Big Blue Búvár Blog

Mint egy időkapszula: évtizedek óta nyugszik ez a második világháborús repülőgéproncs olasz vizekben.

A két világháború között a legismertebb utasszállító gépek közé tartozott a hárommotoros Junkers Ju-52. A megbízható repülőket meglehetősen nagy számban gyártották.

Aztán a németek és szövetségeseik "bevonultatták", nagy számban használták a roppantul jól bevált szállítórepülőgépeket. A "Tante Ju", azaz Ju néni becenevű gépeket minden fronton bevetették, így a magyar légtérben is gyakran bukkantak fel.

Ezt a példányt 2016-ban fedezték fel. 72 méteres mélységben nyugszik Capri szigete és a szárazföld között, és meglepően jó állapotban van. 

Egy roncsnál emlékeztek meg a háborúban szolgált katonákról a búvárok.

Április 25-én van az Anzac-nap, amikor azon ausztrál és új-zélandi katonák előtt tisztelegnek, akik hazájukat szolgálták. Erre a napra időzítették ausztrál búvárok a merülést a HMAS Brisbane roncsához, amin évtizedeken át szolgáltak haditengerészek a különféle tengereken. 

A hajót 2005-ben süllyesztették el Queensland államban, hogy a búvárok számára látványosság legyen. Ám ahogy az lenni szokott, az itt merülők megismerkednek a hajó történetével is. A 133 méter hosszú HMAS Brisbane romboló többek között Vietnamban is megfordult, majd az Öböl-háborúban is szolgált. Méltó helyszín tehát arra, hogy az ausztrál katonáknak emléket állítson.

Új ronccsal bővült a grenadai roncskínálat, a búvárok örömére.

A Karib-tenger népszerű a búvárok körében, de az élővilág nem feltétlenül annyira látványos, mint Dél-Kelet-Ázsiában. A vonzerőt növelik a roncsok, s ezek jelentős részét már direkt a búvárok kedvéért süllyesztették el. Az MV Anina sem kivétel, ami pár napja került a tenger fenekére Grenada partjainál.

A hajót 1970-ben épült Kelet-Németországban, és a dallamos hangzású MS Trinwillershagen névre keresztelték. A 60 méter hosszú konténerszállító teherhajó Rostockból indulva járta a Balti- és az Északi-tengert, egészen a német újraegyesítésig.

Akkor adták el, és Hollandia majd Belgium érintésével jutott el a Karib-tengerre, immár MV Anina néven. A szigetek között szállított árut, de ahogy telt az idő, javításra szorult volna. Erre a tulajdonosnak nem volt pénze, ezért Grenadában maradt éveken át lehorgonyozva.

Mivel csak romlott az állapota, és esély sem volt a rendbetételére, a hajót a helyi idegenforgalmi hivatalnak ajándékozták. Ők pedig összegyűjtötték a szükséges pénzt a tisztításra és a süllyesztésre, ami sikeresen le is zajlott.

Az Anina 30 méteres mélységben nyugszik, az oldalára dőlve. Most még nagyon érintetlen rajta minden, azaz aki beúszik, az úgy érezheti, mintha nem is víz alatt lenne. Persze a mélysége miatt tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki a belső tereket is fel tudja fedezni.

Évek múlva aztán teljesen meg fog változni a hajó, ahogy igazi élő tengeri zátonnyá válik. Majd akkor derül ki, hogy Grenada első mesterséges zátonyának vonzereje összehasonlítató a sziget mellett balesetek közelében elsüllyedt roncsokéval.

A Belgica egy évszázada volt a sarkköri expedíciók legendás hajója.

Norvégiában, Harstad mellett van egy nem különösebben látványos partszakasz. Mégis gyakran fordulnak meg erre búvárok, akik begázolnak a vízbe, s az ott levő kötelet követve a tenger fenekén kirajzolódó sziluettre figyelhetnek fel. Kicsit közelebb pedig láthatóvá is válik egy régesrég mélybe került hajó maradványa. 

A 36 méteres, vitorlákkal és gőzgéppel egyaránt felszerelt hajót 1884-ben építették Norvégiában. A Patria névre keresztelt hajóval eleinte bálnára vadásztak, aztán 1896-ban Adrien de Gerlache megvásárolta, és kutatóhajóvá építette át- no meg új nevetis kapott, ekkor lett belőle Belgica. Részt vett a belgák antarktiszi expedíciójában, és az első hajó volt, ami a fagyos kontinensen vészelte át a telet. Az 1897-ből Antwerpenből induló kalandos utazás során rekedt a jégbe fagyva a hajó, amire a legénység sem volt felkészülve. Sok viszontagság után, megfogyatkozva, 1901-ben érkeztek vissza Belgiumba, ahol óriási ünneplés fogadta őket.

1902-ben Fülöp, Orleans hercege vásárolta meg, és két északi-sarki expedíción vett részt 1905-ben és 1907-1909 között. Gröndland, Svalbard és a Ferenc József-föld partszakaszát térképezték fel, a második úton viszont ismét jégbe fagyott, de ezt is átvészelte.

A kiszuperált felfedezőhajót 1916-ban adták tovább, és akkortól Isfjord néven szolgált a Spitzbergák és Norvégia között, utasokat és árut szállítva. 1918-ban került Harstadba. A hajótestről leszerelték az árbocokat, és többé csak egyfajta úszó raktárként használták- viszont visszakapta a legendás Belgica nevet. 1940-ben a Norvégiában levő a francia-brit expedíciós csapatok vették igénybe, majd ők is küldték a tenger fenekére június elején, amikor visszavonultak.

A roncsot 1990-ben fedezték fel, horgonya ma Tromsö városában látható múzeumban kiállítva. Felmerült a Belgica másolatának elkészítése, és arról is szó volt, hogy az eredeti roncsot kiemeljék, miután a még ott levő robbanószereket hatástalanítják. De jelenleg még merülhetőek a legendás hajó maradványai, a látótávolság is szép lehet hogy egyben lássák a hajótestet, igaz, a hideg víz keveseket vonz. Az viszont mellette szól, hogy a történelem egy szeletének máig megmaradt fontos tanúja...

A USS Juneau fedélzetén öt testvér veszett oda, akikről később hajót neveztek el.

Folytatódik a Microsoft-alapító milliárdos, Paul Allen roncskutató expedíciója, és a legújabb felfedezés ismét fontos hajó nyughelyét tárta fel. A USS Juneau-t (CL-52) néhány napja találták meg a Salamon-szigetek közelében, négy kilométeres mélységben. 

Az Atlanta-osztályú könnyűcirkálót 1942 novemberében süllyesztette el a japán haditengerészet. 687 amerikai tengerész veszett oda a tragikus esemény során, de ami miatt sokáig emlegették, az a Sullivan-fivérek története. 

Noha az amerikaiak nem engedélyezték azt, hogy testvérek ugyanabban az egységben szolgáljanak, az öt Sullivan fiú, George, Francis, Joseph, Madison és Albert ragaszkodott ahhoz, hogy egy hajón szeretnének szolgálatot teljesíteni, együtt. Azon a végzetes napon valamennyien odavesztek a hajóval együtt.

A haditengerészet a tiszteletükre nevezte el a The Sullivans (DDG 68) rombolót. Ennek egykori parancsnoka, Rich Brown emlékezett meg a testvérekről, miután hírt kapott a Juneau roncsának megtalálásáról. Elmondta, hogy a fiúk hősiessége azóta is példakép a haditengerészet számára, és a The Sullivans fedélzetén szolgálók mindig igyekeztek hűek lenni a névadók emlékéhez.

A USS Juneu rövid, de intenzív csata során veszett oda. A hajót eltaláló torpedók robbanása során sok tengerész halt meg, majd az alig fél perc alatt elsüllyedő hajó is sokakat rántott magával a mélybe. Több, mint száz tengerész viszont túlélte a csatát, köztük talán a Sullivan-testvérek közül is. Ám a haditengerészet csak napokkal később indított mentést, és akkor már csak tíz embert találtak életben. 

A Paul Allen által finanszírozott expedíció, a kiválóan felszerelt Petrel hajóval dolgozva, sorban fedezi fel a történelmi jelentőségű roncsokat. A munka folytatódik, a milliárdos szemmel láthatóan szenvedélyesen érdeklődik a mélységben található roncsok felkutatása iránt. Nem csak az a fontos, hogy sok fiatalon odaveszett katona nyughelyét tárják fel, hanem az is, hogy felhívják a háborúk néhány tragikus vagy esetleg elgondolkodtató történetére a figyelmet.

Paul Allen legújabb roncsfelfedezése: rábukkant a második világháború idején elsüllyedt repülőgéphordozóra.

A Lady Lex néven emlegetett USS Lexington (CV-2) eredetileg csatacirkáló lett volna, ám építés során átalakították repülőgéphordozóvá. 1925-ben állították bocsátották vízre, és 1928-tól szolgált a tengereken az akkor még vadonatúj hajóosztálynak számító repülőgéphordozók egyik első képviselőjeként. 

Korábban a csatahajók számítottak a tengerek legfélelmetesebb urának, ám a második világháború idején kiderült, a több tucat repülőgépet szállítani képes hordozók félelmetes csapásmérő erővel rendelkeznek, jóval nagyobb távolságból képesek támadni, mint amennyi az ágyúk hatótávolsága. 

A Lexington épp a tengeren volt a Pearl Harbort ért támadás idején. A repülőgéphordozót 1942 májusában irányították a Yorktownnal együtt a Korall-tenger térségébe, hogy ott vegye fel a harcot a japán flottával, és annak repülőgéphordozóival.

A Lexingtonról és a Yorktownról felszállt repülőgépek elsüllyesztették a Shono könnyű hordozót, majd megrongálták a Shokakut, de a Lexington is komolyan megsérült. A mozgásképtelenné vált hajón megfékezhetetlen tüzek ütöttek ki, így május 8-án az amerikaiak maguk süllyesztették el, hogy ne kerüljön az ellenség kezébe. A csata során 216 tengerész veszett oda.

A sokáig elveszettnek hitt hajót az amerikai milliárdos, Paul Allen kutatóhajója, az R/V Petrel találta meg a Korall-tengerben, két mérföldes mélységben, Ausztráliától 500 mérföldre keletre. A három részre szakadt hajótest középső része egyenesen áll, az orr és a tat pedig egymás közelében nyugszik, és szintén külön van a híd is.

A távirányítású eszközökkel felfedezték a hajóval együtt elsüllyedt repülők egy részét is, amelyek között Douglas TBD-1 Devastator, SBD Dauntless és Grumman F4F Wildcat típusok is voltak. A hajó azonosítását az tette lehetővé, hogy a nevét megtalálták a taton.

Paul Allennek régi szenvedélye a roncskutatás. A Lexington előtt is fedezett már fel csapata híres hajókat a tenger mélyén. Közleményében először is fejet hajtott az életüket áldozó tengerészek hősiessége előtt.

Utána rámutatott, hogy a Lexington roncsa azért jelentős, mert a történelem első olyan tengeri ütközetében veszett oda, amikor a két fél hajói nem is látták egymást. Egy új típusú hadviselés vette kezdetét, és az amerikai repülőgéphordozóknak sikerült megállítani a japán előrenyomulást- alig egy hónappal később Midwaynél pedig eljött a csendes-óceáni háború fordulópontját jelentő amerikai győzelem.

Boracay egyetlen roncsmerülőhelye mesterséges zátony.

Még az olyan országokban is, mint a Fülöp-szigetek, néha felmerül a kérdés, van-e egy érdekes roncs a víz alatt. Pedig ott aztán bőven akad természetes korallzátony, fantasztikus szépségű élővilággal. De a hajóroncsoknak mégiscsak van valamiféle vonzereje, kalandfaktora.

Az országnak bizonyos pontjain bőven akad roncs: ahol a második világháború idején csaták zajlottak, ott nem kevés hajó került a tenger fenekére. Coron vagy a Subic Bay ilyen hely. Más, szintén sok búvárt vonzó szigetek, mint Cebu vagy Boracay viszont nem számítanak a roncsbúvárok paradicsomának.

Boracaynál ezt a problémát a Camia nevű hajó elsüllyesztésével próbálták orvosolni. Nem különösebben fontos hajóról van szó, a 37 méteres teherszállítóhoz hasonlók ezrével járják a tengereket. A 2001-es elsüllyesztése óta viszont szépen benépesítették a halak az egyenesen álló roncsot.

A videók arról árulkodnak, hogy be is lehet nézni a hajó belsejébe, tehát egy merülésnek biztos jó lenne, ha arrafelé vetődnék. De azért azt hiszem, ahol ennyire szép a tenger maga, inkább csak kitérő lenne egy ilyen roncs számomra, nem pedig fő célpont...

Az egyik most felfedezett hajó 14. századi lehet a régészek szerint.

A Balti-tenger jó ideje a víz alatti régészet fellegvára, mert a különleges körülményeknek köszönhetően remek állapotban maradnak meg több száz éves fából épült hajók is. A mostani felfedezéseket pár hónapja tették svédek Stockholm környékén, és a leletek egy új tengerészeti témájú múzeumban lesznek majd láthatóak.

A svéd vizekben talált roncsok többsége abból a korszakból származik, amikor az ország nagyon élénk tengeri kereskedelem részese volt: a 17-18. században kerültek ezek a hajók a víz alá. A most találtak közül az egyik viszont ennél régebbi lehet, mert a részben az üledék rejtőző maradványok kogge típusú, 23-25 méter hosszú, 7 méter széles hajóra utalnak.

Jim Hanson régész elmondása szerint erősen megemelkedett a pulzusa, amikor feltárult a szeme előtt a szinte teljesen ép roncs. A másik, 16. századi roncson 20 hordónyi vasért, konyhai eszközök voltak rakományként, ehhez hasonlót még nem találtak a svéd kutatók.

A Stockholmba megálmodott új múzeum a híres Vasa hajó múzeuma mellett épülne fel, és 2020-ra tervezik a megnyitását. Az nem valószínű, hogy újabb Vasa kategóriájú hajót láthatnának itt az érdeklődők, ami 1961-es kiemelése óta igazi szenzációnak számít, és rengeteg látogatót vonz. A most megtalált roncsok is egyben vannak, de úgy vélik, a tenger mélyén a helyük, épségben. A felszínen majd inkább kiemelt tárgyakat, leleteket mutatnak be, és a roncsokat a digitális technika segítségével lehet "körbejárni" azoknak is, akik nem öltenek búvárfelszerelést.

A Pearl Harborben lebombázott hadihajó ma emlékhely.

Meglehetősen közismert az 1941. december 7-én lezajlott japán támadás története, amikor váratlanul csaptak le a Hawaii-szigeteken található amerikai haditengerészeti támaszpontra. Ennek esett áldozatául a USS Arizona, aminek felrobbanása 1177 ember életét követelte.

Az 1916-ban szolgálatba állított, 185 méter hosszú hajó menthetetlen volt. Bizonyos részeit kiemelték, de a test maga a kikötő fenekén maradt. Később egy hajóval megközelíthető látogatóközpontot emeltek felé, ahol a Pearl Harbort érő támadásnak szentelt múzeum található.

Az Arizona háborús sírhelynek minősül, így a roncsnál nem búvárkodhatnak látogatók. Ám a nemzeti park szakemberei rendszeresen felmérik az állapotát. Erre többek között azért is szükség volt, mert még évtizedekkel a támadás után is szivárgott az olaj a hajótestből. Ez a felvétel amiatt érdekes, hogy a maradványokat azok is megnézhetik, akik a korlátozások miatt nem merülhetnek a hajónál.

Két hajó maradványait fedezték fel a Yucatan-félszigetnél.

A búvárrégészek egy 18. századi holland hadihajó és egy 19. századi brit gőzhajó roncsára bukkantak, illetve egy régi világítótorony maradványait is felfedezték három különböző lelőhelyen merülve, Sisal város közelében.

Manapság Sisal békés tengerparti hely, de a 18-19. században forgalmas kikötőnek számított, ahol sok hajó megfordult. Ezek közül a hajók közül viszont számos veszett oda a tengeren, némelyik a kikötőtől nem messze. Ezeknek a roncsoknak a keresése járt most eredménnyel.

A Madagascar Canyons nevű lelőhely nagyjából 40 kilométerre északnyugatra van Sisaltól, itt tucatnyi két és fél méter hosszú hajóágyút találtak. A régészek dokumentálták a leleteket, és a vizsgálatok alapján úgy vélik, holland hajók fedélzetén használatos fegyverekről van szó. 

A szakemberek szerint lehet, hogy a legénység maga szabadult meg a több, mint 300 tonnányi össztömegű ágyúktól, hogy a hajó a felszínen tudjon maradni. Kicsivel odébb 8 ágyút és 8 ágyúgolyót találtak a víz felszíne alatt, valamint kerámiatöredékeket, és úgy vélik, ezek is ekkor kerültek a tengerbe. Mára már a tárgyak jelentős részét benőtte a korall.

A másik hajóroncs Sisaltól csak egy ugrásnyira, két kilométer távolságra nyugszik. A brit hajó az Adalio nevű helyen található: a nevet annak a halásznak a nagyapjáról kapta, aki a régészeket a roncshoz vezette. Mississippi-típusú lapátkerekes brit gőzhajóról van szó, aminek koráról a kazán felépítése árulkodik: 1807 és 1870 között használtak ilyeneket. A hajó kialakítása alapján úgy vélik, Angliában épült. 

Végül pedig egy világítótorony maradványait is sikerült feltárni. A nyolc méter magas, 3,5 méter átmérőjű építményt még Porfirio Diaz mexikói elnök regnálása idején emelhették, és egy trópusi vihar dönthette le.