A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
A kedvtelési búvárok számára ajánlott maximális mélység jellemzően 40 méter. Aki ennél mélyebbre vágyik, az ún. technikai búvár képzéseken szerezheti meg az ehhez szükséges tudást. Sok összetevője van annak, miért kell másféle felkészülés, felszerelés, légzőgáz annak, aki nagy mélységbe akar biztonsággal merülni, erre itt nyilván nem is térhetek ki, de a lényeg az, hogy nem csak egyszerűen egy nagyobb palack kell, több levegővel, a kihívás sokkal összetettebb.
Amikor az ember belegondol, milyen hosszú idő és milyen drága egy technikai búvári képzettség megszerzése, akkor inkább legyint magában, jó nekem az a 40 méteres limit, számtalan izgalmas dolgot látok én sekély vízben is. Aztán néha látunk egy képet vagy egy videót és elgondolkodunk...
A víz alatti "tanktemető" is ilyen helyszín. Roppant különös látvány, ahogy búvárok úszkálnak tucatnyi második világháborús Sherman között, ezt egyszer szívesen megnézné az ember a saját szemével.
A bökkenő csak az, hogy az 1944 szeptemberében az U-482 jelű tengeralattjáró által elsüllyesztett Empire Heritage nevű hajó Írországtól északra, Donegal közelében nyugszik- 70 méteres mélységben. A látótávolság ebben a mélységben jellemzően jó, a tankok mellett teherautók maradványai illetve maga a hajó is megnézhető, azaz érdekes merülőhelyről van szó. Akinek van ehhez megfelelő végzettsége, Európa egyik legizgalmasabb víz alatti háborús emlékhelyét keresheti fel itt.
Valamiért többségünkben úgy él, hogy az elsüllyedt városoknál csak nagyon távol eső helyeken lehet búvárkodni, ahol az Atlantisz-kutatók valamiféle titokzatos ősi civilizációk nyomára bukkantak.
A valóság prózaibb, mégis nagyon izgalmas. Nem kell nyom nélkül eltűnt kultúrákban gondolkodni, elég azt az eszünkbe idézni, milyen fantaszikus volt az ókori egyiptomiak, görögök, rómaiak világa, és máris ugyanúgy lázba tudunk jönni az utánuk fennmaradt építmények láttán, mint ha a legendák városát láthatnánk.
Szerencsénkre ezeknek a civilizációknak az emlékeiért nem kell olyan messzire utazni, mindenki láthat ókori romokat egy európai nyaralás során. És ami a legszebb: még búvárkodni is lehet épületek romjainál. Egyiptom Földközi-tengeri partvidékén ott vannak az ókori Alexandria maradványai, az izraeli Caserae maradványait víz alatti múzeumként lehet beúszni, de még ezeknél is van közelebbi merülőhely.
Nápoly városa akár fapados járattal is elérhető. Azt viszont kevesen tudják, hogy a környéken nem Pompei maradványai adnak egyedüli betekintést a múltba, mert itt a Nápolyi-öbölben van Baiae ma már víz alatt levő városa. Különös élmény ókori mozaikpadlók fölött úszni, egy villa építőköveit megcsodálni, a kétezer éves utcák köveit megtapintani.
Szóval aki efféle élményre vágyik, annak nem azzal kell számolnia, hogy a gatyáját rá kell fizetnie egy expedícióra. Az internetet bújó, nyitott szemmel járó búvár számára egyértelmű, könnyen elérhető távolságban is fantasztikus helyeken lehet merülni. Egy-egy nyaralás előtt mindig érdemes rááldozni egy kis időt arra, hogy szétnézzünk, a semmit nem ígérő tengerparton esetleg nincs-e egy olyan búvárhely, ami fel tud dobni egy teljesen átlagosnak gondolt vakációt is.
Az pedig végképp széppé teszi ezeket a kalandokat, hogy például még Baiae is rejt titkokat. Épp a közelmúltban adtak hírt róla, hogy egy búvárrégész egy nagyméretű, jó állapotú szobrot talált a lelőhelyen- ki tudja, esetleg még egy szerencsés amatőr búvár is észrevehet valami olyat, ami szenzációs leletnek bizonyul...
Elcsépelt, de igaz, hogy Máltán a november még kifejezetten nyárias. Persze máshol is ki lehet fogni olyat, hogy ősszel 25-27 fokokban lehessen élvezni a jó időt, de az már kevesebb helyen párosul hozzá itt Európában, hogy a búvárkodni is meleg vízben lehessen. Az ember nem feltétlenül hiszi el, amikor 24 fokos tengervízzel kecsegtetik, pedig a múlt héten ennyit mértünk. Ami még szebb: nem a felszín közelében, hanem 30 méteren.
Volt egy esős napunk, akkor is tudtunk merülni, mert ez általában nem jelent akkora gondot. Aki nem búvár, az is megérti, miért rázósabb a heves szél, amikor megáll a parton, és meglátja a felkorbácsolt hullámokat. Ott voltunk a híres Blue Grotto előtt, és bámultuk a tajtékos tengert. Szép volt, de kicsit sem csábított merülésre...
Ilyenkor jön az "újratervezés": előbbre hoztuk két nappal a kirándulást a szigeten, mert sétálni szélben is lehet. Megnéztünk pár őskori romot, felkerestük a kézműves falut, aztán jött a szerintem roppant izgalmas repülőgépmúzeum (Spitfire, Hurricane, DC-3, és sok egyéb dolog), végül megcsodáltuk a mostai dóm hatalmas kupoláját.
Előtte és utána pedig merültünk jó sokat. A víz hőfoka nem lehetett gond, a néha kissé hosszú séta a felszínen a merülőhelyre viszont nem mindig esett jól. Mégis bevállalta az ember, mert annyi érdekességet láttunk. Először az Anchor Bay-ben búvárkodtunk, itt mindannyian belerázódhattunk a merülésbe. Aztán már olyan finomságok vártak ránk, mint a Rozi és a P29 roncsok, amelyeket mesterséges zátonyként süllyesztettek el, a búvárok kedvéért. Rengeteg hal volt itt, élmény volt látni a roncsok körül keringő rajokat, majd a sekélyben felbukkanó óriási, látványos medúzát.
Merültünk a HMS Maori nevű roncsnál is. Ez arról híres, hogy a II. világháború idején részt vett a Bismarck üldözésében és elsüllyesztésében, ám pár év múlva a máltai kikötőben utolérte a végzete. Ma már nem sok látszik belőle, ám mégis izgalmas hely, hiszen egy darabka történelemről beszélhetünk.
Amikor csillapodott a szél a Blue Grottónál, visszatértünk, és szétnézhettünk az Um El Faroud nevű, óriási tanker maradványainál. Az utolsó teljes napunkat pedig a Máltához tartozó apró Gozo sziget víz alatti és feletti látványosságainak szenteltük: roppant izgalmas víz alatti üregek vannak az Azúr ablak közelében.
Gozo odafenn sem utolsó úti cél, a victoriai Citadellából nyíló kilátás, a tengeri só medencék, a kegyhelyek, az őskori tempolomok mind feltétlenül felkeresésre érdemesek. Igen, akár novemberben is, amikor már jó áron lehet megcsípni egy repjegyet, és a szállodákban sem főszezoni árakkal kalkulálnak. Az egyik legkellemesebb búvártúránk volt ez a mostani, és több mint valószínű, hogy még visszatérünk...
Olvasom a hírt, hogy lebukott pár fosztogató a Costa Concordián. A probléma nem új, már tavaly írtak róla, hogy a fedélzeten maradt rengeteg értéktárgy vonzza a bűnözőket, akik nem csak a kabinokat rabolták ki: betörték a teljes árukészletükkel a fedélzeten maradt luxusboltok kirakatát, és amit tudtak, vittek.
A roncs irdatlan nagy, folyamatos őrzése szinte megoldhatatlan volt, ráadásul elég sekélyen volt ahhoz hogy mindenféle búvár megközelíthesse. Mivel ők a víz alatt rejtve maradnak egyébként is, a felhasznált eszköz, a búvárfelszerelés maga is elég volt az észrevétlenséghez, nem kellett plusz trükköket bedobniuk.
Az az igazság, hogy sokan tekintik szabad prédának a víz alatti leletek. A búvárfilmek igen jelentős hányada szól kincskeresőkről, akik jellemzően a hatóságokat kijátszva próbálnak a vagyont érő aranyhoz vagy egyéb dolgokhoz jutni. Nem csoda, hogy még a becsületes búvárok fejében is gyakran megfordul a gondolat, milyen szép lenne valami hihetetlen leletre akadni.
Ilyen elő is fordul- a választóvonal az, hogy valaki értesíti-e a hatóságokat a felfedezésről, vagy inkább fosztogatni kezd. A gyűjtőgetési szenvedély mindenkiben dolgozik, persze van, akinek elég egy kavics a tengerpartról, más viszont többre vágyik. Gyakran előfordul, hogy régóta ismert roncsokról is elvisznek minden mozdíhatót a búvárok. Ha megnéz valaki egy képet mondjuk egy kabinról a felfedezés idejéből és mostanában, feltűnik, hogy eltűntek a használati tárgyak, például a poharak, üvegek, stb.
Lehet beszélni arról, hogy ez a lopás meggyalázza az áldozatok emlékét, rongálja a roncsot, és más, becsületes búvároktól veszi el azt az élményt, hogy a helyszínt úgy találja, ahogy az annak idején elsüllyedt. De számomra az az igazán elszomorító, amikor valaki elvisz valamit, aztán otthon a sufniba dobja, hiszen rájön, önmagában egy apró, víz alól felhozott tárgy ritkán mutatós igazán. Sokkal gyakoribb, hogy rozsdás kacatnak látszik, miközben eredeti helyén, körbevéve a többi tárgy által, egészen más látvány egy mélyben nyugvó apróság. Ez a végképp értelmetlen lopkodás esete, hiszen kárt okoz, hasznot viszont senkinek nem hajt.
No nem mintha többre becsülném azokat, akik pénzt akarnak csinálni a felszínre hozott dolgokból. Ők az igazi keményvonalas bűnözők, akiknek semmi közük nincs a kedvtelési búvárokhoz. Számukra a merülés nem cél, csak egy eszköz. Nagyon elkeserítő, hogy alig lehet fülön csípni őket, hiszen gyakran éjszaka dolgoznak, és persze sosem verik nagydobra, mit is csinálnak odalenn. A határok nélküli Európában egy Olaszországban felhozott tárgy villámgyorsan eltűnhet a hatóságok szeme elől, hogy aztán ki tudja kinél kössön ki.
Amíg érték lesz a mélyben, addig lesz olyan is, aki akár heccből, akár haszonlesésből lop. Egyetlen dolog megnyugtató: az igazán nagy dolgokat, például egy hatalmas hajótestet még a legbevállalósabb tolvaj sem tud csak úgy egyik napról a másikra ellopni a tenger fenekéről. Így aztán marad nekünk látnivaló- még ha jobb is lenne, ha minden olyat megtalálhatnánk a roncsokon, ami az elsüllyedéskor rajtuk volt.
Érdekes, hogy a víz alól szemlélve a Fekete-tenger valójában inkább zöldnek mondható, hangulatában az itteni merülések jobban hasonlítanak a Balti-tengerihez mint a szomszédos Földközi-tengerben megejtettekhez.
Sokan hajlamosak legyinteni a bolgár, román, ukrán merülési lehetőségekre, pedig mint mindenhol, a víz mélye itt is tartogathat érdekességeket. Általában a búvárkodásra még nem települt ezekben az országokban jól kiépült iparág, de pár bázis azért akad. Ha pedig van palack és levegő, a jó búvár már nem unatkozik.
A fenti videó ugyan ad egy kis betekintést a búvárkodási lehetőségekbe, de őszintén szólva azt is bizonyítja, hiba, ha valaki csak úszik folyamatosan egy ilyen helyen. A víz zöldes és sötét, a látótávolság közepes, nincs semmiféle különösebb látványoság ami miatt sokat kéne tempózni- nagyon lassan, a sziklahasadékokba bepillantva kellene nézelődni, mert bizonyára nem kevés rák, apró géb, csikóhal és hasonló dolgok kerülhetnének a búvár szeme elé. Ez különbözteti meg a "nem láttunk semmit" élményt a "micsoda élet van itt!" élménytől az efféle helyeken.
Mert azért lássuk be, a Fekete-tenger víz alatti világ csak olyan értelemben színes első látásra, hogy a zöld is elég karakteres szín. Másabb, "melósabb" a búvárkodás olyan helyen, ahol nincsenek tucatnyával korallok, körülöttük számtalan színpompás halacskával. De ha tudjuk, mit keressünk és hajlandóak vagyunk türelmesen nézelődni, lesz mit nézni. A Fekete-tenger élővilága más, mint amit a tipikus nyaralóhelyeken megszokhattunk, de pont ezek miatt a különbségek miatt lehet érdekes a búvár számára.
A másik lehetőség az, hogy az ember roncsoknál merül. Itt nem az apróságokra figyelünk, hanem a nagy egészre. Bár nem feltétlenül tartják számon a Fekete-tengert a roncsmániások, azért ha valaki elvetődik ide, és felveszi a kapcsolatot a helyeket jól ismerő búvárokkal, akkor azért meglepően érdekes maradványoknál búvárkodhat.
A Scsuka-osztályba tartozó S-213 jelű szovjet tengeralattjáró például a második világháború idején süllyedt el: 1942-ben futott aknára. A tragédiában a hajó teljes legénysége odaveszett. A roncsot 2010-ben találták meg a romániai Constantától 6 kilométerre a búvárok. Ez az egyike az elérhető mélységben levő tengeralattjáró-roncsoknak, a legmélyebb pontja 31 méter mélyen van.
Persze a zöld víz az itt is uralja a videót, de hát ezek a helyi körülmények, ehhez kell alkalmazkodni. Cserébe a búvár bepillantást nyerhet a történelembe, és még csak nem is kell a világ végére utaznia ehhez kis hazánkból.
Bizonyára bolondos ötletnek tűnik, hogy az ősz közeledtével az ember Skandináviába vágyik, de bevallom, nagyon régen szeretnék már Norvégiában búvárkodni. Svédországban már volt ilyen kalandom, hála az olcsó fapados járatoknak, de a merülés szempontjából még többet ígérő norvég vizek mélyét még csak képekről, videókról ismerem.
Ami a felvételeken egyből feltűnik, az az, hogy a víz tisztább mint azt elsőre gondolná az ember. Az is látszik, hogy minden kicsit zöldes színben játszik, és a trópusi vagy mediterrán vizekben búvárkodók számára szokatlan élőlények bukkannak fel. Pont ez az izgalmas, hiszen másféle élővilágot fedezhetünk fel magunknak.
A roncsmániásoknak is volna mit nézni, és ezekben a hideg, sötét vizekben talán még kísértetiesebb élmény alámerülni egy hajó vagy egy repülő maradványaihoz...
Szóval az ember töpreng, számol, tervez... Az idén talán már nem fér bele, de jövőre hátha összejönne végre egy skandináv búvártúra.
Imádjuk a listákat, szeretjük böngészni a Top5, Top10, Top100 merülőhelyről szóló cikkeket, de mielőtt gyorsan befizetünk egy Best of búvártúrára, árnyaljuk kicsit a képet.
Van ugyanis pár bökkenő ezekkel a listákkal. Egyrészt az, hogy a kitöltők többsége honnan származik. Nyilván mondanom sem kell, egy Karib-tengert jól ismerő amerikai búvár közösség, egy Vörös-tengerre és Földközire járó európai fókuszcsoport, vagy a Dél-Kelet-Ázsiába "hazajáró" hongkongi búvárok más és más részét ismerik alaposan a világtengereknek. Így aztán hiába mondják a fapadosokkal Máltára könnyen eljutó angolok, hogy Málta az egy kiváló hely, egy amerikai búvár számára úgy tűnik, hogy szép-szép, de marha drága... Mint ahogy mi sem ugranánk át egy hosszú hétvégére Cozumelre.
A másik tipikus gond az, hogy pontosan miről szól a lista: országokról, országon belül térségekről vagy egyes merülőhelyekről. Ha az összképet nézzük, akkor Egyiptomban a Vörös-tenger valószínűleg a többség számára izgalmasabb a színpompás korallzátonyaival, mint mondjuk Ciprus. De ha az a kérdés, az egyiptomi vizekben nyugvó Giannis D az érdekesebb roncs, vagy a hasonló korú Zenobia Ciprusnál, sokaknál billenne utóbbi felé a mérleg.
Szintén problémás az, hogy minden merülési élmény más. Legutóbb a szafarin az egyik zátonyon a csapat egyik fele semmi érdekeset nem látott, a másik fele pedig előbb teknőssel, aztán egy delfinnel úszott perceken át. Az egyiknek maximum átlagos élmény, a másiknak élete nagy kalandja- most akkor jó hely vagy sem? Még az olyan biztosabb merülési élményt nyújtó helyek, mint az Elphinstone is más arcukat mutatják mindenkinek: van akinek nem jön cápa, és csak a korallokat nézegetheti erős áramlásban, másnak karnyújtásnyira jönnek az óceáni fehérúszójú cápák...
Végezetül pedig kitérhetünk arra is, hogy vannak egyéni preferenciák, amik miatt a toplisták is torzulnak. Például aki nem merül édesvízben, az kihagyja mondjuk az ausztriai Grüner See páratlan élményét. Akit taszít a hideg vízben való búvárkodás, lemond Norvégiáról, Izlandról, Brit Kolumbiáról. Aki semmiféle zártabbnak tűnő térbe nem úszik be, az nemet mond a mexikói cenoték hihetetlen fényjátékáról.
Szóval nehéz igazán eligazodni a toplisták világában. Persze nem akarom azt mondani, én nem böngészem ezeket lelkesen magam is, hiszen jó ötletadók, szívesen keresek rá további információkra egy-egy különlegesnek ígérkező úti cél kapcsán. Csak éppen nem szentírás egyik sem.
És ezek után abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy a saját kis kedvenc-listámról is szemezgethetek, hiszen mint fentebb vázoltam, az ilyesmit nem kell komolyan venni. Az enyémet se, ez inkább csak egy csokor néhány nagy merülési élményemből. (Európai és magyar búvár szemszögből tekintve...)
Ha elérhető áron akar valaki roncsoknál merülni, szerintem erre Málta a legkézenfekvőbb választás illetve az egyiptomi északi roncsszafarik vagy esetleg Ciprus és a Zenobia. A legérdekesebb roncsok számomra azok, amiket már igazán benépesített az élővilág, tehát a Carnatic, a Thistlegorm vagy az Ulysses a nyerő (ezek egyiptomiak). A modernebb roncsokból a Zenobia a csúcs.
A legszebb korallos élővilág és a potenciális cápás kaland miatt nagy kedvenc az Elphinstone zátony Egyiptomban, de nagyon hasonlóan jó és látványos merüléseket ígér a Ras Mohammed is. Nagyon szeretem az olyan sekély, könnyen merülhető, mégis mozgalmas korallzátonyokat, mint Safaga mellett a Tobya Arbaa vagy Hurghada közelében a Gota Abu Ramada.
A kedvenc fényjátékos üregem a Claudia a Vörös-tengeren, de nagyon szerettem Korfun a Hole of Ha (Himmelsloch) nevű helyet is például. Nagyobb élőlényekkel, nagy halrajokkal könnyen lehet találkozni Gran Canarián, itt van angyalcápa, többféle nagy rája, bizonyos helyeken óriási rajok- ez az egyik kedvenc úti célom. Édesvízi merülőhelyek tekintetében az ausztriai tavak közül a Grüner See a favorit, de ha több halat szeretnék látni, akkor inkább az Erlaufsee-t venném célba.
Mi az, ahol még nem jártam, de mindenképp szeretnék? Nagyon jó lenne búvárkodni Norvégiában, illetve Hollandia Zeeland régiójában. A Földközi-tenger térségében szívesen merülnék olasz vizekben, főleg a szigetek (Elba, Szardínia, Ustica, stb.) partjainál, illetve Nápoly mellett az ókori romoknál. Ázsia még fehér folt, itt leginkább talán Bali és Sipadan vonz. A Karib-tengeren a jó árak miatt érdekelne Honduras, vagy a szabad parti merülés lehetősége miatt Bonaire, illetve ezen a kontinensen vannak a cenoték is. Ebből a listából vannak egyszerűbben felkereshető helyek, no meg jóval drágábbak is. De hát mit számít a pénz, az a legkevesebb...
Olvastam egy hírt egy horvátországi búvármúzeumról: a tárlatot, ami Mali Losinj közelében kapott helyet, csak a víz alá merülők látogathatják. Elsősorban a tenger mélyén talált leletek másolatait lehet egészen közelről megcsodálni, a rutinos búvárok számára könnyű, nézelődős merülésre ad lehetőséget a sekély vízben kialakított tárlat.
Ám jegyezzük meg, egyáltalán nem szokatlan az, hogy a víz alatt alakítanak ki egy kiálítóhelyet. Kezdjük a sort egy magyar búvármúzeummal: az esztergom-kertvárosi Palatinus-tóban 2006-ban alakította ki ezt Kollár K. Attila és Kollár Krisztián. Itt elsősorban a búvárkodás hőskorának tárgyi emlékeit nézhetik meg a búvárok, így a Pala mélyén másféle látványosság is vár rájuk az élővilág mellett. Természetesen a halak is rendszeres "látogatói" a múzeumnak.
Izrael földközi-tengeri partszakaszán találhatók az ókori kikötő, Caesarea romjai. Néhány évvel ezelőtt itt is lehetőséget adtak a búvároknak arra, hogy a víz alatt tegyenek "sétát" a maradványok közt, természetesen tájékoztatók is vannak, mint egy rendes múzeumban. Szintén ókori rómok között lehet búvárkodni az egyiptomi Alexandriában illetve Olaszországban, Nápoly közelében a Baiae víz alatti parkban.
A hajózás története iránt érdeklődők számára Florida kínál izgalmas lehetőséget, mert a Florida Keys National Marine Sanctuary területén egy kilenc roncsból álló útvonalat ajánlanak a búvárok figyelmébe. A roncsok mind más korszak jellegzetes hajóit képviselik, természetesen tájékoztató anyagokkal is segítik a búvárokat.
Az egyik legkülönösebb víz alatti múzeumot Mexikóban alakították ki, Cancun közelében. Egy szobrász, Jason deCaires Taylor több száz élethű alkotását helyezték el a tenger fenekén, és a szobrokat szépen lassan benépesíti az élővilág. A cél az volt, hogy új látványosságot alakítson ki a búvárok számára, és így némileg enyhítse a természetes zátonyokra nehezedő nyomást. A Mueso Subacuatico de Arte gyorsan híressé vált, és sokan merülnek itt.
A felsoroltak csak példák arra, hány módon lehet víz alatti múzeumokat kialakítani. Ám meg kell jegyezni, gyakorlatilag minden roncsmerülés olyan, mint egy találkozás a történelemmel, hiszen az elsüllyedt hajók egy háború, egy tragikus baleset vagy bármi más kézzelfogható tárgyi emlékei. Legyen akár a HMS Maori Málta mellett, ami fénykorában a Bismarck üldözői között volt, a Salem Express Egyiptomban, ami a világ egyik legsúlyosabb hajótragédiájának tanúja, vagy a Rainbow Warrior, ami Új-Zéland közelében nyugszik, és jelképe annak, amikor egy kormány semmilyen értéket nem tisztelve akar csapást mérni a civil szervezetekre- mindnek története van.
Sőt, maguk a korallzátonyok is felfoghatók víz alatti múzeumként, egyrészt a halak sokaságát szemlélve élőbb képet kaphatunk az élővilágról, mint a tankönyvekből, másrészt a több ezer év alatt apránként felépült zátony maga a tanúja annak, hogy változik folyamatosan világunk. Akár így is szemlélhetünk mindent, amit a víz alatt látunk, és ha jól figyelünk arra ami körülvesz, minden merülésünk múzeumi látogatássá válhat, ahol kikapcsolódunk, tanulunk és jól érezzük magunkat...
Pár, a magyar tenger közelében töltött nap után jutott eszembe az, amikor külföldön járva búvárokkal beszéltem akik tudtak valamit kis hazánkról, megkérdezték, hogy ugye a Balatonban szoktunk búvárkodni?
Mindez annak fényében inkább csak megmosolyogtató, hogy tegnap reggel még a déli parton strandoltam, egy rózsaszín úszógumit kaptam kölcsön a barátaink gyerekeitől- a parttól fél kilométerre, még mindig derékig érő vízben. Itt azért kéne kitartás ahhoz, hogy értelmesen merülhető mélységet találjon valaki, ami legalább 2-3 métert jelent.
És hogy mi van odalenn? Egyrészt rossz látótávolság, másrészt meg nem túl érdekfeszítő látványt nyújtó homok. amiben megbújik egy-két kagyló. Ezeket persze nem csak látni, hanem érezni is lehet, amikor a hosszú sétálás közben véletlenül belelép az ember. Nyilván akadnak halak is a Balatonban, de azért nem tűnik túl vonzónak az itteni merülés, még az északi parton se. Nem is nagyon búvárkodik itt készülékkel senki, legalábbis saját örömére.
A vízimentők néha eltűnt embereket keresnek a víz alatt, ők annak idején mesélték nekem, hogy a medencében letakart maszkkal gyakorolják a tapogatózva tájékozódást, mert nem lehet látni semmit. Időnként a tűzszerész búvároknak is dolga akad, mert a háborús években sok robbanószer került a tóba. Sőt, roncsok is voltak (és minden bizonnyal vannak) itt, amelyek részeit kiemelték.
Mindez valószínűleg keveseknek csinál kedvet a merüléshez, én se nagyon erőltetném, pedig elég sok helynek adtam már esélyt. Viszont így nyáron amikor a víz langymeleg, kellemes a fürdőzés. Lássuk be, ez sem kis dolog! Merülni pedig menjünk másfele...
Egy ógörög vers a tengerről, az óceánok világnapjának előestéjén. És persze nem nehéz a víz erejének emlegetése kapcsán a mostani árvízre gondolni- tisztelet a gátakon dolgozóknak!
ANTIPATROSZ Bárhol tenger...
Bárhol tenger a tenger. Mért vádolni a Hellész- pontoszt, Oxeiait s vészteli Küklaszokat? Rágalom ez csak; mindezeket kikerülve, különben hogy veszhettem el én lokriszi öblök előtt? Partravivő szelekért könyörögj, mert tenger a tenger: fekve e sírban, jól tudja Arisztagorasz.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
