Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szudán titkai

A kevesek által felkeresett ország a Vörös-tenger legszebb merülőhelyeivel büszkélkedhet- a kalandra vágyók cápák közt búvárkodhatnak, érintetlen korallzátonyokat csodálhatnak meg, és még Cousteau kapitány nyomdokába is léphetnek.

cápa egzotikus fotó

A Vörös-tenger egyike a legszebb, legizgalmasabb úti céloknak, ha valaki a búvárkodás köré szervezi az utazásait. Sajnos a tengert körülvevő országok nem mindegyike számít vonzónak vagy turistabarátnak: Egyiptomban voltak az elmúlt években forrongások, Szaúd-Arábia nem igazán nyitott ország, Jemenbe vagy Eritreába kevesen jutnak el, és Szudán sem tipikus turistaparadicsom.

A hatalmas ország déli része a közelmúltban önállósította magát, de a tengerpartra utazók nem sokat látnak a még mindig szinte kontinensnyi ország zavargásaiból. Általában közvetlenül Port Szudánba érkeznek, és egyből hajóra is szállnak. Persze jól teszik, ha jó előre foglalnak helyet maguknak a hajós szafarin, mert ellentétben Egyiptommal, ezen a hosszú vörös-tengeri partszakaszon csak egy maroknyi búvárhajó szeli a habokat. 

cápa egzotikus fotó

Ennek azért megvan a jó oldala: a zátonyokon nagyságrendekkel kevesebb búvár fordul meg, sokkal egészségesebbek a színpompás korallok, és ami egyből feltűnik, az a nagytestű ragadozók gyakori előfordulása. Nem számít extrának egy szirtcápa felbukkanása, sőt, még pörölycápa-rajokra is biztonsággal lehet számítani pár helyen.

Itt van például a világhírű Shaab Rumi zátony, az 1990 óta védelem alatt álló Sanganeb atoll, ami 50 méter magas világítótornyáról és meredeken egészen 800 méteres mélységig zuhanó korallos falairól egyaránt ismert, no és ne felejtsük a számos cápafajnak otthont adó Angarosh zátonyt se... A tengerfenékből kiemelkedő apró zátonyok falai annyira meredekek, hogy éles mélykék kontúrral veszi őket körül a tenger, így ezeken a tengeri oázisokon összpontosul szinte minden élet. A roncsok közül a második világháború idején elsüllyedt Umbria, és az 1974-ben tengerfenékre került Blue Bell a leghíresebb- mind a kettő autókat szállított, csak éppen más korszakból!

cápa egzotikus fotó

A búvártörténelem iránt érdeklődők számára igazi csemege a Precontinent II: ez a víz alatti bázis a Shaab Rumi zátony mellett épült fel, és otthont adott a Jacques-Yves Cousteau vezette búvárcsapat egyik leghíresebb kísérletének. Ebben a "búvárlakban" éltek a tenger mélyén egy hónapon át a búvárok. A különleges kísérletnek épp az idén volt az ötvenedik évfordulója, bizonyára borzongató érzés lehetett ebben az évben az építmény maradványai mellett búvárkodni, ahol ma már halak és korallok laknak, nem emberek.

cápa egzotikus fotó

A tenger viszont hasonló élményt kínál, mint annak idején, hiszen most se járnak ide túlságosan sokan, nem üldözték el a búvárok százai az állatokat, nem dobálták le a hajók tucatjai a korallokra a horgonyaikat. Viszont van, aki évről évre visszatér, Selmeczi Dániel búvárfotós barátom például a szudáni merülések szerelmese. Kedvenceivel, a cápákkal ugyanis itt tud a legjobb eséllyel találkozni a Vörös-tengerben, és ki is használja az alkalmat, számos nagyszerű felvétele született itt. Megörvendeztetett azzal, hogy egy csokorra valót elküldött nekem, így képekkel is be tudom mutatni Szudán kevesek által ismert víz alatti világát.

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

cápa egzotikus fotó

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Palau víz alatti csodái

Cápák, cseppkőbarlangok, a medúzák tava, no meg a híres nautilusz - erre nem unatkozik a búvár.

A közelmúltban írtam már a Jellyfish lake nevű helyről, ami Palau egyik leghíresebb látványossága: a sós vízű, de tengertől elzárt tóban medúzák milliói úszkálnak, sok híres kép készült itt. Ám Palau többi érdekességéről akkor nem ejtettem szót.

fotó utazás egzotikus

fotó utazás egzotikus

Segítségemre sietett kiváló búvárfotós barátom, Pohl András, aki néhány remek képpel örvendeztetett meg: pár hete járt az országban, és a medúzás tó mellett más izgalmas helyeken is merülhetett.

A nyílt tengeren az egyik legismertebb hely a Blue Corner. Itt mindig számítani kell áramlásra, ám az élővilág is nagyon gazdag. Aki nem merül, annak számára nagy kérdés lehet, miért búvárkodnak ott, ahol a tengerben erős áramlások vannak, hiszen ennek megvannak a maga veszélyei. Nos, az áramlás azt jelenti, hogy több a tápanyag, gazdagabb az élővilág, sokkal nagyobb eséllyel lehet például cápát, nagy halrajt, napóleonhalat látni. Ahol túl erős a víz sodrása, ott egy kis kampóval rögzítik magukat a búvárok, máshogy nem nagyon tudnának adott helyen maradni. Cserébe sok érdekeset fotózhatnak...

fotó utazás egzotikus

fotó utazás egzotikus

fotó utazás egzotikus

fotó utazás egzotikus

Szintén nagyon érdekes hely a Chandelier cave: ez a három kamrából álló cseppkőbarlang-rendszer részben van víz alatt, bizonyos pontokon belélegezhető levegő van a tengerfelszín felett. Egészen különleges kaland ilyen "oszlopcsarnokban" merülni, nézelődni, fotózni...

fotó utazás egzotikus

fotó utazás egzotikus

Persze a víz alatt minden fényjátékos üregnek örülnek a fotósok és a kedvtelési búvárok egyaránt, hiszen a kék szín számtalan árnyalatát lehet megfigyelni, megörökíteni.

fotó utazás egzotikus

A végére pedig egy igazi különlegességet is tartogatott számomra András. A nautilusz nevű mészházas lábasfejűek roppant ősi élőlények. A csigáspolipnak is nevezett állatok meleg vízben élnek, szép házuk miatt sokat fogtak ki belőlük, emiatt erősen lecsökkent a számuk. A nautiluszok háza nagyjából 20-25 centi átmérőjű, és a házban levő kamrák folyadékot illetve gázkeveréket tartalmaznak, ezek arányának változtatásával szabályozza az állat tartózkodásának mélységét.

A nautiluszokat különleges módon fogják: egy 300-400 méteres mélységbe leeresztett ketrecbe zárt csalival, jellemzően csirkehússal kapják el őket. A búvárok megnézhetik, lefotózhatják őket, aztán a zátonytól távolabb szabadon eresztik a nautiloszokat- azért itt, hogy a zátonyon élő ragadozóknak ne essenek áldozatul a lassan mozgó, furcsa megjelenésű állatok.

fotó utazás egzotikus

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A medúzák tava

Palau már tényleg a világ végén van. A mikronéziai szigetország meglehetősen ismert úti cél a búvárok körében- ismert, híres, de nem gyakran felkeresett. Kevesen engedhetik meg magunkak, hogy elugorjanak oda pár merülés kedvéért, de aki a szerencsések közé tartozik, az dús élővilágú korallkertekben úszhat, és esélyesen nagyobb élőlényekkel is találkozhat.

fotó video medúza egzotikus

Ám amilyen furcsa a víz alatti élővilág, a legkülönösebb élőhely nem a tengerben van. Az Eil Malk sziget ékessége a Jellyfish lake, aminek a neve pontos leírást ad az élővilágáról: milliónyi medúza él a sósvízű tóban, elszigetelten a ragadozóktól. Az itt élő medúzák csípése túl gyenge ahhoz, hogy az itt úszóknak nem kell védőruhát viselnie. Búvárkodni nem lehet, egyrészt mert a kifújt buborékok kárt tehetnek a medúzákban, másrészt pedig nagyobb mélységben a búvárok lehetnek veszélyben a víz összetétele miatt. Palackra persze igazán nincs is szükség, elég a sekélyben maszkkal, légzőcsővel felszerelkezve úszni a pulzáló medúzák közt, és élvezni a látványt.

Aki eljut az országba, szinte biztosan elmegy ide is. Állítólag ez okoz némi problémát, mert a tó olyan különleges élőhely, ami nem bír el túl sok turistát. Volt olyan év, amikor nagyon sok medúza pusztult el, a két fajból az egyik egyedei gyakorlatilag eltűntek 1998-ban. Azóta visszaállt a korábbi állapot, de a sznorkelezést szigorúan szabályozzák, és szép pénzbe is kerül.

Megjegyzem, én legutóbb akkor hallottam a tóról, amikor a több területen aktív Bódi Sylvi töltött fel fotót az itteni élményeiről. A csinos modell kalandjának elsősorban annyiban van jelentősége (eltekintve attól, hogy az ilyen fotók mindig jobban mutatnak, ha egy dekoratív bikinis lány is van rajtuk), hogy ő korántsem nevezhető rutinos sportbúvárnak, azaz ezt a kalandot bárki bevállalhatja különösebb merülési tapasztalat nélkül. Miközben a híres tengeri merülőhelyeken az áramlások miatt észnél kell lenni, itt egy kis felszíni lubickolás elég ahhoz, hogy nagy élményben legyen része a szerencsés turistának.

fotó video medúza egzotikus

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Az Adria északtól délig

Nyár van, aktuális a téma, térjünk ki tehát részletesebben arra, hol érdemes víz alá menni az Adriai-tengerben.

adria alapok

Az alap az, nyáridőben bármennyire melegszik fel a felszín közelében a víz, Horvátországban augusztusban is némileg hűvösre kell számítani mélyebben. Lehet élvezni a búvárkodást, de fel kell rá készülni! Már írtam régebben is, de ezt én mindig, amikor csak lehet kihangsúlyozom: sál, sapka, kesztyű- azaz vastag neoprénruha, aláöltöző, csuklya, kesztyű több, mint ajánlott a merüléshez. A sznorizáshoz meg egy leégés ellen védő póló mindenképpen szükséges, de egy vékony rövid neoprénruha is jó szolgáltatot tehet.

Szintén az elején le kell szögezni, hogy az Adrián nagyon sok búvárbázist lehet találni, tehát elvileg bárhol foglalunk szállást, pár kilométeren belül lennie kell valakinek aki merüléseket szervez. Ám különbségek azért akadnak, ezekre igyekszek egy kicsit rávilágítani.

Kezdjük a virtuális túrát Szlovéniában: rövidke partszakasz, egy-két érdekesebb pont, kifejezett búvártúrát aligha terveznék Piranba vagy Portorozba. A déli szomszédságban az Isztria annál több figyelmet érdemel búvárszemmel, hiszen sok, igen híres roncs van ezen a környéken. Ám egyrészt mélyen vannak jellemzően, és 30 méter alá roncsot merülni az menjen, aki rendelkezik kellő rutinnal. A látás általában itt a legrosszabb a vízben, a kihajózások gyakran az egész napot igénybe veszik, és itt a legdrágább a búvárkodás. Roncsmániásoknak így is megérheti, másoknak talán szerencsébb Horvátország délebbi részeit megcélozni.

adria alapok

A Kvarner-öbölben van Krk sziget, ennek közelében sok jó merülőhely van, a bázisok némelyike a szomszédos Cres sziget mellé is szervez merülést, de vannak parti helyek, még roncs is, átlagos árakon. Gyakori az egész napos kihajózás, és nekünk szerencsés, hogy Krk és Punat városokban magyar búvárbázis is van, akik mindenben tudnak segíteni.

Ha a tengerparti úton autózunk délre, akkor szinte lépten-nyomon búvárbázist hirdető táblákat láthatunk, még magyarokat is találunk Senj közelében. Elvileg itt is lehet próbálkozni, de ezen a részen én inkább a szigeteken vagyok ismerős, elsősorban Pagon, valamint valamelyest Rabon. Előbbi északi részén, Stara Novalja faluban van talán a legpezsgőbb búvárélet, mert itt olyan közel vannak a legjobb merülőhelyek, hogy gyors csónakkal pár perc alatt elérhetők. Sokan szeretik ezt a fajta búvárkodást, mert csak rövid időre vannak távol a családtól. Itt már korrektek az árak, magyar búvárbázis is van a környéken.

Pag déli részével szemben a szárazföldön szintén van magyar búvárbázis Karlobagban, és aki ide tervezi a nyaralást, annak nem kell kompoznia. Sokan vannak úgy, hogy ennél délebbre nem mennek egy hosszú hétvége kedvéért, mert ahogy haladunk tovább Zadar majd Biograd felé, már hosszabb autózásokra kell számítani. Az említett Biograd mellett Pakostane, Murter és a többi környékbeli hely nem kevés bázisnak ad otthont, ahonnan általában egész napos hajós túrákat indítanak, igen gyakran a Kornati Nemzeti Parkba. Ez pedig jelentősen megdrágítja a merüléseket, cserébe elvileg némileg védettebb, gazdagabb élővilágú helyeken lehet merülni.

adria alapok

Sibenik már Dalmácia szívében van, innen délre általában melegebb a tengervíz, és nagyon sok a szép merülőhely is. Ebből a városból komppal érhető el Kaprije apró szigete, ahol honfitársaink szerveznek merülést. Rogoznica környékén is élénk a búvárélet, a szomszédos Razanjban magyar búvárbázis működik, és a legtöbb hely rövid hajózással elérhető. Nagyon szép városok vannak ezen a környéken, például Primosten vagy Trogir A Dél-Dalmáciában található szigetek közül híresek Brac, Korcula, Hvar szép falai, üregei, Vis sziget pedig Horvátország déli részének roncs-fellegvára: tucatnyi elsüllyedt hajó és repülő maradványa nyugszik itt a mélyben. 

A rövidke bosnyák partszakasz után folytatódik a horvát tengerpart, aminek itteni leghíresebb városa Dubrovnik. Természetesen errefelé is akad búvárbázis, a legtöbbször Cavtatot emlegetik jó kiindulópontként, de ez a rész azért már jó messze esik Magyarországtól, kevesebb honfitársunk jár erre.

Montenegróra is igaz ugyanez, hosszú autózás vár az ide igyekvőkre. A kis országnak számtalan megkapó hangulatú városkája van, nagyon szép tájakat lehet felfedezni a hegyekben, de érdekes módon a tengerparton rövid a szezon, csak a nyári csúcsszezonban működik az összes búvárbázis. Egy-két roncs mellett üregek vannak a víz alatt, a tapasztalataim szerint viszont az élővilág nem gazdagabb, mint Dalmáciában. 

adria alapok

Szóval hová érdemes menni ha valaki többet szeretne merülni? Szerintem a csúcssezonban az Isztria kifejezetten drága, inkább utószezonban céloznám be. Aki szeret hajózni, aki számára egy egész nap a tengeren kellemes kirándulás, az például Krk-ön vagy Biograd-Murter környékén aligha fog csalódni a lehetőségekben. Ha fontos az, hogy minél gyorsabb a tengerpartra érjünk, Krk az egyik leggyorsabban elérhető pont. Amennyiben hajlandóak vagyunk többet autózni a melegebb víz, és kicsit talán barátságosabb hangulatú falvak kedvéért, én Dalmácia felé venném az irányt, ahol nagyon szép a tengerpart és jók a merülések is.

Aki nem akar hajózni, annak szűkebb választékot kínálnak a bázisok: a nem tengerparti, egész napos hajóutakat szervezőknek igen gyakran nincs saját parti merülőhelye, tehát inkább közvetlen a víz partján levő bázisokat keressük, akik talán merültetnek a saját partszakaszon. Ám a bázisok túlnyomó többsége alapvetően hajós merüléseket ajánl a vendégeinek.

Hosszú hétvégét Splitnél délebbre biztos nem terveznék a hosszú utazási idő miatt, amin az autópályák rövidítenek ugyan, de ettől még rendesen kell nyomni a pedált. Aki a felszínen keresi a legtöbb látnivalót és csak egy-két merülésben gondolkodik, akkor például az isztrai városokkal jól jár, Pula, Rovinj, Porec és a többi település megér több napot is.

adria alapok

Aki családdal utazik, azoknak egy helyet kiemelni lehetetlen, mert a legtöbb részen tudják, a kisgyerekesek sekély, lassan mélyülő strandokat keresnek, ezért ma már szinte mindenhol lehet ilyet találni. Homokosból nincs túl sok, de én búvárszemmel ezeket nem is nagyon keresem, mert merülni, sznorizni itt felesleges, szóval ha valaki kifejezetten ezek iránt érdeklődik, akkor abban nem tudok segíteni...

Az mindenesetre látszik, az Adria igazán változatos nyaralási lehetőséget kínál mindenki számára, bátran lehet újabb és újabb helyeket felfedezni északtól délig, mert tényleg óriásiak a különbségek. Én azt javasolnám, ha valaki volt már az egyik részen, legközelebb fedezzen fel egy másik partszakaszt, új szigetet, és valószínűleg nem fog csalódni.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

3 Tovább

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog