Big Blue Búvár Blog

A víz alatti világ ritkán csodált lényei a szivacsok. Bár annak idején a legismertebbek közé tartoztak, hiszen a mosakodáshoz a mélyből felhozott szivacsokat használtak -ezek megszerzése egyike volt a legnagyobb hagyományú búvármunkáknak-, manapság már szinte mindenhol műanyag szivacsokat használnak.

A tenger élővilágában a szivacsoknak viszont megvan a maguk becses szerepe. Noha az aljzathoz rögzültségük miatt sokan hihetnék, hogy növényekről van szó, valójában állatok. Nem csak a tengerekben élnek, még a Balatonban is megtalálható a törzs pár faja, de általában a színesebb tengeri példányok bukkannak fel a víz alatti videókon. Izgalmas élőlények, nincsenek valódi szöveteik vagy szerveik, álszövetes állatok.

Meglehetősen tétlen jószágoknak látszanak, a tudósoknak sikerült megmutatni az érdeklődők számára azt, nagyon is komoly munkát végeznek a tengerben. Úgy táplálkoznak ugyanis, hogy komoly mennyiségű vizet áramoltatnak át a testükön, és a sejtek egyenként veszik fel és emésztik a táplálékot. Komoly jelentőségük van a víz megszűrésében, ugyanis valóban sokat mozgatnak fel.

Ezt úgy lehet bemutatni, hogy a szivacsokra ártalmatlan festékkel színessé tett vizet fecskendeznek a közelükbe, és így láthatóvá válik, amint átáramlik a megfestett víz a testükön. Komoly tempóban tudnak szivattyúzni ezek a jószágok, így belátható, komoly változást okoz, ha eltűnnek egy területről. Éppen úgy vigyzáni kell rájuk, mint minden más tengeri élőlényre, mert megvan a fontos helyük a felszín alatti életközösségben.

Újabb nagyon hangulatos videóval rukkolt elő Guillaume Nery és Julie Gautier: a búvárok nem szokványos módon mutatják be a víz alatti létet.

Nery ismert név a szabadtüdős búvárok világában. Korábban egy, a főszereplésével készült film körbejárt az egész világon: a palack nélkül a mélybe zuhanó ember kalandja mindenkit lenyűgözött.

Ezúttal mást szerettek volna bemutatni, a süllyedés helyett a súlytelen lebegés van az Ocean Gravity című rövidfilm középpontjában. Ennél olcsóbb és egyszerűbb módszer nincs arra, hogy átlagember átélhesse ezt az élményt, sokan pont ezért szeretnek búvárkodni- ám Neryék filmje ezt az egészet még izgalmasabban tudja bemutatni. Feltétlenül érdemes megnézni ezt a pár percet, szerintem sokaknak csinálna kedvet a merüléshez.

Érdekesség, hogy a hasonlóságok miatt az űrhajósok kiképzése során is rendszeresek a víz alatti gyakorlatok. Komplett laborokat rendeztek be óriási medencékben az Egyesült Államokban és Oroszországban is, amik főszerepet kapnak a tréningezés során. Ami másnak különleges élmény, nekik jó felkészülés.

Mi, kedvtelési búvárok nyilván inkább a kellemes részét éljük meg a súlytalanságnak. Hogy milyen élmény is ez pontosan? Elmesélni nem nagyon lehet, inkább csak megélni. Ha mindenképpen képet kéne adnom azok számára, akiknek semmiféle merülési tapasztalata nincs, talán Nery és alkotótársa filmje lenne a legjobb erre a célra.

A napokban egy búvárcsoport merész cápaszabadító-akcióra vállalkozott. Szerencsére megúszták ők is, az állat is.

Az esetre Jamaikában került sor. A Montego Bay mélyén búvárkodók azt vették észre, hogy halászok csapdájába esett egy dajkacápa, akit megpróbáltak kiszabadítani ketrecéből. A fogságba esett állat ilyen helyzetben természetesen nagyon ideges, ezért a búvároknak óvatosnak kell lenni, ha nem akarják hogy pont őket, a segítségére sietőket támadja meg.

Az a búvár, aki megpróbálja kihúzni a ketrecből, megvárja azt, amikor az állat farkát ragadhatja meg- nyilván nem akar egy cápa szája felé nyúlkálni. Végülis ki is rángatja a dajkacápát, de látható, hirtelen az állat azt se tudja, merre ússzon, így ilyenkor csak a szerencsén múlik, hogy senki nem sérül meg. Nyilván pont a veszélyek miatt a turistákat vezető helyi profi búvár az, aki részt vesz az akcióban, hiszen ezerszer jobban ismeri az állatok viselkedését, és talán nem is először hajt végre ilyen akciót.

Persze ha én lennék a legrutinosabb búvár amikor rátalálunk egy ilyen csapdába esett cápára, akkor nyilván valamit megpróbálnék kitalálni, hogy segíthessek. Az ilyen videók felhívják a figyelmemet a veszélyekre, és ha egyszer az életben látnék valami hasonló, legalább lenne halovány elképzelésem a lehetőségeimről.

És hogy miért kockáztatják a búvárok a testi épségüket a cápához hasonló ragadozókért? Nos, a cápáknak nagyon is megvan a maguk fontos helye a tenger élővilágában, ám sajnos egyre kevesebb van belőlük a mélyben. A halászok hálüjába, ketrecébe akadó cápák igen gyakran értéktelen mellékes fogásnak számítanak, és az élettelen állatokat csak úgy visszadobálják a vízbe. Ez pedig nagy pazarlás, értelmetlen pusztítás. Fáj a szíve az embernek minden cápáért, még ha tudom, egy állat elpusztulása nem is okoz visszafordíthatatlan tragédiát. De ki tudja, amit én szabadíthatok ki, az egyetlen áldozat-e adott hónapban? Az tizedik? Az ezredik?

Hát, ezért vállalják sokan a veszélyt. Nem érkezik cserébe köszönő dísztávirat a cápától, ám a többi búvár elismerése annál inkább várható. Én is kalapot emelek ez előtt a bátor búvár előtt, és persze járt neki az is, hogy elmagyarázzam, nem felelőtlen kalandorság, hanem nagyon is fontos és tudatos cselekedet votl a cápaszabadítás.

A Kanári-szigetekre utazók rengeteg látványosságban gyönyörködhetnek- ám aki nem néz be a víz felszíne alá, az számtalan izgalmas dolgot kihagyhat, hiszen él itt bálna, teknős, cápa...

Az Atlanti-óceán élővilága meglepően gazdag a szigetcsoport körül. Egyrészt azért, mert a tenger fenekéről kiemelkedő szigetek egyfajta oázisként vonzzák a különféle élőlényeket, másrészt több, szigorúan védett övezet is van errefelé. Az állatok zavartalanul szaporodhatnak ezeken a helyeken, ám nem maradnak az emberek által kijelölt határokon belül, eljutnak a szigetcsoport többi részére is, így folyamatos a halállomány utánpótlása. Ráadásul több olyan faj is van, amit nem lehet kifogni, ezek mindenhol biztonságban élhetnek.

Ezt a különleges víz alatti paradicsomot örökíti meg a helyben élő remek búvárvideós, Rafa Herrero Massieu, akinek mindig is szívesen néztem a videocsatornáját. Ezúttal három újabb, látványos és izgalmas kisfilmjét választottam ki, hogy illusztráljam, a fent leírtak mennyire igazak. Az egész roncsot beterítő irdatlan méretű halraj, az egymással gyengéd, az emberrel szemben kíváncsi gömbölyűfejű delfinek, a békésen úszkáló teknős szerintem nem csak nekem, a búvárnak érdekes, hanem mindenki másnak is.

Ami pedig a legjobb: ezek közül pár dolgot bizony én is saját szememmel láttam. Nem kell az egész életét annak szentelnie egy búvárnak, hogy egyszer ilyen óriási halrajt vagy a felszín alatt úszó bálnacsaládot lásson, és ettől válik számomra igazán kedvessé a Kanári-szigetek, ahova mindig visszavágyok.

Mint az köztudott, a legendás brit tudós világot átszelő útjának egyik állomásán jutott sorsdöntő felismerésekre: a Galápagos-sziget élővilágának tanulmányozása nagyban hozzájárult az evolúció elméletének megalapozásához.

Természetesen a 19. században a víz alatt még nem kutathatott a híres természettudós, ma viszont már ott is vizsgálódhatnak szakemberek is, amatőr természetbúvárok is. A Galápagos-szigeteket körülvevő tengerek élővilága egészen hihetetlen gazdagságúnak számít, és erre több példát is mondhatunk.

A fókás merülésre vágyók elutazhatnak Angliába, a kardszárnyú delfinekre kíváncsiak Norvégiába, a holdhalak kedvéért járnak Balira, a cetcápákért Indonéziába, Ausztráliába vagy a Maldív-szigetekre- aki a Galápagoson merül, ezeket mind láthatja, és még számtalan más állatot is.

Ennek remek bizonyítékát adja Dustin Adamson filmje, ami ezeknek a világnak a változatos élővilágát villantja fel. Nem lehet azt mondani, hogy alaposan bemutatná az állatokat, hiszen akkor sokkal-sokkal hosszabbnak kellene lennie, de így is roppant érdekes.

A film egyébként egy nemzetközi videósverseny díjra nevezettjei között volt, így került fel az internetre, a mi legnagyobb örömünkre. Az ilyesféle megmérettetésekre tartogatják sokan a legjobb képeiket, videóikat, tehát érdemes figyelemmel követni ezeket. A nemes, jórészt lelkesedés hajtotta alkotók versengései rengeteg figyelemre méltó művet vonultatnak fel, amelyek nem csak búvárszemmel nézve érdekesek.

Vannak olyan pontok a Karib-tengerben, ahol nem mélybe vesző falak mellett merülnek az égszínkék tengerben, hanem apróságokat keresgélnek a sekély vízben. Ez a fajta búvárkodás, amit "muck diving" néven emlegetnek, elsősorban Ázsiában népszerű, például az indonéziai Lembeh-szorosban.

Jellegzetessége az, hogy az első látásra kevéssé érdekesnek tűnő homokos élőhelyeken tudatos kereséssel egészen izgalmas állatokra lehet bukkanni. Apró, de mindenféle színű és formájú halak, rákok, csigák rejtőzködnek, de a helyeket jól ismerő profi vezetők sikeresen el tudják ezekhez kalauzolni a makró témák iránt érdeklődő búvárfotósokat. Sokan úgy tartják, aki nem fotózik, az kevésbé élvezi ezeket a gyakran elhúzódó, nem túl mozgalmas merüléseket, amikor a búvár hosszú időre lehorgonyoz egy-egy érdekes téma mellett. Ízlés dolga, természetesen- elég sokaknak bejön az ilyesmi, a muck diving divatos manapság.

A Karib-tengerben búvárkodók viszont általában egészen másféle élményekre várnak. Ám itt is vannak olyan helyek, ahol ugyanúgy van értelme a homok lakóit keresni, mert izgalmas apróságok bukkannak fel itt-ott. A Karib-térségben jó muck diving helynek számít például St. Vincent és a Grenadines illetve Grenada. A fajgazdagság nem mérhető az ázsiaihoz, de hát nem tud mindenki egy túra kedvéért átutazni az egész világon.

Az amerikai búvároknak a Karib-tenger a "hazai pálya", így akiket lázba hoznak a tengerfenéken élő apróságok, nagy örömmel fedezték fel maguknak ezeket a korábban nem túl sok embert vonzó merülőhelyeket. Mert valljuk be, a turistabúvárok többsége gyönyörű, tiszta vízben úszó halrajokat, teknősöket, cápákat szeretne látni, és nem pár méteres mélységben hasalnának egy piros csiga vagy csikos rákocska kedvéért. Persze jó részük nem is tudja, mit hagy ki- ebbe annak bepillantást ezek a Grenadában készült videók.

Az pedig végülis nem akkora gond, hogy valamivel kevesebb élőlényt láthatnak a Karib-tenger homokját átvizsgálók, mert bizonyára bőven akad azért olyan, amit az Indiai-óceánban hiába keresnének. És a búvárkodásban pont az a szép, hogy mindig valami mást, valami újat kaphatunk a világ különböző részein víz alá merülve.

A kedvtelési búvárkodás ma ismert formájának gyökereit több helyen is lehet keresni. Egyrészt fontos volt annak az olcsó és egyszerűen kezelhető technikának a megalkotása Cousteau és Gagnan részéről, ami mindenki számára elérhetővé tette a "halemberré" válást, de ez önmagában még kevés lett volna.

A másik fontos lépcsőfok az volt, hogy a jómódú amerikaiak számára is vonzóvá, eladhatóvá kellett tenni a búvárkodást, és ekkor indult be a tengerentúlon kiváló eredményeket felmutatni tudó marketinggépezet. Megpróbálták kitalálni, milyen hívószavakkal lehet ezt a hobbit menővé tenni, és ha úgy nézzük, ma is ezek juthatnak eszünkbe: kaland, felfedezés, új közeg, természetközeliség...

A különbség talán csak a megfogalmazás módjában van, hiszen a hobbibúvárkodás kezdetei óta eltelt hat évtized. Nem szokatlan merülésről olvasni, ilyen témájú filmeket látni, egy átlagos tengerparti nyaraláson is hétköznapi programmá vált a búvárkodás. Szóval a kezdet kezdetén egzotikusabb volt ez a dolog, ám ennek ellenére is visszaköszönnek a fent említett kulcsszavak.

Kiváló bizonyíték erre ez az 1953-as film (több, mint hat évtizede készült!), és van benne minden: tengerpart, szigonyozás, aztán rátér az igazi mélytengeri kalandra, a palackos búvárkodásra. Felbukkannak a cápák, a teknősök, a polipok, a változatos formájú és színvilágú halak, mindez a korban megszokott lehengerlő narrációval.

Fogalmam nincs, az ilyen filmek láttán hányan kaptak kedvet a víz alatti kalandozáshoz, de bizonyára sokan lehettek, hiszen az Egyesült Államokban egyre több cég kezdett búvárfelszerelések gyártásába és forgalmazásába, csatlakozva a nagymúltú európai gyártókhoz. Ma pedig már óriási volumenű globális üzletágról beszélhetünk.

A kaland viszont maradt szinte ugyanolyan régen is, ma is. Borzongató érzés leszállni a mélységbe, karnyújtásnyira lenni cápáktól és delfinektől. Odalenn nem számít semmiféle üzlet és marketing- és ettől szép ez az egész napjainkban legalább annyira, mint a hőskorban.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Indonéziában található egy egészen különleges merülőhely, ahol nem az élővilág az érdekes, hanem az, ami a tenger feneke alatt van.

Pulau Weh apró sziget Szumátrától északra, és egyik jelentősége az, hogy hivatalosan "itt kezdődik" Indonézia. Mint ahogy a számtalan szigettel és rengeteg merülőhellyel büszkélkedő országban mindenhol, úgy errefele is feltűnnek a búvárkodás szerelmesei. Olyan helyet indonéz vizekben nem nehéz találni, hogy ahol élettel teli korallzátonyok vannak, ám az már izgalmasabb, amikor egy vulkán a tenger fenekén is jelzi aktivitását.

Az egyik merülőhelyen ezt lehet megfigyelni: Pulau Weh egyik partszakaszán, egészen sekély vízben bugyognak fel a gázok a tengerfenék réseiből, és a búvárok ezek közt élhetik meg a jacuzzi-élményt. Halból nincs túl sok, ám amik itt telepedtek meg, szemmel láthatóan jól érzik magukat. Persze a sekély és a buborékoszlopokon kívül túl sok mindent nem kínáló hely csak pár percig érdekes, de azért a többségünk bizonyára szívesen megnézné ezt.

Meg kell jegyezni, ilyesmi kalandhoz nem kellett annak idején a világ végéig elutazni. Amikor még merülni lehetett a tatai Fényes-forrásban, télen is meleg vízben búvárkodhattunk: a víz sekély volt ugyan, de az aljzatból ott is folyamatosan bugyogott fel a langymeleg utánpótlás. Amióta viszont tudomásom szerint nem engedélyezett a búvárkodás ott, lemondhattunk erről a kellemes helyről, és maradnak a videók...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nem is tudom, a száját extrém módon kitárni képes hal ijesztő-e vagy mókás. A Neoclinus blanchardi (angolul sarcastic fringehead néven ismerik) a sügéralakúak rendjébe tartozó állat, és az Egyesült Államok illetve Mexikó nyugati partszakaszán figyelhető meg, Kaliforniától Baja Californiáig.

A maximum 30 centisre megnövő hal különlegessége az, hogy óriásira nyitja a száját, ha felidegesítik. Egyébként is némileg groteszk látvány a nagy szemével, ráadásul a tenger fenekén él sekély vízben, ahol kagylóhéjakba, üres üvegekbe költözik, és otthonát igen harcosan védelmezi. Mellesleg ragadozó, kisebb gerinctelenekre és halakra vadászik.

Kétségtelenül mókás az is, amikor két ilyen hal csetepatéba keveredik, és egymást is a tátott szájakkal akarják elijeszteni...

Azoknak az állatoknak persze aligha tűnik vicces élőlénynek ez a jószág, akiket elkap egy ilyen ragadozó. De hát a tenger fenekén már csak ilyen az élet, bármikor lehet vadászból áldozat...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Írtam már az amerikai óriásmedencéről, ahol az asztronauták az űrállomás modelljénél gyakorolhatják a súlytalanság állapotában végzett munkát.

Nos, most belefutottam egy videóba, ami a hasonló orosz létesítményben készült. A Jurij Gagarin kiképzőközpontban található 23 méter átmérőjű, 12 méter mély medencében 30 fokos víz van, és elhelyeztek benne egy űrállomás-modult. A búvárok az eredeti működő másolatának a munkavégzést szimulálják, amit nem csak a lebegés nehezít, hanem az űrruha is, többek között. Emellett a tervezők is látják azt, melyik műszaki megoldás nem elég ergonomikus, hol kell fejleszteni.

Azt hiszem, életre szóló élmény lehet egy ilyen búvárkaland azok számára, akiket az űr ugyanúgy vonz, mint a mélység...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!