Big Blue Búvár Blog

A Fülöp-szigetekre utaznak el azok, akik mindenképpen cetcápákkal akarnak úszkálni.

A búvárok furcsák: a nagyon kicsi és a nagyon nagy tengeri élőlények egyaránt vonzzák őket. A többségünk szeretne törpe csikóhalat és hosszúszárnyú bálnát is természetes közegében látni. Az egyik nagy álom a találkozás a világ legnagyobb halával: a cetcápa kedvéért sokan messzire utaznak.

A cetcápa egyébként alapvetően veszélytelen állat. Noha akkora mint egy kisbusz, nem tartozik a fókákra és hasonlókra vadászó ragadozó cápák közé. A planktont szűrögetik ki úszás közben a tengerből, ezért aztán értelemszerűen ott fordulnak elő, ahol sok az őket vonzó táplálék.

A Fülöp-szigetek egyik tagja Cebu. Ennek egyik pontja, Oslob arról lett híres, hogy a helyi halászok afféle cetcápa-rezervátumot hoztak létre. A jól fizető turisták beúszhatnak vagy lemerülhetnek a hatalmas halak közé, és fotózhatják ezerrel, ahogy ezek az óriások a közvetlen közelükben falatoznak vagy méltóságteljesen elúsznak.

Persze mint mindent, ezt a látványosságá vált cetcápás merültetést is lehet kritizálni- és kritizálják is. Régebben ezeket az állatokat kifogták, ehhez képest biztosan jobb, hogy a halászoknak az ad megélhetést, ha etetik őket és vigyáznak rájuk. De nyilvánvaló, hogy az ingyen kajához szokott cetcápák viselkedése megváltozik.

Én aztán biztos nem döntök a vitában, csak azt tudom, én is jobban örülök az élő cetcápáknak mint a prédává válóknak. Ha Cebu környékén járok, megnézem őket- aztán majd utána kitalálom, mit gondoljak erről az egészről.

Érdekes mesterséges merülőhely nyílt meg Belgiumban.

Európaszerte több olyan óriási medence van, ahol a búvárok téli időszakban is jó körülmények között merülhetnek. Akad, ami a mélységével tűnik ki, például a brüsszeli Nemo 33 vagy az olaszországi Y-40. Máshol a víz alatt elhelyezett tárgyak, az ott kialakított üregek miatt lehet aránylag érdekes a búvárkodás.

A Belgiumban a közelmúltban megnyílt TODI ehhez képest annyit csavart a dolgokon, hogy itt sem a mélységre mentek rá, inkább ezt-azt elhelyeztek a víz alatt- no meg pár halat is betelepítettek. Azért az már sokkal inkább valós merüléseket idéz, amikor a medencében más élőlények is vannak a búvárokon kívül. Ha nem is hatalmas helyről van szó, egy merülést biztos megér.

Az annyiban nem jó a külföldről érkező búvároknak, hogy a kiválóan megközelíthető Nemo 33-mal szemben vidéken, Beringen városkában van a TODI. De azért elég érdekes ahhoz, hogy egyszer majd elugorjak oda, amikor ismét az országban járok. Itt is van minden ami a merüléshez kell, szóval cipekedni nem szükséges, az ára sem vészes, és télen arrafelé aligha találnék jobb merülőhelyet...

Pár helyen légzőkészülék se kell a roncsok merüléséhez a Thunder Bay-ben.

A Huron-tó a Nagy tavak egyike, Észak-Amerikában található: a kanadai Ontario és az Egyesült Államokhoz tartozó Michigan között van. Ennek része a Thunder Bay National Marine Sanctuary, ami népszerű kirándulóhely az amerikai úszók, kajakosok, búvárok körében.

Ennek a védett területnek az a különlegessége, hogy egykoron rengeteg hajó veszett oda a kiszámíthatatlan időjárás miatt. Több, mint 200 odaveszett hajóról tudnak, amiből 50 roncsa a Thunder Bay területén belül van, 30 pedig azon kívül. 

Nagyon izgalmas, hogy még a másfél évszázada odaveszett, fából épült hajók roncsai is jó állapotban vannak. Ráadásul nem kevés maradvány olyan közel van a tó felszínéhez, hogy komoly búvárfelszerelés nélkül is meg lehet nézni azokat. A víz is tiszta, tehát errefelé mindig talál egy jó programot a roncsok iránt érdeklődő búvár. Ez a videó jó képet ad arról, mire is számíthatnak a felszín alatt azok, akik nem akarnak mélyre ereszkedni.

Nagyszerű videót készítettek a Chuuk-lagúnában nyugvó roncsokról.

A második világháború egyik komoly csatájának volt a helyszíne az egykor Truk-lagúnaként ismert környék. Ma már Chuuk-lagúnaként része a Mikronéziai Szövetségi Államoknak. A térképen látható, a nagyjából Ausztrália és Japán között elhelyezkedő szigeteknek megvolt a maguk stratégiai jelentősége. Így aztán a japán haditengerészet egyik igen fontos, megerősített bázisa volt a második világháború idején.

Az amerikaiak 1944 februárjában indítottak támadást a Truk-lagúnában állomásozó japán egységek ellen. Ugyan a legnagyobb hajók ekkor már nem voltak ott, de így is több tucat hajót küldtek a tenger fenekére, és rengeteg repülőgépet is elpusztítottak az amerikai hordozókról felszálló harci gépek.

Úgy tartják, a Chuuk-lagúna a világ egyik legnagyobb roncstemetője. Van persze még pár más hely, ahol egymás közelében vannak fontos, történelmi jelentőségű roncsok, de itt hajók, repülőgépek is merülhetők, ráadásul igen meleg vízben. Nem csoda hát, hogy sokakat vonz az itteni búvárkodás- csak éppen rendesen zsebbe kell nyúlni érte.

Szerencsére néhány lelkes búvárfotós és -filmes a segítségére siet a Chuuk-lagúnáról csak álmodó búvároknak, mert betekintést adnak ebbe a roncstemetőbe. Dustin Adamson mostanában több helyen is remek anyagokat forgatott, és ez a film sem kivétel: aki szeretne egy hangulatos összeállítást látni arról, mit rejt a mélység errefelé, ne hagyja ki.

Van amikor nem látni a halaktól a roncsot.

Ausztráliában, Queensland állam délkeleti részén, Caloundra előtt van egy kevesek által ismert hajómaradvány. A USS Pike néven emlegett roncs valójában egy forgatáshoz használt hajó volt: második világháborús partraszállító járművet alakított.

Tulajdonképpen érthető, miért nem nagyon merül itt senki. A roncsnak nincs történelmi jelentősége, a pozícióját is kevesen ismerik, alig 17 méter hosszú- ráadásul közel 50 méterre kell ereszkedni a búvároknak.

Akkor mi értelme a felhajtásnak, kérdezhetnénk? Nos, az az elképesztő látvány, ami a búvárt fogadja a roncs körül: gyakorlatilag maga a hajótest nem is látszik az apróbb halak ezreitől. És ahol kishalak vannak, ott felbukkannak a nagyok is. Szóval azt kell mondjam, megéri a keresgélést és fáradtságot ez a kis roncs...

Kalifornia államban, Santa Barbarától délre van egy különleges szépségű tengeri nemzeti park.

A hely érdekessége az, hogy a viszonylag hűvös vízben izgalmas, változatos az élővilág: kelp erdők között lehet úszni, ráják, fókák tűnnek fel, akadnak itt szép üregek is.

Az Egyesült Államokban ez volt az egyik hely, ahol pár évtizede beindult a kedvtelési búvárkodás (a másik fontos helyszín természetesen az ország átellenes oldalán található Florida volt), akad világszervezet aminek ma is Kaliforniában van a központja. Bőven van tehát búvár és búvárbázis, és a Channel Islands igazi víz alatti paradicsomnak számít. Ha valaki egyszer elvetődik arra, érdemes befizetni egy-két merülésre, bár kétségtelen, erősen zsebbe kell nyúlni...

A Karib-tengerben található Roatan sziget egyik kedvelt búvárhelye a három évtizede elsüllyesztett hajó maradványa.

A nagyjából 50 méter hosszú tankert eredetileg az amerikai hadsereg használta, aztán Nicaraguába került, a Karib-tengeren szállított üzemanyagot. A nyolcvanas években az országban hatalomra került új vezetés elől menekülő nicaraguaiak ennek a fedélzetén hagyták el az országot. Roatan szigetéig jutottak, ami már Hondurashoz tartozik, aztán ott sorsára hagyták az akkor Maas néven ismert hajót.

Ami csak mozdítható volt, azt elvitték a hajóról, elkezdett süllyedni is. Szép lassan eljutottak oda, hogy valamit sürgősen kezdeni kellett vele, mert a part közelében megfeneklik és akadályozza a hajóközlekedést. Egy helyi üzletember, Albert Jackson kereste meg 1984-ben a CocoView resort tulajdonosait, odaadná nekik a hajót hogy mesterséges zátony legyen belőle- vagy pedig kivontatják valahova a nyílt tengerre és elsüllyesztik pár ezer méter mélyre, hogy senkit nem zavarjon.

A búvárok természetesen kapva kaptak a lehetőségen. Átverekedték magukat a helyi bürokrácián -a nyolcvanas években még nem volt annyira megszokott a direkt hajósüllyesztés-, megtisztíttaták a hajót, aztán jött a nagy pillanat, amikor odavontatták volna a kiszemelt helyre. Éppen csak valamit elszámolták, mert a vontatókötél elszakadt, és az ellenőrizetlenül sodródó hajó megfeneklett a zátonyon. Csak pár hét múlva tudták lerángatni, és végre tényleg a megfelelő pontra került a roncs.

Jelenleg is ott van, alig 20 méteres mélységben, tehát minden, a resortban megforduló búvár számára elérhető. Persze most már Prince Albert néven emlegetik, ugyanis az adományozó üzletember tiszteletére átkeresztelték. 

Az eltelt három évtized komoly nyomokat hagyott a roncson. A Karib-tenger élővilága meghódította a hajótestet, szépen be van nőve korallal, szivaccsal és nagyon sok hal él körülötte. Nem csoda, hogy a roatani búvárkodás egyik fénypontja lett a Prince Albert.

A nyáron nagyon népszerű Málta egyik jól ismert merülőhelye ez a tanker.

A líbiai zászló alatt hajózó Um El Faroud nevű tankhajót 1995-ben egy máltai szárazdokkban kezdték el karbantartani és felújítani. Február 3-án éjszaka robbanás történt munka közben, aminek következtében kilenc ember életét vesztette.

Az 1969-ben épült, 110 méter hosszú hajó olyan súlyosan megsérült, hogy a felújítása szóba sem került. Végül úgy döntöttek, hogy mesterséges zátonyként a tenger fenekére küldik, ezzel is növelve Málta vonzerejét a búvárok körében.

1998 szeptemberében az alaposan megtisztított hajót Wied iz-Zurrieq közelében süllyesztették el. Mára a hajótest ketté szakadt, de ezen a videón még látható az is, milyen volt előtte. A film második fele pedig szintén kifejezetten érdekes, a komolyabban felszerelt búvárok olyan helyre is beúszhattak, ahova az átlagos kedvtelési búvárok nem jutnak el.

És annak illusztrálására, hogy akadnak olyan emberek, akiknek palack sem kell az Um El Faroud merüléséhez, jöjjön egy másik érdekes videó, amit egy szabadtüdős búvár készített.

A szigetre érkező búvárok jelentős része jut el a hajó roncsához, ami impozáns méretű, és sok látnivalóval szolgál még azok számára is, akik nem úsznak be. 

A horvát Adria ismertebb hajóroncsai közé tartozik a Kaprije sziget előtt nyugvó Francesca Da Rimini.

Az 1942-ben épült teherhajó 42 méter hosszú és 12 méter széles volt. Az olaszoktól a német haditengerészet állományába került 1943-ban, és utánpótlást szállított különböző csapatoknak. Észak-Afrikából tért vissza 1944. márciusában az Adriára, amikor motorhiba miatt lehorgonyzott Kaprije szigete előtt. Itt talált rá két brit vadászbombázó, amelyek elsüllyesztették.

Bár majdnem 40 mélységben van még a legsekélyebb része is, a Francesca Da Rimini viszonylag népszerű roncs, aminek oka egyszerűen az, hogy a horvát Adriának ezen a részén kevesebb az izgalmas hajómaradvány.

Noha a Francesca jelentősen megsérült, azért ma is jól felismerhető a hajótest, amit meghódított a tenger élővilága, sok színes szivacs települt meg rajta, rákok bújnak meg benne, és halrajok úszkálnak körülötte. No persze ott vannak a háború emlékei, a lőszerekkel teli ládák, gránátok.

Ez a roncs tipikusan azok közé tartozik, amit a komolyabb felszereléssel víz alá merülő technikai búvárok tudnak alaposabban felfedezni maguknak, hiszen ők képesek hosszabb időt eltölteni rajta. A kedvtelési búvároknak csak pár perc jut, így pedig aligha lehet megnézni a roncs izgalmasabb részeit.

A mesterséges zátonyok telepítésének korát építjük, ám hogy ennek örüljünk-e, nem mindenki számára egyértelmű. Ezúttal a horvátok süllyesztettek el szándékosan egy hajót.

A tengerekben már így is pont elegendő roncs van, mondhatják sokan. Pont az Isztriai-félsziget ismert arról, hogy történelmi jelentőségű hajók maradványainál lehet búvárkodni, hiszen itt nyugszik a Baron Gautsch, a Coreolanus, a Guiseppe Dezza. Szóval a roncsok szerelmesei számára eddig is ez volt az egyik legjobb hely az Adrián.

Május 22-én a Kamenjak-félsziget közelében viszont egy megtisztított, kifejezetten mesterséges zátonynak szánt hajó került a tenger fenekére. A Vis az egykori Jugoszlávia teljhatalmú vezetője, Joszip Broz Tito hajója volt, tehát ennek is van érdekessége. 1956-ban épült Pulában, 1990-ig állt szolgálatban a haditengerészetnél. A hatvanas-hetvens években hírességek, külföldi politikusok fordultak meg a luxusjacht fedélzetén.

A Vis 58 méteres hosszúságával már tekintélyesnek mondható ahhoz, hogy érdekes, látványos legyen a merülés. A tenger a süllyesztés pontján 32 méter mély, a búvárok jelentős része számára elérhető lesz a Vis, bár én úgy vélem, lehetne kicsit sekélyebben is, mert az isztriai roncsokkal gyakran pont a nagy mélység a gond, kezdők nem nagyon merülhetnek rajtuk. Épp a közelmúltban két egymást követő napon búvárkodtam két hasonló méretű roncson, és míg a 23 méteren levőnél kellemes, hosszúra nyúlt merüléssel lehetett tervezni, a 30 méteren nyugvónál sokkal inkább észnél kellett lenni.

A süllyesztés mindenesetre sikeres volt, és hamarosan kiderül, mennyire vonzza majd a valódi roncsok mellett ez friss darab az Isztriára látogató búvárokat. Az első merülések már megtörténtek, és hamarosan itt a szezon, kiderül, kit hoz lázba először a víz alá került Vis: a búvárokat vagy az élővilágot.