsenek, a búvárkodás nem olcsó kedvtelés. 

Még tucatnyi  egyiptomi út tapasztalatával felvértezve is tud apróbb meglepetésekkel szolgálni az ország. A belépéskor a határőr olyan bélyegző hiányát kérte számon, amit mi nem is kaphattunk, aztán mégis átengedtek. Sose fogom megérteni a helyi bürokráciát, de szerencsére nem is találkoztunk ezzel a későbbiekben. 

A hajót szerencsére már jól ismerjük, nem először utazunk a Cassiopeia fedélzetén. Most sem csalódtunk, de a kihajózás után már elsősorban az érdekelt,, mi vár ránk a víz alatt.

Bármennyire jól ismerjük a Vörös-tengert, amikor először beugrunk a 28 fokos vízbe, és feltűnik a korallzátony, máris eszünkbe sem jut, hogy ne tudna új élményeket adni. Három búvárkodással töltött nap után bátran mondhatom, élvezzük az felszín alatti órákat. Színes korallok és sok-sok hal várt ránk, delfinek bukkantak fel, teknősöket láttunk, polipokat, rákokat, murénákat figyelhettünk meg karnyújtásnyi távolságból. Merültünk nappal és éjszaka, sekély helyeken és aramlásos falaknál, korallzátonyoknál és roncsokban. Unatkoznunk pedig nem kellett. És még két izgalmas nap vár ránk!... 

Mit is mondhatnék? Bármi is jön, Egyiptom már nem okozott csalódás, legalábbis búvár szemmel. Aztán lehet ez még jobb is, csak legyen még egy kis szerencsénk... És oly távolinak, alaptalannak tűnik most a hezitálás, mint kis hazánk maga a viharos,  monszunesős nyárral. Otthon is történhet váratlan, és delfinekkel biztos nem futunk össze... 

A hajnali merülésre való felkelés mindig nehéz ügy. Reggel hatkor ébresztenek a hajón,  olyan gyakran fordul meg a fejemben, maradhatnék az ágyban is. De aztán általában erőt veszek magamon, mert a reggeli időpont ideális a legszebb nyílt tengeri zátonyokhoz. 

Ma hajnalban a Jackson Reef volt a célpont, ami színes élővilágú hely, gyakran felbukkanó teknősökkel. Ez persze csak esély,  sose tudhatjuk, mit találunk. Ám ezúttal szerencsénk volt,  egy koralltömb alatt ott tanyázott egy termetes teknős. 

Az ilyen idős, 60-70 centis példányok már nem túlságosan ijedősek. Ez is békésen ette a lágykorallokat, míg mi perceken át néztük őkelmét. Mindig letépett egy nagyobb darabot a korallból, és komótosan rágcsálta. Nyugodtan lehetett fotózni hosszú időn át,  mert ezt a veterán teknőst már nem zavarták a búvárok. Bizonyára tudja jól, a kalimpáló, buborékeregető, villogtató lények nem bírják túl sokáig a víz alatt. 

És valóban, a levegő korlátozott mennyiségben állt a rendelkezésünkre, hamarosan vissza is tértünk a hajóra. Ott pedig már várt a reggeli- bevallom, amikor láttam enni a teknőst, már a mélyben éreztem, éhes vagyok. De ilyen élmény után még a reggeli is jobban esett... 

Lehorgonyoztunk egy csendes öbölben, ahol a hely alkalmasnak látszott éjszakai merülésre is. Általában védett, nem túl mély helyeket választunk, ahol egy kis eltévedés esetén sincs nagy baj.

A hajónk alatt volt egy kis roncs, az a fajta, ami nem túlságosan nagy és egyáltalán nem jelentős, még a nevét sem tudja senki. Manapság már alig ismerhető fel az egykori hajó, olyan szinten szét van esve. De a tenger számára a felszíni dicsőség mit sem számít. Az már csak a múlt, a jelen viszont arról szól, mennyi minden telepedett meg a maradványokon.

Először délutáni órákban mentünk vízbe, akkor sem volt rossz, de tudtuk, éjszaka egy kicsit minden más lesz. A korallokban élő aprócska rákok például az éjszakai órákban sokkal jobban megfigyelhetők. Rózsaszín és piros kis jószágok ezek, amelyek izegnek-mozognak, ahogy megvilágítjuk őket. A tűzhalak is aktívabbá válnak, de ami a legszebb, az a roncs fölött felbukkanó hatalmas halraj, ami elnyúló, élő szalagként lebeg a sötét vízben. A színük csak akkor látható, amikor rájuk világítunk. Mivel tudtam, ilyen fényviszonyok közt kár is próbálkozni, csak a szememmel követtem őket.

Éjszaka egyszerű a búvár dolga: ha valahol egy percek óta vakuval villogtató fotóst lát, ott biztos van valami. Egyikük apró murenát talált, megnéztük, aztán pár méterrel odébb, a roncs közepén felbukkant a "nagypapa", egy hatalmas, sötét színű példány. Bár a lámpa erős volt, csak a fejét tudtam megvilágítani. Karnyújtásnyira aztán egy krokodilhalat vettünk észre, aki mellett óriási kőhal hasalt. Épp készültem fotózni, amikor elúszott egy búvárcsapat mellettünk. A sok érdekes dologra rá se néztek, viszont roppant alaposan felkavarták a homokot, így aztán már mi se láttunk semmit. Ilyenkor mindig átfut az agyamon, korallmező felett is olyan óvatlanok?

Ám odalent hosszan bosszankodni felesleges, ezer érdekesség vár még. A fénykévék egy-egy koralltömböt világítanak meg, ám a lámpát fogó búvár alig látszik. Egészen más így, ebben a sejtelmes derengésben látni a zátony egy kis darabját. Úszunk egyik fénykörtől a másikig, hol ezt, hol azt látunk. A merülés végén eszembe jutnak a délutáni delfinek. Valaki azt mondta, milyen jó lenne, ha éjszaka jönnének, míg a víz alatt vagyunk. Ebben a sötétben viszont elsőre biztos pokolian ijesztő lenne egy csapatnyi hatalmas állat, ahogy villámgyorsan elénk úsznak a semmiből.

Bármennyire szeretjük őket, azért kihagynám az élményt. A víz nappal se a mi közegünk, éjszaka pedig főleg nem az. Pont eléggé kalandos az éjszakai búvárkodás nélkülük is, ők pedig jöjjenek csak nappal, ha meg akarnak örvendeztetni minket...

Vasárnap óta Egyiptomban vagyunk, egy hétig szafarizunk a tengeren. A víz ilyenkor 27-28 fokos, és ha szerencsénk van, sokmindent láthatunk. Mi valószínűleg mázlisták vagyunk, mert már az első napokban volt mit megcsodálni. 

A sok színes korallhoz is hozzá lehet szokni, az ember egy idő után már valami nagyra vágyik. És aztán felbukkant egy polip, pár muréna, nagy skorpióhal, szóval az első két merülés is jól telt. Naplemente előtt pedig beúszott pár delfin az öbölbe. A hajónktól 5-10 méterre mentek el, mi megnéztük őket, ők minket... Jó kis kedvcsináló volt az éjszakai merülés előtt. 

Az egzotikus szépségű malajziai születésű színésznő a napokban ünnepli a születésnapját, ennek kapcsán elevenítem fel az egyik filmjét. Pierce Brosnan oldalán volt a sztárja a James Bond-sorozat egyik epizódjának: a Tomorrow Never Dies talán nem a legjobb a Bond-filmek közül, de azért voltak benne emlékezetes jelenetek.

Michelle Yeoh korábban ázsiai filmekben lett ismert, és azt is tudni lehet róla, az akciójelenetekben is gyakran maga szerepelt. Hollywoodban azért jobban vigyáznak a sztárokra, de párszor így sem hagyta ki a kaszkadőrködés kalandját- a Tomorrow Never Dies víz alatti jelenete sem volt kivétel.

Ennek a résznek a leforgatásáról Lee Sheward mesélt, aki a víz alatti akciójelenetek forgatásának igazi veteránja, kaszkadőrként is, koordinátorként is sok produkcióban dolgozott. Mivel a Bond-filmekben gyakran van felszín alatti jelenet (a leghíresebbről itt írtam), ezekhez sok emléke fűződik.

A Tomorrow Never Dies esetén például Pierce Brosnan és Michelle Yeoh egyaránt két-két dublőrt kapott- a színésznőnek eredetileg hármat választottak ki, de egyiküknek nem jutott feladat. Először is modellügynökségekkel vették fel a kapcsolatot, hogy Michelle testfelépítéséhez hasonló lányokat találjanak. A külső ez esetben fontosabb volt, mint az ügyesség, mert a Sheward az alkatilag megfelelő dublőrt már fel tudta készíteni a forgatásra. Így aztán a 16 modellből négyen maradtak, akiknek víz alatti feladatok is jutottak, ezzel szűkítették le a kört. Búvárvizsgájuk ellenére messze nem voltak felkészítve egy ilyen akciójelenet leforgatására, de szerencséjükre nem is kellett mindent nekik csinálni.

Michelle ugyanis az egyik, a filmben is benne maradt snittben saját maga szerepelt: ő volt az, aki végrehajtotta a kiúszást a keskeny csövön át. Sheward szerint a maszk mögött, buborékok által takarva bármelyik lány alkalmas lett volna a feladatra, de a sztár úgy döntött, ehhez neki nem kell kaszkadőr- és nagyon ügyesen is dolgozott.

A színésznő viszont a civil életben is szereti a tengert, amikor semmiféle víz alatti csetepatébe nem kell keverednie. A közelmúltban például otthon, Malajziában csatlakozott egy kampányhoz, ami a mabuli teknősök védelméről szólt. És aki a teknősöket szereti, rossz ember nem lehet...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Idén nyáron egy hatalmas beluga tette át székhelyét a kanadai Új Fundland szigetének egy öblébe. A helyiek és a környéken lakók egyaránt szép számmal figyelték a fehér tengeri emlőst, és a jelenlétének gyorsan híre ment. Így aztán egy kanadai színész, Shaun Majumder úgy döntött, úszik egyet az állattal.

Úgy tippelem, a sok film közül ahol felbukkant, ez lesz Shaun egyik kedvence...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Van, amit senki nem szeretne saját szemével látni, ám nagyon sokan kíváncsiak rá: hogyan támad természetes közegében egy nagy fehér cápa. Most már mi is bepillantást nyerhetünk ebbe, mert újfajta drónnal dolgozó tudósok egészen különleges felvételeket készítettek.

A REMUS SharkCam különlegessége az, hogy öt kamerát szereltek az elejére és egy olyat, ami hátrafelé néz, így gyakorlatilag pontosan lehetett rögzíteni, hogy mozog a potenciális préda közelében a cápa, honnan támad, merre próbál harapni. 

A felvételek egyrészt érdekesek, másrészt pedig elgondolkodtatóak, mert azért az durva, ahogy a semmiből érkező ragadozó ráharap a drónra. Sejthető, ha az emberben prédát látnának, akkor mennyi esélyünk lenne a nagy fehérrel szemben. 

Szerencsére ránk nem vadásznak, de most már legalább átélhetjük, mit lát életében utolsóként egy fóka, amikor lecsap rá a két hatalmas állkapocs...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nagy hagyománya van Floridában annak, hogy kis családok szereznek roncskeresési koncessziót egy kisebb területre, és szabadidejükben merülgetve kincsekre vadásznak a víz alatt. Vannak olyan famíliák, amelyek ennek a munkának a sötét és vidám oldalát is megtapasztalják: Mel Fisher rengeteg időt és pénzt áldozott rá, családtagjait vesztette el a tengeren, ám végül döbbenetes vagyonra bukkant a mélyben.

A legtöbb ilyen kincskereső kisvállalkozás soha nem talál semmi nagyon értékeset. Vannak, akiknek összejön egy-két értékelhető lelet, a szerencsésebb horgára pedig valami nagyon extra dolog akad.

Eric Schmitt Orlandóban élő kincsvadász szüleivel dolgozik együtt, akik már egy évtizede keresgélnek a mélyben, számukra ez elsősorban hobbi. Tavaly rájuk mosolygott a szerencse, 300,000 dollár értékű arany érmét és láncot találtak egy roncs közelében.

És milyen az élet, az idén ismét szerencsével jártak Schmitték! Szokásos módon nézelődtek a tenger fenekén, és egy négyszög alakú tárgyra bukkantak a helyen, ahol 1715-ben egy spanyol flutta 11 hajója süllyedt el egy hurrikánban. A feldezést is spanyol történészek hitelesítették, akik kiderítették, egy 25 éve megtalált lelethez illeszkedik a most megtalált tárgy.

A pénzben kifejezhető értékre még becslés sincs Brent Brisben szerint, aki a roncskutatás jogát birtokolja ezen a területen a Queen Jewels céggel. Ahogy az Floridában megszokott, ők adnak ki alvállalkozóknak kutatási jogot, így merülhettek Schmitték ezen a helyen. Nagy kihívás nem volt a munkában, mert a leletre alig öt méteres mélységben bukkantak, inkább csak nagy-nagy türelmet és kitartást igényel a tengerfenék átfésülése. Szintén helyi jellegzetesség, hogy a kincset bírósági letétbe helyezik, majd az érték 20 százaléka Florida államé, a többin a fővállalkozó és Schmitték osztoznak.

Ha pedig az értékes leleteket kiállítják, a végén tulajdonképpen még mi, a roncsok, a történelem iránt érdeklődők is jól járunk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!