Big Blue Búvár Blog

Már olyan régi hajómaradványokat is felfedeznek, hogy hamarosan a mitikus Atlantisz romjai következnek... Törökországban ugyanis a hírek szerint négyezer éves hajó roncsára bukkantak Urla közelében. Ez állítólag nem csak a Földközi-tenger, hanem az egész világ legidősebb hajómaradványa lenne.

Hasonlóról már hallottunk mostanában, Málta közelében egy főníciai hajó maradványáról mondtak effélét. Nehéz persze több ezer év távlatáról pontos korszakot meghatározni, de igen régi az Uluburun roncs, amit szintén török vizekben találtak és 3500 évesnek tartják, vagy az egyiptomi maradvány, amit Hatsepszut fáraóhoz kötnek és 3650 évesnek gondolják.

A török víz alatti régészek nem kevés komoly felfedezést tettek már, sőt, a búvárrégészet legfontosabb helyszínei közül több is az ország vizeinek mélyén van. Ezt a roncsot egy ókori kikötő romjainak közelében fedezték fel az ankarai egyetem kutatói, és pontos korának meghatározása még várat magára, de az biztos, hogy igen régi. Természetesen attól azért minden szakembernek leesne az ára, ha 4000 évesnek bizonyulna, de ha valamivel "fiatalabb", akkor is sokat megtudhatnak belőle a régészek adott korszakról. 

A leleteket a felszínre hozták és gondosan megtisztítják a Hürriyet Daily News híre szerint. Természetesen ezeket a több más itt talált lelettel együtt ki szeretnék majd állítani, hogy mindenki megcsodálhassa őket. Egy, az ottomán időkből származó hajó maradványát is megtalálták például a közelben, azt is szeretnék kiemelni, de az ilyen munka -ha alaposan és gondosan hajtják végre- több évig eltart. A múzeumok pedig nem csak felvonultatják a régi idők tárgyait, de mesélnek is ezekről a korszakokról, amikor a mai Törökország helyén levő régi birodalmak uralták a Földközi-tenger bizonyos részeit.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Tegnap még a levideózott bálna volt a nagy szám, ma pedig egy eddig még nem ismert, nagyon izgalmas roncsfelfedezés a téma. A tenger mindig tud meglepetésekkel szolgálni, még ha olyan sokak által felkeresett is, mint az Adria!

A horvát lapok beszámolói szerint Vis sziget mellett, 50 méteres mélységben van a roncs lelőhelye, vélhetően eddig azért nem találta meg senki, mert az átlagos hobbibúvárok ilyen mélyre már nem nagyon ereszkednek. A helyszínen már vizsgálódnak a horvát víz alatti régészek, akik érthetően roppant lelkesek: eddig több különféle használati tárgyat találtak már a tenger fenekén, ráadásként pedig legalább tíz hajóágyú is hever odalenn. A régészeket az ismert fotós, Danijel Frka kísérte el hogy megörökítsen néhány izgalmas leletet.

A hajó korát a munka elején még csak becsülni lehet, úgy vélik, a 18. század végén vagy a 19. század elején süllyedhetett el. Sokat segíthet majd a kormeghatározásban az, hogy az egyik kiváló állapotban levő díszes bronz hajóágyút már ki is emelték a felszínre. Megmondom őszintén, én magam is nagyon kíváncsi vagyok, mit derítenek majd ki a hajóról- és persze várom a további híreket a más helyszíneken előkerülő, ma még nem ismert roncsokról. Biztos, hogy bőven akad még belőlük az Adria mélyén...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Akik búvármunkával akarnak meggazdagodni, bőven kutathatnak még vagyont érő kincsek után- egy újság össze is szedett egy csokorra való érdekes célpontot.

A Karib-tenger, azon belül is Florida a kincsvadászok igazi favoritja, sokan áldozták életüket a kutatásra, néhányan pedig szépen meg is gazdagodtak. A legnagyobb fogásnak a Nuestra Senora de Atocha rakományának felfedezése volt, Mel Fisher és családja hosszú évek és sok-sok merülés után járt sikerrel. De hiába telt el az első leletek előásása óta több évtized, még mindig lennie kell sok értéknek a tenger fenekén. A rakományról szóló dokumentumok szerint ugyanis olyan "apróságok" hiányoznak az eddig feltárt leletekből, mint 17 tonna ezüstrúd, 27 kilónyi smaragd, 35 ládácska arany. Búvárok betársulhatnak a keresésbe, néha egy-egy érme is a kezük közé akad, de a nagy zsákmány még nem került elő.

Az ausztriai Toplitzsee valószínűleg mindig is meg fogja mozgatni a kincsvadászok fantáziáját. A nácik állítólag rengeteg elrabolt aranyat, drágakövet süllyesztettek el a mély hegyi tóban 1945-ben, amiket többször megpróbáltak már megtalálni. Ám eddig még senki nem járt sikerrel, legalábbis tudomásunk szerint, az viszont közismert, hogy több búvár életét vesztette a mély és sötét tóban. Manapság ezért tilos a merülés, de ha valakinek meglenne a tuti infója, akkor felügyelettel talán lehet kutatni. Az egy másik kérdés, hogy a sikeres kincsvadász mit tarthatna meg a zsákmányból... És persze az is lehet, nem is ebben a tóban kell kutatni, hanem egy másikban, Ausztriában ugyanis bőven akad még mély és hideg tó, ahol könnyű elrejteni valamit, ám annál nehezebb megtalálni. És persze az se biztos, hogy valóban kerültek vagyont érő kincsek ezekbe a tavakba, nem csak a legendákban léteznek.

Kolumbián van egy aprócska tó, a Guatavita. A 3000 méteres magasságban található krátert megtöltő tó vizét az esőzések táplálják, de nem ez az érdekessége. A legenda szerint a szent helynek számító tóba szertartások során rengeteg arany került: az elöljáró rengeteg arany ékszerrel maga hajózott ki a tóba, ott lemerült, és az arany tárgyak róla a mélybe süllyedtek. Az arany természetesen már a spanyol hódítók is meg akarták találni, de ők sem jártak sikerrel, és azok sem, akik megpróbálták lecsapolni a tó vizét, hogy könnyebben menjen a kutatás. Talán ott van a kincs, talán nem...

Visszatérve a Karib-tengerre, valószínűleg a legjobb vadászterület az lenne a kincsvadászok számára, mert rengeteg szerencselovag kalandozott ott pár évszázada. Kincseket harácsoló spanyol hódítók, vagyonokat rabló kalózok hajóztak keresztül-kasul ezeken a veszélyes vizeken, és bizony sok hajó végezte a hullámsírban, értékes rakományukkal együtt. A kis szigetországok sekély parközeli vizeiben bizonyára vannak még felfedezetlen roncsok- a közelmúltban Haiti közelében például állítólag Kolumbusz egyik hajóját találták meg. Ugyan mindig is sokan merültek errefelé, azért akadhatnak még értékes leletek. Lehet, hogy nem száz millió dollárnyi vagyonnal gazdagodik a szerencsés búvár, de szerintem sokan beérnék néhány százezret érő érmékkel, ékszerekkel.

Európában szintén fontos roncsok nyugszanak még a mélyben, elég ha arra gondolunk, az ókori főníciai, egyiptomi, görög, római kereskedők mennyit hajóztak a Földközi-tengeren. A tenger fenekén még rejtve maradt amforák tartalmának persze több a történelmi jelentősége, mint a pénzben kifejezhető értéke, de azért sokan lennénk roppant boldogak, ha rábukkannánk egyre.

És hogy hazai vizeknél és nálunk ismert legendáknál maradjunk, szinte mindenki ismeri a mondát Attila hun király sírjáról: elterelt folyó, titkos helyen elásott hármas koporsó... Sokan vélik úgy, hogy valahol a Tisza medrének mélyén van a legendás király nyughelye, mások szerint pont hogy a Pilis hegyeinek egyikén temették el, és sok helyen élnek öregek, akik egészen biztosan tudják, hol kell kellene keresgélni. A folyómedres verzió önmagában sem áll túlságosan biztos lábakon, ráadásul a Tisza medre igen sokat vándorolt az évszázadok alatt, így aztán ha víz alá is temették a királyt, az a hely ma már kilométerekre is lehet a ma folyómedertől. Mindenesetre izgalmas búvármunka lenne a sír feltárása, de a veszélyek miatt én senkinek nem javasolnám, hogy a Tiszában találomra merülgetve próbáljon a sírra rábukkanni. Az élete mindenkinek nagyobb érték, mint egy ki tudja hol rejtőző és mennyit érő kincs...

Azért a fenti tippeket nem kell túlságosan komolyan venni. A világon mindenhol szigorúan védik a víz alatt nyugvó kulturális örökséget- ahol esetleg mégsem, ott meg talán a kincsvadász búvárt nem védi meg senki a modern kori kalózoktól. Senki ne azért akarjon merülni, hogy pénzben kifejezhető módon gazdagodjon, mert valószínűleg pénze nem nagyon lesz belőle, ám pár év börtönnel simán "jutalmazhatják", ha tilosban jár. A kedvtelési búvárkodás másról szól- és ha netán mégis olyan mázlista valaki, és felfedez egy leletet odalenn, értesítse a hatóságokat. Éppen elég dicsőség és maradandó élmény egy igazi búvárnak az, ha megkapja a méltó elismerést a becsületesen bejelentett leletért.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A búvárok és sznorkelesek számára elsüllyesztett harcjármű egészen sekély vízben úszható körbe Aqaba előtt.

Pár éve Jordánia igazán népszerű úticél volt, köszönhetően a nagyon nyomott árú utazási csomagoknak. Kellemes hoteleket kínáltak jó áron, és az országban a tengerparton töltött napokon túl is sok program várta a nyaralókat: Petra romjai, Wadi Rum vagy a Holt-tenger mind olyan látványosságnak számít, amit érdemes felkeresni.

Búvárszemmel nézve persze leginkább a Vörös-tenger vonzó, mert itt, az Aqabai-öbölben is lehetséges merülni. Az északi részen kicsit másabb az élővilág mint Egyiptom déli részén, netán Szudánban, főleg a nyílt tengeri zátonyokon előforduló nagyobb élőlények hiányoznak. A kisebbek közül viszont van pár, ami Aqabában és a szomszédos izraeli Eilatban és egyiptomi Tabában sokkal gyakoribb, például a tűhal, a csikóhal, a békahal.

Mindenesetre úgy általában nem annyira mozgalmas és látványos a tenger errefelé, ezért nem meglepő, hogy roncs süllyesztésével igyekeztek izgalmasabbá tenni a víz alatti kalandozást. Így került 1999-ben a tenger fenekére a Tank néven emlegetett harcjármű. Bár a valóságban nem egy harckocsiról van szó, hanem egy amerikai M42 Duster típusú, légvédelmi ágyúkkal felszerelt harcjármű.

Az eltelt másfél évtized alatt igencsak átalakult az M42, hiszen megtelepedtek rajta a korallok, és halak úszkálnak körülötte. Mivel alig 6 méteres mélységben van, még csak palack sem kell hozzá, hogy valaki megnézze magának. Készülékkel merülve gyorsan körbeúszható, hiszen nem különösebben nagy a roncs, önállóan valószínűleg nem sok merülést ér meg. Ám a közelében levő koralltömbökhöz elúszva a kezdők számára is érdekes, változatos búvárkalandot lehet összehozni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Máltai régészek bukkantak rá az ország vizeiben egy főníciainak gondolta hajó maradványaira, ami akár időszámításunk előtt 700 évvel süllyedhetett el, így máris a Földközi-tengerben talált legrégebbi roncsként emlegetik az illetékesek.

Azért természetesen bánjunk csínján a legekkel, egy roncsnál amúgy sem bír kizárólagos fontossággal a kora. Számít természetesen hogy milyen korszakba engednek bepillantást a maradványok, de hiába sokkal modernebb egy második világháborús roncs, attól még lehet ugyanolyan izgalmas a történészek és a búvárok számára, mint a több ezer éves amforák.

Külső szemlélőként nekem már önmagában az is izgalmas, hogy máltai vizekben még mindig ilyen nagy felfedezéseket lehet tenni. Ez a Földközi-tenger egyik leggyakrabban hajózott vízi útvonala, rengeteg búvár merül a szigetek körül évről évre, és most Gozótól alig másfél kilométerre, 120 méteres mélységben rábukkannak egy főníciai hajóra... 

Francia és amerikai szakemberek is részt vettek a kutatásban, aminek során feltérképezték a tenger fenekét újféle eszközökkel, egészen részletes képet kapva a mélységről. A 120 méter egyébként komoly mélység, de ma már nem lehetetlen a búvárok számára sem lemerülni oda, így aztán a roncs helyzetét titokban tartják, amíg be nem fejezik a munkát. Már eddig is sok amforát és kőből készült tárgyat találtak, és lehet, hogy rábukkannak még pár izgalmas leletre. A maradványok mindenesetre jó állapotban vannak, tehát még nem nagyon bolygathatta őket senki, tényleg ismeretlen volt mindenki számára ez a roncs.

Máltán egyébként épp tavaly ősszel voltam legutóbb, és ilyenkor mindig eszembe jut, megvan az izgalma annak, amikor az ember roncsnál búvárkodhat- ott van bőven ilyen a víz alatt. Persze mi mindig biztosra megyünk. Nem csak úgy találomra merülünk le, hátha találunk valamit, hanem ott búvárkodunk, ahol mindenki más. Ha viszont lenne egyszer az embernek ideje, lehetősége, bizony szívesen szétnéznék olyan pontokon, ahol senki más nem szokott merülni, hátha találnék valamit. Nem kell, hogy a legöregebb roncs legyen, és arra se vágyom, hogy bármit felhozhassak szuvenírnak- elég lenne az érzés, hogy valami, amit én találtam.

Esély a jelek szerint erre minden egyes alkalommal megvan, amikor a víz alá bukunk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Alabama nem számít az Egyesült Államok legnépszerűbb államának a búvárok körében, de a helyiek tenni akarnak róla, hogy változzon a helyzet. És ha valamit akarnak, akkor azért tesznek is, a mélység szerelmesei igazán komoly pénzeket tudnak felhajtani a céljaik érdekében.

Meg kell jegyezni, Alabama adottságai nem ideálisak a kedvtelési búvárkodás számára, a víz alatt a látótávolság nem mindig kifogástalan például. De egy jó roncs máris vonzerőt jelenthet, így aztán tavaly a víz alá küldték a LuLu nevű, 90 méter hosszú hajót, aminek a süllyesztése után egyből jöttek is az érdeklődő búvárok. Egy helyi alapítvány nem kevesebb, mint fél millió dollárt szedett össze ennek a mesterséges zátonynak a kialakítására, ami jelzi, mekkora lobbiereje is van a búvároknak.

Alabamában egyébként még 1953-ban(!) indult el egy mesterséges zátonyépítési program, mert a homokos aljzat nem volt ideális a halak számára. Akkoriban még nem a búvárkodásra koncentráltak, a halászat fejlesztése volt a lényeg, ennek érdekében rengeteg dolgot süllyesztettek el a Mexikói-öbölbe, kiszuperált autókat, több tucat tankot és így tovább.

A horgászok és halászok örömére a hatalmas területet elfoglaló mesterséges zátonyokon a korábbinál sokkal jobb fogásra számíthatnak, és elvileg ezeken a helyeken merülni is lehet. Azért a tapasztalatok azt mutatják, a halászok és a búvárok közötti harmónia nem mindig tökéletes, ezért sokan nem szívesen merülnek azokon a helyeken, ahol mások halakat akarnak fogni. A LuLu-projekt viszont már kifejezetten a kedvtelési búvárokról szólt, a roncsot nekik szánták.

Ám az ötletgazdák máris új célokat tűztek ki. A roncs legmélyebb pontja 34 méterrel van a felszín alatt, ami a kezdő búvároknak illetve a gyerekeknek még túl mély, tehát számukra másféle mesterséges zátonyt szeretnének kialakítani. Az alapítvány egyik képviselője szerint egyfajta víz alatti játszóteret, vidámparkot lehetne létrehozni, nem a szokásos hajók víz alá süllyesztésével, hanem például biciklik, sellőszobrok elhelyezésével- a lehetőségek száma végtelen.

Egy találkozón a világ mindenféle táján megvalósított különleges mesterséges merülőhelyek képeit nézve próbáltak inspirálódni a helyi búvárok. Vannak ugyanis ötletes víz alatti alkotások, amikből ötleteket meríthetnek. Ha betonból vagy acélból készítik el a víz alá szánt tárgyakat, és azokat megfelelően rögzítik, tartós és biztonságos mesterséges zátonyt alakíthatnak ki. Ráadásul mivel több, kisebb tárgyról van szó, lehet lépésről lépésre haladni, amikor találnak egy támogatót egy konkrét darabról, azt elhelyezik, és így tovább.

Folyamatosan bővülhet tehát a zátony, amit egyébként már elkezdtek építeni, de egyelőre hagyományosabb dolgokat lehet odalenn látni. Az viszont így is látható, a tengeri élővilág azonnal birtokba vette azokat. Így aztán az új víz alatti látványosságok is attól lesznek igazán érdekesek, hogy rengeteg hal és más élőlény lesz majd a közelükben. Ráadásul a 10-15 méteres mélységbe minden képzettségi szintű búvár lemerülhet- ez is segíthet abban, hogy Alabama felkerüljön a nemzetközi búvárkodás térképére.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Egy négy évszázada brit vizekben nyugvó roncs mesél az admiralitás által támogatott kalózkodásról. Ismét jó példa arra, hogy a vízfelszín alatt rengeteg olyan maradvány rejtőzik, amik megismerése nem csak a búvárkodás szempontjából kaland, hanem történelmi jelentőséggel is bírnak.

Visszatérve a hajóra, a Temze torkolatánál, Kentben levő maradványokat már az 1840-es években felfedezték, de Wellington herceget a története nem érdekelte, embereivel csak az értékesnek gondolt fémeket hozatta a felszínre. A maradványokat aztán el is feledték, és csak egy kikötőbővítés előkészítésénél kerültek elő újból 2003-ban. Akkor kezdtek el alaposan vizsgálódni a búvárrégészek, mert azt gyanították, a roncs a Cherabin nevű hajó maradványa, ami 1603-ban süllyedt el.

A Cherabin hivatalosan békés kereskedőhajó volt, ami Anglia és Törökország között szállított árut. Ám emellett titokban spanyol hajók fosztogatása is felróható legénységének, amiben az igazi érdekesség a királyi haditengerészet hozzáállása: az admiralitás tudtával és engedélyével folyt ez a kalózkodás. Egyrészt így gyengítették a spanyolokat, akikkel úgy álltak hadban, hogy nem volt formális hadüzenet, másrészt pedig a rabolt kincseket megsápolták, tehát a kincstár sem járt rosszul.

Nem csak a Cherabin támadta a spanyol hajókat, a "királyi kalózflotta" több tucat hajóból állt I. Erzsébet uralkodása idején, és nagyobb vagyont raboltak össze, mint a híres karib-tengeri kalózok. A nagy különbség az volt, hogy a törvényen kívüli martalócokat üldözték a hatóságok, míg az admiralitás engedélyével kalózkodók útjaik végén visszatérhettek Angliába, és pénzzé tehették a szajrét. A fosztogatóexpedíciókat ráadásul köztiszteletben álló magánbefektetők finanszírozták, akik így szintén szép pénzre tettek szert. Ennek a 70 hajós flottának eddig egyetlen tagját sem találták meg, a hajók többsége odaveszett a nyílt tengeren, ám az Anglia közelében elsüllyedt Cherabin képet adhat a korszakról.

Ám a víz alatti régészkedés egyáltalán nem olyan, mint ahogy a kalandfilmekben kinéz, ahol lemennek a búvárok, szinte véletlenszerűen ráakadnak a roncsra, aztán gyorsan meg is találják a kincset. A kalózhajó maradványait már egy évtizede(!) vizsgálják, a kiemelt darabokat először gondosan meg kellett tisztítani a rárakódott üledéktől, lemérték a maradványok méreteit, a megtalált részekből próbáltak az elsüllyedés körülményeire következtetni és így tovább. 

A feljegyzésekkel vetették össze a kapott eredményeket, és a régészek úgy vélik, komoly bizonyítékaik vannak arra, hogy a Cherabin maradványai vannak a Temze torkolatánál. Ám nagyon korrekt módon elismerik azt is, mindez csak nagyon valószínű, de nem egészen biztos, hiszen 400 év távlatából kellene mindezt eldönteni. Az azonosításban például segíthetne a rakomány, ám azt már nem találták meg. Az viszont biztos, hogy egy 16. századbeli felfegyverzett kereskedőhajóról van szó, méretei, kora egyeznek a Cherabinéval. Megjegyzendő, a tengereket és óceánokat keresztül-kasul átszelő hajó mai szemmel nézve aprócska volt, alig 25 méteres hosszúsága szinte megmosolyogtató- ehhez képest lenyűgöző a korabeli tengerészek merészsége, akik ilyen távoli utakra keltek vele.

A roncs egyben maradt részeit kiemelték és elszállították, ám különleges helyen állították ki azokat: stílusos módon a Stoney Cove nevű tóban süllyesztették a hajótest darabjait, itt merülhetnek le hozzá a búvárok. Ez Anglia egyik legnépszerűbb édesvízi merülőhelye, így aztán meglehetősen sokan láthatják a maradványokat. Ráadásul még izgalmasabb lesz a búvárkodás, hiszen többet tudunk a roncs történetéről, utána lehet annak olvasni: mostantól Cherabinként ismerhetik az eddig csak Gresham Shipként emlegetett hajót. A többi talált lelet pedig múzeumba kerül majd.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Egy igazi roncslegendát is merülhettünk a héten. A Thistlegorm már Cousteau első híres filmjében, A csend világában is komoly szerepet kap, és azóta is megmozgatja a búvárok fantáziáját.

Az 1941-ben elsüllyesztett angol szállítóhajó rakománya számtalan víz alatti fotón bukkan fel. A motorok, teherautók, vasúti kocsik, tankok, no meg a rengeteg fegyver és lövedék még ma is a mélyben nyugszik és roppant látványossá teszik a merüléseket. A raktér ráadásul könnyen elérhető és a roncs sincs túl mélyen. A magányosan álló hajó körül megannyi hal is el, nem csak rozsdás vasakat látunk odalent.

Akkor nincs is itt semmi gond a búvárkodással, gondolhatnánk. De a helyzet ennél kissé bonyolultabb. A Thistlegorm a nyílt vízben nyugszik, semmi nem fogja fel az erős tengeri áramlatokat. Emiatt gyakran csak kötél mellett lehet le- és felmenni. A mélyben is oda kell figyelni rá, honnan jön a víz, és persze vigyázni kell a belső terekben, ne akarjon el a búvár. Ha a szél felkorbácsolja a hullámokat, akkor a hosszú hajóút éppen úgy rázós lesz, mint a merülés utáni kimászás. Ráadásul a népszerűsége miatt szinte biztosan lesz még itt pár másik hajó.

Ám minden nehézség ellenére megéri a merülés. Ritka az a búvár, aki nem élvezi ezt a kalandot, mert a maradványok, a rakomány, az élővilág mind-mind izgalmas. És mindenből hasznot lehet húzni: sok búvár jött szembe, mindnél volt lámpa, így aztán fényárban úsztak a rakterek, lelkesen fotózhattam. Előre tudtuk, hogy a Thistlegorm túránk egyik csúcspontja lesz, és nem is kellett csalódnunk.

Tegnap reggel a Ras Mohammed nemzeti parkban merültünk. Van itt egy pár igen híres hely, egyikük a Jolanda nevű hajó roncsa. 

A maradványok jelentős része már lecsúszott a meredeken zuhanó falon. Ám a hajóról elnevezett zátonyon még akadnak dolgok, így a Jolanda rakományának egy része is: szanitereket szállított. 

A tenger pedig kicsit sem válogatós, benépesítette a vécécsészéket is. Fura kontraszt egy ilyen színes, látványos zátonyon a porcelánon megtelepedő korallokat- bár meglátásom szerint a roncs fém testét jobban kedvelik. 

Még egy merülést terveztünk itt, ami viszont igazán akciódúsra sikeredett. Egy helyen felbukkant egy titán íjhal. Ez a gyors, erős hal roppant agresszíven védi ivadékait, bárkinek nekitámad, aki közelít. Na ez a példány mindenkit megkergetett, aki csak a környéken járt. Nekem az uszonyomba harapott, azt ráncigálta, másoknak direkt az arcába úszott. Csak úgy tepertünk előle... 

Aztán kicsivel odébb két hatalmas tüskés ráját fedeztünk fel. Amikor közelebb értünk, elegánsan odébb tempóztak. Aztán váratlanul elkezdte őket támadni két méretes tüskés makréla. A ráják gyorsan el is menekültek, én meg csak lestem, sose láttam hasonlót. 

Szóval nem kizárólag békés élmény a búvárkodás, hanem igazi full HD, szuper 3D természetfilm, aminek soha nincs ismétlése... 

Nagy hagyománya van Floridában annak, hogy kis családok szereznek roncskeresési koncessziót egy kisebb területre, és szabadidejükben merülgetve kincsekre vadásznak a víz alatt. Vannak olyan famíliák, amelyek ennek a munkának a sötét és vidám oldalát is megtapasztalják: Mel Fisher rengeteg időt és pénzt áldozott rá, családtagjait vesztette el a tengeren, ám végül döbbenetes vagyonra bukkant a mélyben.

A legtöbb ilyen kincskereső kisvállalkozás soha nem talál semmi nagyon értékeset. Vannak, akiknek összejön egy-két értékelhető lelet, a szerencsésebb horgára pedig valami nagyon extra dolog akad.

Eric Schmitt Orlandóban élő kincsvadász szüleivel dolgozik együtt, akik már egy évtizede keresgélnek a mélyben, számukra ez elsősorban hobbi. Tavaly rájuk mosolygott a szerencse, 300,000 dollár értékű arany érmét és láncot találtak egy roncs közelében.

És milyen az élet, az idén ismét szerencsével jártak Schmitték! Szokásos módon nézelődtek a tenger fenekén, és egy négyszög alakú tárgyra bukkantak a helyen, ahol 1715-ben egy spanyol flutta 11 hajója süllyedt el egy hurrikánban. A feldezést is spanyol történészek hitelesítették, akik kiderítették, egy 25 éve megtalált lelethez illeszkedik a most megtalált tárgy.

A pénzben kifejezhető értékre még becslés sincs Brent Brisben szerint, aki a roncskutatás jogát birtokolja ezen a területen a Queen Jewels céggel. Ahogy az Floridában megszokott, ők adnak ki alvállalkozóknak kutatási jogot, így merülhettek Schmitték ezen a helyen. Nagy kihívás nem volt a munkában, mert a leletre alig öt méteres mélységben bukkantak, inkább csak nagy-nagy türelmet és kitartást igényel a tengerfenék átfésülése. Szintén helyi jellegzetesség, hogy a kincset bírósági letétbe helyezik, majd az érték 20 százaléka Florida államé, a többin a fővállalkozó és Schmitték osztoznak.

Ha pedig az értékes leleteket kiállítják, a végén tulajdonképpen még mi, a roncsok, a történelem iránt érdeklődők is jól járunk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!