Big Blue Búvár Blog

Jordániára figyel mostanában a búvárvilág.

Kettős érzése van az embernek, amikor hallja, hogy a jordánok a múltkor létrehozott víz alatti katonai múzeum ékeként egy hatalmas Lockheed Tristar utasszállító repülőgépet is elsüllyesztettek a Vörös-tengerben. Értem én a célt, de ennyire nincs természetes korallzátony? Biztosan megéri az amúgy is rövidke partszakaszból roncstemetőt csinálni? Hiszen már eddig is volt ott hajó-, repülő- és harcjármű roncs.

A normális az lenne az én szememben, ha meglenne a természetes és a mesterséges zátonyok, élőhelyek egyensúlya. Ennyi roncs már azért sok, és még akkor is ezt mondom, hogy ha arra vetődve nyilván megnézném ezeket az újakat is. Csak valahogy nagyon felpörögtek a dolgok, és ugyan szeretnék bizakodni abban, hogy tényleg alaposan megtisztították az összes harcjárművet és a nagy repülőgépet, de mi van, ha mégsem?

Azért ugyan ne fejlesszük a búvárturizmust, ha ennek az ára a szennyezés lesz. Ennyi ócskavasból azért sok minden oldódhat a tengerbe, és tudható, nyugatabbra egy-egy hajó süllyesztés több éves előkészítő munkával jár. Nem tudom, itt pontosan hogy zajlottak a dolgok, de a jordánok állítják, gondosan dolgoztak és gondosan választották ki a roncsok végső nyughelyét is.

Nyilván lesz akinek szúrni fogja a szemét ez a pörgés, hiszen a vörös-tengeri búvárturizmuson már így is sokan osztoznak. Az egyiptomi helyek (például Sharm, Dahab, Hurghada és Marsa Alam) már így is versengenek egymással, de nyilván Izrael és Jordánia mellett Szudán is vonzaná a búvárokat. Sőt, már Szaúd-Arábiában is mozgolódnak. Aki bekerül a hírekbe, az máris előnyre tett szert. És ne feledjük, a merülőhelyek milyensége mindig csak egy tényező, legalább olyan fontos az is, mit kínál még mellette az ország. A néha bizonytalan hírű Egyiptom mellett a roppant izgalmas látnivalókat kínáló és fejlettebb Izrael és Jordánia ismét labdába tud rúgni, pláne amiatt, hogy jelen pillanatban sokkal olcsóbb oda repülni. Szóval az új roncsok nem csak valós merülőhelyként, hanem reklámfogásként is működnek.

Csak nehogy marketingesek döntsenek arról is, mi környezetbarát és mi nem. Hát ezért vannak az embernek fura érzései, amikor a víz alá tett mindenféle harci eszközöket, egyéb dolgokat látja. Ha választanom kell, azért még mindig különbnek gondolom a varázslatos, természetes szépségű korallzátonyokat az egyiptomi vizekben, ahova mindig jó visszatérni. Ám hazudnék ha nem vallanám be, én is elcsábultam már, amikor új víz alatti látnivalókkal kecsegtető, és a felszínen is izgalmas helyekre utazhattam el, köszönhetően a kedvező áraknak, vagy azért, mert eljutott hozzám a hírük.

(Fotók: Ivana Orlovic, Janez Kranjc, Dan Burton)

Víz alá került az óriási repülőgép Bahreinben.

Igazi pünkösdi királyság volt a törökök elsősége a legnagyobb merülhető repülőronccsal: a Boeing 747 Jumbo Jet elsüllyesztése pár nappal később a Perzsa-öbölre irányítja a búvárok figyelmét. Igaz, a bahreinek már jóval korábban bejelentették a tervet, és ők egy teljes komplex mesterséges zátony rendszert, afféle víz alatti vidámparkot terveznek, aminek az óriási utasszállító csak az egyik eleme.

Azt nem tudni természetesen még, mennyire lesz érdekes búvárszemszögből ez a projekt, lesz-e olyan, aki csak ezért utazik el arra. Mindenesetre a helyiek már közzé is tettek egy ízelítő videót arról, milyen a 747-esnél merülni: kívülről még teljesen "tiszta", a belső terek pedig hatalmasak. Egy merülés alatt talán még normálisan körbe se lehet úszni- de akkor lesz igazán érdekes, ha megtelepedik rajta a tenger élővilága.

Mindenesetre tény, a gép az égbolt igazi legendája, és akiknek egyszerre szenvedélye a búvárkodás és a repülés, az biztosan elgondolkodik egy bahreini kiruccanáson.

Ezúttal törökök süllyesztettek repülőt mesterséges zátonynak.

Ez a téma kimeríthetetlen hírforrás, mert mostanában mindenki új roncsokkal akarja búvárok tömegét vonzani egy-egy régióba. Általában hajókat küldenek a víz alá, de újabban a repülő is "divatos", és persze minél nagyobb, annál jobb.

Számomra azért az ilyen projekteknél mindig felmerül pár kérdés. Az első: úgy általában van-e búvárélet a környéken, elfogadható merülőhelyekkel, jó látótávolsággal? Egyetlen új roncs nem csinál a halott tengerből víz alatti csodabirodalmat. Ha van pár természetes merülőhely, amik izgalmasak is, szépek is, akkor pluszt jelenthet. 

Azt is vizsgálni kell, a roncs nem okoz-e kárt. Ha a kevéske természetes látnivalót tesszük tönkre a tetejükre dobott hajóval vagy repülővel, aligha érünk el sok eredményt. Ráadásul a sajtója is rossz lenne egy ilyen projektnek, pont ellentétes hatást érne el.

A fentiekre én még nem tudom a választ. Ami tény: Törökország északnyugati csücskén, Ibrice kikötőjében keltett nagy feltűnést, amikor egy hatalmas Airbus A330-as gépet úsztattak a tengerre, majd a parttól bő kilométerre el is süllyesztették azt. Ellentétben más mesterséges zátony-tervekkel, erről korábban nem hallottam, de a törökök titokban az egyik legnagyobb (pontosabban e pillanatban a legnagyobb) merülhető repülőronccsal büszkélkedő országgá váltak.

Az már egy másik kérdés, ugyan ki az, akinek ismerős Ibrice környéke, valaha merült itt vagy tervezett volna itt merülni? Görögország és Bulgária közelebb van, mint a 200 kilométerre található Isztambul, fogalmam nincs, hogy lehet vagy érdemes ide elutazni. A repülőgéproncsokkal pedig az a baj, hogy egy ilyen nagy utasszállító alapvetően nem más, mint egy hosszú cső, nincsenek benne látványos terek, vagy érdekes kis zugok mint egy tipikus hajóban, nincs történelmi múltja se.

Egy-két merülést nyilván megér, de én személy szerint biztosan utánanéznék, mi mást tud kínálni a környék. Ha se a víz alatt, se felette nincs túl sok más csalogató, Airbus ide vagy oda, nem ez lesz az első számú úti tervem mostanában. Természetesen minden ilyen hír után körbenézek, de a híres első világháborús helyszín, Gallipoli közelében nyugvó roncsok valamivel odébb vannak például.

Ha megjelennek az első fotók, videók a merülésekről, majd jobban látjuk, mit kínálhat a hely. A környékbeliek nyilván arra számítanak, hogy az Ibricébe özönlő búvárturistáknak köszönhetően fellendül az üzlet. Ami tény: én ennek a roncsnak köszönhetően hallottam először a helyről, írtam is róla. Ahhoz képest, hogy eddig nulla százalék volt az esélye hogy ide menjek búvárkodni, ez most már akár 2-3 is lehet, ami ugrásszerű fejlődés...

Ókori roncsot találtak Molat szigete mellett.

Horvátországban több helyen találtak már akár kétezer éves hajókat is a mélyben. Mindez nem meglepő, hiszen jól ismert hajózási útvonal volt az Adriai-tenger. Bár sok a búvár, a tipikus merülőhelyek mellett sok olyan feltáratlan pontja van a tenger fenekén a horvát szigetvilágban, ahol viszonylag sekélyen bújnak meg roncsok.

A most felfedezett ókori hajó is 20 méteren, könnyen elérhető helyen nyugszik. Jó állapotban érződött meg, és a rakománya is jellegzetes: a rómaiak által használt tetőcserepeket szállított. A tegula és imbrex nevű elemek egymásba illeszkedve biztosítottak jó fedést az épületeknek, és széles körban használták őket. 

A hajó az időszámítás utáni első században süllyedhetett el, de a régészek bíznak benne, hogy találnak olyan leleteket, amelyek segítségével lehetséges lesz a pontosabb kormeghatározás. Már eddig is kerültek elő edények, amfora, ami segíthet ebben. A cserepek pedig igencsak időtállónak bizonyultak, mert ránézésre akár most is fel lehetne őket használni.

Ezen cserepek annyira gyakoriak voltak, hogy a közelben már találtak roncsot hasonló rakománnyal. Ki tudja, hol bukkannak rá a következő ókori roncsban az Adriában.

A görögök is számítanak a búvárturistákra.

Görögország éveken át szinte mindenhol tiltotta a kedvtelési búvárkodást. A helyi búvárközpontok csak pár ponton merültettek, nem is nagyon érkezett kifejezetten merülni senki. Persze ez valahol érthető, hiszen annyi értékes roncs, különleges ókori maradvány volt (és van) a mélyben, hogy azok védelme indokolt.

2005 óta viszont minden más, mert onnan kezdve változtak az arányok: sokkal több helyen lehetett merülni, mint ahány ponton tiltották. Persze a védett roncsokat így sem lehetett megnézni, de most ebben lehet majd változás. 

Az ország északi részén található Alonisszosz szigete mellett felfedezett ókori kereskedelmi hajó roncsa lehet az első, amiből egyfajta víz alatti múzeum lesz. Az izgalmas roncs sokat mesélt a régészeknek az egykori hajóépítésről, de már jó ideje tart a feltárás, itt az ideje hát, hogy a történelem iránt érdeklődő amatőrök is rácsodálkozzanak. 

A hírek szerint újabb ókori roncsokat tesznek majd szabadon merülhetővé, és ez máris nagyon izgalmassá teszi a görögországi búvárkodást. Akadt már így is pár érdekes, többek között második világháborús roncs, de ha ezek mellett több ezer éves maradványokat is megnézhetünk, az már csábító lehetőség.

A fent említett hajó rengeteg, több ezer amforával a fedélzetén süllyedt a tenger fenekére, s most ezeket meg lehet csodálni- hiszen a fa alkatrészek rég elporladtak már a mélyben.  látvány így is lenyűgöző, hiszen az edények többsége ép, és beborítják az aljzatot. Olyan izgalmas hely ez, ami még a sokat látott búvárrégészeket is meglepi. 

És ez nem egy hagyományos múzeum steril környezete, hanem a tenger fenekén levő "múzeum", ahol úgy vannak ott az amforák, ahogy azok 2000-2500 éve elmerültek. A régészek még dolgoznak azért, mert néhány kérdésre választ keresnek. A korszakból származó roncsok legnagyobbikaként sok titkot rejt a hajó. Úgy tartották, ilyen méretű kereskedelmi hajók csak jóval később épültek, így aztán mindenkit meglepett az i.e. 5. évszázadból származó lelet.

A szakemberek maguk is örülnek, hogy kedvtelési búvárok is megnézhetik, s ők is átélhetik egy kicsit a víz alatti régészet kalandját. Két évtizede még az ötlet is szentségtörésnek számított, de mára sokat változott a felfogás. A könnyen elérhető, 22-28 méteres mélységben nyugvó roncshoz természetesen kicsi, vezetett csoportokban lehet majd merülni, de ez a kedvtelési búvárkodásban máshol is megszokott. Ha ezt kiegészíti egy kis előzetes eligazítás, beszélgetés a roncs jelentőségéről, sok búvárt vonzhat a hely. A roncs mellett is lesznek magyarázó táblák.

Aki már részt vehetett az első ilyen merüléseken, nagyon lelkesen mesélt az élményeiről. Mintha a történelembe merültek volna, mondták el. Hamarosan újabb roncsokat tesznek elérhetővé az EU-s finanszírozású projektben, és állítólag a továbbiakban azt kiterjestik Olaszországra és Horvátországra is. Így válhat közös kulturális örökségünk valóban mindannyiunké. Az majd a tapasztalatok után derül ki, hogyan kell pontosan a merüléseket szervezni, hogy a roncsok állapota hosszú távon is ép maradjon.

A kincsvadászok most Angliában leshetnek prédára.

Egy halászhajó általt vontatott hálóba akadt bele Cornwall közelében egy méretes horgony- ilyesmi megesik időnként, és csak a roncsbúvárok ingerküszöbét éri el egy ilyen hír általában. Most viszont némileg más a helyzet, mert úgy vélik, az a bizonyos hajó aminek a horgonyát ily módon megtalálták, a Merchant Royal nevű angol galleon volt, ami 1641-ben süllyedt el, arannyal és ezüsttel megrakodva.

Úgy tartják, soha az angol hajózás történelmében (ami azért elég hosszú...) nem süllyedt el hajó nagyobb vagyonnal. A pontos(nak vélt) számok megdöbbentőek: 45 tonna arany és 400 ezüstrúd, félmillió pénzérme, rengeteg ékszer... Úgy vélik, a rakomány összértéke mai pénznemben elérheti a két milliárd(!) fontot.

A Merchant Royal John Limbrey kapitánysága alatt három éves kereskedelmi útról tért vissza az Újvilágból, a végcélje Dartmouth volt a spanyolországi Cadiz érintésével. A Scilly-szigetek közelében csapott le rá egy iszonyú erejű vihar, ami a tenger fenekére küldte. A kapitány és 40 tengerésze megmenekült, 18 ember viszont odaveszett. 

Természetesen régről ismert a kincses hajó legendája, néhányan "A tenger Eldorádója" néven emlegették. Így aztán a kincsvadászok már jó ideje próbálják felkutatni, hiszen az elsüllyedés nagyjábóli helye ismert. Nekik adhat új lökést a hír a Land's Endtől 20 mérföldnyire megtalált horgonyról.

A rutinos technikai búvár, Mark Milburn sokkal inkább kutató, feltáró expedícióban gondolkodik. Ő is úgy véli, a jellegzetes horgony valóban lehet a Merchant Royalé, de azért mindenkit óvatosságra int. A helyszínen 90 méter mély a víz, gyakran haragos a tenger, szóval a feketén dolgozók nagyon sokat kockáztathatnak a merüléssel. 

A kiemelt horgony megfelelő kezeléséről is gondoskodni kell, azt vélhetően egy édesvizes tóba helyezik el, hogy ne romoljon az állaga, és tovább lehessen vizsgálódni. De akinek csak a könnyen elérhető gazdagság jár a fejében, annak a horgony csak egy felkiáltójel, ami lökést ad az életveszélyes búvárexpedícióra, és kicsit sem törődik a régészeti szabályokkal. 

Technikai búvárok, irány Málta!

A kis földközi-tengeri szigetország már eddig is búvárparadicsomnak számított: komoly vonzerő a térségben melegnek számító víz, a jó látótávolság, a könnyen elérhető merülőhelyek, a remek infrastruktúra és a sok izgalmas roncs. Nos, utóbbiak terén kínál most újat Málta a mélymerülésben gyakorlott technikai búvárok számára.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a már felfedezett és gyakran merült történelmi jelentőségű roncsok (pl. HMS Maori, Blenheim Bomber, HMS Stubborn) és a mesterséges zátonyok (P29, Rozi, stb.) mellett bőven vannak még a víz alatt maradványok, amelyeknek csak egy részét fedezték fel. Ám ezek már mélyebben, 50-100 méter között nyugszanak. Korábban ilyen mélységbe nem volt rutinszerű a merülés- ma viszont már más a helyzet.

Ezért aztán a máltai hatóságok májustól engedélyezték 8 új roncsnál a búvárkodást. Külön érdekesség, hogy három repülőgép is van közöttük: egy második világháborús német Ju-88 bombázó 60 méteren, egy Fairy Swordfish biplán 55 méteres mélységben és egy még nem azonosított gép 90 méteren. 

A hajók nem kevésbé izgalmasak. A HMS Russell még 1916. április 27-én süllyedt el aknára futva, a katasztrófában 125 tengerész veszett oda. A sírjukká vált hajó 114 méteres mélységben nyugszik, és 2003-ban merülték fedezték fel. Egy nappal később követte a hullámsírba a HMS Nasturtium aknaszedő, ami 67 méteres mélységben található. Az SS Lucistont 1916 novemberében torpedókkal lőtték ki, 105 méterre kell ereszkedni ha valaki meg szeretné nézni.

A második világháború idején süllyedt el a HMT Trusty Star, ami aknaszedőként szolgált, de saját aknája végzett vele 1942 júniusában. Ezt 85 méteres méylségben fedezték fel. A lengyel ORP Kujawiak romboló eredetileg brit hajó volt, HMS Oakley néven szolgált korábban. Szintén 1942 júniusában futott aknára, és jelenleg 90 méteren vannak a maradványai. Négy további roncs megnyitása várható a közeli jövőben, tehát a lista még tovább bővül majd.

Bár a merülés most már lehetséges ezeknél a roncsoknál, a merüléseket regisztrálni kell valamelyik búvárközpontnál, akik ellenőrzik, hogy a búvároknak megvan a megfelelő technikai búvári képzettsége és tapasztalata, és díjat is kell fizetniük. A búvárokat szállító hajókra is külön előírások vonatkoznak majd.

Az új roncsok utáni kutatás pedig folytatódik. A közelmúltban például egy gázvezeték fektetése előtti felmérés során találtak új maradványokat a második világháború idejéből: egy hajóra és két repülőgépre bukkantak. Mivel a víz alatti kulturális örökség is védelmet élvez Máltán, ezért a csővezetéket is áttervezték, hogy azok ne érintsék a roncsokat. 

Szóval akkor is érdemes lesz visszatérni az országba, ha valaki olyan szerencsés, hogy már az összes fenti roncsot megnézhette- lesz miért vízbe csobbanni a roncskedvelő búvároknak a jövőben is.

Megtalálták a USS Hornet roncsát.

A második világháború idején, 1942 októberében veszett oda az amerikai repülőgéphordozó a Santa Cruz-szigetek közelében vívott csatában. A japán zuhanóbombázók és torpedóvetők által elsüllyesztett hajó 2200 fős legénységéből 140 ember vesztette életét. Az alábbi drámai videón a USS Hornet utolsó óráiról készült riport látható.

A nemrég elhunyt milliárdos, Paul Allen alapítványa birtokában levő kutatóhajó, a Petrel csapata találta meg a Hornetet több, mint ötezer méteres mélységben. Ez természetesen minden búvár számára elérhetetlen, sőt, a tengeralattjárók többsége számára is. Időnként ilyen nagy mélységű roncsfelfedezéseknél szóba kerül a merülés lehetősége, hiszen a laikusok nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hol a határ. Nos, az átlagbúvárok túlnyomó többségének 40 méter körül, a technikai búvárok mehetnek csak 100-150 méter környékére, míg a 300-400 méter már extrémnek számít a katonai vagy ipari búvárok körében is.

Így aztán a USS Hornet esetében egészen biztosan csak kamerák felvételeivel kell beérni azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy néz ki most a hajó.

Olasz bombázó nyugszik egy görög sziget mellett.

A második világháború idején a legendás német, szovjet vagy angol vadászgépek mellett rengeteg olasz katonai repülőgép is bevetésre került. Mivel a németeknek maguknak volt szüksége a korszerű harci gépekre, sok szövetségesüknek kellett beérnie olasz vadász-, bombázó-, szállítógépekkel. Ez igazi volt a magyar légierőre is, ahol nagy számban álltak szolgálatban például Fiat, Caproni és Savoia-Marchetti repülők.

Ez utóbbi gyártmánya volt az SM.75 jelű katonai szállítógép, ami egy súlyos katasztrófa főszereplője lett nálunk. A Jugoszlávia elleni hadműveletek során bevetni szándékozott ejtőernyősöket szállító egyik ilyen gép ugyanis a felszállás után nem sokkal lezuhant a veszprémi repülőtéren. A fedélzetén hősi halált halt katonák között volt vitéz Bertalan Árpád őrnagy, az ejtőernyős fegyvernem hazai megszervezője. 

A Savoia-Marchetti többi típusa közül említhető az SM.79 jelű gép, ami a Sparviero, azaz Karvaly nevet kapta. A harmincas évek közepén szolgálatba állított, kissé esetlen, "púpos" hárommotoros bombázó még sebességi rekordokat is döntött. Kissé elavultnak számított a második világháború idején, ám mivel több mint ezer darabot gyártottak belőle, nem csak az olasz, de a román vagy a jugoszláv légierő is harcba vetette. Az olaszok az SM.79 gépeiket legeredményesebben ellenséges hajók ellen, torpedóvetőként alkalmazták. Több rombolót is elsüllyesztettek, jópár más hajót pedig megrongáltak.

Athéntól délre található az apró Pórosz sziget, és ennek a partjainál fedeztek fel 2011-ben egy hárommotoros gépet 59 méteres mélységben. Mivel a repülő kiváló állapotban, szinte teljesen egyben maradt meg, nem volt nehéz azonosítani a típust: egy Savoia-Marchetti SM.79 gépről volt szó. Az nem keltett nagy meglepetést, hogy ilyen típusú olasz bombázóra bukkantak. Az SM.79-eseket a görögök ellen is harcba küldték 1940-ben, és persze a későbbiekben az Égei-tengeren is támadták a szövetségesek hajóit. Sőt, a jugoszlávok gépei közül is több Görögországba menekült. 

A kutatások során arra jutottak,  hogy ez a gép 1944 augusztusában veszhetett oda, amikor egy olasz SM.79 kötelék támadott angol hajókat Bengázi közelében. Egy olasz szakember szerint legalábbis ekkor kényszerült a vízre szállni az üzemanyag elfogyása miatt az a gép, amit a búvárok felfedeztek. Érdekesség, hogy az olaszok egy része már 1943. szeptember 8-án szembefordult a fasisztákkal, de voltak, akik továbbra is a németek oldalán harcoltak- természetesen a két szembenálló olasz haderő pont ugyanazokat a géptípusokat használta. A németekkel szövetségben maradtak légiereje volt az Aeronautica Nazionale Repubblicana, ennek egységéhez tartozhatott a Pórosz mellett lezuhant torpedóvető.

Az alábbi videó a roncsról készült, és nagyon szépen megmutatja, milyen kiváló állapotban nyugszik a mélyben a "Karvaly". Ugyan az 59 méter már nem kis mélység, ma már ez a technikai búvárok számára rutinmerülésnek számít, így volt idő és lehetőség alaposan feltérképezni a maradványokat.

Egy Jumbo Jet elsüllyesztésével akar magának kihasítani egy szeletet a nemzetközi búvárturizmus tortájából Bahrein.

Az már senkit nem lep meg, hogy az olajból meggazdagodott közel-keleti országok egyre inkább nyitnak az idegenforgalom felé. Az olaj sem tart örökké, ráadásul mindig javít a megítélésen, ha egy ország befogadó, a turistákat szívesen látó képet mutat magáról.

A probléma jellemzően az, hogy ezekben az országokban nem feltétlenül vannak igazi látványosságok, a sivatag és a hőség pedig csak kevesebb embert vonz. Ezért aztán ők maguk kezdenek eszement építkezésekbe, őrült projektekbe, óriási hotelekkel, mesterséges szigetcsoportokkal, fantasztikus szórakoztató parkokkal, sőt, múzeumokkal. És nem sajnálják a pénzt a minőségre, olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint a Ferrari és a Louvre.

Kétségtelen, hogy sikerült is olyan helyeket feltenni a turizmus világtérképére, mint Dubaj, pedig 15-20 éve még kevesen akartak volna akár egy napot is eltölteni arrafelé. A környékbeli konkurencia pedig nem akar lemaradni, és ha már álmodnak, akkor jó nagyot.

Bahrein például most a víz alatt építkezne. Egy százezer négyzetméter alapterületű "vidámparkot" alakítanának ki a búvárok számára. Itt hagyományos helyi épületeket húznának fel a víz alatt, de a látványosságok közül a legizgalmasabb egy elsüllyesztett Boeing 747 Jumbo Jet lenne. Ekkora óriásgépből még soha nem alakítottak ki mesterséges zátonyt- egészen biztos, hogy érdekes lenne a monstrumnál (és benne) búvárkodni.

Persze a történet másik fele az, hogy a leírásból nagyon úgy tűnik, itt bizony minden mesterséges lenne, szóval nagyon mű az egész. A világban merülhető vonzó roncsok egy része azért érdekes, mert történetük és történelmük van, a másik része meg azért, mert az egyébként is dús élővilágú helyszíneken hamarosan benépesítik a halak, a korallok. Hát a bahreini vidámparkra egyik sem lenne vélhetően igaz, bár úgy sejtem, ha kell, halakat is próbálnának importálni és betelepíteni. 

A mesterséges zátonyoknak mindenesetre komoly a vonzereje, dollármilliókban mérhető egy-egy ilyen projekt által generált bevétel, ha jól van kitalálva. És itt most az a nagy dobás, hogy Jumbo Jet lenne az egész víz alatti játszótér ékköve- mesterséges helyszín vagy sem, bizony egyszer azért én is megnézném a saját szememmel a víz alatt. 

Szóval személy szerint kíváncsian várom a híreket Bahreinből. Állítólag már a 2019-es idegenforgalmi csúcsszezon idején megnyílik a búvároknak szánt vidámpark- meglátjuk, milyen lesz, és akad-e, akit ez győz meg egy utazásról.