Big Blue Búvár Blog

Ilyen az ókori hajó roncsa Pag szigete mellett.

Tavaly kaptam hírt arról az új, nagyon izgalmas felfedezésről, amit horvátországi vizekben tettek: egy teljes rakományával együtt elsüllyedt hajó maradványaira bukkantak. A partól nem messze, a homokos és köves aljzat találkozásánál 37-39 méteres mélységben nagyjából 400 amfórára bukkantak a régészek, s ez a hely merülhető kedvtelési búvárok számára is. Mivel az amfórák nagyon kis területen, egymásra halmozódva fekszenek a tenger fenekén, vélhetően a hajóval együtt süllyedtek el.

Nehéz elmagyarázni, ennyi merülés, ennyi kaland után miért pont az ókori roncsoktól jövök mindig lázba- de hát ez van, kit mi érdekel. Számomra hihetetlen arra gondolni, mennyivel korábban élt emberek hagyták maguk után ezeket a leleteket. A szakemberek az amforák alakjából arra következtetnek, ezek még az időszámításunk előtti első századból származnak. A római köztársaság kora, Krisztus talán még meg sem született, amikor ez a hajó a tenger fenekére került. Maga a történelem...

Arról a korról mesélnek nekünk ezek a tárgyak, amikor már élénk kereskedelem folyt az Adriai-tengeren, s ráadásul két évezrededen át ember nem láthatta őket- és ma is csak kevesen. Ha legközelebb arra járok, biztos nem fogom kihagyni! Ez a remek videó ráadásul igencsak meggyőző, kiváló képet ad arról, mi vár itt a búvárra.

Mauritiuson is van mit merülni a búvároknak.

A Madagaszkártól keletre, az Indiai-óceánban található kis szigetállam népszerű úti cél a nyaralók körében. Azonban a búvárok többsége, akik arra a környékre terveznek utazást, inkább más helyben szoktak gondolkodni.

Nem valószínű, hogy Mauritius a közeli jövőben vetélytársa lehetne búvárkodás szemponjából Indonéziának, a Maldív-szigeteknek vagy a Fülöp-szigeteknek, de ha már arra vetődik az ember, akár látnivalót is találhat a víz alatt. Ez persze nem szokatlan- ahol tenger van, ott lehet búvárkodni.

A Djabeda egy 44 méter hosszú japán halászhajó volt eredetileg, de mára roncsként "szolgál". 34 méteres mélységben nyugszik a tenger fenekén, egyenesen áll, kicsit meg is rongálódott az évek alatt, ám bőven van rajta élet. A videó legalábbis igazán meggyőző. Ha eljutok oda, én sem hagyom ki.

Víz alatti kiállítás a Dominikai Köztársaságban. 

Az Egyesült Államokból érkező búvárrégészek több feltáráson vettek már részt a helyi kollégáikkal a karib-tengeri ország vizeiben. Az évszázadok alatt nem kevés hajó veszett oda, és bőven volt mit megvizsgálni az egykori spanyol kincses hajók maradványai közt. 

Ám a víz alatti régészet egyik sajátossága, hogy általában a nyughelyükön, a tenger mélyén maradnak meg a legjobb állapotban a leletek. Ezeket kiemelve komoly munka a konzerválás, hogy ki lehessen azokat állítani. Másrészt egész más a benyomás, ha egy olyan "múzeumot" láthatunk a saját szemünkkel, ami évtizedek, évszázadok óta adott  helyen nyugvó hajók maradványait mutatja be.

A Indiana University Bloomington szakembereinek közreműködésével már az ötödik olyan "élő múzeumot" alakítják ki, ahol egy igazi roncs maradványai körül nézhetnek szét a búvárok. Ezúttal az 1725-ban elsüllyedt Nuestra Senora de Begona kereskedőhajó nyugvóhelyénél dolgoztak. A roncs darabjai mellett vannak itt felfedezett leletek is, de például a kiemelt hajóágyúk másolataiból is elhelyeztek kettőt a tenger fenekén, hogy a búvárfelszerelést öltő látogatók jó képet kaphassanak.

A helyi kormányzat is támogatja ezt a projektet, mert úgy vélik, az új, érdekes merülőhelyek meglátogatása egyszerre hoz bevételt és szolgál jó célokat, hiszen ismereteket is terjeszt a búvárrégészetről, történelemről. Míg a világ más pontjain esetenként önmagukban érdektelen hajókból alakítanak ki jól merülhető mesterséges zátonyt, itt elsőre talán kevésbé látványos, ám nagyon is izgalmas történetű maradványokat népszerűsítenek- nekünk csak válogatni kell, melyik vonzóbb a számunkra.

Már merülik Ciprus új roncsát.

Hosszú évekig a ciprusi búvárkodás egyet jelentett a Zenobiával: aki ott merült, az szinte biztosan a hatalmas teherhajó roncsára volt kíváncsi, és utólag is leginkább azt emlegette. Azt hiszem, ebben forradalmi változás nem mostanában lesz, mert tényleg az egyik legérdekesebb, legjobb merülési lehetőséget kínáló roncs a világon, de azért törekednek arra, hogy legyen más is, ami látványosság lehet a víz alatt.

Több hajót süllyesztettek már el ilyen céllal az utóbbi pár évben, a napokban jött a következő: az Elpida névre keresztelt 63 méteres teherhajó Larnaca közelében került a tenger fenekére. A maximális mélység 30 méter, de a fedélzet már jóval sekélyebben elérhető, tehát átlagos képzettségű kedvtelési búvárok számára ideális a helyszín. A süllyedésről látványos drónvideó is készült.

Másnap pedig már búvárok is merülhettek a még vadonatúj, tiszta, a tenger által be nem népesített roncsnál. Az Elpida, bár a Zenobiához nyilván nem mérhető, azért ígéretes roncsnak tűnik. Mivel a két roncs egymástól nincs messze, azon búvárok akik Larnacában szállnak meg, mind a kettőt kényelmesen megnézhetik.

És már az első videó is elkészült a helyszínről, ez pedig sokakat győzött meg arról, hogy a Zenobia-merülések sora mellett érdemes itt búvárkodni.

Véletlenül került elő a második világháborús gép.

A floridai búvárkodás említésekor általában a látványos tengeri merülésekre gondolunk. Ám vannak ott folyók is, például a St Johns River, ahol elvileg szintén lehetne búvárkodni- csak épp nem olyan vonzóak, mint a tenger.

Nagyjából három éve egy horgász kereste meg a helyi Underwater Criminal Investigators (Víz alatti bűnügyi helyszínelők) csapatot, hogy egy szonárképen érdekes sziluettre figyelt fel. A képen egy repülőgépnek tűnő alakzat láttak, így a búvárok le is merültek. A St Johns Riverben viszont gyakorlatilag nulla a látótávolság, így csak tapogatva lehet tájékozódni.

A búvárok először arra számítottak, hogy egy elhagyott drogcsempész repülőt vizsgálhatnak meg, ám az első felszínre hozott leletekből látszott, sokkal régebbi a gép. Az alkatrészeket szakértők vizsgálták, és kiderült, egy F4F típusú, második világháborús vadászrepülő nyugszik a folyó mélyén. Ám arról senki nem tudott, hogy és mikor kerülhetett oda.

A legérdekesebb dolgot a pilótafülkében találták meg: a pilóta kézzel írott feljegyzései voltak ott. Akkoriban nem számítógéppel navigáltak, így nem volt szokatlan, hogy ilyet vitt magával valaki. Ám akkor hökkentek meg igazán a búvárok, amikor épségben maradt ujjlenyomatokat is találtak a papíron: vélhetően a felszállás előtt lett olajos vagy gépzsíros a pilóta keze, és így maradtak meg a nyomok. 

Azt egyelőre nem árulják el a búvárok, pontosan hol is van a roncs. A munkát apránként folytatják, és talán egyszer magát a gépet is kiemelik, hiszen a zavaros vízben amúgy sem látható belőle semmi. A felszínen pedig azon dolgoznak, hogy beazonosítsák, mikor és hogy veszett oda a gép, és ki volt a pilótája.

Málta közelében találtak rá a HMS Urge roncsára.

A brit haditengerészet egyik sikeres és ismert tengeralattjárója volt a HMS Urge, ami EP Tomkinson parancsnoksága alatt több ellenséges hajót is elsüllyesztett. Emellett titkos akciókban is részt vett, többek között észrevétlenül juttatott el kommandókat a bevetési helyükre. 

Málta egyike volt a britek fontos földközi-tengeri bázisainak. Stratégiai jelentősége miatt minden áron meg akarták tartani, míg a németek és olaszok folyamatos támadás alatt tartották. Ám elfoglalni nem sikerült, mert a szigeten tartózkodó csapatok keményen védekeztek. Pedig a szigetre ledobott több ezer tonnányi bombát dobtak le, ám az ellenállást nem sikerült megtörni.

Az 1940 és 1942 között zajló ostrom egyik pontján, 1942 áprilisában olyan súlyossá vált a helyzet, hogy a britek elrendelték a hadihajók áttelepülését Alexandria kikötőjébe. A HMS Urge is elindult Észak-Afrikába, 32 fős legénységgel, 11 egyéb tengerésszel és egy újságíróval a fedélzetén, ám soha nem érkezett meg új bázisára.

Nagyon sokáig rejtély volt, mi lett a tengeralattjáró sorsa, aminek úgy veszett nyoma, hogy egyetlen túlélő sem került elő. Sok évvel később egy szonárkép alapján úgy vélték, hogy Líbia közelében nyugszik a roncs, de ezt nem sikerült igazolni. A máltai víz alatti régészeknek viszont most sikerült megtalálni a hajó maradványait a sziget közelében, 108 méteres mélységben.

A jórészt épségben maradt, teljesen egyenesen álló hajótest egyértelműen azonosítható a hajóról készült egykori képekkel összevetve. Fotók és videofelvételek is készültek a roncsról. Meg tudták vizsgálni a hajótest sérüléseit, amik egyértelművé teszik, hogy a HMS Urge a Málta köré telepített német aknák egyikére futva veszett oda, ugyanis a hajóorr gyakorlatilag leszakadt. Minden bizonnyal ezért süllyedt el olyan gyorsan a roncs, hogy esélye sem volt a fedélzeten levőknek a menekülésre.

A HMS Urge háborús sírhelynek számít, amit a máltai és nemzetközi törvények is védenek. Így aztán a további kutatások is csak ennek figyelembe vételével zajlanak majd. Az áldozatok családtagjait is értesítik, ugyanis ők eddig nem tudhattak biztosat arról, hol nyugszanak szeretteik.

A Vörös-tenger egyik legismertebb roncsa a Giannis D.

Ennek a hajó az elvesztése kivételesen nem járt áldozattal. Egyszerű navigációs hibát sejtenek annak a hátterében, hogy a száz méter hosszú, fával megrakott teherhajó 1983-ban teljes sebességgel belerohant a Sha'ab Abu Nuhas zátonyba. oda, ahol például a Carnatic is elsüllyedt.

Érdekes, hogy a Salem Express, a Carnatic és a Giannis D hossza egészen hasonló, de mára egészen más hatást keltenek. Egyrészt azért, mert nagy különbség van, mennyi idő töltöttek a víz alatt, másrészt azért, mert más korban épültek, másrészt pedig számít az is, a hajótest darabokra szakadt-e.

A hatalmas Giannis például több darabban nyugszik a tenger fenekén. Ahol a kapitányi híd és a motortér van, ott a leginkább látványos a búvárkodás, de el lehet úszni az orrig is, hogy megnézze az ember például a hatalmas csörlőt.

Nincs igazán mélyen, van rajta látnivaló- a Giannis D régi favoritja az északi szafarit választó búvároknak. Útba esik, ha a Thistlegorm vagy a Ras Mohammed felé tart a hajó, és van a közelben más érdekes merülőhely is. Én is többször láttam már, és megállapíthattam, bizony az évek rendesen meglátszanak a roncson, mert a felépítményből pár rész már nem úgy fest, mint a régen. Ami egyrészt mutatja, hogy a tenger lassan még az acélt is felmorzsolja, másrészt azt, hogy elég régóta merülök, ha emlékezhetek arra, milyen volt annak idején...

A Carnatic roncsa úgy látványos merülőhely, hogy a hajó maga már alig felismerhető.

Különleges roncsból bőven akad a Vörös-tengeren. Nekem az egyik személyes kedvencem az SS Carnatic maradványa, mert fantasztikus módon alakult át, igazi élő korallzátonnyá. Persze ehhez idő kellett: több mint száz éve süllyedt el. 

A búvárok számára nehezen felismerhető ma már a hajó formája, a szerkezetből jórészt csak a bordák maradtak meg. A hajócsavaron is megtelepedtek az élőlények. Az orr alapján az, aki nem a hajóépítés szakértője, aligha tudná kitalálni, milyen is volt ez a hajó egykoron.

Mivel már csak alig maradt a hajóból, a roncsba beúszni nem nagy mutatvány. Odabent pedig elképed az ember, annyi áramló üveghal veszi körbe. Be lehet úszni a halfelhőbe, gyakorlatilag el lehet benne veszni- csodálatos látvány.

Mivel régi roncs, nem nagyon gondolunk arra, hogy a Carnatic elsüllyedése is tragikus történetet idéz. A hajótestben még mindig megtalálható törött borospalackok egykoron az utasok számára voltak félretéve, míg ma már csak egy régi baleset tárgyi emlékei.

Amikor a Salem Express körüli vitákról írtam, akkor arra céloztam, más roncsoknál is sokan vesztek oda. A Carnatic elsüllyedése azért tragikus, mert könnyen elkerülhető lett volna a tragédia. A közel 90 méteres gőzhajó 1889. szeptember 12-én csapódott az Abu Nuhas zátonyba, de nem süllyedt el egyből- gyakorlatilag fennakadt a zátonyon.

A kapitány megnyugtatta az aggódó utasokat, hogy nincs semmi gond, hamarosan érkezik a segítség, a hajó stabilan áll. Ezért aztán nem szálltak mentőcsónakba, vártak türelmesen, talán még boroztak is. A viszonylagos nyugalom csak rövid ideig tartott, mert az éjszaka folyamán a víz betört a megfeneklett hajó testébe. A helyzet egyre rosszabbra fordult, így pár óra múlva mégis a hajó elhagyását rendelték el. Ám még csak maroknyi ember szállt át a csónakokba, amikor a hajótest kettétört. és 31 embert rántott magával a hullámsírba. Mostanra viszont az egykori roncsból valami egészen más lett: színes korallok, számtalan hal népesíti be. Mi pedig a Carnatic merülése után is felidézhetünk egy történetet, és gondolhatunk az áldozatokra, akik ilyen értelmetlen módon vesztek a tengerbe- a roncs maga a tragédia élő emlékműve.

A hajózás történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája volt a Salem Express balesete.

Sokan vélekednek markánsan a Salem Express roncsának merüléséről. A Vörös-tenger egyiptomi részén, Safaga előtt elsüllyedt komphajó több száz embert vitt magával a hullámsírba, s úgy tudni, sok áldozat ma is a hajótest lezárt részén nyugszik. Nyomasztó hely, gyakorlatilag sírhely a tenger mélyén- másrészt a legtöbb roncs úgy süllyedt el, hogy a tragédia emberéleteket követelt. Ilyen alapon tehát sok-sok népszerű roncsot nem merülhetnének.

Én azt gondolom, hogy ha a hatóságok engedélyezik itt a merülést, akkor lehet búvárkodni a Salem Expressnél. Inkább az a fontos, hogy aki lemerül, tartsa tiszteletben az áldozatok emlékét, ne nyúljon semmihez, ne akarjon szuvenírt gyűjteni. Látjuk a személyes tárgyakat, s arra gondolhatunk, milyen szörnyű lehetett az az éjszaka a Vörös-tengeren.

1991. december 17. volt, amikor a Szaúd-Arábiából érkező hajó kapitányának hibája miatt egy zátonynak ütközött nagy sebességgel, és roppant gyorsan elsüllyedt. A zarándokok által zsúfolásig Salem Expressen hivatalosan 470 ember veszett oda- de a nem hivatalos adatok szerint ennél jóval többen. A roncsban ma is minden ott van, amit a hajó szállított, az utasok holmija mellett például autók is.

Elgondolkodtató merülés ez, és persze az ember elgondolkodik a többi szomorú sorsú hajóról is- és az is eszünkbe juthat, bizony vigyázni kell a tengereken. Mert a tenger néha haragos és kíméletlen. S aztán látjuk azt is, hogy bármilyen módon került valami a víz alá, előbb-utóbb a tenger részévé válik. Mára már a Salem Express is afféle tengermélyi oázis lett, amelyet beborítanak a korallok...

Benéztek a búvárrégészek a híres roncs belsejébe.

Igazi szenzáció volt, amikor ráakadtak a HMS Terror roncsára 2016-ban. A hajó még 1848-ban(!) veszett oda, Sir John Franklin balsikerű sarkvidéki expedíciója során. A jéghideg kanadai vizekben nyugvó hajó maradványának feltárása nagy felfedezéseket ígért.

Gyakran dobálóznak azzal a szóval, hogy "időkapszula". Ez egyszerre misztikus és elegáns fogalom, de néha már elcsépelt, s lássuk be, ha nem vagyunk ott és akkor amikor megtörténik a feltárás, nem is annyira átélhető.

Hogy mégis van értelme ennek a kifejezésnek, arra mutat jó például az alábbi, kanadai búvárrégészek által rögzített videó, ami bemutatja a HMS Terror magára hagyott, másfél évszázad során is kitűnően megőrződött belsejét, a kabinokkal, a berendezéssel, a használati tárgyakkal, borospalackkal- s kísérteties hangulattal...